Ellenzék, 1942. április (63. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-13 / 82. szám
C L. 1, E N Z fc E 1 ft 4 2 április 13Befejeződött a velencei újságírókongresszus „ VELENCE, április 13. A Velencében .ueptartott nemzetköti újságíró kongreszr au: szombat délutáni iiléeén az albán uj ■'iiiíÍrók és Gughchnctt i nemzeti tanácsos t t'ls/olnlása után vitéz Kolosvétry Harcsa Mihály, us. Országos Magyar Sajtókamara luöke, mint az Újságíró Unió elnöke, nagyobb beszéd keretél»e»i a kongresszus elé erjesztette az elnökség által kidolgozott határozati javaslatot. Beszédében ramuta* tolt arra. liopy számtalan okmányszerii bizon vil ék megcáfol hatat lanul igazolja, hogy a nemzetközi kapitalista befolyások' ;*>I irányított sajtónak része van a mosta* ni háború ki robban tásában és kiterjes/té* -eben. A bűnös háborús usz.i'ók eseközé- vált felelőtlen sajté» eddig sok népet megtévesztett és közvéleményüket !é\ut* ra vezette. I nemzeti újságíró testületek unióid- /kí tömörült újságírók sajnálattal állapítják meg, hogy sok országban niég ma is a ka pit a isin önkény irányítja az újságírást és a, saj'át arra kényszeríti, hogy a nép igazi érdekeit bűnös módon eláruló csoportokat szolgáljon, i Felszólítják valamennyi ország újságíróit, szálljanak síkra a nemzetközi újságírás . gyrészének *.* vétkes módszerei ellen. Minden tisztességes és felelőssége tudata* ban levő újságírónak komoly kötelessége rámutatni azokra a rettentő veszélyekre, amelyek a népek számára a felelőtlen sajtóié vekenység következtében előállónak. Az újságírás nem üzlet, liánéin küldetés, amelyre csak azok hivatottak, akik men tesek minden titkos kötöttségtől és kizá* rólag nemzeti öntudatuknak és a történelem itélőszékének tartoznak felelősség* P1-I# Az Újságíró Unió plénuma egyhangú* lag magáévá tette az elnökség által elő* terjesztett határozati javaslatot. A kong* rnsszus tagjai az ülés végetértével mégte* kiírté'télc a kikötő berendezéseit és az ipartelepeket. VELENCE, április 13. (MTI.) Az első nemzetközi újságíró kongresszus vasárnap befejezte munkálatait. A záróülés végez* tével a résztvevők lelkesen ünnepelték a háromhatalmi egyezményben egyesült nemzeteket. A záró ülésen beszédet tartott Dietrich német .sajtófőnök és Parolim olasz nem* zetncvelésiigyi miniszter. Pavolini pon* tokban foglalta össze azokat a tulajdonságokat. amelyek az uj Európa nemzeteinek újságíróit jellemzik. A záróülésen egyébként bejelentették a spanyol sajtó csatlakozását a nemzetközi Ujságiró Unióhoz. A bejelentést az ülés nagy lelkesedéssel fogadta. Tisztújító közgyűlést tartott a Wesselényi LövészegyesüSet KOLOZSVÁR, április 13. A Wesselényi Lö•. ”sz Egyesület vasárnap délelőtt 11 órakor rendkívüli évi közgyűlést tartott a Honvéd-utca '•.2. szám alatti lótéretthonában. A közgyűlés, tekintettel arra, hogy a két héttel ezelőtt egybehívott rendes évi közgyü- ésen — amelyet szintén hatalmas érdeklődés •ősért — a tisztikar cs a választmány tagjai ’.őzül többen nem jelenhettek meg s igy akkor határozatképtelenné nyilvánították, ezúttal választotta meg uj vezetőségét. A gyűlésen Kolozsvár közéletének, valamint gazdasági életének számos vezető tagja vett részt, azonkívül-megjelentek a Wesselényi Lövész Egyesület alcsoportjainak vezetői, vala- ■ mint számtalan tag és érdeklődő. A közgyűlést br. Atzél Ede elnök nyitotta meg, alci vázolta a végzett munkát és az egyesület célkitűzéseit. Ezután bejelentette, hogy a munka mind szélesebb területre terjeszkedik ki, legújabban s:'kerü!t bérbevenniök a várostól a lombi bérgazdaságot, ahol cserkész kiképző- táöort fognak létesíteni. A bérgazdaság rendbehozására a földművelésügyi minisztérium minden támogatást megígért és igy valószínű, hogy tehenészetet és juhgazdaságot, valamint virágzó kiskertcszetet és mezőgazdaságot sikerül létesiteniök. — Nem nézzük, valamely munka mennyiben tartozik a munkakörünkhöz — jelentette ki