Ellenzék, 1942. április (63. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-25 / 93. szám
yrsríesztSséB és kiadóhivatal: Kolozsvár, iékai-Btca 16. J. emelet. íeféíon: 11—09. Kvomda: äsislea-ihcs 8. szám. Telefon sz.: 29—23 ILAPiTOIIB: BflRTHl MIKLÓS KUdétalaidonos: PSLÍ.KS R., T Kolozsvár. Előfizetési árafe: ftavanta 2.7P «gnvaíévre ®. félévre 16. esés* évre 32 item Hégi vitatkozás tárgya az ©rdélyí- ség kérdése. Beszélnek róla kézlegyintéssel, lelkesedéssel egyaránt. Vitatják rzt, hogy van és vitatják, hogy nincs. És főleg vitatják, hogy micsoda: geográfiai valóság, szellemi forma, a föld, a vér, a lélek, a hagyomány együtthatója? Keresik reá a meghatározásokat és ugyanúgy a cáfolatokat. Nehéz kérdés, hiszen a választ maguk az erdélyiek is állítják és egyben tapadják. Â helyes meghatározás talán az, hogy nincsen a magyar élettől elkülönült er- délyiség, de mégis van Erdély! Erdély, a maga külön színezetével, hangjával, hagyományaival, módszereivel, életlátásával és nem utolsó sorban, magyarságában. Ellentétes vélemények habzanak a felszínen és viaskodnak egymással a mélyben. Az erdélyiség kérdéséről éppen úgy vitatkoznak a .kávéházak összefirkált asztalainál, mint tudományos könyvek sorai között Ne héz kérdés, talán azért, mert,.. nagyon magyar kérdés. Az egykori csonka Magyarországon egészen csodálatos keveréke nyilvánult meg az áhitatos csodálatnak és a lekicsinylésnek Erdéllyel szemben. Csodálták az Erdélyben él© kisebbségi magyart és mégis lekicsinyelték az életformáját, amelyet a szükreszabott, de szabad Ma gyarországon is éltek. Súlyos tévedések és még súlyosabb igazságtalanságok korszaka volt ez. Pedig, mit tagadjuk, a trianoni! Magyarország életformáit sok vonatkozásban a kétszázezer erdélyi menekült alkotta meg, különösképpen ottan, ahol a valóságban alkotásról volt szó. A transsylván szellem átsugárzott a trianoni határon és bizony termő szellem volt az. Gondoljunk csak Bethlen István diplomáciájára, gondoljunk az erdélyiekével rokon és belőlük fakadó falukutatásra, a magyar ifjúság megmozdulásaira, amelyek szellemi táplálékot és erkölcsi erőt bizony nagyobbrészt Erdélyből merítettek. Á titkos jelszavakat, amelyekkel igyekeztek megtartani a magyar életet túl minden trianoni átkon, egymás szive falán kopogtattuk ki Ä leghangosabb, a legéletetadóbb, a iegmeg- tartóbb kopogtatások Erdély felől jöttek. Talán nem illúzió mindezek alapján ma is arra gondolni, hogy Erdélynek van ás különösképpen lesz mondanivalója a magyar és ezzel együtt az európai életben. * tie végeredményében ©félét sokszor mondtunk és sokszor mondtak mások. Az ilyesmiben lehet hinni és lehet nem hinni. Élmény, meggyőződés, hit dolga ez. Ma azonban a hűvös realitások korszakát éljük és ezérí talán nem árt, ha tőlünk telhető hűvösséggel és tárgyilagossággal kíséreljük megítélni Erdély kérdését és azt a szerepet, amelyet elsősorban politikai vonatkozásaiban a magyar életben be kell töltenie. Á politika alatt azonban — és engedőimet kérünk ezért az „erdéiyies- k ed ésért*1 — nem a parlamentet, E r d é I y1 politika Ipta: Zatimreezky Gyula Î nem a miniszterek előszobáit, nem a I szalonokat, nem a sajtót, nem a nép ; gyűléseket értjük, hanem a cseieke- ş delet, amelyet önzetlenül és egy jobb jövendőbe vetett hittel hajtunk vég- re a közösség érdekében ott, ahová sorsunk rendelt. Nem értünk politika alatt pártpolitikát és ha mindjárt „simulékony“, sőt rossz nyelvek szerint „kéíkuiacsosak“ is volnánk, ha- fározottak és féireériheíetlenek az erkölcsi alapok, amelyeken állunk és amely erkölcsi alapokat Mfejezni sajnos, önérdekből és közös érdekből nem áll mindig módunkban. Nem mintha félnénk, vagy opportunisták volnánk, hanem mert az irtózatos nyomás alatt, amely évszázadok óta nehezedik reánk, meg tanultuk csak a végső célokat követni és azok érdekében feláldozni a pillanat sikeréit, a világ Mvságait és vállalni érette nemcsak harcot és munkát., hanem ha kellett, megaláztatást, háttérbe szoritottságot, megkisebbi* lést, lekicsinylést és néha gúnyt. Erdélyben sohasem szoktuk meg, hogy cselekedeteinket dekórumok segítségévei hajtsuk végre, Címeink és rangjaink — legalábbis magyar értelmezésben — nem igen voltak itt a nagyságos fejedelmek óta. Bécsből küldözték hozzánk az excellences urakat. A mi kicsiny életünkben megtanultunk éles és határozott kü lönbséget tenni a közigazgatás és a nemzetpolitika között. A Királyhágón tuli magyarok teremtették meg a függetlenségi eszmét, Északmagyar- ország és az Alföld állt harcban a függetlenségért Bocskai és Thököli óta, de a függetlenséget mégis csak Erdély teremtette meg. Talán abból a primitiv emberi adottságból kifolyólag, hogy a fejedelmek és a budai Nagy Antalok népének amúgy sincsen sok vesztenivalója. A zsúfolt Székelyföld, az idegenektől megszállt síkságok magyarsága félvállról vett sok mindent, amiről a világ más tájain azt hitték az emberek, h$gy az maga az élet és hogy anélkül nincsen élet. A nyomás alatt ©gybepré- selődöit a társadalom és Erdélyben csak indigónak hangsúlyozták a különbséget ur és paraszt, tanult és tanulatlan között. A Kőröst Csorna Sándorok, Misztótfalusi Kiss Miklósok, a Bolyaink, a Böíöni Farkas Sándorok, a Bőd Péterek voltak a mi nemzeti hőseink, akiknek sorát e pillanatban lezárta Keményük Sándor, ezek a férfiak tudtak szürkén és névtelenül, megcsorbitva és háttérbe szorítva, megcsúfolva és megalázva, a legutolsó sorból is vezetni, élni és meghalni az eszméért és hatni évszázadokra. Ilyen férfiak sirja fölé hajolva, bizony mosolyogni kell a hangos szén, a címen és rangon és mindazon, amit manapság úgy nagy általában méltóságnak, kiválóságnak és... politikának neveznek. A Gyulák tartományából, a „kisebbik király országából“ 1437 szeptember 16-án született meg Erdély. Előkelő ország az, amelynek ilyen pontosan ismerik a születésnapját. Ekkor kötötték Kápolnán a magyar vármegyék, valamint a székely és szász székek a kápolnai uniót. Kölcsönös védelemre szövetkeztek. Da ebből a szövetkezésből született meg Erdély alkotmánya, amiből száz esztendővel később, 1542-ben János király halála után szüléiéit meg az önálló Erdély. És ime csoda történt akkor. Szent István darabokra tépett birodalmában Erdély önállóságát nem eyy hadvezér, nem egy politikus, nem egy lángész teremtette meg, hanem az erdélyi karok és rendek, három nemzet és négy vallás képviselői az alig kétesztendős csecsemő, János Zsigmond köré tudták megteremteni és felépíteni Transsyk várnát. Huszonöt évvel később, 1587- ben pedig öt esztendővel a Szent Bertalan éjszaka után már történelmileg és alkotmányosan nyilatkozott meg Erdély szelleme, kimondva a vallásszabadságot. Ez hát a mult. A történelemmé merevedett emlékezet. ’Hosszú évekkel ezelőtt e sorok Írója együtt ült az egyik dunapaiti kávéházban egy angol újságíróval, Ro- themiere lord magyarországi munkatársával. Az angol érdeklődött Erdély felől és kénytelen voltam neki elmondani mindezt, amit itt elmondtam, hogy megértse a kisebbségi magyar világot. Az angol mosolygott és udvariasan a következőket mondotta: „Érdekes emberek önök, magya rok. Ha az ember önökiel valami aktualitást kérdez, Emese álmánál kezdik a mondanivalójukat, öiyau ez, mintha mi angolok, ha napi politikai kérdést tesznek fel nekünk, úgy előadásunkat a normannok betörésénél vagy a piros és fehér rózsa háborújánál kezdenék. Az eféle nálunk a történészek gyönyörűsége, de más igazán nem törődik velük“. Nagyon megdöbbentettek akkor az an gol szavai és ina sem tudnék neki mást válaszolni, mint amit akkor válaszoltam: „Ha önök olyan sorsban éltek volna, mint mi, bizonyára visszanyúlnának Arthus király hagyományáig“. Ezt a kérdést érzem ma sokszor feltéve nem angolok részéről is. Bizony felteszik ezt sokszor magyarok, de legalábbis olyanok, akik még ma !is fantáziát látnak abban, hogy magyarnak vallják magukat. Pedig az űrt, ami a fehér emlékezetté merevült mult és napjaink feladatai között fennáll, pótolni lehet. Az uj magyar élet alapjait ebben a multban kell keressük és jaj nekünk, ha nem értjük meg és nem tiszteljük ezt a múltat. * Be ugorjunk át nemzedékeket. Csak futó gondolatban érintsük a közelmúlt századokat, a függetlenségi küzdelmet, a szabadságharcot, az uniót a liberális Magyarország évtizedeit és próbáljuk meg folytatni a mát ott, ahol az élet megszakadt, Fráter Györgynél és Bethlen Gábornál Ne gondoljunk a helyi problémákra, a románság térhódítására, a németség életformáira, a zsidóság emancipációjára, ne gondoljunk mindarra, ami a közelebbi múltban történt. Nagyromáma megalakulásának pillanatában szegezték ismét az erdélyi magyarság mellének a kérlel hetetlen kérdést, az elkerülhetetlen parancsot egy modern Rubikon partján: hic Rhodus, híc saliaí És a nagy rubikoni ugrást meg tudta tenni Er dély magyarsága. Voltak, akik bele ragadtak a parii iszapba, voltak, akik a vizbeíuliak, voltak, akik lábukat törték. De az ugrás mégis sí kerüli. Az „álomhajókon ringó Hun aia“ népének egy töredéke átvetette magát a halálthaző folyamon és élte uj életét a legmagyarabbui, kisebb* ségi sorsban és mégis a legeurópaiab Imi, Nincs mit hivalkodnunk az elmúlt huszonkét esztendővel, hiszen ezalatt Erdély magyarsága csak jói rosszul maradt hűséges a fráiergyör- gyi és bethiengábori hagyományok hoz. Be van szavunk, mert kötelesség, hogy legyen szavunk ma! A visszatérés boldogságának mám emu órái után Erdély magyarsága ráébre-dt a szürke hétköznapok verejtékez koíe- {ességeire. Az uj életben kerestük önmagunkat, helyünket és feladatainkat. Á lelkiismeretűnk úgy parancsolta, hogy csak azután emeljünk szót, amikor már mindezt meg találtuk. Egy álló esztendőn keresztül hallgattak politikusaink, Íróink és mindazok, akik felelősséggel és elhivatottsággal szólhattak volna. Hallgattak, mert erkölcsi parancs volt számukra a hallgatás. Sokan kérdezték akkoriban, hogy hol van hát a2 a hires erdélyi szellem? Elsik kadt-e, mint a felvidéki, amely vé- gülis egy mondvacsinált ellenzékies- ségbe torkollott? Erdély hallgatott és nem, adott választ e kérdésre. Be belül zajlott és zsibongott az élet. Kerestük a végső igazságod az alap- elveket, a hiitéieleket, amelyek alap ján élni és teremteni lehet magya rul. Elvetettük a frázisokat, nem használtuk az ékesszoíás jeles esz közét, nem hivalkodtunk a mult szenvedéseivel és nem festettünk álomképeket a jövendő ismeretlenségére. De a lényeggel tisztába jöttünk. Tisztába jöttünk azzal, hogy hagyó mányaink igazak. Hogy csak a telt. vagy cselekedet az, ami mar adandó Hogy nem szabad túlértékelni erőin két és nem szabad lebecsülni ellen, feleinket. De nem szabad, seia-ni kö rüimények között sem szabad asm hozzánk tartozó erők, eszmék és áramlatok sodrához alkalmazni életünket. Ahogy Fráter György és-. de ?h len Gábor és a kisebbségi sors ideiben csak magunk voltunk és egyedül voltunk, úgy magunk vagyunk most is a megnagyobbodott Magyar- országon, a középhatalmi Magyarországon, egymás testvéri közösségére, egymás erejére, egymás munkájának eredményére, egymás meggyé ződésére és hitére, becsületére, és bátorságára utalva. Az erdélyi politika ismeri a palit? ka minden játszmái lehetőségét. î>’e tudja azt, hogy politikai eredmény*
