Ellenzék, 1941. május (62. évfolyam, 99-124. szám)

1941-05-06 / 103. szám

KOLOZSVÁR, május 6. (Saját tud.) Ismeretes, hogy a tanügyi kormányzat május havára tűzte ki az utolsó pótérett­ségi és képesítő vizsgákat, ahol az Erdély területén lévő középiskolák valamelyiké­ben járt, de nem végzett egykori növen­dékek számára akarta lehetővé tenni — ezúttal végső alkalomként, — hogy a megfelelő (érettségi, vagy képesítő) bizo­nyítványhoz hozzájuthassanak. Kolozsvár területén ezúttal hárem vizs­gáztató-bizottság működik: 1. a Farkas- utcai m. kir. állami főgimnáziumban, — a gimnáziumot végzett tanulók számára, 2. a Bartha Miklós-utcai állami fiu-fekő- kereskedelmiben, — a kereskedelmi és 3. az Eperjes-utcai állami tanítóképző- intézetben, — a képezdét járt tanulók részére. A jelentkezők száma, annak ellenére, hogy egy, néhány nappal ezelőtt érkezett utólagos rendelkezés a vissza nem csa­tolt erdélyi területek iskoláinak volt nö­vendékei részére is lehetővé tette a vizs­gát, jóval alatta marad a múlt évben történt jelentkezéseknek. így gimnáziumi érettségire (az 1-ső bizottságnál! 139-en, kereskedelmi érettségire (a 2-ik bizott­ságnál) 80-an, mig képesítőre (a 3 ik bizottság előtt) 88-an, tehát összesen 307-en jelentkeztek. A rendkiviili érettségi Írásbeli vizsgái tegnap már meg is kezdődtek és pedig a magyar — illetve idegen: román vagy német nyelven vizsgázni óhajtóknál az il­lető — anya-nyelvvel. Az első bizottság­nál ma latinból, illetve franciából (a ter­mészettudományi szakon), holnap a har­madik idegen nyelvből, a kereskedelmi­ben a könyvvitel-tanból, szerdán kereske­delmi számtanból, csütörtökön meg az idegen nyelvű kereskedelmi levelezésből írásbeliznek. A tanitóképzőintézet írásbe­lije ugyancsak négy napon át tart. Szó­belire viszont valamennyi bizottságnál csak hétfőn, május 12-én reggel került sor. A szóbelit ezúttal is ötös csoporton­ként tartják. Ami a bizottságok összeállítását illeti, a gimnáziumi bizottság vizsgáztató elnö­ke dr. Illés Gyula tankerületi főigazgató, aki mellett hivatalból az állami főgimná­zium igazgatója, dr. Kántor Lajos vesz részt. Magyarból dr. Császár Károly (az állami leánygimnázium igazgatója), latin7 ból Gálffy Zsigmond (unitárius főgimná­ziumi igazgató), történelemből Hadházy Sándor (unitárius főgimnázium!, német­ből dr. Hedrich Ármin (áll. főgimn.), franciából dr. Jancsó Elemér (reformá­tus kollégium), románból Pálfjy Endre (állami főgimnázium), mennyiségtanból Oóczy Ferenc (református kollégium, egyházi tanügyi tanácsos), természettan­ból Vitályos Erzsébet (református leány- gimnázium) és filozófiából dr. Gyön- gyössy Aurél (a Marianum igazgatója) vizsgáztatnak. A 139 jelentkező közül előzetesen írásbelit tett 41. Ezek közül 6 román nyelven. De román nyelven óhajt vizs­gázni még 2 elsőizben Írásbeliző jelölt is, akiknek a közoktatásügyi törvény nem­zetiségi túlzást nem ismerő szelleme ugyancsak módot nyújt erre Német anyanyelvén 7 jelölt vizsgázik. A jelent- 1 kezők ezúttal is a legkülönbözőbb élet­korból és foglalkozási ágakból kerültek j ki. Akad közöttük 19 éves, de lalálunk 42 esztendőst is. Van, aki már 10 esz­tendeje tanitóskodik, közben szerzett ké pesitése alapján és már öl Ízben kísér­letezett sikertelenül román érettségiztető bizottságok előtt. Láttunk szerzeteseket, de fiatal színésznőt is közöttük, akik egyaránt szükségesnek látják további karrierjük érdekében e befejező jellegű bizonyítvány megszerzését középiskolái tanulmányaikhoz. A kereskedelmi érettségiztető bizott­ság elnöki tisztét a budapesti Gyakorló Kereskedelmi Középiskola igazgatója, dr. Horn József tanügyi főtanácsos tölti be. Hivatalból dr. Vaska Dezső iskolaigazgató vesz részt. Az egyes tantárgyakból vizs­gáztató tanárok: történelemből dr. Ha- ranghyné dr. Csór Leona (kereskedelmi középiskolai tanár), földrajzismeret: Cse- he Domokos (keresk. középiskola), fran­cia: Hostag M. Llonora nővér (Marianum kereskedelmi tagozata), közgazdaság: Bu­ráimé dr. Binder Margit (Marianum ke­resk. tag.), német: Kende János (Maria­num), számtan: dr. Gergely Jenő (Ma­rianum), magyar: Adorján Jenő (keres­kedelmi középiskola), könyvvitel: Kőjéül Károly (keresk. középisk.), román: Vlad Valér (keresk. középisk.L Ennél a bizottságnál 34 iavitós (közöt­tük egy nő) és 46 a teljes vizsgára álló (az utóbbiaknak több, mint fele szintén nő). Itt már csupa fiatal jelölt akad, mi­vel a legidősebbek is csak az 1937—38-ik tanévben végeztek, tehát legfeljebb 22 évesek. A jelöltek összlétszámából né­gyen kívántak román anyanyelvükön vizsgázni. A rendkívüli képesítő vizsgabizottság elnöke Rozsondai Zoltán, aki a tankerü­leti főigazgatóságon a tanítóképzők szak­előadója. Domokos Pál Péter képzőinté­zeti igazgató hivatalból tag a biizottság­KOLOZSV.lR, május ó. (Saját tud ' Ákom-bákomos, nehézkes it ássál irt leve­let kézbesített most a posta Botos Já­nosnak, az Erdélyi Párt kolozsvári tago­zata főtitkárának. A levél még a román kézben maradt erdélyi területekről jött s küldője egyszerű földművelő ember. El­mondja a levél küldője, hogv a napok ban szabadult ki a brassói fogházból, ahol valami hamis államellenes vád, voltakép­pen pedig kuruc magyarsága miatt egy hónapot iilt. Aztán hirt ad arról is, hogy cgv cellában voltak G. Cyörggyel, egy küküllőmegyei földbirtokossal, aki - - amint Botos főtitkár elmondásából kide­rült — cgv gyermekkori játékpuska rej- tegetési vádja miatt kapott 4 hónapi fog­házbüntetést és még ma is a fogház lá­bán. Az egyes tanárok közül Kandray Géza mennyiségtanból, Arhossy Sándor földrajz-alkotmány tanból. Balek Péter pedagogia-román nyelvből. Mugyari Ka­roly irodalomból, Xunlus Jánosné törté­nelemből vizsgáztatnak. A legnagyobbiSzámu roman jelöltet itt találjuk, amennyiben a 40 újonnan je­lentkezett között 14-en, a decemberi ja- vitókepesitőn résztvett 22 jelölt közül pedig 5-en vannak. A 88 jelöltből 16-an csupán szóbelire kötelesek. Á rendkívüli érettségi vizsgák tehát javában folynak. De küszöbön áll az idén végző nyolcadik osztályosok érett­ségi vizsgája is. Ebben az osztályban 8-án, 9-én tartják az osztály Írásbelit, 10-én pedig már szóbelire kerül sor. A jövő héten a magánvizsgák esedékesek, mig a tanrend szerinti Írásbeli érettségi az ezt követő hét első barom napján, május 19—20—21-én folyik le. Szóbeli érettségire csak julius havában kerül sor. kója. Két hónapja van oiég hátra a biin tetéséből. Ez a játékpuska-vád igen érdekes és érdemes az elmondásra az ügy háttere miatt és azért is, mert rávilágít arra, hogy miképpen is bánnak a románok odaát a magyarokkal. G. Györgynek, aki gerinces magyar em­ber, kb. 100 holdnyi föhlb irtoka van Küküllőmegyéhen. Amikor néhány hó­nappal ezelőtt az ismeretes vasgárda- puccs kirobbant Horia Sima és Antones- cu között, a községbeli vusgárdűták, akik minden magyart szerettek volna erőszak­kal átüzni a bécsi döntés által megvont uj határokon, beállítottak G. Györgyhöz. Azt követelték tőle, hogy egészen nevet­séges, olcsó áron adja ál azonnal nekik a 0 „kettészakított“ Tribuna Brassóból jelentik: Az „Univer suí“ beszámol arról, hogy Brassó­ban „Tribuna“ címmel uj román la pót ind'tottak. A román lap abban a nyomdában készül, amelyben a „Brassói Lapok“ at és a „Népúj­ságod nyomták és amelyet annak­idején a Vasgárda minden ellenszol gáltatás nélkül, erőszakkal elvett. A brassói Tribuna megindítása al­kalmából ünnepséget rendeztek. Pop Gavril mondott beszédet. Az zal kezdte, hogy hat hónappal ez­előtt még százezrével hordták szét az országban a magyar irredentiz­mus terjesztőit. Hangoztatta, hogy a brassói lap ugyanazt a cimet vi­seli, mint amit a kolozsvári román napilap visel. „Nem gondolják az urak — mondotta Pop Gavril —, hogy az erdélyi Tribünét kettésza kitották? Kérem az Úristent, hogy ne állítson nagy megpróbáltatások elé és hogy minél előbb egyesítse a kettészakított Tribünét“ — mon­dotta végezetül. birtokát. Á földbirtokos természetesen nem volt erre hajlandó. A vasgárdisták, miután látták, hogy erőszakos fellépésük nem vezet a kivánt célhoz, dühösen, nagy fenyegetések közepette otthogyták G. Györgyöt, de kijelentették, hogy lesz még gondjuk rája. Néhány nap múlva aztán csendőrök ál­lítottak be a földbirtokoshoz és kijelen­tették, hogy feljelentés érkezeit ellene, tehát házkutatást kell nála tartaniok. A házkutatás meg is kezdődött a legnagyobh szigorúsággal. Felkutatlak mindent a gaz­dasági épületekben, végül pedig a lakás­ban. Nagy bosszúságukra semmit sem .'i- keriilt találniok, ami eljárási vád-alapul szolgálhatott volna. Végül is megakadt a szemük egy, a lomtárban heverő gyermekkori játékpus kán, valami olyan egészen ártalmatlan riasztófegyveren, amelyre ráfogták, hogy veszedelmes lőfegyver. Ezt, mint „corpus delicti“-t lefoglalták, jegyzőkönyvet vet­tek fel a dologról és a „uagyszerü zsák­mánnyal“ diadalmasan eüávoztak. G. György csak mosolygott, hiszen álmodni sem merte, hogy ebből komoly iád lehet­Néhány nap múlva azonban a földbi- tokost tárgyalásra a bíróságra idézték és tiltott fegyverrejtegetés címén 4 hónapi fogházbüntetésre Ítélték a teljesen ártal­matlan játékpuska miatt. Büntetését még most is tölii. Persze, ezalatt gazdasága is érzékenyen megérzi távollétét, vagyis a vasgárdisták bosszúja nem maradt el. Ez G. György rövid története. Egy a sok közül, amilyen históriákban, hamis vádakban és megpróbálta!ásókban bőven van részük az odaát maradt erdélyi ma­gyaroknak. Semlegesség] arjára! címén előőrs szohálatcí teSiesitemk az amerikai hasalok a brit haj tengerészet számára WASHINGTON, május 6. (MTI.) Az ame­rikai ’apók ismertetik a semlegességi őrjá­ratokra vonatkozó utasitásokah. Az amerikai hadihajók a felfedezett német vagy olasz ha­jóka;! mindaddig szemmel tartják, amíg a helyszínre brit hadihajó nem érkezik. A brit hajókat az amerikai hadihajók szikratávíróé értesítik. A tengelyhatalmak hadihajóit az Egyesült-Államok őrhajóinak nem Szabad megtámadni vagy elpusztítani, kivétel csu­pán az az eset, ha az efeülyesztés közvetlen veszedelme fenyegeti őket. Ma, kedden este pont fél 10 órakor az ÉGYETIM-mozgéiban Sző k z o K e v e dületes nagy remekműve. Főszerepekben: PRISCILLR mi és JOHN GSRFiELD. vek Szerdától „aP Szökevények Lángban áll Liverpool, a ieg^amobhangol kikötő Nagyszabású német támadások történtek tegnap más angol kikötök és repülőterek ellen is ! BERLIN, május 6. (DNB.) A német légi erőnek május 3-ára és 4-re virradó éjjeleken Liverpool ellen intézett nagy támadásai megsemmisítő csapást mértek Anglia nyugati ellátási központjára. A legnagyobb gyújtó- és robhanóbombák ez­reit dobták le a kikötő területén lévő hadi célokra. A kikötőbereudezéseknek, szí­neknek, gabonaraktár oknak, olaj és benzintartályoknak csak az alapjai maradtak meg. Lángban áll a legnagyobb angol kikötő. Éjfélkor Középanglián át a sziget keleti partjáig világított. i A május 5-re virradó éjszaka végrehajtott rendkívül nagyszabású német légi vállalkozások során a már jelentett helységeken kívül a német gépek az angol partok közelében és Anglia egész területén sok más kikötőt és repülőteret meg­támadtak. Egyes helyeken légi harcok alakultak ki. E harcokban az egyik megtá­madott repülőtér közelében egy angol bombázógépet lelőttek, a part közelében pedig egy másikat annyira megrongáltak, hogy az kényszerleszállási hajtott végre. Hull magasságában egy 4000 tonnás kereskedelmi hajót bombatalálattol erősen megrongáltunk. I Néhány német harci repülőgép hétfőn 50 méternyire ereszkedve, tűzfegyve­reivel támadást intézett, a lympnei repülőtér ellen. Támadásuk igen eredményes tolt. A felszállásra készen álló Spytfire-mintáju vadászgépeket tüzelésükkel fel­gyújtották. Egy tartálykocsit sikerült lövéseikkel felgyújtani. A német repülök ezenkívül géppuskákkal lőttek barahokat. Német harci repülőgépeknek egy má­sik csoportja ugyancsak mélytámadással, 40 méter magasságból a manstoni repü­lőtér ellen intézett támadást. Mintegy 10 készenlétben álló repülőgépre bombákat dobott le. Egy másik bombájuk három Bristol-Blenheym mintájú bombázó gép közé esett. A gépek kigyulladtak. Robbanásokat és magasra szálló tüzet figyeltek meg, úgyhogy ezek a gépek is valószínűleg megsemmisültek. (MTI.) Iiégyhőiiapl fogház egy gáfélí­puska mseit Ho$Scsn „működik edilii” a vasqfáúa és a bíróság Romániában Megkezdődtek a rendkívüli érettségi vizsgák

Next

/
Oldalképek
Tartalom