Ellenzék, 1942. március (63. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-20 / 65. szám

fll 1 8 á 3 ísm'í 4*<5.4 vs» 4c 3# ti &L ä *V ,2 # *5 ■H es a iieezet lawn® .Haztoafi Jáa^s tatt&T előadása. a Szafe&d^yeSera»1®'» KOLOZSVÁR, március 20. A Szabad- egyetem előadássorozatának köreiében csütörtökön ©«to Martonyi János dra közigazgatásai jog professzora tartott nagy figyelmet keltő előadást közigazga­tásunk megjavításának módjairól. Bevesefőjében hangsidvozta a közigaz­gatás óriási jelentőségét a modern állam életében. Ennek az az oka, hogy7 korunk uralkodó eszméinek: a nemzeti-népi és a szociális gondolatnak térhódításával pár­huzamosan az állami tevékenység köre folytonosan tágul. A közigazgatás és a társadalom nem különválasztható, vagy éppen szemben­álló tényezők, hanem egymással kölcsön­hatásban vannak. A közigazgatás szín­vonala és jellegzetes vonásai végső elem­zésben a nemzet tulajdonságaitól, gour dolkozásmódjától és szervezési tehetségé­től függnek. Különösen a középosztály szelleme befolyásolja erősen a közigaz­gatás minőségét. Minden közigazgatási reform alapfeltétele tehát a társadalom belső átformálása. Közelebbről a közigazgatás jobbá té­teléhez két dolog szükséges: az egyes tisztviselők lelki értékeinek gyarapítása, továbbá észszerű együttműködést bizto­sító szervezési módszerek alkalmazása. •Az előbbi követelménnyel kapcsolatban összefoglalta az előadó azokat a jó és roísszu tulajdonságokat, amelyek közigaz­gatásunk mai emberanyagára jellem­zőek, majd a kifejlesztendő eszményi tisztviselő-tipus sajátságait vázolta. Ilye­nek elsősorban a mélyen magyar müveit- ség és a széles néprétegek élet viszonyai­nak beható ismerete. Az ügyek intézésénél a tisztviselőnek át kell éreznie a hozzáforduló emberek bajait, tisztában kell lennie azzal, hogy a nemzet érdekeinek szolgálata kicsi­ben mit kivan tőle és a felvetődőIf kérdéseknek nem csupán formai, ha­nem valóságos elintézésére kell töre­kednie. A hivatása magaslatán átló tiszt viselő sohasem riad vissza a felelo&ség vállalásá­tól és az önálló cselekvéstől. A tisztviselői kar színvonalának ez az emelése egyéb" ként nagy részben az utánpótlás, vagyis a nevelés és kiválasztás kérdésének jő megoldásán fordul meg. A iszük séges szervezeté reformok kö­zött az első helyet foglalja el a közigaz­gatás egységes irányításának a miniszter- elnök kezébe vétele, kiváló tisztviselők­ből összeválogatott polgári vezérkar se­gítségével Az egyes hivatalokban igen fontos a főnökök munkájának raciona- lizálása: ennek a kérdésnek különleges vonatkozását jelenti a miniszterek és s minisztériumok tisztviselői közötti meg­felelő eayüttmiiködés kialakítása. A cent­ralizáció vagy decentralizáció régi vitá­járól szólva kiemelte az előadó, hogy a iekintélvállam fogalmából nem követke­zik az, hogv minden apró-cseprő kérdést a központi kormányszervek döntsenek eb hanem éppen ellenkezőleg az, bogy a közigazgatási eljárás rövid legyen és már az a bő fokú szerveknek legyen önálló határozathozatali joguk. Rámutatott ar­ra. hogy a fejlődés mai irányzata a vár­megyéknek,. eddigi alkotmányvédő szere­pük helyett., inkább szociális feladatokat juttat és mellettük a hivatási, kamarai önkormányzatokat is kiépíti. Külön fog­lalkozott a községi és városi igazgatás korszerű problémáival. Végül méltatta előadó a közigazga­tás által a visszacsatolt területeken be­töltendő kettős hivatást: egyrészt azok­nak az értékeknek megbecsülését és to­vábbfejlesztését. amelyeket a kisebbségi életforma termeli ki a társadalomban, másrészt a csonk a ország húszéves küz­delme során bevált intézmények ínunká" jának mindenüvé való kiterjesztését. A rendkívül időszerű kérdésről Szóló és a közönség által élénk érdeklődéssel kisért előadásáért az elnöklő Bfdâs P. Elemér dr., jogi kari dékán m<ondoit kö­szönetét, LEVÉLPAPÍROK, egyszeroioij a lag» választékosabb k<v»teSi??. test olcsóbb®® m ELLENZÉK könyves »tál v fazsvár, Mátyás % & Pimélfésáfu Mmmémfmén# féli segélyakriéjára Befizetés a 99.000 szám esekklapoft Bmdm \mtaUiuatefaá& sMi M i r.y. i». -ns. xwi uLuxrv1^ 6 9 © R ¥ VlfP tíSÜSíSfíii UHU: Remélem, km vasárnap eeatot szerez a XfftC Gyizefinet vifiiak i MÄV szurftstók i$ * * „ KOLOZSVÁR. A KEAC és a MÁV ké­szülve a vasárnapi második tavaszi fordulóra, tegnap nagy edzést tartott. Különösen a KEAC készül nagyon a MSE ölleni mérkőzé­sére. Ugyanis ősszel ai KEAC Marosvásárhe­lyen, 2:0-ás vezetés után 2:2 arányban dön­tetlenül játszott a MSE-vel, Az egyetemi csapat ezt a szép teljesítményt szeretné va­sárnap megismételni, hogy elkerüljön a ve­szélyes zónából. Nem lehetetlen, hogy va­sárnap két poszton is változás lösz a KEAC csatársorában. Ugyanis a KAC Jeszenszky Jó­zsefei a kiváló tehetségű csatárjátékost aug 1-ig kiadta a KEAC-nak, aki mint egyetemi diáki jelenleg tanulmányait folytatja. Ha igazolása vasárnapig megjön, úgy feltétlenül helyet kap a KEAC támadósorában. Szó van Mariin játékáról is, aki már rendszeres ed­zésekre jár ki. Varga Jenő egyetemi testne­velési tanár így nyilatkozik: — Nem féltem csapatomat a tavaszi idény­ben, mivel több uj játékossal erősítjük meg úgy védelmünket, mint csatársorunkat. A MSE ellen a legjobb összeállításban altunk ki és remélem, hogy vasárnap az egyetemi sic* üionban is sikerülni fog legalább egy pontot szerezni. A vasárnapi kettős NB. II .mérkőzésen a a MÁV elő mérkőzést játszik fél 2 órakor a Goldberger SE csapatával. A vasutas csapat visszavágóra készül, mivel ősszfcl a Goldber­ger csapata győzött Budapesten. A csapat vasárnapi pompás vára dl szereplése után a szurkolók újabb győzelmet várnak csapatuk­tól. Különösen a csatársor’ van jó formában, iTí«!’y a tegnapi edzőmérkőzésen 9:1 arányban győzött egy vegyesesapet ellen. A MÁV a Goldberger elles* is változatlan összeállításban áh ki. BUDAPEST. A MOVE, volt Hungária-uÜ ! pályán tegnap délután az Utánpótlás váloga* • tc-ttja kétszer 45 perces edzőinérkőzés után | 9:0 (4:0) arányban győzte 1* a Ganz csapa- : tát- Az utánpóUáskapkány a játék folyamán Î többizben változtatott csapatán, mélyei csak j március 25-én áílit össze véglegesen. Mint már jelentettük, Gyümölcsoltó Bol­dogasszony napján, a MLSz olyan műsort bo­ny síit >le, mely méltán beillik a magyar1 lab­darugó utánpótlás és elsősorban a vidéki láb- daru gás nagyszabású seregszemléjének. As egyik főváros* napilap ezeket írja: „A legutóbbi fordítóban országszerte