Ellenzék, 1941. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

1941-02-09 / 33. szám

1941 februar 10. fSBHHMBHBBHii AZ OLAJMAGVAK tu ARAL A föhl­niiwtlésüjyi miniszter kezdeményedéi, ér-' az 1941. évi termésű olajmagvak: árát hi­vatalosan megállapították, mégpedig': nap­raforgóért 35, olajlenért 60, ricinusért 63, szójababért 42 pengőt fizetnek máizsán- ként a gazdaság feladóálomásán vasúti kocsiba rakva. Ezeknek az áraknak a ki­számításában a földművelésügyi miniszter több év átlagos terméshozamát vette fi­gyelembe és igv nemcsak a termelési költ­ségek megtérülését biztositják, hanem a termelés megfelelő jövedelmezőségét is. KORLÁTOZZÁK AZ IPAR JOGOSÍT­VÁNYOK KIADÁSÁT. A kereskedelmi miniszter rövidesen utasítást ad ki az iparjogositványokat kiállító hatóságok­nak, amelyben kötelezi őket arra, hogy iparengedélyek és iparigazolványok kiál­lításánál necsak a kérelmező személy kö­rülményeit vizsgálják, hanem mérlegel­jék azt is, hogy a szóbanforgó szakmá­ban szükség vau-e újabb cég alakítá­sára. Ez a rondeb-kzés összefüggésben áll azzal az egészségtelen inflációval, amely textil, gyarmatáru, óra és más nagykeres­kedői szakmában az utóbbi hónapokban jelentkezett és amelynek levezetése külön gondot okoz a hatóságoknak. AZ ÉPÍTŐIPARI ÉRDEKKÉPVISELE­TEK értesítették tagiaikat, hogy — ha le­het — ne vállaljanak határidőre építke­zéseket. Azért vált szükségessé ez a fel­hívás, mert a határidőket a gyárak anyag­szállítási késedelmei miatt nem mindig le­het betartani. Az átalányösszegeket pedig azért nem lehet vállalni, mivel az árala­kulásban többször vannak előre nem lát­ható hullámzások. A MÁV ezentúl csomagold dánul is szál­lít darabárukat. A MÁV most megjelent uj árucsomagolási szabályzata igen sok munkától és nem egyszer jelentős költ­ségtől kíméli meg a feladó kereskedőket, magánfeleket s általában a szállittatókat. Az uj rendelet szerint, ha a feladó kéri —— eltekintenek a különféle darabárakra ed­dig előirt szabványos csomagolástól, ha a hiányosan csomagolt, vagy akár csomago- Iatlanul feladott áru a sérüléstől, dézsmá­lástól egyébként védve van. Az uj rende­let azt jelenti, hogy ha a feladó a maga felelősségére kívánja s ezt a fuvarlevélen is feltünteti, ezentúl például a zongorát nem kell költséges ládába tenni, a kerék­párnak, a varrógépnek, jégszekrénynek, stb. nem kell az eddig előirt faváz-keret, a mezőgazdasági vagy ipari gépeket, sőt a bátorokat sem keli csomagolni. Ezenfe­lül megengedi a MÁV ui rendelete, hogy kocsirakományokban is felvehetők csórna* golailanul olyan áruk, melyekre nézve eddig bizonyos csomagolási szabványok voltak előírva. AZ IMI KÜLÖN OSZTÁLYT SZER- \ EZ ERDÉLYBEN. Az Ipari Munkaszer­vező Intézet foglalkozott az erdélyi gyár­ipar hitelellátásának ügyével azzal kap­csolatban, hogy az erdélyi iparvállalatok egy részénél az erőmütelepek átépítésére van szükség. Az IMI ezt a törekvést a maga részéről támogatni óhajtja és ezérl finanszírozza a munkát. Bornemissza Gé­za, az IMI elnöke részletes javaslatot dol­gozott ki. A tervet megtárgyalták a Nem­zeti Bankban, valamint a minisztériumok­ban és mint értesülünk, elvileg már el is fogadták, a gyakorlati végrehajtására pe­dig rövidesen sor kerül. Még nincs döntés arravonatkozóan, hogy szervezetileg mi­képpen oldódik meg az erdélyi ipar e kü­lönleges hitelszükségletének a finanszíro­zása. Az IMI erre a célra válószinüleg külön osztályt szervez és ennek feladata lesz az erdélyi ipar erőmtiteíepeinek és berendezéseinek átadakitásához szükséges hitelek folyósítása. SZAKMAI ÉRDEKELTSÉGEKRE BÍZ­ZAK AZ ÁRELLENŐRZÉST. Budapesti jelentések szerint az álkormánybiztos a szakmai érdekeltségekre bízza az árellen­őrzést. Mondani sem kell talán, hogy e te­kintetben elvárja a legnagyobbfoku lelki- smeretességet és a legszigorúbb pontossá­got, mert amennyiben valahol hanyagsá­got,, mulasztást, vagy pláne kijátszási jzándekot tapasztal, a legílrakóibb szigor­ral fog eljárni, annál is inkább, merThi- ■tzen a mai kivételes helyzetben az áruval js az árakkal való bárminő visszaélés ha­zaárulás. MÁRCIUS 23-IKÁN ZÁGRÁBBAN lesz a magyar—jugoszláv válogatott labdarugó- mérkőzés, melyre a belgrádi szövetség a következő bírókat ajánlotta atz MLSZ-nek: Beranek német, Scorzoni olasz, Atbana.sov bulgar. BL LENZÉK A visszatért területen számbaveszik a román álfámtól kapott gép* és szerszámsegélyeket KOLOZSVÁR, február 10. A román kormány a középosztály gyors megterem­tését többek között azzal is előmozdította, hogy kamatmentes kölcsönnel segítette a gyáripart és kereskedelmet, gép- és szerszám segélyekkel támogatta a nem­zeti szempontból megbízható kisiparoso­kat. Minthogy a román állam a tulajdon­jog fenntartásával ajándékozta el eze­ket a gépeket és minthogy valószínűleg a magyar állam tulajdonába mennek át, a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara el­rendelte a kamara területén kiadott gé­pek összeírását már csak azért is, mert tudomására jutott, hogy ezeket a gépe­ket és szerszámokat egyes román iparosok el akarják idegenileni. A számbavételre az iparkamara az ipar­testületeket kérte fel és utasította, álla­pítsák meg a következőket: 1. A kedvez­ményezett iparos neve, foglalkozása, lak­helye. 2. Minő gépeket vagy szerszámo­kat, melyik évben, milyen értékben és mi­lyen kikötött feltételek mellett kapta? 3. Meg vannak-e a gépek vagy szerszámok és milyen állapotban? 4. Tudja-e az en­gedményes bozonyitani, hogy a kikötött feltételeknek a múltban eleget tett? 5. Az engedményes megbízhatósági adatai. Utasította az iparkamara a testületeket arra is, közöljék a gép vagy szeTSzámtu- lajdonossal, hogy a tulajdonjog végleges tisztázásáig a gépeket nem idegenithetik el. Kérte végül az ipartestületeket, hogy a gépekre „Iparhatóság rendelkezése alatt" felírással táblácskát erősítsenek. * I IPOi! IHagfcrország őkSIvfyói győztek Olaszország ellen BUDAPEST, Az olasz—magyar megis­mételt ökölvivómérkőzést vasárnap 5000 főnyi közönség előtt a magyar csapat nagy küzdelem után 9:7 arányban nyerte meg. Podány Paesanit, Proieíti a magyar Monferát, Torma II Peiret, Csontos Pal- marinit, Latini pedig Homályát pontozás­I sal győzte le, a Frigyes—Gortonezi mér­kőzés döntetlenül végződött. Jászay már I az első menet elején kiütéssel győzött Conago ellen. A viadal, illetve győzelem értékére jel­lemző, hogy az olaszok legutóbb 9:7 arányban verték a német válogatottat. Sorsoltak az erdélyi NB ff-re KOLOZSVÁR. Az MLSz. NB II. kolozs­vári csoportjában a tavaszi bajnoki fordu­lót a kolozsvári kerület vezetősége szom­baton este a következőképpen sorsol­ta ki: Március 9. Törekvés—SzSE, Bástya— NSE. Március 16. Bástva—KAC, Törekvés— NAC, SzSE—NSE. Március 30. SzSE—NAC, NSE—KAC. Április 20. KAC—NAC, Törekvés—- Bástya. Április 27. NSE—Törekvés, NAC— Bástya, KAC—SzSE. Május 11. KAC—Törekvés, NAC—NSE, SzSE—Bástya. Előlállók a pályaválasztók. A tavaszi bajnoki mérkőzések tehát már­cius 9-én kezdődnek és május 11-én vég­ződnek. Azért oly korán, hogy idő legyen a selejtezőmérkőzések lebonyolítására és az egész bajnokság befejezésére, továbbá, hogy az egyesületek részére is maradjon 1—2 szabad nap. Ma este 7 órakoz»* BETE—EKE országos bajnoki jégkorongmérkőzés KOLOZSVÁR. Jégsportunk egyik leg­nagyobb eseménye, az országos jégkorong­bajnokság döntője ma este 7 órakor kez­dődik a KKE magyarutcai jégpályápáu, mi­kor is a BBTE—KKE mérkőzéssel indul a körmérkőzéses döntő. Mint ismeretes, az országos döntőben való részvételre a BBTE. mint Budapest bajnoka, a Kassai AC, MSE és KKE, mint kerületi bajno­kok szereztek jogosultságot, melyek közül azonban a kassaiak az utazási nehézségek miatt visszaléptek a döntőtől és igy csak három csapat fog küzdeni az országos bajnoki címért a következő műsorra!: Hétfői i este 7 órakor: BBTE—KKE, Kedden este 7-korö BBTE—MSE, szer­dán este 7 órakor: KKE—MSE. A KKE összeálitása ma a következő lesz: Dr. Biró, Roska, Reiner, Mészáros, Incze I., Antoni. Cserei, Dóczi, Mihelffy, tartalék dr. György. Az érthetően izgalmasnak Ígérkező baj­noki mérkőzéseket 1 pengős, illetve 50 filléres ifjúsági jegyekkel leltet megtekin­teni. Hemzeti érdek i Támogassuk a Lövész- Szövetséget célkitűzéseiben KOLOZSVÁR. Verbőczi Kálmán alezre­des, az előző világháború legendás hirii kolozsvári származású hőse, az Országos Magyar Lövész Szövetség főtitkára a kö­vetkező felhívással fordul a visszacsatolt erdélyi részekre költözött vagy idehelye­zett és az OMLSzrben igazolt versenyzők­höz és azokhoz, akik a román uralom alatt is űztek céllövősportot, hogy sürgő­sen jelentkezzenek a szövetségnél. Tekin­tettel arra, hogy elsőrendű nemzeti érdek­ről van szó, reméljük, hogy a felhívásnak minden érdekelt azonnal eleget fog tenni. A magunk részéről közölhetjük, hogy az erdélyi sportkörök örömmel várják a céllövősport bevezetését. Az Országos Magyar Lövész Szövetség felhívja a visszacsatolt keleti és erdélyi területen tartózkodó (oda visszaköltözött, hivatalból áthelyezett és huzamosabb ideig ott tartózkodó sportlövőket) az Or­szágos Magyar Lövész Szövetségben iga­zolt versenyzőket, a trianoni ország lö­vészegyesületeinek volt vezetőségi és egyéb tagjait, továbbá az említett terüle­tek ama magyar sportlvöőiket, akik a ro­már uralom alatt is űzték a céllövő?,por­tot, hogy a jelenlegi pontos citniiket és a céllövősportnak azt az ágát (fegyverfajta „ melyben ezidőszerint a leggyakorlottabLak, az Országos Magyar Lövész Szövetség főtitkárával, Verbőczi Kálmán alezredes­sel a következő cimre: Országos Magyar Lövész Szövetség Budapest, V. kér.. Al­kotmány-utca 3. sz., levelezőlapon sürgő­sen közöljék. A jelentkezőket az Országos Magyar Lövész Szövetség a visszacsatolt keleti és erdélyi területen meginduló céllövősport- munka megszervezése és a lövészek sport­oktatása körül kívánja igénybe venni. Mindenki jelentkezzék, aki a e.éllövő- sport oktatása körül megfelelő jártasság­gal rendelkezik. KURIKKALA — 50 KM-ES SÍFUTÓ VILÁGBAJNOK CORTINA D‘AMPEZZO. Az 50 km-es sífutó világbajnokságot a finn Kurikkala nyerte meg 32 versenyző közül 3 óra 36 perc 35.6 mp-es idővel; 2. Svennström svéd 3 óra 38 perc 17 mp-cel; 3. Dahl- quist svéd 3 óra 44 perc 44 mp-cel. A BUDAPESTI LABDARUGÓ CÉG­LIGÁT, MINT ISMERETES A BELÜGY­MINISZTER FELOSZLATTA. A liga el­nöksége most úgy döntött, bogy a 3000 játékost foglalkoztató liga vagyonát a Horthy Miklós repülőapnak ajándékozta. Kovács Borlka nysrte a kolozsvári kerület műkorcsolyázó bajnokságát KOLOZSVÁR. Az állandóan olvadási pont körül mozgó időjárásra való tekin­tettel vasárnap váratlanul'megkezdték a kerületi korcsolyázóbajnokságokat a séta- téri jégpályán, melyen a női nuikorcsoiyá- zóbajnokságokat sikerült is lebonyolítani. Hölgybajnok Kovács Borika KKE 5 he­lyezési számmal; 2. Békési Éva KKE 6 b. szám; 3. Wellmann Káló KKE 9 h. szám. Mindhárman igen szépen és tartalmasán dolgoztak, Kovács Borika jól megérde­melten lelt bajnok az újonnan felfedezett tehetség, Békési Éva előtt. Wellmann Ka­tó, városunk legfiatalabb inükorcsolyázó- nője, akinek kétségtelen tehetsége fok- ról-fokra izmosodik. A FÉRFIBAJNOKSÁGOT is elkezdték Balázs István, Hankó János és Hollay Béla között, azonban azt csak. ma fogják ‘ befejezni a szabadgyakorlatokkal. I gvan- ! csak ma tartják meg a páros bajnoksá­I got is, melynek valószínű győztese a Ma- i daras—Tamás Anna-pár lesz. A zsűri tisztjét Kovács tanácsos, dr. Hirsch Ele­mér és Beke Lajos kitünően látják cl. MEGÖRÖKÍTIK DÓNÁTH LEÓ DR. EMLÉKÉT BUDAPEST. A Magyar Úszó Szövetség emlékülést tartott, a korán elhunyt dr. Dó- -áth Lró emlékere melyen agy határozott, hogy a kitűnő sportember em lékéi; meg fog­ja örökíteni. Felhívta az elnökség .az úszó- egyesületeket, hogy idei első versenyükön egyperces szünetet tartsanak dr. DónáRi Ló emlékére. Dónúth dr. különben végren- deleliieg egv igen értékes dísztárgyat Kí­gyóit a MUSZ uak egy vándordíja® verseny alapításai céljaira. A BUDAPESTI BERECZ GYŐZÖTT A „SZÉKELY KUPA“ SÍFUTÓ VERSENYÉN GYERGYÓSZENTMIKLÓS. Kit ünö tere­pen, jó hóv iszonyok és fenyőerdők között kezdődött meg a kétnapos „Székely Kupa“ összetett siverseny, melyen budapesti ver­senyzők is indultak. A három számból álló (futás, miisiklás, ugrás) versenyt hármas csa­patok részére írták ki Gyergyószmtmiklós, Csíkszereda, Székellyudvarhely és Sepsiszent- györgv egyesületei részére. Az .első nap a 12 km.-es futást tartották meg. A 25 induló közölt erős küzdelem volt és az a következő eredménnyel végződött: 1. Berecz Postás 52 p. 03 mp., 2. Mucsay Postás 53 p. 28 mp., 3 Cseh EKE 57 p 31 mp., 4. Molnár Gyergvói SE 57 p. 48 mp 5. Záriig Gyergyói SE. 6. Toros EKE 59 p. 19 mp. A csapatverseny álhi?a az első nap után: 1. Csíkszereda, 2. Gyergyőszentmik!ős, 3. Sepsiszentgyörgy, 4. Székelyudvarhely. CSÜRDÖNGÖLŐ A JÉGEN BUDAPEST. Erdélyi jégünnepélyt rende­zett szombaton és vasárnap este a BKE a városligeti műjégpályán. Erdélyi fahrt épí­tettek a jégen és abban egy székely falu biróválasztását mutatták be. Ennek kerete­ben a kislányok gólyatáncot, lányok és fűink ..sergős“-táncot mutattak be, a nagyleányok az erdélyi diszpalolást járták a jagen. Szi- lasisv Nádin ka. mint a bíró leáuya mutatko­zott be remek tánccal. Hostyánszky István pedig, a jég humoristája a cigány és a med­ve láncával szórakoztatta a közönséget. A- cst fénypontja a legények csürdöngölöje volt, de igém hatásosnak bizonyult a nag\ leányok tiiztánca is. Voíit jelmezes műkor esőivázó bemutató és a műsor második rí s/.ében számos pompás szólótánc szerepelt a műsoron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom