Ellenzék, 1941. augusztus (62. évfolyam, 175-198. szám)
1941-08-30 / 198. szám
1941 augusztus j 0. Emlékezzük! 1914. augusztus 30. ' Egész kivételes hőstettet vitt véghez Kun Lajos volt székesfehérvári 17. honvéd gyalogezredben tábori lelkész. A kelet galíciai Gnila-Lipa folyó melletti Rohatynnál dúló harcokban, amelyben az ezred rettenetes veszteséget szenvedett, a Ili. zászlóaljat, mint az uj állásba visz- szahuzódó 17. hadosztály utóvédjét, Knihynicze-nél újból erős orosz támadás erte. Az oroszoknak e mindent felörlő sok hullámú rohamai alatt a zászlóalj szzadparancsnokai elestek és a szakaszok parancsnokai megsebesültek. E kétségbeejtő helyzetben — mint hajdan Kapisztrán János — Kun Lajos, az ezred tábori lelkésze állott a zászlóalj élére. Estig állott ellen a kis magyar csa» pat, ennek élén hcdáltmegveiő bátorsággal, hazáját s a magyar becsületet menteni akarván, harcolt Kun. Majd midőn a visszavonulásra parancsot kapott, a még megmaradt, mintegy 200 emberét összegyűjtve, ezredéhez visszavezette. SUSOGÓ“ étterem Unió-u. 14. — Nyitva 10—3-ig. Szolid éttermi árak. E hősi telteiért — más kitüntetései mellé — a csak csapat tisztnek járó bronz katonai érdemrendet kapta. , * - '' . Bokor János, a i'olt székelyudvarhelyi 82. közös gyalogezred tizedese e napon ' Meriszczov-nál tüntette ki magát. A gép- puskásosztag fegyvereit bámulatos halált* megvetéssel és önfeláldozással védelmezte. Miután jobb kezét átvágták, pisztolyát balkezébe fogta és a földön fekve addig tüzelt, mígnem újabb kar dr-sap ások ko- vethaztében teljesen harcképtelenné nem vált. Hősies magatartásának volt köszönhető, hegy egy géppuskát meg lehetett menteni. Vitézi tettét az arany vitézié éremmel vital maxink. Haji és lés, tartós ©nd©Iálá,is9 § divatos frizurák , Baie? Ferasie hölgvfodrásznál, Jókai-utca ő. sz. nBamaBHBnranmBi ORSZÁGZASZLó AVATÁS A SZÍ- LÁGYMEGYEI NÁPRÁDON. A szilágy- megyei Nap rád községben "szeptember 7-én országzászló avató ünnepséget rendeznek, amelynek rfiiisorán a Himnusz, dr. Glósz István főszolgabíró megnyitója, Jakab Tibor diák szavalata, az országzászló átadása, őrségkivezéuvlés, lobogó felerősítés, az országzászló megáldása és megszentelése és a magyar Hiszekegy szerepelnek. A műsor második részében az Ereklyés Országzászló Nagybizottságának kiküldöttje mond avatóbeszédet, azután szavalatok, énekszámok következnek, majd Jakab György körjegyző átveszi a lobogót. Báró Jósika János főispán záróbeszédet mond. végül a megjelentek testületileg ünnepélyesen elvonulnak az orszáazászló előtt. Magya?o?szágra az uj eupőpai fendezdsban uj feladatul: vádnak — Írja aa olasz egyetemi kallg&íék lapja Roma, augusztus 30. A fasiszta olasz egyetemi hallgatók lapja magyar szá mot adott ki. Jóleső megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy az olasz ifjúság a legnagyobb lelkesedéssel tá mogatja a magyar igazság teljesedését. Azt akarja, hogy az európai uj :gazsá- gos elrendezésben Magyarország megkapja azt a helyet, amelyet hűségéért és becsületéért megérdemel. A lap emlékeztet arra, hogy a Duce nem felej tette el, Magyarország minden kockázatot vállalva, Olaszország mellé állott abban az időben, amikor körülötte mindenki ellenségévé szegődve, ki akarta éheztetn' asszonyait és gyermekeit. A TATAROZZÁK A KASSAI SZÍNHÁZAT. A 42 éve fennálló kassai színház az elmúlt évek alatt súlyosan megrongálódott. Ezért