Ellenzék, 1941. október (62. évfolyam, 224-250. szám)
1941-10-22 / 242. szám
1941 október 22. mmmmmmumaumamem HWmUHMÍSKi Dr. ÍRaíoíay Gxörgsí egyetemi sebász« tanár lett Vjrebéls professzor utóda A lüugvur királyí. viillaS" és Lozoktatü.?- ügyi íninisrier e 1 őírrjesztéséré a kormányzó Mato lay György (Ír. egyetemi rendkívüli tanán címmel felruházott budapesti királyi magyar Pázmány Péter Tudoménycgyetemi magántanár, klinikai főorvost a budapesti királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetem orvostudományi ksrán Üresedésben lévő I.'-szántm sebészeti tanszékre egyetemi nyilvános rendes tanárrá kinevezte. Matolay György dr. 1891 ben születeti- Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen és Berlinben végezte. 1914-ben lépett a budapesti egyetem szolgálatába. 1916-tól kezdve a háború befejezéséig katonai szolgálatot teíjesiteit. Katonai szolgálatától eltekintve- 1914 óta a Verebély-klinikán működött. 1926-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett és a klinika adjunktusa lett. 1932-ben egyetemi rendkívüli tanári címmel tüntették ki. 1936' ban pedig a Verebeiy-klinika keretén beiül felállitoli külön osztály klinikai főorvosává nevezték ki. 1938 óta tagja az Igazságfiffys Orvosi. Tanácsnak. Mint klr nikat főorvos állatidé helyettese volt X e- rebély professzornak, akinek halála után az igazgatni teendők ellátásával bizták meg. A klinikán eltöltött idő alatt számtalan magyar- és idegennyelvü dolgozatot irt és a sebészet legkülönbözőbb tárgyköréből előadásokat tartott. Matolay György dr. személyében a magyar orvostársadalom egyik legkiválóbb személyisége foglalja el néhai "Verébéiy Tibor professzor nagyhírű tanszékét. Személye Erdélyben sem ismeretiem hiszen számtalan erdélyi keresett és talált gyógyulást a Verebély-klinikán. ahol hosszú évek óta a professzor jobbkeze és helyettese, Matolay György, a már fiatalon európai hirü sebész volt. Lebilincselő«! nyájas modorával és páratlan szrívjoságá- val töltötte be az orvos igazi hivatását. A híres tanszéket nála hiratottabbal és érdemesebbel aligha tölthettek volna be. GLLKNZéK AZ IDEI KÖZÍPEU RÓ PA KUPA döntő' mérkőzése a német cs m olasz női teniszcsa- patok között játszódott le. A kupát ebien az évben a német hö gyek nyerték meg, akik Olaszország ellen 3:2 arányban győztek. Az elmúlt, évben a KözépeurópíP kupát Magyar ország női teniszcsapota nyerte. SZERETNÉNK, SPORT Huszonhat tagú kerefbfll áifitlík össze Erdély válogatott csapatát Bit magyarország ellesi ha az erdélyi válogatott összeállitásáial kapcsolatban ténylegesen a helyes láválopa- I fás szelleme érvényesülne. A keretbe igen helyes elgondolás alapján a kolozsvári és j vidéki 'egyesülitek minden számottevő já~ j rákoséit beválogallák és megfúrták Ezzel j szemben fossz nyelvek azt beszélik, hogy j a válogatás nem tesz nehéz, a csapat Zssze- j állítása nyílt titok, mivel az 9U0 százalékban egyik kolozsvári NB. csapatunk játékosai' i nah sorából fog kiket ülni, A szóbanforgó egyesület érdemeit nem akarjuk kisebbU leni, de. szerelnénk, he a válogatásban nem annyira a klub szempontok, hanem « józan mérlegelés és a célnál: legjobban megfelelő kiválogatás rendszere érvényesülne. Iz HB IL. Vátvís-csoHrtiálrt állása KOLOZSVÁR. A vasárnapi Bélmagyaror- j tudását és magas színvonalát hirdeti. Ezt •Erdély válogatott mérkőzést i még jobban megerősíti az a tény, hogy vasárnap három erdélyi csapat szerepelt a fővárosban a NAC, MSE és KAC és mindhárom győzelmet aratott. 1 ŐSE mel a Mfeti Bajnokságohbaa A vasárnapi mérkőzések után a kerületi bajnokságok pontallása a következő: szag válogatott—Erdély válog nagy érdeklődés előzi meg. Mindkét együttes szorga inas edzésekkel készül a vasárnapi találkozóra, melynek győztese jelen pillanatban nehezen állapítható meg, mivel mindkét csapat egyforma képességű és csak a nagyobb le kesedés, a szív és lélek fogja a mérkőzés sorsát eldönteni. Erdély válogatottja utolsó edzését csütörtökön délután 3 órakor tartja. Ennek keretében Kolozsvár vegyescsapata ellen mérkőzik. A2 edzőmérkőzés folyamán íanusitott forma a'apján’állítja össze Szatmári Elek szövetségi kapitány a válogatottat a következő 26 tagú keret tagjai közűi: Endrefíy, Nemes, Bereczki, Márton, Vas», Horváth. Szerémy. Schaft, Telegdv, Szardszló IL, CsiJky, Bokor, PünkÖsti, Csonka dr., ín" eze 11., Sikó, Lukács (KAC), Lukács I. és Í1, Szántay, Reinhardt, Brassai, Oroszi. Hody, Maíisz és Pálffy. A fenti játékosok kötelesek csütörtökön i 3 órakor a városi sporttelepen telje« feiszere- j lésükké' együtt megjelenni. A válogatottak mérkőzését a szövetség olcsó helyárakkaí rendezi meg Wmm este a kerületi mié* fiajnüRsájokon Vasárnap délelőtt lendezték a délkeleti kerület vá tóbajnokáágaií Kolozsváron Ered* menyek a következők voltak: Felnőtt számok: 4x100 m: 1. KEAC 47.8. 2. KAC 48 8 mp. 4x400: 1. KAG 3:45.8, 2. KEAC 3í57 mp. 4 x 300: 1. KAC 9:28.6 2. KEAC 10:13.6. 4x 1500: 1. KAC 18:32.2. kerületi csúcs. 2, KEAC 19:58.8. Ifjúsági számok: 4 x 100 m: 1. KAC 46:3, 2. Villamos 46:6. 4x400 m: l. KAC 3:40 6, kerületi csúcs. 2. Villamos 3:58. 4 x 1000. ni.: 1. KAC 11:85.8. kerületi csúcs. 2. Vilamos 13:02.2. §zom’aTîm (esz tipüVfrsesyiJnk dijaik kiosztása Többek érdeklődésére közöljük, hogy a Kispest-—KAC mérkőzéssel kapcsolatosan megrendezett tippversenyünk első öt helve- zenjének sorshúzás utján való megállapítása és a nyertesek díjazása szombaton esz este 6 órakor a KAC klubhelyiségében. A díjkiosztás részleteiről legközelebbi számunkban bővebb ismertetőt adunk. OiadálmáíBBfiian úszik Üagyvárgö A NAC vasárnapi győzelme a Ferencváros ellen Ngyváradon leiikatatlan orötnef ke'tett A váradi szurkolóké amikor vasárnap cate megtudták a mérkőzés eredményét, nem akartak fölüknek hinni, jellemző az esemény Nagyváradon keltett nagy visszhangjára, hogy Soós dr. polgárrneseer 3 sportbizottság n é~ són részletes beszámolót adott a mérkőzésről és elismerő szavakkal emlékezett meg a NAC budapesti diadaláról. A fővárosi sportlapok egyébként csaknem te'jes lapterjedelmüket a NAC—Ferencváros mérkőzés méltatásának szentelik. A Nemzeti 1. DSE 5 5 0 0 22:1 10 2. Bástya 5 5 0 0 17:3 10 3*. KMSC 7 5 0 o 11:10 10 4. KKASE *7 • i 4 0 3 20:11 8 5. MÁV II. 6 3 0 3 15:10 6 6. KAC ÍI. o 0 n ő 7:9 4 7. D. MÁV 4 1 0 3 3:9 2 8. Postás 5 1 0 4 1:18 8 Q Törekvés 5* 0 0 5 2:11 0 10, KEAC II. 2 0 0 o 0:11 0 1. Debreceni YSC 8 7 0 I 33:8 U 2, M.-vásárhelyi SE 8 4 0 1 30:11 14 3. Törekvés O U 0 1 1 36:11 13 4. Z. Danuvía 8 6 1 1 29:16 13 5 K. MÁV 8 6 0 2 21:17 12 c. D, Magyarság 8 5 1 2 22:15 11 7. Nagybányai SE 8 3 2 3 26:18 8 8. Postás 8 2 2 4 13:22 6 9 Goldberger SE 8 3 0 5 19:24 6 10. Ganz TE 8 1 3 4 19:17 5 II. Kolozsvári EAC 8 0 0 ó 29:30 4 12 N. Törckvé* 8 2 0 0 10:34 4 13. Nyíregyházi SE 8 0 2 6 9:23 2 14. Saat mára, SE 8 0 0 8 3:57 0 Xz EKE Szésirsiid-iitraiitilfe Az Erdélyi Kárpát Egyesület október 25' én, szombaton este 8 órai kezdettel tartja meg Széehenyi-emíékünnepélyét a rőm. kát, gimnázium disztermébn. Az ünnepi beszédet László Dezső rcf. le kész, országgyűlési képviselő tartja „Hogyan utazott és járta a tér* mészetet Széchenyi István?^ címen. Minden természetjárót és érdeklődőt szeretettel várunk. Belépés díjtalan. EKE tár sas vacsora. Ugyancsak szombat este fél 10 órai kezdettel, az e oadás után, rendezi meg az EKE az idei cLső társasvacxr raját, amelyre a titkári hivatalban (Mátyás szülőháza) lehet jelentkezni. Útjelző kirándulás. Az EKE október 26-án, vasárnap utjelzéssel egybekötött kirándulást rendez a Leányvárhoz. Vezető Illyés István. Indulás reggel fél 9 órakor a Mátyás szülőháza elől. fl Főiskolás KE évugiíő feözgsüítsu Vasárnap tartotta meg a Főiskolás IKI- évnnyitó közgyűlését Király utcai ottho náJbaxi. Ezt me gelőző 1 eg Gonczv Lajos, df teol. igazgató hirdette a? Igét. A nemzet és az egyház bizalommal tekint az if jóság munkájára — mondotta — és az ui nemzedékektől várja .sor:-kérdéseink vál lalását. A felelősségtudatot az ifjúság a/ Igéből meriţi. A közgyűlést Nagy Géza tanár, világi elnök nyitotta meg. Meleg szavakkal bu csukott el Sipos Géza. volt főiskolás lei . késztől, akit hivatása vidékre szólított. Sántha Pál főtitkári beszámolójában az egyesület nyári szórrányinunkájáról be 1 széltA megv'áíaszloít tisztikar névsora: V lági elnök: Nagy Géza tanár. Fölitkár Sántha Pák Titkár: Tompa László és Oláh Tibor. Pénztáros: Molnár De-zso Jegyző: Benedek Gyula és Gidó Bálint Szórványtiíkár: Herman János. j^-ten őrök: Káli Dénes és Barabás Mihály Sajtótitkár: Moher Péter. Vasárnap dél utáni rendezők: Sz. Nagy Géza és Papp József. Fakultás! megbízottak: Janetsó Róza orvostanhallgató, Szentpéleri Imre joghallgató, juhász Márta és Nagy Rózsa bölesészhalgalók, Kékedy László terme szeltndománykari hallgató, Soó Tamás közgazdász és Bartba Albert tool. Icaiig. Egyetemi otthonok megbízottai: Bolyai Káli Dénes és Gvla Pál. Gábor Áron: Oláh Tibor és Salamon Sándor. Teleky Blanka: Csutak Éva Szilágyi Erzsébet: Kovács Éva és Dívéky Ilonka, Eötvös^ Farkas Józ&ef. Ezután az uj év munlcatervél vitatta meg a közgyűlés. A péntek esti szokásos