Ellenzék, 1942. május (63. évfolyam, 98-121. szám)

1942-05-28 / 119. szám

i 4 42 űiá j ÄÄ 2 S'. «tíiKNKfií B^wiMtwwa lÉÉMKfjMMI 8 P m f MegismátlődiK vasárnap Kelozs^âre» a szegedi 8:1 f 9 f f P i&üft ^ 3/fc'a mindig elénk emlékezetében ól minden kolozsvári szurkolónak « Szegeden beköeétkezett és derült égből villámcsapásként hu-ló 8:1. Azóta elicit jónéhány forduló. A Szeged nagy győzelmeket antíott és ma az Nil 1. táblázatának egyik legelőkelőbb helyén ál. sőt a második helyezést is dsseretnő érni. A KAC sok keserves vereségei, de sok mcglcpotésszerü győzelmet is aratott és most a tavaszi forduló egyik legnehezebb küzdelme előtt áll. Bár helyzete tobbé-hevésbé meg­szilárdult az NB' 1.-ben, vasárnapi veresége és a Lamport győzelme esetén ismét a 14-lk lehet a ló csapat között, ami egyet jelent a kieséssel. Hogy vasárnap ne győzelemmel térjen v issza a Szeged, erre»1 gondoskodni jog i e- legdy, akinek nagy része veit a KAC szegedi tragédiájában, és aki e mérkőzés alkalma- va[ akarja kiköszörülni a hírnevén esett súlyos csorbát. Feladván nem. lesz könnyű. Az NB 1. gólkirálya, Kalmár áll vele szemben, az a középcsatár, oki a legtöbb gólt rúgta a mostan folyó bajnokságokban. A mérkőzéssel kapcsolatoson- a mâr ismert feltételek melleit megrendez! tippverse­nyét lopunk, amelynek, szelvényeit a következő helyeken kell bedobni: Zsidó Rózsiba dohányáruda, Krizbai-utca sarok. Dro.goia dohányáruda., Heltai-utca 13. szám. Hegyed Paula, Mussolini 88. Béla újságárus. U rsus-ét terem mellett. Kiadóhivatalunkban (Jókai-utca 16., 1. rm.j Sporttelepen a lelátó és állóhely felöli oldalakon. Tippversenyünk külön érdekessége tíz. hogy jutalmat fog kapni gz (s. akinek szel­vénye ugyan nem vált he, ellenben azon olyan szellemes megjegyzés, báJctri?,4is} bemon­dás van, amely jutalmat érdemelhet. A tippverseny zárásának ideje a mérkőzés napja dé-i 3 óra. A sporttelepen elhelye­zett gyűjtöládákat a mérkőzés megkezdésekor vonjuk be. Sikerül-e visszavágni & KBC-nak az íszü súlyos vereségért ? KOLOZSVÁR. Nagy napja (lesz vasárnap Kolozsvár spcrl társadalmának. A Szeged csapata látogat el Kolozsvárra, mely a Nem­zeti Bajnokság negyedik helyén állva, az utóbbi hetekben sorra legyőzte összes nagy­nevű e lenfeleii, hogy újra összemérj© ere­jét a piros-fehéreikkel, akiket az ősz folya­mán 8:l-re győzött le Szegeden. A Szeged most még jobban készül erre a mérkőzésre, mert a hátralevő három fordulóban, a Szol­nokot is meg akarja előzni az NB I.-bcn, mivel a Szent István Kupa bizottság elmúlt' heti ülésén kimondotta, hogy a legjobban szereplő vidéki csapat lesz a résztvevője ez évben a Szent István Kupának. Erre egy­forma eséllyel pályázik a Szolnok, a Szeged és a NAC és ha a Szolnok vasárnap veresé­get szenved a WMFC-tőX cs a Szeged legyőz­né a KAC-ot, úgy akkor a Szegednek min­den reménye meg volna sárrá, hogy meg­előzze a szolnokiakat. Kolozsvár csapata is nagyon készül erre a találkozóra, de különösen Telegdy, mivel ,.az őszi su yos vereség részben az ő lelkén szárad, mer annakidején nem vehetett részt a szegedi mérkőzésen. Most az ország leg­jobb középcsabárával, Kalmárral áll szem­ben, aki, mint ismeretes, a góllövőlistán £ö- őnyesen vezetve, az első helyen áll, A Sze­ged együttese nagy ellenfele lesz a KAC- nnk, mert nem kisebb játékosok szerepelnek benne, mint Tóth kapus, Baróti és Lakat, a kiváló válogatott fedezetek, mig a csatársor belső hármasa, a Harangozó—Kalmár— To di-hármas lesz, mely ellen a kolozsvári védelemnek nagyon kell küzdenie. A KAC csapata ma, csütörtökön délután A órakor <a városi sporttelepen, Domonkos János edző vezetésével nagy kétkapus ed­zést tart, melyen az összes játékosok részt- vesznek Vass Antal a KAC—Szeged mérkő­zés játékvezetője KOLOZSVÁR. A JT országos központja a vasárnapi mérkőzésekre a következő já­ték vezetekf t küldte ki az NB I.-be: Kolozs­váron KAC—Szeged. Vass Antal. Szegeden SzVSE—SalBIG, Harangozó. Szolnokon Szónok—Csepel, Antai. Újpesten Újpest—- Elektromos, Lukács. Kispesten. Kispest—• Ferencváros, Einődi. Budapesten Lampart—- NAC, Endrődi. Gamma—Újvidék, Tihamér!. Mészáros János edző vezetésével megkezdte edzéseit a KAC úszó« szakosztálya A KAC úszószakosztálya megkezdte mű­ködéséit az Egyetemi Stadionban. A vezető­cég ezúton is felhívja az összes tagjai figyel­mét arra, hogy a bérletjegyek árát, P 3.50-ot, legkésőbb június 1-ig fizessék be Leiíers- dorfer Ferencnek az Angyal-drogériában, hogy a június 2-i ülésen a bérieteket kézhez vehessék. Úgy a női, mint a KAC férfi- úszó; Mészáros János, a kiváló fővárosi edző vezetésével folytatják edzéseiket. A DiMÁVAGr a KAC legközelebbi ellenfele KOLOZSVÁR. A Magyar Kupa sorso á- ■ at tegnap este ejtették meg a Labdarugó Szövetségben. A legnagyobb meglepetésre a* KAC-ot a DiMÁVAG-al sorsolták össze és mérkőzését űrnapján, juntos 4-én Diósgyőr­ben kell lejátszania. A KAC rá bárom ri;’pra ugyancsak Diósgyőrben játszik az NB 1 küzdelme! során a bajnoki pontokért és igy négy nap alatt a kolozsvári piros- fehérek kétszer raénk össze erejüket a DúMÁVAG-a 1. A Wekerle-te tepi SC ottho­nában a SaiBTC látja vendégül, míg a Fe­rencváros az Üilőá-uion a Gammával, az Újpest pedig az Elektromos ellen játszik. A középdöntő csapatait június 8-án, hétfőn este sorsolják össze az MJLSz-ben. A KMSC fe hívja összes labdarugóit, hogy a vasárnapi bajnoki mérkőzésre való te­kintettel, a péntek, délutáni edzésen teljes TÁVIRAT Junius, tís.t{éb. étktteim RODOLFO!? g számban jelenjenek meg a városi sporttelep kispályáján. Az erdélyrészi Játékvezető Testület közleménye Az Országos Sport Központ rendeleté ér­telmében a kerülethez tartozó összes játék­vezetők kötelesek származásukat igazolni. Ez a kolozsvári Játékvezető Testületben meg is történt, do többszöri felszólításra még a következő játékvezetők nem Állították ki származási iveiket: Harai József, Hock- sári Balázs, Kalmár Tibor, Kovács László, Tégner Dani , Szabó Tábor. Szántai János, Szilágyi Domokos. Vinczy József és Wargha Albert. Amennyiben a felsorolt játékveze­tők 1942 jundus I-lg származási iveiket nem ■töltik ki, úgy felfüggesztik őket a további működéstől. A JT erdélyrészi kerülete felhívja mind­azon tagjait, aikiik tagdíjukká!, hátralékban vannak, hogy ajţt legkésőbb junices l-ig Hajdú József JT pénztárosnál (Máivá, ks- rály-lór 25.), vagy postotakarékc&ekklappa 99.64. számra fizessék be, mert ellenkező esettben törölik őket a testületből, A jóit ék vezet őtanf olyam hallgatóit ezúton értesíti a JT erdélyrészi kerülote, hogy :i játékvezetői vizsga junius 6-án és 7-én esz. A hallgatók közelebbi falviíágosi'.ást május 29-én este 7 órakor az, MLSz Mátyás ki­rály-tér 30. szám statti helyiségében kap­hatnak, ahol a, jelöltek a szokásos nyilat­kozatot is kötessek kitölteni. A vasárnapi méríkőzéselkre « következő játékvezetőket küldtük tki: Városi sporttelep: délután fél 6 órakor: KAC—Szeged, vezeti Vass Antal Budapest, határjelző Jani a Nándor. Egyetemi Stadion: délelőtt 9 órakor: K. MÁV—Bástya elsőasztályu bajnoki, ve­zeti Tóth Géza, határjelzők Gál János és dr. Solkoy Jenő. 11 órakor: KEAC II — KMSC elsőosztáltu bajaoki, vcz&íi Sípos István, határjelzők Polaretzky János és Wargha István. Városi kispálya: délelőtt 10 órakor: KAC •—KKASE ifjúsági bajnoki, vezeti Jó/s.ty László, határjelző Haraazlosi Bea. Délután 3 órakor: KMSC—Bástya ifjúsági bajnoki, vezeti Dési Imre, határjelző dr. Incze Béla. Hé sen délután fél 5 órakor: Dési MÁV — KAC II. vezeti dr. Juhász Atldffia. Kolozsvár, 1942 május 27-én. ’ Welser Jenő, JT. főtitkár. A KOLOZSVÁRI „GYOPÁR- TURISTA I EGYESÜLET vezetősége felkéri tagjait, hogy a Szent János-knt befejezésének és feszengésének. ttUrgyjában fo yó hó 29-én este 7 órai kezdenél megtartandó összejöve­telen megjelenni szíveskedjenek. Értesítjük tagjainkat, hogy folyó hó 31-éu, vasárnap reggel 7 órai indulással lesz az első idei munkakir án d u lás a Szent Jáuca-kuthoz. ln- uu ás a Mátyás-szobor elől. Vezető; Jakab F erenc. A KKASE május hó 26-ra hirdetett köz­gyűlése technikai ok ok miatt elmaradt. Az egyesület XXX. évi, 1912—1942. közgyűlé­sét junius hó 3-án tartja, q következő tárgy­sorozattal. Magyar Hiszekegy. Elnökit üdvöz­lés. Mult évi közgyűlés jegyzőkönyvének hi- tol ©sütése. Pénztári jelentés. El cnőri jelen­tés. Beszámoló az 1941-és évről. Felebbezé- seik tárgyalása. Kérések és 'nditványok. Éj tisztikar megválasztása. Program az 1942-es évre. Zárszó. Tisztelettel kérjük úgy a ve­zetőség, aktív. valamint pártolótagjainkat, hogy a kitűzött időben pontosan, te jus lél- bzámmal jelenjenek meg, Közgyűlés helye a Baross Szövetség Deák Ferene-utca 4. sz. alatti díszterme. Ideje; 1942 junius hó 3-a> szerda este 7 óra. Elnökség, 1 Wesselényi Lövészegyesüfet háromnapos versenyének eresiményei ^ KOLOZSVÁR. Pünkösd szombatján kezdő­dött meg a Wesselényi Lövészegyesület rendezésében a visszacsatolt keleti és "északi területek háromnapos nagy céllövő versenye, mellyel megkezdődött a nemzeti szempontból elengedhetetlen fontosságú, dicsőséges ma­gyar lövészsport hatalmas hódítása Erdély­ben. A versenyre 14 férfi és két női csapat nevezett be. valamint 108 egyéni versenyző. A versenyzők és érdeklődők nagy száma bi­zonyítéka annak, hogy Erdély magyarjai tisz­tában vannak a lövészsport jelleniképző és magyar öntudatra nevelő hatásával. A verseny, mely a vendéglátó egyesület Honvéd-utcai 25 méteres fedett pályáján zaj­lott le, ünnepélyesen nyílt .meg szombat dél­után 4 órakor. A Magyar Hiszekegy után Bochéza Tódor ezredes rövid beszédében is­mertette a helyes lövészkiképzés fontosságát és nemes versenyre buzdította a benevezett egyesületeket és résztvevőket. Utána Galei József egyetemi tanár mutatott rá arra, hogy a nemzet élet-halál harcában milyen fontos szerep jutott a frontmögötti szolgálat teljesi tőire. Rávilgitott arra, hogy a frontmögött szolgálat épp oly fontosságú, mint katonáinké A lövészek vállalták ennek a szolgálatnak leg fontosabb pontjait. Megemlitete azután, hogy a szétszórt egyesületeknek és tagoknak egyse ges irányítására, lelki kiképzésére szükséges nek tartotta a Wesselényi Lövészegyesület