most sokezer pengős költséggel ismét teljesen rendbehozzák és az uj színházi idényt már a teljesen rendbehozott épüleiben kezdik meg. TÉCSI PEDICUR. Mátyás király-tér 26. TÉVEDÉSBŐL AGYONVERTÉK AZ UNOKATESTVÉRÜKET. A máranurros- megyei Felsőkul in falván Nemes János és Nemes Péter• éjszaka arra riadtak fel a pajtában, ahol aludtak, hogy valaki a fedelet kövekkel dobálja. A két testvér erre kiment a sötétbe, ahol egy ólálkodó embert láttak, akire rátámadtak és karókkal úgy össze-vissza verték, hogy sérüléseibe rövidesen belehalt. Később kiderült, hogy tévedésből unokatestvérüket, Serba Istvánt ölték meg, aki meg akarta tréfálni őket. A gyilkos testvéreket a hatóságok letartóztatták. attrakciók 1-1 * PÁLYÁZAT. A kolozsvári Hitelszövetkezetnél, Hitler tér 7. szám, lemondás folytán megüresedett ügyvezető könyvelői állásra pályázatot hirdetünk. Pályázhatnak mérlegképes, keresztények. Kéréseket elfogadunk 1941 szeptember 8 án délig, a legszerényebb fe tételek pontos megjelölésével. Az állás egv évig ideiglenes, elfoglalandó 1941 október hó 1-én. — Igazgatóság. Súlyos sérüléseket szenvedeti; a esatop« Mába sulisait vasutas KOLOZSYÁR, aug. 30. (Saját tud.) Súlyos baleset történt a Kolozsvár közelében levő Dengeleg községben. Porumb János kolozsvári, Dohány utca 9. szám alatti vasutas még tisztázásra váró körülmények között, belezuhant a vasúti vágá- ; nyok melletti mély csatornába. Porumb * súlyos sérüléseket szenvedett, több bor* j dája eltört, belső vérzései vannak és a \ lépe is megsérült. A Kolozsvárról kihívott I mentők a kolozsvári sebészeti klinikára t hozták, ahol gondos ápolás alá tették. A súlyos baleset ügyében megindult a hatósági vizsgálat. * Halászi Szeréna és Sárdy Kálmán ven- döglős házasságot kötöttek Balalonfüreden. 34ől í magyar politika alapvonala mindig tö- • rés nélkül, szilárdan mutatta az együtt- í működést, a közös megbecsülésen alapuló segiteniakarásit Róma felé. Magyarország számára az uj europa1 ren» dezésben uj feladatok várnak, mert Magyarország feltámadása Európa újjászületését is jelenti. A lap a továbbiakban rámutat az olasz—magyar szellemi és gazdasági kapcsolatokra, majd megemlékezik arról, hogy Olaszország a papai támogatástól egészen a legutóbbi időkig mindig őszinte rokonszenvvel viseltetett Magyarország iránt. NYOLCSZÁZEZER PENGŐBE KERÜL a vágóhíd kibővítése, ko lozsvár város tanácsa, mint közöltük, elhatározta, hogy a vágóhidat kibővíti. A kibővítésre vonatkozó hirdetmény szerint az előirányzott összeg nyolc- százezer pengő és a munkálatok végrehajtására vonatkozó árajánlatot szeptember 12 ig kel! a város mérnöki hivatalába beadni, ahol egvutaí a részletesebb feltételek is megtudható^. két uj piacot létesítenek Kolozsváron. Az alsóvárosi és a Rákóczi ul környékén lakók kérésére a városi tanács elhatározta. hogy két uj piaci.1' létesít. Az egyiket a Dermata-gyár előtti Korvin téren, a másikat pedig a Rákóczi-ut végén levő Hétvezér-téren. Az uj piacokat még a jövő hót folyamán megnyitják. JELENTKEZZENEK AZ ELHELYEZKEDÉST KERESŐ MAGÁN ALKALMAZOTTAK. A kolozsvári és az Erdély területén é!