bibiiaórák mellett az egyetemi ottho nokban is bibliaköröket szerveztek. A vasárnap délutánokon az első előadássorozat népünk kérdéseivel foglalkozik. A tagok vasárnapi iskolák, bibliakörök ve vetésével, inasmbsziót és szórvany*soigá latot vállaltak, A közgyűlést szerétéivencíés*ég követte, amelyen Borbáth Dániel teoî. magán tanár és László Dezső lelkész szólaltak fel. Benedek Gyula Erdélyi József-rerset szavalt. A résztvevők ezután népi dá Iáinkból énekellek. A szereíetvendégseget ima zárta be. Összeállították Bícs csapatát ludapssf ellen Sport öt hatalmas cikkben szűri le a mérkőzés tanulságait, amelynek eredménye Kolozsváron is nagy meglepetést keltett, mivel a győzelem %3 erdélyi labdarúgás fejlettségét. Mint ismeretes, vasárnap Becsben Budapest A'csapata Becs válogatottja ellen mérkőzik, inig Budapesten Bécs Besapat Budapest B'esapata ellen játszik. Miller, a kerületi szakvezető és Hussak edző hétfőn este ősz* szeáilitotía Bécs két csapatát. Bécsben Budapest válogatottja ellen a kővetkező csapat játszik: Ploe — W agner II.. Schmaus —— Wagner L, Mock, Probst — Becker, Hahnemann, Binder. Reitermaier, Pesser. Á Budapestre utazó csapat összeálitása a következő: Musil — Berbert, Smutay — Höpfl, Gernhardt, Fuchs — Riegler, Jeííinek, Huber, Dwoiaeek, Dureck. Budapestre a csapatot Obmann, a játékvezető testület vezetője és Hassak edző kíséri el. A MIC és a WJ restefer Az elmúlt vasárnapi NB. í*es mérkőzések legnagyobb meglepetése kétségtelent a NAC —Ferencváros mérkőzés volt A nagyváradi csapat szakítva a hagyományokkal, a tiszta WM'reudszert játszotta a Ferencváros ellen. Hogy milyen sikerrel, azt az eredmény bizonyítja a legjobban. Szinte egyik kétrő’ a másikra térte.k át a vára diák a három hátvé" des rendszerre, amellyel valósággal kapujához szegezték a Ferencvárost. A mérkőzés után egyik szurkoló meg is jegyezte: „Még soha* sm láttam igy kikapni a Ferencvárosi ,. Gyopár larisfa hírek A kolozsvári Gyopár Turista Egyesület az e mult vasárnap délután az egyesület helyiségében igen jól sikerült házi Teadélutánt rendezett melyen igen szép rumban vettek részt az egyesület tagjai. A teadélután megrendezésében Kacsé Tivadaroé és Pápa? 7.or tánne úrasszonyok tevékenykedtek. Ugyan- csak közli az egyesület vezetősége, hogy a í. hó Jő’ára lemezeit Szent .lunos kút felszen- telesét egy későbbi időben fogja megrendez- nL mivel ugv a Törekvés Dalkör, mint a Gyopár cinöke ezen időpontban Budapesten tartózkodik. A Gyopár vasárnap gyalogtúrát rendez a Leányvár—Gorhó ger'ue-és a Cérna i orrás környékére Ugyanezer. c.,íe tendexik rneg az őszi szezon első turista vacsoráját, mely iránt már is igen nagy az érdeklődés és wra je entkezőket legkésőbb péntek eátijg A HÉT FILMJEI duilivep Játssza a Capitol mozgó. Swift nagyszerű szatírája, a gyermekiknek szóló, de felnőtteket karUtírozó mester mii Max Fteischer színes képzeletéből és ragyogó rajztudásából eleven életre kelt. S-zi- acs, rajzos film lett beáőle, a Hófehérke mét- tő utódja, tele sainoej, ötlettel, humorral, j mese á’omvilágában és mégis reálisan, Nem tudjuk, hogy mindenki szerétre czá a fí!m-\ fajtát, ahol nincs LeketetSéü, nincs megoldhatatlan feladat s a fantázia úgy röppen, mini álomban az ember. A film világszerte oriá&í sikere azt bizonyít ja, hogy sokan szeretik -5 akik „Lenézik“ e rajzos mesevilágot, azok elfelejtették már gytrmekkorukaj s ukres bennük sommá a gyerek csodavárásából. Szép egy ilyen este a moziban s Walt Disney koilkurreuse, Max Fleischer majdnem olyan tehetségei, mint a Hófehérke és a Miki egér utolérhetetlen zsenije. A Gulliver nagyszerű szórakozás gyermeknek, felnőttnek egyaránt. amelyet őszintén ajánlunk minden mo ziked velőnek, (—). A JÖVŐ HÉTEN NYÍLIK MEG A NMK POLGÁRI ISKOLAI MAGÁNVIZSGÁLATBA ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMA. A Nemzeti Munkaközpont országos vezetőségének kezde ményezésére a nagyobb vidéki tagozatoknál tervbe vett polgári iskolai magán vizsgákra munkásokat előkészítő tanfolyamok bevezető munkálatai a kolozsvári tagozatnál véget étiek. A jelentkezések sután az I.—II. oszt í vu összevont magánvizsgákra 35 fért» és 10 no iratkozott be. Minthogy a tanfolyam megtűr tásához legalább 30 jelentkező szükséges, a nő munkások jelentkezési határidejét u Mtmkaközpout kolozsvári t tkársága (Unió- utca 8.) a tanfolyam megkezdésének időpont jóig — október végéig — meghosszabbított u fogadnak el az egyesületben. A Gyopár vezetősége a tagok általános óhajára ezentúl két- hárorn hetenkínt megrendezi a vasárnap dél* utáni teadéluiánokat. Úgyszintén a tel» esték' re turistatárgyu vitaesté-yeket fog rendezni- Nem érdektelen, ba megemlítjük, hogy amatőr fényképészek Örömére, kizárólag turista* tárgyú fényképpályázatot szándékszik köze' lebbről megrendezni a Gyopár, mivel tagjai között is igen szép számmal vannak kedvelői az amatőr fényképészetnek. Az egyesü’et hivatalos óráit kedden és pénteken este 7tői 10 óráig tartja. Msipsfí Felhívjuk az összes tekézők figyelmét, hogy úgy az Ellenzék, mint az Esti ap tegf napi száma teljes egészében lehozta a bajnoki versenyszabályzatot. Olvassa el minden tekőzö sporttárs, A Matador részére 11104; leigazoltattak: Tu- 'ogdy Béla és Bokor Ferenc. Az Ertasz elnökségi tagjai f. hó 27*én es1o íél 7 órakor fontos megbeszélést tartanak a hivatalos helyiségben. Igazolások még eszközölhetik a hivatalos órák alatt naponta délután 6—7 óra közöttELTEMETTÉK HÖDY GYULÁT. TEMESVÁR UTOLSÓ TISZTI FŐÜGYÉSZÉT. Pest vármegye közéletének, az ügyvédi karnak és tisztelőinek részvéte kisérte utolsó útjára u larkasréti temetőben Ilódy Gúlát, Pest vár megye árvaszéki tiszti ügyészét, aki több éven át tagja vo'-t 3 Kúria ügyvédi tanáréinak s utolsó î'şzti főügyésze volt Temesvár' fiák. Pestmegye névében Yárday István árvaszéki elnök méltatta ez elhunyt érdemeit. 0 Déhidékk Egyesületek és a temesváriak nevében pedig Kleitsch lmro királyi ügyiGz mundoít búcsúbeszédet ________________________________________ _ ADAKOZZUNK a 99.990 s?. cseärä'ipaü a IhMttttiá&ítyUr 1ÍQ'\4n&Htyz6né’ UU ci áj i c u !