egész sor pompás képességű és nagy formá­ban levő játékos bizonygatta* jogosultságát a különböző válcgatcM csapatokban való sze­replésre. Hamarjában néhány név: Endreffy, KAC, Platz L AC, kapusok; Vass, KAC, •Csá­ti av, DVSC, Ârdas, NSE, hátvédek; Máriás, VÁC, Lóránt, SzFC. Telegdy. KAC, Csákány, KAC, ívanktp, Miskolc, Sebők III. és Lakat, Szeged, fedezetek; Mézes és Weiher, [jAC, Radnay, KAC. Beírna, Elektromos, Sikó és Inc.ze IÎ. MSE . Csnacsinov, Un gvár és Fá­bián NSE. A legutóbb látott fonnák alap­ján a vidék válogatott fát a következőképpen lehetne összeálltam: Tóth — Vass. Kis páter — Ferrari, SMics, Sebők III. —■ Füzér, Kol­lárt h, Sárvári, Bodoíau WeUcer. Ez s> csapa? a siker jegyében vehetné fel a küzdelmet az or­szág fővárosának válogatottjával. A fennma­radó játékosokból még egy pompás vidéki válogatott kitelne ilyenformán: Horváth — v. Bonus, B Nagy — Csákány, Máriás, La­kat — Fábián I, Síkó. Bonyhádi, Inczc II., Tóth III. Ennek az összeállításnak az érde­kessége, a MSE két kitűnő, fiatal belső csatá­rának, freze II.-nek és Síkénak a szerepe'7 - tetőse. Mindketten klasszikus adottságokkal rendelkező játékosok és az «táapőtláé legte­hetségesebb jel közül valók. Ünnepélyeseit fogadják n í«waf® birkózókat KOLOZSVÁR.  vasárnapi országos le­vente birkózóbajnokságokat igen nagy érd-sk- •Ődés előzi meg. Az ország minden részénős szcmoatcn délután Kolozsvárra érkező leven- e oirkózókat diszszázad várja d.z állomáson. Az egyes városokbó'I a következő nevezések futottak be eddig: Kolozsvár 18, Budapest i~- Debrecen 10, Kecskemét 6, Nagybánya 6, Ccgicd és Nagyvárad 4—4, Orosháza 3, Hód­mezővásárhely 2. Nem lehetetlen, hogy a hét {.súlycsoportban küzdő levente birkózók még több nevezést is leadnak a verseny kezdetéig, melynek küzdelmei vasárnap délelőtt 10 őrs­kor kezdődnek meg a Malom-utca 26. szám alatti állaim fiugímnázium iornatermebesi.  KOLOZS V ÁRI KOLPING asztali tenisz szakosztálya íolyó hó 28—29. nap vain, saját helyiségében, Bra&sai-utca 5. szám alatti, asz­tali teniszversenyt rendez. A versenyen a kö­vetkező számok szerepelnek: Férfi" egyes I osztály, fen:* egyes II. osztály, férfi páros, A i Ják meg. Tűit ir a sajtó? „SZTÁROK A £îAJ3QRl»AfŞM cfca vz vj Magyarság Á'\ pfckdj. or. Awst 'é.rr, ■trilé% r,csJLUaga$" ^esai a fényét''..;. tuusáoy hangú jeadezöäa; w-tSfrVtAm:.. djnapi’éu ír- bantozoak, hanem kin« küzdeoek a frontokon. A nrl sztárok a bmfoárou iyéa hódolnak a bábomnak: a negyven fokú hideg ellenére is eJíátogatnak u keleti íróul ra, bogy játékokkal örömét vigyenek a rideg, orosz tél földalatti szállásaira. Nem nyilaikon nak, nera fecsegnek, ugyanolyan egyszeri: katonái a háborúnak, sniat az egykori közön­ségük, sz egykori nézőtér első vagy utolsó so raii. Egyetlen propagandájuk a helytállás, a- áldozatvállalás. Vájjon mi történne, ha japáo acéimadarak jelennének meg Hollywood egé^ ifi, ha az elegáas gármsszkokat használni kei lene, sőt az „isteni Johnny "-nak, „a íéríía­Adoiphe."-nak tényleg helyt kellene állni a frontokon is? Mi történne, ha egyszer Holy woodra ráköszöntene legnagyobb élessége: a valóság". A SZEGEDI UJ NEMZEDÉK Írja „A szeged gondolat alapjan" cimon: „A Kállay-konnány a szociális újítások terén lehetőleg raég foké zottabb ütemben igyekszik a munkát folytatni Különösen az keltett kedvező hatást, hogy a zsidó kérdés megoldásával kapcsolatban rég óta húzódó birtokkisajátitis ügyében már o fe.öj;e!i napokban íoato3 kezdeményező lépése két jelentett be. A zsidó birtokok azonnali kisajátítása ügyében Káliay Miklós utasítási­ra már egy héten beiül törvényjavaslatot tér jesztenek az országgyűlés elé". A" SZÉKELY NÉP irja „A tanítói áthelyező sek" cim alatt: „Most halljuk, hogy az ide he íyezetl aláöldi tanítók tömegesen kérik vir.-.>, helyezésüket. A helyzet székelyföldi viszony latban általános. Pontosan ez történik Maros íordában, Udvarhelyen és Háromszéken is. Az aíiöídi tanítók raég önként vállait kötelezett Régüknek sem akarnak «legei teas*. Ugyani•• jrielieiyezésük előtt legtobbjüknek nyilatkoza­tot kellett alámüűk urróL hogy bárom évig iftmaradnak . . . Három évig . . „ Roppan l. aagy áldozatot hoznak . . . Érettünk ... K:c- sí keserű szájjal kel! ezzel a kérdéssel fog­lalkoznunk. Megalapíthatjuk, hogy varrnak a( földi tanítók, akik válóban hivatásszerűért fogták iél itteni feladatukat. Sajnos, kevesen vannak. A nagy többség vissza akar menti) A kirándulás érdekes volt, óé nem Léméi; többet belőle. Hál így állunk . , A MAGYAR LAPOK „Vájjon kié Petőfi" cím alatt irja: „Petőfi hirdette ugyan a szs badságoí, sőt a világszabadságot is, azonban ez a szabadság nem az élelmes törtetők, galí­ciaiak, politikai kaleaâorok, kizsákmányoló kapitalisták és a nép verejtékének eredmé­nyeit lefölöző tőzsdeügynökök szabadsága volt hanem kizárólag az elnyomottaké, a jobbágyi sorsban vergoáőké. Az ö gazdag egyéniségé­ből, szellemiségéből élősködtek liberálisok é« kommunisták: verseiben gyönyörködtek gró­fok és parasztok, magukénak szereíuck a szlo­vákok, de mindhiába, tz a nyugtalaavcrö lángeszű líju, a mindenkor megujliódrd képe versenyen résátvcbetuek egyesületen kiviiíi játékosok is. Benevezési díj: I osztály 1 P., II. o. 0.80 P.< páros 1.60 P. Benevezni lehet az egyesület helyiségében, Brassai-utoa 5 sz. Benevezési határidő folyó hő .26-ig bezáró­lag’ Máreíus 2§-én játsszák le & i£AC IL—Bástya alksrüleii bajnoki mérkőzést A Bástya—KEAC alkeriil'eti bajnoki mér­kőzést, amely tudvsí’eyőleg az őszről maradi el, a szövetség március 29-re tűzte- ki. A KEAC vezetősége a kedd esti értekezleten arra kérte az alkerületi elnökséget, hogy fí. mérkőzést hozza előre vasárnapra, vagyis 22-ére, mivel 29-én játékosainak legnagyobb része már a húsvéti szabadságra hazautazik. A mérkőzés előrehozatalába azonban a szö­vetség nem egyezhetett bele, mivei a Bástya játékosai eddig egyetlen egy edzést sem tud­tak tartani, mivel sem. pálya, sem pedig fel­szerelés nem állt rendelkezésükre. Vasárnap délelőtt 10 órakor a KEAC IL a MÁV li­ve! mérkőzik. MÁRCIUS'29-én játsszak. Ie a K. MÁV— DSE-mérkőzést. A kolozsvári labdarugó si­kerűiét tegnap-esti ülésén Adorján Ödön ke­rületi ügyvezető úgy határozott, hogy az ősz­ről elmaradt K. MÁV II.—DSE-mérkőzést Desen játsszák fe március 29-én. Kolozsvá­ron ugyanezen a napon » KEAC II. a Bás­tya SE csapatával játssza to elmaradt: mérkő­zését. A LABDARUGÓ KERÜLET, értesülésünk szerint, felszólította a szamosnjvári Törek­vést, hogy öt napon belül nyilatkozzék, hogy hajlandó-e résztvenni a kerületi bajnokságok tavaszi küzdőméiben, vagy sem. Ugyanis, ha a tavaszi küzdelmektől a Töre^cs visszalép, úgy akkor az egyik kolozsvári együttes má­sodik csapata fog helyette, a bajnokságban szerepelni. DÍEM KÁROLY dr., a Berlinben székölő nemzetközi olimpiii intézet vezetője, március 19-ém, csütörtökön délután 6 órai kezdettel a Testnevelő Főiskola dísztermében előadási tartott. Az előadás címer Az ókori sport tük­rében. AZ OLASZ BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG ápri­lis 14-én nemzetközi birkózóvörsenyt rendez Milánóban pehely, közép cs félnekézsuiLyban. Erre a viadalra meghívást kaptak, a magyar birkózók is KISS LÁSZLÓ- a nagyváradiak kiváló 400-as gátfutója is szorgalmasan látogatja a ..Magyar Jövő Keret1, tornatermi edzéseit. Kies súlyos bokarándulást szenvedett. Most utókezelésre ment fel Budapetsre. VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉST tervez ápri­lis ő-ára, hu6vét raásodnapjára ara újvidéki alosztály. A .szabadkai s!osztály csapatát hív­gddé' A SZÉKELY SZU írja: . A magyar leiek döh beaetes keserűségével keltett raegállapuH fcußk, iiogy akadtak a ssai magyar életben ölyasiok .skili tőlünk idegen isle&ck szolgája- lábán álva, igyr«keztj&k eíszürfeitená rrs-rciu^ idusának tanításait s ünnepreaiőkká váltak sz állal, hogy szinte aiig emlékeztek meg ex ról a napról s ami leletté srátaonkra az örök kóvalóságba .felutagasztosull. Láttunk újsága kai, amelyekben csak alig két-liárom könnoir- dalban a belső lapokos foglalkoztak a magyar szabadságharccal. Észre kelleti vennünk ezt a tüntetést, méri üisz^a szerzői asuaL is szán ták. Megjegyeztük Őket LaaguBkaak, aehogv Sorainkban férkőzve, elgéscEt^ji* onzetíev. törekvéseinket." Sikerüli ievezetai a Maló környéki kataliuas vizlâmeget MAKö, márc. 20» (MTI.) A béke? sámsoni c-Baioraát vágást, amr Ivet a napokban Bárezay István ál lamtitkár, árviz védelmi kormány biztos is megszemlélt, a szegedi mit szaki csapatokkal és a kirendel' közerővel együtt sikerült betömni es elzárni a Hódmezővásárhely, Föld- deák, Püspökiele és Makó körny 1 két elöntéssel fenyegető hatalmas víztömeg utját. Apátfalva alatt el készült a Maros védőtöltésének az a három méter széles átvágása, amely lehetővé teszi a kelet Csanádi talajvíznek a Marosba, való ieveze lését. Csanád vármegye keleti részé bői érkező jelentés szerint általában javul a helyzet, kivéve Bánkút at „ ahol szerdán is emelkedett a viz. TR&K2Ö SPOBT Az- Erdélyi Tekéző Alszövetscg 19-12. má. ciu5 22-i közgyűlés« pont 10 órakor kezdő úik a Honvcd-ntca 12. szán? alatti Wesselényi Lövészegyesii'ei helyiségében. A pont 10 őre. időhöz úgy maga :z Ertasz, Bis»t a szigort: rendőrhalósági intézkedés is kötelez, telni kérjük a- tagegyesületeket, hegy fél 10 óra­kor már a szavaz a tszed S bizeitságBÚi- adj.á le meabizó’ievelíiket. Kéri. az Eríasz szombat este fél 8 órsrg a háznagy, ell’enőr és a számviz;gálóbizottsás tajjsií a szöveteégi iradábs 1 küilaíí fortnábaü Hm stánpőtlás sJ (4:oj aráiifiai ferit i üti! Kispalái KSlfeil álliffák íme i vidék eSMiiumt

Next

/
Oldalképek
Tartalom