Ellenzék, 1941. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-04 / 28. szám
ELLENZÉK 19 41 február 4., na â mmém hesslsereg&fil m orosz fogságig lyen az orosz utászok a csónahhidat félig felépítették. Fia rátekintünk Délbesszarábia térképére, azt gondolnánk, hogy ez beláthatatlan sik terület. Pedig hatvan-hetven méteres dombok egymást követik. Az itteni kis orosz póuik nem nagyon bírták a roskadásig megrakott szekereket és igy mi toltuk a dombra föl. völgynek le pedig erősen tartottuk, hogy az. előttünk haladókat el ne iissiik. Egész nap és éjjel meneteltünk, másnap kiértünk az országúira, hol az egész hadtest rendellen össze-visszaságban meneküli. A visszavonulók egy végtelen karaván benyomását keltették, mert a többi ezredek és j századok éppen úgy mint mi, az elmozgatható holmikat rekvirált szekereken hozták. A nagy zűrzavarban a mi századunk széjjel szóródott és még aznap délután próbáltak összeszedni minket, mert parancs szerint a mi századunknak kellett a visszavonulási fedezni. HALOTTAK Az egyik helyen, ahol csoportosultunk, végignéztük az elvonulást; A gyalogosoknál nemcsak a szekerek voltak tömve, de még a katonák is úgy meg voltak rakva, hogy egymás után dőltek ki és ottmaradtak eszméletlenül az ut szélén, inig valahogyan újra magukhoz nem tértek ismét és folytathatták keserves útjukat. Most láttunk először halottakat.. A legtöbbjüket meztelenre levetkőztették és a harci kocsikhoz kötözték s majdnem mindegyiknek vagy a fején vagy mellén tátongott a golyó által okoz.ott sebhely. Némelyek- már büzlöltek is, de a románok vitték magukkal, úgy látszik nem akarták ott hagyni, nehogy az oroszok megtalálják u holttesteket, mert féltek a bosszújuktól. Ezek szerencsétlen besszará biaiak voltak, akik néni akarlak a vissza vonuló hadsereggel Romániába jönni, hanem megszöktek. A hátul jövök és a cserkésző katonák azonban elfogták és agyonlőtték őket. M@nráx6 §@ltnefek Én is szemtanúja voltam két ilyen esetnek. Az egyik egy besszarábiai zsidó fiú volt, aki még elbúcsúzott az őrmesterétől és miután vagy három lépésre eltávolodott az őrmester kirántotta revolverét s hátulról lelőtte, majd a holttestet feldobták egy szekérre. (Fogságba esésem utáni napon temették eí nagy gyászpompával Tai útiadban.) A másik egy orosz fiú volt, akit a hátul jövő huszárok fogtak el és meztelenre vetkőztetve, egy harci kocsihoz láncolták s úgy hurcolták- órákon át, mígnem átadták ezredének, mely éppen előttünk menetelt. Először jól elverték a szerencsétlent, majd egy altiszt káplárjával a buza közé vitte. Egy lövés hallatszott, egy halálaiditás, aztán csendes lett ismét minden. Estére a fél század összegyűlt. S mivel a hadsereg zöme már elvonult, mi is csatlakoztunk. Az előttünk vonulók jól működhettek. A faluk melyeken átvonultunk, sok helyen kihaltnak látszottak. Összerombolt házak, összetört ajtók, ablakok hirdették dicsőséges^ visszavonulásunkat. Menetelés hárem napig egyfolytában II. Előző számunkban kezdtük meg Treiber Jánosnak, az Ellenzék volt régebbi munkatársának cikksorozatát, amelyben annakidején a román hadseregbe koncentrációra behívott magyar fiú, aki Besszarábiában katonai szolgálata közben orosz fogságba került, beszámol érdekes élményeiről. A beszámolót, illetve az érdekes riportsorozatot a következőkben folytatjuk'. Rohamosan közeledett június 28-a. Az éjszakákat már mindig az állásokban töltöttük. 