Ellenzék, 1940. augusztus (61. évfolyam, 172-198. szám)

1940-08-18 / 187. szám

—B—

üiaa

JîNSIN V. JOHANNES:

AZ ARANYÁSÓ

Jenseu egyike az uj dán irodalom legnagyobb elbeszélőinek. Megjelent müvei: A gleccer; A bárka; A cimbiczm átjárói a modern dán irodalom klasszikus darabjai. Regényiró és kritikus. írásaiban az északi tájak „esettjeit hajósait és kalandorait mutatja be.

Az alábbi novella „Himmerlund“ cirnü kötetéből való.

Anders Eriksennél a falu asztalosán ál, érek óta egy különös pár csizma függött a falra felakasztvu Nem volt az se varrott, se szegzett munka. hanem gumiból volt és olyan nagy. hogy térden leiül ért a szára.

! Anders mester sohasem használta őket. Néha a gyermekei játékból felhúzták és járkáltak vele a közeli tőben, de hamarosan le is vetettek. Eszükbe jutott a kár- orvos figyelmeztetése, hogy nem egészséges ilyen csizmákban járni.

Tekintélyt jelentett e pár gumicsizma Anders Eriksen házában. Akik megfordul- lak Anders műhelyében, távoli világról rebesgetlek néhány szót és azokról a viué- kehi öl. ahol aranyat keresnek s bárgyú mádon régül Luvst Eriksenről, Anders apja felöl érdeklődtek.

Vájjon mi van vele? Kapott-e hin tőle?, Fog-e örökölni az apjától?

'Anders azonban minden kérdésre csak a fejét rázta. Végül Lavst Eriksen csizmái feledésbe merültek s telük együtt a tulajdonosuk is. Ott csüngtek a falon, ősz- sr,ezsugorodva, a mennyezet pókhálói alatt

. * * Anders, az asztalos, csak huszonkilenc- éves korában ismerte meg az apját. Azelőtt sohasem látta. Édesanyja meghalt, amikor ő még kicsi volt. Apja elment hazulról. elhagyta eket. Anders iskolába ks- lült és sokat szenvedett osztálytársai bősz szántása miatt, akik a ,,szökött apáról“ mindenféle rosszat meséltek. Aztán Anders a jó emberek segítségével megtanulta az asztalosmesterséget es erősebb lélekkel hallgatta társainak fecsegését az apjáról, aki csalárd módon Amerikába menekült.

Anders csendes, sovány, nyurga ember volt. Sápadt arca beteges szervezetül mesélt. Nem volt irigylésremél tó egyéniség.

Most koporsókat készít, mintegy ebben élve ki az őt ért sok gyalázat bosszúját. Minden évben egy-egy gyermekkel szaporodott a családja. Sivár volt az élete.

*

Hozzá csaknem hasonló tolt apja, Lavst Eriksen. Béres volt kezdetben s hosszú évek múltán ispánná küzdötte fel magát. Egy szegény leány körül legyeskedett. A szerelemnek házasság lett n vége s tűz- heiyalapitás. Graaíöll lakói sokat mulattak ezen a ,,tűzhelyen“. Egy homokos pusztaság közepén emelkedő dombocskán építette fel Lavst Eriksen a kunyhóját. Télen gyűjtött kődarabok és fatuskók szolgáltatták az alapot az ..építéshez“. Tavasszal megindult, a munka. A „ház“ fele a domb oldalába volt vájva. Egyik oldalán egy szolgálattól kidobott kopott, pi- rcscsikos vitorlái ászon díszelgett. A tetőn kövek buslaliodiuk s a bádoglemezeket rögzítették még jobban oda a suiitő szél ereje ellen.

Lavst beköltözött a viskóba. Elölte állott húsz-harminc év keserves munkáljanak a tárlata: megmunkálni a kicsike jóiddá- rabot., mely homokos volt, terméketlen és sivár. A gazda mit remélhetett ettől? Egy hú sivei nagyobb kunyhót, esetleg két, tehenet s néhány juhot. De mikor? Egy élet végen. Mert gyeidre Lavst házában még egy macska sem volt, ami az állatvilágot képviselje.

Nagy volt a szegénység e ház tájékán. Lavst alig keresett valamicskét, hogy élete párjával megéljen. Rosszabbá tette sorsát az is- hogy összeférhetetlen volt.. Ezért a graabölliek gyiilöllék.Felesége, Mette, más falvakba kellett, hogy menjen tejért. Mert a tejre bizony szükség volt. Megszánó.'odoit a család. Fiúgyermeket hozott Mette a világra. Nagyobb lett a család s o gond. Lavst pedig nem nagyon kapott

munkát, mert mindenkivel összeveszett.

Végre olcsón kibérelt egy kis tőzegtelepet. Préselni kezdte a fekete anyagot s igv többet kapott érte a városban. Megtudta ezt a telep tulajdonosa s kivette, a Lavst kezéből a jövedelmi forrást, mert nagy üzleti lehetőségeket látott benne. Lavst igy megint munka és kereset nélkül ma rudt.

A füst mind ritkábban szállott lel a kunyhó kéményéből s majd végleg elma radt. Hosszú, nélkülözésekkel teli hónapok következtek. Az emberek már cl is felejtették őket. Pedig Lavst Eriksen és családja élt, de talán ők maguk sem tudták, hogy miképpen? Néha látták Luvstot, amint csontból készült pipaszurkálókat á. ult. De azt is nagyritkán. Aztán egyszer ngy husvét táján, egy mormon járogatott a vidéken és Lavst Eriksen eltűnt. Az emberek örvendtek.

*

Met te és a gyermek a faluba került. Most, hogy az önfejű ember eltűnt mellőlük,még segíthették is az elárvult asszonyt és gyermeket. De nem sok haszon volt Lenne. Az asszony csakhamar meghalt. A gyermek azonban túlélte a fekete napokat. Könyörületes emberek felnevelték. Mesterséget tanult. Asztalos lett, majd megházasodott. Már családos ember volt Anders Eriksen, amikor apja újból feltűnt a vidéken.

*

A delizsónc különös utast hozott a falu kocsmája elé. Senki sem ismerte az érkezettet. Nagy, záros kofferjén a ..Red Star Line“ címkéje volt. A falu járatosabb férfiai ebből megállapították, bogy a jövevény Amerikából érl:ezett. Nagy szenzáció lett erre a faluban. Az „amerikás embert“ csakhamar elneveztélc „aranyásónak“.

Egyelőre sok mindent nem tett az ..idegen“. Ült a fogadó előtti téren s nézegette az embereket. Azok viszont őt bámulták Nem beszélt semmit. Végié megoldódott a titok. Az ember elment Anders műhelyébe. Köszönt s azt mondotta:

— Én vagyok az apád.

Anders nem hatódott meg a találkozástól. Sohasem látta az apját. Huszonkilenc év alatt pedig azt megszokta, hogy neki nincs apja. így hál csak annyit felelt:

— Hallottam, hogy megérkeztél, de nem gondoltam arra, hogy te vagy az apám — és tovább gyalult.

Sokáig szótlanul voltak. Majd beérke•

Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, mondhatnám, nem tehet sokat; egyesitett erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges. Mit ér egy csepp viz? de milliomonként egyesült cseppek megdöbbentő erőt fejtenek ki. Ez egyszerű, mindennapi példa tudtotok- rn adhatja: mily becses az egyesület!

Van idő, mikor hallgatni s látszó vesz- teglésben ülni bölcsesség. Bölcsesség és okosság közt különbséget tégy. Mert az okos hallgat és vesztegel, hogy önbátorságát megőrizze; a bölcs pedig, hogy polgártársai nyugalmát idő előtt s foganat nélkül ne zavarja fel. Amaz néz önmagára, ennek pillanatai az emberiség előhala- dását kisérik.

*

Hirt és dicsőséget vadászni hiúság. A való nagyságnak éppen úgy következése a dicsőség: mint jámbor életnek a becsület; kereset nélkül jön mindegyik.

*

Sok ember olyan, mint a chamaeleon: tetszéseként válthat szint. Sok olyan, mint a vitorla: magában mozdulatlan áll; de minden támadó szélnek enged ® annak változásaként változtatja irányait, most észak, majd dél felé. Sok ember eszközzé tétetik; mert egyébre nem való. Sok eszközzé teszi magát, hogy saját céljait érje el. Ez gonosz, amaz egyiigyü; s reájok támaszkodván, mindenkiben kárt vallhatsz.

*

zeit az Anders felesége. Látta, hogy az idegen“ van ott és visszahúzódott

Anders félbehagyta a gyalulást. Figyelmesen végignéze apját. Semmi, megindult- ságtíl, nem érzett. Valóban „idegeid volt szamára ez az ember.-- Sok rosszal ( hoztam neked, Anders — szólalt meg Laof.t- — Majd még beszélünk a jóvátételről

Anders nem feleli. Erre Lavst még bámészkodott egy kicsit a házban, majd vette a sapkáját és kiment.

Hónapok teltek el. A jövevény némi mozgalmasságot hozott a faluba, de. aztán napirendre térte jeletle Figyelték azonban hogy mit csinál.

Egyelőre Lavst nem dolgozott. Pedig tenyerén sok és kínos munka nyomai Iáimat talc. Keveset beszélt. Majd mikor észrevette, hogy jelenségnek tekintik, még annyit sem beszélt, mint kezdet kezdetén.

Egyszer egy tanya mellett ténfergett, ahol egy hatalmas fa kidöntésével kínlódtak. Lavst. odament s hamarosan, sok szakértelemmel kivágta a nagy fát.

Ahol bátorságról. a testi erő okos kihasználásáról volt szó, Lavst mindig megjelent és kivívta a falubeliek bámulatát.

I.assankint, keresett ember lett belőle és igen becsült vállalkozó. Amihez hozzáfogott, sikerült. Vagyona egyre szaporodott. De nőtt a bánata is, mert még nem sikerült kibékülnie a fiával.

Minden vasárnap elment hozzá, de az első beszélgetésnél tapasztalt hidegség és zárkózottság még mindig ott, volt közöttük.

Pedig a fiúnak lett volna egyet-más kér- deznivalója. Főleg az, hogy mi késztette az apját a kívánd ollósra. De hallgatott. Talán félt a hosszú és szomorú történ ettől, amelyet az apja neki elmesélt volna. h így hallgatott. Az apa pedig szenvedett. Az egyik kérdezni szeretett volna. A másik felelni. De az esetleges válasz elképzelt keserűsége megbénította mindkettőjüket. 1

Így teltek a napok, a hetek.

Egyszer egy vasárnap, mint annyi más 1 a űrnapon, az öreg megint beállított a fiához. Hallotta n gyermekek nevelését, az újszülött gyermek gőgicselesét. Sóhajtott egyet és bekopogott a fiához. Semmi i álasz nem hallatszott. Elszomorodoít az „aranyásó“, megfordult és továbbállt.

Másnap egy küldönc érkezett Anders házába. Egy pár gumicsizmát hozott és egy pecsétes borítékot. Az a csizma volt, amelyet aranyásó idejében hasznédt Lavst s amely most is ott függ az Anders műhelyének falán.

A borítékban név: volt levél. de. helyette. 250 darab tizkoronás bankjegy dugta elő a fejét.

FORDÍTOTTA: B.

Óvd magad, annak látszani, ami nem vagy. Törekedjél való nagyságra, ha magadban erőt érzesz; de színlelt nagyságot mutogatni, gyalázatnak tartsd. E szinlés a hazugság minden fajai közt legundokabb.

*

Meleg kebellel tégy mindent, amihez fogsz s meleg kebellel szólj mindent, amit beszélsz; igy beszéded és tetteid saját szint és erőt és Ivellemet nyernek. Idegen példa csak ilyen embernek használ; ilyen a más rényeit nem utánozza, de mással hasonló rényt követ el, önszive mozdultából. Tedd hozzá: ilyen ember a mástól tanult, ismereteket úgy plántálja által magába, hogy azok ott gazdag éleire virulnak fel Hidegség emberben, mint egész természetben, minden tenyészet gyilkosa.

Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! meit haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog: s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más mivelt népek nyelvét is s főkép ama kettőt, melyen Plularcb a nemzetek ke; legnagyobbikának bőseit rajzold s Tacitus a római zsarnok telteit a történet évkönyveibe való színekkel nvoraá be: de soha ne félédéi, miképen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig ruivelni kötelesség.

KITEKINTÉS

A VILÁGBA

Papini az „emíicrle- len“ művészeiről

A szellemi lelkiismeretfurdalások ktf rát éljük. A kátyúba jutott hamis „mo dernizmus“ furcsa helyzetbe sodort sok nyugati gondolkodót és művészt. A névtelen tömegek áldatlan helvzete saigó bűntudattal gyötr! az érzékenyebb lelkeket. A szellemi kultúra nagy megrázkódtatásainak a korszakában va gyünk. A „felszámolás“ jeleit látjuk hol egy egy erős nyilatkozatban, ho] a romok között is születő regényben, tanulmányban. Olyan időket kezdünk él ui, amikor a „visszatérés“ „haladást.1 jelent. Visszatérés azokhoz a hagyomá nyolchoz, amelyeket az utolsó negyeu: század féktelen izmus láza, politikai csalásai, művészi túlkapásai hiába próbáltak beszennyezni. Mert európaiságunk alapja, bármi is történjék, mégid csak a hagyomány.

A lelkiség, az emberi élet magyarázhatatlan miszticizmusa, ismét olyan ér-, deklődési középpont lesz, mint volt ab-; ban az időben, amikor a m'Iánói cfónij tetőszobrait faragták s az igaz emberi érzés spontán megvallása nem váltotta ki a finnyás és romlott kortárs megvető Ítéletét, hanem becsiilésnek orvén dett. A materialista börtönből az épitó és szabad emberi szellem mezőire lén az ember s az uj lelki áírétegöeződés hajnalán a lelki kifejezés gyönyöre ismét élménye az embernek a materialista és hedoniikus tobzódás sivárságával szemben.

Talán az ember uj szemléletének szellemi rugói indíthatták Papinál arra, hogy hosszú és tartalmas tanulmányt irion az „Embertelen művészetiről.

Ez a konvertita olasz, aki a nihilliz.-' mus sznkadékának a széléről tért visz- sza a kereszténység örök bizonyossá-, gába, „embertelennek“ nevezte az ui- művészet hideg tárgyilagosságát. Yá dől ja azokat, akik csak az. ész nevében nyilatkoznak s az ész jegyében alkotnak, mert — szerinte — elsikkasztják minden nagy alkotás első, nagy ismér-: vét: az érzést, a szív áradását.

„Az ész szétválaszt, a szív egyesit“ — írja egy helyen Papini s erősíti, hogy a mii klasszikus egységének is ez azi alapja. És ebbő^ az egységből az Istent' nem lehet kisemmizni. Hogy ez megtörténhetett, abban bizonyára nem a „távolinak“ mondott Istenség a hibás,' hanem az emberek, akik nagyon „érni bérivé“ akarták tenni a művészetet és a végeazlett, hogy „embertelenné“ változott. I ;

Vélemény, állásfoglalás és életszem-j lélet kérdése ez Az idő pedig azoknak- kedvez, akik nem „átfesteni“ akarják életszemléletük viharvert, vagy valsai-' tas zászlaját, hanem uj „Iefki kőiméből“ újat is szabnak. Az érzelem egyesit. Dé az igaz egyesítésnek az átérzés a vá lasztóvize, mely megmutatja, mint az aranyat, hogy kiben őszinte ez s kiben’ hamis.

Goethe mondotta: „Az érzelmek egyesítek az embereket, a vélemények szétválasztják őket“.

Papini tanulmánya a művészet igaz. érzelmekkel való eltöltését kívánja. Ha ez a vélemény sok embert elválaszt^ abból kára nem lehet a művészetnek. Mert aki az igaz véleménnyel szemben jelent be különvéleményt, az nem veszteség a jóság és szépség ideálját vallók táborának a szempontjából.

A NYUGTALAN

KÖLCSEY FERENC VERSE

Lobogtattam vitorlámat Szélnek engedém sajkámat,

Jobb szerencse kebelén Nyugalmat hogy leljek én.

Csolnakom vész dörgésében,

S gyönge szellő lengz-etében, Sziklák közt, a zöld part megett Maid sülyedt, majd lebegett.

S távol, tenger sík tükrétől, Messzeföld narancsbebkéből, Nyugalom nem szállt hozzám:

S sorsom búsan átkozám.

Bódult! zenge az fennlakában,

A mit kergetsz így híjában,

— Nyisd fel tenr-ed kebeled — Légy bölcs, s ottan felleled.

Részletek Kölcsey „Parainesis“-öböl