egy hetenként megjelenő lapnak a létesítését Ennek a megvalósitása egyelőre technikai akadályokba ütközik még, de rövidesen meg fog jelenni, az erdélyi lövészek lapja. Tóth Sámuel üdvözölte még Atzél Edét, aki egybegyüjtötte még azokat a férfiakat és nő­ket, akik méltók arra, hogy kezükbe fegyvert adjanak. A megnyitó beszédek után megkezdődött a háromnapos verseny, meiy a következő rész­letes eredménnyel zárult: Osztályozásán férfi csapatverseny: 1. Nagy­váradi Árpád L. E, A csapata 1193 köregység­gel (dr. Varga Zoltán, dr, Nyiíray Tibor, Póty József, Gyutich I ászló, Rogyó Sándort, 2. versenyzők részére kiirt versenyben első Am mer Károlyné Kolozsvári MÁV 2Í9 találattá ellenfél nélkül. Osztályozatlan női egyéni versenyben í Tóth Piroska, Wesselényi keretében működi» Kolozsvári Állami Kereskedelmi 220 találattá’, 2. Zsold Rebeka Wesselényi L. E. 215 találat­tal, 3. Balogh Ida holtversenyben Wesselényi keretében működő Kolozsvári Állami Leány- kereskedelmi 215 találattal, 4. Scháfer írén Wesselényi Leánykereskedelmi 210 találattal, 5. Simon Rózsa Wesselényi 164 találattal, 6. Kovács Györgyné Repülő Gárda lül találattáí. Osztályozatlan férfi egyéniben első Hossz;: Emil Kolozsvári MÁV 260 találattal, 2. Kato­na Sándor Dés I. Rákóczi György L. F, 257 ta­lálattal, 3. Deák Zoltán KEAC. 254 találattal, ’ 4. dr. Varga Zoltán Nagyváradi Árpád 250 te • lálattal, 5. Laczkó Ferenc Marosvásárhelyl MÁV 250 találattal, 6. Gvurich László Nagy­váradi Árpád 249 találattal, 7, Lőrinc? Sándor Kolozsvári MÁV 247 találattal, 8. Gyöngyössé Ferenc Wesselényi L. E. 247 találattal, V Kerezsi Károly Wesselényi L. E. 246 találat­tal, 10. Póty József Nagyváradi Árpád 2«1 ta­lálattal, 11 Hadnagy Ernő Wesselényi L. II. 240 találattal, 10. Orbán Sándor Nagyváradi Árpád 239 találattal, 13. Vitos -Sándor KEA< l 238 találattal, 14. Szabadi Mihálv Wesseiéay i L. E. 278 találattal, 15. ölvédv Károly KEAC 236 találattal, 16. dr. Dominies László Dési I Rákóczi György L. E. 236 találattal, 17. d Nyitray Tibor Nagyváradi Árpád L. E. 23.5 ta­lálattal, 13. Vasits Zoltán KEAC 234 találat­tal, 10 Gelts Ernő Wesselényi L. E. 233 tahi Jattal, 20. Csorna Géza Nagyváradi Árpád L. F..< 232 találattal, 21. Lukács Sándor Maros vásár­helyi MÁV 231 találattal, 22. Góger Lajos Wesselényi Lövészegyesület 230 találattal, 23. Eerger László Kolozsvári Postás S. E. 230 talá­lattal, 24. v. Dobossy István. MarosvásárhelyI MÁV 229 találattal,'25. Zongor József Kolozs- vári Postás S. E. 229 találattal, 26. Gombos László Wesselényi L. E. 228 találattal, 27.. Geiger Ernő KEAC 228 találattal, 23. Tamos László Wesselényi L. E. 227 találattal, 29. Ros­tás Jenő Kolozsvári Postás S. E. 227 találattal, 30. Tóth Béla Marosvásárhelyi MÁV 226 talá­lattal. A verseny eredményei annál is inkább fi­gyelemreméltóak, minthogy a Wesselényi Lö­vészegyesület Honvéd-utcai fedett totere mes­terséges megvilágítású. A szép érmekkel és 'Lús-zteletdijakkal jutalmazott versenyzők, és csapatok a legnagyobb lelkesedéssel oszlottak szét és vitték, erdély széf le azt a meggyőződést, hogy a magyar ügynek igaz szolgálatára, a nemzet szellemi és erkölcsi javainak igaz vé­delmére készülnek fel. Egyébként Erdély min­den részében megkezdődik az 50 méteres pá­lyán való edzés, melynek eredményéről remél­hetőleg mihamarabb uj verseny keretében szá­molnak be. Holtversenyben Wesselényi L. E. A csapata 1 1198 köregységgel (Kerezsi Károly, Gyön- gyössy Ferenc, Hadnagy Ernő, Szabadi Mi­hály, Tamás László), 3. KEAG (Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club) első csapata 1177 köregységgel (Deák Zoltán, Vitos Sándor, Gei­ger Ernő, Imre Barna, Vosits Zoltán), 4. Ma- rosvásárhelyj Székely Vasutas L. E. 1150 ta­lálattal (Márton István, Tóth Béla, Lukacs Sán­dor, v. Dobossy István, Laczkó Ferenc), ö Dési I. Rákóczi György L. E. 1147 találattal, 6. Kolozsvári Postás S. E. 1112 találattal, 7, a KEAC második csapata 1097 köregységgel, 8. Kolozsvári MÁV S. E. 1081 találattal, 9. Nagy­váradi Árpád L. E. második csapata 1065 kör- egységgel, 10. a Wesselényi L. E. második csa­pata 1059 találattal, 11. Székely Hadosztály Verbőczi lövészszázada Kolozsvár 1012 találat tál, 12. Gábor Áron L. E. Kolozsvár 973 talá­lattal, Î3. Repülő Gárda L. E. Kolozsvár 961 ta­lálattal, 14. a Wesselényi L. E. 3. csapata 860 találattal. Osztályozatlan hölgycsapatversenyben i. Wesselényi L. E. A csapata 1024 köregv seg­gel, melynek keretében a Kolozsvári Állami Kereskedelmi Leányiskola növendékei indul­tak (Tóth Piroska. Balogh Ida, Schafer Irén, Simon Rózsa, Zsoltí Rebeka), 2. Wesselényi L. E. keretében mükcdő Kolozsvári Állami Ke­reskedelmi Leányiskola tagjaiból alakult csa­pat (Vattay Mária, Scháfer Lizett, Deutsek Il­dikó, Balogh Ibolya, Rigmáuyi Erzsébet. (Egyéni eredmények első és másodosztályú férfiversenyzők részére: 1. Lénárd Eduárd KEAC 278 köregységgel, 2. Makszim Mihály Szilágysomlyói Báthori L. E. 268 találattal, 3. Biró Imre Kolozsvári Postás S. E. 265 találat­tal. Három-hatodik oszt. férfiversenvzők kö­zött !. Boros Mihály Wesselényi L. E. 255 ta­lálattal, 2. holtversenyben Hegedűs Róbert Kolozsvári MÁV S. E. 255 találattal, 3. Zsiday Béla Marosvásárhely! Székely Vasutas S. E. 241 találattal, 4. Stanecka Dezső Kolozsvári MÁV 240 találattal, 5. Kvintusz János Kolozs­vári MÁV 238 találattal, 6. Dóczy István Ko­lozsvári MÁV 2.34 találattal.. III—IV. oszt. női KAC—SZEGED Félidő ....---------­Beküldő neve ~ Foglalkozása Lakása ___________ KÖZÓ A 2 D A 8 Felsőbőr éj íaipborhuílatíiékot u2alt&k ki s Iroloatsvárl láb* b&Wkéstíiö iparosaknak KOLOZSVÁR, május 28. A áhhel-i jíivi lások megkönnyítésére a Lábbeli Központ a kolozsvári IáhbelikéezitőipQroso'knnk, föle*' ped.to a cipészeknek felsőbőr és lalpbőr- ImiJadókot utak iki a kolozsvári hőrkeresk<- «lök kévszletébö . Esteket a hulladékokat ' cipészeik, ilfeöleg lábbelikésútők a szak osztálynál lévő névsorban szereplő borkeres­kedőktől vásárolhatják meg, a Ko ozsvár é- Vidőké Ipartestül«! áltat kiadott felsőbőr vásárlási könyvecskékkel. A SZÉKELYFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTŐ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGÉNEK ALA­KULÓ KÖGYÜLÉSE. A Székelyföldi Aliul tenyésztő Egyesületek Szövetsége junius 4-én, csütörtökön d. e. 11 órakor tirtj.i o aknló közgyűlését Marosvásárhelyen. a városháza dísztermében. Az alakúiéi közgyii lés tárgysorozata: 1. A Szövetség umgálaku- l'ásáuak kimondása. 2. Alapszabályok meg alkotása. 3. Tisztségok betöltése. 4. Ivöii- ségvetósii tervezet bemutatása, ö. Ksetle_ - indítványok. LEVÉLPAPÍROK, egyszerfttil m legválasztékosabb kivitelig, legol­csóbban az „ELLENZÉK“ kßnyvas« boltjában, Kolozsvár, Mátyás fcirál?- tér Î, szám«

Next

/
Oldalképek
Tartalom