Ellenzék, 1940. november (61. évfolyam, 251-274. szám)
1940-11-28 / 272. szám
IS? 1ítenxak lx I. r v r o I \ K v, / \ M. Eteric iépetN tegnap fiofomăron a polgári közigazgatás ,>Kéfem a közönség hizatmái és szereleiéi is az eidáilali leiadat érdekében“ — mondotta a polgármester a sajtónak adott első nyilatkozatában lésével ki les/ az első ndófizciő. I\rm sokáig kellet I várni, meri hamar jelentkezel! a/e]nő knlMesnégtuiló |>*>Iiţ;»r. László (Aula, aki 1 10 pengő városi illetéket D- /(■leli he. Az anyakönyvi hivatalnál is <*r- deklíull link. hogy a polgári kö/iga/gala után kinek nevet iktatlak he elsőnek a halotti an jakönx vhen. Kovács Lőrincin1, 'tar Mária ‘In év es kolozsvári lakos voll az első halott és Simon Juci ka volt a/ első hojolemett gyerek. KOLOZSVÁR. november 27. (Saját ■ tud.) Tegnap eleibe lepett Kolozsváron a polgári közigazgatás. Or. Keledv 1 ihor. a város uj polgármestere intézi tegnap o I a Beck Albert városparanesuok helyett a város összes ügyeit. A polgári közig a/> tatás első napja nagyobbrészt csak tájékozódással es a polgári közigazgatás megszel1 vezésévol lelt el. A polgári közigazgatás életbeléptetésével gyorsabbodott a munka üteme a városház emeleti helyiségének abban a részében, ahol a polgári közigazgatás foglalta el bolyét, viszont az opiilet másik részelteti. ahol a katonai közigazgatás székelt, tegnap már csomagollak és a még elintézetlen ügyiratokat küldték át a polgári közigazgatáshoz. Dr. Keledv polgármester tegnap a kora délelőtti órákban dr. lolyóvich János főjegyzővel és a városi tanácsosokkal sorra járta és megszemlélte a hivatali helyiségeket. Utána fogadta az Ellenzék munkatársát. akinek a kővetkezőket mondotta:-— Megbízatásom az. hogy Kolozsvár törvényhatósági joggal felruházott varost a magyar közigazgatási jogrendszer keretébe beillesztem. Minden igyekezetem arra irányul, hogy megbízatásom végrehaj- ; tását. a közigazgatás átállítását a közön- i ség és a gazdasági élet meg ne érezze. j — Feladatom szép. de nehéz is. Először. ; liiert idegen emberként kerültem erre a j helyre és ezt — szeretném hangsúlyozni . -—, nem kerestem. De nem is térhettem ki a feladat vállalása elöl, mert úgy érez- ■ lem, hogy közigazgatási embernek nem jutott j még osztályrészül olyan nagyszerű fel• ' adat, mint Erdély civitás primátusának az anyország közigazgatásába való visz- szahclyezése. Másodszor, mert a közigazgatás átállítása nem egyszerű és nehéz különösen most. mikor Európában a háború következtében az anyag beszerzési nehézségei úgy jelentkeznek, hogy a közigazgatás beszervezésével együtt ezekkel a kérdésekkel is foglalkozni keik —— A in es összeköttetésem a közönséggel, és főváros szolgálatába, almi először a/ ipar ügyosztálynál dolgozott. Azután ve- . gigjárla a közigazgatás minden osztályát, i !935-bru a polgármesteri hivatal vezető- j je lett. az elnöki oszlályt vezeLle és- a j tisztviselői kar bizalmát és tiszteletét ér- j deutelte ki. AZ ELSŐ. VKJ A. AZ ELSŐ ADÓFIZETŐ ÉS AZ ELSŐ HALOTT j A katonai közigazgatás a keddre virrp- j dó éjjel 12 órakor szűnt meg és nyom- \ ban életbe lépett a polgári közigazgatás. 1 de ez természetszerűen csak reggel 8 j órakor kezdődött meg, amikor a város j iktató hivatalai lezárták a katonai köz- J igazgatás alatt vezetett iktató könyveket j és egyes számot kapott a'/, az akta. am elv ; a polgári közigazgatás óletbeléptetése j után először érkezett be. h.z az Ügy Beck ! .ílbert ezredes városparancsnoknak az a j rendeleté t olt. amelyben tiuitul adta a I katonai közigazgatás megszűnését és / j polgári közigazgatás életbeléptetésé! A i városi adóhivatalnál kiváncsian várták, i hogy a polgári közigazgatás életbelépteCSAK DÉLELŐTT VAN HIVATALOS’ÓRA \ polgári közigazgaUis el-ö napja örö met hozott a városi tisztviselőknek, inert a polgármester a körrendeletben arról értesítette az összes tisztviselőket, hogv a polgári közigazgatás életbeléptetésével egyidejűleg a délutáni hivatalos órákat megszüntette, ezentúl már csak délelőtt 5!-lé>l délután • 2-ig vannak hivatalos órák a városházán. AZ U TANÁCSOSOK ÜGYBEOSZTÁSA Megtörtént természetesen az ügyviteli beosztás is. \/ általános igazgatási osztálynak dr. l olyóvich János, a pénzügyi osztálynak és közellátási osztálynak dr. \ ásávhelyi 1,ászlé» tanácsos, a háztartási osztálynak dr. Segesváry Viktor tanácsos. a népjóléti és közművelődési ősz tálvnak dr. Papp Jánosi Béla. a közjogi katonai másodfokú közigazgatási osztályának Mutlt Mihály tanácsos, a műszaki hivatalnak pedig Kovács Gyula műszaki tanácsos a vezetője. (m. }.) || |»|j m || ft éttermében a havi abona 3 fogásos Ulii yâU teJ&illJsubű és 2 fogásos vacsora élíap szerint 50 P. Manu Itérati fogás állap széria! 150 P. . Villás reggeli 50 fillér. Zona-pörkoit. — Kitűnő erdélyi konyha. Fajborok. — I Frissen csapolt sör. — Szolid arak. * 1 László Jenő és zenekara muzsikál. | Kossuth Lajos-utca 5. sí. hami is ídrggaídsokaí folytat Rémeíorszdgga! Rendkívüli érdeklődés kíséri a Törökországgal kapcsolatos tár ezért á sajtó utján kérem, bizalmát — és- talán — szeret étét is. Kolozsvár a legnemesebb értelemmel vett úri magyar t áros, herein közönségének támogatását, nem a magam személyére nézve, hanem ónnak a feladatnak érdekében, amelyet elvállaltam. A FŐVÁROS KIVÁLÓ TISZTVISELŐIT BOCSÁTOTTA KOLOZS. (' VÁR. RENDELKEZÉSÉRE ~ Budapest szék- és főváros -— mondotta a polgármester — áldozatkészséggel siet az ország második városának. Kolozsvárnak segítségére és hathatósan támogatja abban, hogy a városi igazgatás a legsürgősebben kialakítható legyen. A főváros Kolozsvárnak közel 1000 pengő értékű, a közigazgatási jog keretébe tartozó szakkönyvet küldött s lehűld te a közigazgatás különböző ágaiban'' legjártasabb öt kiváló tisztviselőjét. akik szakértőként, államik a város rendelkezésére. Ezek költségei Kolozsvár városát nem terhelik, mert a főváros fizeti illetményeiket és kiküldetési dijaikat. Az újságírók ezután több kérdést intézték a polgármesterhez, aki azonban kijelentette, hogy csak befejezett tényekről akar számol adni. Arra a kérdésre pe- dig, hogy mi lesz a katonai közigazgatás által alkalmazott és még ki nem nevezeti tisztviselőkkel és alkalmazottakkal, kijelentette, hogy ezek megbízatását a polgári közigazgatás még három hónapig, február 28-ig meghosszabbította és ez alatt az idő alatt döntenek kinevezésük, illetve végleges alkalmaztatásuk fölött. Dr. Keledv Tibor polgármester 1895- hen született Losoncon. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte és 2Q éves korában. 1915-ben lépett közigazgatási pályára Budapest székATCHL, november 2-7. (MTI.) A tengely élénk délkeleti diplomáciai tevékenységével párhuzamosan Laval is tárgyalásokat folytai Németországgal. Politikai körök a diplomáciai események összegezése alapján azt hiszik, hogy Tavainak az őszinte együttműködés szellemétől áthatott törekvései jelentős szerephez juttathatják Franciaországot a tengely által szervezett uj Európában. PAPÉN TÁRGYALÁSAI RÓMA, november 27. (MTI.) A ,,Mes- saggero" istambuii tudósítója jelenti: Politikai körökben Papén német nagykövet és Szarudzsog- lu török külügyminiszter megbeszélését a német nagyitöveinek Hitlerrel, valamint Molotov népbiztossal folytatott megbeszéléseivel hozzák összefüggésbe. A sajtóban a megbeszéléssel kapcsolatban a legkülönösebb feltevések merültek fel, amelyek azonban csaknem mind ellenőrizhetetlenek. Mindenesetre bizonyos, hogy Németország képviselője igen széleskörű tervezettel tért vissza Ankarába. Külföldi megfigyelők szerint az elmúlt hét végén Törökországban jelentősen enyhült a politikai feszültség. BUKAREST, november 27. (MTI.) A ma reggeli lapok foglalkoznak Romániának a hármas egyezhényhez való csatlakozásával. Kijelentik, hogy Románia jövője biztosítva van és’hangoztatják a Németország és Románia közötti szoros barátságot. A BERLINT BOLGÁR KÖVET SZÓFIÁBAN SZÓFIA, november 27. (NTJ.) Draga- Bov berlini bolgár követ jelentéstételre Szófiába érkezett'. Filov miniszterelnök és Popov külügyminiszter kedden elöre- láthatólag fogadják Braganovot. A követ látogatása a bolgár fővárosban nagy ügyeimet keltett. Azzal kapcsolatban, hogy a bolgár államférfiak egyelőre nem utaznak Berlinbe. az a hír terjedt el, hogy Draganoo magával hozta a Bulgária csatlakozásáról szóló jegyző könyvet, amit Szófiában Írnak alá. Jól értesült helyen azonban utalnak arra. hogy ez a kérdés jelenleg nem időszerű. (MTI.) SZÓFIA, november 27. (DNB). A bolgár fővárosban nagy figyelemmel kisérik a törökországi eseményeket. Megállapítják, hoyg Törökország egyes körzeteiben 'ostromállapotot rendeltek el s ez a bolgár határig kiterjed, holott Bulgária semmi okot nem szolgáltatott ilyen mérvű rendkívüli intézkedésekre. Illetékes körökben hangoztatják, hogy Bulgária mindig tanujelét adta békekészségének Törökország irányában is. Ugyanakkor hivatalos cáfolat jelent meg azokkal a külföldi alaptalan hírekkel kapcsolatosan, hogy a török határ közelében állítólag bolgár csapatösszevonások történnek. (MTI.) BELGRAD, november 27. (Búd. Tud.) A ..Politika” megbízható helyről származó értesülést közöl, amely szerint a Törökországban hangsúlyozzák, hogy csalt a török függetlenség elismerése jelentheti alapját azoknak a javaslatoknak, amelyeket Törökországhoz eljuttatnak s amelyek célja, hogy a jelenlegi helyzetben a török álláspont tisztázására vezessenek. A török sajtó a folyamatban lévő diplomáciai tárgyalásokról írva megállapítja, hogy Papén tárgyalásai nem hozhatnak fordulatot Törökország magatartásában. Ami egyébként, a balkáni helyzetet illeti, Bulgária magatartása bizonyos könnvebbséget idézett elő a Balkánon. (MTI.) I I Az érdekellek Cí jchozíofás j ru közöljük, lio^y a Müller Testvérek Vegyés.eti Gyár r. t. Nagyvárad cégű,tithe! n e ín azonos. Magyarország területén „Müller TeTverek Vegyészeti Gyár r. t. Budapest“ használata és markainak for- £falómba hozatala, jog szerint kizárólag bennünket illet. Müller Testvérek Vegyészeti Gyár R, T. Budapest, VI. Lehel ti. 27. 29. A NEMZETI MUNKAKÖZPOM A VISSZACSATOLT ERDÉLYT kivi. KIÉN IS MŰKÖDÉSBE LÉPETT KOLOZS V AII, november 27. (Saját tudóű- tónktól.y A pártok és felekezetek leletti jelszóval a keresztén\ nemzeti eszme jegyében indult \ < rnzeti Munkahözponl ti Romániától vi.zsziicsntolt területeken is működésbe lépi It. Ez a jobboldali eszmekörben munkálkodó szövetség a szakszervezeti mozgalom -lkján, azok jogi é- vagyoni helyzetének a lehetőség szerinti méltánylásával igyekszik az ipari munkásság érdekeit oltalmazni. A szövetség országos főtitkári li-zUéeé* betöltő Noé Lajos a közelmúltban erdélyi körútra indult, amelynek során több várost kereseti fel. A főtitkár buzdítására látogatásai alkalmával egymásután a'akmtak meg a:: egyes városok. így .'vagyvárad. Szatmárnémeti. Marosvásárhely. Szászrégen magyar munkásságának helyi szervezetei. Kolozsváron elsősorban a vendégipari szakszervezet vezetősége mondotta ki csat lukozását a szövetséghez. Noé országos titkár itt tartózkodása idején e szakmai szervezet vezetőségi ülést tartott, ahol elvileg hozzájárultak a Ncnjzeli Munkaközponthoz va'ó csatlakozáshoz. Természetesen a vezetőségi határozatot még közgyűlés elé kell vinni, érvényre emelése végett. A közgyűlés időpontját a katonai közigazgatás megszűntével máidén különösebb korlátozás nélkül leLetővé vált legközelebbi vezetőségi ülésen fogják megállapítani. Ugyanakkor vitatják meg a téli segélyezések kérdését. Az idén a segély-kifizetések a szokásos november közepi időponttól1*valószínűleg december 15-re tolódnak ki Ennek oka az adminisztrációs munkálatokat eddig nehézkessé tevő korlátozásokban rejlik aminek a polgári közigazgatás valószínűleg végét veti. A veudégipari alkalmazottak szakmai szervezete taglétszámának a jelenben körülbelül egynegyede* (45 gevén) ái! munkanélknl Ezzel szemben 120 a foglalkoztatottak száma, A főhatalomváltozás kapcsán a szakszervezeti pénztárat felelte igénybe vették a menekült szaktársak is. akiknek kisebb-nagyohb segélyeket folyósítottak. Ezeknek száma mintegy húszra tehető, kiknek nagyrészét közben sikerűit elhelyezni. 1 hogy Hcrczeg Ferenc: Dolovai t-.ábob leánya cirnü híres müvének filmváltozata, a Rákóczi induló kerül nemsokára a kolozsvári közönség elé. A filmben Dayka Margit, Kiss Ferenc, Turay Ida és Jávor Pál játsszák a főszerepet; hogy e hét péntekén nyílik meg Budapest uj színháza, a Madách Színház. A színház igazgatói gróf Károlyi István és Földessy Géza. A színház remekül startol: Móricz Zsigmondi Kismadár cimü falusi környezetben jéitszó drámáját adja elő első darabként. A darab főszerepeit Dnykn Margit, Peéry Piri, Toronyi Imre és Bedé klemé- jásszúk; hogy bemutatót tart a budapesti Operaház Ezen a héten adja elő első izbea Indovlco- Rocca és Cerate Mc ano: Ivor hegye, cirnü dalművét, amelynek tavaly volt a premia;?. Rómában. A darabot Lányi Viktor fordította, főszerepeit dr. Palló Imre Basil,des Mária vs Rigó Magda éneklik: hogy Mikszáth Kálmán: Eladó birtok cimii regényéből Harsányt Zsolt irt filmforgatókönyvet. Főszereplők: Szeleczky Zita és Jávor Pál; hogy sikere volt az első magyar kém film, az Ismeretlen ellenfél bemutatójának. A MAGYAR NÉP JÁTÉKAI Lajos Árpád uj .könyve, 48 kép, 43 koí- lapélda. Kve 5 P. Sík Sándor: Zrinyi Miklós élete és müvei kve 5.20 P. Koruis Gyula: A magyar politika hősei, óriásal- bum, diszkötet, képekkel 21 P. LEPAGinül, Kolozsvár. Postán utánvéttel. Kérjen jegyzéket