Ellenzék, 1941. augusztus (62. évfolyam, 175-198. szám)
1941-08-14 / 186. szám
;g9íu i07<> »íIb7 jísy .Í3Í3- ti) (I h*s| ' ÎMS lav ia n s' a’fix 2E0I b!M :9m n9a v§u iiiij Glit iM Szerksszliség és feiadóímsía!: KeSezsvér, jóifií-iiísi ÍS„, i. EK32l0t. leisten: îl—c9. Branşa: EeißtEiM-atca 0. szása. Teieísn sz.: 29—23 LXII. ÉVFOLYAM, 186. SZÁM. (Z) A csengő jelszavak özönében és a ködös j eszmék zűrzavarában nem könnyű dolog ‘ meglátni a lényeget. Pedig a lényeg mindég örökkévaló eszmében, anyagban' egyaránt. Változnak a korok, az emberek és a jelszavak, de a lényeg mégis és végiilis maga az élet, amelyet élünk és amelynek mikéntjét belső és külső törvények szabják meg. A nem- iz^fi életnek törvénye, hogy nemzeti legyen. Mennyi bare dúlt emiaU, hányféle eszmét szegodíettek szolgálatába és hányféle jelszóval igyekezték szolgálni, vagy — kiszolgáltatni. Minden igaz magyar politikus mindenkor a nemzeti életért küzdött. Szekfü Gyula fogalmazta meg a tételt, hogy éljünk magyarahb magyarságot. Teleki Pál a belső nevelésért, a lélek, a szellem magyarabbá tétjéért küzdött, mert ismerte a lényeget és tudta, hogy a nemzeti élet lényege a Szellem és a ló'ek. De ugyanebből a tételből és akaratból fakadnak a negatívumok is. Az antiszemitizmus, az an. tiliberalizmus, az antifeudalizmus. Mert a politikának is ván lényege és ez abból áll, hogy könnyebb ellenzéken lenni, mint terheket vállalva építeni, könnyebb támadni, mint dolgozni és könnyebb harcolni, mint a harcokon felülemelkedve haladni az egy és igaz utón. Ha nemzetünk újjáépítő életének lényegét, kutatjuk, amelyet a közakarat, az újjáépülő Európa rendjébe igyekszik beiktatni, abban a pillanatban, amikor elhesegétjiik a jelszavakat, megdöbbentő jelenségekre bukkanunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a társadalmak lassan alakulnak át és akár az akut, akár az időkbe elhúzódó forradalmak kisérő jelenségei kevésbé örömet keltőek. Egyáltalában nem esück ezért kétségbe, ha {erősségeket, hiányosságokat, hibákat, sőt erkölcsi eltévedéseket tapasztalunk. Ezeket végeredményében egyénileg lehet és kell egyénenként elbírálni, akkor is, ha a jelenség az általánosság jellegét mutatja. Ami azonban megdöbbent és ami eden szót emelünk, az, hogy a lényeg fiUen cselekszünk. A gazdasági életre gondolunk itt. A jelszó ugyebár az, hogy tegyük magyarrá gazdasági í életünket. Magyarrá emberben és szedem- 1 ben egyaránt. Külső látszatra valóban sok j minden történt itt ennek érdekében. A jobb- j oldali keresztény nemzeti politika jegyében j egymás után kerülnek gazdasági vállalatok élére történelmi vagy díszes közéleti nevet viselő férfiak. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a liberalizmus jelszavaival is hasonló urak kerültek annak idején ugyanoda. Nevükkel fedezték a vállalat működését. így adtak neki magyar jelleget és alapozták meg az iránta megnyilvánuló közbizalmat. A liberalizmus korlátlan „aranykora"’ azonban a magyarság Számára á nemesi réteg elszegényedését és lezüHését, felszabadított jobbágyságunk milliós tömegekben történt kivándorlását és proletárizá’ódását jelontette. Eladósodott birtok, khizsorázott tömegek jelezték a magyarság felé e liberális gazdálkodás útját, amely azonban az idegenek felé emancipációt, meggazdagodást, hirt, rangot és bért jelentett. Kétségkívül jóhiszeműen, de két- ségkivül vakon fedezték ennek az idegen, a nemzet érdekeit csak cnös érdekből szolgáló kapitalizmus tevékenységét a kétségkívül tiszta és becsületes férfiak, akik azonban nem voltak szakemberek és kaszinói elvek alapján viselkedtek ott, ahol a magatartást mérőben más elvek szabályozták. Gazdaságunk lényege ma is