Ellenzék, 1942. június (63. évfolyam, 122-145. szám)
1942-06-19 / 137. szám
) 1512 Ja ni as iS MáeodszoF sottsoljálc sus erdélyi kölcsön nyereményoit Él-tENZÍ* Txaew & ^ fí f IS vaséPBafsi egveslilsü bsiaakságokan: . Hagy összecsapásra készülnek a KAC és a KEAO atlétái fi verseny! a keítüs Ni mérkőzés eíőft és szünetei alai! öenfoliüék íe Töbli évtized után a mult esztendő no- vendjében fordult először a pénzügyi kormány az ország közönségébe/, azzal a felii' 'hívással, ii oary vegyen részi’ a« áífcani hitel igényeinek ideLég ütésében. Erdély újjáépítése, S .'gazdasági, politikai, különösen pedig szoa ciá&ig intézményeinek megalapozása és fejlesztése érdekében kibocsátották o négy százalékkal kamatozó 100 millió pengős erdé- f llyi nyereménVkölesönit. A magyar társadalom megértette az idők szavát, felismerte azt,' hogy Erdély gazdasági megerősödését csak az egész nemzet közös akarata és erejének egyesítése hozhatja meg, de felismerte azt i ! ?is, begy a nyereményk öles ön vásárlása tuti' ‘il'ajdcmképpen kitűnő befektetés. A „legs' 'népszerűbb“ kölcsönt a jegyzésre kitűzőit I1 'határidő alatt még felül is jegyezték. Az erdélyi n y e re mén yfc ö' c sö a sorsiokísi) í' terve szerint most, julíus 2-án tartják a má- 3* * ‘sodiik sorsolást. Ebkor 1633 nyereményt sorsolnak ki, 1.4 millió pengő értékben. A főnyeremény 300.000 pengő. Ezenkívül két j darab 50.000 pengős 10 darab 10.000 pengős, százötvn darab 1000 pengős és ezeröt- a száz darab 500 pengős nyeremény kerül ki- sorscvlásra. A játéktervből különben megálla- I pitható, hogy a legközelebbi öt esztendő kü- I Ionosén kedvező a nyereményesélyek szem- I pontjából. így pl. 1943 január elején kerül I kisorsolásra az első 1 millió pengős főnyet1 'remény, azonkívül egy 300.000 és két 100.000 [ pengős a kisebb nyereményeken felül. [' ^Egyébként a bét 1,000.000 pengős főnyerer menyből ötöt fognak kisorsolni a legköze[• Tebbi öt esztendő alatt. , Minthogy az erdélyi nyereménykötvények . a szabadforgalomban vannak, akik még vásárolni szeretnének ilyen kötvényt, ahhoz bizonyára hozzájuthatnak olyan módon, hogy valamelyik bankhoz, takarékpénztárhoz, hitelszövetkezethez vagy értékpapirke- reskedőhöz fordulnak. Egyénként aiz erdélyi nyereménykötvényeket a budapesti áru- és értéktőzsdén kezdettől fogva 100—100.50 százalékos árfolyamon jegyzik, azt pedig, hogy a tőzsdén kívül ás eladhatók és vásárolhatók legyenek-, a 91.300—1942. számú pénzügyminiszteri rendelet megengedte. Érdekli talán, hogy Heinrich George uj filmjének rime ez Ötvenéves férfi. Su der maiinak ez a megfilmesített regénye most kerül színre Buda- i pesten. Heinrich George paríncmöje a filmen Ilse Werner; hog}' most kezdődnek meg a Férfihiiség cimii uj magyar film műtermi felvételei a Hunnia filmgyárban. Mint ismeretes, a film külső felvételeit Kolozsváron készítették. A filmesek Budapestre visszafelé menet. külön kocsiban tették meg az utat és útközben sok felvételt készítettel; a Királyhágó legszebb részeiről; hogy lezajlott! Berlinben, a zeneszerzők nemzetközi együtt működését előmozdító állandó tanácsülése, amelyen részivett majdnem valamennyi európai állam kiküldötte. rlag}*ar részről a kolozsvári Nemzeti Szín- h(lz karigazgatója. Farkas Ferenc, a neves zeneszerző vett részt a tanácskozásokon, majd több más zeneszerzővel együtt, kihallgatáson jelent meg Gcbbels birodalmi pro- pagandiigyi minisztern él; hogy Tito Schipa, a híres operaénekes hetr kilmas zenés filmben szerepel, amelyben közreműködik a milánói Scala színház egész együitere. Schipa partnernője a francia Mireille Balin; hogy teljesen meggyógyult Honthy Hanna, aki. nemrégen súlyos műtéten esett ét; hogy több olasz művész vendégszerepel jelenleg Bulgáriában. így Carlo Vidusso, a neves zongorista, ki legutóbb rendkívüli sikerű hangversenyt adott Szófiában; hogy nagy sikere van Milánóban az Európa nem véúaszol rimü magyar filmnek, amelyet az Arira filmszínház mutat be és már hetek óta nem tudja let enni műsoráról. Tasnády Fekete Mária, Titkos Hona és Pet- rovics Szv éti szláv játékáról^ komoly elismeréssel írnak a nagy olasz lapok. Móricz Zsigmond leánya Kolozsváron. Mó• ricz Erzsiké, a Zsiga bácsi leánya, néhány napig még Kolozsvárott tartózkodik. Ez alkalommal délutánonként a Méhkas Diákszövetkezet könyvkereskedésében igen sokan keresik fel. Móricz Zsigmond erdélyi tisztelőinek nagy serege ugyanis tudja, hogy Zsiga bácsi müveinek két tiz-tiz kötetből álló sorozata csak leányánál, Mórciz Erzsikénél rendelhető meg. Az eLső sorozat tiz kötete: Sár- prany, A fáklya, Kerek Ferkó, Eleiem regénye, Forró mezők, Míg uj a szerelem, Hét (krajcár, Kivilágos virradatig, Pillangó, Magyalok. A második sorozatban viszont a hires Erdély-sorozat három könyve, a Tündérkert, A nagy fejedelem, A nap árnyéka cimü mellett a Baleset, Ar&nyszoknyák, Úri muri, Harmatos rózsa, Rokonok, Esőleső társaság és a Rab orosríáu van. Nagyon is érthető tehát, ha kd-ki siet addig biztosítani magának e kod vermén ytscr. megszerezhető sorozatokat, amíg Móricz Erzsiké Kolozsváron van. KOLOZSVÁR. Röviden jelentettük, hogy j vasárnap kerül sorra az egyesületi atlétikai bajnokságok második fordulója. ' Ez eredetileg Nagyváradra volt kitűzve az NSE rendezésében, de az ottani mostoha pályaviszonyok miatt azt Kolozsvárott a KAC rendezésében bonyolítják le. Úgy volt, hogy vasárnap délelőtt rendezik a bajnoki küzdelmeket, de közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy a versenyt a délutáni kettős NB mérkőzés előtt és annak szüneteiben bonyolítják le, — A KEAC, amely a.z első fordulóban fölényesen nyerte a bajnokságot, a második fordulóban a következő versenyzőkkel indul: Tima, Moíl, Kovács, Goor, Puskás, Palánt, Dcnes, Fozsár, Bényi, Hajdú, Gányi, Czeglédi, Per- celly, Szálkái, Paulini, Sciopu, Töröky, Sulyok, Dohai, Tuka, Orbán, Kolbusz, Hantz, Dómján, Alt, Olosz. A vasárnapi versenyen a következő számok kerülnek lebonyolításra: 200 m., 800 m. és 10.000 m. síkfutás, 3000 m. KOLOZSVÁR. Csütörtökön délután a városi sporttelep kispályáján közel 500 főnyi közönség előtt játszották le a KAC—KMTE ifjúsági bajnoki mérkőzést, amelyet a KAC csapata nyert meg 6:2 (5:1) arányban. A zuhogó eső ellenére a közönség élvezettel