ő állás nélkül, avagy állását változtatni óhajtó magántisztviselőkhöz és kereskede'mi alkalmazóiakhoz felhívást intézett az Erdélyrészi Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete, hogy sürgősen jelentkezzenek az Egyesii et kolozsvári központi irodájában, Mátyás király-tér 12. szám, II. emelet, ajtó 10. alatt. Hasonló jelentkezésre hivja fel az egyesület a már nyugdíjas, de alkalmazást vá lalni szándékozó magánalkaimazottakat is. * PARADI KATALIN mozdulálművészed, tánc és játékiskolájába a beiratások megkezdődtek. A németnyelvű játékiskolába korlátolt számú felvétek Tanítás kezdete szeptember 4. Mátyás király-tér 11. Telefon: 36—01. ' 3508 Náray Buci és Fataky ©isi közkedvelt dizőzők KERESZTES pedikür. Deák F^renc-u, 4- KÉT VAGON ROMLOTT DINNYÉT KOBOZTAK EL A KOLOZSVÁRI PIACON. A kolozsvári piacon kevés '.gyümölcs van és az kevés is éretlen, vagy roppant drága, úgy, hogy kispénzű emberek nem tudnak hozzájutni1. Pár nappal ezelőtt egy vállalkozó két vagon dinnyét hozott Kolozsvárra, a dinnye azonban táplálkozásra alkalmatlan, rom* lőtt volt és ezért a rendőrség elkobozta. Rheuma, kifszvéay ellen, 'degfájdalmaknál, fejfájásnál, tag- és izületi fájdalmaknál, gyorsan és, biztosan hatnak a fogal-tabletták. Orvosok ezrei ajánlják a T«1’ gal-t, tehát Ön is bizalommal vásárolhatja, Tegyen még ma egy kísérletet. Kérje kifejezetten a kiváló hatású Togal t. Teljesen ártalmatlan. Minden gyógyszertárban. P 1.60. MAGAS FUVARDÍJAK AKADÁLYOZZÁK A VÁROSI KÖZMUNKA-1 KAI. A járómüvek részleges katonai igénybevétele, a termés béherdása és a takarmány árának iemelkedése' miatt a fuvardijak a város területén olyan hihetetlen módon emelkedtek, 'hogy fuvarhoz alig lehet hozzájutni. A fuvar drágaság: nemcsak a magánosoknak kellemetlen, hanem a városnak is. mert a tervbevett: közmunkákat megdrágítja és a külvárosi utcák rendbehozatalát majdnem lehetetlenné teszi. Felhívjuk erre az illetékesek figyelmét, mert lehetetlen helyzet az, hogy például egy szerény két szoba honx- hás lakás bútorainak elkölt üzletise jelenleg 50 pengőbe kerül. 1500 martian visszaigénylés! keresetet nyuitottak be a fto- i©zswáii törvényszékhez KOLOZSVÁR, aug. 30. Az 1440. M. E. számú rendelet értelmében a román időkben történt ingatlan-kényszereladásokat vagy elajándékozásokat, az úgynevezett elidegenítéseket perbe lehet fogni és törvényes utón azokért kártérítést lehet igényelni, vagy az elvett, illetve elajándékozott ingatlánt a közületeknek visszaigényelniük. Kolozsváron már több, mint másfélezer ilyen visszaigénylési keresetet nyújtottak be a törvényszékhez. Az elidegenítési perek benyújtására adott határidőt eddig már két iahen megboszszabbitották, aminek magyarázata az, hogy az igénykeresetei benyújtóknak nagyon sok okmányt kell csatolni irataikhoz, amelynek beszerzése jelentős időt vesz igénybe. A mai nappal ez a határidő újból lejár, de mint éresülűnk, több oldalról kérést intéztek az illetékes tényezőkhöz, ho’gy a határidőt kivételesen még egy hónapig hoszabbitsák meg, mert még mindig sokan vannak olyanok, akik ilyen elidegenitesi pereket akarnak folya* matha tenni. nSAnn-i @siliierrö mm bSailOZ Beült m&fHäs FŐTÉR 7. SZEM Telefon 27-00 u t&z© tisztviselőt fix és jutalékkal felvesz erdélyi körzetre gyógyszerve yészeii gyár. Szakai mában jártas őskeresztény urak aján'a- 1 tát „Gyógycukorka 1892“ jeligére a kiadóhivatalba kéri.” fesBE^saKas3Eso?Esaas ÉRTESÍTÉS. A kolozsvári leány iparosta- nouciskólában, Petőfi utca 78. szám alatt, a beiratások szeptember 1—4. napjain délután lesznek 4—7*ig. Tanítás szeptember 9-éu kezdődik. — Igazgatóság. * LÉGOLTALMI klormész érkezett! Légoltalmi, tűzoltó felszerelési, valamint műszaki cikkek állandóan raktáron. Műszaki, tűzoltó felszerelési, elektrotechnikai vállalat, dr. Szentkirályi Ákos, Kolozsvár. Mátyás u. 5. (Mátyás szülőháza mellett.) Telefon: 32—41. KI TERVEZTE ÉS ÉPÍTETTE AZ EGYETEMI SPORTTELEPET? A Kolozsvárra érkező idegenek nagy előszeretettel keresik fel a Sport-parkot, amely- , nek nagyszerű berendezésétől el vannak ragadtatva. A vendégek sűrűn érdeklődnek aziránt, hogy a parkot ki tervezte és az' építési munkálatokat ki vezette. Ezért a városi tanács elhatározta, hogy a sport-park bejáratánál táblán fogja feltüntetni, hogy a sport-park és a felépítményének tervezői Kovács Gyula okleveles mérnök és Moll Elemér műépítész voltak, a munkálatokat pedig Kovács Gyula mérnök vezetteErős!? « a rádió miiso* rábait KOLOZSVÁR, aug. 30. A most kezdődő hét a keleti és erdélyi részek számára már a felszabadulás első évfordulói hetét jelenti. A budapesti rádió uj műsorában is számos kolozsvári, illetőleg erdélyi vonatkozású müsorszámot találunk. Kedden, szeptember 2-án délelőtt 10 óra 20 perckor Péchy Horváth Rezső tart előadást, a „Radnai havasokban" cimrneí. Este 8 óra 40 perckor Szentimrei Jenő összeállitásában a Verselő erdélyi századok II. részét közvetíti a rádió, amelynél Nagy István és Mészáros Ági működnek közre. Szeptember 3-án, szerdán este 7 óra 20 perckor Radnayné, Tórády Ilona előadása szerepel: „Kalotaszegen 1941- hen" címmel. Szombaton, szeptember 6-án este 6 óra 10 perckor Rozsnyay Kálmán olvas fel eszel a címmel: Kolozsvár régi nagyurai1*. Ezt megelőzően most vasárnap, augusztus 3i*én, déli egy órakor Szováta fürdőről ad hangfelvételekkel közvetítést a budapesti rádió Dövényi Nagy Lajos vezetése mellett. KASSÁN VITÉZI SZÉKHÁZAT AVATNAK. Kassán a Vitézi Szék megvásárolta a szabadkőművesek volt épületét és 50 ezer pengő költséggel átalakítva, itt nyitja meg a Vitézi Székházat. Dizőz-papádé, jazz a „Susog©66 étteremben Unió-utca 14. j A TANKÖTELESEK ELEMI ISKOLAI PÓTBEIRATÁSA. Az 1940. XX. t. e. 3. és 4. I § ai alapján nyomatékosan felhívom a tankötelesek szü'őit, felelős gondviselőit, a tankötelesek egyéb hozzátartozóit, a nevelő otthonok igazgatóságát, gyermekmenhelyek gon- i dozottainak nevelő szülőit, telep felügyelőt és menhelyi igazgatót, hogy tanköteles gon~ dozottaikat, amennyiben a beiratási kötelev zettségnek még nem tettek eleget, 1941 szeptember hó 1—2. napjain a tanköteles gyermeket, a lakáshoz legközelebb eső elemi iskolában 1911—42. iskolai évre Írassák be. Az 1941—42. tanévre elemi vagy továbbképző, illelő'eg ezekkel egy tekintet alá eső más nyilvános iskolában be kell Íratni kivétel nélkül mindazokat a fiú- és leánygyermekeket, akik 1926 szeptember hó 1. és 1935 junius 30. között születtek vagy akiknek tan- köte'ezettségét a m. kir. tanfelügyelő meghosszabbította. A beiratkozáskor be kell mutatni a tanuló előző évi értesítőjét, először iratkozónál pedig születési anyakönyvi tanúsítványt vagy családkönyvet, eseileg a szüle tési anyakönyvi kivonatot és a himlőo taü bizonyítványt. A beiratkozási díj igazolt s.e génység esetén ingyenes, egyébként 1 A tankötelesek behatásának elmulasztása kihágást képez és megtorlást von maga után. A polgármester megbízásából: Dr. Katona Névjegyek nyomását (100 dirb-ot már 2.30 pengőről kezdődőén) 24 órán belül vállaljuk. Ellenzék könyvesboltja, Kolozsvár, Mátvás királv tér 9.