Ellenzék, 1940. július (61. évfolyam, 146-171. szám)

1940-07-28 / 169. szám

r12

ELLENZÉK

194 0 lull um 2 H.

nm

cst'l i rnlscnt horilták volmi össze »» >vn.ie «':*>£> ült ei zehnt kei, annyi g} tilt

össze o .isiit'bt'H Szemei falóban <* leleh tükrei t ollak , halunk- odahaza Eriiéi) hon a /.e- nopa tóbó. áriul ol)nn tüzes opálszin-ragyo- ints, hu tikár után beb-inosakodniik t'izein' a diadalmas napnak sugarai. E.ib s meleg fény- nyel lobogott a jóság az ö ket szentében. I Cl dóntúli szeretettel szerettük Ernát, mi négvrn kátyú diákok. Hu bénította ralanti, Elenu I 1i centrifugális isteni erők értelmetlen elméletei el nyugtatgatta, Johann tréfás verseket szarait neki, hiiseges barátom l mg, a JangiSe iizi/ól mondott litereket s nekem, ha torkot könnyen szorongatták, Erna az ölembe hajtotta fi jót. hogy ott Isten igazába kisírja magát. Etna szerelmes volt egv szép. komisz fór file s mi. akiknek megvoltul: “gyenként a kiset.b-nagyobb lelki problémám!*. megértéssel vettük tudomásul ezt az érdemtelenre pazarolt szerelmet.

Ernái az imánoltja csufül kihasználta. Pénzét elszedte, teklámnak használta, elázott gazdagok asztalához leültette, s hogy a ritmusnak ez a testté lett csodája nem lett soha világhiresség, de ottragudt a harmadrendű mulatóban, annak is az Erna imádottja volt az oka. Mert Paul, a szép, komisz férfi, fizetőpincér volt ebben a harmadrangú mulatóban.

— Igen, emlékszem a nőire . . — mondtam közömbös arccal. — Láttam is táncolni egyszer-kétszer. Talán meg is gratuláltam. Tehetséges lány volt Erna Marokkó.

— 5 hogs tudott szerelni! Óh hogy tudott szeretni az angyal! — mondta u köpcös Hansl Werner tlrugadtatással

Erna nagy csirkefogó volt. A tréfa ked- 1 óért gyakran kötetett el ostobaságokat. T)e, hogy ő. talán a helyzet komikumán mulatva, rév ilyen gömböc, ropogós-piros malac-embert ajándékozhatott n:eg szerelmével szinte hihetetlennek tűnt fel előttem. Hiszen igaz, emlékszem, ha néha valami apró figyelmességgel, leereszkedő szavakkal, lapogatás.al Paul. u föpincér. boldoggá, tette, örömében Ei na bolond dolgokat müveit Félrecsapott halapjinl érkezett a mulatóba Hamiskás tényei. lobon'aJ. a szemében, nedvesen viritr’t a szája, mint a hólyagos-meggy, melybe huncut kicsi madár vérvörös csikót hasított éles i sőrével. ..Gyerekek! Ma megvadulunk!“ — mondta ilyenkor s miután a vén ruhatárosáétól Ting-ig mindenkit cuppanó csókkal köszöntött. cigúnykereket vetve vonult fel öltözőjébe. Ilyen estéken, műsor után. nagy ricsaj kirekedeit. Egy-egy kopaszodó vendég előtt pukerli; csinált s ezt mondta: ,,Szép vagy öregem!“ A mulotató lányok, ezek a viharvert madarak, csak a többi artistanőt gyűlöltél: fanyarul. Ernára biza1 ómmal nézzek fel s mikor ingyen kosztra borra, feketére megvendégelte az egész mulatót, szívből ünnepelték. Ernának gyakran egy egy ilyen ada- kozó kedve belekerült egész havi fizetésébe, de boldogan koplalt miatta Hihetetlennek iónt fel előttem, hogy Ernának viszonya lehetett Wernerrel. Mert Erna, aki fogadásból megcsókolta ;■ sarki rendőr bajuszát, célba- köpő verseny lelkes szervezője volt u Wiener- valdban, villamosún tréfát, sörözőben heccet nem eg\fz°r rendezett harcurczó kedvéhen, egy dolgot halálos komolysággal fogott jel■ a szép, komisz férfi iránt érzett szerelmét, ő, rd.i meglette azt. hogy a Kdrtner-strusse sarkán megállva addig meresztette szemeit az égnek eg y meghatározott pontjára, amíg a l öréje gyűlt tömeg végül is látni vélte nem létező 7eppe!in ezüstfényü testét, ő, aki bre- hegő cigarettával kínált meg egy államhwá- iscst, szerelem dolgában tréfáit nem ismert. Szinte •' osszul eseti nekem, hogy hűtlen leit ahhoz az emberhez, akit mi négyen bécsi diákok egyesült erővel utáltunk Mintha ei- gem csali volna meg, az elboruló elméjű Kocsis Elen,ért, Johhant. a tehetségtelen költőt és a kacagó, lelkesedő; leghűségesebb barátot, Tinget Hiszen az ,,ötös ikrek“-társaság alapja éppen ez az érdemtelenre, pazarolt, értelme, Jen szerelem volt. Ez volt a biztosítéka annak, huny érdek nélkül lehelünk bará'ai mi négyen a kedves csirkefogónak, Ernának. Így volt tz-jó. hogy elpazarolta vágyait s a számunkra lelőle az ember maradt meg, a kedves és gondos, szeszélyes, bolondos, dédelgetett, dédelgetői barát.

— A'égy évig tartott ez a szerelem, köleseim! Négy évig, óh’ — mondta Hansl Werner.

A pezsgő riizétöl veresre duzzadt az arra,

V isszataszitó és vonzó volt egyszerre: felpxf- rndt az, italtól, de apró kék szemeiben a lelkesedés fén\ei lobogtak. Olyan volt, mait mászátu■. gyermek, aki édes izektől, illatoktól. Meseországról álmodozik a mocsokban.

Etna Marokkó e köpcösnek szeretője?! Bolond a nő! Bolond a világ! Még én sem ismertem“ Félreismertem? Én. aki nem mulatni jártam o.bha a harmadrendű mulatóba, hanem azért, mert a fekete kávét nagyon szeretem, a mulató alig néhány száz lépésnyire volt lakásomtól s benne a feketét nekem olyan áron mérték, mint akármelyik nappali h ávéméiéihen?!

A faolajekszvortc»■ zárórakor sem akarta elhagyni az étkezőkocsit.

— Oh nagyságos asszonyom! Angyali kisasszony! Maradjunk még! Maradjunk méz!

— dadogta. Csurgóit az izzadtság a homlo- káról.

l

Íz utcai lányok szakértelmének köszönhette, hogy botrány nélkül kerüli vissza a háló fülkéjébe.

Imikor ffíllienger iteltiik a felső ágyba, c.z a gyanúm merüli fel. hogy a plnlinns : >Ue suttyomban t alarm olyhn mozdulatot tett hí zóul a faolajt ksz por tor nyaka táján, am vei sit .tette annak mély álomba merülését.

— Jó éjszakát, hölgyeim! . mondta,n a lányoknak, amikor ezek néhány pillanat, u tetői án állót luk meg a fülkeajtóban. Udvariasan ki tessékel t ein őket a hálókocsiból.

Alomtahin mély nívósba r.ie- ültem.

Magasan járt iutii a nap, amikor felébred• tern A fél’ eisrnerheletlen attikai illatok vi dáman lobogtak be o nyitott ni lakon, jelezve, hogs közeledünk Athénhez. .Nó. köpcös b.l rátern, Werner morfondíroztam — el sem búcsúz tara tőled Nem szép Hogy is aludtam at a lármás szalonikii állomást?!"

A hulókocsi kalauz bekopogott Húsz perc múlva Lent t (.gyünk Athénben, őt is i.iegn,- gaata az atikai hangulat. Görögül köszöntőit:

— Kálimét a kiriusz! Káliméra!

— Kálirnérásztsz! — fogadtam a köszöntést.

I íz perc alatt felöltöztem, becsomagoltam. Amikor kiléptem folyosóra, meglepetésemben felkiáltottam!•

— ön itt?!

Mimin, nem is ivott volna az éjszaka semmit, üdén, kövéren, ragyogó tekintettel gyönyörködve goi fkés: Jetében, labdaütőjében,

cókmókjóban, az ablaknak támaszkodva állt (•rt u titár sum Hans Werner, a faolajekszpur- tör:

— Nó. és .? Athénben átszállók az ellen- vonatra Oly szép a reggel! Oly szépen zaka- iclntik -I vonat kerekei! Oly szép élni! Szép! Szép! Szép!

Irigység fogott cl Irigyeltem a piros hajit, szemüveges, pufók emberke életkedvét. Felelőtlen optimzimusát Ahogy be letáncol, beleli acag. belvhazudja magát a világba.

— És az üzletnek nem baj, hu fél nap késéssel érkezik Szalonikibe?

Felkacagott■

Uramf Szegény barátom! Egv kis életöröm nein érne meg egy rossz üzletet? Nem láija: ragyog a nap?!

Jé volt berobogni az athéni állomásra. Jó tolt lerázni az irigylésreméltó optimizmusnak e vonzó, lázitó, javíthatatlanul kedves figuráját.

És az állomáson drága emberek várakoztak teám, rokonok, barátok, lám a kövér hajószakács is elibém jött. r srmirnai mene- kiilt. ő nevezetes eseményektől el nem maradhat! És örömkönnyeket hullatni nála lelkesebben senki sem tud széles e világon.

*

Ragyogó öklüket a csillagok kidugták a fekete égkupolán. Millió autó az any tens ér hmtette csillogó poréit az Akropoliszra. Fehéren világítottak a márványlépcsők, oszlopok, isten-karok mellek, lábak hősi profilok az attikai éjszakában. Illato!: szálldostak körül. egy másba fonódott délvidéki illatok, melyek ha meglepiI: a tüdőt s a lelket, mindenlátóvá szél esel el é&ii emberré változtatják a hűiért s a hölgyet is, ki tarka papirkalapban szökik el a turista hajóról, röpke kalandra vágyakozón. Templomi füstölőkből szálldosó felhőcskck, pörkölt kecskehus nyomorúság- szagu, narancsvirág meg citrom édeskés páréi- jc, menta-illat s a rohanó város tarha gőzei örulöttek bele a Pireusz félő! érkező légáramlatba. mely hátán hozta a tenger sós izét, halak, hajók, csigák tengeri moszatok gazdag illatét. Mintha az egész, világ idesietne letenni szépségét, rútságát, mindenét, áldozatul holt Istenek lábaihoz, olyan volt az illa: ■orgia, mely elöntötte az Akropoliszt. Itt ülhetett valamikor ugyanezen c. helyen földalatti kincsek, holt városok ku^andos lelkű kutatója Schliemann, itt az apósom is, homéroszi szépségek megszállottja és itt valamikor szegény Byron is. Itt ülhettek ők, az elme- óriások, hol késői, törpe epigonként apró örömök kutatója, ültem márvány-csodál: tövében. az attikai éjszakában

Máskor és máshol, értelmetlen, buta helyzet let volna ez. ha jóval éjfél után üldögélek hideg márvány lépcsőn, a csillagokra s le a méhben zugó város fényeire bámulva, míg mellettem egy lépcsőfokkal lejjebb fekete kendőbe bonyált fejét térdére hajtva. őszülő asszony motyog maga elé.

Athénbe érkezésem utáni második vagy harmadik naoon. valahol az Jhadémia-utca tájékéin ee\ obiakból ócska gramofon hangjai felém recsegték a ..pás de patináé“ dallamát. Ez ócska dallam ócska ütemére eszembe jutott Erna Marokkó ki köncö, uthársam, Hans Werner szerint itt lakik r. közelben. És elindultam megkeresni őt aki naga volt a testié lett ritmus, Becsben, abban a harmadrendű mulatóban.

—Bevallom — szóltam a feketekendős asszonyhoz halkan — kissé meglepődtem, amikor zeg-zugos utcában, pincebolt puliin mögött akadtam rá Nekem azt mondták, egyiptomi stílusban épült, fényes palotáiban laktok s a régiségboltotok inkább múzeum. Athéniek, levantinusok. szakértő hírességek találkozó hehe. Bevallom, kissé meglepődtem, Erna ..

— Ki mondta ezt? — nyili felém a fekete kendő alól csodálkozva hét tágranyilt szem.

1— Werner mondta. Hans Werner, a Hansl,

aki vőlegényei! volt, a bánása meg ... a sze- I előd.

Nem igaz — mondta Erna. — Ki as a \\ einer?

Emiin jckitz por tör. Ilol lakik, nem te- dum. (Mik mim il. hogy utazik Brigi áll Szu loniki, Athén közölt, átjár Szín imába, fi z

olasz Égi ónba is cl-ellátogut s azt mond,a,

hogy a vőlegényed volt, de ott hagyott léced, mert győzőit benne u szabadság-szeretet a szei el me lek felett.

■ —Szó sem igaz, barátom. Nem tudom, ki uz a Werner.

Várj vsak — mondtam — emlékeztetlek. Köpcös, életvidám emberke, csúf, veresszőke hajú rendetlen, szeplős u homloka. I z- zailIsiig-szaga van de aranykeretes szemüvege mögött pró kék szemei melegen rgyognalt. Azt mondja, hogy amikor a bécsi mulatóból elvitték Pault és elvittek téged a rendőrség emberei, könyörögtél neki. hogy jzubaditson ki, de ö akkor már tudta, hogy sorsodra hagy, mert ha kiszabadit. akkor csakugyan el fog verni léged feleségül. 3 ennek a bold jóságnak tulcávosun nagy lett volna az ára- a szabadsaga. így mondta Werner s rnond’a még azt is. hogy amikor kiszabadultéi!, te felkerested öl, könyörögtél neki hogy bocsásson meg neked, vegyen vissza. — de miután ő megmagyarázta neked a válaszás dolgát szerelem és szabadság között, te belenyugodtál s azt kérdezted tőle: „Mondd hót, mi* parancsolsz, hogy cselekedjem?“ ..Menj hozzá Vauihoz, a f ípinrérhez s mentsd meg őt ez alámerülést a1“ — felele Werner, miié te széf, lejedet meghajtva azt mondtad: Pariin csalsz Hansl és én engedelmeskedem“.

—Milyen szép . . Cselédleány se szeret- hrne szebben . . . Kár, hogy szó sem igaz belelle — motyogta Erna. — Nem volt nek“m senkiin, csak Paul. Hogy ei szél edtelek Bét s- bél, azután Nem voltak kalandjaim.

Nem voltuk szerelmeim, fin Pault szerettem mindég. Otí lent a mulatóban mindenki tudta* ha zsörtölődtek is néha, tudomásul vették, belenyugodtak. Végül már a ven légek sem próbálkoztak többé Mindössze ennyi volt: Egy napon bejött egy jelentéktelen or, leült abba a sarokba, hol azelőtt ti ültetek, a bolond Kocsis Elemérrel. Johannái a költői el s a drága kínaival, Ting-gel. Evett ivott és hajnal felé cédulát küldött nekem az egyik pincérrel Verj csak Harisnak hívták azt is, de a vezetéknevét nem irta ki. É:i tisszaüzentem, hogy nincs értelmi az ismerkedésnek. De ettől fogva mégis, estéröl-esti- re beüli abba a sarokba ahol azelőtt ti szoktatok ülni. Néha szóltam a mulattató lányoknak. hegy üljenek asztalához, mert nekik mindegy úgyis s ha nem kapnának elég társaság-pénzt, én kipótolom. Sajnáltam, hogy nap-nap után egyedül ül. de nekem nem volt semmi kedieni sem leülni melléje .• Paul sem jorszirozia. 4ztán amikor megjöttek a rendőrség emberei, ez az ur is odarohant, azt mondta ő garanciát vállal értem, de mivel én ki jelentettem, hogy nem is ismerem ezt az urat. sőt észre se vettem, hogy eljár a mulatónkba — hiábavaló lett az igyekezete. ;Imikor később kikerültem a börtönből, egyszer ismét kaptam tölt cédulát hogy ő elvenne engem, l oldnggá tenne, úgy élhetnek mellette mint egy hercegkisasszony s ha van hajlandóságom irányába legyek másnap c.z Opernkeller előtt délután fél öt órakor Megint csak annyit irt alá hogy Hans s én nem mentem el a találkozóra

— Ez 5 lehetett — mondtam — Az én utuársam Hans Werner A Hansl... Kár, hogy nem mentél el a találkozóra

4z asszony összekulcsolta a kezeit:

— Tudtam hogy ezt fogod mondani. Tudtam. Fzi mondaná mindenki. Ezt, én is, másnak.

— S magadnak mért nem mondod, Erna? ..

— Mert Paul jelent nekem mindent Az önzésével, a cinizmusával, minden haszontalan ságávol. Ezért kellett magamra vennem az 5 bűnét Becsben. S ö hagyta romlott, magának való gyermek . . Most a boltját vezetem. Árulom a régiségeket. Micsoda régiségek! Hamis mindr De é.rulom.

— És boldog vagy véle? — kérdeztem hi- terlenkedve.

— Boldog?. .. Boldog?! — sóhajtotta. — Én akkor vagyok boldog, amikor néha megfeledkezem ióla Amikor cigánykereket vetettem, rossz tréfákat űztem, akkor voltam boldog. Most is, ha néha eszembe jut valami különös ritmus és titokban uj lépéseket kom- j ouálok hozzá.

— Hát akkor mi a fenének ragaszkodsz hozzá! - - kiáltottam felháborodva.

— Miért megy neki az éjjeli lepke az óla'- lámpásnak9 Nem volna boldogabb a sötétség békés csendjében? De nekirepül. Megégeti a szárnyát. Aranyporát elhullatja Megnyorpo- rcdik. És mégis újból csak odarepül.

— Bolond vagy. Erna. Nem lehet segíteni mór ... — mondtam szomorúan.

Bólintott csöndesen:

— Beteg vagyok

Óh. a hatalmas öklii attikai csillagok, hogy lángoltuk! Hogy gomolyogtak az attikai illatok!

És szóltam;-- Húzzad össze jobban a kendőt vállaltion. Erna. Hűvös van. Ideie volna hazaballagni már.

MAURIAC:

4 színház

Nincs job 1* orvosság az őszi ilcluíá iií- k komorsága ellen, mint a szinliá/ félhomályba burkolt világa, amelyben az élő teremtmények azokkal helyeit»-* sitik masukat, akiket mi „teremtettünk“.

Alit számítanak a nagy politikai események ittV Ue annál fontosabb kér dés, hogy például a nagy lámpát ott kelbe hagyni az asztalun az ötödik felvonásban, 'agy nem? A fiatal nőnek, a nagy jelenetben a zongorához keli c mennie, vagy viss/a kell-e jönnie és le kell-*; ülnie a szék karfájára?

A színház titokzatossága mindig motoszkált bennem. Mindenekelőtt azok a lények, akiket elképzeltem és akik testet öltenek; igen, szószerint ők kölcsönveszik a férfiak és nők testét, akn ket színészeknek nevezünk; akik ,,e! hagyják“ önmagukat néhány órára, mint ahogy elhagy az ember egy megunt lakást.

Azonban ahogy ennek vége és a sz^ neszek „visszakapják“ énjüket nem ve szik azonnal birtokba. Megfogja ez a jelenség az embert; főleg a nőknél érdekes. Mert ők. mihelyt lelépnek a színpadról és megszabadulnak attól, akit megszemélyesítettek, nem lépnek azonnal igazi ériük birtokába. Bizo-» nyos idő telik el s ezalatt megfigyel*« tem elváltozott arcukat, ügy tetszik, hogy az ismeretlen lélek kihasználja azt az időközt, ami a képzelt személy távozása és a mindennapi én visszatérte közölt \an. Ilyenkor még könnyező szemeik csillogásának fényénél emberi méltóságuk békéjét szemlélik.

Ez a rövid csoda megérteti velem, hogy miért szépek a halottak. Pascal halotti maszkja nem azért csodálatos, mert a Pascalé. hanem azért, mert olyan arcot árázol, mely nem tükrözi vissza többé a mindennapit és amelyen már semmi sem akadályoz meg bennünket, hogy felfedezzük Isten leányán nak, a Léleknek a nyomait. Fgy gyilkos halotti maszkjáról is a lélek csodája sugárzik.

Ami az élők arcvonásait alakitgatia, ami szokásos kifejezésüket megadia, legtöbbszer nem a lélek, hanem a hiú ságok, a szenvedélyek, a vágyak, a lappangó és erezni készülő bűn ravaszkor dása: a nőkrél ,még a legjobbaknál >s, a tetszelgés vágya, a csábítás gondola ta. Fgv színésznő, aki egészen átadta magát alakításának, a próba végén, személ> iségének elvetélése után, egy pillanatig elvan, amilyenné az örökké- \alóság változtatni fogja. Fényének halhatatlan része kihasználja azt az egypár pillanatot, hogy hatalmába kan parintsa énjének azt a részét, amelyet a mindennapi élet szegényes gondiai még nem foglallak vissza. A férfisze replőknél, már akiket alkalmam volt megfigyelni, ez a jelenség kevésbé látható, mint a röknél. A férfiak sohasem válnak el teliesen önmaguktól és éberen figyelik énjük változásait.

Különös, hogy müven nagv hasonló ság van a költött történetek szolgála « tába állított áílényegülésre való törekvés és a misztikusak akarása között. Arra az ürességre gondolok, amelyet az Istennel akarnak kitölteni azok, akik a vele való egyesülésre vágyakoznak. Van valami a színész munkájában, ami megrémít* talán a cél. vagyis a ragyogó játék és a színész lelki természetű mesterkedése között fennálló ellentét, mely tudta nélkül érezteti hatását és fáradttá elernyedtté, különössé változtatja azt. aki S2 inés2kcdik. Érezzük, hogy a színész a gyökerekig nyúlt s* elérte a forrást Fzért n színész félig, visszakerülve a valóságos világba, egv- ideig lézeng a világban. Megfigyelhet-, iük a színészeket, amint egy sötét ná-> holy mélyén, a játék után behunyják szemeiket, mintha énjüknek az a része, amelyet a próba előtt elhagytak, elveszi telte volna az útat és most nem tudja megtalálni önmagát

Nekik fokozottabb mértékben keÜ, önmagukat keresniök. mint a többi emberek és ok inkább meg ke’! hogy kapják azt a húsból és vérből való teremt-1 ménvt akik voltak, akárcsak Anteus,j aki a földet érintette, mint az élő agya-, got. ^ # í

Nagyszerű és veszedelmes1 mesterség a színészi: annvi. mint önmagunkat el ves7ittetni és az«án uiből megtalálni . Azonban a színészek között van olyan,! aki a két állapot között még egy hf--í! mndikban is él, talán tudtán ki I viii. Sokan nem kételkednek afelett? hogy miközben azt a furcsa célt köve-/ tik, amelvet a szerzők nekik kijelölnek,/ elvan félelmetes és titokzatos küszebj közelébe érnek amelvet esek a szentek1, léptek át. Fordította Heszke Béla___

—-