az elnök — mert nem az a fontos, hogy mi szolgálja az egylet ügyét, hanem hogy mi válik a közös magvar ügy hasznára. Az elnöki megnyitó után Orbay Erzsébet tárlattá meg titkári beszámolóját. A titkán jelentés elején hangsúlyozza, bogy az egyesü’et munkája nem mérhető fel számokkal és ada- tokkal, hanen.m a lelkek mélyén végbemenő nevelői és építő munkásság igazolja. Az egyesület minden olyan munkakört felölel, ahol a magyar ember az élettel bármi vonatkozásba keni’ és ahol a magyar jövőt építheti. Szerene tulajdonkénen nemzetvédelmi munka. A kivitel megkrnnyebb'^séro {imrosztéivoknn keresztül végzi munkásságát. Ezek az ügycsztá' lyok: a szervezési, gazdasági, kulturális és társadalmi, sajtó cs propaganda, építkezési és rendezési, valamint a sportügyosztály. Az egészet . átfogó egységesítő szellemével a nemzetvedei- i mi és nemzetnevelői ügyosztály, amely a tulajdonképpeni keretet adja. I A továbbiakban az egyes ügyosztályok el- ' mult évi munkásságát ismertette adatszerűén a ' jelentés. Eközben kiemelte Kiczkó László volt I ügyvezető igazgató önzetlen működését, amely* nek a fedettlőtér építése köszönhető. * A jelentés elhangzásával vitéz Koronkay La- : jós pénztárnok számolt be az egyesület vagyoni helyzetéről. Az ellenőrző bizottság az egyesület vagyonkezelését teljesen rendben levőnek találta. A tiszt'kari jelentések után a megbízatását teljesített régi vezetőség helyébe megejtettek j az uj jelöléseket. Egyhangú választással a kö- ! vetkezőképpen állították össze a jövőévi tiszt<- j kart: elnök br. Atzél Ede, ügyvezető elnök I Zudor Sándor, alelnükök: Andrási Gyula Ba- j lá.zs Áron, Kerekes István, Lén.árd Ede, Mádvy 1 Lajos, Orbay Ferenc és Zudor Sándor. Főtitkár j Kardos Zoltán, titkár Bartunek József, pénztár- . nők vitéz Koronkay Lajos, háznagv Boros Mi- j hály, ellenőrök: Buday Erzsébet. Szász István, j orvosok: Kreps Iván dr., Krasznói Mihályné dr., i ügyészek: Sáry István dr., Ságh Tstván dr. és i Jancsó Albert dr. Végül tizenkét, tagból álló j választmányt és a választmányi póttagokat vá- j lasztották meg Az egyesület keretén belül működő külön- j Jhöző bizottságok megalakítására ezután kerül j sor. A közgvülés meghata'mazást adott arra, hogv a bizottságok tagjait szükség esetén a tisztikar és a választmány névsorában item szereplő, kivülről hozott személyekkel is betölthessék. A választások kihirdetése után Atzél Ede záróbeszédet mondott, fokozottabb munkára hívta fel a tisztikart és az eddiginél is erőtelje- > sebb munkásságot ígért az egyesület részéről * a magyar jövendő építésére Alaftnld Köitfuül&l fartőitek a pcmicfl alapén fömOrOff vas- £§ f€ni!f?ari mnnhások KOLOZSVÁR, április 13. (Az Ellenzék munkatársától.) A Nemzeti Munkaköz- pontba tömörült vas* és fémipari, munka* ok szakszervezete vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta meg alakuló közgyűlését a Mátyás Király Diákház dísztermében. A közgyűlésen az országos elnökség képviseletében Noé Lajos központi főtitkár és Ódénál Lajos vasipari szakszervezeti titkár, a nagyváradi munkásság képviselő* tóben pedig Szabó János országgyűlési képviselő jelent meg. Az Erdélyi Pártot Albrecht Dezső or* őzággyülési képviselő, a párt ügyvezető alelnöke és Orbay Ferenc tagozati tiíkár képviselte, a Nemzeti Munkaközpont kolozsvári tagozatának részéről pedig Ven- czcl Antal képviselő jelent meg. A közgyűlést Szabó Béla ügyvezető alelnök nyitotta meg és üdvözölte a jelenlevőket. Noé Lajos központi főtitkár és Ódénál Lajos vasipari szakszervezeti titkár beszéde után a napirenden s?erep!