Ellenzék, 1942. szeptember (63. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-23 / 215. szám

'rxi.T.’fitr.it 19 4 2 * * e p I fl m b ß r 2 3. H9REX Hőseink Minden időre szóló ragyogó példáját aha önfeláldozói Otézsógének az attgusz- ntsi domneaţi harcok során Hegedűs Són dor honied, golyószórós csatár. íz egy. mást követő szoi'jetrohamok során a go~ llfószórójál'td tüzelő Hegedűs honvédre erős ellenséges csoport rohant rá. Hege­dűs rendületlenül védekezőtt és e közhon a jobb szemet kilő t tó'k. A hősiéi leit lton. réti ezután kezébe vette a golyószórót és bal szerűt'vei célozva. tüzelt tovább, kzzt'l a rátóimodói ellenséget megállította rolni­méban. majd szakadatlan tüzelésével ótr- tálmatlanná tette. Fiendkiviil súlyos sebe. sülőse ellenére is még ezután sem vonta ki magát a harcból, hanem helyén marad­va. az utolsó percig küzdött egy újabb szovjet előretörés elhárításában. E küz­delemben előbb csont-, majd pedig karlö- T'és is érte. így harcképtelenné válva, el­szigetelt helyzetéből hadifogságba került. Hegedűs azonban nem tudott belenyugod­ni abba. hogy bar súlyos sebesülésekkel ellenséges fogságban maradjon, ezért az est beáll tóival végső erejét összeszedve, őreitől megszökött és az ellenség gyűrű, jen át elmondhatatlan nehézségek leküz­dése utóm visszakuszott századához. Jel­lemző a páratlan hösiességii honvéd vi­tézségére, hogy még bekötnzcsc ufóm is vissza akart térni e tüzelőállótsIxtzt küzdő bajtársaihoz a Juircbeu való toi'ábbi rész­iétől végett. Ettől a szándékától csak a leghatározottabb narancsra állt el és ak- k’or engedte magáit elszállítani. Párját, rit. hitó hősiességéért méltán terjesztették elő az Arany I itézségi Fromme! való kitün­tetésre. Bí ESász-szcreJicséÉíenség âgşe <r? íersénsszék erőfí KOLOZSVÁR, szeptember 23. (Az El­lenzék munkatársától) Papp András és Bedecean Demeter Ferencbánya-telepi bá­njászok gondatlanságból okozott súlyos testisértés miatt kerültek a kolozsvári tör­vényszék elé- A vádirat szerint Papp And­rás és Bedeccan néhány héttel ezelőtt több esi léből álló szerelvényt vontattak fel a siklón, azonban két csiliét le kellett kap- csolniok. mert még a felvonó segítségével «cm tudták teljesíteni feladatukat. Papp András megbízta Bedeceanl. hogy a két megrakott csillét a meredek pálya köze­pén tartsa meg. amig felvontathatják. Be- decoan nem tudta a két nehéz kocsit fenntartani. A csillék lezuhantak és el­ütötték Galász József vájárt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A törvényszék Papp Andrást bűnösnek mondta ki és háromhónani fogházra Ítél­te, de az Ítélet végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Bedeceant, aki feiet lese utasítása szerint járt el. felmen­tette a törvényszék a vád és következmé­nyei’ alól. Az ítélet jogerős. TANFOLYAMOKKAL EMELIK KO­LOZSVÁR VILLAMOSIPARI KULTÚ­RÁJÁT. A Kereskedelmi és Iparkamara i^özli: Köztudomású, hogy villamostanfo- 1 vamokon nem lehet közvetlenül előkép­zettség né’kü! részivciini, hanem csak v illamcsipari előkészítő tanfolyam élvég- r'e~p. után. Ilyen előkészítő tanfolyam lesz Kolozsvárt is szervezve. Érdeklődők je­lentkezzenek sürgősen a Gép- és Villamos­ipari Középiskolában, Kolozsvár, Malom­it tea 28. Szám. KÉTHETI FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK A KUKORICA! OLY AJT. Gazdag László nagyváradi illetőségű, budapesti kőműves segéd 1940 novemberében Apahidán dol­gozott egy építkezésnél. Egy éjszaka négy társával együtt behatolt a tárcsái aggmen- ház ra-.tárába, ahonnan három mázsa csö­ves tengerit ellopott. A kolozsvári tör­vényszék egyes hüntetőbirája Gazdag Lászlót kétheti fogházra ítélte, de az Íté­let végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. ş i AZ ős/ FOLYAMÁN megérkezik A KÖZÖS ASZTALOS GÉPMŰHELY FELSZERELÉSE KOLOZSVÁRRA. Az Ipartestül«* usztulVs szakosztálya még no­vember havában a Kereskedelmi és Ipar­kamarához fordult azzal a kéréssel, hogy járjon közbe az ipnriigyi minisztériumban, hogy Kolozsvár asztalosai korszerű gépek kel felszerelt gépmidie vl kapjanak. \ ka­mara akcióját siker koronázta es meg az, ősz folyamán megrendellek a nagvertékü külföldi famegmunkáló gépeket. A meg­rendeli gépek egy része már megérkezett Kolozsvárra és remény van arra, hogy a többi gépek is még az ősz folyamán meg­érkeznek és a gépműhely megkezdheti működését. : AKARAT (v. Alia) Szövetkezet értesíti tagjait, hogy a Textil Központ kiutalása alap­ján Mátyás király-tér 15. s/áttv alatti üzletébe megérkeztek a 10Ö százalékos gyapjú őszi szö­vetek. I ■ ■.■■riym—tut*..tru.i»ar.MmnúmuaimB ! Szerencsé* számok Az OszlályKors CéV ' 1 J ipi ht.'.'íi- • , " • ; ■ .I- ! • i í 1: !• ■ I 6 ■ pengőt nyert >i 87.654, i000 pengőt, Jletvc 100 ezer pengőt az >4.T/H ük, 2Ü.Ü0U pengőt n 40.664-es, 1000 pengőt az 5750 számú son.jegy. 1 cleJősség nélkül. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM GONDOSKODIK A KATONASÁG IMA KÖNYVSZÜKSÉGEI IÉRÖL. A m Lír. honvédség tagjainak imakönyvvel való ellátása tárgyában illetékes helyről azt a IVlvilágositúst kaptuk, hogy a honvédelmi minisztérium jelenleg is gondoskodik a honvédek imakönyvvel való ellátásáról. Ezt a gondoskodását kiterjesztette a múlt­ban és n jövőben is kiterjeszti a kórház­ban levő sebesült, vagy beteg honvédek­re is. Tűz pusztított egy franciaországi villamoste­lepen. Vichyből jelentik: A Páris—Lyon— Marseille között most épülő villamos telepbe- renrlczésben tűz keletkezett.. A kár többmillió frank. Dagad a Hangya Szövetkezet nevében szélhámoskodó fiatalember bünlajstroma KOLOZSVÁR, szeptember 23. (Az E1- lénzék munkatársától.) Hírt adtunk arróli, hogy a inuk héten sorozatos feljelentések érkeztek a kolozsvári rendőrkapitányság­hoz egv jólöltözött, magas, ismeretlen férfi ellen, aki egyes helyeken bizonyos Kovács nevű mérnöknek, más helyeken pedig a Hangya Szövetkezet raktámoká- nak adta ki magát, s kü I ön böző é'l el mi szerek leszól lit ásóira előlegeket vett fel a hi széken tj embe. rektőL Az ismeretién szélhámos főleg az asszo­nyokat szedte rá azzal, hogy7 lisztet cukrot, zsírt és szalonnát aján­lott fel igen kedvezményes, jutányos áron. Mindenütt arra hivatkozott, hogy hivata­los minőségben végez összeírásokat. A rendőrség bűnügyi osztálya megállapítot­ta. hogy eddig több mint 10 helyen veti fel 30. 