nézte végig a mérkőzést. A KAC csatársorát Bonyhádi irányította, aki ezúttal olyan önzetlen volt, hogy még a kapu szájából is játékos társainak adta át a labdát, hogy azok jöjjenek gólt. Előzékenységében még azt is megcselekedte, hogy ha valamelyik KAC csatár lesre futott, ő maga kiáltotta be a játékvezetőnek. Az első félidőben 10 perc alatt a KAC négy gólt ért el Adorján (2), Kovács Vilmos és Verbőczi révén, majd a KMTE támadásai következtében Tóth Pál öngólt vétett (4:1). A félidő befejezése előtt Nagy ötre szaporította a gólok számát Szünet után megváltozott a játék' képe. A KMTE került, fölénybe és Gáspár réven 5:2- re szépített, majd ugyancsak Gáspár révén felső sarokba gólt rúgtak, de miivel a 9 méter távolság nem volt meg, a játékvezela a szabadrúgást újra rugatta, amely ezúttal a sorfalban állott meg. A KAC utolsó gólját Nagy szerezte meg egyéni lefutással. A mérkőzést Polaretzky jól vezette. Eéifőn, délután ifnisáqi atiéüisnii verseny lesz Kolozsváron KOLOZSVÁR. A Délkeleti kerület hétfőn délután 6 órakor Kolozsváorn a városi sporttelepen, készülve a junius 28-iki országos ifjúsági bajnokságokra, több számból álló ifjúsági atlétikai versenyt rendez a következő számokkal: 100. 400, 1500, 4x800 m. síkfutás, 400 m. gátfutás, sulydobís, távol- és hármasugrás. A versenyre nevezni lehet vasárnap este 8 óráig a szövetségnél, Bólyai-utca 7. szám alatt. A KAC játékosok nemcsak a pályán, hanem tanulmányi téren is kitünően megáll iák helyüket. Az elmjult napokban Bokor, Verbőczi és Rusz dicséretes eredménnyel érettségetek, mig Szántay és Csákány egyetemi vizsgáikat sikerrel tették le. A vasárnapi kerületi atlétikai bajnokságokra a KAC és a Villamosmü versenyzőm kivül a nagybányai SE is több atlétát nevezett be. Jankó József szövetségi átélnék az országos vidéki teniszbajnokságok versenybirája KOLOZSVÁR. A Magyar Tenisz Szövetség úgy döntött, hogy a junius 24-én Kolozsvárott kezdődő országos vidéki teniszbajnokságokra a fővárosból küld ki versenybírót. A versenybírói tisztet Jankó József szövetségi alelnök vállalta, helyettese dr. Szemety Béla elnökségi tag lesz. A szövetség kijelölte a versenyintézőt is ifj. Vásárhelyi János személyében A versenyintéző helyettese dr. Dóczy Ferenc és Haás Ede lesznek. A kolozsvári kerület versenyzői már nanok óta válogató mérkőzéseket játszanak. Előreláthatólag már szombaton összeállítják a kerület férfi és női válogatottját. A női válogatottban szerepelni fog a nagyváradi I.iszka Manci is, akinek játéka elé nagy érdeklődéssel tekintenek teniszkörökben. Trirbéki, Lakat és Lukács az utánpótlás jelenleg legfőbb formában levő tagjai Budapestről jelentik: Az MLSz kezűivé a július 5-iki magyar—olasz utánpótlás válogatott mérkőzésre. tegnap délután a MOVE Hun gér ia-uti pályáján, Molnár Ignác vezetésevei, nagy edzés* rendelt e). Az . edzésen több vidéki játékos is résv.lvett, akik közül azonban hiányzott Bonyhádi, aki az utóbbi hetekben útra formába lendült és akinek akadályverseny, 400 m. gátfutás, távol és rúdugrás, diszkosz és gerelydobás, 4 x 100 és 4 x Í500 méteres váltófutás. A versenyek