ő indítványokra kerülf a sor. A munkásság köréből a gyermeknevelési járulék, a had* bavonultak segélyezésének kérdése, szak- tanfolyamok rendezése, az OTI uj vezetőségének megválasztása, a közlekedési vállalatoknál dolgozó munkások családi bérpótléka és a nemzetközi szervezetek feloszlatása, valamint a kolozsvári vas* munkás otthon átadása kérdésében szólaltak íeL Ezután a közgyűlés Noé Lajos vezetésével jelölő bizottságot küldőit ki ée «inig A jelölő bizottság az nj tistttikju- jelölra-ót végezte, Srabó János és Vencwél Anitád or* sxággyülési képviselők szólaltak feL Fkr után a közgyűlés a jelölőbizottság javallata alapján a következő tisztikart vá lasztotta meg egyévi időtartamra: Elnök Bótschuig Károly Kennel a-gyári vasesztergályos, alclnökök (i/.intus István és Szabó János, titkár Both Károly Magyar Acélárugyári lakatos, jegyző Kelemén József dohánygyári műszerész. A tisztikar megválasztása után Szabó Fehér töltőtől! ét írógép szaküzlct öfhöuozfttt Dean rerenc-u is. szám old. Béla ügyvezető alelnök átadta Kótschiii" Károly mik az elnöki «/.éket és az uj elnök megköszönte a közgyűlés bizalmát, pá/ szóval vázolta munkaltervét, majd a köz gyűlés a Himnusz hangjaival ért veget Plezőgazűasáüi művelés alá kell venni minden tűinek mi e jövő ingatlant BUDAPEST, április 13. (MTI.) A közterületek mezőgazdasági megművelésének biztosítása tárgyában a belügyminiszter rendeletet adott ki valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez. Országos, igen nagyfontosságu érdek fűződik ahhoz, hogy a nemzet harcában a mezőgazdasági termelés a lehető legnagyobb mértékben kiterjedt és ereilmé- n res legyen. E cél érdekében mezőgazdasági művelés alá kell venni minden figyelembe jövő ingatlant akár magántulajdonban van, akár valamely önkormányzatú testület rendelkezése alatt áll. Ünnepélyes kű!sős€gek között nyíl! meg őz (Liitâiia§Leângn€pfiişho'0i Isnfolyam Józan Miklós püspök és űr. Mikó lörincné szövetségi elnök nyilat táh meg a taniolyamot KOLOZSVÁR, április 13. (Az Ellenzék tudósltójálól.) Vasárnap délelőtt ünnepélyes külsőségek között nyílt meg Kolozsvárott az Unitárius Nőszövetség Leánynőpfóiskolai tanfolyama. A kéthetes tanfolyam megnyitása előtt ünnepi istentisztelet volt az unitárius templomban, ahol Ürmössy József püspöki titkár méltatta emelkedett szavakkal a tanfolyam jelentőségét. Innen az unitárius kollégium dísztermébe vonult át a gyülekezet, amely zsúfolásig töltötte meg a termet s amelynek soraiban megjelentek az unitárius egyház összes vezetői. Gyönyörködtető látvány volt a harminc fehér ingvállas, piros prusziikes székely leány, akik a messze Székelyföldről, falvaikból utaztak Erdély fővárosába, hogy résztvehessenek egyházuk és az Unitárius Nőszövetségnek számukra rendezett tanfolyamán. Az o’ndki emelvényen Józan Miklós unitárius 'fíüsDök. dr. Műtő Lörincné, az unitárius Nőszövetség elnökasszonya, dr. Géléi József egyházi főgondnok és a Nőszövetség néhány hölgytagja foglaltak helyet. ^ ; „\ Közösségért nfüitínufouKK- míí egyicrm n uoigóinl ke*l A Himnusz eiéneklése után dr. Mikó Lő- rincné szeretettel üdvözölte a Leányfőiskola hallgatóit: Szivben, leiekben mind jó magyarok voltatok — mondotta többek között — de most meg kell tanu’notok p helyesírást, olvasást, részt kell hogy vegyelek irodalmi, történelmi, egyház- történelmi, földrajzi előadásokon, hogy mindarról tájékozva legyetek, amit egy magyar nőnek ezekből a tárgyakból illik tudni. A falusi lánynak azonban egyéb ismeretekre is van szüksége. Tudnia kell, hogy ha majd férjhez meny, miként segítsen munkájával családján. Nem messzi idegenben, hanem otthon kell dolgozni, lent, kendert termeszteni, fonni, szőni, varrni, háziipari űzni: a konyhakertészetet elsajátítani, hogy minden talpalatnyi hely hasznosat teremjen, gyógynövényt gyűjteni, - szárítani, veteményt, gyümölcsöt aszalni. A baromfitenyésztés célszerűbb módiit is meg kell tanulni, hogy igazán hasznothozó legyen cs minden, minden a család jólétét segítse elő. Az egészségvédelem szintén egyike a legfontosabb tudnivalóknak. A csecsemő helyes gondozása csökkenti a gyermekhalandóságot, er- ,rcíl gondoskodni a nők és az anyák kötelessége; minden egyes gyermek, pusztulása nemcsak a családnak bánat, hanem veszteség a nemzetnek, hiszen úgy is kevesen vagyunk, mi magyarok. Éppen ezért, mert kevesen vagyunk, annál jobban kell igyekeznünk, hogy helyünket megállni tudjuk, összetartással erősek lehetünk! Ä közösségért mindnyájunknak egyformán dolgoznunk kell, akár városi, akár falusi lakosok vagyunk. A közösségért való munkát legjobban egyházi egyleteinken keresztül gyakorolhatjuk, elsősorban a Nők Szövetsége utján, ha alapszabályaink szerint dolgozunk. Csak önzőén, önmagunkért élni nem érdemes, hanem egymásért jóban, rosszban. Meg kell tanulnunk törődni embertársaink bajaival és észszerűen kell rajtuk segitenL Józan Miklós püspök beszéde A nőszövetségi elnöknő megnyitója után Józan Miklós püspök beszélt a székely leányokhoz és az egybegyült közönséghez. Mindjárt beszéde elején rámutatott arra, hogy a Leánlnépfőiskolai tanfolyam már nem kezdet, hanem folytatás. Nemrégen 34 székely ifjú töltött két hasznos hetet Erdély ősi fővárosában, a teológián, hasonló célú tanfolyam hallgatásával. — Mindent megtanultok itt — mondotta többek között az áhitatosan figyelő leányoknak — amire szükségtek van s amivel majd még közelebb érzitek magatokat az édes magyar hazához. A tanfolyam előadói szívvel és szeretettel oktatnak majd titeket. Közülük különösen felhívom figyelmeteket a messze földről jött Szabó Gábomé Veress Jolánra, aki csak azért jött Kolozsvárra, hogy többi, önzetlen előadónkkal együtt szolgálja a ti ügyeteket. Gyakran meg fogok én is jelenni közöttetek s veletek együtt fogom hallgatni az előadásokat. Hiszen olyan kedves, szép emléke két ébreszt bennem az, hogy ugyanabban az épületben hallgatjátok majd a tanfolyamokat, amelyben én valaha a nagy tudós, Brassai Sámuel árnyékában érettségiztem. Fontos — mondotta végül az unitáriusok püspöke — hogy ezeknek a tanfolyamoknak eredménye az legyen hogy a falu érezze a város felé forduló szeretetét. és hogy a város is érezze, hogy a falu felé kell fordulnia, mert ott vannak azok az igazi reitve reitett kincsek, amelyeket ki kell aknáznia. Ennek a tanfoWamnak eredménye hasson ki egész életetekre, hogy ez a kis fa-' lutoktól. távoli, uj, nagy élmény, világotlátás ne legyen csak múló jelenség! Isten áldását kérem erre a munkára! A meleghangú püspöki szavak után a Magyar Hiszekegy elmondásával s a Szózat éneklésével befejeződött a vasárnapi ünnepélyes megnyitó. 1 (M. L.) Fksz. 264—1941. ÁRVERÉSI' HIRDETMÉNY. Gazdák Takarékpénztára Rt. javára 983.33 P tőke és jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával lefoglalt 2733 P. becs- értékű ingókra a kolozsvári kír. járásbíróság az árverést elrendelte. Ennek Szucságon leendő megtartására határidőül I. r. végrehajtást szenvedettnél 1942 április 27. napjának délután 1 óráját, II. r. végrehajtást szenvedettnél 1942 április 27. napjának délután 2 óraját, III. r. végrehajtást szenvedettnél 1942 április 27. napjának délután 3 óráját, végül IV. r. végrehajtást szenvedettnél 1942 április 27. napjának délután 4 óráját tűzöm ki. Elárve- reztetnek: bivalyok, szekerek, tehenek, buza, készpénzfizetés mellett, legalább a becsérték kétharmadrészéért. Kolozsvár, 1942. március 23. Szabó Albert, kir. bir. végrehajtó. 01111 Volt már molykára? Hogy ne legyen, használjon „UNIÓ“ ruha, kaDdl cs siermcstfíözsáfioí! Légmentesen záró, moly, por, és gyűrődés ellen véd! Kevés pénzért több éven át megvédi ruha-, kabát- és szőrmeféléit! Árlista; „Unió“ molyzsák impregnált B. (Í30X/0 cm.) — — — — — — — — P. 2.70 „Unió" molyzsák impregnált D. (165X82 cm.)! — — — — — — — — P. 3.20 „Unió" molyzsák szagtalan B. (130X70 cm.) — — -— — — — — — P. 2.30 „Unió” molyzsák szagtalan D. (165X82 cm.) — -— — — — — — — P. 2.70 „Unió" molypapir szagtalan 1 boríték —• — — — — — — — — — P—.70 Minden zsák légmentesen zárható kapcsokkal és külső-, belső akasztóval kapható az ELLENZÉK KÖNYVESBOLTBAN Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidékre utánvéttel is azonnal-s szállitj.uk!