Ellenzék, 1940. június (61. évfolyam, 123-145. szám)
1940-06-12 / 130. szám
RI 1940 j u u lu s 12. ELLENZÉK Táncoló gyerekek Kék görög ingben vannak a táncol.'» gyerekek, bárom-Öt éves valamennyi. Ma van a vizsgájuk. Nagy lelki nyugalommal várják a kezdetet, mialatt a szülők borzasztó izgatottak és büszkék. A gyerekek néha, mint elszabadult kiscsikók, rászaladnak a pódiumra, alig várják, hogy produkálhassák magukat. A kislányok, akik valamennyien már születésüktől fogva egy kicsit színésznők, bajukat igazgatják, masnijukkal babrálnak és a szereplés előtti túlfűtött hangulatban kipirulva várjak, hogy rájuk kerüljön a sor. Mozdulatmii- vészeti iskola növendékei ezek a csöppségek, tanárnőik, két karcsú, fiatal lány: Parádv Katus és Húsz Piroska. Felváltva vezetik a gyerekek játékos táncát és tornáját. dobbal verve ki a ritmust és zenét szolgáltatva a zongora mellől. Már az első számnak falrengető sikere van. A gyerekek körben állnak s egy kislány egy zsámolyra lépve, komoly karmesterként vezeti őket. Rettentően élvezik a dolgot, az ének, a ritmus, a mozdulatok, a tánc ősi örömében. Teljesen magafeledkezve játszanak, táncolnak, tornásznak s adnak elő mozdulattal apró meséket, történeteket. A szépségre, ügyességre és szabad életre való nevelés uj útja tárul fel a néző elé. Ezek a gyerekek majd nem jönnek zavarba, ha nagy társaságba kerülnek, nem fognak csetleni-botlani, ügyetlenkedni soha, nem lesznek lámpalázasak ok nélkül. mint sok alsóbbrendüségii érzéssel küzdő' ember. S amellett megtanulják azt, hogy miképpen kell szépen mozogni, fesztelenül, elegánsan, ügyesen. Most vándorcirkuszt játszanak eh pan- tomimszerüen, utánozva zenekart lovacskát, bohócot, kötéltáncosnőt. Majd táncok következnek. Tavaszi tündérek, akik rózsaszín, halványkék és sárga ruháikban igazán kicsik és tündérszeriiek. Tréfás matrózok és tiroliak, kiránduló gyerekek, sztepptáncosok, s egy bűbájos kicsi parasztlány. Van a gyerekek között két-há- rom született táuctehetség, de kedvesek mind-mind. Az a kicsi fiú.talán a legkedvesebb, aki a hosszú és komplikált tornagyakorlatait, a többieket mereven nézve csinálja utána, aztán mikor látva, hogy mégsem megy jól, lemondóan legyintve leül. Olyan ez a kisfiú, mint a Hófehérke hetedik kis törpéje, aki két lépéssel mindig hátramarad ^;alt Disney bűbájos filmjében és éppen ezért a legkedvesebb. Néha ok nélkül sirva is fakad, aztán megint mosolyog. Ő a legkisebb. Egy kislány pedig a legtehetségesebb. Míg a többiek tánc közben hozzátartozóikat nézik, integetnek, nyelvüket nagy igyekezettel nyújtják ki egy-egy nehezebb mozdulat közben, olyanformán, mint mikor nagyobb gyerekek az iskolában valami Dehezet körmölnek, ez a kislány egész lényével éli a táncot és hamvasbőrü gyerekarcán minden érzés visszatükröződik. De kedvesek, mind-mind csillog a nagy gyerekszemük, játszanak és boldogok. Óvni, védeni szeretné őket az ember, hogy játékukat ne zavarja meg soha semmi. (—t. A MONOSTORI VÁROSRÉSZ PANASZA AZ AUTÓBUSZOK ELLEN. A monostori városnegyedben lakóknak súlyos panasza van az autobuszközlekedes ellen. A reggeli órákban, amikor mindenki hivatalába, munkahelyére igyekszik, az autóbuszok személyzete, ugylátszik, a monostori végállomáson társas összejövetelt rendez. öt-hat autóbusz megy fel üresen a végállomás felé és akit rossz sorsa arra juttatott, hogy fél 8 és 8 óra között várjon autóbuszra, mert 8-kor munkahelyén kell lennie, bizonyosan elkésik. Az autóbuszok személyzete kedvesen, mosolyogva száguld el az üres kocsival a megállóknál várakozók előtt és rendszerint kivárják azt 3z időpontot, amikor már mindenki elkésett a hivatalából. Reggelenként a méltatlankodó utasok hiába panaszkodnak sofőrnek, személyzetnek, mert csak vállvonogatás a válasz. Talán a Rapid igazgatósága most, hogy nyilvánosságra hoztuk ezt a súlyos pauaszt, intézkedni fog és feloszlatja a Rapid-alkalmazottak végállomási kaszinóját. Bentofn igazságftjigimiiiszfer elrendelte az erdélyi telekkönyvi munkálatok felülvizsgálását loan Papp kolozsvári táblai föelnök vezeti és ellenőrzi a munkálatokat KOLOZSVÁR, junius ll A telekkönyvi rendtartás egységesítése és a telekkönyvi hatóságok újabb megszervezése érdekében Bentoiu igazságügyminiszter megbízást adott Salvator Bra- deanu miniszteri igazgatónak, hogy vizsgálja felül az erdélyi telekkönyvi munkálatokat. Bradeanu jelentésében — az Universul értesülése szerint — megállapította, hogy a világháború idején a telek- könyvet elhanyagolták, a közjogi változás után pedig a felülvizsgálás munkálatai elmaradtak. Ami pedig az agrárreformot illeti, több megyében a bekebelezés formaságai elmaradtak. Ezenkiv ül egyes községek térképezésében is hiányok mutatkoznak. A jelentés végül rámutat arra. liogv a telekkönyvi rendtartással kapcsolatban Erdélyben jelenleg közel 400 törvény, végrehajtási utasítás, miniszteri rendelet van érvényben, melyek számos esetben ellentmondásokat és elévült rendelkezéseket tartalmaznak. Ennek alapján Bentoiu miniszter elrendelte, hogy kiküldött bírák vizsgálják meg az összes telekkönyvi hatóságok munkáját valamennyi erdélyi községgel kapcsolatban. Ugyanakkor elrendelte az összes régi törvények, végrehajtási utasítások és miniszteri rendeletek átvizsgálását és oly telekkönyvi rendtartás készítését. mely az uj törvényes rendelkezésekkel összhangban van. Végül elrendelte, hogy be kell fejezni és meg kell szüntetni az agrárrefommal kapcsolatos összes függőben lévő ügyeket és technikai munkálatokat. A felsorolt összes munkálatok vezetésével és ellenőrzésével Bentoiu igazságügy- minszter loan Papp kolozsvári táblai fő- elnököt bizta meg, kinek Vasile Farcas, Mihail \ aida, Grigore Trifu, Iosif Nemes, Gh Bota, Tiberiu Pop, loan Pop, Alexandru Budiul, Liviu Branzeiu, Teodor Pet me és loan Popa birák segédkeznek a munkában. Kegyelmi rendelet meg i restauráció tízéves évfordulóié alkalmából BUK4REST. A Hivatalos Lap királyi dekrétumot közöl, mely széleskörű ke' gyelmezést és büntetésleszáilitást nyújt a restauráció tizéves évfordulója alkai j mából. A rendelkezés büntető, kihágási í vagy katonai, rendes vagy rendkívüli bíróság által kiszabott jogerős büntetés sekre egyformán vonatkozik. Az egy- hónapig tartó szabadságvesztés büntetést és 5000 lejig terjedő pénzbírságot teljesen elengedi. A büntetőtörvény könyv 431. és 346. szakaszaiban megje* lölt bűncselekmények miatt kiszabott és legfeljebb 6 hónapig terjedő szabad ságvesztés büntetést szintén elengedi. Ugyanakkor leszállítja a következő pénzbüntetéseket, tekintet nélkül, hogy mely törvény alapján szabták ki azt: Az 5—10 ezer Iejes bírságokat, tized részére, a 10—20 ezer Iejes bírságokat egvharmadra, a 20 ezer lejen felüli bir* Ságokat pedig felére. Szabadságvesztésbünteíéseknél következő a leszállítás kulcsa: 1—-6 hónapi szabadságvesztésbüntetés egy harmadán ra, 6—12 hónapi szabadságvesztés íe lére. Hadirokkantak, valamint azok, kik a bűncselekmény elkövetése idején nem érték el a büntetötörvénykönyv által megkívánt nagykorúságot, továbbá azok, akik 1939 évben, illetve jelen dekrétum kihirdetéséig a hadsereg kö felékében cisapategységeiknél szolgálatot teljesítettek, a következő kedvez* menyben részesülnek: A 4 hónapig terjedő szabadságvesztésbüntetés és 10 ezer lejig terjedő pénzbírságokat elen gedi!k. A 10—20 ezer Iejes bírságok ti' zedrósze, a 20—30 ezer Iejes bírságok egyharmad része, a 4—12 hónapig terjedő szabadságvesztést egyharmadára, az 1—3 évig terjedő szabadságvesztést pedig felére szállítják le. A dekrétum alkalmazásánál a Ítélet-' ben megjelölt büntetés az irányadó s nem a még hátralevő idő. Ha egy sze mélynek több büntetése van, ezek ösz- szeadandók és a kedvezmény igy al* kalmazandó. Amennyiben ugyanebben az Ítéletben szabadságvesztés és pénz büntetés ks van, a kedvezmény külön- kiilön mindkettőre alkalmazandó. Az Ítélet jogerősnek tekintendő, ha az el* ítélt lemond jogorvoslat irányában benyújtott kérésének elintézésétől vagy eltekint a jogorvoslat iránti kérés be- nyujtUsátóI. Nem részesülnek kedvezményben a visszaesők — kivéve az erdőkihágásokat, ha a tettes 1939—1940-ben katonai szolgálatot telje- siíett — a hazaárulás, kémkedés, az állam biztonsága ellen elkövetett bűncselekmény, továbbá gyilkosság, rablás és gyújtogatás miatt elitéltek, a lázitás, szállítási csalás, hamisítás, őrszem bántalmazása és szökés miatt elitéit személyek, ha a büntetés 2 évnél na- gyobb. Végül a közpénzek, vagy magánvagyon sikkasztási, közokirat-, pénzhamisítók, hamis bukás, stb a dekrétumban megjelölt büntettek, vétségek, vagy kihágások miatt kiszabott büntetések a büntetéselengedés, illetve leszállítás kedvezménye nem alkalmazható. Szeretném megmondani a piroskötényes hároméves kislány szüleinek, akik tegnap olyan épületes jelenettel szóra' koptatták egyik kolozsvári utca járókelőit, hogy nem egészen olyan példás szülők, mint ahogy azt magukról képzelik. Mit követhetett el istenem az a pici, nyomorult hároméves gyerek a piros kötényben és parányi fehér zokniban, hogy tisztelt szülei az utcán valósággal teniszeztek vele és vidáman pofozták. Ügy, hogy a gyerek visítására talán még; a közeli temetőben alvó halottak is felneszeitek és rosszalóan fordultak meg koporsóikban —— ahogy mondani szokták. Egy ilyen jelenet gyerckpártivá tesz minden néző:. Hogy is történt. A zuhogó esőben kirohan az egyik kapuból egy ici-pici kislány. Iszonyúan visit és bőgve szorítja az egyik kezét az arcához, ahová nyilván bősz atyjától a pofont kapta. Pillanat alatt bőrig ázik és eszeveszetten rohan egy asszony után, aki karján piaci kosárral, vörös esőköpenyben megy a város felé. (A vörös szin nyilván kedvence ennek a vad családnak, mert a kapuban megjelenő szigorú atyának vörös nyakkendője van.) Az asszony megfordul s a hozzászaladó üvöltő gyermekének leken még egy pofont s nyugodt előkelőséggel odaszól a házuk ka- pújában megjelent urának: — Verd meg jói — s ezzel magassarku cipőjében tovább libeg, pillantásra sem méltatva megkínzott hároméves csemetéjét, aki mama, mamaa jaj, jaj — ordítással, halálra- vált arckifejezéssel, most már mindkét parányi tenyerét az arcához szorítva, egyenesen a temető felé rohan. Papája néhány hosszú lépéssel utoléri, nyakoncsipi és erőteljesen ütlegelve viszi hazafelé. A gyerek úgy ordít, mintha nyúznák s a mama bátra sem néz elegáns gumiköpenyében. Mit csinálhatott ez a hároméves kis szerencsétlen? Eltört egy bögrét? Kiöntötte a reggeli kávéját? „Engedetlen“ volt? A mamájával a piacra akart menni? Szemmellátha- tólag a papája elől menekült ki a mamájához védelmet keresni, ahol keserű csalódására, újabb pofon és kegyetlen visszautasítás várta. Mint vonító, üldözött kiskutya, olyan volt. Kerek kisbabaarcára fagyott iszonyú rémült kifejezést nem lehet elfelejteni. Mit érezhetett ez a kis embercsemete, akii súlyos felnőtt-kezek pofoznak gyermekbüneiért, amelyek csak a felnőttek szemében bűnök s a gyerek nem is érti, hogy miért verik összevissza értük. S a legszomorubb, hogy saját szülei verik, akiknél védelmet keres kétség- ségbeesésében. Állatvédő Egyesület van, az ember feljelentheti azt, aki állatot bántalmaz. De ki védi meg a gyerekeket — a saját szüleivel szemben, aki már hároméves korában igazságtalanságot és kegyetlenséget tapasztal s ezért annakidején ő is igazságtalan és kegyetlen lesz. mert az ilyen emlék úgy beleégetődik a leikébe, mint rabok testébe belesütött szégyenbélyeg. (—n.) BUKARESTBE ÉRKEZETT KOROSETZ VOLT JUGOSZLÁV MINISZTERELNÖK. Bukarestből jelenti a Rador: Korosetz volt jugoszláv miniszterelnök, a szenátus elnöke, hétfőn Bukarestbe érkezett, hol Argetoianu királyi tanácsos, a szenátus é.nöke, Cretzeanu külügyi aihniniszter, a jugoszláv ügyvivő és a jugoszláv követség személyzete fogadták. A hadsereg felszereléséért A hadseregnek sok pénzre van szüksége. Jegyezzetek tehát hadseregfel. szerelési pénztárjegyeket (bonokat) , amelyek minden nap a hivatalos órák alatt a nagybankoknál, valamint a pénzügyigazgatóságnál jegyezhetők, ahol az ebhez szükséges űrlapok (blanketták) is kaphatók. Ezek a kötvények a legkedvezőbb feltételű állampapírok, mivel 4.5 szá Zalákkal kamatoznak. Jegyezhető három, vagy ötéves lejárain bon, ahogyan a jegyzőiéi akarja, fiat hónap múlva az állam a jegyzett összeg egyötödét (20 százalékát) visszafizeti, mig a három »agy ötéves határidő lejárts után az egész összeget. Hat hónap múlva az esedékes 20 százalékos részlettel és a szelvény Ősz- szegével adó fizethető az államnak, tartománynak, vagy a községnek. Akinek a lejárat előtt pénzre van szüksége, a Banca Nationalatól a névérték 70 százalékának megfelelő lombardkölcsönt kaphat bonjaira, ugyanilyen kamat mellett. Minden román állampolgár, aki az ország érdekét szivén viseli, kötele* pénzével elősegíteni a hadsereg felszerelését. Cluj (Kolozs) megye prefektusa MAN OLE ENESCU ezredes. és az összes velejáró keile« metlenségek : me II-, hát - és fejfájások, ideges zavarok és a láz, oly szerrel gyógyit3M*> dók, amely mindezekre hats csökkenti a lázat, enyhíti a fájdalmakat és megnyugtatja az idegeket. E teljes hatásképesség csak egyetlenegy gyógyszerben van meg és ez a» P iLj p.. .. íjj* v