kevéssé változott. A nagytőke javarésze zsidó kézen van. A kormány intézkedései, a törvények a lényegen keveset változtatnak és keveset váltogathatnak mindaddig, amig gazdasági életfák kereteit magyar szelemben és magyar férfiakkal nem tölthetjük be. Az elnöki székbe és az igazgatósági tagságba hiába iktatnak be kitűnő és tekintélyes férfiakat, ha azok ni'm szakemberek. A vállalkozásban, „az üzlet anyagában“ változatlanul a régi szdlera uralkodik, amely a törvényt ugyan nem sérti meg, de kijátssza. ismerjük a választ: nincs magvar szakember! De emlékezzünk vissza, hogy ezt a nemzeti élét számos sikján kimondották már: „Nincsen magyar újságíró, színigazgató, színész, filmszakember, stb.“. Mint látjuk azonban „a kultúrát elpusztító“ törvények ellenére is van jó magyar újság, jő magyar színpad és film. itt azonban az történt, hogy az addig háttérbe szorított és alárendelt áldásLan lévő dolgozók kerültek élre. Egy bízóin os százalék nem VáU be, egy nagyobb bányád bevált és egy bizonyos hánvaj kitünően vált be. Semmi csoda nem történt, csupán teret adtak a munkára azoknak, »kik addig é< voltak zárva a munka és teljesítmény lehetőségétől1. Nem akarjuk támadni azokat ez előkelő férfiakat, akik a gazdasági élet magyarabbá tétele érdekében előkelő pozíciókat vállaltak, igen helyes, hogy ott vannak, ne/ükke’, bags Ománjaikkal és kaszinói erkölcsükkel fém- jelzik a vállalatokat. De óhatatlan szükségét látjuk annak, hogy a gazdasági életben ugyan Ä Magyar Távirati írod« jelenti: Az Ukrajnában folyó hadműveletekkel és honvédségünk előnyomulásával kapcsolatban részletes tájékoztatót — hangoztatják illetékes helyen — egyelőre nem adhatnak ki. Csupán annyit közöltek a Magyar Távirati irodával, hogy a magyar légi kötéllékek nagyhatású támadást hajtottak végre az ellenség egy’k fontos közlekedési csomópontja ellen. Megelégedéssel állapítják meg, hogy az uj hadművelet a kitűzőit célnak megfelelő eredményeket hozott és az minden részletében tökéletesen megfelel a hadvezetőség terveinek. Az ellenséges seregtestek a magyar kötelékek előtt mindenütt meghátrálnak. A német véderő főparancsnoksága jelenti: A német haderő és a szövetségesek gyalogos hadosztályai és gyorsalakutatai Dél-Ukrajnában szívósan üldözik a feketeteingeri kikötők feJé hátráló ellenséget. A keleti arcvona! többi részén a német csapatok újabb sikereket értek el. Frős német harci repülőgépkötelékek Moszkvától nyugatra fontos vasúti csomópontra dobtak különféle méretű robbanó és romboló bombákat. A Ştefani Iroda különít üdééit ója közli: A gépesített olasz hadoszlopok az első kitűzött célok elérés,; után tovább folytatták előnyomulásukat. Augusztus 11-én este erős ellenséges csapatokba ütköztek. Heves harc fejlődött ki, amelyben az olaszok kerekedtek felül. A szovjethadsereg visszavonult és sok halottat és sebesültet hagyott hál ra! Az olaszok tekintélyes számú foglyot ejtettek és nagymennyiségű hadianyagot zsákmányollak. Mindössze egy olasz katona esett el. Ez a fasiszta katona voll az első halott bolsevista földöm (MTI.) I STOCKHOLM, augusztus 14. Ankarában az angol és a szovjet nagykövet felkereste a török külügyminisztériumot és közölték, hogy kormányaik semmiféle támadó szándékot nem táplálnak és követeléssel sem lépnek fel a Dardanellákkal kapcsolóiban. Londonból Stockholmba érkezeit jelentés szerint a két nagykövet ezzel a nyilatkozattal együtt segélynyújtást is ígért Ankarának, ha támadó kísérlet érné európai hatalom részéről. A Stefáni-iroda jelentése szerint az utóbbi napokban az Anglia és a Szovjet részéről Iránra gyakorolt erős nyomás nagy felzúdulást keltett a török sajtóban, amely egyöntetűen elit éli London cs Moszkva magatartását. A londoni és moszkvai kormánynak a német állampolgárok kiutasítása érdekében Teheránba küldött kívánságáról többek között a Cumhuriyet igy ir: — Anglia és a Szovjet eljárása Perzsiával szemben nem hagyhatja közömbösen a török közvéleményt, mert ez a politika leleplezi azok gondolkodását, akik ok nélkül meg akarja zavarni az iráni nemzet nyugalmát. A törökök szemében igen fontos Irán területi épsége, szabadsága •és függetlensége. A németek kiutasítására irányuló nyomás pedig csak ürügy és attól lehet tartani, hogy Perzsia létét és függetlenségét veszély fenyegeti. Az a kijelentés, amely szerint Anglia a népek szabadságáért küzd, csak szemjényvesztés. Ha Iránt megszállják, minden erejével védekezik és nem is kell mondani, hogy ebben az esetben valamennyi keleti nemzet, élén Törökországgal, közösséget vállal vele. A San. Posta is elitéli Anglia eljárását. Csodálkozik, hogy Anglia és a Szovjet annak hangoztatásával, hogy a demokráciáért harcol, meg akarja sérteni Perzsiának azt a jogát, hogy maga doni sört füg- getlenségéröí. (MTI.) 244 §'©piiliífpép®l v®sifet# ©ff neap calcitf ti Szovjet és ünciiici BERLIN, augusztus 14. A Német Távirati iroda jelenti: A bolsevikiek es az angolok az utolsó 24 órában 244 re« pülőgépet vesztettek. Ezek közül 184 szovjet repülőgép, amelyeket a német harci repülők és a légeJháritó tüzérség lőttek le. A keleti harctéren négy német repülőgép nem tért vissza Nyugaton azonban nem volt német veszteség. A kedd reggel 7 órától szerda reggel 7 óráig terjedő időben — végleges megállapítás szerint — 60 angol repülőgépet lőttek le a b’rodalmi terület, valamint az Északi-teneger deli partvidéke és a Csatorna mentén lévő megszállott terület fölött. A szovjethadihajók és kereskedelmi tő vasúti pályatestet. Az északi arcvonalon osztagaink augusztus 12-én visszaverték a bolsev’s- ták támadásait és nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek. A szovjetorosz haderő augusztus 12-én 28 harci kocsit és 46 löveget vesztett. A keleti arcvonal középső szakaszán augusztus 1- en a német csapatok még szőkébbre von ták a bekerített ellenség körül a gyanút és minden kitörési kísérlete me hiúsítottak, véres veszteségekét ok<W va a szov.ietseretestékben. fe ha>c órán nagymennyiségű haJ,anyagot zsákmányoltak. A foglyok szama tete növekedett. (MTI.) mesen ^ n^i ni^a KOLOZSVÁR, 1941 AUGUSZTUS 14. az a bátorság nyilvánuljon meg, mint ami megnyilvánult a fentebb emlitett kulturális vonatkozású munkakörökben. Mint ahogy itt mertek az újságíróból Szerkesztőt és főszerkesztőt. a lektorból dramaturgot és a színészből igazgatót csinálni, úgy legyen, meg a bátorság a gazdasági életben is ahhoz, hogy az örökös magántisztviselőkből cégvezetőt, a cégvezetőből igazgatót és az aligazgatóból vezérigazgatót csináljanak. Végeredményében nem ördöngösség a gazdasági élet sem és ha a szakértelem párosul a széliemmel é* jellemmel, az bizonyára pótolja a ^kizárólagos elhivatottságot“. Üüfpüü és a Szovjet feSzös diplomácia! lépést tett mf^rük küiüavmlalszférium&an hajók ellen vívott harcokban a német harci repülőgépek augusztus 12-én a Krím körüli tengerrészen megrongáltak két szovjetromboiót. Egy 4,000 ton- \ nás szovjetkereskedelmi hajó bombata- ) lálat következtében a középen súlyosan megrongálódott. A német légi haderő alakulatai augusztus 12 én ismét sikeres támadásokat hajtottak végre az egész keleti arcvonalon. Eredményesen bombázták a szovjetcsapatok gyülekező helyét, csapatösszevonásokat, az egyes hadállásokat és a visszavonulási útvonalakat. A fontos vasúti csomópontok és vasútvonalak bombázása során északon szétrombolták a Szejutpátarvárra vaze-