vasárnap délután pontban két órakor kezdődnek meg a városi sporttelepen, majd .5 órakor kerül sor a KEAC—D. Magyarság, háromnegyed 7 órakor a K. MÁV— Z. Danuvia NB II-ős mérkőzésekre. A mérkőzések szüneteiben bonyolítják le p7. egyes váltó és fül ószámokat. Az atlétikai versenyt nagy érdeklődés előzi meg, mivel azon a KAC visszavágni készül a KEAC atléták múltkori győzelméért, és erősen készül arra, hegy ezúttal minden számban több helyezést érjen el. A KAC atlétái tegnap So- modi István dr. vezetésével nagy edzést tartottak, amelyen Kiss György remek formában futva, kitűnő eredményt ért el, csaknem min» den számban. A vasárnapi hármas sporteseményt egy belépőjeggyel lehet megtekinteni. most ténylegesen helye akadna a válogatottban, A szerdai edzésen a következő csapat játszott egy vegyes csapattal: Dósai — Rudas, Rákosi — Szabó, Kiss II., Lakat — Lukács, Füstös, Szilágyi, Barna, Tur- békt Az utánpótlás csapat három harmados mérkőzés után 12:1 arányban győzte le a vegyes csapatot. A legnagyobb formát a diósgyőri Turbéki árulta el és a szegedi Lakat, de ugyancsak kitett magáért a nagybányai Lukács is. Az utánpótlás legközelebbi edzését a jövő hét szerdáján tartja meg. Á szombathelyi kereskedelmi nyerte a Szent László-kupát Szerdán nagy érdeklődés mellett játszották le Budapesten a Szent László Kupa döntő mérkőzését, amelyet a szombathelyi felső kereskedelmi iskola csapata nyert meg 2:0 (1:0) arányban az újvidéki állami tanítóképző csapata ellen. Előzőleg a középiskolások labr öarugóbajnokságának országos döntőjében a budapesti Szent István felsőkereskedelmi 4:1 (1:0) arányban győzte le a kassai állami ipariskola csapatát. Budapesten nagy harcok folynak ez NB Rákóczi-csoport bajnokságában. A Vasas ellen, amely vasárnap 4:l-re győzte le a DVSC csapatát, a vesztes csapat óvást emelt, meTt jogosulatlanul szerepeltette Jenőffyt azon a cimen, hogy mig egy játékost villámigazolással egy bajnoki évben csak egvszsr lehet leigazolni, a Vasas őt másodszor is viliámigazolással igazoltatta le. A KAC vezetősége felhívja Endreffy, Beregszászi, Hantz, Moldovan, Horváth, Nagy Ferenc, Páll Béla, Urhegyr, Tóth Pál, Bokor, Antoni, Vincze, Veinbac.h, Tóth Károly, Rus és Szász Bála játékosait, hogy a vasárnap tíéle'őtti Postások elleni bajnoki mérkőzésre fél 10 .órakor feltétlenül jelenjenek meg az öltözőben. Az ifjúsági játékosok reggel 8 órakor kötelesek megjelenni a MÁV elleni mérkőzésre. Megismétlik a leventeleányok to börze mmtaíoglalkozását a Sportcsarnokban BUDAPEST, A levente-leányok az iskolából kikerülő leányok számára toborzó minta- bemutatót rendeznek, amelyen megismertetik a mozgalom munkáját cs célkitűzéseit. Az első ilyen mintái oglalkozásL délutánt junius 13-án tartották a Sportcsarnokban olyan sikerrel, hogy junius 20-án, szombaton délután 5 órai kezdettel megismétlik a bemutató-!. Ezen nemcsak az iskolák utolsó évfolyamát végző leánvok, hanem az életbe már kikerült dolgozóleányok, munkás- és tisztviselőleányok is résztvehetnek, sőt a mozgalom a munkaadókhoz is felhívást kivan intézni, engedjék el időnkint háztartási alkalmazottaikat egy-egy megmozdulásra, hogy megismerhessék a leányok a levente-leány mozgalom egyéni és nemzeti érdeket egyaránt képviselő hatalmas munkáját. Országos gyorslevente motorverseny BUDAPEST. A Leventék Országos Parancsnoka 1942 junius 28-án, a kettős ünnep első napján, országos gyorslevente • motorkerékpáros versenyt rendez, Pécs céllal, leventék cs polgári motorkerékpárosok (kismotorok, szó- lómotorker ékpárok és oldalkocsis gépek) számára. A verseny összetett: turautból, katonai jellegű terepversenybo! és a városban tartandó ügyességi- próbából áll. Értékelése olyan, hogv a gépek sebességéből vagy nagyobb űrtartalmából adódó előnyök kiegyenlítődjenek és kizárólag a vezető tudása és ügyessége legyen a döntő tényező A versenyen csak azok vehetnek részt, akik nevezésüket a nevezési zillatig (junius 20) szabályszerűen postára adják és akiknek nevezését n leventék Országos Parancsnoka elfogadja, Nevezni levél utján lehet, amelyben kell jelölni a nevet, vallást, (az 1989. ÍV, •' c. értelmében zsidónak tekintendő-e vág’, nem), születési évét, foglalkozását, pontos lakcímét, mely egyesület, vagy leventeegyc sülét színeiben indul, a motorkerékpár gvá: • • m-inyát, űrtartalmát és rendszámát, fel xe . töntetni: soló vagy oldalkocsis, az előirt nívón alak melyik pontjáról kivan indulni, végül egy nyilatkozatot kell mellékelni, melyben a versenyen résztvevő kötelezi magii! büntetőjogi felelőssége tudatában, hogy na • versenyen nem indulna, vagy a táv felét nem tenné meg, a versenyre kapott motalkó-ie- gyeket 24 órán belül visszaküldi a rendezőségnek. A versenyen saját felelősségére vesz részt és az okozott károkért kizárólag mindenki saját maga felel. Nevezési díj 2 pergő. Az összeg a nevezéssel egyidejűleg 20 filléres postabélyeggel küldendő a Leventék Or szágos Parancsnokságához: Budapest V. Ai- kotmúny-u. 5—7. A benevezettek posta utján kapják kézhez menetlevelüket, motalkó- jegyüket és a rajt-számot. A verseny turautl részében tizenegy útvonalat jelölt meg a rendezőség. A turaut célja a Pécs előtti 3 km.-né!, a terepverseny rajthelyénél van. A turaut után a versenyzők terepversenyt futnak időre, egész mérsékelt emelkedésű mezőségen, kb. 2000 méter távon Ezután a versenzyők a részükre kijelölt helyen gyülekeznek és egyszerre futnak be Pécsre, ahol a Hősök-tere és az Egyetem előtti kb. 160 méteres lezárt aszfaltos útvonalon ügyességi próbát futnak (szlalom) időre. A győztesek és helyezettek díjazása tisz- teletd’ijakkal cs érmekkel történik . Ez a verseny a kiírásra kerülő 1942...**?. országos motorkerékpáros gyorslevente bajnokság második pontszerű futama. A verseny részletes feltételeiről a Leventék Országos Parancsnoksága ad felvilágosítást: Budapest V. Alkotmány-u. 5—7. Kolozsvári játékvezető sípjelére indul vasárnap az Újpest—SzVSE mérkőzés Újpesten és ugyancsak kolozsvári játékvezetők vezetik le a vasárnap lebonyolításra kerülő két NB II-ős mérkőzést, A visszatérés óta első eset, hogy a hivar talos körök megemlékeztek a kolozsvári játékvezetőkről és hosszú elhallgatás, mellőzés után NB I-es mérkőzés levezetésével , bízták meg a kolozsvári játévkezetői testület egyik érdemes tagját. E mellett a nagyjelentőségű esemény mellett nem mehetünk el megjegyzés nélkül. Először azért, mert lapunk hasábjain indítottuk meg először a harcot a kolozsvári játékvezetők mellőzése miait és szerepeltetésük érdekében, másodszor azért, mert szeretnénk, ha ez nem elszigetelt jelenség volna, hanem követné ezt más hasonló és igen. gyakori kolozsvári játékvezetői kiküldés. Ez az óhaj nem túlbuzgóságból, nem túlságos igyekezetből, hanem a tények egyszerű felismeréséből fakad. Mert amíg egyes fővárosi játékvezetők majdnem min- , den vasárnap vezettek NB I-es mérkőzéseket és volt olyan játékvezető, akit a bajnokság alatt töübizben is leküldték Kolozsvárra, addig a kolozsvári játékvezetők közül az egész idény folyamán egyetlen egy sem szerepelt, csak most, amikor bezárul az idény. A keserű mellőzés ellenére is, a későn bár, de még mindig jókor érkezett hivatalos intézkedés orvosság volt most a Iájói sebekre, amelyeket újból — reméljük —- nem fognak felszakitani. A Fradi nagy ellenfél! —- mondják szolnoki labdarugó körökben és kijelentik, hogy igen szép mérkőzést várnak a Ferencváros ellen. A szolnoki vasutas csapat erős edzésekkel készül a nagy találkozóra és bízik a győzelemben. A Ferencváros ezzel szemben abban reménykedik, hogy a csapat továbbra is megtartja jó formáját és sikerrel fog szerepelni a Szolnok ellen. Most nagy1, akarás van a fiukban — mondják és reméljük, hogy győzelemmel fejezzük be az őszi idényt... Kedvezően alakul az idei téglagyartás. Az építési anyagok előállítása, különösen pedig a téglagyártás menete, kedvezően alakul. A régebben és az idei építkezési szezon kezdete előtt végrehajtott gépi beruházások és üzem- bővitések jelentősen növelték a téglagyárak termelési teljesítményét, úgy, hogy a többi napi, műszakkal dolgozó gyárak fennakadás nélkül elégítik ki az anyaggazdálkodási bizottság által jóváhagyott igénylésüket. Mikor jár a drágasái pótlék? Egy fővárosi nagyvállalat tavaly azonnali hatállyal elbocsátotta egyik alkalmazottját, aki a vállalat ellen többek között 8 %-os drágaság! pótlék iránt is igényt támasztott. A törvényszék munkaügyi bírósága ítéletében ezt az igéuvt elutasította. Az ítélet elvi jelentőségű indokolásában a törvényszék kimondotta, hogy az alkalmazottat a 8 százalékos fizetési pót lek iránt támasztott követelésével el kellet’ utasítani, mert fizetési pótlók csak a teljesi tett munka esetében jár \ >s/oot az alkalmazottat felmondás nélkül .becsékották el, tehát szolgálatot nem is teljesíthetett. Érvényben maradt a gyors- és leheráru kü’- demények korlátozásmentes feladása. A MÁV hónapokkal ezelőtt korlátozta a?, összes szállítmányok feladását. Ezt a tilalmat azonban később felfüggesztették. Mint hivatalos helyről értesülünk, a feladási korlátozások továbbra sem maradnak érvényben. ifiéivé i MÁV újabb rendelkezése úgy szól, hogv a vasút az összes pályaudvarokon minden kr lálozás nélkül felveszi a gyors- és íeherár-i- küldeménveket As pedig rafndeu. faé.ú«tn«t> délután 16 óráig. Négy gsElal a KfiC nyerte a KiC-HiTsE mérkőzést