30. 60. 100. sőt i'olt olyan hely is, nhoí 200 pengő előleget, majd nyomtalanul eltűnt. A felvett előlegekről természetesen sehol senkinek nem adott nyugtát. Néhány napig szünetelitek a feljelentések, a rend­őrség bűnügyi osztálya azonban már meg­kezdte az ügyben a nyomozást, amikor tegnap újabb két feljelentés érkezeit a bűnügyi osztályhoz. Az újabb rászedett károsult özv. Száva Aladdiné, Szent István-ut 37- szám alatti lakos. Az ismeretlen szélhámos az özvegy­asszonynál is a Hangya megbízottjának adta ki magát, s úgy látszik, ismerte a család helyzetét. Arra hivatkozott ugyan­is, hogy özv. Száva Aladárné fia, aki je­lenleg a Dunántúlon tartózkodik, arra ké­ri anyját, hogy küldjön neki zsirt é3 sza­lonnát. Az özvegyasszony fiának említé­sére azonnal hitelt is adott a szélhámos szavainak és elindult vele. hogy beszerez­zék a fia által kért élelmiszereket. Amint az egyik Széchenyi-téri nagyobb üzlet elé érlek, a szélhámos férfi 60 pengőt kért nz asszonytól, hogy ő majd bemegy az üz­letbe s mint a Hangya megbízottjának, azonnal ki fogják szolgáltatni az árut. Az asszony gyanútlanul át is adta a kért ösz- szeget, s a férfi úgy tett, mintha bemen­ne az üzletivé. Közben azonban egy óvat­lan pillanatban elszökött, s az asszony több mint egy fél1 órán keresztül is hiába várta. Ekkor jött csak rá. hogy szélhá­mossal volt dolga. Azonnal feljelentette a rendőrségen, s ugyancsak az ő fel jelen- t és ével egyidőben érkezett egy másik je­lentés is az egyik kolozsvári egyetemi ta­nár családja részéről, aho] szintén neg- fordult az ismeretlen szélhámos és onnan is nagyobb összeget csalt ki. V rendőrség bűnügyi osztálya az eddig tömegesen beérkezett feljelentések alapján a legnagyobb eréllvel folytatja a nyomo­zást a szélhámos kézrekeritésére. s ugyan­akkor a lakossá? figyelmét is felhívja arra. hogyha bárhol megjelenne a már említett, vagy hasonló trükkel, nyomban adják át a legelső rendőrnek. Nincs g?*rmekhüd$s- járvány Kolozsváron KOLOZSVÁR, szeptember 23. Egy ha­lállal végződő gyermekhüdési esettel kap­csolatban az a riasztó hir terjedt el, hogy a félelmetes gyermekbetegség járványsze- rüleg terjedt el! Kolozsváron. A közönség megnyugtatása érdekében felkerestük dr. Sólyom Sándor vármegyei és városi tisztifőorvost, aki a következő­ket mondotta: — Riadalomra nincsen semmi ok, mert nincs gyermekhüdési járvány Kolozsváron Szórványosan négy eset fordult elő, de ez a lakosság számarányához viszonyítva, nem olyan nagy, hogy járványra lehetne gondolni. Egyébként is a járványos beteg­séget illetőleg a város közegészségügyi helyzete kielégítő, mért dacára a nyári gyümölcsszezonnak, a vérhasmegbetegedé* seb száma is csak harminc. Sólyom Sándor dr. tisztifőorvos nyilat­kozata szerint tehát nincsen ok az aggo­dalomra. < * Német szaklapok Lepagenál, Kolozsvár. 'Közölje, mely .nyelven mely szak érdekli. M. kir. Állami Kórház, Dés. 331—1942. ikt. szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. A dési m. kir. állami kórház gazdasági hivatala 1942. évi október 5-én reggel 8 órakor a kórház ud­varán megtartandó önkéntes árverésen legtöb­bet Ígérőnek eladja a bontásból eredő ablako­kat tokkal, üvegezéssel, vasalással, továbbá ajtókat, ajtótokokat, bútorokat és érc melegitő kályhákat, használható állapotban. Felhívom érdeklődők figyelmét arra a körülményre, hogy fenti tárgyakra ajánlatot tehet bárki, úgy darabonként, mint egy tételben leendő Í megvételre is. Bővebb felvilágosítást nyújt a kórház gazdasági hivatala. Dés, 1942. évi szep­tember hó 17-én Dr. Bakay György, iaaznató- főorvos. j Jegyzői kinevezések. A belügyminiszter ide­iglenes hetállyal dr. Daróczy Dénes községi 6egédjegyző, zetelaki lakost, a fenvédi körjegy- ' zoséghez körjegyzővé; Benke József községi, segédjegyző, nógrádi lakost a mezőszentmi- hályi körjegyzőséghez körjegyzővé; Mészáros János körjegyző, mezőszentmihályi lakost Földra nagyközséghez községi jegyzővé; Köl­esei Márton községi segédjegyző, nyirbogdá- nyi lakost a magyarkeceli körjegyzőséghez körjegyzővé; Bencze Domokos községi jegyző, lövétei lakost a bözödi körjegyzőségfrea kör­jegyzővé és Panitz Antal körjegyző, bözödi la­kost Lövéte nagyközséghez jegyzővé; Teknyős Imre községi jegyző, középajíai lakost Nagy­bacon nagyközséghez községi jegyzővé kine­vezte. Fejszével ütötte le a*2 erdőpásztor a baroxnfikereskedőt KOLOZSVÁR, szeptember 22. (Az El­lenzék munkatársától ) Hétfőn délután a Szent János'kut közelébe hívták ki a mentőket. Lingurar István, Kalános-utca 67. szám alatt lakó baromfikereskedő a földön feküdt eszméletlen állapotban, s testén külső sérülések nyomai látszottak. Néhány ismerőse elmondta, hogy a Szeut János-kut környékén szolgálatot teljesítő erdőpásztor fejszével támadt rá és több­ször megütötte a fejszével a lábán, kar­ján és a mellén. A helyszínre kihívott mentőorvosok elsősegélynyújtása utáín ! Língurár István visszanyerte eszméletét, de arra vonatkozólag, hogy mi történt, nem tudott pontos felvilágosítást adni. Á mentők beszállították a klinikára. As ügy­ben megindult a hatósági vizsgálat annak megáliapitásáTa, hogy a Szent János kutí erdőpásztor miért támadt rá fejszével a Kalános utcai baromfikereskedőre. Lopott ítolmik áiulása közben fogták el a tolvajt KOLOZSVA l(t szeptember 23. (Az El­lenzék munkatársától.) Kenéz Irnrt P> éves va.söntőséged, !\ád;e;torok utca szám alatti lakos szeptember Kán »zab:» dull Ivi az ügyészségi fogházba) ahol r gv hónapos büntetéséi töltölte. Szabaduló a után néhány nappal újabb lopást követeit el. Szeptember Urán behatolt Virtczi L". jós Pata utcai gazdálkodó búzába es 500 pengő értékű ruhaneműt lopott. A lopott holmit az ócskapiacon 70 pengőért elad­ta. Ott ismerkedett meg Óhegyi Ferenc budapesti illetőségű, állásnélküli gzabóce. géddel, aki szintén ruhaneműiket árult. A rendőrség mindkét fiatalembert letar­tóztatta és ;iz ügyészségre kisérte, almi megindították ellenük az. eljárást. A törvénysz/ék egyes hüntetőbirája gyorsított eljárással tegnap tárgyalta az ügyet. Kenéz Imre kihallgatása alkalmá­val beismerte a Pata-utcában elkövetett, betöréseslopást, viszont Óhegyi Ferenc ta-, gadta, hogy tudott volna Kenéz dolgairól és részesült volna a lopott holmik árából. Az ügy tisztázása érdekében a törvényszék bizonyításkiegészitést rendelt el és holnap délelőtt kihallgatják az ócskapiacon szol gálatot teljesítő rendőrt is, aki a két fia talembert letartóztatta. Letartóztatásakor ugyanis óbegví Ferenc állítólag beismer­te a rendőr e'őtt. hogy Kenéz bízta meg néhány ruhadarab elárusitásával. Ch?üitőtéborba szdíl^otfdk a titkos pálinkafőzőt j NAGYVÁRAD, szeptember 23. Tudó­sítónk jelenti: A rendőrség tudomására jutott, hogy Weinréb Jenő nagyváradi la- ; kos nagyobb mennyiségű denaturált s/es?- ! bői különböző kivonatokkal pálinkát ál- * Ütött elő és azt literenként 12 pengőért forgalomba hozta. Az emberi szervezetre káros italból néliány nap alalt 120 litert I helyezett el, közel 1500 pengő értékben, j Weinréb ellen eljárást indítottak és a le- ! folytatott nyomozás adatai alapján a gaz* j dasági életre és a közellátásra káros te- i vékenység miatt elrendelték internálását. Kukoricaszár vermelési bemutató Kolozsvárt. I Tekintettel a szénának katonai célokra való I igénybevételére, igen fontos gazdaérdek, hogy . minden takarmánynak felhasználható anyag j érlékesüljön. A Kolozsvári Gazdasági Egylet ! ezért szeptember 27-én, vasárnap reggel 7—9 j óráig Kolozsvárt, id. Csíki Sándor hóstáti kis- j gazda, egyesületi tag Pacsirta-utca 13. szám i alatti házánál a kukorica szártépést és venne- I lést bemutatja az érdekelt gazdáknak. A be- ; mutatóra nem tagokat is szivesn lát az egye­sület. Az egyleti kukorcia szártépő gép a meg­állapított napi használati díj mellett az egye­sületi tagok rendelkezésére fog állani. LEZUHANT EGY GÉP A TÖRÖK j REPÜLŐBEMUTATÓN. Ankarából jeW 1 tik: Ekiesuti repülőgyár hétfőn repülőho- j mutatót tartott, amelyen Szaradzsogiu mí- I nrszterelnök is megjelent. A bemutatón I lezuhant az egyik repülőgép, amelyen a j repülőiskolá két tanára ült. Mind a kettő életét vesztette. (TP.) A 2i-es Bajtársi Szövetség kéri összes tag­jait, hogy folyó hó 24-én, csütörtökön délután 6 órakor a Wesselényi Lövészegyletben, (Unió utca 12.) az ügy fontosságára tekintettel, mi nagyobb számban megjelenni sziveskedje- mek. — Vezetőség. A HADIÖZVEGY FOLYTATHATJA FÉRJE IPARÁT. Eddig az volt a gya korlat, hogy a hadiözvegy csakis férje holttányilvánitása után gyakorolhatta fér­je iparát. Ha kérelmére a hadiözvegyet kijelölték, akkor az elsőfokú iparhatóság hoz fordul és kéri, hogy vegye tudomásig az ipar továbbfolytatását- Ezt. a bejelen­tést az iparhatóság minden további nélkül tudomásul veszi. Ez az eljárás eltérő a nem háború esetén történt elhalálozás utáni teendőktől. Nem háborús halál ese­tében az özvegy az elhalálozást követő bá­rom hónapon belül bejelenteni kötele», hogy elhunyt férje iparát folytatni akor- ja-e? A bejelentést mindenkor az elsőfokú iparhatóságnál kell megtenni. Parkettezésl munkálatokat jutányos» vtttl Urinezi £ Ce., Zápolya-utca 14 és Szentegy- háy-utca 1. (Sebok-cukrászda)

Next

/
Oldalképek
Tartalom