Ellenzék, 1940. szeptember (61. évfolyam, 199-224. szám)

1940-09-08 / 205. szám

19 4 0 szeptember 8. ELLENZÉK ma ERDÉLYI KOLTOK 'jUgy- szólva egy év leforgása alatt az Er­délyi Szépmíves Céh három legjelentősebb költőnknek, Áprilynak, Tompa Lászlónak és Reményiknek a köteleit, gyors egymúsután- bagi jelentette meg. Az erdélyi vers mintegy húsz évvel indulása után, igy ismét az iro­dalmi érdeklődés homlokterébe jutott és a pályájuk delelőjére ért költőink müvein vé­gigtekintve, egyszersmind az erdélyi magyar költészet eredményeit is megláthatjuk. A láthatatlan irás, a Hol vagy ember? és a Magasfeszültség ha talán nem is veri fel úgy az erdélyi olvasó érzelemhullámait, mint ak­kor, amikor az erdélyi versben a magyar lé­lek megmozdulását éreztük, mégis három tiszta hangú, biztosan emelkedő költő ver­seivel, az erdélyi lélek küzdelmeivel kap­csol magához, ami életünk színeit hozza. A Szépmíves Céh három verses kötete valóban szinte az egész mai erdélyi lilát képviseli, mert hiszen akiket a kezdet éveiben még a három első lírikus mellett emlegettek, Bar- talis, Berde, Szombati Szabó, Szentimrei, stb., közben vagy- elhallgattak, vagy más műfajokra tértek át, a fiatalabb nemzedék­nek viszont inkább a próza az igazi kifeje­zés formája. Volt idő, amikor a váratlan gazdagsággal áradó erdélyi lírát szertelenül magasztalták, majd pedig, különösen magyarországi bírá­lók, igyekeztek leszállítani értékét és csak a Nyugat költői törekvéseinek tovább hul­lámzását látták benne. Az 1930-as években kibontakozó próza, különösen a székely irók, népszerűsége pedig jórészt feledtette azt, hogy irodalmunk éppen a lírával tűnt fel és fejezte ki legegyetemesebben az erdélyi vi­lágot. Pedig hozzátehetjük még, hogy az erdélyi társadalmi regény még ma sem talál­ta meg a maga igazi hangját, formáját és hogy a legmélyebbre szántó önvallomásos re­gény és a novella éppen lirai melegével válik ki a magyar próza rengetegéből A világháború után kifejlődött erdélyi irodalmat tehát elsősorban ma is lirai jel­legűnek látszik és megindulásának körülmé­nyeire visszatekintve, ezt természetesnek is tarthatjuk. A muh század első felének nagy érzelmi kitöréseiben a magyar táj kü­lönböző szinei — a kékes, szelíd Dunántúl a végtelen, aranysárga Alföldig — egymás után ömlöttek be a magyar lira folyójába. Erdé-Vbőí csak a székely nép keserve hang­zott fel, a súlyos szavú erdélyi ember a Jó­kai. a Kemény regényeiben, Gyulai kemény veretű tanulmányaiban szólalt meg, de nem formálhatta a líra észrevételen vonásaival a magyar látást. Az erdélyi magyar érzésvilág, mint búvó­patak felfeletört, de csalc 1919-ben kapta meg azt a döntő lökést, mel%el mintegv le­léphette bilincseit és egyszerre több helyen fölbugyoghalott. A világháború előtti évti­zed az erdélyi életet még kevéssé nyugtala­nította, mert kiegyensúlyozott városi életé­ben nem volt meg a nagy városok és a föld- éhség izgató feszültsége, az erdélyi lirai for­radalom ezért követte több mint egy évti­zeddel a pestit és annak természetesen át­vette az eredményeit. A forradalom harcai­ból igy lett nálunk a hagyományokra támasz­kodó higgadt fejlődés, nem a régivel való szembenállás hevitelte, hanem egy megti­port nemzet szorongó aggodalma és egy uj erő, uj hit keresése. Az erdélyi lira igy nem lett formabontó, nem alakított ki egy uj magyar formanyelvet, mégis olyan sajátos hangot, színezetet hozott a magyar költészet­be, hogy azzal a jövő fejlődésébe is beleszólt. Ha az erdélyi lírikusok közvetlen elődeit, nevelőit keressük, elsősorban a „nyugatos“ költőkre kell gondolnunk. Érdekes, hogy a Nyugat jelentősebb lírikusai, Ady kivételé­vel, szinte mint tanárok, tanárokból lett új­ságírók voltak. Babits, Kosztolányi, 'Tóth Árpád, Juhász Gyula kb. egy időben jártak az egyetem bölcsészeti fakultásására, mohón vetették rá magukat a modern nyugati iro­dalmakra és a szépség imádatával idegenül néztek az élet küzdelmeire, A pompás nyelv­készségre, a dallamos formákban elmerülő közlőknél gyakran olvashatjuk, hogy fárad­taknak, betegeknek érzik magukat .az életük céltalan robotban telik, mert meg nem értő, vaskapocs környezetben nem találják meg életük értelmét. Csak félre vágyódnak egy jcbh, szociálisabb világ után, amelyekben a munkát kellőképpen megbecsülik, de nem tudnak harcolni érte. Ezek a költők a fá­radt magyar középosztály képviselői, egy olyan, ideges értelmiségé, amely nem találja meg a maga helyét a durva harcok világá­ban. Még Adynak mindent kimondó merész­sége, nyelvalkotó zsenije, az intellektuális költőknek viszont mclancholikus nyelvzenéje vonzotta és bátorította az erdélyi lírikuso­kat, ehhez járult még a szabad verselők ter­mészetessége és részben a Kassák aktiviz- musa is. Y Az erdélyi lírikusok közül, az ugyancsak' Irta: VITA tanár, Áprily Lajos áll legközelebb a nynga- tosokhoz, Reményiknéí, Tompánál csak kezdetben vettük észre, hogy átvették az uj magyar lira eredményeit, kifejezéseit, ké­sőbb azonban egész külön utakra térlek és úgy éreztük, hogy inkább Vürösmarlyt és Vajda Jánost látták meg ősüknek. Ha hangulati árnyalatban, a kijefezésbeli és formaalakitási eljárásokban helyenkint ta­lálhatunk is egyezéseket, mégis könnyű meg­találnunk az erdélyi lira legjellegzetesebb' eredeti vonásait is. Itt elsősorban természe­tesen az erdélyi tájnak költészetünkben va­ló feltörését kell megemlítenünk. A „nyugatos“ költészet legnagyobb részé­ben nagy városi költészet volt, a falak közé bezárt, könyvek és gondolatai között élő ember lelki világát fejezte ki. Az erdélyi li­ra már első jelentősebb köteteivel szélesebb világot, tisztultabb, frissebb levegőt hozott. Áprily Lajos az Erdélyi Érchegység tetőire, a havasi pászorok, juhnyájak és csörgedező he- gyj patakok világába ment ki. Múltba néző, merengő, mélabus költészete itten vált acé­los hangúvá, itten szállt szivébe valami olyan fönséges nyugalom, amihez csak a ter­mészet ölén élő ember tud eljutni. Remé­nyük Sándor a Vadvizek Zugában a havasok, a fenyvesek, zuhatagok zengő világából jött le, hogy azután a mozdulatlan, ünnepélyes komolysága csúcsra is alázatosan felmutat­hasson. A havas világ az ember kicsisége és a felettünk őrködő végtelenség megérezteté- sével tisztitó, erősítő hatással volt a Remé- nyik költészetére, a vallásos hangulatok felé vitte. Egészen más jellegű a Tompa László havasi költészete: abban maga a székely em- be kell bírókra a természettel. Nála a ter­mészet az örökös harc világa, melyben az embernek széllel, sziklával, farkassal, a mostoha elemekkel szembe kell szállania, hogy diadaUnasan feljusson a csúcsra. Micso­da távolságba értünk a századelő magyar táj­szemlélettől, melyben Juhász Gyula, az ál­modozó Alföldön bandukoló parasztokat me­rengve nézte! Könnyen lehetne a példákat szaporítani Bartalis János falusi bukolikáival, melyben a munkás élet csendes örömei is kinyílnak, Ölosz Lajos dermesztő képeivel, a Szom bati-Szabó végzetes erdélyi földjével, de ebből is láthatjuk már, hogy a természet, a hegyvilág felfedezése elhatározó jelentő­ségű az erdélyi költőkre. Nemcsak színeket hoznak a termeszeiből, nemcsak a magyar Ura világát gazdagítják ezzel, hanem egész életfelfogásukat a természettel való kapcso­lataik határozzák meg, sokkal inkább, mit a köyvek, a filozófiai, vagy pedig társadalmi jelenségek. Önmaga és népe életét a természetben ér­tette meg igazán az erdélyi költő, méltán lett ezért az egyik legtöbbet emlegetett és legjellemzőbb erdélyi költemény az Áprily Lajos: Tetőn-je. Nemcsak az Áprily költésze­tének egyik jelentős állomása voh ez a költemény, hanem magának az erdélyi ma­gyar sorsnak szimbolikus kifejezője. A for­radalmak és az összeomlás kaotikus zűrza­vara után az erdélyi magyar költő megtalálta népe rendeltetését, kötelességeit, a jövőbe nézett, jövőt látott népe számára Erdélyben és most már vállalta a küzdelmet is az er­délyi magyar jövőért. SorsváUalás és hivatás­tudat erősiti meg ezután az erdélyi magyar költők hangját, a zivataros, vad erdélyi ter­mészettel való boldog ölelkezés után ez ad az erdélyi magyar Urának valami csodálatos magaslati levegőt. A század elején finommá, hajlékonnyá csiszolt magyar költői nyelv erdélyi köl­tőinknél ismét komor, félelmes erejű­vé, lendületessé válik. Nem Adytól ta­nulják ezt a súlyosabb, a végzetes életre rá­világító nyelvet, hanem inkább az erdélyi hagyományokból merítenek és az erdélyi sors formálja hangjukul. A „nyugatos“ jellegű Áprilyuú! olyan döb­benetes erejű verseket találunk, mint a Te­tőn, Opitz Mártonhoz, a Rabok, vagy a Rönk a Tiszán. De hogyha a zordonan kemény Tompa Lászlóra, vagy Reményük Sándornak haz&fiu fájdalmától elkeseredéstől fűtött Romon virágjára gondolunk, világosan lát­hatjuk, hogy a modern magyar Urában egyedülálló erdélyi költőink tömör, öntu­datos, harcra és halálra kész hangja, kife­jezésformája. Valóban a balál valahol ott bujkál az er­délyi Ura hátterében. Nemcsak a Sipos Do­mokos Vágtat a halál-ára és Áprily Lajos egypár versére gondolunk, hanem a leg­több erdélyi lírikus színeire. Talán Áprily, vagy Tompa határozottabban kifejezik azt, amit az erdélyi ember öntudatlanul is érez. Az életörömnek, a gyönyörnek itten nincs költője, de épp úgy nem találjuk meg a le­mondó, kesergő hangot sem. Az erdélyi kői tő, mint Olasz Lajos kifejezte: sötéten — lehajtott fejjel — tudón-elszántan, meg nem Hátráló rettenettel szembe az élettel, meg­látta a veszélyeket, a leselkedő halált, de vállalta a küzdelmet. Az erő, a keménység mellett azért talán a tömör egyszerűség az erdélyi magyar Urának másik jellemző vonása. Érdemes például a szavaitól szinte megmámorosodó, könnyedén mesélő Mécs Lászlóra gondolunk, kiben az erdélyi természetnek ugyszólva ellentétét érezzük meg. Vagy Szombati Szabóra, aki fo­kozatosan lett egyre súlyosabb és tömörebb hangú, amint az erdélyi élettel összeforrott. Az élet-halál harcban élő ember nem fecseg­het, mesélgethet kényelmesen, az élet vég­ső kérdéseire fordítja a figyelmét, keveset és egyszerűen beszél, de mindig megnyomja a szót. Az erdélyi költők valóban elmélyedő, gon­dolkozó, nem egyszer tépelődő hajlamúak. Hogy az élet tűnő jelenségeitől hogyan le bet gyors szárnyalással az élet örök törvé­nyeihez repülni azt a Reményük Magasfe­szültség c. kötetében csodálhattuk meg leg­utóbb. A valóságnak az érintésére itt már a lélek legkinzóbb kérdéseihez jutunk. A lé­leknek küzdenie kell az élet összefüggései­nek, az emberi élet céljának, rendeltetésének megismeréséért, a végső béke, összhang el­nyeréséért. A szüntelenül töprengő Remé- nyik Sándor úgy a modern magyar lira egyik legmélyebb bölcselő költője lett, mint ahogy viszont a makacsul küzdő Tompa László költészetében ma a modern ember életének ellentétei és a gazdagabb, igazságosabb lét felé törése bomlik ki. A sziik erdélyi ma­gyar sorson, annak szenvedésein túl legna­gyobb erdélyi költőinkben széles gondolat­világ, tisztultabb emberi életvágya és el­képzelése tárul ki. Az európai sors hullám­verései, fájdalmas sebei az erdélyi Urába is behatoltak, költészetük egyszerre széles, tág horizontú és az erdélyi életért felelősséget váUarló volt. Mert végső fokon nem felejtkezhetünk meg arról, hogy az erdélyi költészetet egy emelkedett, nemzeti hivasátudat indította meg és hajtotta előre. Az erdélyi költő népe szivére hajolva irta verseit, amelyekkel az életet ébreszteni, biztosítani, erősíteni, a se­beket kötözni akarta. Az újabb magyar iro­dalom feltűnő erős felelősségérzet tulajdon­képpen tőlünk indult ki, miül ahogy az egyé­ni költészet kitágításában is jelentős szerepe volt erdélyi költőinknek. Hogy ezek a szem­pontok később hogyan halványultak el Er­délyben és tűntek fel az uj népies költőknél, azt ma nem lehet célunk vizsgálni. Â nemei Biamsísíai a taálíetfislíaira Érdekes tanulmány Német­ország hadigazdálkodáséról BERLIN, szeptember 7. (Lla-Piess.) A né­met munkaügyi minisztérium hivatalos 'lapjá­ban, a „ReichsarbeitsblaU'Mjan érdekes ta­nulmány jelent meg a német munka teljesít­ményéről a je en háborúban. A tanulmány adatai szerint a német hadigazdálkodás 1939 augusztus végén, tehát röviddel az angol- francia hadüzenet előtt 24.46 mi lió munkás felett rendelkezett. A munkások kétharmad része férfi, egyharmada nő volt. Különösen nehéz probléma volt a hadigazdálkodás ki­építésénél azon munkaerők beállítása és fog­lalkoztatása, melyek azelőtt hadilag nem fon­tos üzemeknél dolgoztak. Ezen munkások zöme alkotta a munkanélküliek számát, rnelv az -elmuit télen a’ig haladta meg a 250 ezret. Hogy mily erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ezt a problémát is megoldják, kiv ilág­lik abból, hogy folyó év júniusában már erek 40.000 munkanélkülit tartottak nyilván. Külön fejezete a tanulmánynak a munka- kötelezettségről vezetett nyilvántartás. A „munkaköte'ezettséget“ 1939 közepén állí­tották fel. Ez a szervezel arra szo'gált, hogy elegendő munkaerő álljon rendelkezésre a hirtelen időszerűvé váló feladatok elvégzésére. A munkaköielezettség tehát még a hábo­rú ©lőttről származik, a háború tartamára azonban épp oly szigorúan kötelező, mint akár a katonai szolgálat. 1938-tó kezdődőleg folyó év júniusáig 1.75 millió munkakötelest állítottak be, melyekből csak 14 százaiékor tesznek ki a nők. A háborúban a nők száma ebben a szervezetben természetesen sokkal több. E szervezetet a háború végeztével ismét leépítik, amennyiben ezt a különféle, eset­leg újonnan mutatkozó igények nem fog­iák meggátolni. Végül megemlítjük a közleménynek azt a részét is. mely a külföldi munkaerőknek és hadifoglyoknak munkába való beállításával foglalkozik. Mintán legi''óbb a lengyel hadi­foglyok legnagyobb részét hazaengedték, a Németországban elo'gozó lengyeleket már is­mét szabad külföldi munkásoknak kell te­kinteni. A német mezőgazdaság 1.1—1.2 mill ió külföldi munkás felett rendelkezik, mig az iparban körülbelül 690.000 külfö tli van elfoglalva. Itt a hadifoglyok százaléka valamivel magasabb, mert a francia hadi­foglyok egy része, akik még nem mentek haza, a német iparban találtak foglalkozást. Megjegyzi befejezésként a közlemény, hogy a német munka kérdését jelentéktelen zavaroktól eltekintve, sikeresen oldották meg a háborúban. AZ ARCBŐRT ELCSÚFÍTÓ SZÁMOS TISZTÁTALANSÁG. mint gyulladásos piros- ságok, pörsenések és pattanások, amelyek elégtelen bélmiiködés és emésztési zavarok következtében támadnak, a természetes ..FERENC JÓZSEF“ keserüviz használata által — reggelenként egy pohárral — rend­szerint rövidesen eltűnnek. Kérdezze meg or­vosát! FELHÍVÁS a kolozsvári ma­gyar IPAROSOKHOZ ÉS MUNKÁ­SOKHOZ! A Magyar Párt sajtóosztálya közli: Szeretetteljes felhívási intézünk' a kolozsvári magyar iparosokhoz és mun­kásokhoz, hogy ácsok, kárpitosok, festők, asztalosok, villanyszerelők, lakatosok je­lentkezzenek önkéntes, közérdekű mun­kára. a magyar honvédcsapatok bevonulá­sával kapcsolatfis diszitési munkálatok el­végzésére. Jelentkezés: I asárnap délelőtt 10 órakor a romai katolikus főgimnázium­ban. (Farkas-utca 4. sz.) Török Bálint ügyvezető alelnöh, Kovács Gyula főmér­nök. Német gyorsításaid őrségen északi partok mellett. Német bizottság a hírhedt Ile^de Ré fegyencsziget foglyai közül válogatja ki a franciák által a fegyen cek közé helyezett német hadifoglyokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom