Ellenzék, 1941. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-31 / 25. szám

V9~4't Janútr 31. ELLENZÉK 'Tsnm inm ■■——i 3 Egyet mondhatok: minden eshetőséget szá­mításba vettünk. De a nőmet nép nem ter­vez semmit az amerikai nép ellen. Az urak meg lehetnek győződve róla — foly­tatta. —* az elszámolás egyetemes lesz és annak egyenleget a háború végén ki kell cgyenli- teni, tételt tételért, négyzetkilométert négy­zetkilométerért. És még egy dolgot meg kell mondanom: a Duce és én nem va- gyünk sem zsidók, sem üzérkedő alkuszok. Y fja mi kezet fogunk, ez olyan férfiak kéz­fogása. akiknek van becsületük. Ez az év folyamán még remélhetőleg Idvilágosodik az urak szemében. AZ 1941 ES TÖRTÉNELMI ÉV Ahol Anglia megjelenik, ott mi megtá­madjuk és e'ég erőiek vagyunk rá. Annyira felszerelt véderő áll rendelkezé­sünkre az uj esztendőben, amilyen a német történelemben még sohasem volt Az 1941. év — és erről meg vagyok győződve az európai uj nagy elrendezés történelmi éve. lesz. A program nem lehet semmi más, mint hogy bezáruljon a világ az egyén minden előjoga előtt és megtörjük bizonyos népek zsarnoksá­gát. Ez az év végűi hozzá fog járulni, hogy igazán biztosítjuk a népek kölcsönös egyetér­tésének kialakulását és ezzel a népek kien- geszte'ődését. A Führer beszédét a hallgatóság viharos tetszésnyilvánítással fogadta. AZ OLASZ URALKODÓ TÁVIRATI ÜDVÖZLÉSE BERLIN, január 31. (DNB.) A nemzeti szocializmus németországi uralomrajutásának 8 ik évfordulója alkalmával, az olasz ural ko­dó táviratilag üdvözölte a Fiihrert. Mussolini szintén táviratot intézett a Führerhez. SÚLYOSRA FORDULT ANGLIA FÖLDKÖZ1TENGERI HELY- ZETE NEW YORK., január 31. (DNB.) Az angol fővárosból jelenti az egyik hírszolgálati iro­da, hogy londoni katonai körök szerint Anglia földközitengeri helyzete az eddigi­nél sokkal súlyosabbra fordult. A hajóforgalom ugyanis a német zuhanóbom- házók támadásai következtében rendkívül nagy' nehézségekbe ütközik a Födközi-tenge- ren. Ugyanakkor rámutatnak arra, hogy Észak-Afrikában az angol nílusi hadsereg te­vékenységét szintén erősen megzavarhatják a német légihaderő támadásai. (MTI.) NÉMETORSZÁGNAK HETVENEZER REPÜLŐGÉPE VAN RÓMA. január 31. (MTI.) A Popolo di Roma washingtoni jelentése szerint jólérte- suli forrásból hire terjedt, hogy Németország jelenleg 36 ezer elsővonalheli repülőgéppel rendelkezik és egyszerre 18 ezer repüőgéppel tud támadni és kprülbe- lül ugyanannyi második vonalbeli repülő­gépe van, tehát repülőgépeinek száma el­éri a 70 ezret. Ezek a hírek Londonban váratlanul nagy zuhanást idéztek elő a rész­vények árfolyamában. Átlagban két font volt az áresés. De igen sok részvény még ennél is többet vesztett érté­kéből. A hírek nvomán ugyanis Washington­ban és Newyorkhan sokkal valószínűbbnek látják, Hogy már a legközelebbi időben sor kerül az Anglia el eni nagy légitámadásra. SIKERES NÉMET TÁMADÁSOK ANGLIA ELLEN BERLIN, január 31. (DNB.) A német véd- erőfőparancsnekság közli: Az angol sziget felett végzett fegyveres fehleritő repülés során a német légi haderő Középanglia keleti partvidékeit és Délhelelanglia ipartelepeit támadták. Hadseregünk messzehordó ütegei ismét tü­zeltek Délkeletangli? háborús fontosságú cél­pontjaira. Erősebb harci repiilögékötelékeink a január 30-ra virradó éjszaka romboló és gyujtóbombákkal támadtak hadi célpontokat London körzetében. Az ellenség ugyanezen az éjszakán Északnyugatnémetország partvidé­kén bombázott két helységet. A bombák ki­vétel né kül lakónegyedekre estek. Néhány bomba egy munkatábort is eltalált. A bomba- támadás következtében több polgári személy mégha’t vagy megsebesült. Az anyagi kár je­lentéktelen. Az előző hadijelentésben emlí­tett harci repülőgépünk, amelyet eltűntnek nyilvánítottuk. időközben visszatért támasz­pontjára. (MTL) ANGOL HAJÓRAJ ÉRKEZETT GIB­RALTÁRBA MADRID, január 31. (DNB.) Gibraltár ki­kötőjébe csütörtökön egy7 anzol hajóraj ér­kezett, amely a következő egységekből áll: egy repülőgépanvahajó, egy cirkáló, tiz rom boló, valamint két, katonasággal és hadi­anyaggal megrakott szálKtóhajó. A hajórai rövid itt tartózkodás után felszedi horganyait és távozik eddisz még ismeretlen rendeltetési helye felé. (MTI.) TFNGERI HARC, NAGY NÉMET GYŐZELEMMEL BERLIN, január 31. (MTI.) Mint a DNB jelenti, nemrégiben egy ködös éjszakén a irancia partok közelében három angol gyors­naszád meglepetésszeril támadást készített e!ő német gyorsnaszádok ellen. Mielőtt a német hajók horgonyaikat felszedték volna, a támadásra induló angol egvségck körvana- lai már kibontakoztak a tenget ködéből. .4 legutolsó pillanatban a közvetlen közel­ben levő brit gyorsnaszádok előtt, a német hajócgyséaek hibátlanul végrehajtották a szükséges mozdulatokat, hogy kikerüljék az ellenség torpedóit, majd üzőbevették a menekülő brit naszádokat és mind a hár­mat clsülyeszletlék. OLASZ riADIJELENTÉS ,,Valahol Olaszországban“, január 31. (Şte­fani.) Az olasz főhadiszállás 237. számú köz- leménve: A görög harctéren kedvezőtlen időjárás akadályozta a hadműveleteket. Helyi jel'egii járőrcsatározások során foglyukat ej­tettünk és önműködő fegyvereket zsákmá­nyoltunk. Cirenaikában heves tüzérségi és járőrtevékenység volt. amelyben gyors oszta­gaink, harci repülőgépköte'ékcink közremű­ködésével tevékeny részt vettek. Kelelafrikában az északi arcvonalou egy ausztráliai osztag támadását visszavetet tűk és egy általuk elfoglalt községet újból visszafoglal tan k. A harc során több foglyot ejtettünk és sok fegyvert zsákmányoltunk. A déli arcvonalou osztagaink visszavertek, majd inegí utauütot­tak egy ellenséges alakulatot. Légi kötelé­keink hevesen bombázták és géppuskázták az ellenséges állasokat, csapattábovokat és gépjármüveket. Az angol légi erő támadási intézett néhány támaszpontunk elleu és cse­kély kárt okozott. Egy ellenséges harci re­pülőgépet légi karéban lelőttünk. (MTI.) DERNA BEVÉTELE LONDON, január 31. (MTI.) A Reuter Iroda Kairóból érkezett távirata szerint hi­vatalosan jelentik, liogv az angol csapatok bevették Dernát. TÜ NTETÉS LON DONP, AN NEW YORK. január 31 (DNB.) Londoni hir szerint Londonban szerdán kisebb tünte­tés volt. amikor Wilkie a szállójába érkezett. A szál ó előcsarnokában mintegy 6b asszony különböző felirattal ellátott táblával kezében tüntetett Ang ia élelmezési politikája ellen. ..Több élelmet 9 munkásoknak“ — ezt kia­bálták. (MTI.) UJ ANGOL HADI KÖLCSÖN LONDON, január 31. A Reuter Iroda par­lamenti tudósítója írja: Az alsóház a legkö­zelebbi jövőben tárgyalni fog uj hadikölcsön megszavazásáról. Ennek az uj hadikölcsünnek az összege valószínűleg I milliárd fontster- ling lesz. (MTI,) Ämerik«! elf®fsa«i£« a dsmokráciék sefifésér^i szélé törvényjavaslatot W'ASHINGTON, január 31. (Reuter.) A képviselőház külügyi bizottsága elfogadta a demokráciáknak nyújtandó támogatástól szó­ló törvényjavaslatot. (MTI.) SAIGON, január 31. (Ştefani.) A Sziáni és Indokína között támadt határbouyodalom ügyében egy japán hadihajó fedélzetén Szi- ám, Francia-Indókhia és Japán küldöttségei­nek részvételével' összeült a nemzetközi érte­kezlet a fegyverszüneti tárgyalások megkez­désére. A JAPÁN KÜLÜGYMINISZTER FELTŰNŐ NYILATKOZATA TOKIÓ, január 31. (DNB.) Matsuoka ja­pán külügyminiszter az országgyűlésen kije­lentette: még nem hagyta fel minden remé­nyét, hogy az Egyesült-Államok megértéssel fog viseltetni Japán helyzete iránt. Rámutatott arra, hogy azért küldötte Namura tengernagyot Was­hingtonba súlyos feladattal, hogy megkísé­relje megértetni Roosevelttel és Haliéi: az emberiség sorsa forog kockán, nem csupán Amerikáé és Angliáé. — Ugyanaltkor tud­ja meg Amerika — fejezte be nyilatkoza­tát Matsuoka külügyminiszter — Japán el van határozva arra, hogy minden körűimé nyék között megvalósítja nemzeti törekvé­seit. (MTI.) Iá bornak mm kell cégér! A legjobb BOR"-a BUKAREST, január 31. (MTI.) A belügv minisztérium közleménye szerint a lázadás során Antonescu elrendelte, hogy o hadsereg csak akkor használjon fegyvert, ha a lázadók támadnak. Ennek tulajdonítható, hogy a had­seregnek nincs nagy vesztesége, rnig a láza­dóknak, akik a miniszterelnökség épületét és a távbeszélő központot támadták meg, igen sok a halottjuk. A halottak között sok nő és gyermek is van, mert a lázadók maguk előtt hajtották pisztollyal a nőhet és gyermekeket. Antonescu elrendelte, hogy7 a vizsgálatot szi- 1 goruan a törvény szerint intézzék. A letar- j tóztatásekat kizárólag a katonai ügyészség I hajtja végre. Az ártatlanokat azonnal elbo­csátják, a letartózatottakkal pedig embersé­gesen bánnak. BUKAREST, január 31. (MTI.) A katonai hatóságok tovább folytatják a házkutatáso­kat és az utcán a motozást. Szerdán végig­járták valamennyi kerületben a vasgárdis.ta székházakat. Nagymennyiségű lopott árut és fegyvert, valamint pénzt találtak. Bukarest­ben 106 felkelőt taitóztattak le, köztük Za- voianu ezredest, a rendőrség volt vezetőjét. Vidéken 392 lázadót vettek őrizetbe. BUKAREST, január 31. (MTI.) Antonescu tábornok rendel elet adott ki, amely szerint o katonák jogos önvédelemből használhattál: fegyverüket akkor, ha megtámadják, le akar- ják fegyverezni, vagy egyenruhájuktól akar­ják őket megfosztani. AUSCHNITT SZERENCSÉS MEG­MENEKÜLÉSE Bukarestből jelenti a Pest: Anschnitt Mik­sa ismert román nagyiparos érdekes körül­mények között menekült meg a vasadrdisták elől. Auschnitt Miksa, aki jelenleg fogház­büntetését tölti, megbetegedett és rabkórház­ba vitték. Amikor a lázadás kitört, Auschnit* tét koporsóba zárták és bevitték a hullate­rembe, úgyhogy amikor a vasgárdisták a kór­házban keresték, nem találták meg. BUKAREST, janupr 31. (DNB.) A légio­nista mozgalom jogi helyzetének tisztázásáig a légionisták vagyona mellé kormánybiztost neveztek ki (MTI.) HORIA SIMA ÖNGYILKOS LETT? BUKAREST, január 31. (Búd. Tud.) A rend és nyugalom a román fővárosban és a vidéken a jelek szerint már helyreállt, csak a távbeszélőforgalom korlátozása és a korai záróra maradt továbbra is érvényben. Az iga­zoltatások az utcán folynak. Vidékről kévéi hir érkezik. Nem lehet tudni, hogy mi a hely­zet Erdélyben. A bukaresti lapok most már, a légionista lapok kivételévé* * 1, ismét teljes terjedelemben jelennek meg. Horia Simáról hivatalos közlés h’jján to­vábbra is különböző hírek keringenek. A legutóbbi hírek szerint öngyilkos lett. A vasgárdisták bukaresti főhadiszállásán tit­kos iratokat találtak, amelyeket a kiilügymi- niszétriumból vittek el, ezeket az iratokat azonban visszaszállították a külügyminiszté­riumba. MILYEN KÁROKAT OKOZOTT A I.ÉCIONISTÁK LÁZADÁSA? BU KAREST, január 31. (MTI.) A buka­resti rádió részletesen ismertette az elmúlt napok során a légionisták által okozott ká­rokat. Részletesen foglalkozott az ország bel­ső helyzetével, valamint felsorolta a lefog­lalt fegyverek mennyiségét és a letartóztatott léaionisták számát. A bukaresti rendőrség közlése szerint a rendörfőnökség szörnyű állapotban volt a birtokbavétel után. A i endörfönökség va­lóságos ostromlott vár benyomását keltette. Az épületben lévő légionisták rengeteg élel­miszert halmoztak fel. Az ivóvíz hordószám­ra áhott a szobákban. Ugyancsak több hordó benzin is veit a tendőrfönöksé- ' gén, valószínűleg azért, hogy szükség ese tén felgyújthassák az épületet. A felkelő gárdisták szeszesitalról is gondos­kodtak. A rendőrfőnökségeu nagymennyiségű ital volt, közte több láda pezsgő. Az épület ajtajait és ablakait betörték az ellenállók. A bntorokat összetörték és az ajtókat és abla­kokat bútorokkal ellorlaszolták. A rendörfőnökség pénztárát is kiürítették a légionista felkelők. Összesen mintegy egy­millió 800 ezer lej készpénzt és körülbelül 1 millió 300 ezer lejt kitevő értékpapírt vit* tek el. TÖBB MINT KÉTEZER I ETAR­TÓZTA TÁS Az ország belső helyzetét ismertető közle­mény megjegyzi, hogy a rendet és a nyugal­mat az egész országban sikerült teljesen hely­reállítani. Ennek során igen sok letartóztatás történt. Hivatalos rendelet közli, hogy a letartóztatásokat csak a törvényes alaki- súgok betartásával szabad foganatosítani. A letartóztatásban iévő ártatlanokat azonnal szabadon kell bocsátani, a fogságban maradó bűnösökkel pedig emberségesen kell bánni és nem szabad bántalmazni őket. A rendőrség az egész országban folytatja tv razziákat, a letartóztatásokat és a házkuta­tásokat. Bukarestben csütörtök délig össze­sen 1965 egyént tartóztattak le. Vidéken, 269 a letartóztatottak száma. A letartózta* tottak között vannak Brassó, Nagyhüküllő és Prahova vármegyék prefektusai, vala■* mint Brassó. Medgyes és Ploeşti rendőrfő* riökei. Az eddig elkobzott fegyvereket összeszámláí^ ták és a kimutatás szerint a hatóság elkobzott vagy erőszakkal elvett összesen 87 géppus* kát, 472 kézigépfegyvert, mintegy 14.000? puskát, 5456 vadászfegyvert, rengeteg re*, volvert, több mint 12.000 pushagolyótr 1300 géppuskagolyót, rengeteg revolvergo*i lyót, 7030 géppuskahevedert, sok bombáim 17 láda lőszert és nagyobb mennyiségű di- namitot. ÚJABB RÉSZLETEK A FELKELÉSRŐO A házkutatások során letartóztatott légion náriusoktól a hatóság igen sok részletet tu* dott meg a felkelésről. Kijelentették, hogy a légionárius vezetők fegyverezték fel őket azzal az ürüggyel, hogy a kommunisták el-* len kell majd liarcolniok. A rendőrség a légionárius központokban végzett házkuta­tás során összesen 97 tehergépkocsit meg­töltő rablott holmit talált. Egy röpiratot is találtak, amely világosan mutatja, hogy a félrevezetett légionáriusok a kommunistákkal teljesen egyező nézetet val­lottak, A többi légionárius központban a leg* különbözőbb rablott holmik kerültek elő ha­talmas mennyiségben. A szigiu unca letartóztatta Cantacuzino György egyetemi tanárt, mert lakásán tit­kos rádióleadóálloniást találtak. A vasgárdista felkelők kegyetlenségéről újabb részletek váltak ismeretessé. A Gan* destii-utcában például felfegyverzett légionista alakulatok megtá­madtak két katonát és leöntöttek őket kő­olajjal. A szerencsétlen katonákat a láza­dók meg akarták gyújtani. A felháborodott járókelők szabadi tot ták ki szói ongatott helyzetükből a katonákat. A vidékről is egymásután érkeznek jelen­tések a házkutatásokról. Ezek szerint külö­nösen Nagyküküllőmegyében és Temesvárott találtak különböző egyéneknél nagymennyi* ségü rablott holmit. ELSÜLTED!' EGY HOLLAND TENGERALATTJÁRÓ LONDON, január 31. (Reuter.) A hol­land hajóhad londoni főhadiszállásának je­lentése szerint a legutóbbi hadműveletek során egy holland tengeralattjáró meg­semmisült. (MTI.) STOCKHOLM, január 31. (MTL) Lón* doni jelentések szerint az angol főváros­ban csütörtökön a déli órákig kélizbeu volt légi riadó. NAGY CSATA VAN KIALAKU­LÓBAN A CÖRÖG HARCTÉREN BELGRÁI). január 31. rBttd. Tud.) A görög—albán harctérről érkező legújabb jelentések közlik, hogy a harctér minden szakaszán heves harcok folynak és na gyohb csata van kialakulóban. Az utolsó 24 órában szünet nélküli ágyúzás volt. Ä rendteremtés jegyében

Next

/
Oldalképek
Tartalom