Ellenzék, 1940. szeptember (61. évfolyam, 199-224. szám)
1940-09-15 / 211. szám
B L L i : V 7 I K J 94 0 szeptember 15. II©gyan töráéntf a vármegyeház áradása a román harlaaáaloísínak? ' pontja, második bekezdése, utolsó mondatában foglalt ama megállapodás megsértése miatt, hogy „a közigazgatás a jelenlegi kor- mánv kézén márad \ a megszálló román k> rályj hadsereg, mint antant, hadsereg parancsnokához fog oltalomért fordulni. Ezzel a jegyzőkönyv aiáiratott azzal a megjegyzéssel, hogy a január 18-iki eseményeknél dr. Haller Gusztáv polgármester nem volt jelen. lett egy román katonai bizottság lefoglalta és elvitte, ennek folytán e tekintetben felelősséget el kell magától hárítania. Dr. Tamasiu Simon urnák hozzáintézett ily értelmű kérdésére kormánybiztos kijelentette, hogy csak erőszaknak hajlandó engedni. A román bizottság ezt tudomásul velte és ezzel eltávozott. 1919. évi január hó 18-ik napján d. e. 9 órakor megjelent Rata J. Áa- silie román királyi gy. százados ur kisereté- ben egy szakasz román királyi katonaság, mely a vármegyeház előtt helyezkedett el. A jegyzőkönyv bevezető részében felsorolt urakból álló román bizottság ekkor újólag kérte a főispáni hivatal átadását azzal, hogy a tényleges erőszak alkalmazása mellőzhető legyen. Erre kormánybiztos ujólg kijelentette, formális erőszak alkalmazását kéri. Ik- kor Rata J. Vasilie száz: dós ur kézrátétel alkalmazása mellett kijelentette, hogy ez az erőszak. Kormánybiztos erre kinyilvánította, hogy\az erőszaknak vége és a hivatalt átadja, azonban a fegyverszüneti szerződés 1. Dr. Grandpierre. Emil s. k. kormánybiztos. Dr. Haller ( hisztáv s. Ic. polgármester. Dr. Naláczy István s. k. kormánybiztosi titkár. Dr. Tamasiu Simon s. k. Dr. Valentin Poruliu s. k. Dr. Oktávián Ulalea s. k. Alexandru Nemesiu s. k. Dr. Dt agomún Sándor s. k. Căpitan V. J. D-ata s. le. din reg. 10. Infanterie, román királyi százados. A jegyzőkönyvet aláíró magyar urak közül ma már egyik sem él. Dr. Grandpierre Emil kormánybiztos pár évvel ezelőtt egy műtét után váratlanul elhunyt, dr. Haller Gusztáv polgármestert megkínzott szive ölte meg, dr. Naláczy István kormánybiztosi titkár szintén nem tudta kivárni a magyar feltámadást és az örök hazába költözött. Jqray Ferenc; a kolozsvári Nemzeti Színház aj igazgatója nyilatkozik művészi terveiről KOLOZSVÁR, szeptember 14. Történelmi i jelentőségű jegyzőkönyv került a kezünkbe. Most, a magyar ünnepek boldog örömmámo- ■ iában különösen jelentőségteljes ez az írás. Arról szól ugyanis a jegyzőkönyv, hogy milyen körülmények között történt több, mint két évtizeddel ezelőtt a kolozsmegyei magyar közigazgatás átadása a román hatóságoknak. Idézzük fel ezt a fájó emléket, hogy annál jobban örvendezhessünk a boldog jelennek. | Huszonegy évvel ezelőtt egy szomorú ja- j nuári reggelen a kolozsvári vármegyeháza- j nak főispáni szobájában, fekete ruhába öltő- 1 zött, komor arcú magyar urak gyűltek ősz- j sze, hogy búcsút mondjanak a vármegyeházának, a városházának, kincses Kolozsvárnak, Erdélynek, Magyarországnak, mert a róka iáimat szomorú szívvel át kellett adni. A fólia- ■ talom átadása valahogy nem ugv folyt le, mint most. Nem csupasz falakat, piszkos, iires szobákat adtak át, hanem mindent, ami volt. . . Emlékezzünk . . . A főhatalom átadása után a magyar tisztviselők újságpapírba csomagolták munka- kabátjukat, letették tollúkat és az erőszak nak engedve, átadták hi-atalukat. Azt gondolták, hogy csak rövid hetekről van szó, mert a román csapatok „rendcsinálás“ ürügye alatt lépték át a Maros folyó mentén megállapított demarkációs vonalat. A hetekből azonban hónapok, a hónapokból évek, az évekből évtizedek lettek. A magyar hivatalnokok lerongyolódtak, elbetegesedtek, sokan közülük már a házsongárdi temetőben vannak. Nagyon sokan nem érhették meg azt a napot, amikor a trianoni béklyók szétpattantak, a lidércnyomásos életnek végesza- kadt s bevonultak Kolozsvárra a honvédek. A főhatalom átadásáról szóló hivatalos jegyzőkönyv igy szól: JEGYZŐKÖNYV. Fölvétetett Kolozsvármegye és Kolozsvár város kormánybiztosi hivatalában 1919 évi január hó 17. és 18-iki napján az alábbi tárgyban: | Jelen voltak: Dr. Grandpierre Emil kormánybiztos, dr. Haller Gusztáv polgármester, dr. Naláczy István főispáni titkár. Továbbá dr. Tamasiu Simon, dr. Porutziu Bálint, dr. Utalea Oktáv, dr. Dragomir Sán j dór és Nemes Sándor ny. őrnagy. 1919 évi január hó 17-ik napján d. e. 12 H» órakor megjelent a kormánybiztosi irodában a jegyzőköny bevezető része második felében megnevezett urakból álló román bizottság és kormánybiztos! felszólította úgy Kolozsmegye, mint Kolozsvár város főispáni hivatalának átadására. Átad ás alapjául a Nagyszebenben székelő román kormányzótanács ily értelmű határozatát jelölték meg. Kormánybiztos kijelentette, hogy mint törvényes kormány által törvényes formában kinevezett és beiktatott tisztviselő, a főispáni hivatalt át nem adhatja, az átvétel ellen ünnepélyesen tiltakozik, mert a román kormányzótanácsot törvényesen létrejött, ekként törvényesen intézkedni jogosult kormánynak el nem ismeri, egyébként sincs módjában a hivatalt szabályszerűen átadni, mert 1919 január ló-án este 6 órakor foganatostott házkutatás alkalmával minden iratát jegyzék és jegyzőkönyvfelvételének megtagadása melKOLOZSVÁR, szeptember 14. A budapesti Függetlenség legutóbbi száma az alábbi cikket közéi: A magyar színpadi kultúra életében nagyjelentőségű szerep vár a> kolozsvári Nemzeti Színházra. A kultuszminiszter Táray Ferenceet, a Nemzeti Színház kitűnő művészét, a nagy- műveltségű színpadi szakembert nevezte ki a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatójává. A visszacsatolt Erdéllyel hazatért az ország nagymultu színháza és az uj igazgató kinevezése után rövidesen megkezdődik a nagy'létszámu társulat toborzása is. A Nemzeti Színház az eddigi tervek szerint mintegy hat bét múlva rendezi meg egyhetes kolozsvári vendégjátékát és ennek során a Zenélő óra, a Bizánc, az Uj haza és a Bánk bán kerül előadásra. Az ország első színházának művészei egy hétig maradnak Kolozsváron. A Zenélő órában és a Bizáncban fellép Tá- ray Ferenc is, akit a kolozsvári közönség igy először mint színészt üdvözöl s csak később mutatkozik be igazgatói minőségben. Megkérdeztük Táray Ferencet, milyen tervei vannak a kolozsvári Nemzeiti Szinház vezetésével kapcsolatban? — A kultuszminiszterrel még nem tárgyaltam és igy részleteket még korai volna mondanom — felelte. — Nagy vonalakban azonban már kialakult bennem a művészi vonal- vezetés gondolata. Keresztény és nemzeti színházat akarok csinálni fiatal, uj tehetségekkel. A jelenlegi társulatból megtartom azokat, akik az uj nívónak megfelelnek, hiszen a hosszú évi raboskodás után ennyit — úgy érzem — megérdemelnek. — Hogyan egyezteti össze az igazgatói működést a budapesti szereplésekkel és a filmezéssel? — Németh Antal igazgatóvail beszélgettem j erről és megállapodtam abban, hogy néhány reprezentativ szerepe* eljátszom évente a Nemzeti Színházban. Megtalálom majd a módját annak is, hogy egy-két filmszerepre is jusson időm. Természetesen ez aligha ®ehet a kolozsvári társulat megszervezésének idejében, hiszen drámai, operai és operettáxsu- iatot kell toboroznom, ami nem kis munka le®z. — Állandó kooperativ munkát szándékozom folytatni a budapesti Nemzeti Színházzal és OperaházzaE. Az eredeti bemutatók mellett e két szinház darabjait játssza majd a kolozsvári Nemzeti Szinház is az eredeti budapesti ruhákkal és díszletekkel, sőt fővárosi főszereplővel. A legszentebb céT, amit kitűztem magam elé: fiaital magyar tehetségek nevelése, részint a budapesti Nemzeti Színháznak. Azért mondom, hogy csak részint. mert azt akarom, hogy a kolozsvári szinház visszanyerje régi nimbuszát és legyenek olyan nagy színészeink is, akik semmi körülmények között nem hajlandók Pestre jönni. Ezzeil elérem azt, hogy a dicsőséges múltú szinház újra egy színvonalon lesz a budapesti Nemzeti Színházzal. — Boldog vagyok — folytatta nyilatkozatát Táray Ferenc — hogy engem ért ez a kitüntető megtiszteltetés. Magam is erdélyi vagyok s a kolozsvári Nemzeti Színháznak kétizben is voltam tagja, másodszor öt évig egyfolytában, a román megszállás alatt. Kolozsváron lakik édesanyám, akit nyolc éve item láttam — erre a találkozóra is boldogan készülök. Táray Ferenc személyében a kolozsvári Nemzeti Szinház olyan igazgatót kapott, aki minden bizonnyal derekasan megártja a helyét az uj poszton. CIANO gróf, Olaszország kiüiigynyinjtsztere. RIBBENTROP, Németország külügyminisztere. IIOIEL CORVIN DUDAPCST VIII., Csokonay-utca 14. sz. Nemzeti Színháznál.— Családi szálloda a város szivében. — Újonnan berendezve, központi fűtés, hideg és meleg folyóvíz. Egyágyas szoba---------------— P. 3. Kétágyas szoba-------------------P. ö. Megkezdje miákodésétf Kolozsváron «a raagya? királyi áilarareaniteirség és pö52a KOLOZSVÁR, szeptember 14. Mint már jeleztük, Kolozsváron a magyar királyi államrendőrség és a magyar királyi posta megkezdte működését. Az á'llamrendőrségnek Kelemen Bé a, a magyar királyi rendőrfőkapitány helyettes a vezetője. Rajta kívül a kolozsvári állami rendőrség vezetőségében helyet foglal dr. Bologa Jenő m. kir. rendőrid- tanácsos (Szeged). Dr. Csutak Bé s m. kir. rendőrfőtanácsos (Budapest). Osdolai dr. Zsögön Géza magyar királyi rendőrtanácsos. (Pécs.) Deák Viktor m. kir. rendőrtanácsos (Szeged). Dr. Bartos Lajos m. kir. rendőrtanácsos (Budapest). Dr. Székely György m. kir. rendőrkapitány (Pécs). Dr. Ujvárossy' Miklós m. kir. rendőrkapitány (Szeged). Dr. Tamás Aladár in. kir. rendői-egédfogaknazó (Beregszász). Dr. Kőfalusy I-tván ;n. kir. rendőrsegédfogalmazó (Budapest) és dr. Gó- by Ferenc m. kir. rendőrfogalmazói gyakornok. Felügyelői kar: Vezetője dr. Kőhalmy Brandó m. kir. rend:rfőfe!ügyelő, az őrszemélyzet parancsnoka (Kassa). Szentiványi Jenő m. kir. rendőrfelügyelő (Budapest). Dr. Tóth András magyar királyi rendőrfelügyelő (Budapest). Dr. Buzáth Lajos in. kir. rend- őrfelügye’ő (Budapest). Dr. Deménvi Gyula m. kir. rendőrfélügyelő gyakornok, ezenkívül természetesen nagyszámú detektiveso- port és a meg fellelő 3zámu rendőrLegénység egészíti ki a kolozsvári rendőrséget. A kolozsvári rendőrség vezetői közű! sok régi ismerősünk van. így többek között Ozs-' dolai dr. Zsögön Géza rendőrtanácsos, aki a szomorú emlékezetű uralomváltozásig a ko-' lozsvári rendőrség tisztikarának egyik legképzettebb tiszteletnek és szeretetnek örvendő tagja volt. A rendőrtanácsos ur, aki különben a saj-j tóügyek előadója is. szives volt az Ellenzék munkatársát fogadok akinek elmondotta, hogy a rendőrség megfeszített munkát végez, hogy Kolozsváron a rendet helyreállítsa.- Pár nap múlva már tökéletes lesz a rendőri szolgálat s Kolozsváron a jogrend, személy, élet és vagyonbiztonság mintaszerű lesz. Megkezdte működését természetesen a Ma- gyár Királyi Posta is. Ezzel kapcsolatban Szivér Káro v postatanácsos, akit a postaügyek beszerelésére küldöttek Kolozsvárra, elmondotta sajtónyilatkozatában, hogy jelenleg úgynevezett szervező postaigazgatóság működik Kolozsváron. Ennek vezetője dr. Erdéyi Géza postaigazgató. A szervező postaigazgatóságnak három osztálya van. Az általános osztály, amelynek ő a vezetője:, a második osztály, mélynek M agos Győző és végre a műszaki osztály, amelynek Bregovszky Jenő postafőmérnök a vezetője. A kolozsvári első és második számú hivatalhoz ideiglenes jelleggé! 44 tisztviselőt neveztek ki. A két postahivatalnak Török Miklós főfelügyelő a vezetője. Mintán a postaforgalom beszervezése néhány napot vesz még igénybe, egyelőre csak közönséges és ajánlott leveleket vesznek fel. Az utalvány és postaforgalom, valamint a magántáv- iró és városközi távbeszélő forgalom egyelőre szünetel. A KOLOZSVÁRI UNITÁRIUSOK FIGYELMÉBE. A Kormányzó Lír Őfőmél- tósága vasárnapi fogadtatása alkalmából a szokásos vasárnap délelőtti istentiszteletet reggel o órakor tartjuk meg. Ezen a hiv ek jelenjenek meg minél nagyobb számban, istentisztelet után fél 9 órakor gyülekezés az Ifjúsági Egylet udvarán (Kossuth Lajos-utca 7. szám alatt.), hogy* onnan a rendezőség által kijelölt helye kivonuljunk. Felkeljük az elemi iskolásokat. ifjúsági egyleti tagokat, valamint az egyházközség férfi és női tagjait, hogy ezt a tudósítást hozzak ismerőseik tudomására, mert csak sajtó utján közölhettük ezt a hívekkel az idő rövidsége miatt. Az összes egvházköségi egyesületek: tagjaitól pontos megjelenést kérünk. A BANCA COMMERCIALA ITALIANA E ROMEN A KOLOZSVÁR! FIÓK-» INTÉZETE közli, hogy továbbra is itt marad cs működését változatlanul to vább folytatja.