Ellenzék, 1941. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-28 / 22. szám

1941 /a a a i r 2S. ELLENZÉK wramtmiiimsstmaMmjawmm Hétfőn délen Szffy Máltái sHasntlÜcár kezébe tették le az esküt az egpteni tudományos tanszemélyzetének tagjai fiz Erdélyi Párt küldöttsége az áüamtitkáMiál KOLOZSVÁR, január 28. Az egyetem auláját zsúfolásig megtöltő közönség előtt tették le az esküt az egyetem tudományos tansegédszemélyzetének tagjai. Pontosan 12 órakor Szily Kálmán államtitkár, dr. Bartók György rector magnificus, a lu- dománykarok dékánjai és az egyetem ta­nárai elfoglalták helyüket és Szily Kál­mán intézett beszédet az eskütételre be- hivottakhoz. Beszéde elején vázolta a történelmi sorsfordulatot, amely az egye­tem visszacsatolását is meghozta. „A történelmi parancsot el kell visel­ni“ — folytatta Szily Kálmán államtit­kár, céltudatos. saját sorsát kovácsoló nép kell legyünk, vagy passzív lesbenállásra kell berendezkedjünk. Nem kétséges, hogy a magyar nemzethez az első a méltó. Mi akarjuk kovácsolni a törté­nelmünket. Ezt a feladatot azonban mindenkinek vál­lalnia kell. Ez történelmi hivatás. Vál­lalnia kel! a társadalom minden megnyil­vánulásának, a közigazgatásnak és vállal­nia kell különösen az egyetemnek, mely az ország vezetőrétegének kiformálója. Önök megb izást kaptak a kultuszminisz­ter uríól, hogy töltsék be az egyetemen kijelölt állásokat. Két dolgot kell szem előtt tartsanak. 1. Erejük teljes megfeszí­tésével a tudományos munkának kell munkásai legyenek, mert ettől fiigg egye­temünk színvonala -és a nemzet sorsa. 2. A meghívottak akár erdélyiek, akár nem, az erdélyi magyarságért dolgoznak, mert ennek az egyetemnek munkájától fiigg az erdélyi magyarság jövője. Beszéde végén Isten áldását kérte az újonnan kincvezet- tekre. Szily Kálmán beszéde után dr. Vinczy Károly egyetemi tanácsjegyző felolvasta a kinevezettek és a megbízottak névsorát, majd az eskü szövegét. Az esküt tettek névsora a következő: AZ ESKÜT TETTEK-NÉVSORA: Orvostudományi karon: I. Adjunktusok. Dr. Vitá'iyós András, dr. Farkas Elek. dr. Novak Ernő, dr. Láng István, dr. Ármentea- nu Lajos, dr. Iüitzés Jenő, dr. Lőrincz Ernő, dr. Martyn Róbert, dr. Dziohek László, dr. Fugulyán Katalin, Keusch Mihály dr. II. Tanársegédek. Felszegliy Ödön dr., Zathureczky Zsigmond László dr., Haray Béla dr.. Obá! Ferenc dr., Gyurka István dr., Erdős« György dr.. Kneffel Pál dr., Krepsz Iván dr., Janesó Béla dr., Szőke An tal dr., Várady Gábor dr., Kelemen László dr., Kopár József dr., Bugyi Balázs dr., Ló­véi Elemér dr., Dóczy Pál dr., Petróc/v Zol­tán dr., Gyergyói János dr.. Székely Lernte dr., Tury Lászó dr., . Kóiav Pál dr., Tóth JózLSef dr , Fogolyán Mik! is dr., Kiss Dezső dr., Győry György dr., Ke-Se György dr., Gvulai József dr.. Cservény Antal dr., Odor Bél.-a dr., Biasin.i Sándor dr-, Schmidt Gusz­táv dr.. Puskás György Ír , Szabó Miklós dr., Veress Ferenc dr.. Nagy József dr., Ujváry Imre dr.. Szinegh Béta dr., Vrabé’y M. Béla dr., Vendég Vince dr.. Kereszte*y Tibor dr., dr. báró Vay Gilda. Pétierffy Pál dr., Giin disch Mihály dr., Péter Mihály dr., Práck Vilmos dr., Pápai Zoltán dr., Gidrai Li viasz dr. III. Díjas, illetőleg díjtalan gyakornokok. Eperjessy Anna, Mihályi Elemér, Szentesi Fűdre, Földesy Zoltán, Lőrincz István, Kele­men Attila, Incze Gábor, Székely Kíroly, Benedek Károly, Klein János, Bántel György, Fritz Jámo<s, Gergényi F. Károly, Benkő Gé- za, Cservényi József, Dsokebin Lajos, Nog rády György, dr. Varga Emilia, Fröohlich Jenő, Orthmeier Alajos, ifj. Kassai Imre, Ku havy László, dr., Biró József, Zilahi Jó­zsef, Ander Zoltán, Gönczy Kornél, Zsiray Kálmán, Szász Éva, Szőcs Pál, Tóth István, Veress László, Wirhmer József, Xantus Eni­kő, dr. Joó István^ dr. Nappendruck Éva, Nagy Barnabás, dr. VicSay Anna, dr. Máthé Elemér, dr. Má’hási Géza, dr. Cseke Péter, dr. Karácsonyi László, dr. Horváth Endre, dr. Fejér Imre, dr. Végh Albert, dr. Grepály András, dr. Almássy Árpád. dr. Bikfalvi András, dr. Bálint István, dr. Sárv Béla, dr. Mo’nár János, dr. Surján l ászióné az Göt­tinger Margit dr., dr. Arment'anó Lajoané sz. dr. Bartók Watzek Ilona, dr. Domániyáncz Károly, dr. Vaniss Dezső, dr. Kah'fürst Ti­bor, dr. Reinhardt Gyula, dr. Geiréb Ferenc, dr. Gegesy József, dr. Szabó Endre, dr. Nagy Zoltán, dr. Méra Zoltán, dr. Brosz László, dr. Vaß* György, dr. Csizéx Zoltán, dr. Míg ray Jenő. dr. Kondrai Gerő, dr. lótli Lajos, dr. Grurnáz László, dr. Hadházi Béla, Vadász Károly, dr. Pali Kálmán, dr. Borbálh Andor, dr. Zábó Zoltán, dr. Tán ez Béla, dr. Doma- hidy Ferenc, dr. Dunky László, dr. Horváth Boldizsár, dr. Csutak Gyula, dr. Kasza Lász­ló, Fábián, Ferenc, dr. Gsiky Kálmán, dr. Ve­ress Ödön, dr. Lőrincz Loránd, dr. Datca Ok táv. dr. Tónk Emil, dr. Kovács Ernő, dr. László Ilona, dr. Újvárosi Pál, dr. Nánofszky Pál, dr. Rednik Tamásné szül. Gyeirgvay Ju­dit, Bruck Ottóné sz. dr. Pallós Marianna, Heinrich Mihály dr., dr. Henter Margit, dr. Daichendt Ernő. dr. Fosztó Dénes. dr. Szabó Gyula, dr. Martinai Oszkár, dr. Rónai Ida. dr. Kő Juciit, dr. Kovács Zoltán, dr. Rródy Margit, dr. Henter Kálmán, dr. vitéz Tía.lmv Károly, dr. Surján László, dr. Uram Antal, dr. MarineiScu József, dr. Wathy István, dr. Magyari Bertalan, dr. Weissmahr Rudolf, dr. Csögör Lajos, dr. Székelyeié sz. Kaiké Ilona, dr. Tamásné sz. Oswald Emma, dr. Szabóné sz. dr. Csáti Éva, Péterné -Sz. Va'entiny Ma­liid, Abrudbá nyai Kaitalm. A Bölcsészettmlotuányi Karon. I. Adjunk­tus: Dr. Báliul Zoltán. II. Tanársegédek: Novak József, llaáz Ferenc 111. Díjas, ill. díjtalan gyakornokok: Dr. Mészáros Olga. Makkai Ernő, Deraény Dezső, Zörgő Benjá­min, dr. Bíilassa Iván, Szádcczky-Kardoss Samu, Lehel István, dr. Polcnyi Nóra, Dányi Károly,. Medovarsgkv László, Báuálfv Haj­nalka A Matematikai és Természettudományi Ka­ron. I. Adjunktusok: Róth Ágoston, dr. Ri- monczay Jenő, dr. 0 rösi Pál Zoltán. II. Ta­nársegédek: Kozma Béla. Ambrus Árpád, dr. Binder Ilona. Hajdú Imre, Bite Pál. dr. Gé­léi Gábor, dr. Fábián Gyula dr. Párducz Béla, dr. Horváth János, dr Balázs Ferenc, szőkefalvi Nagv Zoltán, Grigercsik Endre, dr. Homér Janka, dr. Dezső Lóránt, Maxim János, dr. Péterfi István. III. Díjas, ill. dij­talan gyakornokok: Dr. Gáspár Gyula, ifj. Szeméyi Kálmán. dr. Boros János, Med- veozky János.. Barabás József. Kónya Albert. Jóo József. Nagy Mária Rozália Ágnes, Kál­mán László, Bariba Antal. Dózsa Magda, Puskás Tibor, Kovács Endre, Gróf Pál, Scheck Mihály, Kállav Ernő Béla. Ördögb Ferenc, Gellert József, Jászfalusi Lajos. Pé­terfi Ferenc. Réesei Tibor, Czibula Győző, Felföldi Lajos. Nyárády Antal. Szűcs Lajos. Imre József, Csiky Gábor, Fuchs Herman. Engli Ferenc. József. Heti műsor: Egyetem Mozgó Kedd: Uránia Mozgó Hazajáré lélek Szarna: H 3 ajárc félek Csütörtök: Hazajáró liléik pencil: Hazajáró lélek Szombat: Hazajáró lélek Vasárnap: {3 &9f (tjáiditnyi) j | Vásárnál: Hazajáró lélek .HflZaiflRÓ LÉLEK“ csakis 15 éven fe üieknsk! Kedd: I lazajáró ! lélek szerda: Hazajáró Illek Csütöilök: 1 lazajáró lélek Péntek: f i iser (tjúcdwt^i) Szombat: I i bor (CjAti&Mfi) Sxily államtitkár nyilatkozata KOLOZSVÁR, január 28. (MTI.) Az egyetem aulájában lezajlott eskütétel után dr. Szily Kálmán vallás- és közokta­tásügyi minisztériumi államtitkár fogadta a MTI munkatársát és neki a következő­ket mondotta: — A Ferencz József tudományegyetem segédtanszemélyzetének legnagyobb része a mai alkalommal tette le az esküt. Rendkívül örvendetes, hogy sikerült olyan nagy mértékben érvényesíteni azt az elvet, hogy az Erdélyben megüresedő állások betöltői lehetőleg erdélyiek legyenek, hogy a most betöltött állások 80 száza­léka erdélyieknek jutott. Ez örvendetes azért is, mert ékes bizo­nyítéka annak, hogy a román uralom alatt a nehézségek ellenére is a magyar szellem minden területen talált megfelelő műve­lőket. Ezek az alkalmaztatások természetesen igazodnak a magyar egyetemi rendszer­Szily Kálmán államtitkár kolozsvári tartózkodása alkalmával fogadta az Erdé­lyi Párt országgyűlési képviselő tagjainak küldöttségét: László Dezső. Bálint Jó­zsef és Mikó Imre dr. képviselőket, akik előterjesztették az egyetemi tansegédsze­mélyzet emlékiratát az asszisztensek kine­vezése ügyében, mely az Erdélyi Párt is­mert intervenciója után tudvalévőén meg is történt. A több mint 200 kinevezett 80 százaléka erdélyi. A kolozsvári egye­temnél a kultuszminiszter kivételesen en­gedélyezte, hogy az adjunktusok és ta­nársegédek két és félévre, a tanszernél}7- zet többi tagja pedig másfél évre nevez­tessék ki, hogy munkájuk folytonosságát és egzisztenciájukat jobban lehessen biz­hez, amely szerint az adjunktusi, tanár­segédi és gyakornoki állások nem véglege­sek, hanem ideiglenesek. Mégis hogy bi­zonyos stabilitás, nyugalmi állapot követ­kezzék be, eltérőleg a többi magyarorszá­gi egyetemi alkalmazásoktól, amelyek mindig csak egy tanévre szólnak, itt az adjunktusok, tanársegédek két és félévre, a gyakornokok másfél évre kaptak megbízatást. Az egyetem erdélyi alkalmazottai között rendkívül sok van egészen fiatalember, akik az egyetemet csak alig egy-két éve végezték el, úgyhogy ezeknek természete­sen még a tanáraik oldalán sokat is kel­lene tanulniok. Hogy ez a tanulás ered­ményes is lesz, arra biztosítékot ad az egész erdélyi magyar egyetemi ifjúságnak szorgalma, komolysága és tanulási igye­kezete, amit a mostani hallgatókról taná­raik a legnagyobb elismeréssel állapítanak meg — fejezte be nyilatkozatát Szily Kálmán államtitkár. Hz Erdélyi Párt küldöttsége Szily államtitkárnál tositani. (Az anyaországi egyetemeken csak egy évre szólnak a kinevezések.) A képviselők ezután szóvátették az ál­lamtitkárnál a kinevezettek javadalmazá­sának kérdését. Szily Kálmán szerint minden remény megvan arra nézve, hogy a kinevezettek január elsejétől visszame­nően kapják meg illetményeiket. Ami pe­jig a már általuk az egyetem szolgálatá­ban eltöltött időt illeti, mindenkinél előzetesen külön számba kell vegyék, hogy mennyit szolgált és erre az időre is fizetést fognak kapni. A további kineve­zésekre nézve az államtitkár kijelentette, hogy február folyamán a jogi karon, az egyetemi könyvtárnál és más tudományos intézeteknél is kinevezések lesznek. 5 « R kolozsvári Magyar Zene- kanzervatóriem veszi áí a vök raniáa Zeneakadémia munkakörét KOLOZSVÁR, január 28. (Saját tud.) Közöltük, hogy a magyar társulati Zene- konzervatórium Ilóman kultuszminiszter intézkedésére a külügyminisztérium hoz­zájárulásával a \olt m. kir. konzulátus Mussolini-ut 3. szám alatti helyiségéi"- költözik. A Zenekonzervatórium egybe i megkapja a román állami Zeneakadémiá­tól leltár szerint átvett felszerelést is. Ez a felszerelés, amely azonban nagyobb ki­egészítésre szorul, tulajdonképpen a régi kolozsvári Zenekonzervatórium tulajdona" volt, amit a románok 22 évvel ezelőtt minden kárpótlás nélkül vettek el. A magyar társulati Zenekonzervatórium eb­ből a régi városi Zenekonzervatóruimból alakult meg, annak az állam részéről tör­tént átvétele után. Az illetékes tanügyi hatóságok terve szerint igen magas színvonalon álló magyar társulati Zenekonzervalórium fogja majd alapját alkotni a román ál­lami Zeneakadémia helyébe megszerve­zendő magyar állami Zeneiskolának. A létesítendő magyar állami Zeneiskola az alsó-, közép- és felsőfokú kiképzés mellett a tanárképzést lenne hivatva el­látni. A tanárképzés az intézet fejlődését és felvirágoztatását jelentené, mivel az erdélyi városok zeneiskoláinak tanítvá­nyait tovább képezné és igy lehetővé ten­né a szegény, de tehetséges erdélyi tanu­lók magasabb kiképzését. Az uj erdélyi muzsikus-nemzedék művészi fejlesztésével egyben biztosítaná ez az intézmény az er­délyi magyar zeneművészet szerepét, ami nemzetfenntartási szempontból elsőrendű fontosságú az idegen nemzetiségüekkel szemben. Itt emlitjük meg, hogy a főhatalmi vál­tozás során a magyar tanügyi hatóságok a volt román állami Zene- és Sziniakadémia tantestületéből szolgálattételre jelentke­zett zongoratanárát ideiglenes jelleggel szintén a magyar társulati Zenekonzerva­tóriumba osztották be. Ezenkívül a már előzetesen állami szol­gálatba átvett művészek és segédszemély­zeten kívül a kolozsvári volt Román Nemzeti Színház művész-személyzetéből (magánénekesek, karmester, zene- és énekkar) szintén átvették állami szolgá­latra a jelentkezett és a feltételeknek megfelelő tagokat. A fogadalmat tett mü- vészzenészek létszáma 26, mig a miiszaki és segédszemélyzetből 22-en tettek foga­dalmat. DR. INC.ZÉDY-JOCKSMAN FŐISPÁNT. KINEVEZTÉK KOLOZSVÁR ÉS KO- LOZSMEGVE KÖZÉLELMEZÉSI KOR- ’ MÁNYBIZTOSÁVÁ BUDAPEST, január 28. (MTI.) A m. kir. miniszterelnök a m. kir. közellátási miniszter előterjesztésére dr. Inczédy- Joksman Ödön, Kolozsmegye és Kolozs­vár város főispánját a vezetése alatt ál­ló törvényhatósági területre kiterjedő hatállyal közélelmezési kormnybiztossá kinevezte. A m. kir. miniszterelnök min­den megyében a főispánokat nevezte ki közélelmezési kormány biztosokká.----------- ----­ELSÖTÉTÍTÉSI PRÓBA. Hétfőn este 8 órától 8 óra 5 percig programszerű elő­írás szerint elsötétitési próba voit Ko­lozsváron. amely a legteljesebb mérték­ben sikerült. TÜZEK ÉS ROBBANÁSOK AMERI­KÁBAN. Newyorkból jelenti a DNB: Port-Ontarioban, mint az Associated Press jelenti, tűz ütött ki. A felrobbanó lőszer több katonát megsebesített. A N ir- ginia állambeli Norfolk tengerészeti tá­maszponton ugyancsak tűz keletkezeit es 250.000 dollárnyi kárt okozott. Több iro­daépület és sok okmány lett a lángok martalékává. (MTI). Japán közvetítésre Indokína és Sziám beszüntetek az ellenségeskedést MAGYAR VITÉZI TETTEK gyűjteménye. Kiadja a m. kir. Hadilevéltár. 1. kötet 374 old. képekkel I P. A Hivatal egyéb kiadványai. A Világháború 1914 - 1918. Eddig megjelent 9 kötet, I. fve 10 P. kve- 12.60. 2—9 kötet kötet je fve 21.60. kve 24 P. A :n. kir. Honvédség története 20 P. Julier: Limanova 11.60. stb.. stb. Lepagenál Kolozsvár. Az összeg előre beküldendő. Kér­jen teljes jegyzéket Lepag&tól, .A U kinából érkező legújabb hirek szerint el­határozták, hogy január 28-án délelőtt 10 órától megszüntetik az ellenségeskedést. Január 29-én hármas bizottság iil össze az egyeztetés megkezdésére. (MTI.) VICHY, január 28. (Német Távirati Iroda.) Hivatalosan közük: Japán közve­títésének az indokínai—tahiföldi viszály­ban elsősorban az ellenségeskedés hala­déktalan megszüntetése volt a célja. Indo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom