Ellenzék, 1940. augusztus (61. évfolyam, 172-198. szám)

1940-08-06 / 176. szám

* 10 4 0 augusztus C. <an&mmsnBmMMmmmMmaBa&B8BamwaamaMBa ülTTBWt^K ■ „Anglia kétségbeeitő helyzetben“ Elégületflenség Angliában Duff Cooper és Edén működésével A „Berliner Börsenzeitung66 cikke U BERLIN, augusztus 5. (Rador.) A Ber- üuer Börseuzeitung ..Anglia kétségbeejtő helyzetben van'“ cim alatt foglalkozik a rnullheti eseményekkel A cikk megálla­pítja a német légi haderő és tengerészet tevékenységének sikerességét. „Angol körök az utóbbi időben állan­dóan hangoztatják, hogy az angol véde­lem képes az ellenség visszaverésére — írja a lap. — Az angol nép nem tudja, hogy nap-nap után valótlan sikerekről számolnak be az angol jelentések. Egyik napon azonban borzadással fog ráébredni a valóságra. Anglia a német legi haderő számára elég korlátlan célpontot jelent, annál is inkább, mert Angliát n.inden ol­dalról el tudja érni. Az angol legi haderő ezzel szemben kénytelen erőit szétforgá­csolni és támadásait csak nagy távolságok átrepülésével tudja keresztülvinni Ebben az óriási nagy térben a szétszórt angol erők Németország elleni támadásai nem járhatnak sikerrel. Sőt, a Németül szág el­leni támadásokban csak magányos repülő­gépek vehetnek részt, amelyek y nagy tá­volság miatt nem tömörülhetnek nagyobb alakulatokba. Ez nagy veszélyt jelent. Ez­zel szemben a német légi haderő angliai támadásainál nagy alakulatokat használ. A német légi haderő egyébként nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is fö­lényben van az angol fölött. Felvetődik tehát a kérdés, hogy vájjon folytatni fog­ja-e Anglia ezt a semmi eredményre nem vezető ellenállást? Úgy látszik, bogy a La- Manehe csatorna túlsó oldalán a vezető­ség teljesen elvesztette a helyes érzékét. Az Anglia védelmi előkészületeiről szóló hirek ezt a benyomást keltik. JTihetetle még elképzelni is, hogy támaszkodni lehe* ’ egy olyan hadseregre, amely kellő kikép­zés hijján álló legénységből áll. Szembe- szállliat-e egy ilyen haderő a német had­sereggel, amely számtalan példáját adta vitézségének? Valóban azt lehet mondani, hogy a polgári lakosság mozgósítása és az emberek millióinak a harcra való elő­készítése igazi bűntényt jelent. Katonai tekintetben ennek a háborúnak semmi ér­telme sincs, mert az haszontalanul az em­berek millióinak életét veszélyezteti. A szabadcsapatok kiképézéséről szóló hirek annyira hihetetlenek, hogy azokat csak azzal lehet magyarázni, hogy Anglia a fe­nyegető német támadás veszélyének kü­szöbén teljesen elveszítette a fejét. LISSZABON, augusztus 5. t Rador.) DNB: A Londonból érkező legújabb hirek szerint a Chamberlainhez közelálló kon­zervatív körökben nő az elégedetlenség az angol propaganda elégtelensége miatt. Az alscház titkos ülései és amiatt, hogy a nagybritanniai közönséget a mai há­ború menetéről rosszul tájékoztatják, erős ellentét alakult ki Duff Cooper tájékozta­tásügyi miniszter dilettantizmusával szem­ben. Különös elégedetlenséget keltenek az angol propaganda sorozatos vereségei, Angliának a Balkánról való visszavonulá­sa s a Japánban levő angol diplomácia kompromittálása. Ezzel szemben Német­ország sikerei közül Anglia számára a leg­fájdalmasabb Molotov beszédének pozitiv állásfoglalása. Ezt a mozgalmat a munkás­párt több tagja támogatja, akik különö­sen Eden hadügyminiszter működésével elégedetlenek. STOCKHOLM, augusztus 5. (Rador.) DNB: A svéd lapok londoni tudósitói megerősítik a német támadásra való vára­kozásnak az angol lakosság hangulatára gyakorolt — s már hetek óta tarló — de­moralizáló hatását. A kormány tagjainak derülátó kijelentései úgy az angol politi­ka balkáni, japáni és oroszországi kudar­caival, mint a védelmi intézkedések foly­tonos módosításaival, amelyek a német támadás elleni védelem bizony tanúságára mutatnak. A nemzetközi helyzetben ja­vulás seholsem mutatkozik és az Egyesült- Államokban a havannai értekezlet után mindinkább tért nyert az a vélemény, hogy az Egyesült-Államoknak saját védel­me szempontjából lőszer- és hadianyagra van szüksége. Ez azt jelenti, hogy Anglia nem fogja idejében megkapni azt a uagy­mennyiségii hadianyagot amelyre annyira számított. RÓMA, augusztus 5. (Rador) A „Şte­fani" diplomáciai szerkesztője o. követke­zőket Írja: Anglia helyzete rendkívül sú­lyos, főleg a német légi erő fölénye miatt. Kénytelenek voltak a sziget több kikö­tőit elzárni és a flandriai kolosszális vere­ség után lehetetlen a hadosztályok szük­séges számát megszervezni. Következetes volt, hogy a londoni kormány a menekü­lés egyedüli útját választja, mely Hitler Adolf nagylelkű ajánlatának elfogadását jelentette volna. Az angol elutasítás elég­gé csodálatos. Azt hisszük, nem távolo­BUKAREST, augusztus 5. A . Porunca Vremii“ legutóbbi számában rámutat arra, hogy számos zsidó román útlevéllel külföl­dön tartózkodik és ellenséges propagandát fejtenek ki Romániával szemben. A lap az útlevelek és az állampolgársági jog megsem­misítését javasolja Ugyanakkor rámutat a legutóbb tartott minisztertanácsra, melynek során a zsidók jogi helyzetét vizsgálták. A/ NEW YORK, augusztus 5 (Rador.) Ştefani: Amerikai politikai körökben hangsúlyozzák, hogy a Lindbergh veze tése alatt szervezett uj politikai párt megalakulása a következőket bizonyít­ja: 1. az amerikai közvélemény nincs megelégedve a köztársasági párt prog ramiával; 2. az izofácionista áramla­tok mind jobban erősödnek és az Egye­sült Államoknak Anglia oldalán való háborúba lépése mind kevésbé válik le betűvé, | dunk el túlságosan a valóságuktól, ha az j angol ellenállás indokait két. ringy illúzió­ra vezetjük vissza: Az egyik annak felte- telezése volt, hogy nem sok idő múlva az Egy sült-Államok részéről közvetlen be­avatkozás várható a háborúba, a másik pedig az, hogy Németország elleti fordít­hatják Oroszország magatartásai. Ami azonban Szovjetoroszország magatartását illeti, Molotovnak az angol mesterkedések elleni magatartása minden reményt meg­hiúsított. A szovjet fenntartja kapcsola­tait együttműködés céljából Németország- gal és maga Molotov jelentette ki, hogy minden angol kísérlet hiábavaló, mely ezen két hatalom között az egyenetlenke­dés magváit akarja elhinteni. Vgyanigy hiúsulnak meg azok a reménységek is, me­lyeket London az Egyesült-Államokhoz fű­zött. A kötelező ujoncozásra vonatkozó tervet mellőzték és Lindbergh ezredes kezdeményezésére — kinek tekintélye az amerikai közvélemény előtt közismert az északamerikai elszigetelődén mozga­lom mind nagyobb méreteket ölt. eredményt — Írja a lap — eddig nem hoz­ták nyilvánosságra. ■— A zsidók -— állapítja meg a „Porunca Vremii* * 1 — a külpolitikai viszonyok nyomása alatt nyertek állampolgári jogot Romániá­ban. A jelenlegi háború következtében azon ban a szerződések megszűntek és a zsidók elvesztették az állampolgársági jogot — álla­pítja meg a „Porunca Vremii 1 . A Lindbergh ezredes vezetése alatt alakult párt magát „Az igazi ameri­kaiak pártjának“ nevezi, azaz azoknak az amerikaiaknak, akik megértik az Egyesül! Államok igazi szükségleteit és igazi vezéreiméit. Az uj párt meg alakulását kísérő kommentárok eleinte a csodálkozás érzéseit fejezték ki. de egyáltalán nincs kizárva, hogy rövide­sen lelkesedéssel fogják üdvözölni az uj pártot. Select lüo-zaő Ma, hétfőn az ötödik olcsó nap. — Helyárak Lei 30'— és diákoknak Lei 25. — Általános közkívánatra ma még. — í. Viălămsujtottak klubj ** • Fősz. J. Barrymore 2. Sonia Henie A fehér varázs Műsoron kivül a legújabb Ufa híradó. Előadások kezdete 3.15, 6.15 és 9.30-kor. Hivatalos közlemény cáfolja a Besszarábiába és Bukovinába utazó zsidók feltartóztatásáról elterjedt hireket BUKAREST, augusztus 5. (Rador.) Hiva­talos közlemény: Egyes külföldi lapok és rá­dió leadó állomások azt jelentik, hogy a Besszarábiába és Bukovinába utazó zsidó la­kosságot a határszé/i román hatóságok út­jukban feltartóztatják. Ezek a hirek valótla­nak és teljes egészükben koholmányok, tehát a bcsszarábiai és bukovinai származású zsi­dóknak és azoknak is, akik olt laktak, joguk \an a kiürített területekre visszatérni, szük­séges azonban, hogy minden utas a kívánt italokkal rendelkezzen és az átkelési pontok orosz hatóságai előtt bizonyítsák, hogy Bessz­] aiábiában, vagy Bukovinában születtek, vagy 1 ott laktak. A határszéli összes hatóságok a legszigorúbb rendeletet kapták, hogy- úgy Dalaiéban, mint a többi pontokon könnyítsék meg a közvetlen átkelést. \ kérdéses tarlo- i mányok királyi helytartói személyesen ellen­őrzik, hogy minden rendben és késedelem nélkül történjen. A szegény ík részére a pre- fekturák és rendőrhatóságok ingyen utazási jegyet adnak. Csak igy magyarázható, hogy augusztus 4-ig 112.000 személy ment át Ro­mániából az átengedett területekre. David Fopescu tábornok sk. belügyminiszter. UrtfeergM megaiftKitona a beavaiuo- ia$ elleti „ai Igort amerikaiak pârliâf Mit jelent az aj párt az amerikai közéletben ? LLOYD GEORGE állítólag hajlandó tárcát vállalni Churchill kormányában STOCKHOLM, augusztus !>. (Rador.) Angol 1 észről érkező jelentés szerint Lloyd George hajlandó tárcát vállalni Churchill kormányában. Ugyanaz a tudósi­tó rámutat arra, hogy Chamberlain a lemondás gondolatával foglalkozik. H felföldön tartózkodó zsidók állampolgárságának megsemmisítését kéri a „Porunca Vremii“ Az orleánsi katedrális mely sértetlenül menekült meg a városon átzajló hábo­rúból, ARADMEGYE UJ PREFEKTUSA ELFOGLALTA HIVATALÁT ARAD, agusztus 5. A belügyminisztérium rendelkezése értelmében az aradmegyei pre­fektusa vezetését szombaton ismét Ionescu íuliu dr. közigazgatási vezérfelügye’.ő vette át, aki tudvalevőleg a közelmúltban már hónapokig működött az aradmegyei pre- fektura élén. A minisztériumi rendelkezés­nek megfelelően Baleanu loan dr. ezredes, az eddigi prefektus szombaton délelőtt átad­ta hivata’át Ionescu íuliu dr.-nak. Baleanu loan dr. julius 13-a óta fejtett ki tevékenységet Aradon és ezen rövid idő alatt is megbecsülést vivott ki a maga szá­mára. Aradmegye visszatért prefektusát jól is­meri Arad és a megye közönsége. Ionescu doktor prefektus közigazgatási gyakor­lattal rendelkező, szívélyes modorú fő- tisztviselő, aki körültekintő munkával igyek­szik a megye lakosságának helyi jellegű kér­déseit igazságos módon megoldani. I VISSZATÉRTEK BRÜSSZELBE A BELGA KIRÁLY GYERMEKEI BRÜSSZEL, augusztus 5. (Rador.)] A DNB megbízható forrásból nyert ér; t es ii lé se szerint L.ipót belga király gyermekei, akiket a háború elején Franciaországba, majd Spanyolországba^ vittek, hogy biztonságba helyezzék őket most visszatértek Brüsszelbe.---------- 11 —■-------­A FILMEK FIX ILLETÉKÉNEK BE­FIZETÉSE. A pénzügyminiszter elrendel-, te, hogy a moziktól szigorúan csak az elő? ző hónap után szedjék be a pénzügy- igazgatóságok a forgatott filmek utáni fix illetéket. A rendeletre az adott okot, hogy az illeték összege nem felel meg azon napok számának, amelyen a filmet forgatták. A magyarázat az, hogyha egy film átmegy a kővetkező hónapra is, a mozik előre fizették az illetéket. A jövő­ben szigorúan le kell a kimutatást a hó végén zárni, hogy az ellenőrzés könnyebb legyen. A németek áltai zsákmányolt 32 tonná 1 francia tank.

Next

/
Oldalképek
Tartalom