Ellenzék, 1941. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-19 / 41. szám
A román hadseregtől az orosz íogságig sál le és lel vonultunk a románok előtt. Kö- rénk gyülekeztek, szóba állottak velüntc. Sorra került Erdély is. Erre vártunk csak. „Igen — mondottuk — ezer évig a mienk volt Erdély, 22 ig az önöké. Ezer évig ismét a mienk lesz, azután ismét majd eldöntjük, hogy kié lesz megint.“ Helyeslőén bólongattak és megnyúlt orral otthagytak bennünket. A bizottság nem tudott felvilágosítást adni és beküldtek a legfőbb polgári „intézőhöz", akit magyarul főügyésznek lehetne nevezni. Háromszor is voltam a főügyész hivatalában de mindig csal: ugyanazt a szolgaféle embert találtam, mélyen elmerülve egy újság olvasásában. Nagyon bosszankodtam, hogy még mindig nem érkezeit meg, pedig már 12 óra is elmúlt. Negyedszer is elmentem, mikor egy úri kiilsejü kisenevi polgárt találtam bent. Megkérdeztem románul, hogy a főügyész miért nem jön és ha jön, mikor jön? Ez rámutatott az asztalnál ülőre és látván leírhatatlan zavaromat, mosolyogva eltávozott. Előszedtem minden orosz tudományomat és csapni való módon elmagyaráztam, hogy magyar vagyok s gondolván, mivel a hivatalos nyelv Bcsszaiáhiában a román maradt, ide olyan tisztviselőket küldenek, akik tudnak románul, megkérdeztem, tud-e románul? Rövid „nyel“ volt a felelet. Megkérdeztem németül vagy franciául tud e, ismét csak egy rövid „nyet“-tel felelt. Tolmácsot kerestem és visszatértem. Hellyel kiuált meg és türelmesen meghallgatott. Sok fejtörés után azt a tanácsot adta, menjünk Cscrnovicbn, mert ott biztosan fognál: tenni valamit, érdekünkben, hogy Magyarországra kerüljünk. Megköszöntem szívélyes útbaigazítását és otthagytam. A tolmács még bentmaradt, valami dolga volt és csak később jött utánam és kellemetlen kérdéseivel folyton zaklatott. „Ne haragudjon továris — mondotta —, de a főügyész nagyon csodálkozott, egy egyszerű román közlegény hogy beszélhet „annyi nyelven?“ Minden készületet megtettünk az indulásra és hogy valami pénzt szerezzünk „feketésen“ eladtuk tűrhető állapotban levő bakancsomat 6000 lejért és vettünk egy teljesen rosszat 1800 lejért, gondolván, míg hazaérek, kitart. Disznóölés az elindulás élőit Az indulásra készen álltunk, mikor egy ki- senevi asszony megkért, hogy nem vágnánk-e le 120 kilós hízóját Szeretné, ha mi vágnánk le. mert tudja, hogy a magyarok tisztán dolgoznak és kitűnő hurkát készítenek, ösz- szenéztem barátommal, azt hiszem egyet értettünk, mert gondolkozás nélkül fogadtuk el ajánlatát, majd megkérdeztem társamat hogy ért-e a disznóvágáshoz. Megnyugtatott, eddig még nem próbálta, de most megtanulja azt is. Másnap reggel megjelentünk. Már perzselni akartuk a levágott hízót, mikor kiderült, hogy nincs szalma. Miért keli nekünk szalma? — kérdezte az asszony Megmagyaráztuk. Most tudtuk meg, itt más a divat, gödröt kell ásni és a hízót a gödörben levő tűzön kell forgatni, hogy megperzselődjék Az asszony mindig a nyakunkon volt, hogy tisztán dolgozzunk és ha véletlenül a megtakarított rész a földre ért, már éktelen dühbe gurult. A perzselt hízó boncolását mindenféleképpen megpróbáltuk és az egészet ugv össze faricskáltuk. hogy alig lehetett megismerni, milyen áriáit volt. Mikor felhasitottuk a malacot, a barátom a fele részét ölébe kapta, hogy a konyhába vigye, de a sáros talajon megcsúszott és elesett. Az asszony rikácsolását még az utca végén is hallottam, másnap pedig csak nagy rábeszéléssel tudott rávenni a társam, hogy tovább segítsek a hurka-töltésnél.' Mikor pedig fizetésre került a sör. még az asszonynak állott feljebb, hogy nem zabáltunk eleget?-.. Pedig olyau hurkát töltöttünk, hogy megnyalta utána mind a tiz ujját. A nyomortanya utolsó lakói is eltávoztak. Szeptember 10-én mentünk a kisenevi állomásra, még nem tudtuk, hogyan fogunk utazni, mert kevéske pénzünket nem útiköltségre Treiber János érdekes cikksoroza tónak folytatását az alábbiakban adjuk: Közben a falra ragasztott újságcikkek miud jobban gyűltek, de mindjobban elkeserítettek bennünket. Éreztük, hogy a tárgyaló felek nem tudnak megegyezni. A csiiggedés ismét levert lábunkról. Egyesek reményüket vesztve, a szállítmányokkal átmentek Romániába, a többiek Csernovitzba utaztak, mert remélték, ott majd utána járnak, hogy Magyarországra tegyék őket. Augusztus végén az újság csak annyit közölt, hogy a turnuszeverini tárgyalások megszakadtak. A tárgyaló fe’ek nem •tudtak megegyezni és a magyar bizottság tagjai elhagyták Romániát. A uyomortanya kiürült, négyen maradtunk ott, letörve, elhagyatottan, de bízva és'remélve. Szeptember 4-ike a legemlékezetesebb nap fogságunk alatt. Reggel munkába menet egy ismerőssel találkoztunk, aki messziről kiá1- totta felénk, hogy a moszkvai rádió az előző nap bemondta, „a magyarok visszakapták Erdélyt“ Érdeklődtünk a részletek felől, de többet nem tudott mondani, ő is mástól hallotta. Az egészet inkább tréfának véltük, hiszen vigasztalásképpen annyian mondták azelőtt is, mi pedig tudtuk, hogy néhány nappal ezelőtt megszakadtak a tárgvalások. Mindenütt érdeklődtünk, senki sem tudott semmit sem mondani. Kit érdekelt ott Erdély sorsa? Kit érdekelt a mi sorsunk? Egész nap idegesen járkáltunk, vártuk, hogy az újság megjelenjen. Négyszer is voltam az újságárus bódénál, mikor végre megkaphattam a ,,Besarabiti sovietica“ cimü lapot. Remegő kezekkel lapoztam át és az utolsó oldalon egy rövid cikk volt: ..A bécsi döntés Erdély egy részét Magyarországnak ítélte és az átadandó részt Románia 14 nap alatt ki kell ürítse UJJONGÁS Nem tüdőm hogyan kerültem ki a bódé- hó1. fizetni- is elfelejtettem Az újságot magasra lobogtatva, örült iramban vágtattam végig az utcán. Torkom szakadtából kiáltottam, hátha társaim is meghallják az örömhírt. Az emberek megálltak, csodálkozva néztek utánam és rosszaló’ag csóválták fejüket, hogy egy őrült eszeveszetten száguldoz Kise- nev utcáin- A házak ablakai kinyíltak és a kiváncsi fejek egymásután jelentek meg. Nem törődtem semmivel, csak rohantam előre. Alig vártam, hogy munkahelyünkre érjek és társam is osztozkodjék ebben a boldogságban, mert igy egyedül úgy éreztem, hogy az örömtől meghasad a szivem. Szegény fiú, mikor meg’átott, majd leesett az istálló tetőzetéről, azt hitte, hogy a nagy üyomoruság és csalódás elvette az eszemet. Szeme elé tartottam az újságot, alig tudta elolvasni a hirt. Sírva, egymást átölelve láncoltunk az istálló tetején. A munkát nem tudtuk folytatni, terveket szőttünk. Arról szó sem volt már, hogy Romániába menjünk. Mi közünk nekünk Romániához, mikor ismét magyarok vagyunk Haza megyünk, haza Magyarországra. Lassan lecsendesedtünk, most kezdtünk gondolkozni, milyen távol- vagyunk. Vájjon, hogyan jutunk haza és hazaérünk-e? Talán már megkezdődött a magyarok bevonulása? Egész Erdély dir-dalmámorban úszik, a városok nemzetiszinü lobogókkal ieldiszitve és a lakosság örömujjongva fogadja a magyar honvédeket — gondoltuk. És mi, akik talán a sokszázezer közül a legjobban vártuk ezt a percet, akik ezekért a percekért remegtünk, imádkoztunk... nem tudtuk ezt otthon megérni. Ez a sórs iróniája. Hányszor állottunk a Newyork-kávéház előtt reménytvesztve, vájjon fognak-e még Kolozsvár utcáin magyar honvéd bakancsok kopog- ni? Vájjon felhangzik-e még egyszer a magyar nóta és ha magyarul beszélünk, nem kell hátranéznünk, nem semmiznek ki mindenünnen, jut nekünk is egy darab kenyér. Megtörtént. Most minden magyar örül és mi itt távol, idegenben. elhagyatottan, nyomorultul szenvedünk és fájó lélekkel lázadozunk mostoha sorsunk ellen. Nem bírtuk tovább. De nem tudtuk míg alkoholmámorba sem fojtani keservesen fel- csukló zokogásunkat. A bor méregdrága volt, 220 lejt is elkértek literjéért. A szesznek pedig literje 660 lej volt. IZGALMAS ÓRÁK Másnap felmentünk a városházára, hogy megtudjuk, mi módon jutnánk haza. Az udvar még mindig tömve volt, feliratkozó románokkal. Mint valami győzedelmes hadvezérek, magyarul hangosan beszélve, pattogós járásszántuk. Az állomáson hatalmas termetű, mészáros kinézésű szovjet férfi románul megszólitott bennünket. Nagyon megörültem, legalább nem tolmács tuján tudtam meg egyet-mást Szovjetoroszország belső életéről. Majd meg kérdeztem utazása célját. Szorokába ment, oda nevezték ki az egyik iskolához tornatanárnak. Szobakerült a szovjet-tanrendszer. Iskolájuk tiz osztályra tagolódik, ez kötelező mindenkire és ennek elvégzése után az ifjúság vagy valamilyen mesterséget választ vagy gyári munkásnak megy, vagy pedig úgynevezett „Institut“-ba (főiskola, egyetem) iratkozik, Honnan három-négy év után ki- kerülnek a hallgatók, mint mérnökök, or. vosok, tanárok. A vonat lassan begördült az állomásra, mindjárt a legelső kocsiba akartunk felszállani, de már a kocsi ajtajában kérték a jegyet. Jegyünk nem volt, mire a besszarábiai kalauz látva kétségbeesett arcunkat, megsajnált é» elvitt bennünket a szovjet állomásfőnökhöz. Bejelentettük utazásunk célját és kezünkben is volt már a négy személyre szóló úti- jegy, mellyel az utolsó vagonban helyeztek el bennünket. Unalmunkban a vagon túlsó oldalán veszteglő szovjet mozdonyt figyeltük, mikor társam oldalba lökött és szemével iDtett, nézzek oda. A szemközt levő mozdony kazánjába egy fiatal szovjet nő, derékig levetkőzve, a koromtól és az izzadtságtól piszkosan, szúr- tosan lapátolta a szenet. Észrevett, hogy nézzük és szürke, szomorú szemeivel intett búcsút a távolodó vonat után. (Folytatjuk.) amikor a szivek egviitî dobognak... Kiosztották © kispesti gyermekek szerefetadományait a kolozsvári szegény tanulók között KOLOZSVÁR, február 19. (Saját tud.) Néhány nappal ezelőtt hirt adott az Ellenzék arról a kedves testvéri megnyilatkozásról, melyet a kisI pesti áll. polgári leányiskola vezetősége és tanuló ifjúsága tanúsított a kolozsvári testvér-intézetével szemben. A kispesti leányok összegyűjtötték kinek- kinek anyagi tehetsége szerint nélkülözhető ruhadarabját, könyvét, kis csomagokban a kapott cukorkákat és tésztákat, hogy elküldjék Erdélybe szegényebb társaik részére. Egy nagy láda csakhamar meg is telt. A szer etet adomány csakhamar eljutott a kolozsvári intézet igazgatóságához, amely a legnagyobb hálával és szeretettel köszönte meg az iskolának juttatott szép ajéndékot. AZ AJÁNDÉKOK KIOSZTÁSA Tegnap került kiosztásra ez a szeretet- küldemény. Megható gondoskodás tükröződött a ládába csomagolt dobozokról. Az ajándékozó gyermekek magyar motívumokkal kifestett papirdobozba zárták szi- vük jóindulatának egy-egy darabkáját. Gondos kezek keskeny nemzetiszinü szalaggal kötötték át küldeményeiket és mindegyik doboz tetején ott díszelgett gyermeki írással küldőjük neve. Amikor a kolozsvári áll. polgári leányiskola vezetőjével, Kutti Lajos igazgatóval felbontottuk a ládát és a kis dobozokat, a mi lelkünket is átjárta a gondos kezek testvéri szeretete. Képzeletünkben megelevenedett az a sürgés-forgás, buzgalom és igyekezet, amivel összegyűjtötték és becsomagolták a kis csomagokat. Szegények ' természetesen a kispesti iskolában is vannak, akiknek még egy nélkülözhetetlen könyvük, vagy elhasznált sapkájuk sem volt. Az erdélyi gyermekekkel való ölelkezésből azonban kimaradni ők sem akartak. Ezek ajándék helyett levéllel keresték fel őket, mert szükségét érezték, hogy „akik szegénységük miatt csomagot nem küldhették, levélbe tolmácsolják érzéseiket“. KUTTI IGAZGATÓ KÖSZÖNETÉ Kutti Lajos igazgatónak adjuk át a szót: — Hálával és köszönettel tartozom a kispesti intézetnek ezért az ajándékért. Ezzel kapcsolatosan meg kell köszönnöm azonban azoknak az intézeteknek jóindulatát is, akiktől ugyancsak kaptunk ilyen csomagokat. A móri, gyöngyösi és egri polg. leányiskolák sem feledkeztek meg erdélyi gyermektesivé.reikröl és siettek segítségükre lenni tehetségükhöz mérten. — Es hogyan fogadják ezeket az ajándékokat a gyermekek? — Társaik szeretetét megértik és ígérik, hogy viszonozni is fogják. A folyosókon hosszan süvit végig a szünetet jelző (és néha mentőangyalként jelentkező) csengő éles hangja. Megelevenedik az épület a gyermekkacajoktól. Szöszke leányhadsereg örvend az életűek. Amint idegenként feltűnők közöttük, halkul a zaj. Az igazgató ur meg-megsirnogal- ja a borzas fejeket és beküldi őket az irodába. Pillanatig tágra merednek a szemek és mintha hallanám szivük gyorsabb dobogását és a tiltakozó kérdést: nem csináltam semmit. De azért eltűnnek a pár-' názott ajtó mögött. KICSI LEÁNYSZIVEK ÖRÖME. Kis, feketearcu leányka kezébe adjuk az első dobozt és megmagyarázzuk neki, hogy ezt messziről, éppen olyan iskolás- leányka küldi neki, mint amilyen ő. Forgatja a kezecskéjében egy pillanatig és bajosan kérdi meg: I — Honnan ismernek, mert én nem, ismerem. Pesten sohse jártam. De azért örvend a nem várt ajándéknak és még ki sem ment az ajtón, mikor egyik tetemes nagyságú cukorka eltűnik pici szájában. Még visszamosolyog és eltűnik, mint a tavaszi zápor. Vidámsága ott tovább lebeg a szobában... Sorjában kapják meg a csomagokat és a leveleket. Az igazgatónak mindegyikhez van egy pár kedves szava. Néhány leánykát biztatni kell, bontsa ki, másik szemlesütve, szégyenkezve nyúl csomagja után, de mindegyik örömtől csillogó szemmel igyekszik ki az igazgatói „szentélyből“. Ezek a csillogó szemek köszönik általunk is az anyaországi intézetek igyekezetét és buzgalmát, ami által pár feledhetetlen pillanatot szereztek a sok szenvedésben részesült erdélyi testvéreiknek... (sze.) Polgármesteri rendelet a versenytárgyalások tisztaságáért KOLOZSVÁR, február 19. A polgármester a városi munkáknak szabadkézből való vállalatba adásával kapcsolatban a következő körrendeletét adta ki: Megállapítottam, hogy a város részére történt szállitáásokért, végzett munkákért a válla kozok által felszámított árak az anyaországi árakhoz árny talanul magasak, ezért felhívom a háztartási és mérnöki ügyosztályt, v.alamint a közmüveket, hogy a beszerzéseknél* 1, munkálatoknál a szabadkézből való váUaülatba adást a íegkivételesebb esetekre és a lehető ?egkisebb mértékre korlátozzák és csak akkor éljenek vele, ha a köz- szállitási szabályzat 16. paragrafusában felsorolt feltételiek fennáTniak. Természetszerűleg az a célom, hogy a városnak szállító iparosok és kereskedők a rendes polgári haszonhoz hozzájussanak, azt azonban semmi körülmények között sem engedhetem, hogy Kolozsvár város súlyos anyagi ivszonyok közt levő adózóinak adófilléreiből indokolatlan vállalkozói nyereségeket élvezzenek. Felhivom az ügyosztályokat arra is, hogy amennyiben még zártkörű vagy nyilvános versenytárgyalás során is a vá lalkozók részéről történt u. n. összebeszélésre vagy a versenytárgyalás szabályszerűségének bárminemű kijátszására jönnének rá. erről haladéktalanul jelentsenek, mert ez esetben é ni fogok törvényadta jogommal és a versenytárgyalást a közszál’íttási szabályzat rendelkezései alapján meg fogom semmisíteni. Kereskedelmi Társaságok FIDES ] szervezése, vezetése és ellenőrzése. Soh’essel Rikárd — Treuhand Könyvelések vállalva felfektetése, vezetése, és felülvizsgálása. i Szakvélemény adó- és illeték ügyekben 1 Bizalmas kereskedelmi inegKolozsvár, SzenlesyháMi. 39 biz 1 sok !_ Telefon 28—98 1
