Ellenzék, 1940. október (61. évfolyam, 225-250. szám)

1940-10-12 / 235. szám

f MAROSVÁSÁRHELY, október 12. (MTI.) Dr. Kossánvi IIéIj országos fő évé tárnok a vallás és közoktatásügyi minisztérium meg' bi.rásúhó! felülvizsgálta a in áros vásárhelyi le­véltárak auvr^át. Megállapítási nyert, hogv a vármegye és városháza lévé tárában, ahol magyar volt a kezelő személyzet, semmi hiány nincs. Hasonló a helyzet az egyházi levéltárban is. El enbim is/. Ítélőtábla, a tör­vényszék és járásbíróság lévé.tára, ahol ro­mán kezelő személyzet dolgozott, siralmas képet mutat. A Katolikus Kör helyiségében (Farkas-u. 7.) alaít megkezdődik október 13-án, vasárnap d. u. 5-től este 12-ig a szokásos gyakorló fiámk&szoru Kitűnő zene! MÉG MINDIG 11 EZER NÉMET ÉS OSZTRÁK VAN AZ ANGOL INTER­NÁLÓ TÁBOROKBAN LONDON, október 12. (Reuter.)' Egy interpellációra adott válaszában Morrison miniszter kijelentette, hogy ezidőszerint még mintegy 11 ezer német és osztrák van az internálótáborokban. (MTI.) K/efoeÍsberg-emléí?- ünnepéíyt tartott a Magyar Tudo­mányos Akadémia I Magyar Országos 1 udósitó jelenti: A Klebelsberg Kunó gróf Országos Emlékbi­zottság uéliai Klebelsberg Kunó gróf ha­lálának 8. évfordulóján, pénteken délután a Magvar Tudományos Akadémia üléster­mében ült össze. Az emlékülésen megje­lent Pál ily József szegedi és Sopronvi- Thurner Mihály soproni polgármester is és sok más előkelőség. Korniss Gyula titkos tanácsos, a bizott­ság elnöke, megnyitó beszédében vázolta Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter politikáját. A nagy tetszéssel fogadott megnyitó beszéd után Halassy-Nagy Jó­zsef egyetemi tanár mondott emlékbeszé- det. Madzar Imre egyetemi tanár a bi­zottság jelentését ismertette. Az 1940. évi Klebelsberg emlékdijat az a két magyar egyesület kapta, amelyik legtöbbet tett a magyar kultura érdekében. Az elnök ja­vaslatára az Emlékbizottság egyhangúan hozzájárult aldioz, hogy az 1940. évi dijat az Erdélyi Helikon és a Szemke, a felvi­déki magyar kulturális egyesület kapja. Az Erdélyi Helikon nevében Kemény János báró vette át a kitüntetést. Beszédé­ben hangoztatta, hogy az erdélyi magyar­ságot a szenvedés esztendeiben az a hit erősitette, hogy a kultura örök. A felvidéki egyesület kitüntetését Schu­bert Tódor vette át meleg szavak kísére­tében. A bizottság részéről dicsérő elismerés­ben részesült a kolozsvári Erdélyi Muzeuyn Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Mu­zeum Egyesület, a marosvásárhelyi Ke­mény Zsigmond-Társaság, a pécsi Janus Pannonius-Társaság, a nyíregyházai Bes- senye-, a békéscsabai Aurora- és a sopro­ni Frankenburg Rudolf-Kör értékes mun­kásságukért. Elismerésben részesült ezen­kívül a Kárpátaljai Magyar Kulturegyesii- let is. A Klebelsberg Emlékbizottság ezentúl minden évben kiosztja az emlékveretet két magyar kulturális egyesület jutalma­zására. Az ülés Korniss Gyula zárósza­vaival fejeződött be. E I. L F. V Z £ K jaBMUmOOntiMKUa 1940 aw-. M október 11 muţim Siralmas Képei muiatnaK a marosvasär gidai igazságügyi ictâiiarah és a kolozsvári vármegyei A/, egész !8!U-us Bach korszakhdi pótol- hatatlun értékű okmányok unyagát a ro­mán kezelő személyzet niakn lat urának használta fel, az okmányok azt a részét pedig, amelynek egyik cédulán volt írás idéző Av'elek nyomására használták fel. Megemlítette a főb-véltárnok, hogy Ko­lozsváron u vármegyei levéltár is óriási károkat szenvedett, mert a román kezelő személyzet itt is ma­kulatúrának adta e, az értékes okmányokat. Megérkeztek a legküiön egesebb budapesti női modsll-kalapok. Szenzációs olcsó magyar áraki BENEDEK kakpszalcn Deák Ferenc-u. 4. emelet. Alakítások modell után, gyászkalapok és meny­asszonyi fe idiszek k ülőn leges kivitelben készülnek. y angol alsóház legutóbb tartott zárt ülésén megállapított adatokkal szemben megálla- pitást nyert, hogy október első hetében a Olasz repillöh nevesen bombâitâh Pori Sudan műi hinotoiei VALAHOL OLASZORSZÁGBAN, október 12. (Ştefani.) Az olasz főhadiszállás 126. közleménye^: Egyik légi alakulatunk bombáz­ta Port Sudan légi kikötőjét és a földön mintegy 15 angol repülőgépei talált el. Az ellenség két eredménytelen támadást kísé­relt meg keletafrikai olasz központok ellen. Az elsőt, amit gépesített erők intéztek az eritreai Abu Gamei és a Tesseu között elte­---------------- 'Ml Rlöl ÜO J yás?© ki Komol és Piktor hajfes­tékek ipari csomagolásban Baier noifodrász- Kál, Jókai-utca 5. szám. Helyi képviselet. Hamvasi- tók és festéklehuzó szerek. HOSSU PÜSPÖK ÚJABB KIHALLGATÁ­SON JELENT MEG A KÜLÜGY­MINISZTERNÉL BUDAPEST, október 12. (MTI.) Csáky 1st ván gróf külügyminiszter csütörtökön délé után újabb kihallgatáson fogadta a Buka­restből visszatért Hossu görög katodíkus püspököt. Hossu püspök beszámolt a kül­ügyminiszternek a román fővárosban folyta­tott tárgyalásairól. K3HESM3 Láposy Rádsó, csillár, villamos- szerelések és kellékek, Ifíaüom-iifca 2. szám. — PjffiTCIggSMBSErj». KOLOZSY ÁR, október 12. Az Erdélyi Re­formátus Egyházkerület Igazgatótanácsa a Szociális Szervezet munkájának kezdete óta bekapcsolódott annak tevékenységébe, fel­ajánlotta segítségét és részt vállalt a mun­kában. Vásárhelyi János püspök elnöklete alatt tartott idős a Szociális Szervezet munkájá­nak támogatása érdekében tájékoztatót adott ki az egyházkerület lelkészi és nőszövetsé­gei számára. Azzal együtt a kolozsvári mun­kának az egyház részéről} való irányitásával László Dezső belvárosi lelkészt hízta meg, Északerdélv egyházai tájékoztatására Maksay Albert teológiai professzort, a Székelyföldre pedig Nagy András teológiai professzort küldte ki. GAZDAG TEVÉKENYSÉG A vidékre kiküldött professzorok jelenté­sei most érkeztek he és azok állapján máris látni lehet, hogy milyen gazdag tevékenység bontakozik ki a Szociális Szervezet műkö­dése nyomán és hogy abban milyen jelentős részt vállal az egyház is. A katonai közigaz­gatás mellé beosztott vármegyei szociális előadónők — akiknek névsorát tájékoztatás végett itt közöljük: Kolozsvár város: Ven- drey Klára, Kolozsmegye: Pázmán Piroska, Szí ágymegve: Marselek Róbertné, Szolnok- Doboka: Boróczi Márta. Beszterce-Naszód: Dr. M óricz Miklósné. Maros-Torda: Dr. Bo­bina Ida. Marosvásárhely: Détáryné Kiss Gi- j zeJla, Udvarhelymegye: Verseghvné dr. T’o* j mori Vio’a, Csikmegve: Saárossy Etelka és | Háromszékmegye: Hayde Irén —- egytől- í egyig az erdélyi helyzet alapos ismeretével j jöttek le a munka megszervezésére és meg­indítására. Az alapos helyzetismeret és zz igazi szolgálni akarás ismertette fel mind­nyájunkkal, hogv a különböző erdélyi alaku­latok között milyen kulcs helyzete, átfogó szervezete és jelentősége van az egyháznak. A Szociális Szervezel sok helyen tulajdon­képpeni feladata megkezdése előtt, azon­nali. gyors segítő munkához látott hozzá. Marosvásárhelyen az egyházakon át osztott ki azonnali segélyt a szükölködők között, Sepsiszentsyörgyön pedig a menekültek gon­dozásába kellett bekapó; alódnia. AZ EGYHÁZI VEZETŐK MUNKÁJA Vásárhelyi János püspök üzeneteit, ame­lyek arra vonatkoztak, hogy az egyházi ve* DR. KEREKES RÓZSI belgyógyász­szakorvos, az OTBA harmadik kerületé­nek körzeti orvosa, minden nap délután 3—5 között Eszterházy-utca 1. szám alatt rendel. ' A MAGYAR VÁLOGATOTT ÖKÖLVÍVÓ- CSAPAT ZÁGRÁBBAN MÉRKŐZIK. A ma­gyar válogatott ökölvivóesapat vasárnap el- utr.zik Zágrábba, ahol hétfőn a jugosz’áv vá­logató Ital mérkőzik. A csapat felállítása: Po- dány, Gogács, Csapogya, Torma II. vagy Vojnövics, Csontos, Jákics, Szolnoki és Ho- molya. (MTI.) _____ . Háromszázezer emfesr áll hajléktalanul Londonban STOCKHOLM, október 12. (NTI.) Az J háromszázezret is meghaladta Londonban a hajléktalanok száma. Ezeknek csak egy részét sikerült kielégítő módon elhelyezni London körzetében. (MTI.) rülő vidéken, könnyűszerrel szétszórtuk. a másikat, amely két oszlopban nyomult előre Wajit és Arbajahn között, visszavetettük. Az ellenség pontosan még meg nem állapított veszteségek mellett azonnal visszavonult. Az egyik helyiség ellen intézett ellenséges légi támadás jelentéktelen károkat okozott. Két asszony megsebesült. (MTI.) Az Erdélyi Református belekapcsolódott a Szociális Szervezel munkájába zetők mindenütt vegyenek részt a meginduló munkában, mindenütt a legkészségesebb szol­gáló lélekkel fogadták. Désen, Szamosujvá- ron, Marosvásárhelyen, Udvarhelyen nagy­gyűlés keretében ismertették a szociális elő­adónők meginduló munkájuk programját és ugyanott adták át a Kolozsvárról jött egy­házi kiküldöttek az Igazgatótanács üzenetét. Adorján Gábor marosvásárhelyi lelkész, Dá­vid Gyula udvarhelyi lelkész, Tőkés József háromszéki esperes szinte állandóan részt- vesznek a munka irányításában. A Református Egyházban eddig főként a Nőszövetségek végezték a szociális segítés munkáját. Kisebbségi korszaknak szegénysé­ge dacára is olv áldozatos módon, hogy pél­dául csak a kolozsvári Nószövetség évente 1 millió lejt fordított szegények, gyermekek, aggok gondozására. Az egyház munkái és munkásai összekapcsolódnak most a Szociá­lis Szervezet kiváló vezetőinek munkájával, a Szociális Szervezet anyagi erőivel és igy méltán remélhető úgy a munkaképtelenek se­gítése, mint a munkanélküliség" leküzdése. A Szociális Szervezet által kitűzött magas cél: a családvédelem és a produktiv segítség az Egyház támogatásával, tanácsadó irányítás mellett folyik s bizton iemelhető, hogv az oly nehéznek ígérkező tél nem jelent katasz­trófát országrészünk magyarsága számára. LHKflS­VÉRE6TELEÍUTÉSEKET ó* fertőtlenítéseket legtökéletesebb eredménnyel eszközöl Paragáz-o / lály, Bálhory-utca 3 sz. (Főpoda mellett.) Teícfonszátn 34 73. DR. ORIENT GYl L\ ÉS DH. NAGY KÁ­ROLY TEMETÉSE. Két nagyobbszábáiu te­metés volt pénteken délután városunkban. Ekkor helyezték örök nyugu onua dr. Orient Gşiiîa egyetemi tímárt, a kiváló orvosi «-s dr. Nagy Károlyt, kereskedelmi isko'ai nv. tanárt. Dr. Orient temetésén a város égen/, orvosi és gyógyszerészeti társadalma részt vett és adta meg végtisztességét a nagy ha­lottnak. Dr. Nagy Károly temetését Kádár Géza ref. egyházi küziigyigazgaló végezte. A halott érdemeit dr. Szentkirá'yi Samu a ta­nártársak. dr. Margóczy Géza c. tan. kér. fő­igazgató kereskedelmi tanár egyesülete és Dizmacsek Tibor a kér. akadémiai hal gatók nevében méltatta, majd örök pihenőre he­lyezték a két kiváló professzort, akik a nem­zedékek égé z sorát neve'ték fel. mmmmmmmmmmamtmmmmmmmmmmmrnmmmm KIADÓ 2 3-4-5 szobás komfortos lakás, valamint az Unió-u. 1 szám és Szentegyház-u. 4 sz. alatt l-í üzlethelyiség. Bő ebb felvilágosításokat ad a Római Katolikus Egyházközség gondnok­sága, Mátyás király-tér 14 szám. — KI LETT A MÉP-PÁRT HEVESI VÁLASZTÓKERÜLETI JELÖLTJE? BUDAPEST, október 12. (MTI.) A Magyar Tudósító jelenti: A Magyar Élet Pártja a he­vesi választókerület szervezeti választmányá­nak ma délután megtartott értekezletén egy­hangúlag dr. Búzás Endre vármegyei főjegy­ző jelölése mellett döntött. A miniszterelnök és a Magyar Élet Pártjának elnöke ezt a je­lölést jóváhagyta. f Férfi és női divatlapok nagy választékban kap­hatók leszállított áron K- I ~ irály Janos könyvkereskedésében . Mátyás király-tér 15. | KINEVEZTÉK A KOLOZSVÁRI ROMÁN FCKONZULÁTUS VEZETŐIT. Bukarestből jelentik: A kolozsvári román konzulátust törvényrendelettel főkonzulátussá minősí­tették. Október elsejétől Ion Chinezu pro­fesszort nevezték ki kolozsvári román fő* konzullá. Ernst Comanescut pedig konzullá. * DR. JAGAMAS SÁNDOR fogorvos rendelőjét megnyitotta. Szentegyház-utca 11. szám. ÜZLETEMET SZEBEIBŐL ÁTHELYEZTEM BARABÁS ANTAL egyenruha, úri és női szabó. Kolozsvár, Deák Ferenc u. 51. Rövid iáv AMSZTERDAM, október 12. (Német Táv* irait Iroda.) A londoni rádió felszólította az angol diákokat, hogy önként jelentkezzenek katonai kiképzésre, mivel sürgős szükség van rájuk a haza védelmében. (MTI.) BERLIN, október 12. (Német Távirati Író- da.) Ribbentrop német külügyminiszter pén­teken délután fogadta Riccardi olasz külke­reskedelmi minisztert. (MTI.) Minden vasárnap 4-12-ig Koszom gyakorló estély van a MODERN TáNCISROLÍBSN Deák Ferenc-u. 51., Royal Mozgó felett. — Tanítás (Colon) kezdete kedden, 15-én kezdődik. M'nden csőt értökön fél 9— 12-;g ko­szorú gyakorló estély. Horváth Elza tánctanárnő. Szőrme munkák rendkívüli olcsó árSan Nagy sziicuiéf, Karolina-tór 5. Divatos vörösróka gal­lérok rnár20 pengőtől. A Concordia Rt. nyomdai müintézetének nyomása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom