Ellenzék, 1941. június (62. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-24 / 142. szám
8 111. LK fi K mmammmmmísmmmasKmmmmmm 1041 j ti ni u H 24. can  német vederäfsparcincsnoksäg hétfői jelentése A német véderő főparancsnoksága vasárnapi jelentésében közölte először, hogy a szovjeţoros* határon a kyra rCggrii órákban megkezdődtek a hadműveletek. A jelenté« ugyanakkor megemlítette, hogy a Szovjet repülők kísérletet tettek *rru, hogy Kelet-Po- roozországba berepüljenek, tie ezt a vállalkozást az ellenség súlyos vereségével visszaverték. Ugyanekkor a nc-neţ repülők szóié» kiterjedésű támadást hajtottak végre ai angol sziget főbb kikötői ét repülőterei ellen. A véderő főparancsnoksága közli hétfőnKeleten u hadsereg és a légi erő harcai tervszerűen és sikeresen folynak a vörös hadsereg ellen. A Keíeti-teuger keleti feiében német gyorsnaszádok behatoltak a Szovje4- unió parii vizeire és egy parti őrhajót, valamint négy ellenséges kereskedelmi hajót ösz- ixCSKu 595U tonna tartalommal şlşiilyesztţttek. A Fekete-rengeren könnyű tengeri erők ,i£met—román vegyes kötelékét egy felderítő ut alkalmával eredménytelenül lőtte egy szovjetorosz parti üteg. A Nagvbritannia ellen vívott harcban tengeralattjárók az Atlanti-óceán északi részén és Afrikától nyugatra elsjjlyesztettek hat ellenséges kereskedelmi hajót összesen 26.000 tonna tartalommal. A légi haderő a* Anglia körüli tengerréüzen megvemmUitett három teherhajót összesen 11.000 tonna tartalomul*1 és nagyméretű bombákkal eltalált két másik nagy kereskedelmi hajót. A hétfőre virradó éjszaka harci repülőgépok támadást intéztek Themze-torkolati kikötőberendezések. északskóciai repülőterek és délangliai katonai célpontok ellen jó eredménnyel. Egye* brit harcir€piilők vadászrepülők védelmében a nap folyamán közeledtek a L* Manche-csatorna partjához. A brit gépek közül légi harcban 11 gépet lőttünk le, a légvédelmi tüzérség éf egy őrhajó pedig két gépet semmisített meg. M9, mm PREMIER!! Tnray, Páger, Gázán "s r, r Zent: Dr. SÍNDOR JENŐ. — Rendezte: VÁJD) LÁSZLÓ. Péntek Rézi Műsor előtt usv magyar, mint a legújabb UFÜ híradó. Tsgnap délelőtt légiriadó voit Bukarestben Az előadások kezdete hétköznap 5, 7. 9-kor. ip5, Szombat, vasárnap és ünnepn. 3,5, 7, 9-kor. fl reform Itns leánygimnázium íanérzáró ünnepélye KOLOZSVÁR, június 24. (Az Ellenzék munktársától.) Szombaton tartották meg az intézet rajztermében a reformálás leánygimnázium Istentisztelettel egybekötött tanévzáróját. Egyházi beszédet dr. Juhász Istvánná, az iskola vallástanára mondott, Székely János helyettes igazgató pedig az iskola multévi munkásságáról számolt be. Ennek során megemlékezett a több hónap óta betegen fekvő Báthory Józsefné igazgatónőről és az állami iskolaigazgatókká kinevezett dr. Császár Károly, dr. Kántor Lajos és Húsz Ödön tanárokról. A tanulmányi jelentés szerint az iskolába beiratkozott 410 tanuló közül évközben kimaradt 31 s igv 379-et osztályoztak. Kitűnő eredményt ért el 21, általános jelest 14, általános jót 118, általános elégségest 186, javítóra utaltak 31-et, ismétlésre 8-at. Az idén létesült ifjúsági alakulatokról — Ifjúsági Vörös Kereszt, Önképzőkör, Cserkész Egylet, Kaptár és KISOK Sportkör — egy-egy növendék tett jelentést. Az évzáró-ünnepségen dr. Vékás Lajos tábBUKAREST, JUNIUS 24. (MTI.) BUKARESTBEN DÉLELŐTT 11 ÓRA 40 PERCTŐL 12 ÓRA 5 PERCIG LÉGI RIADÓ VOLT. Bolgár területet is bombáztak az oroszok boti. A kár nem nagy. Néhányan meg- sedbesültek. (MTI.) SZÓFIA, junrus 2-4 (DNB.) Az észak- dobrudzsai Dobrrcs ts Balcsik városra egy szovjet repülőgép bombákat do- l Oroszországnak adia át Anglia a Darda AMSZTERDAM, jun-us 24. (DNB.) Az Eden angol kiiliigymfnîszter és Majszky szovjeíorosz. nagykövet között, az Oroszországból hazahívott Cripps nagykövet részvételével az utóbbi napokban folytatott megbeszélések a legutóbbi londoni jelentések szerint közvetlenül befejezés előtt állanak. Az angol kormány a jelentések szerint késznek nyilatkozott a volt balti államokat, mint a Szovjetunió részeit de jure és de facto elismerni, egyidejiileg érdektelennek nyilvánítani magát Finnoriszág esetében. A brit kormány azonkívül nem ellenzi, hogy a szovjet támaszpontokat szerezzen a Boszporuszban és a Dardanelláknál. A szerződést hir szerint a legközelebbi nap írják alá. (MTI.) JOöiiÉy Éi SZERDA, JUNIUS 23 BUDAPEST I.: 6.40 Ébresztő, fonna, 7 Hirck, közlemények, étrend, hanglemezek. 10 Hírek, 10.20 „A bunyevácok“. Irta Mezue- rich Jenő dr. Felolvasón, 10.45 ,,A ragadozó őr halászata“. Irta Boér Kálmán. Felolvasás. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12 Ha- rangszó, Himnusz. 12<10 Hanglemezek, 12 40 Hírek, 13.20 Időjelzés, vízállásjelentés, 13.30 A Rádió Szalonzenekara, 14.30 Hirek, 14.45 Műsorismertetés. 15 Árfcrlyamhirek, piaci árak, ŐJölmiszerárak, . 15.20 Toki Horváth Gyula cigányzenekara, 16.15 „Miért kell a foghiányt pótolni?“ Ba ogh Károly dr. előadása. 16.15 Időjelzés, hirek. 17 Hirek szlovák én ruszin nyelvein, 17.15 Közvetítés a Palatinus-száKóból. Weidiuger Ede szalonzene- kara játszik, 17.45 Hanjképek a bukovinai magyarok hazaérkezéséről. II. rész. A közvetítést vezeti Budinszky Sámdor, 1810 Liszt: Magyar fantázia Zongorán eflőadja Arthur de Greef zenekari kísérettel. Hanglemez, 18.30 E-sztergotni diákok beszélgetnek a Diákkaptár munkájáról, 18.40 „Hárfakettősök“. Előadja Zsebeik Vilma és Eohmsnn Hemrik, 19 Hirek magyar, német, és román nye<ven, 19.20 Közvetítés Rómából. A Junius 21-iki előadás hangfelvételről, 21.40 Hírek, 22.10 Közvetités a budai Kis Roya! étteremből. Pertis Jenő cigányzenekara muzsikál. 23 Hírek német, olasz, angol és francia nye’ver 23.25 Pátria-tánclemezek, 24 Hirek. HALÁLOZÁS Berinde ftlircea 21 éves papnöveldék f. hó 21-én elhunyt. Temetése 23-án délután 3 órakor ment végbe a hagym.ádáposi gyászháznál. (Muntyán P. Fiai vállalat.) Iái elnök, mint az iokolu f "»gondnok a, Vá sót helyi Janos rí formaţii* püspök é» dí. Tavaszi Sándor pii pokhelyett«--. Iiitve*.e i* megjelentek. A Himnusz elének lése után szépszámú pénz- én könyvjutalma kát osztottak szét az arra árdemeaiilt növendékek. közölt. Ggerggódiírő, Kíbéd és l?:ce or^zágzászlala BUDAPEST> junim 24. Vasárnap az or- ízágzászlónál orscgvd’las közben ez EOMi beiktatta Gyergyóditró, Klbé-d és Vicc enlé- lyi községek orezágzászlóit, amelyet az elszármazottak és n fővárosi Horthy Miklós-úti női kereskedelmi isko’a növendékei ajánlót* tak fel. Az elnökség nevében Csiky Gábor unitárius esperes mondott beszédet. Kelt tésztából kalácsot és sütemán t nem szabad többé f rgalomba hazni A Magyar Távirati Iroda jelenti: A közel- látásügyi miniszter külön rendeletben intézkedett a kalác6 és süteményfélék készítéséről és forgalorubahozataláról. E szerint sütő* üzerubeu, \alaruint vendég'átó üzemben és cukrászipar- üzemben keit tésztából kalácsot és süteméuyt késziieui és forgalomba hozni tilos. A főszolgabíró vagy a polgármester engedélyt adhat arra, hogy kórházak, gyógyintézetek s betegek részére egyes sütőiparosok meghatározott mennyiségű kétszersültet készíthessenek. Villám hirdetések E rovatba apróhirdetéseket kiadóhivatalunk minden reggel M10-ig felvesz. Arak: szavanként 10 fillér, legkisebb apróhirdetés ti* szóig 1 pengő. Állásikerpsők részire ri* szóig 70 fillér. TÖBBSZÖRÖSEN kitünretett pedagógus Erdélynek visszakerült részében földbirtokosnál neveiéi ú‘lást keres 1—2 évre, lehetőleg vadregénygs helyen. — Ugyancsak nyugdija?. Szolnok-Dohoka, Szálágy-, vagy Maros-Torda vármegye jó mérriő vidékéu, 1—2 szobás, kertes lakást keres bérbe, vagy megvételre. Ajánlatok juh 10-ig, e címre kéretnek: Btr- de Viknoe ny. áll. tan. Bátaszék, Tolna vármegye. Gf. 2740 JÓFORGALMU belvárosi bodega ifa’mé- réssel sürgősen átvehető 1.100 pengőért, részletfizetésre ifc. Érdeklődni ..Transilvania“ ingatlanforgalmi iroda. Mátyás királv- tér 18. _____________________ '____F. 470 KIADÓ kétszobás, komfortos lakás bútorozva, vagy két szoba, elő- és fürdőszobával, központban. Cim: Arany Jánoe-ut 4. felügyelő. 01946 FŐGÉPÉSZí ál ást vállalok. Szeszgyárnál, malomnál villany é& motorok, mezőgazdasági gépek javítását 30 éves gyakorlattal elvállal esztergályos és géplakatos. Sza’-ma Gábor íügépész. Örkény. Pest-megye, Uona-major. “ __________ ____________^________ 0194S A MINERVA R. T. KÖZGYŰLÉSE. A Minerva Irodalmi és Nyomdai Miiimézot R. T. most ’ártotta népes közgyűlését óváry Elemér dr. ny. tiszti főügyész elnöklőiével. Az igazgatósági jelentés részleteden beszámolt a Minerva fontos népnevelő munkájáról, a 20 év aiatt üzemében közreadott három és félmillió példány könyvről, amelyből kétmillió saját kiadású voít, közte 263 féle tankönyv és 420 féle irodalmi és tudományos mii Ismertette a jelentés a Minerva 491 falusi ■népkönyvtárának megszervezését és azr a ju- talomkönyv-mozgalmat, amellyél 114.000 darab könyvet juttattak ingyenesen az iskolai tanulók kezébe jutalomként. A választások során a m. kir. földművelésügyi mini-sziérré kinevezett Bánffy Dániel báró és az elhalálozott BoroSs György dr. unit. püspök, valamint az Ítélőtáblái elnökké kinevezett Vékás Lajos dr. volt vezérigazgató üdvébe uj igazgatósági tagokul Telieki Béla grófot, az Erdélyi Párt és EMGE ebiökét és Csekcy István dr. egyetemi tanárt, felügyelőbizottsági tagul pedig ifj. Vékás Lajos dr.-t vala.sz.tottik. A közgyűlést közebéd követte é? azon Vásárhelyi János, Vékás Lajos. Hadházy Sáudor és Szász Ferenc dr. szólaltak fel. iiivásiia Eieáfőia S&Ismoniio&üa állasul lö§gellensé§él /NEWYORK, junius 24. Newyorki lapok tudósitóiniak jelentébe szerint Litvánia hétfőn délben proklamáiía füg getlenségét. Litvániát tudvalevőleg a tavaly junius 15 én foglalta el Szovjet- oroszország és egy hónappal később bekebelezte a szovjet köztársaságok keretébe. Meg nem erősített hír sze rint litván fölkelők Kovnót rs elfoglal ták. Újabb hirek arról adnak jelentést, hogy a balti államok és Ukrajna lakossága teljes erejével a németek oldalára áll a szovjetorosz hatalommal szemben. ELLENZÉK pöllí5fí3i napilap Fsfelüs szerkesztő: ZÜTHURECZKY GYULA Fe’elSs kiadó: VITA SINDOR Á Concordia Rt. nyomdai müintézetének nyomába. Felelős nyomda vezető; Katóka Gyula. PAUC5BÓL P ÁLEGYHÁZ A LESZ. 'Szabadkáról jelentik: A Délvidéken nagyarányú mozgalom indult meg annak ér-<j -dekében, hogy Palics-fürdő újra nyerje vissza ősrégi nevét és ismét Pálegyháaa legyen. Pálegyháza egyike a legrégibb bácskai községeknek. MA ESTE LESZ AZ EKE KÖZGYŰLÉSÉ, Az Erdélyi Kárpát Egyesült a!&pszabály- módositó rendkívüli közgyűlése ma, f. hó 24-éa Jesz fél 7 órakor, a róni. kot. gimnázium dísztermében. (Farkas-utca 2.) Sanins 30.-án torija R5z<n?S- , íéséí a Erdélyi [XZazeam Eggss ölet KOLOZSVÁR, junius 24. (Saját tud.) Erdéiy egyik legrégibb és leggazdagabb- multn kulturális egyesülete, a gróf Miké Imre által alapított több, mint nyolcvan- éves Erdélyi Muzeum Egyesület junius 30-án, hétfőn délután 4 órakor tartja közgyűlését az unitárius kollégium dísztermében. Halifax angst és üwauszfcy orosz nagykövet tárgyalásai az amerikai kormánnyal Az angol nagykövet Maeouka külügyminiszternél WASHINGTON junius94 Halifax angol nagykövet tegnap a Fehár Húsban Roosevelt elnöknél volt kihull guruson. Ez a kihallgatás beletartozik abba n sorozatba, amelyet Roosevelt az amerikai külügyek vezetőjével és ^goi személyiségekkel iolvtat Halifax Roosevaitnél történt kihallgatását megelőzőm Summer Welles külügyi uUmUUkarral tárgyúit, akt a be. ”g Hull külügyminisztert helyettesíti. Summer Welles tegnap hosszabb tanács kocast folytatott Umannky szov jelorosz nwhövottcl is. Amerikai politikai körök legnagyobb figyelme Tokió fele fordul, mart az hgyesah Államok aUuifog- luLsát döntően fogja befolyásolni Japán állásfoglalása. Finnország állásfoglalása iránt szinten nagy figyelem nyilvánul meg az Egyesült Államokban, , , . ,, . , , , , ,n __ fokiéi jelentés szerint a hétfőn lezajlott nagyjelentőségű tokioi tanácskozások után ma újabb tanácskozás lesz az uitam legfelsőbb vezetői és a hadsereg vezetőinek részvételéről. Tegnap Craiaie angol nagykövet jelentkezett kihallgatásra Ma- cnoka külügy miniszternél, aki éppen a német nagykőt eltel volt elfoglalva. Craigie ezért a külügyminiszter helyettesevei folytatóit négy ven perces tanácskozást. ______