Ellenzék, 1941. április (62. évfolyam, 74-98. szám)

1941-04-12 / 84. szám

B LLP N 7 fi K 194 1 áprUlt I 1. A sok gyermek nemcsak Isicnáldásí lelcnt, de szeitemi cs érkötési nemzeti­gazdagodást is, — állapítja meg a tudomány-20™™ l.iiy imuciit taiMulalom tudós Le Bluy • rt egyszer arról vay magyarra is lei or­dított kis tanulmányt. hogy u tói sitii alom sz<. rn pont jóból nőm any nyír a az eg\ gyermekes, hanem a sok- gyermekes csalódok a fontosabbak js ertékeseb bek. Erről a tárgykörről' egyébként már sok­szor és sokul irtaid do ke Play volt az, aki a faj-élet tan megvilágításában élesen és határozottan megforniulázta ezt a té­telt, hogy minél kisebbszámu gyermek születik valamelyik esaládbau, annál in­kább ,.11 elő, \agy legalább is fenyeget az a veszedelem, a család és az ősök ki­emelkedő értékei ás tulajdonságai elhal­ványulnak. vagy egészen elenyésznek. Le Play szerint a gyermekid: számánál: korlátozása igen sokszor éppen a legértékesebb elemeket rekeszti ki és zárja el az élet és fejlő­dés lehetőségeitől Aztán még egy: amit más fajkutatók és társadalomtudósok is megerősítenek, a testvérei: igen sok esetben egyrnéist mérsékelik, egyensúlyozzák, kiegészítik 1 és nevelik. Régi tapasztalati térfy az is, hogy a sok- gyermekes családok sorjaiban sokkal mé­lyebb. erősebb és tartalmasabb az igazi szociális érzés, — ez a nagy épitő-érték — mint az úgynevezett egykés-családok sarjában. Bizoirgítóerelű adatok Erről az érdekes és még sok kutatásra érdemes kérdésről irt figyelemreméltó cikket a budapesti Egészségpolitikai Tár­saság lapjában, az: Epo!-ban dr. I\’évc/i János, aki cikkében azt igyekszik bizo- r;ji?2R5, hogy a sok gyermek nem csu- pém a Sft’ermekek szántáért, hanem a mi­nőségükért is igen komoly és reális érté két jelent a nemzetnek. Összeállításából, amelybői néhány adatot itt felhaszná­lunk. máris megállapítható, hogy igen sok kivédő ember került ki a sok­gyermekes családokból. Dr. Néveri sorra veszi a híressé vált sok- gyermekes családokat és innen emeli ki a jellemző példákat a magyar irodalom, politika, tudomány, művészet stb. kiváló­ságai közül. Első gyermekek voltak — persze min­dig népebb családból — Balassa Bálint, Kossuth Lajos. Katona József, Vörös mail\ Mihály. Kisfaludy Sânilor és Szi­lágyi Mihály az ország kormány y,o. Második gyermekek: Gyulai Pál. Köl­csey Feretu, Tisza Utcán. Harmadikok: Görgey Arthur, Gyön­gyösi István, Rákosi Jenő (12-ból). Negyedik gyérei: volt a családban iá- téz Nagybányai Horthy Miklós, Magyar- ország kormányzója (bel gyernu k kö­zül) Horváth Mihály, a történés (tizen­hétből). Ötödikek: Báthory István fejedelem, Thököly Imre, Madaeh Imre, Széchv Má­ria. Hatodik gyermeknek született Boeskny István erdélyi fejedelem. Hetedikéi: fíeéik Ferenc és Széchenyi j István (egyképen hét gyerek ko/iil). Nyolcudil:: nyolcból Kisfaludy Károk.. ! KOLOZSVÁR, április 7. A lépcsőim/- ban halványkék fény derengett... Vala­mikor a magyar igazságszolgáltatás előt'i fülledt politikai légkörben, a rosszemlékű mult politikai zsonglőrjei, a gyökereiben megingatott balkáni rendszer sötétben bujkáló, műkedvelő politikusai kényszerű tették a kincses városra a rosszlelkiismc- retii emberek éjszakáját. Az ablaktáblákra komor, súlyos függö­nyök nehezedtek, az utcákon szomorúan pislogtak a kékrerneszelt villany lámpák, az udvarokra rászáUctt a gyászos fekete csend. A kisebbségi polgár félénken ösz- szehuzódva, óvatosan osont a falak mel­lett otthonába, ahol anyanyelvén is sza­bad volt gondolkoznia. De a többségi is idegesen, hideglelősen bámult fel az azur kéken pislákoló lámpákra és sietve igye­kezett eltűnni valamely siiriin lefüggönyö­zött ablaku lokál jótékony falai közé, ahol a kékfény vöröses hangulatvilágítása szelídült és a zenekar jótékony csinnad­rattája kilopta az álmot a nyugtalan pgl- gár szeméből. Azután jött a nagy hajnalhasadás, amelynek sugarai elűztek minden homályt Tizedik gyermek (liz közül) /Irány Já nos és Serédy Jusztiniáu. íme a valóban bi/onyitó erejű adatok, amelyek komoly meggondolásra és a kérdés további alapos kutatására intenek! De a külföldi Ilii'•sségekböl is bőven akad mindezekre az állításokra példa. Kttliöldi példák l'olsztoj Leó negyedik volt öt testvér közölt .Bismarck Irat közül a negyedik, Rembrandt és Wagner hetedik, Sihiimann 11 zc uh a r marinad ik, Hörer Ajtóst Albert 18 gyermek közül a harmadik, I rnnkliu Benjámin tizenhét gyermek között a leg­utolsónak született. fiz eg\?ke elleni karc indokoltsága Le Play mcgállapitúsai. dr. Néhcri fel­sorakoztatott bizonyító értékű adatai es ;z élet reális valóságai mind-mind amel lett szólanak tehát, hogy az egyke-elleni állami és társadalmi harc igazán fontos nemzeti érdek, amelyet teljes crő\el foly­tatni kell. Folytatni, mert a sok gyermek nemcsak Isten-áldást jelent családi, vo­natkozásban. de nagy nemzetgazdagodást aránt. (a) és sötétséget az emberek szivéből és a kincses város ódon ialai közül. Majd ismét sötét fellegek tornyosultak a megfárad* vén Európa feje felé s ár­nyékukat rávethették a magyar földre is. Esténként újból lilaezinben homályosak az utcák s a bérpaloták lépcsőházáb.m halványan mosolyognak a türkizkék lám­pák az alattuk bucsuzkodó szerei nesekre Mikor a lépcsőn leindultam, a hatalmas bérház folyosóján hirtelen különös ember került elém. A lámpa mélykék szákrája élesre rajzolta a megfáradt arcot, amely­ről lefojtott, mély fájdalmak, titkos szo­morúságok lángja lobogott. Ismeretlen szenvedések alatt légen meggörnyedt a hatalmas test és megfáradt a kérésre len­dült kérges tenyér. A különös ember hirtelen tiint fel a lépcsőház kanyarulatában s amikor elém ért, felém nyújtotta kezét. Bozontos, bo­rostás arcában hangtalanul mozgott az aj­ka s torkából hörgésszerű, rekedt sóhaj tört elő. Balkeze görcsös megkapaszko­dással markolta meg a vaskorlátol, kér­ges, fekete jobbkeze néhány pillanatig előttem remegett. fl Bârna vüágtrándor hosszú szenvedéseiről beszél Kalapja nem voll. Őszen homlokai, i csajzzott, rőt hajú lidércf ényh«-ri vilió.I ZOtt, mint nedves moha, éjféli holdé- red vés erdei fatönkön. Pill .maiig rjámfagyott a remidet. A/ után megmozdult az ismcn-ilen, ujjú.a) ajkára mulatott, torkából Ginét feltört i vonitásszei ii hang, majd zsebéből n á;t vett elő. Hátamon még ott vibrált a rémület hi­deglelése, szemem előtt ö.vszetáncoltal- a hetük: G. J. siiketnéiua. Hivatalé ir’i- igazolja, hogy szája nem nyílhat sohasem szóra, liile sohasem nyílik meg a hangok zeneje előtt. Hajléktalan világvándor, mögötte busz év hol talan csavargat. Váj­jon kinek a nagy \ étkéért kell vezekel­nie? Kusza gondolatok szökdeltek agyamon át. \ ajjon hogy érez ez az ember? Mi­lyen különös élettapasztalatai lelutriek Vájjon milyenek az érzései, mii ven a faj­dalma, öröme, sírása, yiilven a nevetése? Vájjon hogy látja a világot, ezt a hang­talan, szövégnélküli nagy néma filmet. J udja-e, mi a különbség ember és ember, nemzet és nemzet között? Úgy mellen ragadtam, hogy halratán- torodott. Ember... — ordítottam az arcá­ba — értesz-e valamilyen nyelven, tudsz e írást, vagy jelekkel beszélsz? Megijedt. Azt hitte, rosszat akarok, de mikor papirt vettem elő és ceruzát, mi­liőn ragadta ki kezemből és kusza betűk­kel szántotta 'égig a papirost. Izgatott beszélgetés“ indult meg köztünk. Én kérdeztem, ő mohón leste számból a szót és rövid mondatokban Írásban válaszolt. Ha nem értette, mit kérdezek, izgatottan nyújtotta át a papirost és feszült figye­lemmel kisérte a betűk körvonalainak alakulását. Lassanként kibon'akozott előttem egv viharvert élet sötét tragédiája. G. J. 13 éves férfi. Városunk szülöttje. Lakása nincs, foglalkozása? Hiszen volna az is. Valamikor évekig volt a süketnéina inté­zet gondozottja. Olt tanult meg írni és gondolkozni. Ott ismerte világgá a világot. — Mesterséget is tanult,* kn sárfonást. De az le is kopott róla amint kilépett az intézet falai közül. Mé° ép, egészséges ember sem nagyon tudott akkoriban, a tizennyolcas forradalom zűr­zavarában ebből a mesterségből megélni Azóta a nagyvilágot járja. Bekóborolt.'» Európa majd minden országát. Útlevele sohasem volt, nem is kérte tőle soha sen­ki. Mindenütt jól bántak vele, húsz éven keresztül szabadon kóborolhatott min­denütt. De az utolsó hat hónapban száz­szorosán átszenvedle húsz év minden nyomorúságát. Súlyt san nehéz volt ez az ut és kálváriás. Lopjam..« Irta: Raffay István Azon a nyáron egyik bánsági város te­metőjének voltam élő lakója. Ú, nem hol mi romantikus megfigyelési kísérlet miau tettem; sem különcködő hajlamból. Egy­szerűbb, kézenfekvőbb, sivárabb az oka: nem volt lakásom. Pénzecskémmel ■— amint mondani szokás, „vagyonom ron­csaival“ — kielégítettem, helyesebben: ki­ábrándítottam ifjúságomnak e túlfűtött szakéiba csimpaszkodott asszonyát, aki, mivel nem akadt érette alkalmam sem­miféle ballépés elkövetésére, nyugodt l” lekkel odébb állt. Ami keveset hirtele- neben összekapargattum, abból alig tellett a külvárosi vendéglöcskék meghatározha­tatlan izü menüinek a fedezésére. S ha jól is alig lakhattam velük, arra minden esetre jó volt. hogy a „nő“ miatt érzett levertségemből durva erőszakkal talpraal- litson a létért való küzdelemhez, ami hir­telen élet halálharccá fajult. Véletlen gyo­mormérgezés veszedelme sodort ebbe, amit valamelyik városvégi kiskorcsma ke­reskedelmi érzékkel tulon-lul megáldott házitündére varázsolt belém. Ilyenkor mit tehet az árvaságra kárhoz tatott fiatalember? Abba kellett hagynom az egészséges testtel könnyűszerrel üz‘>tt éjjeli körsétákat, miket az egykori törzs­kávéház sarokasztalánál, vagy az állomás várótermeiben hébe-korba szundítással szakítottam meg. majd a déli szieszta ide- jélven valamely félreeső park rejtett pad­ján egészítettem ki. Mivel sokkal rátar- tibb s még ennél is jóval ,"1 nmnUalanabb voltam, hogysem valami -.- >, ’ iti tanú csőt, vagy éppen segítséget fogadjak cl egyik-másik őszintébb barátomtól, ama bi­zonyos sebzett szarvas-him .nődjóira vonul­tam félre a város csábos fényének és lük­tető zajának köréből a halottak e terje­delmes autonom birodalmába, ahol még a parkok mélyén fenyegető rendőri razziák kényelmetlen és orcapiritó meglepetései­től se kellett tartanom. Akkor már a táplálkozás nem sok dol­got okozott, teljes hiányában lévén annak a bizonyos megváltó varázs-szónak, amely teljes hiányában lévén annak a bizonyos megváltó varászszónak, amely terített asztalt görget az ember képzelete elé. Amennyire szívós, de könyörtelen kín­jaim lehetővé tették, az esti komódiban elővánszorogtam a városmenti rétekről, melyeknek gyepén nappalaimat átfetreng tem, fájdalmak és fáradalmak közepette Aztán a homályosabb világitásu külvárosi részek végét-hosszat nem érő gerinc-utcáit róttam, helyesebben botorkáltam át, hogy éjfél körül — eljutva a fáradtság és zér­óra által nyújtott előnyökhöz — nyugo­vóra. kimerültén és feltűnés nélkül sur ranhassak be, az egyik szomszédos utca megélti cserjésen keresztül a földi hiúsá­goktól e legmesszebbe so csendes me­zőnyre. Ila „Gondviselés“ létezik, akkor talál­koztam vele. Az állandó l.oplalás, mint valami középkorú falu mindent tudója, injehciómenlesen állította helyre a gyo­mor niegzavirt egyensúlyát, ügy-annyira, hogy hamarosan már fájdalommentesen élvezhettem volna a temető éjszaka kitér melt sejtelmes szépségeit. A hosszú árnya kát vető duslombu és sudár akácfákat, melyeknek koronája között olykor külö nősen csillog át a hold Kísérteties fényt vet a l;ripták felírásaira, meg a szegények hádogkerésztjeire. Körülgomolyogja a ho­mállyal gyatrán küzködó örökmécsese!: gyenge világát, itt-ott rápöityen a koszo­rúk gyikozó szalagján a, száradó lombja ’' ra. S a szellő fel-fel sóhajt, eltemetett vá­gyak hangjául., összehangolva cserjét és : bádogot, szirmok és törpefenyőlobozok halk szavát. A bokrok óriássá gömölyöd nek, rejtelmes alakok, karok, fejek, torz fotográfiákká ömlenek, néha mozi jelenet­té, amihez a szabadfalvi ur. szélső házai­ból a házőrző ebek ugatása és a felriasz­tott macskák nyivákolása húz kísérőze­nét. ' Mindez tahin a férfiszivet is megbor­zongatná, ha nem ismerném a nappalok józan fényéből szomszédaimat, környeze­temeta mázuk szürke, örökös hétközna- piságában. Tudom, hogy a hatarasznyi hosszú, négy arasz széles padot, amelynéli lécei napok óta ingerkednek soványra- aszott testemen előtolakodó bordáimmal, a szemben fekvő sírhely tulajdonosa ké­szíttette. hadd legyen alkalma lepihennie a kriptatetö virágainak öntözése közben az öntözőknek. Amott egy öreg pár örök­mécsese lóbálódzih. Balra az élte virágá­ban elhunyt ...Judit kisasszony és a tizen- hét éves ...Miklósba sírja keveredik el. Az a tragikomikusán fejbólogató árnyék, amely néha elrémisztő halálfővé vigyoro- dik, mord férfisirról emelkedik idomtalan tömegben. így váltaJc egytől-egyig közel­állóimmá, a néhai iparosmester, akit — bevallása szerint — „siratja a felesége a halálában is rokonszenves ... testvérpár, a gőgös ...-család szeniorja, a Kálvária-ut XIII. jelenése, végén az akácok és az ál­taluk közrefogott Krisztus, akit, mintha a szelek elől óvnának. Bizony, a természet szerető gonddal veszi körül elárvult, gló- riás fejét. Nappal vatag, eresnyaku mun­kások tagbaszakadt alakjai dobbannak el csenevcsz teste mellett, anélkül, hogy bo­zontos üstökűkre húzott hajladozó szélű kalapjukhoz nyúlnának. A rendezettebb viszonyú „réteg“, vékonypénzü fdíszterek és idetévedt kamaszok pomádézoit fejé­ről már rendszerint le-leperdül a kalap, hátha könnyebben belopakodik egy kis fény a hivő özvegyek, árvák, templomok rezeda- és fodormentaszagu női által es­ténként hódolatul gyújtott jelképes gyer­tyavilágból. Ezzel az „Úrral“ egészen jóba kerül­tem. Ismertem tartását, a bágyadtat, ap­róra megfigyeltem vonásait, értettem szomorúságát, értékeltem a vonzalmat, amivel hozzá sóhajtoznak, láttam magára* maradott ságál a közömbös és alkusz iizér- emberek közölt, akik az Eléje hullajtott virágok árát eleve belekalkulálták a Tő­le várható előnyökbe. Egyszer én is Hozzá fordultam, segít­ségül hívtam. Egy váratlanul viharos éj­jelen, mely az. egyébként tartós szárazsá­got szakította meg. Nyárias öltözetein már nem nyújtott semmi védelmet, még a pad fölé hajladozó fa ellenére sem. így menekültem oda az Ur közelébe, akit az Ég és az akácok óva öveztek körül. De az akácokat, ugylátszik, saját Fiánál job­ban szerelte a Mennyei Hatalom. Szúrós ágaikat bőséggel öntötte nyakon a jelleg- dézsából, ami örömkönnyüként hullott leveleikről didergő testemre. Csak maga Krisztus érzett emberien; keserűn, marón csurgott arculatáról az égi veríték, amit kipécézett kezével ki nem törölhetett ké­péből. le nem simíthatott csapzott hajá­ról. Fölém sem tarthatta merev karjait.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom