Ellenzék, 1940. december (61. évfolyam, 275-299. szám)

1940-12-21 / 293. szám

E 19 4 0 decc rn bér 2 1. ELLENZÉK 9 Nyugodtan körülték'ing'etett. árra is oláah- <TIlőtt, 'ámenül jött, mert vándor volt és kissé már fogytán az örököl. Óvatos pislo­gással szomlélgctte tarisznyáját, reszketeg uj­jal kitapogatta vagyonkáját, mert rossz kis életében mindig kellett tartania valamitől és igy kiegyenesedve a vállára zöttyentette cso­magját és botja végével megkopogtatta a föl­det. Türelmetlen vonakodás látszott a külön­ben nyugodt emberen; egy. pillanat alatt olyan elrugaszkodott csavargónak tetszett, aki nagy ritkaság Magyarországon. Olykor öröm sugárzott tekintetéből, amikor a fal­vak üjJcsJfijá has csibészeivel találkozott és rájuk nézve megállóit, mint valami szobor. Ha egyedül volt halvány fényárnyék köri­tette csontos orcáit, őszés fürtjeit, rozsda­barna szakállat: olyan volt. mint a vak kol­dus, aki nagyon messzire lát. Ekkor anélkül, bogy motyogott volna magába, dünnyögött volna, mint a gyerek, játéka öntudatlansá­gában; táplált a szivében egy hangtalan tit­kos gondolatot. Talán ki volt adva néki pa­rancsul. hogy éhez nyalnia nem szabad, éh­ség. eltikkadás és lankaelás órájában és sem­mi esetben sem! Csak a végső órában, ha a halál meghívja. Ha .valami földön a tulajdonjogot pillanat­nyilag ő élvezte, féleldalvást vagy hason eí- Gzenderedett, de soha nem szundított ha­nyatt, mint a halottak ravataluk magas pora- pázatában, hasukon rózsafüzérekkel kulcsolt kezekkel és az égre felnézve, mintha életük­ben is ezt cselekedték volna. így a mezőkön csak .az igazi úrhatnám naplopők álszentez- kedtek, a csavargókamara bejegyzett tagjai. O belefurta orcáit a harmatos fűbe a rögök közzé is, mert szerette az életet: gubancos szakállát otthonosan kerülgették a rovarok és rendesen egy fehér káposztaslepke őrkö­dött álma fölött. A vándor felcíhelodött. Miután gondolko- dott, megindult. Itt-ott a falvakban alkalmi munkát talált. Ekkor is úgy történt, hogy bölcs tanácsot kért tőle egy parasztlegény. A vándor, ha idegen is volt, mindenhová be­furakodott és mindent tudott, mint. a meg­fakult areu diplomaták, akik iávoleső orszá­gokat bejárnak három darab vadonatúj disz- yöböröuddel. — Vedd el a lányt — szólott a napszítta fiatal paraszthoz, akinek büszkén feszenget- te mellét a léiekzet. — Ha szereted — s te­kintete kérdőn kutatta az említett leány vér­vörös arcát. — Az ur mondja a bibliában -— kezdte a vándor és ekkor elhalkult a szava, mint a lehellet, érthetetlenül illant a bámuló fiatalok felé. — De a biró nem akarja! A nyavalya törje ki —< fakadt el! a legény gon­dolata. A vándor gyors, okos pillantással su­hintott az emberre. A lány szemlesütve hall­gatott. mert az apja volt a bíró. — Hol van a biró? — kérdezte a váudor. — A kocsmá­ban — felelte a leány. —- Nyugodtan térje­tek haza gyermekeim, beszélek én a bíróval. Megértjük egymást!? — fordult most a le­gényhez. Esteledett, mikor az öreg vándor beérke­zett a kocsmába. Tarisznya járói, szakálláréi, viseltes ruhájáról feltűnt, hogy idegen és hogy vándor á legjavából. Letelepedett a fél­homályba, a mécses árnyékában. A szesz má­morában bóbiskoló parasztok egymás teste felé hajladoztak, mintha a szél fújta volna őket. A reményvesztett részegség állapotában a söntésen lármáztak, félököllel verték az asztalt. A hetvenkedő és bánatos fecsegés önkívületében elfáradtak, mert mindannyian enyhe tiiszurást éreztek a tarkójukon és tán- forogva, üveges tekintettel keresték az okát. A vándor egykedvűen mutatta magái és nem nézett meg mindent a helyiségben, hanem, mint aki régen, odaszokott, szalonnát és ke­nyeret vont elő és szépen falatozni kezdett. Ádámcsutkája lendületesen íel-lc himbálód- zott a torkában, mint a falu kishar,angja a plébániatemplomban. Egy magában ráncoló legény vad iramodásba fogott és mikor a padszélen ülő vándornál elakadt, megbillen­tette azt, feléje kiáltva — A szerelőd hol hagytad! —• A vándor nem válaszolt, nem mordult, pillanatra abbahagyta a rágást és befelé laposakat pislogott. Nagyon fáradt le­hetett. A szembeni sarokban két mértékletes vén paraszt róla beszélt egy rövid szóban. — Melyik a biró? .—k bokţc meg az egyi­ket. Az a‘ —v mutatták neki. A Iniboskemen- ee hasán pipázgatott, hozzá hasonló tekiu- télyttartó parasztok között. Zömök, széles ember volt és a bajsza vége meggöndörüdött a sok gondolkodástól. A vándor odaszólt: Dicsértessék a Jézus, tíiró Uram! — Mindörökké — — Ámen — hagyták meg a parasztok. — Biró Uram — kezdte a váudor. Meg­bocsásson egy szóra!, En messzi földről jö­vök, de jól ismerem ezt a falut és a gondol­kodását annak, aki lakja, Az Ur nevében, já­rom a vidékeket és hirdetem az fgét. Tudom, hogy a Biró Uram tisztességes ember. —- Az a*, tisztességes, tisztességes, -■ bólogattak a parasztok. —. Ej hát akkor mén akarja hogy a lánya alton menjen, akit nem szeret — szólott az öreg ebben a szólásban, mert ó' Magyaror­szágon minden nyelvjárást , ismert. A biró először majd megette a pipát aztán mérge­sen kivetette a fogából, mintha észlelné a sötétben úszkáló rőtszinü fénygolyót, mikor egyszer megszenvedte a gutaütést. De bölcs gondolkodása most mérsékelten ingerelte ha­ragját s igy szólt: Oszt urÖesém, mi köze oly dolgokon, mit gyenge eszivei fel nem érhet! A vándor elmosolyodott, olyan könnyesen nevetett, szomorúan kacagott, mint a pró­féta és hüvelykujjával megdöfte a homlo­kát, mintha szentelt vizet kenne rája. — Gondoltam kendnek van szive! Hát esze az nincs! Hát szive? — mondogatta csendesen az elképedt vénember. A biró ke­zéből kihullott egyetlen fegyvere, a gunv, pöffeszkedés és önkit, vicsorító didivel íöl- tápászkodolt, mintha egy szempillantásra tes­tét a gonosz erő pukkadásig fölpumpálta volna és meglassította öklével a szerencsét­len embert. Az öreg vándor alól kihulltak a lábak: arcát magasratartva omlott össze olyan fehéren, mint a fal. A koesmázőkaí, akik rekedtre dalolták már n torkukat, kiduhajkodták a lelkűket, bűnbánó borzongás lepte meg. miközben a vénember fohászát hallgatták. Kijózanodva eldugták a tekintetüket és féltek. Aki olt volt, elmesélte, hogy a biró haragja ezután is magasra lobbant a rongyos ember felé, aki a falu módos vénjeinek éles gunyostora közepette kihálráit a kocsmából. Futott, amíg érezte, hogv üldözik, mert biztos volt abban, hogy a biró nem éri be ennyivel: üldözte ti. A szive annyira vert, az egész mellkasában lüktetett. A koromse­tét éjen nem kellett sok, hogy elveszítsék a nyomát. Mikor messze volt, egy kicsit meg­pihent, mert az izgalom a lábában táncolt. Azután a bokorba ‘bujt és figyelt. De nem észlelt semmit, csak a szél zúgott el fölötte és kedvesen megérintette csapzott homlokát. Talán nem is akarták az életét, nem is íi!­dözték — képzelődött és most gondolkozik józanul. Előfordult vele az is, hogy gyönyö­rű hegedüszó csendült fel . mellette; oldalt tekintett és nem látott. egy emberfiát se. Micsoda- csalódás volt! Hány éjszaka hall­gatta, hogy a rét mozog, ezer sóhaj érkezik, távciii jegenyéktől, valahol messze egészen bizonyos, hogy az erdők is énekelnek. Most j a lelke kívánta igy és álmodott,' de hirtelen j felriadt és talpon volt: az utsoron a nyárfák j közeledtek egyik a másik után. A falu határában letért az útról, a mezőn j egy meszelt viskónak tartott. A vaksötétből j alig szembeötlőn megdőlt fal fehérlett és egy ! szénapadlást látott. Az odatámasztott létra- ţ hoz tépett és rázni kezdte, mire nemsokára I felgyűlt egy mécses. Alig néhány másodperc- | re a parasztlegény bemászott; kicsit támoly- j gott, mintha beringott volna. A vándor fii- j lébe pusmogott, a paraszt visszakuezott és ' sebesen magára rántotta a dolmányt; azzal | pedig elindultak. Amerre haladtak, már nem volt olyan sötét, mert a legény bátran vilá- j gilott a mécsessel. Úgy menflegéltek, mintha i lelkiismeretesen keresnének valamit. A le- 1 gény orra kissé lógott; bár az kétségtelen, hogy előtte volt az élet. Rövidítették Útjukat mezők és vetések dű­lőjével, ahol igen rossz volt az ut. A falu sízive innen is messze esett, de felőle egyre ţ közeledett az oktalan kutvavonitás. ami a falu hasát csikarta. A legény föltartotta a lámpát itt volnánk! — Költse föl! —- in­tézkedett. emez: a virágos udvarában álmo­dozó házacskára célzott. A vándor parancsá­ra a legény az ajtóhoz lépett, próbálta fel­nyitni, de, nem sikerült, mert jól elreteszel­ték belülről. Ekkor az ablakhoz lopakodott és kitapogatta az ablaklapot, mire az szé­pen engedett is, mintha vajból csinálta volna az asztalos. A vándor megpihent a lugasban és onnan látta, hogy egyszer csak a legény egész derekát betolja az -ablakba és gyakor­lottan becsúszik, mint a macska. Félig álmodott a lugasban, mikor zaj hal­latszott, ő gyorsan fölkészült, — talán a biró a kocsmából, gondosan megforgatta botját a tenyerében. De a legény jött az ajtó felől, tömött batyuval a hálán, liogv a csizmája elégedetten morr.jlott lépése alatt. Utána a lány is és hogy rövidesen kicsillagosodotí az ég, milyen szépnek tűnt a vándor szemeim. — Hát öregapám, kend mondta — kezdte el hegyesen a legény — megszökünk innen. — Ez a módja —• bólintott helyeslőn az öreg — az. úri népség, az urak is csinálják, Nem látták még a moziba?! — Egeri — gondolkodik a legény és nagy lélegzetet vesz. Volt maga moziba!? — Én ne lettem volna? — vállat von s látszik, hogy most nagyot fog mondani. —- Modern ember vagyok. A legény elfogódott a rejtélyes bajtárs előkelőségétől, megsimitotta kezét a nadrág- szárban és feléje nyújtotta. Az öreg ember is meghatódott, mikor szeme csillogó ködén át látta a szép emberpárt, az élet egy uj for­máját, amit ha Adám és Éva újra kezdhet­nének, boldogság és Isten áldása követne nyomaiban. És a hangja megremegett, úgy adta azt a nyomatékül szavainak, amit lel­kének egész valójából lehelt. Átvette az ol­dalast. munkája íiszreietdiiát és szeme a fel­hők aranyos játékát kereste, úgy illett volna oda a nappal vagy legalább a pitvmaliat . . Elmentek. Hosszasan nézett utánuk, mig a setét őket elnyelte. Ő.pedig megindult a csil­lagok felé. Szegzárdy-Csengery István. 98. számú feladvány. Mulder /U tói (Utrecht.) i mW Diszkötésü meséskönyvek és képes­könyvek már 60, 70, 96 fillérért. May Léirőly müvei; 90 fillérért. Ver- ■ no Gyula müvek P. 1.90. Imaköny- vek. regények, bélyegalbumok, fény­képalbumok nagy választékban, Karácsonyi zené s u 1 b u ni o k, Ráírd-Rózsavölgyi, Nádor és bármi­lyen zenei újdonságok legnagyobb- választékban kaphatók Irály Mms fi^yvk&jzskedúi&kwj.l KUo&v&r.­a b c tle; * t Matt 2 lépésben. Világos: Ka8. Vgo, Fs8, nó. Hb3, g7, gr: cl2 (7). Sötét: Kel. Vbl, Fa?,’dl. Elei. e3. gy: e4 (7). (Megfejtése e rovatunk végén.) A Szovjetorosz bajnoksági versenyt Moszk­vában tartották meg szeptember hóban. A két nagymester: Keres és lîottvinnik ez alka­lommal formán kívül játszott és némileg le- I szorult. 20 résztvevő közül Bondarsívski és Lilién thal 13 és fél ponttal ex aequo lettek elsők. Utóbb a bajnoki címért kisebb meccset játszottak, melynek győztese Lilienthal (-colt magyar állampolgár) leit. Smyslov, egv )9 éves, nagytehelségii mester csak egy fél pont­tal maradt c-í (13) és a harmadik dijat vitte el. Keres ,(12) negyedik, inig 5—6-ik egyfor­mán BotidnnH; és Boleslavski (11 és fél p.) Érdekes, hogy Löwen fisch, a tavalyi bajnok, aki Botwinnikkíd meccsben eldöntetlenül végzett, ez alkalommal utolsóelőtti tudott csak lenni. A magvar mcsterképzö főtorna nemrég folyt le Budapesten. Az A csoportban Mă­cel le Ferencz. a B csoportban pedig Silive Jenő leltek győztesek és egyben uj magvar mesterek. (A 98. száma feladvány megfejtése: 1. d'2 t—d4,}. ír Héinet humb'mlbk íánístíááa — 23393 ip£rl ünmek ellen wMtm vásárol, feltétlenül tekintse meg ru ADL ! II legújabb modelljeit. JURUl“ ált. kereske­delmi vállalat Kolozsvár, Egyeteni-u. 3. sz. Vezérképviselet: VB SS J íí HŐS BÜÖÄPiST IV. Itánvi-utca -1. Telefon : 183—628.

Next

/
Oldalképek
Tartalom