Ellenzék, 1941. május (62. évfolyam, 99-124. szám)
1941-05-03 / 101. szám
Arii i6 fillér I # ORGZAG'GYOléG Extern * Örs2ághást ér Ií'ÖXVVTARA BUDAPEST Pi%r lttűif-rit Szerkeszlíség és klsúóbivatal: lelozsvár, jfsssaiifli-úi 4. Teleim: 11—09. üyomda : Egyetea-utca a. szára. Telefon sz.: 29—23 BLSPilOITä: BIRTHRMIKLÓS Kiadótulajdonos: PILLIS &. L Kolozsvár. Előfizetési árak: havonta 2.79, negyedévre 8, féiévrs 16, egész évre 32 pengi LXII. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM. SZOMBAT KOLOZSVÁR, 1941 MÁJUS 3. / I ( I Í| l Erdély politikai géniusza és a magyar alkotmány Irta: KULIK LÁSZLÓ Amint mindnyájan tudjuk és érez zük, hogy Magyarország Erdély nélkül csonka és képtelen torzó, ugyanúgy fel kell ismernünk és rá keil mutatnunk arra is, hogy a magyar poli ti kai géniusz teljessége, alkotóerejének egysége szempontjából s magyar Erdély m't jelent. Alkotmányunkra méltán büszkék vagyunk, mr'nt olyan remekműre, amely ben a magyar szellem kivételeset, önál lót és maradandót alkotott. Azt szoktuk mondani, hogy a magyar nemzetnek erős alkotmányos közjogi érzéke van. De mit jelent ez? Kettőt: hogy erős eg}’séges központi hatalmat tud fenntartani és hogy e hatalomima! szemben is megóvja a magyar embernek szabadságszeretetét, egyéni méltóságát. Más szóval: az erős magyar állam hatalma csak alkotmányos halta lom lehet, de az alkotmányos szabad ságjogokat a nemzet csak csorbítatlan, erős állami keretben gyakorolhatja. ,\ szabad ember csak erős államban lehet szabad, mert jogai máskülönben elvesznek az anarchiában, vagy idegen hatalmak igája alatt: viszont az állami hatalom csak addig lehet erős, amig az a köz érdekében érvényesüli s ezáltal az alattvalók tiszteletét, bizalmát és hűséges odaadását megőrizni képes. A középkori államok politikai egységét tudvalevőleg kétfelé! bontogatta az a veszedelem, amely a magánhatalom- nak a közhatalom irovására történt elő nyomulásából eredt. Régibb történetírásunk határozottan állította, hogy a magyar állam ezt a veszélyt sikerrel elkerülte. „Mig a hűbéri Európa csak hübérurat és hűbérest ismert és a szolgák osztályait — írja Hajnik Imre. a nagy jogtudós — addig Magyarországon nemzet létezett, melynek tagjainak társadalmi egy-iivévalósága legszólób ban jogéletének egysegében tükröződött vissza.“ Ezt a felfogást legújabb történetírásunk azzal a nagy magyar becsületességgel vette bonckés alá, amely se hogysem szeret illetéktelen babérokat viselni. A kritikai munka eredménye nyomán megállapíthatjuk, hogy noha a hűbériség bizonyos formái, rudimentumai nálunk is kifejlődtek, kétségtelen, hogy ennek ellenére a hűbériség, mint a nemzet alkotmányát behálózó rendszer, mint jogintézmény, máltaiunk nem alakult ki. Ennek okát is, azt hiszem, könnyű megtalálni. A történelemben nincsenek csodák. A hűbériség formái a letelepülésből s a túltengő terménygazJÜálko- dás természetéből eredtek. Tekintve, hogy ilyen körülmények között a köz hatalom és a magánhataloni egyaránt, a földbirtokon és annak hazadékán nyugodott, innen érthető meg az a fej iődés, amely végül ä Közhatalomnak a magánhatalomban való eímeriilésével végződött: a hűbériség közvetítésével az újkori fejedelmi abszolutizmusban. Hogy Magyarország ezeket a konzekvenciákat elkerülhette, azt két körülménynek köszönheti. Egyfelől a step pei magyar lovasnép aránylag későn jelent meg a középkori Európa színpadán s a magával hozott erős, karizmatikus központi hatalom még természetesebb volt neki, mint a hűbéres urak „magánjogias“ gondolkodása. Másfelől viszont újabb élménye volt a középkori keresztény királyságról szóló tanítás, amely a közhatalomban isteni megbízásból viselt hivatalt és nem magánosok tetszése szerint gyakorolható jogkört látott. Ezekből az okokból s'kerűlt nemzetünknek alkotmányos alapvető pilléreit megóvnia, mindaddig, amig a rend’1 anarchia és a török veszedelem maga alá nem temette államunk egységét. De még valósággal az utolsó pillanatban, közvetlenül az elmeriilés előtt, sikerült Werbőczy Istvánnak a Szent Korona elméletében örök időkre szóló érvénynyel kifejezést adni a magyar alkotmány politikai egységének, amelyben király és nemzet, központi hatalom és nemzeti önkormányzat egyetlen osztatlan egészet alkot. A Habsburg uralom alatt mindazonáltal nálunk is kifejlődött az a dualizmus, amely k:rály és rendek harcai és kényszerű kompromisszuma; sorozatában oldotta fel az európai államok politikai alkotmányát. Mivel pedig a királyi hatalom idegen kézbe került, amely azt patriimóniuwként tekintette, a ma gyár nemzeti függetlenség és önkormányzat eszméje viszont összeolvadt a rendek önző privilégiumaival. A központi hatalom ugyan elvileg továbbra is változatlanul tényezője marad a köz jógii alkotmánynak, de a valóságban ezen kivid s a magyar rendiséggel állandó ellentétben gyakoroltatik: úgy hogy a Magyarországot de facto adminisztráló kormányszervek a bécsi ud vari kormánytényezők alkatrészeivé és függvényeivé lesznek csupán. Noha tehát a Szent Korona elmélete fennmarad, a gyakorlatban már közjogi gondolkodásunk is dualisztikussá torzul. Szuverenitásunk hordozója — ennek a 19. században végleges formulákat öltött elmélete szerint — a „törvényhozás“, de ez két darabból áll, amelyek között több a harc, mint a harmónia. A törvényhozás két tényező je, király és országgyűlés közül már mindinkább csak az együk, az ország- gyűlés szimbolizálja a nemzetet. Az idegen királyi hatalom ellen vívott harcokban ezért a nemzeti alkotmányosság eszméje megcsonkul: a nemzet alkotmányos képviselete a nemzeti önkormányzat szerve helyett a nemzeti önvédelem, a kormányzatnak való ellenállás orgánumává alakul át, A I8 as reform és a 67-es kiegyezés mit változtat ezen? A kormányzatot vissza iktatja az országgyűlésibe, de csak a nemzeti függetlenség eszméjének rovására hozott áldozatok árán. A kiegyezés nem népszerű s a Királyi kormány csak mesterségesen tud magának korrrtánvképes többséget, teremteni. A parlamenti 'kormány a nemzeti í közvélemény szemében az idegen fejedelmi hatalom szolgája: következésképpen a törés továbbhalad. A nemze tét most már nem a történeti alkotmány, a Szent Korona egysége repre zentálja, nem a szuverenitás hordozója, a törvényhozás, nem is az ország- gyűlés, hanem annak csak az a része, amely permanens oppoz'cióban van és ezért mindegyre felelőtlenebbé válik. A magyar alkotmányosság eredeti értelmét a köztudatban lassan a kor- j^Tvany elleni felelőtlen oppozició váltja í fel: „politizálni“ annyit jelent, mint j szidni a kormányt: „Eb ura fakó, Ugo- i csa non coronat“. S amint a múltban az alkotmányos függetlenség s a magyar ember szabadságának eszméje összeolvadt a rendek privilégiumaival, úgy olvad össze a hatvanhétéig! korban a polgári liberalizmus szabadságesz- j mérvei: a gazdálkodó vagyonos polgár ! privilégiumaival. Ezek az ideologikus torzulások to vábbélnek a magyar lélekben a világháború után is, amikor pedig már az alkotmánynak minden tényezője ma I gyár kézben volt s nem volt rá szűk ség, hogy alkotmányunkat merőben a kormány elleni oppozició védfalának tekintsük. Ezért van az, hogy sok jó magyar ember nem tud szabadulni attól az érzéstől, hogy megsértjük a tor- J ténelmi alkotmányt, ha kiirtjuk abból a polgári liberalizmus eszmei öröksé gét. Pedig mindnyájan mondj ük és érezzük, hogy a polgári Iiberáliizmus eszmevilága kiégett, idejét múlta s hogy a változott világpolitikai helyzetben a központi államhatalmat erősítenünk kellene, a cselekvő munkája elé tornyosuló szervezeti akadályok elhá- I ritásával is. A legkülönösebb furcsaság, 1 amit ezzel kapcsolatban meg kellett ér nünk, az a publicisztikai hullám volt, amelyek taraján ülő férfiak az erős központi hatalomért vívott küzdelem ben jobb érvek hijján egy merő alkotmányjogi nihilizmus hirdetőivé lettek, „Rugalmas, történeti alkotmányunk van — mondották — ennek tartalma te hát tetszés szerint alakítható“: ami más szóval azt jelenti, hogy nincs 's alkotmányunk egyáltalában A másik oldalon a korszerű alkotmányjogi reformgondolatok mindegyre a „dikíatu ra“ védjét idézik fel s a komoly d's- kusszió elmerül egy idejétmúlt frazeofó gia örvényeiben. A haladó l'berális demokratikus parlamentarizmussal szemben, mint tudjuk, korunk politikai reformtörekvéseit legelsőnek és legnagyobb hatással Beirtó Mussolini s az általa életrehi vott fasiszta mozgalom hozta kifejezésre. A fasizmus egyfelől egy nagy nemzet politikai harca az őt megillető I nemzetközi érvényesülésért — másfelől azonban egy nagyszabású alkot máixyiogj reformgondolat hordozója. E reform lényege az erős, autoritativ áf lamvezetés a rendiség szellemében ui jászervezett társadalom közreműködésével. Ezek a gondolatok minálunk is sok rokonszenvet keltettek, de magyar tűnődéseink közben mindegyre felmerült a kérdés, nem siklunk-e le törté nelmi alkotmányunk talajáról, ha idegen gondolatok importálására adjuk magunkat? Ä magam részéről tisztelettel merem állítani, hogy ez az aggodalom teljesen alaptalan. A rend'ségre, mint organi kus társadalom és nemzetszervező elvre támaszkodó tekintélyű államvezetés első nagy úttörője Európában nem az olaszok nagy Duceja, hanem ennek a városnak, Kolozsvárnak legnagyobb szülöttje, Erdély nagy' fia és Magyar- ország utolsó nemzeti királya: Hunyadi Mátyás. Az ő nagyszabású kísérlete — amelynek markáns leírása Mályusz Elemérnek a Mátyás király emlékkönyvbe iktatott pompás tanulmányában olvasható — az erős fejedelmi ha talmat a rendi formák következetes kiépítésével alátámasztani, egyúttal az utolsó totális alakja a magyar politikai ,g/ondo>!atnakk Ezt a gondolatot utána Erdély magyar fejedelmei tartják életben: innen Erdély bámulatos politikai ereje. A szétdarabolt, törökdulta Magyarország politikai géniuszát eképpen tudta Erdély még másfél évszázadon átmenteni: az erős fejedelmi hatalom Erdélyben igy lett a magyar független ség és alkotmányosság védőbástyája, ugyanakkor, amikor egyúttal módot talált arra is, hogy Magyarországot újból világpolitikai tényezővé emelje s kóstolót adjon a világnak abból, mit jelentett volna Európának a magyar nagyhatalom, ha nem hagyják magára a barbarizmus elleni küzdelemben. Az önálló erdélyi fejedelemség buká sa és az unió között, sajnos, nagy időbeli űr van, amely már csak ar idegen királyságot és a csonka magyar alkotmányt ismeri. Ez és a sajnálatos törté neti atmoszféra, amelyben az unió végül létrejött, okozták, hogy nem az erdélyi géniusz által tisztán és a maga organikus teljességében megőrzött ma gyár politikai alkotmányosság — hanem a csonka államéletben eltorzult és idegen eszmékkel megmérgezett l'berális? konstitucionalizmus lett úrrá a magyar közéletben s ez emelkedett uralkodó elmélet rangjára. Amikor pedig a parlamenti ellenzék, abban a meggyőző désben, hogy a magyar alkotmányt védi az elnyomatás ellen, a technikai cbstrukciót valósággal egy lengyel stílusú liberum vétóvá én'tette ki, Concha Győző már maga is hiába óvta a magyar közvéleményt attól, hogy az alkotmányt a politikai anarchia védőpalástjának tekintse. Most, hogy Erdély és Magyarország, között az igazság és a bölcsesség meg csúfolásával emelt trianoni határok megnyíltak, itt az ideje, hogy ráeszméljünk arra. mit jelent a magyar alkotmány teljessége szempontjából azi erdélyi tradíció. E tradíció arra tanit, hogy a magyar politikai alkotmány lényege nem az állami erőnek az egyéni szabadság érdekében való korlátozása, hanem a nemzet erő t szervesen összefoglaló tetterös nemzeti önkormányzat. Transylvania docet: az erdélyi géniusz erre tanit. /
