Ellenzék, 1941. július (62. évfolyam, 148-174. szám)

1941-07-31 / 174. szám

1941 Julius 3 T. tmss&sBsaassBssaas&i Nagyszabású muníúttervei dolgozott ki a Magánalkalmazottak Egyesülete KOLOZSVÁR, julius 31. (Az Ellenzik munkatársától.) Az Erdélvrészi Magántisztvi­selők és Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesü­lete országrészünk visszacsatolásakor nj veze­tőséget választott. A vezetőség e'sősorban a keresztényi és nemzeti elvek jegyében a szer­vezeti egységet állította helyre, majd a vi­déki csoportok visszatérését készítette elő. Nagyvárad, Szilágymegye csatlakozása már megvalósult, Szatmárnémeti, Nagybánya, Beszterce és Máraríihrossziget körzetei, va'a- uaint a román uralom idején külön kerülethez tartozó Marosvásárhely csatlakozási mozgal­mai most vannak folyamatban. A belső jellegű szervezkedési munkálatok me'lett azonban a tagok szerzett jogainak megőrzésére is jelentőségteljes munkát fejtett ki a vezetőség — élén Dunky Jenő elnökkel és Miklósy László főtitkárral. Tiz beadványt intéztek időszerű kérdésekben az illetékes kormány tényezőkhöz. Az előterjesztéseknek nagyobbrészt meg is vo t a sikerük. Éppen ezért legutóbb Mik­lósy László főtitkár olyan általános munka­tervet dolgozott ki, amely a még függőben álló szakmai vonatkozású kérdésekben is gya­korlati javaslatokkal alátámasztott megoldá­sokat tár fel. A 16 pontból álló terjedelmes munkaterv legelső feladatául a munkané küliség teljes megoldását tűzi ki. Ennek előmozdítására külön rendeletet kér az álláshalmozások megszüntetésére és ez á'lamilag irányított önállósitási alap kölcsönfolyósításának ál­landósitéisára A jelenlegi munkaközvetítő- rendszeri országosan éillaniositam kívánja. Az alkal mázolták szoeiális, gazdasági és kulturális érdekeit védő törvények és rendel­kezések ellenőrzésére külön bizottság-ok felél- litását javasolja, melynek tagjait az érdekvé­delmi szerveir előterjesztésére a törvényható­ságok vezetői nevezzék ki. A törvények vég­rehajtásában történő kihágások elbírálására külön munkaügyi bírói szervet kér. A további pontok a munkaidő és munka­bérek kérdésével foglalkoznál:. A jelenlegi minimális munkabérrendszer helyett fokoza­tos előlépési lehetőséget nyújtó úgynevezett „státus" felállítását javasolja. A nemzeti érdekek szem előtt tartásával — a kiházasitási kölcsönök nyújtását, illetve erre szolgáló alapok megteremtését kéri, a tőke, az egyház és az állampolgárok együttes hozzájárulásából. Ugyanilyen szempontok ve­zetik az iparban, kereskedelemben, va'amiut a bányászatban, kohászatban alkalmazott munkások gyermekneveltetési pótlékának. 3 családi munkabérnek egyetemleges kiterjedő se és a nyugdíj- és betegbiztosítás felemelésé­nek tekintetében is. Végül Nemzeti Nyugdíj Intézet felédlit ásó­val foglalkozik a munkaterv, amely pontjai­nak megvalósítására külön Nemzeti Munkaka­marát kér. Az egyesület vezetősége rövidesen illetékes kormánytényezők e'é terjeszti a nagyvonalú munkatervet. SPORT ÖS3zeánffoifú& a szombati és vasárnapi országos vidéki atlétifta! bainoR- sdgok műsorai KOLOZSVÁR. Dr. Vangel Gyula, a MASz ügyvezető elnöke, dr. Tatár István alelaökkel és dr. Somodi Istvánnal, az erdélyi kerület ügyvezetőjével karö íve tegnap este összeállí­totta a szombati és vasárnapi országos érdekli női és férfi atlétikai bajnokságok műsorát. A versenyek beosztása a következő: Szombaton dől után négy otalcor: 400 m. gátfutás előfutamai, 100 m. síkfutás előfuta­mai, 800 m. sikfutás előfutamai, rúdugrás, 100 m. síkfutás középfutamai, 400 m. gátfu­tás döntő. Kalapácsdobás, 800 m. sikfutás j elődöntő, 100 ni. síkfutás döntő. 5000 m. sik- ! futás. Vasárnap délelőtt 9 érakor: 110 m. gát- j futás előfutamai, magasugrás, 400 m. sikfu- j tás e'őfutamai. 1.10 m. gátfutás középfutamai. ; gerelyhajitás. Távoj.ugxás, 110 m. gátfutás ; döntő, 400 m. sikfutás döntő. Aői számok. 100 m. sikfutás előfutamai, j 80 m. gátfutás előfutamai, magas ugrás, 100 m. sikfutás döntő, sulylökés, 80 m. gátfutás I döntő. i I ; j j I Vasárnap délután fél négy órakor: 200 m. I sikfutás előfutamai, sulylökés 1500 m. sikfu* j tás, hármasugrás,. 200 m sikfutás középfuta- ; mai, 10.000 m. sikfutás, diszkoszvetés, 200 m i sikfutás döntő. /\őj számok• 200 m. sikfutás e'őfutamai, ! diszkoszvetés, távolugrás. 200 m. sikfutás : döntő, gerelyhajitás. Az országos vidéki atlétikai bajnokságok i szombati ünnepélyes megnyitásán a váró összes vezető férfiúi is jelen lesznek és azt, valamint a versenyeket, a városi sporttelep pompásan ujjáépitett pályáján rendezik meg. Az egyes kerületek nevezései még nem ér­keztek meg, azonban az előkészültekből megállapítható, hogy az idei vidéki atlétikai Atlétika Kitünően szerepelek a kolozsvári höigyaüáíák az országos feaínakságokon Mint jelentettük, az országos női atlétikai verseny első nupján Csák Ildikó 14.1 mp.-es eredménnyel második lett a 80 méteres gát­futásban, Gál Ica viszont a magasugrásban 135 cm.-t ugrott. A második napon még jobban szerepeltek a kolozsvári hölgyatléíák. Medrea Ilona, a Villamosmüvek jóképességü versenyzőnője. 2967 cm.-es eredményével a gerelyvetésben második helyezett lett. Diszkoszvetésben szin­tén Medrea Luna 31.06 cm.-es dobásával az ötödik helyen végzett. A Villamosmüvek at­létanőinek mindkét eredménye kerületi csúcs. Kerekes Erzsébet gerelyvetésben 26.95 cm,-es eredményével a hatodik helyen végzett. A gerelyvetésben elért eredmények annál is ér­dekesebbek, mivel a versenyző nők a nálunk szokatlan salakpályáról dobtak. bajnokság a legnagyobb létszámú atléta gárdát fogja felvonultatni. A 100 m.-es és 200 m.ei síkfutásban Korompai, a debreceni EAC vág- tázója a legesélyesebb, 400-on Marosi, 800 méteren pedig Kiss, a ko'ozsvári KAC atlé tája, 1500 méteren Farkas, 5000 méteren Pataki, 10.000 méteren Keszthelyi, 110-és gáton és 400-as gáton Nádasdy, a DiMÁVAG válogatott gátfntója ígérkezik a legjobbnak. Magasugrásban Kissnek, távolugrásban* Va­dásznak, rúdugrásban Lcchnertnek van leg­több esélye, mig hármasugrásban, sulylökés- ben, diszkoszvetésben Horváth, a DiMÁVAG jeles válogatott atlétája a valószínű legjobb helyezett. A kalapácsvetésben minden való- szinüség szerint Biró, a KAC válogatott atlé­tája lesz a legjobb, gerelyvetésben pedig Rák hely. Az indulók névsora bizonyítja, hogy a* leg­jobb vidéki atléták vonulnak fel a vasárnapi versenyen és bizonyos, hogy a győzteseknek nagy küzdelmet kell vivniok a büszke bajnoki cim megszerzéséért. Széljegyzetek a vasárnapi keniiéfi uszóversenyekrtii KOLOZSVÁR. Nemrégiben zajlottak le a kerületi uszóbajuokságok. amelyeknek á győz­tese a KAC csapata volt 71 ponttal, második az NSE 44, harmadik a KMSC 14, negyedik a nagybányai SE 3, ötödik a KEAC 2 ponttal. Az e’őző eredmények és a hírverés alapjáu várakozással tekintettünk a bajnokság elő. Nem európai csúcseredményeket vártunk, sem azt, hogy kedvenceink szerepeljenek, ha­nem inkább azt, bog? a verseny jellegének megfelelően, a kerü et legjobb úszói becsüle­tes viadalra álljanak ki egymáss*al szemben. Ilyenkor ugyanis, véleményünk szerint, nem az a fontos, hogy ki nyer, hanem inkább az. hogy hogyan nyer. A küzdelem fontos a sportban: verseny nem lehet küzdelem nél­kül. Ahhoz, hogy küzdelem alakuljon ki, leg­első követelmény két küzdőiéi jelenléte. Sajnos, a vasárnapi versenyeken ez a köve telmény hiányzott. Volt oyan versenyszám, amelyben a* nyolc pályán mindössze két három versenyző indult, sőt veit olyan egyesület, amely egyetlen versenyzőt sem indított. Zsűri tag e'lenben volt bőven. Nem volt túl meg­nyugtató látvány az összesen tizenhat zsűri­tag körül (ennyi polgáriruhás személyt szá­moltunk meg az asztal körül) tartózkodó 1, esetleg két versenyző. A nemzetnevelést szolgáló töinegsporto'ás kellene. Az úszás fontosságát itt ebből a szem­pontból fölösleges kü ön hangsúlyozni. A Szövetség és az egyesületek vezetői igyekez­zenek úgy irányítani az uszóspoHot, hogy versenyszámonként legalább két úszó indul­jon egy egyesületből, mert kerületi bajnok­ságokon három egyesület részéről egy-két versenyző elindítása nem jó hírverés az úszó- •port izámára. Külön problémát jelentett a közöuségnek, hogy egyes versenyszámok után az eredtnény- kibirdetö bemondotta: Bajnok nincs... első lett.... Bajnok azért nincs — hangzott a fel­világosítás, — mert a versenyző nem úszta meg a szint — időt. A magyarázat nagyon gondolkozóba, ejtette a sportembereket. A vízilabda-mérkőzések, de különösen az NSE—KAC találkozó, igazi, komoly küzdel­met jelentett. Itt hét küzdött hét e len, a büszke bajnoki cimért, amit végül is a nagy­váradiaknak sikerű t elnyerniük. De véle ményt kell mondanunk ezúttal a Iwmm közönségről is, amelynek érdeklődését nem tudta végig lekötni a vízilabda-mérkőzés Ab ogy meghallották a labdarugó mérkőzés kezdetét, jelző biróíüttyöt, záporesőként si«t- tek el gyönyörködni a KAC és a MÁV labda­rugó csapatainak játékában. Mindaz, amit most elmondottunk, nem akar fölösleges vitakeresés és i letéktelen véleménynyilvánítás lenni: csak magasabb szemszögből nézzük a vasárnapi eseményeket. Ezzel pedig úgy igyekezziik szolgálni a ma­gas sportérdekeket, mint maguk az egyesü­letek. (boldi*.) Elfogadta az MLSz a kolozsvári NB csapatok tervsorsoiásra vonatkozó ajánlatát Miat jelentettük, az NTJ minhárom csoport­jában az MLSz országos elnökségének hatá­rozata értelmében kedden este kellett volna a sorsolást megejteni. A beneyezési határidő szombaton este járt le és ezideig minden egyesületnek el kellett küldenie az elnökséghez benevezési űrlapját és a nevezési összeget. A legtöbb egyesület nevezését be is kül­dötte, de ugyanakkor többféle tervezetet és megoldást ajánlottak a sorsolásra vonat­kozólag. Az NB 1. ben az összes csapaton nevezései a határidőig beérkeztek, kivéve a Bácskából bejutó csapatot, mivel itt még hátra van a döntő mérkőzés második fordulója, amelyet vasárnap játsza­nak le Szabadkán, a szabadkai VAK és az Újvidéki AC csapatai. Az NB II.-ben három egyesület kivételével minden egyesület nevezése a halt áridőie befutott, csak a kassai Rákóczi, a ko'ozsvári Bástya és a szatmárnémeti SE nevezése nem érkezett be szombat estig. A Bástya, mint már b&> számoltunk, anyagiakra hivatkozva, lépett vissza az NB II. küzdelmeiből, a másik két egyesület azonban sem indulását nem jelen­tette, sem nemleges választ nem adott. Erdélyi vonatkozásban főképpen a Mátyás- csoport sorsolása figyelemre méltó, mivel eb­ben játszanak kolozsvári csapatok. A Bástya visszalépése folytán a három ko­lozsvári NB egyesület megállapodott abban, hogy a szövetségtől tervsorsolást kér. Ennek lényege az, hogy azon a vasárnapokon, amikor a KAC I. es csapata idegenben ját­szik, a MÁV és KEAC labdarugócsapatai egy pályán, közös rendezésben fogják mérkőzései­Tenisz flsbófh és Gábori Kolozsvároo KOLOZSVÁR. A Magyar Országos Tenisz Szövetség a válogatott teniszezőket erdélyi körútra küldi. A Tenisz Szövetség ezen ha­tározata erdélyi sponkörökben igen jó be­nyomást keltett, mivel igy a tenisz sport hívei megtekinthetik a magyar válogatott csa­pat kitűnő teniszezőit Az erdélyi körúton részt vesznek: Asboth József, magyar bajnok, Európa jelenleg legjobb formában levő játé­kosa, Gábory Emil, Katona Zoltán és Fehér Kálmán. A csapattal együtt utazik Herzum János főtitkár és Fereuczi Emil. Ez utóbbi a Magyar Tenisz Szövetség oktató filmjét váró «úrikban kísérő előadái keretében fogja mu tatni. Az erdélyi portya állomásai: Nogyvá rád, Marosvásárhely. Szászrégen, Dés és Ko lozsvár városok. Kolozsváron a válogatott te niszezők augusztus 9. és 10-én szerepelnek és ezt a versenyt a Kolozsvári Atlétikai Club rendezi a KKE Magyar-utca 48. szám alatti pályáján. két lebonyolítani. Az egyesületek erre vonat­kozó kéréseiket Írásban nyu]tották be a Szö­vetséghez, amely ezt a kérést méltányolta is. Kedden este a sorsolást az NB í. csoport­jában és a másik két csoportban megejtették, a Mátyás-csoportban azonban a Bástya éi a szatmárnémeti SE Icivubisa következtében a sorsolást nem tudták megejteni. és az MLSz elnöksége a szerdai és csütörtöki nap fo yamán a két megüresedett helyre két másik csapatot oszt be. Ennek megtörténte után a sorsolást megejtik és annak eredmé­nyét rövidesen közzé teszik. A MÁV csapatát a sorsolásnál I.őrincz Sándor, a csapat inté­zője képviselte, a KEAC ot pedig Varga Imre testnevelő tanár. A három kolozsvári egyesület: KAC, MÁV, KEAC vezetőinek azon elhatározása, hogy » mérkőzéseket tervsorsolás utján bonyolítják le, jó fényt vet a kolozsvári labdarúgás veze­tőinek felfogására. A csapatok vezetői az egymással való ve­télkedés helyett békés megegyezésre jutot­tak és ez a megértő szellem lesz a kolozsvári labdarúgás jövőbeni leghathatósabb előmoz­dítója. Hivatalos résss A biróbizottság közleménye A játékvezetők igazolványának 1941—42. évi megho9szabbitása egy pengő dij lefizetése ellenében történik. Felhivom a játékvezetők figyelmét arra, hogy a fennti összeget minél rövidebb időn belül az MLSz kolozsvári pénztáránál befizessék. Kolozsvár, 1941. julius 31. Welser Jenő, JT. ügyvezető. A KOLOZSVÁRI MÁV VASÁRNAP MA­ROSVÁSÁRHELYEN JÁTSZIK A MÁV sportliga vezetősége kisorsolta a vasutas baj­nokság selejtező mérkőzéseinek első forduló­ját, amelyeket augusztus 3-án kell a csapa­toknak lejátszaniok. A kolozsvári MÁV csa­pata a marosvásárhelyi vasutas csapattal játssza az első mérkőzést, a székely főváros­ban. A kolozsvári vasutasok erősen készülnek a bajnoki mérkőzésre és a rendkívül feljavult vasutas csapattól győzelem várható. L» _ Turistaság Az Erdélyi Kárpát Egyesület augusztus 3-án, vasárnap, fürdőkirándulást rendez a Cegei-tóhoz. Indulás Kolozsvárról vonaton 5 óra 50 perckor. Szamosujvártól a tóig levő utat gépkocsival teszik meg a résztvevők. A költségek ára 7 pengő 50 fillér, amelyben a vonat és autó jegy, valamint a fürdő-jegy ára Í9 benntfog'altatik. Felvilágositás és jelent­kezés péntek este 8-ig az egyesület székházá­ban. RIO MOZGÓ Augusztus 1-én indul! Közkívánatra! Elnémult harangok Rákosi Viktor nagy magyar sorsregénye nyomán filmre irta: Hunyadi Sándor. — Rendezte: Kalmár László. — Zene: Fénves Szabolcs. — Főszereoekben : Nagy István, Kiss Ferenc, Lu rács Margit,Tompa Sándor. Műsor előtt legújabb hiradó.< Kővetkező műsor: TISZTELET A KIVÉTELNEK. RADIO PÉNTEK. AUGUSZTUS 1: BUDAPEST I. 6.40: Ébresztő. Torna. 7: Hírek. Közlemények. Étrend. Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20: „A házasság és az orvos ", irta Somogyi Béla dr. egészségügyi tanácsos. Felolvasás. 10.45: „Különös sírfeliratok". Irta Gáthi-Graf Ernő. Felolvasás. 11.10: Nem­zetközi vizjelzőszolgálat. 12: Himnusz. 12.10: A Rádió Zenekara. 12.40: Hirek. 13.20: ídö- je'zés, vízállásjelentés. 13.30: A Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. Vezényel: Pongrácz Géza. Részletek Erkel Elek és Erkel Gyula irép&zinmiiveinek zenéjéből. 14.30; Hirek. 14.45: Műsorismertetés 15: Árfolyarn- hirek, piaci árak. élelmiszerárak. 16 20: Se- nyei-Szabó I'us énekel, zongorán kiséri Mol­nár László. 15.40: „Mit főzzünkÜ“ Házias­szonyok beszélgetnek. 15.55: Hetényi Kálmán énekel: zongorán kiséri Aigner Pál dr. Ri­chard Straussdalok. 16.15: „Afganisztán'. Irta dr. Wehner Józsefné. Felolvasás. 16/45: Időjelzés, hirek. 17: Hirek szlovák és ruszin nyelven. 17.15: Solymossy Lajos jazz-zongora számai. 17.35: „Tiizimádók Mármarosban Sztripszkv Hiador dr. előadása. 18- ar J. Jenő cigányzenekara. 18.30: Sport oz erne nyék. 19: Hirek magyar német es román nvelven 19.20- Az 1941. Bayreuth i ünnepi játékok’műsorából. A juh 224 eloadas hang- felvétel. „Bo’ygó hollandi" Szöveget es z v iét irta Richard Wagner. Vezényel Karl L LnJorff- 21.40. S.«W*®0., Zenekar. Vezényel Fridi Frigyes. 23: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 23.25; Közvetítés a Gellért-szállóból. Marsi Elek ci­gányzenekara muzsikál. 21; Hirek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom