Ellenzék, 1941. május (62. évfolyam, 99-124. szám)

1941-05-04 / 102. szám

I ^ 19 41 májas 5. ELLENZÉK 1 SPOR? p#glí€f§cntíl UílMMa SíM-ftEM ünnepi faföikazó x Tegnap huszonkét év után először ját- X szott a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club labdarugó csapata a Kolozsvári At­létikai Club csapatával. A hideg, őszies jellegű idő miatt szokatlanul kisszámú közönség jelenlétében, valamivel 5 óra előtt szaladt ki a két csapat a pályára. A nemzeti ima elmondása után \itcz Berde Károly dr. egyetemi dékán, az egyetemi sportegyesület tanár elnöke be­széd keretében nyújtotta át a KAC ve­zetőségének az egyetemiek zászlóját, me­lyet a KAC saját zászlójával cserélt ki A két csapat Kuszelik dr. sípjelére a kö­vetkező összeállításban kezdette el a já­tékot: KEAC: Moldován, Régner—István. Pünkösti—Szerémi IV.—Török, Juhász— Tombori—Szabó—dr. Csonka—Kirinyi. KAC: Seprényi, Pop—Vass, Régner— Szaniszló II.—Csákány, Szilard—Szántai —Lukács—Reinhardt—Brassai. KAC támadással indul a játék, melyet a KEAC védelme sorakra ment. Brassai balszélről küldött lövése kapu fölé megy. Az egyetemi csapat a 8. perctől sorozatos támadásokkal ostromolja a KAC kapuját, de a KAC közvetlen védelme minden tá­madást csirájában fojt el. Szaniszló II előreadott labdájával Brassai a balszélen leszalad, beadását Szántai gyengén helye­zett lövéssel küldi a kapura, melyet Mol­dován könnyűszerrel véd. Brassai a lő percben a felső kapufát találja el, majd Reinhardt Szilárd beadását fejeli a ka­pu mellé. Brassai jó helyzetben tétováz és igy Istvánnak sikerül őt leszerelni. A 18. percben Reinhardt biztos helyzethői mellé gurit, majd Lukács harmincméteres bombáját biztosan védi Moldován. Régner szabálytalan szerelése miatt az egyetemi csapat szabadrúgással indul támadásra, a halszélre kiadott labdát Kirinyi csak a vonalon kivül tudja megszerezni. Vass elő readott labdájával indul a KAC támadás, Reinhardt azonban biztos helyzetben me­gint hibáz. Lukácsot szépen szereli a vé­delem, majd sorozatos partdobás után les miatt akad meg a KAC támadása. Me­zőnyjáték után a KAC közvetlen védel­mének hibájából Juhász a jobbszélen ki­ugrik és Seprényi csak kirohanással tud­ja megmenteni kapuját a góltól. Az egye­temi csapat szép támadását Szaniszló Ií. szereli. Pop Béla szabálytalankodása miatt bírói intést kap, a szabadrúgást dr. Csonka magasan kapu fölé lövi. Kapuki- rugás után eredménytelen KAC támadás. A 37-ik percben váratlan KEAC táma­dás nyomán születik meg a félidő egyet­len gólja, Szalay pontosan helyezett lö­vése a kapu jobb sorkában köt ki. Kez­dés után a góltól fellelkesedett egyetemi csapat támad, de Kirinyi szépen iveit lab­dája a támadósor hátamögé megy. Bras- sai szabálytalan játéka miatt ítélt szabad­rúgással ér véget az első félidő. A má­sodik félidő KEAC támadással indul, de az első percben már meleg helyzet vau a KEAC kapnia előtt, hol Szilárd biztos helyzetből a kapus kezébe lövi a labdát. Szívósan ostromolja a KAC csatársora az egyetemi kaput, de eredménytelenül Szaniszló II. szabálytalankodása miatt szabadrúgás, majd az egyetemi csapat ha­zaadással ment. Az egyetemi csapat véde­lembe vonul vissza, hat-bét emberrel vé­di kapuját. A KAC csatárok egyéni já tékkal próbálkoznak eredményt elérni, de a tömörült védelem mindent szerel. A KAC eredménytelen támadásait veszedel­mes KEAC támadások akasztják meg. Moldován csak kifutással tudja szerelni a veszedelmes támadást, Juhász gyenge sa­rokrúgása után Kirinyi a balszélen meg­ugrik és közvetlen közelről Seprényi ke­zébe rúgja a labdát. Brassai a halszélről szép lövést küld a kapu felső sarkára, de az egyetemi kapus biztosan huzza le a labdát. A 27. percben Lukács egyéni já­tékkal gólt rúg. (1:1b A harmincadik percben szép lövés száll az egyetemi ka­pura, de Moldován üldözéssel sarokra ment. Utána a KEAC rúg sarokrúgást, szépen ivelődik a labda a kapu elé, de KAC fejről a labda a mezőnvbe jut. Len­dületes KAC támadás után Biassai kapu fölé bombáz, majd Szántai kapu mellé lő. Moldován vetődéssel sarokra ment, majd megint sarokrúgás jelzi a KAC ió- lényét. Veszedelmes KEAC támadás in­dul, Seprényi kifutással próbálja menteni a helyzetet, de csak érinteni tudja a lab­dát, inelv azonban hajszállal kapu rneiíé gurul. A sarokrúgás igen hátra sikerül és igy KAC támadás indul. Hosszas mezőny­játék után az egyetemi csapat lendül tá­madásba, Vass a büntető területen belul szabálytalanul szerel, a megitélt 11-est Kirinyi kapu mellé küldi. Az egyetemi csapat csatársora vezet eredménytelen támadást, majd lanyha mezőnyjátékkal fejeződik be a játék. A KAC együttesének játéka a múlt vasárnapi fölényes győzelem után csaló­dást kellett. A nehéz, csúszós pálya na­gyúri megnehezítette a labda pontos ke­zelését és lehet, hogy ez okozta a csatár sor eredménye tel enségét. A KEAC csa­pata nagy lelkesedéssel és igyekezettel küzdötte végig a kilencven percet és ok >s játékbeosztásával sikerült neki a liizelgő döntetlen cedményt kiharcolni. A mezőny legjobb embere Szaniszló II. volt, ki csa­patának tengelyében úgy is, mint táma­dó, úgy iß, mint védőjátékos hatalmas munkát végzett. Mindkét csapatban a közvetlen védelem volt a jobb. Moldo­ván, az egyetemiek kapuvédője b.zto« labdafogásával, jó helyezkedésével tűnt ki. A Húsos veretlenül nyerte csoportiában a bajnokság Húsos—KflC Turul 4:1 (1:1) KOLOZSVÁR A kerületi bajnokságok küzdelmei tegnap befejeződtek. A Mátyás csoport bajnoka a Húsos csapata lett, amely veretlenül, 15 ponttal, megérde­melten került a bajnokság élére. A KAC- Turul elleni döntőmérkőzést 4:1 aránv ban nyerte meg a Húsos olyan játékkal, amit kevés N. B. II. csapattól is alig láttunk. A nehéz, csúszós és sáros pályán a KAC-Turul csak az első félidőben elé­gített ki, mig szünet után összeroppaut és a Húsos fölényesen játszva, könnyen győzött. A két csapat a következő összeállítás­ban vette fel a küzdelmet: Húsos: Pop, Hanta—Butyka, Bokor— Vineze—Szabó, Rusz— -Ferenci—Palocsay —T óth—Binder. KAC'Turul: Benedek, Horváth—Rég­ner II., Hóllay—Régner I.—Mátyus, Nagy —Dobranszky—Harrach—Szabó—Antoni. A vezető gólt a KAC-Turul éri el Har­rach révén a 22-ik percben. A 39-ik perc­ben Binder egyenlít. Szünet után a Hú­sos lelkesen játszva Palocsay remek gól­jával a második félidő 19ik percében megszerzi a vezető gólt, majd Tóth és Binder góljaival 4:l-re győz. A Húsos csapatában minden egyes já­tékos szivvel-lélekkel küzdött, de különö­sen Hanta, Szabó és Palocsay tettek ki magukért. A KAC csapatából Hóllay és Antóni tűnt ki. A Húsosnak a lejátszott nyolc mérkőzésből mindössze csak egy pont vesztesége van, ebben nagy érdeme van Máthé László ügyvezető elnöknek, Vineze János intézőnek, valamint Kádár János edzőnek, akik fáradtságot nem kí­mélve, egész szezonban azon igyekztek, hogy a csapat játékosai lelkiismeretesen és sportszerűen küzdjéfc végig a bajnoki szezont, amelynek gyümölcse az N. B, II.-be való jutást eredményezte. A Húsos—KAC-Turul döntőmérkőzést ezer néző előtt Welser Jenő, a J. T. ügy­vezetője kitünően vezette le. ,Chris:mann ügy megforgatott, hogy hazafelé is mind forogjam.,.“ Bíró Opry? MUC, a magyar kalapácsvetés bajnoka, budapesti fanulmányutjáró! beszél KOLOZSVÁR. Mint ismeretes, a Magyar Atlétikai Szövetség meghívására Budapesten tartózkodó Christmann Sepp oktatásain a KAC és a magyar kalapácsvetés kolozsvári bajnoka, Bíró György is résztvett. Christmann mester, mint a német szakszö­vetség föoktatója, elismerten a világ legjobb­ja a dobószámok, de különösen a kalupács- vetés terén. Ezt a német „dobóóriások‘‘ ered­ményei is igazoljál:. Három hétig tartott a ,.Christmann-iskola“ a BEAC-pályán és a Testnevelési Főiskolán. A dobások abc-jét a a nagy eredmények titkait nemcsak elmond­ta a mester, hanem be is mulatta és film se­gítségével is igazolta állításait. Igazi, kor­szerű szakoktatást végzett Christmann. Még bajnokaink is rengeteget tanultak tőle. Megkérdeztük Bíró Györgyöt, az erdélyi bajnokot, beszéljen nekünk budapesti tanul- mányutjáról. Biró György nem „mai“ sport­ember és bajnok. Ö az igazi amatőr, az ér- dcknélküli sportoló mintaképe. Aki magáért a sportért lelkesedik. A többszörös román bajnokság nem szállt a fejébe. Mint civil* a Gazdasági Akadémia adjunktusa és egyben sportvezere is a gazdász diákságnak. — Az öreg Seppet régebbről ismertem már — kezdte a válaszolást a székely bajnok. — Jól ért hozzá, különösen a kalapácshoz (már t. i. a dobáshoz). Diszkoszvetésnél is uj elmé­letet tanít. Egyébként is sok „újat“ hallot­tunk és tanultunk a nagy mestertől■ A leg­fontosabbak ezek voltak: 1. Eredményre nem szabad dobni. (Ennek az állításnak igazságát, sajnos, én magamon is tapasztaltam — val­lotta be a bajnok —, mert ezt szem előtt tartva, legalább 5 m.-nél dobnélc most többet. Csúcseredménye 48.84 cm., de dobott már 51.50 cm.-t is versenyen kivitt Athénben. 2. Nagy lazaság hell legyen a karokban és váll­bán. A centrifugális erő az, amitől a dobás sikeriiltsége függ. Christmann szerint a kala­pács kap centrifugális erőt s ez adja a gyor­sulást. Ennek eredete azonban a mester előtt is enigma, amire legfeljebb csak a fizikusok válaszolhatnának. 3. Nem szabad stílushoz ragaszkodni. Mindenkinek van egyéni stílusa s ezt nem kell erővel átformálni. Fő erénye Christmann mesternek, hogy jó szeme van és a hibás dobás után elisrnétli a mozgást s ugyanakkor a helyes mozgást is bemutatja. Úgy, hogy azt örökre meg lehet jegyezni. A magyar kalapácsvetőkről érdeklődünk. Német. Rácz, Bertalan és Gáspár nevét em­líti, „na meg Biró is . .“ (teszi hozzá góbé- san), mint azokét, akik jó hírnevet akarnak szerezni az atlétika eme nehéz ágának, ami­ről igy vélekedik a több, mint száz kilós baj­nok, „olyan könnyű a kalapácsot dobni, hogy el se hiszik“. Tehetségek után érdeklődünk. — Az Akadémián én nemcsak adjunktus, de az ifjúság barátja és sportvezére is va­gyok. Eddig két tehetséges fiút fedeztem fel. Keresztest a sulydobásban. aki már 14 m. felé dob és Kovács Lászlót a kalapácsvetés­ben, aki 33 m.-t dobolt már. Na meg az cn kisfiam, aki ugyan kicsi, 2 éves, de annyira tehetséges, hogy tudja már mondani, a „tala­pácsot“... Befejezésül Bró, a magyar kalapácsvetés és a magyar gazdaság büszke bajnoka ezeket kívánta: — Jó termést, békességet s még legalább egy embert, aki 50 m.-en felül dobjon Ma­gyarországon a kalapáccsal. Bízunk kívánságainak teljesülésében. BOLDIS LÁSZLÓ. AZ ORVOSTANHALLGATÓK LABDA- RUGÓMERKŐZÉSE A kolozsvári Ferenc József Tudomány­egyetem orvoskari hallgatói labdarugómérkő­zést rendeztek a Horthy Miklós-pályán. Az elsőévesek 7:1 (3:1) arányban legyőzték a harmadéveseket. Góllövők: Lányi (3). Sófai- vy (2). Péter. Várady. illeve a harmadévesek részéről: Stubhohl. A mérkőzést Szabó Imre orvostanhallgató vezette. ERDÉLYI TORNÁSZBAJNOKSÁG KO­LOZSVÁRON. Erdély tornászbajnokságiair május 25-én rendezik Ko'Lozsvárott f» városi sporttelepen. Az erdélyi kerüllet elhatározta, hogy ugyanakkor Mátyás Király Kupi;» ván­dordíjai hármas csapatversenyt rendez és er­re az anyaországbeli tornászokat is meghívja. Ezt a versenyt gyűrűn, nyújtón és korláton bonyolítják le. AZ ORSZÁGOS IFJÚSÁGI lornászbajnok- ságot májiis 11-én rendezik a MOTESz, a BTC és BBTE tornacsarnokában, Budapesten, BÁSTYA—KAC 4:3! Az ifjúsági bajnokság első döntő mérkő­zését nagy meglepetésre a bástya ifik nyer­ték meg 4:3 (1:2) arányban. A KAC if in- sági már 3:1-re vezeteti, amikor a Bástya az utolsó félórában fölénybe kerülve megfordí­totta az eredményt. Góllövők. Szőcs (2) Babos és Pálffy. illetve Kovács II., Kovács III. és Adorján. Mátéffy a Bástyából 11-est hibázott. A mérkőzést Jania vezette, amely­nek a visszavágója jövő vasárnap a Bástya­pályán lesz. KMS—KKASE 1:1 (1:01. Ifjúsági bajno­ki. Vezelte Szatmári. Gódüvők: Szász, illetve Szabó. A KERÜLETI BAJNOKSÁG VÉGSŐ ÁLLÁSA A KÖVETKEZŐ Mátyás-csoport: 1. Húsos 8 7 1 0 34:12 lő 2. KAC Turul 8 6 0 2 39:20 12 3. KMSC 8 4 1 3 22:11 9 4. KKASE 8 2 0 6 10:26 4 5. 111. kér. 8 0 0 8 7:43 0 Szamos-cső port: 1. Villamos 8 6 11 19:8 13 2. MÁV 8 5 1 2 19:11 11 3. Haggibbor 8 3 2 3 15:18 8 4. Bástya Törekvés 8 12 5 11:13 4 5. Dési SE 8 2 0 6 12:26 4 TÖBB ZSŰRITAGOT NEVEZETT KI A MAGYAR VI VÓSZöVÉTSÉG KOLOZSVÁRRÓL A Magyar Vivószüvetség legutóbbi ülésén a tőr- és a kardvívásban a következő zsűri­tagokat nevezte ki Kolozsvárról. 1. osztályú zsiirielnökök: Szele Márton. Losouczy Mi­hály, dr. Hiutz György. I. Gsztályu zsűritag­nak minősítette Bartunek lózsefet a tőr- és a kardvívásban. Hmtz Gábor, dr. Király Endre és Kökössy Mihály a kardvívásban. II. osztályú zsűritag lett a kardvívásban dr. Csu­tak Gyula. A SZOLNOK, KISPEST. SALBTC ÉS A TÖREKVÉS JUTOTTAK A MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐJÉBE A Magyar Kupa négyes döntőjébe két ama­tőr és két proficsapat került be Ezek közül a Törekvés 3:0 (2:0) arányban győzött a Gázgyár ellen, mig a SaiBTC az Elektromos ellen 1:0 (1:0) arányban győzött. A profi­csapatok közül a Szolnok a Tokod ellen 2:0 (0:0), mig a Kispest a Gamma csapatát 3'0 (0:0) arányban verte. A FERENCVÁROS tegnap Komáromban játszott a KFC 40 éves jubileuma alkalmá­ból, akit 8:2 (4:2) arányban győzött le. A WMFC vasárnap Nagyváradon a NAC elleni barátságos mérkőzésen 4:2 (1:2) arányban győzött. SZABADKAN háromezer néző előtt az SzSK együttese a helyőrség válogatottja el­len 3:3 (1:1) arányban döntetlenül játszott. DÉSI SE—HAGGIBBOR (Kolozsvár) 2:1 (1:0). KMSC—KKASE 6:1 (4:0). I. osztályú baj­noki. A munkáscsapat már az első félidőben bebiztosította a győzelmét. Góllövők: Ka­pusi (2). Székely. Szász, Gergely és Mayer, illetve Kendrean 11-esből. Soós kifoaástala- nul vezette a mérkőzést, aki Rotsingot a KKASE-ból, durvaságért, mig Székelyt a KMSC-ből utánrugásért kiállította. A MÁV—BÁSTYA TÖREKVÉS mérkőzést barátságos jelleggel játszották le, amit a vas* utascsapat 5:3 (1:3) arányban nyert meg. Góllövők: Borbély (2), László, Kovács és Komáromi 11-esből, illetve Oroszi (2) és Bot. Vezette Gencsy. MÁR CSAK 32 CSAPAT KÜZD A SZENT LÁSZLÓ KUPÁÉRT. A Szent László Ku- páért folytatott küzdelmek a rendkívüli vi­szonyok rnihltt kissé elkésve, die rendben folynak. A további küzdelmekben már a vi­dék és a főváros három iskolája: a Wesselé­nyi fk, a FClsőépitóiparhkoEl és a Fáy g. csapaţa vesznek részt:. Pestkörnyék csapatai közül csak kér együttes szerepel: a Peslujhe- iyi kér. középisko'a és az Újpesti áll fém- iparisíkoía csapata. A május 5-én sort’kerülő Pestújhelyi kér. Wesselényi fk. mérkőzésen fog eldőlni mindeu bizonnyal, hogy a két csa­pat közül melyik fogja képviselni a főváros és Pestkörnyék labdarugó sportját vidéki csapatok ellen a kupa további küzdelmeiben. A vidéki iskolák csapatai közül az eddigi mérkőzéseken igen jól szerepeUt-ek: a Ka­posvári köz?, kereskede’mi. a Pápua bencés g.. a Kiskunhalasi ref. <r.. a Szegedi all. felső, ipariskola és a Munkácsi magyar-orosz g. A kolozsvári iskolai csapiatok közül az ÁVl. g. és az Unitárius g. csapata került ki veretle­nül. Május 9-én az egyetemi sporttelepen ke­rül eldöntésre, hogy melyik iskolia csapn’a fogja Kolozsvár szineit képviselni a további küzdelmekben. PATAKY MI FIÁI VNAK. a magyar labda­rúgás és a nemzeti értéket jelentő Ferencvá­ros FC sportbeli felvirágoztatása körül szer­zett érdemeiért az OTT arany testnevelési érmét adományozta. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom