Ellenzék, 1940. augusztus (61. évfolyam, 172-198. szám)

1940-08-04 / 175. szám

A NOVELLA MESTERElm m m „

Warf* Ujimém: j A TÚLVILÁG! UTAS

Ez az ördög munkája!

— Hiszi a piszi — felelte Tóth István. — Ló van abban, sógor, azt mondom én még most is.

— De hol? his« láttuk volnál

— Jaj', el van az ott lelkem bujtatva. Úgy lesz az, hogy minden második házikóban két parádés paripa húzza az utána következő házikót.

Ez volt a legvalószínűbb, ez vált hitté; csak az áitatosabbak és vakbuzi gók vették istenkisértésnek és az ördög incselkedé-seinek.

S ezeknek lett igazuk, mert mihelyt

v isszaérkezett délre a próbavonat, elkezdődtek az ég csodái, isten haragja nak nyilatkozásai.

\ nagy lakomán, mikor éppen a tá vollevö Rédeky Pál egészségére emeltek poharat s felhangzott a harsogó véljen", sürgöny érkezett Budáról, hogy Rédeky Pál meghalt. Pont kilenc órakor halt meg. éppen, mikor itthon a vonat elindult. Együtt indult e| vele a lelke (tessék most máx . . ha kellett neki c vasút!) Ott künn azalatt kegyet* len vihar kerekedek, kicsavarta a fákat tövestül, kitépte a házak fedeleit, az

Petőfi Sándor verseiből

Ha férfi vagy, légy férfi Te a tavaszt szereted...

A vidékünkben emberek nem szeretnek utazni. A nagy kékló hegyek beszegezik előttük a világot. Mi is lehetne azon túl?

Még az úri fajta nép is igy gondol-* kodik. Egyetlen egy ember élt a környéken. az is vagy száz év előtt, vala mi Nagy Ferenc nevezetű, akiről azt mesélik, hogy egyszer Prágában lett vo-Ina. Egész nemzetségét úgy hívják azóta: a „prágai Nagyok“ s egyikből sem lett a restóráción semmi.

De ha egy volt. ilyen, ezer meg ezer akad olyan, aki sohasem volt messzebb a szomszéd városkánál s ezek közt is kiváló Rédeky Pál, aki. mikor a nagy pőre 'égett, melyre a fele vagyonát költötte el, Ve! kellett volna mennie Bécsbe, azt mondta: „Inkább vesszen minden, mintsem én valaha Bécsbe menjek“. És nem is ment egy tapodtat sem.

Népszerű lett e miatt, egész az adnii nisztrátorságig vitte. Hogy mit csinált, mit nem, biz én már elfelejtettem, de tény, hogy V. Ferdinand király fölidézte Bécsbe ad audiendum verbum regiuni.

Rédeky Pál leült az asztalához, mi* kor az idézést megkapta, megírta a lemondását s egy instanciát a királyhoz, hogy — azt mondja — esküje tartja soha nem menni Bécsbe: engedje meg neki őfelsége, nagyon sajnálja, de nem mehet.

Hja, messze volt még az akkor az ^idevaló embernek!

(I ft 0

Lön azonban, de csak sok sok ev múlva azután, hogy az öreg Becs fogta magát és közelebb jött.

Fölépítették a szárnyvasutat. A hegyeinket kettészelték, selyem réteinkre rárakták a vas paiszoniántokat, hogy azon menjenek a kerekek.

Maga Rédeky Pál is mellette volt a vasútnak, ő kezdeményezte, ő sürgette. Pénzt, jólétet hoz a vidékre, mondá, megdrágítja gabonánkat. Kár, hogy nem volt itthon, betegen feküdt a bu- dói Császárfiirdőben, ahová az orvosok parancsolták, mikor az első felpántlikázott szekérsor megindult.

Az egész vidék összejött arra a napra kíváncsian és kételkedve.

— Már csak megnézzük — mondták a parasztok — ha igaz-e?

— Bolond beszéd! — kiáltozá Sóki Márton, a tiszlói csizmadia. — Semmi sem lesz belőle! Nem megy az, atyafiak. tíz lépést sem!

— Hát hová menne is ió nélkül? — vélte Koczka Máté nevetve.

Kovács Gábor uram. az egyházfi, erőnek erejével a vonat elé akart feküdni, de nem engedték az őrök. „Pedig — iegyzé meg — ha nern használna, hát bizonyosan nem ártana-“

A vasúti bakterek nem győzték zseb. re rakni a sok csúfolódást: „Tegyék már fel kendnek a kantárt, mert kendlek fogják huzni ez.t a „falut“.

(Felunak nézték a mieink az egymás végibe kapcsolt hosszú sor házikót.)

Ezalatt összejöttek a meghívott úri vendégek, felszálltak a vagonokba s a nagy bolond gép egyszer csak prüszkölni kezdett, mint a kehes ló, miköz* ben kieresztette a füstölt nagy kévékben, hogy mint a felleg szállt szürkén a kukoricás földeken.

Egy fütty s uramfia, a nagy szekérsor cskaugyan megindult robajjal s ho vatovább mindig gyorsabban, mint a kilőtt nyíl.

Kovács Gábor ájtatos keresztet ve tett magára és hüledezve hebegé:

— No, ez nem istentől van, emberek!

Ha /érfi vagy, légy férfi,

S ne hitvány, gyönge báb.

Mit kény és kedv szerint luk A sors idébb-odább.

Félénk eb a sors, csuk csahol;

A bátraktól szalad,

Kik szembeszállnak vele ...

Azért ne hagyd magad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne szád hirdesse ezt,

Minden Demostlienesnél Szebben beszél a tett. hpits vagy ronts, mint a vihar S hallgass, ha miived kész,

Mint a vihar, ha megtevé Munkáját, elenyész.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Legyen elved, hited

És ezt kimondd, ha mindjárt

Véreddel fizeted.

Százszorta inkább éltedet Tagadd meg, mint magad;

Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad.

Ha férfi vagy, légy férfi, Függetlenségedet A nagy világ kincséért Aruba ne ereszd.

Vesd meg, kik egy jobb falatért Eladják magukat.

..Koldusbot és függetlenség/“

Ez légyen jelszavad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Erős, bátor, szilárd; |

Akkor, hidd, hogy sem ember,

Sem sors könnyen nem árt.

Légy tölgyfa, mint a fergeteg.

Ki képes dönteni,

De méltóságos derekát Meg nem görbítheti.

VIRÁGOS ...

Virágos kert a köHö szive,

De másnak termi a virágokat;

Alig ezeket szétosztogatja önnönmagának csak tövis marad.

És pillangó a költő lelke;

Szegény pillangó! Neki megesett; Addig bolyong a puszta kertben,

Mig összetépik öt a tövisek.

S a puszta kert s tépett pl'Hangé Eszébe sem jut senkinek talán,

Midőn élvezettel mereng a Szegény költő martirkoszoruján, ■ 1

Te a tavaszt szereted,

Én az őszt szeretem.

Tavasz a te életed.

Ősz az én életem.

Piros arcod a tavasz Virító rózsája,

Bágyadt szemem az ősznek Lankadt napsugára.

Egy lépést kell tennem még, Egy lépést előre,

S akkor rájutok a té!

Fagyos küszöbére.

Lépnél egyet előre,

Lépnék egyet hátra,

S benne volnánk közösen A szép meleg nyárba’,

A TAVASZHOZ

Ifjú lánya a vén télnek

Kedves kikelet,

Hol maradsz, mért nem jelensz meg A világ felett?

Jöszte, jöszte. várnak régi Jö barátaid;

Vond föl a kék ég alatt a Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt, Beteg most szegény,

Oly halaványan üldögél ott A föld küszöbén.

Áldást hoz majd a mezőre,

Ha meggyógyítod;

Édes örömkönnyeket sír,

Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsirtát,

Nagy mesteremet,

Aki szép, szabadi dalokra Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,

S ne feledd el ezt.

Hozz belöfe, amennyit csak Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak Tartományai.

S bennük sokan a szabadság Szent halottai;

Ne legyenek szemfedötlen,

Puszta sir alatt:

Hintsd reájok szemfedőül A virágokat! -■

árrá nőtt záporesö fölszámította több helyütt a vasúti síneket, a toronyban a nagy harang, mellyel « felhő ellen harangoztak, megrepedt, a villám bele- csapott egy vasúti őrházba, a Róde- kyék kaszásai, akik haza menekültek a mezőről véres esőcseppeket láttak a fűszálakon... (De úgy van az, ha az istent megkísértik.)

Harmadnapra volt a Rédeky temetése kitűzve, délután három órára. Mert félháromkor érkezik meg a vonat a koporsóval. Nagy pompa lesz, olyat még nem látott Gernyefalva! Nyomtatott cédulák mentek szét a környékbeli urakhoz. Kilenc pap jött el a szomszéd falvakból, köztük a prépost is. Az érkező hintóktól óriási darabon feketed- tek az országutak. A familia elhozatta a diákkantust is Selmecbányáról. Megérdemli a boldogult, mert derék, jelle- mes, szavatartó úri ember volt egész holtig. Hanem azért mégis meg kellett elégednie a kis haranggal, mert a nagy meg volt repedve tegnapelőtt óta.

A Rédeky-kastély zsúfolásig megtelt halottas gyülekezettel. A feketével bevont ravatalt felállították a harsak alatt, a székeket kirakták, a fáklyákat meggyuitoUák, a kántor a torkát köszörülte s a rokonok könnyes szemekkel foglaltak helyet a ravatal fejénél.

Senki sem hiányzott már, csak ma* ga a halott.

A prépost, aki teljes ornátusban volt, türelmetlenül húzta ki óráját:

— Már jöhetne.

Petröczy Károly (ő rendezkedett, intézkedett a halottas háznál) sietett megnyugtatni:

— A sógor mindjárt itt lesz. Már kiment érte a kocsi az indóházhoz.

Kevés vártáivá csakugyan berobogott a kocsi, könnyű hullámzás támad ilyenkor a tömeg közt, mindenki ágaskodik, előre töri magát.

De a kíváncsiság csak sitteg suttog; ahelyett a bámulat és megdöbbenés folszisszenése hangzott. A családtagok zavartan futkostak ide oda.

— Míbaj van? Mi történt? — kérdezték az emberek összenézve s egy* más tyúkszemére taposva csörtettek a ravatal felé, ahol a családbeliek suttogtak sápadtan egymás között.

Petröczy kétségbeesett hangon, képéből kikelve adta a magyarázatokat:

— A sógor nem jött el. Megkésett!

Valóban a,z történt, a halott elkésett

a saját temetéséről...

Keresték a vonaton, de nem volt sehol, pedig itt a távirat Budáról, hogy a holttest reggel útnak lett indítva.

Itt most már nem lehetett egyebet tenni, mint enge-delmet kérni a halottas gyülekezettől, amiért hiába fárasztották ide.

— Hogy megváltozik az ember, ha meghal — hajtotta egyre főtiszteJendő Mukucsek plébános ur bosszankdva — mig élt, milyen pontos volt a megboldogult!

A gyászsereg eloszlott, a család pedig sietett sürgönyilleg reklamálni a halottat. De bíz az nem jött sem más* nap, sem harmadnap, sen: negyednap: ne volt annak se hire se hamva.

Végre egy hét múlva megtalálták Bécsben. Ott biz azt, Bécsben, ahova semmi áron nem akart elmenni.

A halottas-vagont valamely állomá son tévedésből a bécsi vonathoz kap csolták s a szegény Rédeky Pál egy hétig utazgatott valahol Ausztriáiban a halála után.

Azért állítom én váltig, hogy legjobb otthon meghalni, vagy egyáltalában meg sem halni* ,