27-én este a század a parancsnok köré gyűlt és ő hazafias beszédben azt a parancsot adta. hogy utolsó csepp vérig harcolva maradjunk helyünkön. A politikai helyzetről mi semmit nem tudtunk, még mosolyogtunk is, hogy mindig ilyen „dajkamesével‘; rontják el éjszakáinkat. Az éjszaka csendes volt éjfélig. A szúnyogok zöngésén kívül jóformán semmit sem hallottunk. Éjfél után az oroszok szinpompás tűzijátékában gyönyörködtünk önfeledten. Semmire sem gondoltunk, hiszen a magasra repülő orosz rakéták látását már megszoktuk és áz sem nagyon zökkentett ki bennünket a mindennapos szürkeség szenvedéseiből Hajnal felé néhányan a szokásos savanyu- tejkurára indultunk, de a háziak, akik más-' kor lekötelező udvariassággal fogadtak, most még a kapu elől is elkergettek. Csodálkoztunk nagyon, de töprengésre nem volt időnk. Egy katona szaladt utánunk s már messziről kiáltotta. hogy azonnal menjünk vissza, mert néhány perc múlva kezdődik a háború. Nehéz volna elmondani, mit éreztünk abban a pillanatban. Tudtuk, hogy ha háborúra kerül a sor, menthetetlenül elpusztulunk mindannyian, mert a mi századunk, mely magyar fiukból állott, parancs szerint az első támadást utolsó emberig fel kell tartóztassa. Végignéztem a fiukon, egyesek könnyesen álltak helyükön, mások imádkoztak. Én kerestem a helyet, hová lehelne elbújni s megnéztem, van-e nálam fehér zsebkendő. Idegölő várakozásunk délelőtt 10 óráig tartott, amikor egy futár érkezett, hogy az egész század azonnal induljon vissza a faluba. Fellélekzettünk. Már reméltük, hogy a háborút elkerüljük. Másfél óra múlva bent voltunk a faluban. A katonák vígan énekeltek és minden szemrevaló fehérnéppel kikezdték. Az egyik szemtelen baka örömében egy menyecskét meg akart csókolni, de az asszony kisiklott karjai közül. Visítva átko- zódva futott el. Átkozódásaiból csak annyit hallottunk, hogy megkeserüljük mi még ezt, még nem is tudjuk, hogy két órakor mi vár ránk. VISSZAVONULÁS Beértünk a falu főterére, hol azzal fogadtak, hogy visszavonulunk 22 kilométerre és az ottani állásokat foglaljuk el. Parancsot kaptunk, hogy a faluban minden elmozdítható tárgyat hordjunk össze és szekereket rckvi- ráljunk. A század elszéledt, én pedig bemen- tem az irodába, hogy az ott levőknek segítségére legyek. Egy óra felé a katonák megrakodva mindenféle holmikkal és a rekvirált szekerekkel visszatértek. Volt ott minden, amit varrógéptől ágyte- ritőig el lehet sorolni. Csodáltam a fiuk ügyességét, hogy ilyen rövid idő alatt egész falut ki tudtak fosztani. Nemsokára utrakészen állottunk, amikor egy csendőr főhadnagy vágtatott el előttünk, halálra vált arccal kiáltotta századparancsnokunk felé, hogy a magyarok megtámadták Erdélyt és Kolozsvártól már 20 kilométernyire vannak. A románok kétségbeesetten jajgattak, hogy mi lesz családjukkal, gyermekeikkel, de majd megmutatják ők mit tudnak. Minket pedig gyűlölettől szikrázó szemekkel mustrálgattak. Örömünket nem nagyon tudtuk palástolni, de hogy bőrünket mentsük, igyekeztünk megnyugtatni őket. ÁZ OROSZ KÖVETELÉSEK Azt azonban már tudtuk egy öreg besszarábiai paraszttól, hogy fél-Bukot inát és egész Besszavábiát át kell adni az oroszoknak, két órakor pedig a falunkat szálljak meg. Most értettem meg, hogy a kérnszervezet milyen jól működött, mert az egész faluban nem volt egy rádió sem és a nép mégis mindenről a legpontosabban értesült. VISSZAVONULÁS ÉS MENEKÜLÉS Megindultunk. A lakosság örömkönnyek között szidott és átkozott bennünket. Nagyon örülhettek szegények, hogy megszabadultak tőlünk. Az egyik naiv hadnagy a falusiak siró csoportjához lovagolt és még vigasztalta is őket, hogy ne búsuljanak, mert egy hónap múlva visszajövünk, kiverjük az oroszokat Ó3 még Moszkvát is elfoglaljuk. Felértünk a domb tetejére. Letekintettünk a völgybe, hol gyönyörű nyári napsütésben, méltóságteljesen kanyargón a Dnyeszter, meígy meneteltünk három napig s három éjjel, éhesen, szomjasan és pihenés nélkül. Még az éhséget csak bírtuk volna valahogyan, de az alvás hiánya félőrültté tette az embert. A kimerültségtől állam is alig tudtunk. Szemünk beesve, nyelvünk a szomjúságtól megdagadva, az izzadtságtól csuromvizesen, porosán, piszkosan, mint valami rozsdás gépek, automatikusan lépkedtünk. A szekérre nem ülhettünk, mert a lovak igy sem nagyon bírták s ez a kiváltság csak tiszt és altiszt urakat illette meg. A fiuk közül többen kidőltek. Valóságos megváltás volt számunkra, mikor, az előttünk levő menetoszlop megállt, hogy pihenőt tartson. Megálltunk mi is. Én az egyik szekérsarog- lyára ültem és nekiláttam, hogy bakancsaimtól megszabaduljak, mert majdnem megbolondultam a rettenetes fájdalomtól, amely a lábaimat kínozta Levetettem. INZULTUSOK A bakancs annyira feltörte a lábamat, hogy inkább véres husdarabhoz hasonlított, mint normális lábhoz. Éppen azon gondolkoztam, hogy meddig bírom még és talán a halál megváltás volna . számomra, mikor -egy kis .nnitugrálsz44 altisztecske odajött és rámparancsolt, hogy a lovat, melyet előzőleg a sa- roglyához kötöttek, kössem el. Én megmutattam vérző lábamat és kértem, hogy bizzon meg mást, mert igy nem akarok leszállani a porba. Válaszomat nagyon kihívónak találhatta, meit dühösen felém jött s hogy parancsait nem teljesítettem, úgy arcul vágott, hegy csattanását a többiek puskalövésnek vélték. Nem tudom mi szállhatott meg. Önui alma- mat elvesztettem, éu. aki még soha senkit nem bántottam hisz még diákkoromban is tréfáltak a fiuk velem, hogy izmaimat otthoniéi ejtettem — úgy álion vágtám, hogy szeme fennakadva, eszméletlenül esett össze. Lefogtak. Azonnal a század parancsnok elé vittek és jelentették neki az esetet. G nem csinált nagy dolgot ebből, mellemet furkósbot.jóval szúr-, kálva csak annyit mondott ironikus mosollyal az arcán: agyon kell lőni.“ Ä halál árnyékában A regényekben úgy olvastam, hogy a halál előtti percekben az ember egész élete végig vonul. Látja gyermekkorának apró csinyte- véseit, ifjúságának minden boldogságát és keserűségét. Emberek jutnak eszébe, akiket alig ismert és igy tovább. Igen —• a regényírók igy találták ki és még a pszihológusok is ezen a véleményen vannak- Én kénytelen vagyok megcáfolni ezt a gyermekmesét. Az ítélet pillanatában fagyos nyugalom szállott meg. A sorssal megbékülve vártam a halált. Nem tiltakoztam, nem kiabáltam, még siró- görcsöt sem kaptam, csak álltam és mintha nem is én lettem volna, szinte mosolyogva néztem, hogy parancsnokunk pribékje — kinek kezéhez nagyon sok ember vére tapadt — szolgálatkészen kapja elő revolverét. Lelki szemeim előtt tüzes karikák táncoltak és minden karikában azok a véres hullák feküdtek, melyeket az előző napon láttam megmeredve, felpuffadva a harci kocsikhoz kötözve. Még imádkozni is el felejtettem, de a lelkem mélyén i'alami halvány sejtelem azt súgta, hogy valaminek történnie kell. CSODA TÖRTÉNIK A csoda megtörtént. Borzalmas zűrzavar keletkezett. A fülsiketítő ordítások közölt mindenki azt kereste, hogy tudjon menekülni. Hóhéraim kétségbesett arccal tekintettek a magaslatok felé. Csatarendbe sorakozva, hatalmas motorzu- gással közeledtek felénk az első szovjettankok és fejünk felett alacsonyan repülve már meg is jelentek az acélszürke, hárommotoros bombavelők. Leír hatatlan pánik keletkezett. Tisztjeink, kik előbb még élet- halál urai voltak, eszeveszetten ugrottak lovaikra, szekereikre és minden akadályon átgázolva, őrült iramban vágtattak el. Egyesek még hátra is kiáltottak, hogy meneküljön mindenki, ahogyan tud. A megrémült legénységnek sem kellett több, látván parancsnokaik „bátorságát4’, ledobva a rekvirált szekerek tulajdonosait, egymást taposva, öldökölve, ugrottak fel a már előzőleg is roskadásig telt szekerekre. A kimerült állatok közé csapva, eszeveszett iramban vakon hajtottak előre, mindent legázolva. Irtózattól földbe gyökerezett lábakkal még mindig a helyemen állottam, majd magamhoz térvén, én is a cók-mókjaimal vivő szekérhez futottam. A fiuk mind fent voltak indulásra készen. A parasztot már elintézték. Az ut nem valami kellemes volt, habár A. Feri, aki hajlott, ügyes kocsisnak bizonyult, vasmarokkal tartotta a gyeplőt és macskaügyességgel került ki minden előttünk levő akadályt. FEJVESZTETT MENEKÜLÉS Az ut szétszórt és eldobált holmikkal volt tele. Összetört fegyverek, elszórt lőszerek, behorpadt sisakok, hátizsákok összevisszaságához a menekülők ordítása, az elgázoltak jajveszékelése szolgáltatták a kisérő zenét. Meguntam nézni. Vérző, poros lábamra felhúztam a bakancsot, majd fegyveremet kezdtem rongyokba burkolni, hogy össze ne törjön (mert a múltban keserves tapasztalataim voltak, a megkarcolt s összeütődött fegyverek miatt igen sok büntetést fizettem). Feri még rám is kiáltott, hogy ne bajlódjak most vele, úgy sem fogjuk már számbaadni a román államnak. Közben a tankok utolértek bennünket. Nem lőttek. A fejünk felett beringó repii lőgépekröl pedig a pilóták barátságosan integettek. (Folvtot juk.) Egy nap alatt fogta el a rendőrség az árpád-utcai varrénö betérőjét Újabb lopások ügyéhen nyomoz a bűnügyi osztály KOLOZSVÁR, február 4. (Saját tud.) A rendőrség bűnügyi oszátlyához az elmúlt 24 órában az alábbi bűncselekmények ügvébfcu érkeztek feljelentések: Farkas Emil’rié, Galamb-utca 21. sz. alatti lakos házának bezárt udvaráról az elműt éj szaka ismeretlen tettesek 90—100 pengő értékű öt kövér libát loptak el. — Parizek László né. Mező-utca 13. szám alatti lakos feljelentése szerint ismeretlen egyén távolié lében behatolt a lakásába s a konyhakredetu- ajtóját felfeszitve, ellopta onnan 50 pengőt tartalmazó pénztárcáját. Vakmerő lopás ügyében tett feljelentést Ábrahám Teréz, Árpád-ut 61. szám alatt -a- kó varrónő is. Ismeretlen egyén behatolt tá volletében a laka ába és az elrejtett 650 pen- gőnyi összes készpénzét ellopta. A lopással kapcsolatban a rendőrség bűnügyi osztálya erélyes nyomozást indított s mindjárt az ebő 24 órában öt egyént vett őrizetbe a lopás gyanúja miatt. Az őrizetbcvélel helyes iráov- ban történt, amennyiben egyikük. egv Hancin Mihály nevű koc-is lie is ismerte, bogy a lo pást ö követte el. Újabb padláisbeitörésről is érkezett jele i- tés tegnap a bűnügyi osztályhoz. Móricz Béni. Széehenyi-tér 18. szám alatti lakos házának padlását ismeretlen egyének feltörtéi; és 250 pengő értékű fehérneműt loplak ei onnan. — Besurranás utján elkövetett lopás ügyében tett jelenté t Gimes Dezső, Horlhv Miklós-nt 76. Szám a atti lakos. Ismeretien tetties őrizetlen pillanatban besurrant a laka Sába és ellopott egy rend 130—140 pengő értékű férfiruhát. A rendőrség ugyancsak tegnap többrendbeli lopás miatt őrizetbe vette Copán Jáno- 40 éves. foglalkozásné kü'i egyént, aki el len besurranó tolvajiások és betörések miatt a múltban 10 esetben volt inár eljárás folyamatban. 4z elfogott rovot tmuítu egyént tegnap átadták a kiráÁi ügyészségnek. A többi bejelentett büncselekménv ügyében a rendőrség bűnügyi osztálya széleskörű,- erélyes nyomozást folytat a tettesek kézrekeri lésére.---- 5 ^ Emlékiratban füqla ták össze sérelmeiket és kívánságaikat az élelmezési ipari munkások KOLOZSVÁR, február 4. (Saját tud.) A kolozsvári munkanélküliek statisztikájában igen jelentős helyet fog ainak el az élelmezési ipari munkászok. E szakmában a kei-e- seltmélküliek száma a tél folyamán még emel kedett. Minthogy közöttük sok a családos ember, a közvetlen érdekeltek tömege igen jelentékeny. Ez a tény indította arra a szak- mabe’i munkásság szrvezetének vezetőségét, bog y emlékiratban fog’alva, szorgalmazza érdekeik figyelembe vételét a polgármesteri hivatalnál. A három pontból ál ó emlékirat elsősorban a 8 órai munkaidő éfc a vasárnapi munkaszünet kötelező betartásának ellenőrzésére kéri fel a polgármesteri hivatalt, a munkaadóik kai 1939 február 23-án megkötött egyetemleges szerződés alapján. A továbbiakban közreműködést kér arra vonatkozó'ág. hogy a katonai kenyérszáilitá* sokat a városba munkanélküli pékmunkások ra bízzák. Végüil — fentebbi óhajaiknak megoldásáig is — gyorssegély folyósítását kérik a polgármesteri hivataltól a munksmélküí á ló élelmezési ipari munkások számára. MAGYAR-JUGOSZLÁV TÁRGYAL V- SOK. Belgráditól jelenti a MTI: Most indultak meg a külügyminisztériumban a magyar-jugöszláv bizottsági tárgyalások a batármenti kettősbirtokosok ügyében. A magyar küldöttség vezetője báró Bakáeh- Bessenyei György belgrádi magyar követ. A tárgyalások több napig fognak tartani. Ugyancsak Belgrádból jelenti a Búd. Tud. Magyar—jugoszláv kiküldöttek között megbeszélések folytak az egyik ba- ranyamegyei határközség folyamszabályozásának kérdésében. Mindenekelőtt a Kariciá-patak kotrási munkálatainak módozatait tárgyalták meg. A pataknak Lőcs községtől a Dunáig vezető kikotrásának munkálatait a hideg idő megszűnése után azonnal megkezdik mim! a két oldalon. ADÓÜGYI KISK ÁTÉ 1941 (Szepessy—Zádor) a legújabb törvényiekk és rendeletekkel 3.80 P. Mindenki jogi t. nácsadója 4.50 P. Társulati adó és társul vagyonadó 6.80 P. Egyenesadókiegészilés 2 Rövidesen jön: Eetüsoros illetékügyi ki.-! 1941. 2.60 P LEPAGE-nál Kolozsvár. Pos! utánvéttel
