Ellenzék, 1942. február (63. évfolyam, 26-48. szám)

1942-02-06 / 29. szám

Jl 1 S4& $ úPá» ír dsüBú*'^ is fu z*"ts h <& iä ti*. sasa cMi A Ház behívta a Délvidék képviselői: Kiegészítették a Felvidék és &árjpáfi®Sfa mandátvimai^ itassa**­iWDAPEST, február 6. _(MTL) ,4 £&épviselőház csütörtökön déielőlt össze -^“síűiit. Tasnády-Nagy András elnök bejeílen- rOltáj tette, bogy gróf Teleki Ernő erdélyi kép­viselő lemondott mandátumáról. Közölte, "■őrihogy az igazságügyminkßssier átiratban ér- •^•'aoMoBAtette a Ház elnökségét, hogy Szálast ; ”^'*h Ferenc egy pártgyüléyen olyan kijeién- Ejtést tett, amely alapot nyújt az ország- gyűlés sérelmére elkövetett, felhatalma- - sásra hivatalból üldözendő becsületsér- eőr-tés vétségének megállapítására. Az elnök ocfivBj-javasolta, hogy a Iláz ez alkalommal te !V aíi kintsen el az eljárás megindításától. A s*H Ház az ind tváuyt egyhangúan elfogadta. Ezután Báirdossy Lászió minisztáreí- á> a ©ok báróin indítványt és két jelentést 1 ist terjesztett be. Az első inuitvány a visz- •> szacsatolt felvidéki területek képviselő1 létszámának meghívása utján való kiegé­szítéséről, a másik a kárpátaljai teriile- * jfeí tek képviselői létszámának meghívás ut­7 nőj ján való k egészít éséiol, a harmadik pe­dig a visszacsatolt délvidéki területekről az országgyűlés képvrselőházába képvise­li Ml l-ők sneghivásárój szól. f . .4 miniszierelnök ez utóbbi ind tványat ■ii a Ház lelkes éljenzéssel és tapssal fogad­r ta. A miniszterelnök ezután benyújtotta az 1942. évi hivatalos statisztikai mun­katervről és a kormány 1939. év műkö­déséről és az ország közállapotairól szóló két jelentést és statisztikai munkaköny- •táv vet. Ezután Tasnady-Nagy András elnök sáp rendi indítványában javasolja, hogy H a a. Ház legközelebb pénteken 10 órakor töd«! üljön össze és az ülés napirendjére tűz" ük zék ki a miniszléreliiök által benyújtott három indítványt, a nemzet napjaira, úgyszintén a szentekre és az egyház nagy- jsíra utaló megjelöléseknek az iparból és at kereskedelemből való kiküszöbölésére vonatkozó törvényjavaslatot, az üzlet’, sáróra újabb szabályozásáról szóló újabb rendeleleţ, a mérlegek használatáról ás ellenőrzéséről szőlő törvény módosításá­ról és kiegésziféséről és végül az orvosi törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslatot. A Ház az elnök napirendi indítványát elfogadta. Az ülés fél 1 ©ra előtt ért véget. Ái is| képviselők névsora  Budapest; Értesítő jelenti: A kép­visel oház csütörtöki ülésén Bárdossy. hászfó miniszterelnök benyújtotta indít­ványát az 1943. évi XX. te. 2. §~a alap­ján a Magyar Szent Koronához visszacsa­tolt délvidéki területekről az országgyű­lés képviselőháziba képviselők meghívá­sa tárgyában. A miniszterelnök indítvá­nyozta, hogy a következő személyeket képviselőházi tagokként a képviselő házba meghívják: Baki Péter, Bártól István, Bogner József, ár. Deák Imre, Dungyersz- ki Bogdán, dr. Egerth Jakab. dr. Falc one Árpád, ifjú Fodor Sándor. Hamm Ferenc, &arkner Nándor, vitéz Horváth Ferenc, Horváth Ia*jos, dr. Nagy^vánrPec^omik Ottó, Popovits Li. Milán, dr. Országit Pál, Kalmár Tihamér, dr. Korául Elemér, Schlachter Adóm, Spreitzer József, Stuchik Lajos, dr. Takáts Ferenc, Tr Sch­ier József, Vámos János, Vojnov'lch Gyula és Vukovich Gergely., A Délvidékről te­liét a törvényben megengedett mind a 26 képviselőt behívták. Bárdossy László miniszterelnök a kép" viselőház ülésén ind tváfiyt nyújtott he a Magyar Szent Koronához visszacsal olt felvidéki területek országgyűlési képvi­selői létszámának meghívás utján való kiegészítéséről. A korábban megh volt képviselők közt elhunyt $zeni~lvánfi Holota János és SaJkovszí-ty Jemn pedig leaE<j>ndí©tt»k zatásukróft. A miniszterelnök mdíirkuj c^-ía, hogy *. megüresedett helyre froéw Jenáit, Koczvr Gyulát és Jan iáovit3 Imrét fe-T- ják he képviselőnek. Indítványozta lováhá a Magyar Szent Koronához visszatért és az országgal egye- siletl kárpátijai területek országgyűlési képviselői létszámának moghiváwok ut­ján való kiegész tését. A korábban meg­hívott képviselők közül Boksay János és Mtfjavíts Péter elhunytak Hápha Péter pedig lemondott képviselői megbízatásá­ról. A m’niszterelnök ind tványozta, bogy a megüresedett három helyre Riskó Bé­lát, dr. fíuday Istvánt .én vitéz Kökényesé. Hápka Pétert hívják be a képviselőház tagjaként. rv.iif.vi tt ír m m nnwrrri' r m i ° MAROSVÁSÁRHELY, február 6. A* egyetemes unitárius lelkészkor választ­mánya most tartotta választmányi ülését Ekarl Andor teoh m. tanár lelkészkor! elnök vezetéke mellett. Az ülésen reszt­vettek: dr. Fiklser János took dékán, Zoh ián Sándor és dr. Kovács Lajos teal, m- tanárok, Taar Gésa nagyajtai, Halmát:yí János esperes marosvásárhelyi, Péter Ödön bözöduifalvi, Fiilöp Zoltán vadadi, Ferencz József budapesti, Kelemen Imre Szahäßyoztäk e zsír, naf és szalonna ieiasSa^iaS Ptgärmätf SMáiJ további sníásk^dléiigj háti 12 dkg « fehéráru f&g&ámgi® '■ KOLOZSVÁR, február 6. Az ellátási nehézségek, amelyekkel a város minden jpolgára a ma viszonyok között tisztá­iban van és a takarékosság, amely a vá­ros vezetőségének éppen a lakosság za­vartalan ellátása érdekébert főcélja, arra indították a város polgármesterét, hogy február 9-től a fehéráru, (sdc, háj, vagy szalonna) személyenkénti adagját 12 dekában állapítsa meg. Ez az intézkedés nem szól meghatáro­zod időre, megváiltoztatása a közeltátás tovább helyzetétől függ. A fehéráru el­oszlását, mint eddig, úgy ezentúl is mé­szárosok végzik, akik kötelesek mind­azon vevőjüknek, akik az egyes mészá­rosoknál már eddig feliratkoztak, ezt a megállapított heti adagot minden akadály nélkül kiszolgáltatni. A város vezetősége, am kor est a takarékossági intézkedést megtette, gondoskodott arról is. hogy ® fehéráru kiszolgáltatása fennakadás és za­var né1!till történjék meg,. A mészárosok bétánként kötelesek elszámolni a közel- láíáeii íbüvatalisil* amoly (gUeMŐJTai» IiQ|p[ ve­vőik valóban megkapták-e a 12 dekás adagot. A polgármester kéri a közönséget, bogy indokolt panaszaival a közellátási h vaíalhoz (Farkas-utca 4.) forduljon. Minden egyes panaszt mgevizsgálnak. és minden visszaélést a legszigorúbban meg­torolnak. A város lakói közül sokan vannak, akik zsiradékkészlettel rendelkeznek. Ezeket fölhívják arra, hogy mig a kész­letük tart, ne vegyék igénybe a heti 12 dekás fejadagot. I  törvényes rendelkezések éppen úgy közellátást veszélyeztető cselekedetnek mi­nősitik az árufelhalmozásf, mint az ár­drágítást, vaey az ám eltitkolását. Tehát azok ellen, akik készletük dacára a rendes heti adagot génybe veszik, « bűnvádi e'k járás azonnal megindul. Egészen bizonyod, hogy a közönség ezt a rendelkezést meg­értéssel és méltánylással fogadva s nem < kerül sor arra, hogy annak a törvény szl- j gorával szerezzen érvényt. A pclgármes- í fler rendekbe február 9-éa életb© léjft­Lelkészt továbbképző áoz Budapesten az Un Lelkészkor 9tayyérd&k@vsé?ű határosatokat foox&il m mar®v**sárit&lyi crieketiats — Lelkész! üdü.'öháza§ navaznmk mi néhai Parantx lázse! pOspoki&S ok Bánd lelkészek, valamint g környék­beli papok közül többen, * Budapaşiess Á választmány egyhangúan elhatározta Ferencs József titkár előterjesztésére., hogy a román kormányzat utolsó éveibe® hatalmi szóval heUliott lelkészi toimbb- képző tanfolyamát április hó legutolsó napjaiban Budapesten rendezi meg. A budapesti továbbképző alkalmat nyújt arra, hogy a lelkészek közül azok, ak. k az ország fővárosát mindezideig még nem ismerhet lék még a magyar fővárost is megismerhessék, E tanfolyam keretei kö­zött vesz tészil első ízben a duna-tisza menti egyházkor unitárns papsága az er­délyi unitárius lelkészekkel közös mun­kában, melytől az utolsó 22 év alatt el vol’ak zárva. A továbbképzőn tudományos és gya- I korlati teológiai kérdésekről, missziói problémákról tartanak előadást. et&er&m’r J£*srff püspök* felklszl üdülöhém A választmány elhatározta, hogy vala­mely k erdélyi fürdőn üdülőházat léte­sít, hogv a munkában megfáradt tagjainak megfetálő pihenőhelyet és lelkészt kon­ferenciák tartására alkalma« o'thont lé­tesítsen. A létesítendő üdiiloházat az unitáriusok nagynevű püspökéről, Fe- rev.cy, Józsefről óhaj'ják ellnevezni. Lmlkészi segélyalap léimsltésm Barabás István budapesti lelkész ja­vaslatára elhatározták lelkész: segélyalap létesítését. Ismét megindítják „Unitárius Szószék“ címen a lelkészkor tudományos és gyakorlati do-lgozata'í tartalmazó év- negvedi folyó ratot. Elhatározták, hogy minden lelkésszel meg,ratiják a kisebb­ségi időben átélt eseményeket s azok kö- J5Ü1 a nagy nyilván osság elé kivánkoaókat Gyártja: •E^öÉLY»áSZi4ÍANCiYÁ * vícyéczkt; GYÁr^- ma p.oívaíaűhílv egy kötetben kiadják, A lelkészkor két pályatételt tűzött ki az alábbi kérdések megvilágítására: „A presbiter h vatása az egyházközség vallájserkölcsi éle'ében‘& és ^Szórvány- gyülekezet előtt elmondandó egyházi be­széd megírására 44 Á budapesti konferencia részletes pro­gramját később közöljük, Ülést tartott az Erdélyi Párt elnöki tanácsa és parlamenti csoportja BUDAPEST, február 6. (MOT.) Az Erdélyi Part országos elnöki tanácsa es parlamenti csoportja a párt irodahelyisé­gében Teleki Béla gróf országgyűlési kép- v'selő, országos pártelnök elnöklésév©!? értekezlete ült össze. A kük és belpoli­tikai helyzet melleit a most megnyíló parlamenti ülésszakkal kapcsolatos teea dőket tárgyalták. FAdIPŐEÉSZIiTÉSX TANFOLYA­MOT HfcNDEZ A VÁROSI KQZÁÓ' LÉTi SZÖVETKEZET KOLOZSVÁR, február 6. A szegényebb néprét egek, különösen az iskolásgyermehek lábbeliszükségletének kiegészítése végett, c városi Közjóléti Szövetkezei facipőkészitS tanfolyamot indít. Ma ugyanis az a helvzet, hogy igen sok szegény gyermek cipőhiánf mU‘út nem tud iskoába járni s bár a táros mintegy 2000 pár lábbelit osztoil ki a szegény iskolás gyermek eh számára^ ha ez . a lábbeli elkopik a további utánpótlást jéielőre bizitr íiiarií kell. A ma készülő cipők ára még <?■' pót anyagok ára is meglehetöstn magas, őst megfizetni sokgyermekes csa ád nehezen tud­ja. Ez vezette a város vezetőségét a Íadpő- készítő tanfolyam megindítására. A facipö használata kissé szokatlan s ette ínte meglehetős nehéz benne a járás. Mégis országok népei járnak facipőben Hollandiá­ban millió ember hordja a csónakszerü lack pót, pedig a klimr? még hidegebb. mint ná­lunk és esőben, vízben és tengerben iéirnnk vele. Japánban szintén hordanak facipőt de ez számo'yszerii. Magyarországon sem ismeret­len a facipő hordása. Bányavárosokban őt’ idők óta fatalpat hordanak. Bar nyában. Tol­nában. Torontóiban, sőt Szegeden a beköltö­zött svábok hordanak facipőt, az neme vedéit klumpát. Hogy a lábuk télen ne fázzék me* leg gyapujharisnyát vagy mamuszt húznak a ezzel lépnek a szobába, u facipöt kinthagyvts az ajtó előtt, A f' cipő tehát nagyon jó1 haszv náfható olcsó és könnyen pótolható. Ezért inr (Utottak Kibeden is facipőkésziiő tanfolyamár s most ezt a munkát Kolozsváron megkezdi ■a városi Közjóléti Szövetkezet. A far igáké- sziléssel biztos munkán!kaimat, is teremtenek rászorító munhanétkü iek számára. A háziipari felügyelőség támogatásával in° ditott tanfolyam február 9én, hétfőn reggel 8 órakor kezdődik Magyar-utca 48. szám éiafi s előreláthatólag egy hónapié tart.' A tarife*” iramra je’entkezni hhet a városi Közjóléti Szövetkezetnél, Király-utca .'Î. szám, l. em. FHecfîsrtofta rendes ülését a város törvényhatósági kisguüiése KOLOZSVÁR, február 6. ÍAr Ellenzék tu; dósitojától.) Kolozsviír város törvényb (tósági kisgyülé&e Inczédy-Joksnian ódon dr. főispán elnökíéséveüt csütörtökön délután 5 órakor rendes ü ést tartott. Az ülés tárgysorozatának egyik legfontosabb pontja volt a közellátás biztosítására a kötött élelmiszergazdálkodási alap terhére kölcsön felvétele iránti polgár­mesteri előterjesztés. Á kisgyülés, több hoz­zászólás után Tudomásul vette a kereske­dők ált <1 szabad kézhői he nem szerezhető közszükségleti cikkek beszerzésére eddig összesen fordított Q20 ezer pengő hitel igénybevételét s jóváhagyta további 580 ezer pengő hitel fe'hasznáíásáit ugyanerre a célra. Hasou’óképpen elfogadta' a gyámpénztári pénzkészletek gyümölcsöző elbeflyezéséről szóló polgármesteri előterjesztést. A kísgyő- lés átalánosságban és részleteiben jóváhagy* tg eí ásvány - és szikvizadó szabál yrendelet’ tervezetéi és a lóié «vészit esi szabályrendelet- lervezetét A továbbiakban a többtermclés előmozdítása céljából a város mezőgazdasága részére szükséges gazdasági felszerelések be­szerzésének ügye került azóhu Az errevonah kozó polgármesteri előterjesztés megemlítette, hogy a román á! «mtó! silány állapotban vet­ték át ezeket a gazdasági mgat!anokaf és fel­szereléseket, ugv, hogy a több termel és elő­mozdítása végett feltétlenül szükséges újabb Î és jókarb m levő gazdasági felszereTéscknek a j beszerzése.  kisgyüléá ehhez is egyhangúlag I hozzájárult. Ezután az uj városháza ÍJétesítéséhez szűk- k séges hely kijét ölese és a tervpályázat előké­szítésére vaó bizalltfeág kiküldése tárgyábaim i hangzotlt cl a polgármesteri előtérjeaztén Ez a Í kérdés — mondja az előterjesztés — vallóban időszerűvé vált, de ina az idő nem alkalmas I még nagyobb építkezések megkezdésére.  I tervpáiyázatl előkészítésére azonban már most ; bizottságot keli kiküldeni. A bizottság tag­jaiul a polgármesteri jelentés javasolja gróf I fíánffy Miklóst, dr. Bodor Bertalant' Fel. I tinczy Takács Zoltánt' Kelemen Lajost. Koós j Káro'yt, Rácz Mihályi és dr. Varga L&iilót, ; Ah említett összetételű bizottság kiküldésé# a kisgyülés egyhangúlag elfogadta. A további khan időszerű folyóügyek ke­rültek még előterjesztésre, közöttük néhány ingatlan megszerzésének ügye szerepe11 s vé­gül a városi üzemek munkásai részére kor- mányremleVtftel megal'-apit-oftt bérpótlékra való í fedezet kiielölé'S*» kerü'ít szóba. A pon’gármes- J tér ezzel kapesolabsn kijelentette, hogy ezt I a munkásságot érdeklő fon+os kérdést a város ! megoldja minden nţ-bb pótadó kivetése nét- : kiil ás, mert a fedezetet meg fogják tajá’pii reá Á kisgviilés ezt az előterjesztést itt Egy­hangúlag tudomásul vette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom