Ellenzék, 1941. április (62. évfolyam, 74-98. szám)
1941-04-26 / 95. szám
1941 április 2 6. ELLENZÉK győzelem fegyverrel és kenyérrel (13.) Kétféle közhangulat kiséri ennek a most folyó világháborúnak az eseményeit. Az egyik: naponta tudomásulveszi a tényeket, a német—olasz fegyverek villámháborus győzelmeit, Magyar- ország tengelypolitikai adottságát és általában a tényeket, melyek e berlin—római politika világhatalmi vonalán immár Európa területén tisztázták a helyzetet és eldöntötték a kérdést a fegyverek erőviszonya tekintetében. Ez a közvélemény a tények között természetesen nemzeti érzéssel vette tudomásul azokat az eseményeket is, amelyek e tmgelypolitika vonalán eddig is Magyarország északi, keleti, majd déli területi gyarapodásait jelentették. Azután van egy másik közvélemény, mely egyre tragikomikusabban vonatkoztatja el magát a tények valóságvilágától. Ez a közvélemény nem örvend, hanem sóhajtozik, nem lát, hanem okoskodik, nem a meghódított nemzetek seregeinek fegyverletételével és állami felbomlásával számol, hanem az angol rádió közleményeinek hangulat festését tekinti forrásnak. Mitsem törődve azzal, hogy tegnap és tegnapelőtt mennyire világraszó- lóan fontosnak minősítette a londoni ? á- dió bemondójával együtt a jugoszláv és görög seregek elleniállását — most fölényes legyintéssel tekinti jelentéktelennek ugyanezeknek a seregeknek katonai szempontból is fantasztikusan példátlan megsemmisülését. ! Az érvekre, melyeket ez a másik, tőlünk és a magyar létektől mindig idegen közvélemény hangoztatott, még homályosan emlékezünk. Itt élnek még elárvult okoskodásai kávéházaink falai között a nemzetiszocialista Németország belpolili- kailag öt évvel ezelőtt kacagó biztonsággal megjósolt összeomlásáról, majd az egynéhány hónappal későbbre európai bojkottal megjósolt gazdasági összeroppanásáról: emlékezünk pontos magyarázataira Csehszlovákia állambiztonságáról, a nagy lengyel hadsereg megjósolt németországi hódításairól, Franciaország évtizedekre biztos Maginot-vonaláról, az északeurópai tengerpart angol flottabázisairól és mindazokról az előre mindig Németország ellen döntő fontosságúnak kikiáltott, de utólag Németország javára mindig jelentéktelennek minősített államokról, melyei: sorban hónapok, hetek, sőt napok alatt omlottak össze értéktelen kártyavárként a francia—angol politikai elgondolások minden európai reményének megsemmisüléseként. Ez a közvélemény, mely eddig megbízhatóságban, bölcsességben és nemzeti érzésben ily kitünően levizsgázott, még mindig nem. vallja meg szégyenkezőn tévedéseit. Most uj játékot játszik. Azt sut- togja, hogy nem fontosak a fegyverek, ezt a háborút immár nem a harctéren, hanem a közellátásban döntik el az erőviszonyok. r I Minden ok megvolna orra, hogy a kávéházi böleselkedők ellenséges és mé.te- lyes ábrándjait a jóslások eddigi mérlegcsődje alapján semmibe vegyük, mégis azt mondjuk: lássuk hát ezt az uj érv- játékot is és nézzünk beteg számtania mögé. ! Európa békekörülményei: között valóban gabonát importált Amerikából. Ez az import 25—30 százalékos volt az egész európai fogyasztáshoz viszonyítva. írógépek Mindenféle gyártmányú Standard, Portable és aktatáska-irógépek beszerezhetők legolcsóbb árban, kedvező fizetési feltételek mellett. Speciális jávitó- mühely iró-, számoló-, sokszorosítógépek részére. Kermendy Mihály Kolozsvár, Boák Fweae-utca 24. Telefon: 25-43 Olyan időkben, amikor a falvakban senki sem töröd ölt a buzarbőség pazarlásaival, az éttermek és kávéházak eladatlanul maradó zsemle- és kenyérmennyiségeivel, a cukrászdák, vagy zsurok lisztfogyasztásával. A bőség, mely akkor mitsem törődött e feleslegekkel, legalább akkora volt, mint amekkora gabonabehozalalt Kanada Európa felé állandóan kimutathatott. A másik tényezőt, a bevonult seregek liszt fejadagjának állítólagos emelkedését nem tekintjük súlyosbító tételnek, mert a szakvélemény jól tudja, hogy az inkább hússal táplált hadseregek liszt- fogyasztása lényegesen kisebb személyen- kint, mint az otthon mezőgazdaságban, vagy gyárban dolgozó munkásság, főként kenyértáplálékra berendezett életének állandó lisztfogyasztása. De egyszerűen megállapítható lényeges megtakarítást jelent az a kétségtelen tény is, hogy a had seregek tömegellátásának központilag intézhető adagolásánál és anyagfelhasználásánál óriási előnyhöz jut a pontos számítás a sok milliónyi magánháztartás min- < és liszthulladennap kárbavészö ketiyér dekáival szemben. Azok a számítások, melyek eddig oly kísérteties pontossággal kerültek végrehajtásra a tengelyhatalmak hadműveleteinek győzelmeiben, ugyanilyen alapossággal állapítottálc meg Európa mai nyersanyagönellátásának adatait is. Es eszerint a számítás szerint Európának minden ezévi árvízkár ellenére is biztosítva van a táplálkozása. Sőt: a liszt jegyek és magánkészletek szigorított bevezetése és bejelentési kötelezettsége már nem a folyóévi, hanem a mindenkor előre biztosított következő évi gondok kiküszöbölésére gyarapítja a raktárakul. I Kevésbé látjuk azonban tisztán a gazdasági helyzetet Angliában az északeurópai tej-, vaj- és tojáspiacok elvesztése után és még kevésbé látjuk az amerikai hajók angliai élelmiszer szállítmányainak egyre bizonytalanabb közlekedési lehetőségeire gondolva. Mint ahogyan azt sem tudjuk, hogy Amerika nagytőkései és munkástömegei meddig bírják majd lázadás és csőd nélkül a feleslegek ár- és bérromboló hatá sát Európa önellátásának importbojkottjával ' szemben?! SZIHHáZ El ZENE Gyergyői bál 100. számú feladvány. Eriin Konrádtói. Az óriási sikerrel bemutatott Szilágyi— Huszka operett, meynek minden eddigi előadásán szűnni nem akaró tetszésnyilvánítások kísérjék a színészek pompás játékát élükön Poór Lilivel, a jövő héten is kétszer szerepet ,a műsoron, éspedig kedden és vasárnap este../:. ' Pozsonyi lakodalom olcsó h3iyárakkal — vasárnap délután Szilágyi "László és Beck Miklós brillliáns után fó négy órai kezdettel, a felújítás elsői: nagyoperettje kerül színre vasárnap dél- endü szereposztásában, olcsó heílyárakkal. Körtánc Babay József nagyhatású színmüve a b c d e f g h Világos: Kfó, Vc6, Fe4. Hfl és gl, gy: e4 (6 darab). Sötét: Kd4, Fhl, gy: h2 (3 darab). Matt 2 lépésben. (Megfejtése e rovatunk végén.) A következő játszma a budapesti sakkor nemrég befejezett meghivási versenyéből való. A versenyben Boros és Gereben holtversenyben lettek elsők. A játszma a Magyar Sakkvilágban jelent meg Boros megjegyzéseivel. Világos: Boros S. Sötét: Tipary L. (Caro-Kann védelem.) 1. e4, c6. 2. c4, d5. 3. eXd, cXd. 4. d4, Hf6. 5. Hc3. Hc6. 6. Fg5. e6. 7. Hf3, FeT. 8. Bel (Szokásosabb: c5.) 8 . . . dXc. 9. FX c4. 0—0. 10. 0—0, bó. 11. Ve2! Fb7. (11 . .. HXd4-re 12. HXd4, VXd4 13. Bf—dl. Vc5. 14. Hd5! nyer.) 12. Bf—dl, Hh4! 13. He5, Hb—d5. 14. Fa6, HXc3. 15. bXc, Vd5. 16. FXb7, VXb7. 17. Bd3, Hd5. 18. FXe7, VXe7. 19. Vd2, Ba—c8. 20. Bel, b5. 21. Bb3, a6. 22. Ee4. Va3(?) (Sötét lebecsüli a támadás erejét. 22. ... f6 23. Hf3, BXc3, 24. Be—h4 stb. volt helyén, egyenlő esélyekkel.) 23. Bg4! és sötét feladta, mert fenyeget 24 BXg7-j- és g6 24. Vh6, Hf6 esetén 25. Hd7! is dönt. (A 106. számú feladvány megfejtése: 1Vc6—b5.) Eredeti bemutató A fiatat magyar írógárda egyik legtehetségesebb és 1'egmépSzerübb tagjának, Babay Józsefnek legújabb darabja, a Körtánc kerül bemutatóra a jövő héten a színházban. A Körtánc, melyet az összes' fővárosi színpadokat megelőzve elsőnek mutat be a kolozsvári Magyar Színház, a kitűnő írónak egyik legérdekesebb darabja, amely a maga izgalmas meséjével,, drámai helyzeteivel és nagyszerűen megrajzolt embertípusaival a nézőt az első szóitól a függöny -egördültéig feszüiiíegy hűségben tartja. . A mai idők darabja, a Körtánc, mely négyemeletes bérház szenvedélyekkel és nőkkel teli, sokszor láthatatlan életét viszi a színpadra egy túlfűtött, megrázóan drámai történet keretében. Az izgalmas és érdekfe- szitő képtker. melyek a film gyorsaságával váltakoznak egymásután, a rendezés természetesen nyílt forgószinpadon pergeti le és igy a Körtánc technikai megoldása is lesz az előadás látványosságának. >gvike Ejső magyar cirkusz előadás és birkózó verseny a FRANZINI CIRKUSZBAN (Posta mögöjt) háta I Ma este 7-ko? nagy meg-í*7álll lí?7Q£F a legendáshírű magyar b’rkozó- ■»■O nyitó dísze öadás. — WÄ.HIH JUfeukl bajnok és több nemzetközi hires birkózó részvételével. — Előtte a budaié ítl artistáit és bahócak feli p é/el. Elővé'.el délelőtt 11 órától 1 óráig. Szombat .fél 8?_ GYERGYÓI BÁL. (Poór Lili vendégfelléptével.) Vasárnap d. u. fél 4: POZSONYI LAKODALOM. (Első olcsóhelyáras előadás.) Hétfő este 8: HAJNALODIK. (A Kolozsvári Tizes Szövetség előadása. Bevezető beszédet mond dr. Sárv István, a Tizes . Szervezetek jogtanácsosa.) Kedd este fél 8: GYERGYÓI BÁL. (Poór Lili vendégfelléptéve .) Szerda este fél 8: CSÁRDÁS. (Filléres hely- . árakkal.) Csütörtök este fél 8: KÖRTÁNC. (Babay József legújabb darabjának ősbemutatója. Főszereplők: Fényes Alice, Kónya Klári, Kőszegi Margit, Czopán Flori, Faludi Márta, Kovács György, Tóth Elek, Lantos Béla, Csóka József, Sen- ká'szky Endre, Bodó György, Percnyi János, stb. Rendező: Szabados Árpád. Premier-béríet 18. szám.) Péntek este fél 8: KÖRTÁNC. Szombar e<slte fél 8: KÖRTÁNC. Vasárnap d. u. fél 4: PISTA NÉNI. (Poór Lili . veradégfelí.éptével, . először olcsó ríp)vaPalrlrol I * ’**■“ "V* Este fél 8: GYERGYÓI BÁL. (Poór Lili Vtndégfeiiléptével.) Olcsó helyárak. Mozik műsora CAPITOL: A MANDERLEY HÁZ ASSZO- NYA. Daphne du Maurier világsikerű regénye (Rebecca) filmen. Egy ártatlan szív nagy harca a boldogságért. Lawrence Olivier és Joan Fontaine. Az előadások kezdete emuéi a filmnél kivételesen 3, 6 és 9 óra. jegyelővétel d. e. 1 i—1 óráig. Műsor előtt a 895.. magyar és 83. Ufa-hiradók. RIO: ZÁRT TÁRGYALÁS. Magyar vi'ág- film. Mindenki története,; akit valaki szeret. Fősz.: Tasnádv F. Mária, Páger Antal, Tímár, Vaszatry stb. Műsor előtt: legújabb híradók. AZ EDISON Mozgóképszínházban a; JUD SÜSS c. fi met vetítik, melynél a jövedelem 10 százaléka a városi szegény alapra megy. ROYAL: JUD SÜSS. A német filmgyártás remeke. Előadások kezdete 3, 5, 7, 9. EGYETEM: 606-IK KÍSÉRLET. Paul Ehrlich, a Szalvarzan feltalálójának drámai izgalmakkal leli életéről készült rendkívül érdekes film. Főszerepekben: Edward G. Robinson, Ruth Gordon, Ottó Kruger, Dóinaid Crisp. URÁNIA: SEGÍTSÉG ÖRÖKÖLTEM... Indig Oltó színdarabja nyomán készült vígjáték. Főszerepekben: Simor Erzsi, Ágay Irén, Rajnav Gábor, Gózon Gyula. Eredeti modell- alhumjainiaf kérem tekintse meg, ha BUDAPESTEK tartózkodik. Állandó nagy választék az Összes QIVÜTLÜPOK B3 N. Braun Sándor Budapest, IV. Deák Ferenc-u. 21. (Az udvarban) Rádió műsor VASÁRNAP, ÁPRILIS 27. 8 Ébresztő. Szózat, hanglemezek, 8.45 Hi- rek, 9 Görög katolikus szentmise, 10 R. kát. szentmise, 11.15 Evangélikus istentisztelet, 12.20 Időjelzés, 12.30 A Rádió Szalonzene- kara, 1 Újvidék (előadás), 1.45 Hirek, 2 Hanglemezek, 3 Időszerű gazdasági tanácsadó, 3.45 Tánczene, 4.30 Gróf Széchenyi István és a magyar töld (felolvasás), 5 Hirek, 5.20 Honvédmüsor, 6 A Budapesti Nemzetközi Vásár, mint a nemzeti erők fokmérője. Móricz Zsigmond előadásai, 6.25 Votisky Alice és Pál'ágyi István magyar nótákat enekel, kiséri Gáspár Lajos cigányzenekara, 7 Hirek, 7.20 Aknát szednek a honvéd folyami erők az újvidéki Dunaszakaszon. A m. kir. Honvédség propagandaszázadának rádióközvetité- se, 7.45 Bécsi gvémánlok. Zenés vígjáték három felvonásban, 8.55 Sport, 9.40 Hirek, 10.10—10.40 A Bécsi gyémántok c. zenésjátéknak III. felvonása, 12.ig Cigányzene, 11 Hirek idegein nyelven, 12 Hirek. BUDAPEST II.: 11 Cigányzene, 12.05 Levente rádiófélóra, 3.05 Szalouötös, 6 Votisky Alice és Palágyi István magyar nótákat énekel, kiséri Gáspár Lajos cigányzenekara, 6.25 Budai és óbudai épitőmesíerek (előadás), 7 Hanglemezek, 8 Hirek, 8.10 Végli Sándor-vonósnégyes, 9 Képek a régi Pozsonyból (előadás). HÉTFŐ, ÁPRILIS 28. 6.40 Ébresztő, torna, 7 Hirek. közlemények, étrend, hanglemezek. 10 Hirek. 10.20 Miért készítünk zöld főzeléket? 10.45 A kárpátija 1 folyók halai (clőadá-), 12 Harangszó. Himnusz, 12.10 Cigányzene, 12.40 Hírek, 1.20 Időjelzés, 1.30 Szalonötös, 2.30 Hirek, 2.45 Műsorismertetés, 3 Árfölyamhi- rek, 3.20 Hanglemezek, 4.15 Hireis magyar országgyű’ések (előadás), 4.45 Időjelzés, hirek, 5.15 Bak László zongorázik, 5.45 Lux Elek (felolvasás), 6.15 A Rajkók zenekara, 6.30 Amikor Kossuth házelnök volt (hang e- mezekkeil). 7 Hirek, 7.20 Az Országos Légvédelmi Parancsnokság közleménye, 7-30 A Filharmóniai Társaság hangversenyének ismertetése, 7.35 A Filharmóniai Társaság hangversenye, 8.55 Szabaidka (előadási, 9.40 Hirek, 10.10 Cigányzene, 11 Hirek idegen nyelven, 11.30 Jazzhármas, 12 Hírek.