Ellenzék, 1942. május (63. évfolyam, 98-121. szám)
1942-05-27 / 118. szám
[ A* *2 májas 21. gbuÜN^EK 1 B&walkalmi aktusnak A Keleti UJrág május 7-i számában cikk jeleai lent meg, amely igen nagy részében szerény 23x? személyemmel foglalkozik. A cikk, melyet a qfil lap azzal is kiemelni szándékozott, hogy ve- Sísx zéróikként, más szóval elvi jelentőségű cik- bríil ként homlokán emelve jelentette meg, ünneplő ebsb szándékkal Íródott, — amint azt már cimében 3 el is elárulta — illetőleg csupán cimében, mert Sßar maga a cikk az ünnepelt dicsérete helyett in- íctájí kább jelen sorok írójának fejét mosta meg — qssg szappan nélkül, amint az a mai világban helyén öisv való —, de alaposan. Noha a hírlapi polémia nem kenyerem, ez Y§9 egyszer kötelességemnek érzem, hogy szót srna emeljek, mert az engemet célzó támadás a >ts8[ Barabás Miklós Céhet s annak évtizedes mü- böx ködését is érinti. A nevezett cikk manapság divatos, különös töm műfajhoz tartozik. Műfajnak nevezem — bo- 2ߣo csássanak meg érte a többi műfajok —, mert áühl különálló valaminek, elhatárolt területnek t9ss szeretném hinni a magyar sajtó birodalmában n B a mellébeszélésnek ezt a remekét. Magam, ámbár az alkalom csábitó, mellőzöm n 9 e műfajt. A magyarul olvasó és értő olvasó síré értelméhez szólok, szóvirágokba burkolt gyanún nusitgatások nélkül. Tényekre bízom, hogy Hifi: álljanak helyt önmagukért, a lehető legkeveíds? sebb magyarázattal; ezeknek a tényeknek tüktdéi rében bárki megítélheti majd a Keleti Újság 'sav vezércikkének értékét. Kezdjük az apraján; ■ i 1. A cikkíró, hajdani kritikai működésére >viri hivatkozva emel szót. Kritikai képzettségének crise szintjét kitünően jellemzi az, hogy nemrég belişi fejezett Szopós képekről, melyek egyik közüqé épületünket díszítik, következetesen mint freskók kokról ir. Azok pedig sohasem voltak freskók, oá rí hanem egyszerű falifestmények, amit illenek isaé észrevennie egy kritikusnak. 2. „Erdélyi Müvészalmanach" c. könyvem doa soha, sehol sem jelent meg. Tiz erdélyi képnös zőmüvészről Írtam volt cikksorozatot az Erdsb délyi Helikonban; ezek a cikkek később egy íred bevezető tanulmánnyal együtt könyvalakban ai is megjelentek, „Erdélyi Művészek" címmel. A A könyv sem többbet, sem kevesebbet nem i£I tartalmazott, mint amit a címe ígért: néhány bio erdélyi művész munkásságának és házatájának ti9l leírását, a teljesség minden igénye nélkül. Az se az állítás, hogy a magyarországi közönség e EÖ2-. könyvből ismerte meg Erdély képzőművészeti 9lk életét, erős túlzás. Még túlzóbb állítás az, hogy 9JE mert Szopó® Sándor a tiz ismertetett festő köíös zött nem szerepel: agyonhallgattam volna. Olyan jelentős fórum sohasem voltam s ite * aligha leszek, hogy az én hallgatásomba valaki ai 'd is belepusztuljon. Amit mii sem bizonyít ékeÍ9E R sebben, minthogy az első és legnagyobb kitünisi “ tetést éppen az a Szopós Sándor nyerte el az !8ö összes erdélyi művész közül, akit az én köny9v vemre utalt magyar közönség —* állítólag -— )m még csak névről sem ismerhetett, hiszen nem bí is említettem volt. A vezércikkíró ur soraiból egyébként nyil- 6V vánvalóan kiderül, hogy könyvemet nem is olvasta. Pedig egy ilyes dorgatórium szerzőjétől — úgy vélem — a Keleti Újság joggal elvárhatná, (ha már az újságírói felelősségérzet nem készteti erre), hogy a megtámadott könyvnek bár a címét megnézze, nehogy tévedésekre alapozott kirohanásával # lapot hozza kínos hely- 32 zetbe. 3. Az újságírói és müvészetpolitikusi felelőtlenség ilyen tárgyi bizonyítékai mellett persze érthetővé válk, hogy a szerző minden további nélkül „klikk"-nek nevez egy egyesületet, íz amelynek elnöke Kó.s Károly, tagjai, a néhai való Thorma Jánoson kívül Szolnay Sándor, Nagy Imre, Bordy András, Szervátiusz Jenő, Gy. Szabó Béla stb. és amely az utolsó tiz év alatt végvára volt az erdélyi magyar képzőművészetnek. Dolgozó, tárlatokat produkáló egyesülés; a cikkírónak mint hajdani kritikusnak figyelmét — úgy látszik — elkerülték a Bara- d bás Miklós Céh kolozsvári és budapesti kiállításai. 4. Érthetetlen marad azonban számomra a kérdéses cikk egy kitétele; kétszeresen érthetetlen pedig az, hogy ez a kitétel a Keleti Újság vezércikkében jelenhetett. meg. „Nem festett (Szopós Sándor t. i.) ujreformátus, „Renaissanc könyvnapi könyvei Könyvnapi ár Pengő Prinz Gyula: Magyarország földrajza. A modern földrajz feladata, hogy rengeteg fontos adatot összegezve és rendszerbe foglalva, áttekinthető képet adjon egy-egy országról és közelebb vigyen az események megértéséhez. Ezeknek a követelményeknek felel meg Prinz Gyula, a kiváló magyar tudós, kolozsvári egyetemi tanár munkája. Kötve 7.20 Könyvnap után 9.40 pengő lesz. Vitézi Énekek, szerkesztette: Dékány András. Különleges antológia, mely bemutatja a magyar katonaköltészet válogatott remekműveit Balassa Bálinttól kezdve a török, kuruc és 48-as időkön át, egészen Ferenc József koráig. —-.80 Csak könyvnapokon kapható propaganda kiadvány!' Előjegyezhetők és a könyvnapokon megvásárolhatók az ELLENZÉK KÖNYVESBOLTBAN Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidékre is küldjük. Kérjen kőnyvnapi képes ingyen árjegyzékei » * • „nagyasszonyokat" a háttérben az ősrégi farkasutcai templom körvonalaival" ... — írja a vezércikkíró. Én viszont festettem; valóban festettem egy arcképet, melynek a Farkasutcai református templom szolgált hátteréül. Egyetlenegy ilyen képet festettem, igy kétség nem férhet hozzá, melyik képemre céloz a cikkíró. Ez a festmény Makkai Sándor református püspök arcképe. Az arckép karosszékben ülve, széles redőkben, elomló fekete palástban, teljes főpapi díszben ábrázolja a püspököt. Az, hogy a cikkíró — talán az általunk értékelt reformjait a püspöknek óhajtván kifigurázni ,,ujreformátusnak" nevezi cikkében Makkai Sándort, csak izléstelenkedésnek tűnik az utána következő szavak mellett. Mert, ha a püspököt nem is, de tisztelhetné a püspöki palástot annyira, hogy idétlen tréfájától kímélve, ne hasonlitgassa nagyasszonyok szoknyájához az egyházi ruhát. Különös „keresz- . tény irányzat" lehet az, amely mellett a cikkíró és védence kitartott — bevezető szavai szerint. 5. Ha raár itt tartunk, vegyük hát szemügyre közelebbről is ezt az „irányzatot". Hogy menynyire keresztény, bemutattuk az imént. A cikkíró szerint azonban ez az irányzat nemzeti is, mert — irja a szerző — „Szopós Sándor az igazi szemérmesség szerénységével dolgozott, nem ült fel soha a konjunktúra szekerére, a huszonkétévi román elnyomás alatt mindig kitartott a nemzeti keresztény irányzat mellett, nem festett román „kegyelmes asszonyokat" .. stb. Elöljáróban sietek kijelenteni a következőket: Jómagam külömb magyar embernek tartom azt, aki a kisebbségi életben — akár ekével, akár ecsettel —• valamit, egy darab kenyeret vagy megélhetést csikart ki a többségiektől, mint holmi holdrabámuló, passziv ellenállást híveit, akik a Magyar Párt, vagy egyéb közületek emlőin csüggve „tartottak ki a nemzeti irányzat mellett". Nem titkolom tehát, soha nem is titkoltam, hogy megrendelőimnek nyolcvan százaléka román volt. Még csak azt sem tartom szükséges mentségnek, jobban mond va megokolásnak hogy ugyan hány kisebbségi magyarnak tellett volna arcképfestésre és volt kedve hozzá, mit gondol a cikkíró? Mint a román „kegyelmesek" festője azonban magyarra változtattam apáim német nevét, hogy ezzel is jelezzem, külsőleg is, hovatartozásomat. Vájjon ezerkilencszázharminckettőben olyan konjunktúra volt-e ez, mint ma „nemzeti, keresztény irányzat"-ra hivatkozni? A továbbiakban, nehogy rosszabbat kényszerüljek feltenni, azt kell hinnem, hogy felfedezettjének szemérmesen szerény munkásságából nem egy mozzanat elkerülte a felfedező figyelmét, noha, mint írja „százszázalékosan" állott volt mellette. Kötelességemnek érzem hát, hogy reávonatkozó művészet politikai értesüléseit néhány adattal kiegészítsem. Tehát: Szopós Sándor a harmincas évek derekán hosszasan tartózkodott Bukarestben, ahol a „Salon-Mozart"-ban bemutatkozó kiállítást is rendezett. Szavahihető tanuk szerint nem is olyan szemérmesen, mint felfedezője véli, mindent elkövetett, hogy valamelyik román „kegyelmes ur" arcképet rendeljen nála. Fáradozását, hála kétéltű udvari pap barátjának, siker is ^koronázta, inert mint annakidején nagy derendociával is hirdette, nem is kegyelmes, hanem még magasabb személy rendelte meg arcképét a művésznél. Arról, hogy ezek az arcképek mennyire konjunkturamentes modorban készültek, ízelítőt nyújthat Miron Neagu- nak, a közismert segesvári könyvkiadónak arcképe, melyet a hálátlan kortársak is láttak né- hányan. Román nemzeti ruhában, mellén piros- sárga-kék szalaggal, kezében egyik antirevizio- nista kiadványát tartva ábrázolja hirhedt sovén modelljét a meg-nem-alkuvó művész. Tartozom kijelenteni, hogy jómagam — ha a magam és megrendelőim mérsékeltebb Ízlése meg is. kímélt az ilyen feladatoktól — minden nemzet díszruháját tisztelem s mivel sem tartom rosszabb magyarnak Szopós Sándort ilyen képek festése után, mint előtte volt. Csak éppen azt furcsálom, hogy a művész felfedezője és százszázalékos támogatója ezeket a gerendákat nem vette észre támogatottja szemében, amíg az én szálkácskáimat piszkálta. Ha pedig a cikk szerzője ennyire könyörtelen magyar, miért pont a festőknél pécézi ki azokat, akik románoktól kerestek kenyeret? i Miért nem támadja a papokat a kongruáért, a vasutast a maga kicsi fizetéséért? És — első sorban azokat, akik meg sem dolgoztak a juttatásért s nemzeti ajándékot kaptak a román uralomtól — tegyük fel — ingyen, vagy 1 lej képletes árért? 7. Ami Szopós Sándor agyonhallgatását és a Barabás Miklós Céhbe való meg-nem-hivását illeti, arravonatkozóan csak saját véleményemet nyilváníthatom, de tudomásom szerint a Céh hivatalos véleménye sem tér el tőle lényegében. Nem igaz az, hogy akár magam, akár a Barabás Miklós Céh Szopós Sándor tiszteletreméltó konzervativizmusát kifogásolnék. Mindnyájan tudjuk, hogy a művészet kortól cs stílusoktól független. Aki művésznek született, művész marad, akár klasszikus, akár kubista modorban fest. Konzervativizmusa felől ugyan nyugodtan lehetett volna tagja Szopós Sándor a Barabás Miklós Céhnek. Még csak az sem igaz, hogy festői képességeit valaki aláértékelte volna. Magam kitűnő rajzolónak tartom, elsőrangú könyvillusztrátornak. Személyes véleményem azonban, hogy monumentális feladatok megoldására nem futja erejéből és ilyen természetű munkái csak megnagyitott illusztrációk; hogy éppen ez a „még valami" hiányzik belőle, ami művésszé teszi a művészt. Am ez sem lett volna ok, hogy akár magam, akár * Barabás Miklós Céh más tagjai kifogásolják meghívását a Céh tagjai közé. Hiszen mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy társaságunk tagjai, noha mind a halhatatlanságról álmodnak, nagyon is esendő emberek. Ismétlem tehát: nem tehetségében, sem festői modorában nem gyökerezik a Barabás Miklós Céh elzárkózása, hanem pusztán és kizárólag szegélyes tulajdonságaiban; modorában, vagy — ha úgy tetszik —■ modortalanságában, mely nem is egyszer olyan kijelentésekre ragadta, tárlatokon és kávéházban, a Barabás Miklós Céh tagjairól, hogy a Céh tagjai és közte egyszer és mindenkorra lehetetlenné vált minden közeledés. Ez e probléma ma már megoldódott; Szopós j Sándor, hogy a cikkíró szavait idézzem, az er- j délyi képzőművészet „élére került”. Ma már j zavartalanul érvényesülhet a cikkíró „százszá- i zaíékos" támogatása is, igy az egykori mellő- j zés ütötte seb is hihetőleg begyógyult. Zárjel között azonban fel kell hívnom cikkírónak, mint kritikusnak szives figyelne arra, hogy az Eszterházy-uijjal, a Műcsarnok ezidei tavaszi tárlatán történtek után, bog- úgy mondjam, nem divat dicsekedni. Valami olyas derült ki róla, hogy inkább egy főúri dilettáns szeszélyének volt gyümölcse, mint sem hivatalos értékmérő; ha kritikusi figye1 mét elkerülte volna, tudja meg tőlem, hogy ez Emericana és más komoly, sőt nagysulyu Iá sadalmi és kulturális egyesületek követelté- hogy az Bszterházy-dijjal kitüntetett müve' tüntessék el a kiállítás helyiségéből. A nagy dij ellenére! Ez a megjegyzés mementó lehet a Keleti Újság vezércikkírója számára, hogy neki ismeretlen területre tévedt, ahol bizony botladozik. Maradjon talán a maga kaptafájánál, mert légen úgy mondották; aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul . . . VÁSÁRHELYI Z. EMII Magyarország hercegprímása és Xll. Plots pápa XII. Pirns pápa püspökké szentelésének 2ő-iik évfordulója alkalmsából Serédi Jusz^ tinián bilboros, Magyarország hercegprímása, a következő táviratot küldte Rómába: r,Püspöki jubileumát örvendetes (dkalmâ- bői, melyet egész Magyarország püspöki kara a papsággal és a hivő néppel együttesen megünnepelt, gyermeki hódolatát tolmácsolja a Szent atyának és szerencsés munkálkodást a nemzetek igazságosságon és szeretet en alapuló testvériességének visszahatását kívánva tőle, apostoli áldását kéri Se- rédlí bíboros.“ A Vatikán városból az alábbi válasz érke' aefct: „A SzerJatya szeretettel vette Eminen- eladnak a magyar püspöki kar, a papság és a füvek nevében kifejezett odaadó szeren- csekivánabait. -Nagy szeretettel megáldja a kedveit nemes m-agyar nemzetet és szívből kívánja hitéletének kedvező fejlődését tfog- Honé bíborosé* Bensőséges ünnepség köretében bacsnztotta íüerosvdsárítelg a fiadba indáié honvédeket MAROSVÁSÁRHELY, május 27. Tudósítónk. jelenti: Bensőséges ünnepség keretében búcsúztatta el Marosvásárhely közönsége kedden reggel fél 9 órakor a helyőrség harctérre induló egyik alakula/tát. A buetsuzásra felvonuló honvédeket a Főtéren bata mas tömeg vette körül nagy szeretettel, valóságos virágesővel borítva el a katonákat. A hadsereg nevében a vezénylő tábornok, a város közönsége részéről Májáy Ferenc dr, polgármester szólt meleg szavakba a harctérre indulókhoz. Hangoztatták, hogy a székely katonát nem kell buzdítani és bátorítani, miikor kötelességének teljesítésére indul. A Székelyföld fiai tudják, mk jelent rabságban szenvedni és tudják azt ás, bog)- a széke y nép rabságban élni nem tud. — Mi valamennyien meleg szeretettel várunk vissza ■>— mondták a szónokok. — Mindent megteszünk annak érdekében, bog) biztosiunk itthon maradt családtagjaitok megélhetését. Az asszonyok és leányok föl virágozták a honvédeket, majd az ünnepség befejezéséül a búcsúzó alakulat elvonult a tábornok eőít. A székely főváros közönsége meleg szeretettel vett búcsút a harctérre indulóktól, az örömteljes viszontlátásig. Javul iCalezsvár tél és vafellilása Tiz ezer fiáéra él több telei hm®s$k be a városba eapoaial KOLOZSVÁR, május 27. A itejellátáa nagy gondot ad minden városnak. A Bzékesfóvárostól kezdve, az ország minden nagyobb városa egyformán tejgondokkai küzd, aminek természetes okai vannak. Március és április hónapokban érte el a teikrizis tetőpontját, azóta azonban a helyzet uaprólnapra javul, s Kolozsváron már ibejkrizásről nincs »20. A város közellátási hivatala annakidején külön tisztviselőt bizolt meg a tejelláfáss« kapcsolatos kérdések intézésével, s ez a tisztviselő, ömiófta hivatalba épett, kizárólag csak a tejelllátás megoldásává1 foglalkozik. Bejárta Kolozsvár környékén azokat a községeket, amelyek a kolozsvári piacot tejjel szokták elütni, utjának eredményeképpen lassan-lassem megindult a iejbehozáta . Mig áprilisban naponta hétezer liter tej került a piacra, ma már ez a mennyiség naponként a tízezer litert is jóval meghaladja, s ha a tejhozam hasonló ütemben fokozódik, néhány héten belül már a nfipi tizenötezer iterí is el fogja érni. A vaijeliátág is javult. Kolozsvárra Mórából naponként 220, Tűiéből 40, Bogártelke- ről 30 kilogram vajat hoznak be törvényes utón, a ,,feketén“ behozott vaj mennyisége hozzávetőleges számítás szerint az egy mázsát jóval meghaladja. A csecsemők, a szoptatós és a várandós anyák teje látása most már tökéletesen biztosítva vau. A három éven aluli csecsemők ellátására 496 utalványt adtak kj, s ezek a csecsemők naponta “46 liter tejet kapnak, az «nya- és csecsemővédő otthon pedig naponként teljesen ingyen 780 liter tejet oszt ki a szegény sorsú csecsemőknek, A hatéven aluli kisgyermekek, a várandós és szoptaíós apyák részére szükséges utalványok kiadása most van folyamiban. De most már nem o yan nagy a kereslet az utalványok iráni mint a rendelet kiadásának időpontjában volt, mert már lehet a piacokon is tejet kapni. > Rüvidesen megfsíenfk a NMK-fia tömörült népzenészek alapszabklyszsrlotl működéséről és a népzenész elnevezés használatáról szélé halüpmfniszisri rendelet A Nemzeti Munkaközpontban tömörült népzenészek küldöttségileg keresték fel a belügyminisztert, hogy az ország valamennyi népzenészének nevében az alapszabály szerinti működés teljes jogát kérjék és hogy a cigányzenész elnevezés helyett a jövőben a népzenész elnevezést használhassák. A küldöttség az elmúlt pénteken je ént meg a belügyminisztériumban. Pertis Pál, Farkas Jenő, Rácz Béla, Vidáik Sándor, Rigó Gyula, Szikszai Horváth Lajos, Hegedűs Gyula, Pertis Jenő, Veres Károly, Rácz Zsigmond, Horváth János, Kolompár László, Krurdos Béla, Sovánka Nándor, Kiss József és Korényi Be a tolmácsolták az egész or rág népzenésztársadalmának kérését. Soraikban képviselve volt a népzenész társadalom minden rétege. Arra hivatkoztak. hogy a magyar népzerészek 90 százaléka belépett a Nemzeti Munkaközpontba, mii“ érdekképviseletük, nincs és ilyet a Nemzet/ Munkaközpont ton kávül nem ás akarnak Minden alapja megvan tehát annak a kérésüknek, hogy a belügyminiszter egyedül i Nemzeti Munkaközp on tol ismerje e hivatalos érdekképviseletüknek. A küldöttség ígéretet kapott arra, hogy a legrövidebb időn belül kiküldik u jóváír: gyást és megadják a teljes jogot az alapszabály szerinti működésre. A Nemzet Munkaközpont népzenész szakcsoportjának országos elnöksége most tehát a vidéki szervezetekben tömörült minden népzeaészt lü re emre és kitartásra hiv fel, hiszen mo<t már igazán csak napok kérdése, hogy a fenti kérésükre vonatkozólag megjelenjen a belügviniuisztei rendelkezés. I Á
