Ellenzék, 1941. május (62. évfolyam, 99-124. szám)
1941-05-03 / 101. szám
I 9 4 1 ai á j a s 3. fíllenJ£k WWW wmuza Erdélyi magyar bankpolitika 4 Pénzintézeti Központ az elmúlt napokban tartotta Budapesten jubiláns közgyűlését, melyen meleg ünneplésben részesítették az ott első ízben megjelent erdélyi kiküldötteket. V közgyűlésen a pénzügyminiszter is felszólalt s érdekes beszédben magyarázta annak a szükségességét, hogy a visszatért területek 11 i- ielszervez-etét egybe kell kapcsolni az anyaország hitelszervezőiével. Az egész országra egységes hitelszervezetct kell megteremteni 9 ennél a munkánál figyelemmel kell lenni arra is, hogy a visszatért területen tulméretozettebb a hitel- szervezet, mint a trianoni Magyarorszag területén volt. A rövid hírlapi beszámolókban nem olvastunk arról, hogyan képzeli a pénzügyminiszter az egységesítést, hol, milyen vonatkozásban látja túlméretezettnek hitelszervezetünket s mit tekint az uj magyar hitelpolitika legfőbb követelményeinek. Aligha tévedünk 'azonban, ha feltesszük, hogy a célja nein a nehéz időket átvészelt erdélyi magyar bankok megszüntetése, vagy budapesK irányítás alá helyezése, hanem inkább annak minden eszközzel való elősegítése, hogy magyar bankjaink Erdély gazdasági életének megalapozásában s megszervezésében méltó szerephez jussanak s hogy elsősorban azok jussanak szerephez, melyeknek pénzügyi politikája a kisebbségi helyzetien is öntudatosan magyar volt. Erdély hiteléletén ugv kell segíteni. hogy az itteni, nehéz időkben kipróbált és megbízhatónak talált, Erdély talajába kapaszkodó pénzintézetek i>- dúlhassanak erőteljesebb fejlődésnek, ha pedig valóban túlméretezett volna hitel- szervezetünk, a visszaszorítás ne a mi erdélyi magyar intézeteinket érintse. Pénzügyi politikánkról sok szó esett már kisebbségi éveinkben, annak múltbeli tanulságait, hibáit, lehetőségeit sokat vitatták. Nem egyszer felvetődött a kérdés, lehe-e és legyen-e nekünk, erdélyi magyaroknak, önálló és öntudatos hitelpolitikánk? A felelet erre sokáig késett, mert közgazdasági életünknek nem volt kellemes szembenézni ezzel a kérdéssel, annak feszülő időszerűségét megérteni nem akarta s szívesen és következetesen magyarázta azt, hogy a gazdasági életbe nemzeti szempontokat vegyíteni nemcsak lehetetlenség, hanem veszedelmes is. Az erdélyi gazdasági életnek — hirdették — nem szabad három részre differenciálódnia és fajok szerint megoszolnia. A románság törekvéseit a gazdasági élet Racionalizálására a toki- komor nyugtalansággal fogadta és — talán érthető módon — egyedüli gondja az volt, hogy a maga fejlődési, gyarapodási lehetőségeit minden rendelkezésre álló eszközzel biztosítsa. A tőkének kényelmetlen volt az. hogy román hivatalos körök előtt magyar nemzeti jelleggel szerepeljen s ezért volt az — amint egyik közírónk 1925-ben megállapította — hogy „az igazgatósági szobák párnázott ajtaja mögött bárkit szívesebben látnak, mint a magyar szervezkedés gon- j dolatának hordozóját.“ A tőke nem haj- j landó elhinni, hogy ..a kisebbségi élet hatalmas megtámasztása neki bő hasznot Jog hajtani és a kisebbségi szervezkedésnek és sokágú tevékenységnek reális hitele van*4, nem hiszi el, hogy a „kisebbségi élet olyan takarékpénztár, mely neki dús kamatokat fog szolgálni.44 Nem, az addig magyarnak tekinteti tőke óvatosnak és ingadozónak bizonyult 3 azt sem akarta tudomásul venni, hogy a román cs a szász tőke már a magyar impérium alatt megszerveződött a saját öncéíusá- gának alapján. A szászok vas szigorral, ellentmondást nem tűrő eréllyel állították' pénzintézeteiket népi céljaink szolgálatába. Pénzügyi organizációjuk az egész szászság feSzobák, épületek festését a legmochmebb k'vitelben készít mCLER, Kötő-utca A. Alapítva 1908. Telefon 37-74. Irta:VITA SÁNDOR gvelmezettségére. szolidaritására, takarékosságára, szorgalmára támaszkodott. Kezdettől fogva feladatuknak tekintetlek az egész szász gazdasági élet linansziro- zását s társadalmunk legszélesebb rétegeivel való kapcsolatuk áUal a szász ingó- tőke jelentős részének kezelőivé váltak. Régebbi időkben a kifizethető osztalék nagyságát alapszabályaik határozták meg s bennük találták meg kulturális intézményeik is legtöbb és legbőkezűbb támogatóikat. 1912-ben már 42 pénzintézetek volt, 40 millió korona alaptőkével. A habom után koncentrációval számuk csői ken s a bankkrizist megelőző évben, 1930-ban már csak 35, részvénytőkéjük azonban 528 millió lej. A Revisionsver- band-ban olyan összefogó szervezetük volt, mely emberileg óvta őket a megrázkódtatásoktól s biztosította minden intézet számára a szász szolidaritás erejét. A románok hitelélete Erdélyben 1872" ben. az Albina alapításával indult meg. Már ekkor alapelvül tűzik ki, hogy az intézet kizárólag románok számára és csupán románok érdekében létesül. A világháború küszöbén már 152 intézetük vau, 65 millió korona részvénytőkével —- élénk cáfolatául annak, hogy az erdélyi románság a magyar uralom alatt létében és fejlődésében állandóan fenyegetett, hátraszoritott nép lett volna. A román bankigazgatók 1932. év januárjában Kolozsvárt értekezletet tartottak s itteni felszólalásaik élénken bizonyítják azt, mekkora erőt jelentettek ezek a román bankok népük számára. Dr. Gherman Laurian előadói jelentésében hangsúlyozta. hogy ezek a bankok nem tisztán kapitalista szervezetek, hanem harci fegyverek voltak, amelyeket a románság nemzeti kötclességtudata teremtett meg s ezeknek sorsához volt kötve az erdélyi románság minden gazdasági és kulturális érdeke. Ugyanígy méltatta a román bankok nemzeti jelentőségét Leon Bancu is, kiemelve, hogy ezek a nemzett ellenállás valóságos várai voltak, tízmilliókat adtak román nemzeti célokra és százezer holdakkal gyarapították a nemzeti patrimoniu- mot. A román bankokat a Solidaritatea fogta össze közös szervezetbe A két velünk együttélő nemzetiségnek tehát már a román uralom kezdetekor erős és nemzeti célokat szolgáló hitelszervezete volt. Ezeken a szervezeteken belül a magyar tőkének nem volt keresidvaló- ja s ha nem akart a két öntudatos szervezői: között. felmorzsolódni, szintén meg kellett alkotnia a maga szervezetét. Az uj szervezetnek azonban — szükségszerűen — magyarnak kellett lennie s ez a bankok egytészében kényelmetlen érzéseket keltett, „az intézetekre a csatlakozás — amint egyik bánsági magyarnyelvű napilap annakidején irta — semmiféle előnnyel nem járna, hanem ellen- kezőleg, kedvezőtlenül befolyásolná érdekeiket és hátrányos volna üzleti tevékenységükre.44 S valóban, az 1922-bou számontartott 197 magyar jellegű pénzintézet küzöl csak 98 lépett be az Erdélyi Bankszindikátusba. 174 millió lej alaptőkével. A többi nem volt hajlandó vállalni a magyarsághoz tartozás következményeit. A román kormányok mostoha politikája, a viszontleszámitolási hitelek hiánya, majd a harmincas évek konverziós törvénye s bankválságai a Bankszindiká- lus kisebb magyar pénzintézeteit érintik elsősorban. 1938-ban már csak 45 bank tartozik a Bankszindikátus kötelékébe, ezeknek alaptőkéje is csupán 377 mittjt > lej. A hatmilliárdot meghaladó kihelyezés a válságos években egyötödére, l m'!- liárd 200 millióra esett vissza, a takarék.- betétállomány pedig 5 milliárdról 381 millóra zsugorodott össze. Számos vidéki kisintézet s alig 3—4 nagyobb bank tallózott ekkor a Bankszindikátus kötelékéhe — a visszakerült részek nagyobb Jj> tézeiei közül hiányoztak a magyar szervezetből az Erdélyi Bank, a Mezőgazda sági Bank, az Erdélyi Leszámítoló es Pénzváltó Bank, a nagyváradi Egyesült Bank, a Magyar Általános Hitelbank íiókja és még sok vidéki kisebb pénzintézet. Igaz, ezek egynémelyikének igazgatóságában is lalálkozuak magyar nevekkel, sőt; történelmi magyar nevekkel ia. ami azonban nem feltétlen biztosíték ar ra, hogy ezek a bankok mindig betartották a magyar közérdek parancsait. Talán helytelen volna ezeknek az, intézeteknek mindegyikétől megtagadni a magyar jelleget, de bizonyára nem igazságtalan a/ a megállapít ás, hogy éppen a budapesti nagybankok — Kereskedelmi Bank. An gol-Magvar Bank. Leszámítoló Bánk itteni affíliációi bizonyultak a legoppor- Iunusabbaknak a román megszállás alatt. Ezek egvnémelyike — mint például a Temesvári Bank — kétségbeesett erőles/i léssel igyekezett román jellegűvé válni. Mások megelégedtek azzal, hogy távoltartották magukat a magyarság hitelszerve- zelétől. Felesleges volna ezeket a regi és "lfelejtett kérdéseket most ismét felszínre hozni, mikor változtatni rajtuk nem lehet s nem is szükséges. Praktikus szempontból azonban hitelszervezetünk hibái azért kell érdekeljenek éppen ma, amikor az egész magyar hitelélet átszervezésére történnek utalások — mert tanulságot, okulást jelentenek a jövőre nézve. S erre az okulásra alighanem sziikségünk is vau mert az utolsó hónapban újra találkozunk a budapesti nagybankok erdélyi terjeszkedési törekvéseivel. Ezeknek a nagybankoknak vidéki hálózata a műit század utolsó évtizedeiben kezdett kiépülni. Terjeszkedési törekvésük összetalálkozott az erdélyi intézeteknek azzal a vágyával, hogy a megnehezedett gazdasági vizonyok közt még önállóságuk feláldozása árán is biztosítsák maguknak a szükséges segítséget, védelmet, szakszerűséget. Megindult tehát a fiókosi- tási és affilíációs folyamat, melynek ered menye az lett, hogy 1918-ban már alig volt komolyabb bank Erdélyben, amely ne tartozott volna valamelyik budapesti nagybank érdekköréhez. Érthető, hogy ez a bankhálózat, amely ilyenformán szinte szolgai függésben volt Budapesttől, kizá- rólag a főintézetek érdekeit tartotta szem előtt s távolról sem tudta az erdélyi magyarság érdekeit úgy szolgálni, mint ahogy a nemzeti szemponttól áthatott és céltu dato» következetességgel dolgozó szász és román hitelintézetek a maguk népinek érdekeit szolgálták. Az első világháborút megelőző években a nagv, magyarnak mondott bankhálózat saemeláttán szerzik meg az eladó magyar birtokokat a románság részére az Albina és társai. Amikor 1918-ban elszakadtak azok a szálak, amelyek Budapesthez fűzték bankjainkat, ezek éveken át teljesen tanácstalanul és tétován állnak. Egy részük siet uj kapcsolatokat teremteni Bukaresttel, mások inkább ugyanazon budapesti nagybank többi itteni érdekeltségével keresik a kapcsolatot. Programtalanságuk, az erdélyi magyarság érdekeivel szemben mulatott közömbösségük eleitől fogva legfőbb akadálya volt annak, hogy Erdélyben öncélú, félreérthetetlenül magyar érdekeket szolgáló hitelpolitika alakuljon ki. S ennek a magatartásnak következte ben olyan lehetőségek mulasztódtak el. a magyarság gazdasági, társadalmi szerkezetében olyan eltolódások mentek végbe, amelyeknek helyrehozatala, jóvátétele éveknek meggondolt, tervszerű munkáját lógja igényelni. Ha tehát Budapesten a hitelszervezet egységesítésével foglalkoznak, szükséges ezekre is figyelemmel lenni s levonni a tanulságot: ezek a bankok nem bizonyultak alkalmasaknak az érdé lyi magyar gazdasági élet vezetésére, szervezésére,' erősítésére. Ilyenformán Erdélynek hitelszervezete magyar szempontból az utolsó években elég vigasztalan képet mutatott. Igaz. a bankok száma erősen megnőtt, de ezek nem a magyarság bankjai voltak, hanem németek, románok, zsidók. Kolozsvár 13 intézeté közül — melyek együttesen 5.18.5 millió lej részvénytőkét képviseltek — 1939-ben már csak három tartozott a magyar jellegű Bankszindikátushoz s ezeknek alaptőkéje is csupán 90 millió lej. De még szomorúbb a Székelyföld helyzete. Itt valóban nehéz lenne tűimére l e z e tts égr ő 1 beszélni. IhlvarhHvmegyé■ ben egyetlen bank működött s szerény 2.5 millió leje» alaptőkéjével aligha elé githetle ki a megye hiteligényeit. Csíkiban már jobb a helyzet, 5 bank közül 1 Horthy Mikós-ul 14. magyar jellegű, alaptőkéjük 17 millió lej. Háromszéken a bárom magyar bank alaptőkéje 27 millió lej voit. Ha a szövetkezeti hálózat enyhített is valamit a szükségen, de lényegesen nem segített rajta. Magyar vonatkozásban tehát semmiképpen sem beszélhetünk Erdélyben túlméretezett bankhálózatról. Ellenkezőleg, inkább az tölt el aggodalommal, milyen kevés a valóban magyarnak tekinthető pénzintézetünk s ezek is nagyobbára tőkében szegények. Aminthogy a magyar tömegek a húszéves idegen uralom után nagyon le vannak szegényedve, takarékos- sági lehetőségeik nincsenek meg s igy ezeknek a rétegeknek a tőkegyűjtése utján nehezen és lassan volnának bankjaink megerősithetők. Szükség van tehát a Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ erős támogatására a "ppen azoknak a bankoknak vau rá elsősorban szükségük, amelyeknek fejlődése az egész magyarság érdeke. Tőkében erős, nemzeti célokkal azonosuló, közhasznú bankhálózatot kívánunk s örülünk, hogy ez a kérdés a pénzügyminiszternek is gondját képezi. S csak arra kérjük az arra illetékeseket, ne akarják az erdélyi hitelszervezetet a budapesti hasonlatosságára átformálni. A kísérlet egyszer már rossz eredményeket hozott. Nem lokálpatriotizmus, ha ugr látjuk, hogy azok a bankok, amelyek kisebbségi sorsban magyarok tudtak maradni, világosabban látják ma is nemzeti feladatukat s jobban tudják az itt rájuk váró hivatást betölteni, mint azok a pesti nagybankok: amelyek most fedezik fel Erdély iránti kötelességeiket, vagy akar azok a bankok, amelyek a nelnéz időkben megtagadták a magyarsággal való sorsközösséget. Örömmel fogadunk tehát minden egységesítési elgondolást, amely ezekre figyelemmel van s az erdélyi magyarság gazdasági életének megalapozásánál a fenntartás nélküli magyar bankok szolgálatait kívánja igénybe venni. Három nap alatt el keli távolítani a román feliratú házszámtáblákat KOLOZSVÁR, május 3. Kelemen Béla főkapitány helyeit es, a m. hir. rendőrség kolozsvári kapitányságáriak vezetője. 2034—1941. szám alatt az alábbi rendeletet adta ki: A 39.820—1921. B. M. sz. rendelet 38. ff-óban megállapított jogomnál fogva felhívom Kolozsvár thj. város háztulajdu. nosait. illetve a lakóházak gondnokait, hogy a még el nem távolított román feliratú házszám'táblái hat e rendelet hatály- baléptétői' számított 3 nap alatt távolit• sál: cl és addig is. amíg a város vezetősége álltai megrendelt házszámtáblák elhelyezést nyernének, a lakóházába‘ idt-ig- lenesen kéregpapír- vagy papír-házszámtáblákkal lássák el. A rendelet azonnal hatályba lép. Alii a jelen rendelet ellen vét. ameny- nyiben cselekménye súlyosabb bünictö rendelkezés alá nem esik', kihágást kővel el és az 1928. évi V. t.-c. 3. #-a alapján 100 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Kolozsvár. 1941. évi május hó 2-án. Hotei Corvin Budapest, vili. C«*üo«Mfiöi 14. w*. Nemxeíj Sxintrianái- Cár«xilVvia * varos dezve. tfÖ<rpor.fi Sfrtf*, htűey 4» s»e- ieg tetyoviv Szobák napi 3.50 P..J5H
