Ellenzék, 1940. június (61. évfolyam, 123-145. szám)

1940-06-11 / 129. szám

a 1 Q 4 O f ti n hi a 11 wn F?7T» ■' mi MII11MHII HI DALOL A VOLGA Jeney János és Schreiber Alajos operettjének bemutatója a Szabadkay társulat vendégjátékában Zsúfolt ház remlkivüli érdeklődés fo­gadta a Kolozsváron péntek este debiitá.t S/.abadkay operett társulatot, amelynek fű- erősségei. csaknem kivétel nélkül a 'áros operettkedvelő közönségének kedvencei. Így érthető a/, a lelkes fogadtatás, amelyben a kitűnő, tehetséges együttes részesült. Ritka loró színházi estet jelentett a Jeuei-Schn i- her operett bemutatója. amelynek kivitel nélkül minden egyes számát megismételtette, a kedvelt színészeket régen nem látott kö­zönség. amely számtalanszor hívta vasfüg­göny elé a szerzőket és a szereplőket. Egész­ben véve: a legteljesebb siker jegyében in­dult meg az a vendégjátékciklus, amely nap- ról-napra fokozódik. S az igazán lelkes, te­hetséges staggione társulat ezt teljesen meg is érdemli. Â két tapasztalt, kipróbált sziuházi ember:' Jeney és Schreiber, ezúttal sziues kémtör- téneltel átszőtt mozgalmas, néha tnlmozgul- mas reviit irt. A darabban éppúgy vannak romantikus, mint humoros elemek, kár, hogy az utóbbiak nem mindig Ízlésesek. Főszerep­lői a színpadon mindig hatásosan szerepel­tethető orosz emigránsok: a szép Natasa, Szergej, a balalajkazenekar vezetője, azután néhány kedves operettalak: Rozi, a tűzről- paltant kis cseléd, Tolvaj Jancsi, a hazudozó cigány, Achmed, a szerelmes diplomata, az öreg 6zoknyavadász és Tóni, aki fejvesztve menekül harcias felesége elől és a többiek. A mese, a maga detektiveiliemeivel eltér a sablontól, kissé túlzsúfolt, de a zene, a ren­dezés kitűnő s a darab táncszámai bármilyen nagyváros színpadán megállnák a helyüket, így érthető a 75-ös ritka jubileumhoz köze­ledő produkció Erdély-szerte elért sikere s hogy a darabnak és előadásnak nálunk is nagy sikere volt, azt nem a vendégnek ki­járó szokásos udvariasság mondatja velünk, hanem a tények. Az operettkedvelő igazán mindent megkaphat a darabban, amely va­lami színpadi tutti-fruttinak nevezhető. Schreiber zenéje kiforrott, invenciózua, szi •ncs. Vége van a nyárnak kezdetű angol val- cerc olyan finom és szép, hogy a nagy slá­gerek között van a helye. Ez a kitűnő muzsi­kus jelenleg olyan zenekar elén áll, amely az előadás egyik legnagyobb meglepetése. A legfinomabb hatásokat kihozó külföldi jazz- zenekarokra emlékeztet a Szabadkay-társulat kitűnő zenekara. Az operettr.iőadások sikeré­nek főtényezője — a zene, Schreiber irányí­tása mellett kifogástalan teljesítményt nyújt. A versszövegek is ezt a kitűnő művészembert dicsérik. Jenei, az ötletes szerző, mint rende­ző is nagv sikert arat. Korlátozott eszközök­kel is hatni tud. Háry Lajos néhány díszlete pedig igazán szép. A szereplők? Erdély néhány legkiválóbb operettszinésze s pár sokatigérő uj tehetség. Ürmössy Magda csak fejlődött, mióta utol­jára íáttuk. Minden adottsága, megvan, ami az operettprimadonnaság előfeltétele. Szép, hatásos jelenség, karcsú, remekül öltözködik s nemcsak tnekhangja szép. hanem táncolni primadonnamértéken felül tud, kész akroba­ta. Ha hozzávesszük, hogy fárasztó szerepé­ben játéka sokat csiszolódott, hogy meglát­szik rajta a külföldi vendégszereplések hatá­sa: Ízlésben sti'usban — előttünk áll egy iga­zan sikeres, fiatal primadonna. Jeney János Erdély legkiválóbb bouvivánja, akit színpad ralépésekor példátlan taps fogadott (ez is­métlődött különben valamennyi volt kolozs­vári színésznél, akiket hosszú percekig ün­nepeltek). Mióta utoljára láttuk, csak még egyszerűbb elegánsabb lett. Egész magatar­tása, külseje, játéka, éneke: a legkitűnőbb bonviváné. Kár, hogy szerzői szerénységbő! oiyan szűkre szabta saját szerepét. Wojticzky Elvira kitűnő színésznő és táncosnő, maga a megtestesült temperamentum, ő is rengeteget fejlődött mióta utoljára láttuk. Honim Pál hangja Í3 meglepett fejlődésével, játéka leegy­szerűsödött, tehetséges színész. A társulat pa­rányi sztárja Cerő Borcsa. Minden túlzás s a gyerekek iránti szeretet mellőzésével: szenzáció ez a kislány. Nemcsak táncosnő és akrobata — ilyen más is van. Kész színész­nő, rutinos, humora van, bűbájosán énekel, készé!, játszik. Mint egy csöpp porcellánfi- gvra, aki tökéletes elfogulatlansággal és ter­mészetességgel mozog a felnőttek színpadán. A született színpadi tehetség olyan megteste­sítője. hogy biztosra vesszük, azokhoz a ritka gyerektehetségekhez, tartozik, aki — mint például Bársony Rózsi — felnőtt korában is sztár marad. És most, hogy az ismerősökkel végeztünk, lássuk azokat, akik a SazbaJkay-társulat ne­veli jei: Az első, akit meg kell említenünk: Kun Edith. Ahogy a színpadra lép, az em­bernek az az érzése: ebből a kislányból lesz valaki. Mint nővére, a hires Kun Magda, ő is eredeti egyéniség. Ftdekes, kifejező arc. csinos alak. kedves hang, lánckészség. Na­gyon ügyes és amellett lumiora is van. Mo­solya. egy-egv mon/.dulaIa valahogy So/vmo- stm Magdára emlékeztet. Mi benne látjuk I rdély jövő sznbrettjét. A másik tehetséges fiatal: Nórnethy István. Jól beszélő, kellemes hangú, ügyes színész, aki meg sokai fejlőd­het. A t ati.f'OS.ko'1! Í.K" >: Végit .lrwsrf ' gyelótr 3j4g tóin/, I** JieU djtsolóduia de kétsejj. ]ó! tát1rr-ló komiku*. A t»r*nl»* \e gehl.I, kipróbált i«pj»i k,,z|itt Srnlxitl" n v Ti tiinő alakítása volt »iker. Igen j<> színésznő a szépen besz/dö Mutiny Rózsi. A kisebb sze­replők is egytői-egyig hozzájárultak az elő­adás sikeréhez, amelynek egyik főtérivezöj í a lát vány osság*/ámha menő tánerzámok vol­tak. A társulat olyan kitűnő láncosokkal rendelkezik, mint Komáromy Attila, ül i szé­dítő akrobatamutatványi k egész, sorát mutat­ja be elegáns könnyedséggel és a finom tjr- m'óssy Juci. aki szintén kiváló tánctehetség. Orosz táncuknál bravúrosabbal, a/, IJnnóssy Maifdti- Knmáromy számnál festőibbet ré­gen nem láttunk. Megérdemelték nagy sike­rükéi. (—) A rendkívüli sikerű Dalol a Volga cimü operett után Erdélyi Mihály legújabb nagy operettjét: Lehullott a rezgő nyárfa.t mutatja be a Szabadkai társulat A Szabadkai operet; társulat diadalmas sikerrel játszik péntek óta Kolozsváron. A frenetikus sikerű Dalol a Volga revü operjtt után, mely még hétfőn, szerdán és csütör­tökön kerül szinre, Erdélyi Mihály legújabb rendkivül érdekes meseszüvésü és kitűnő muzsikáju operettjét: Lehullott a rezgő nyárfáit mulatja be a társula . Ebbm a darabban mutatkozik be a társulat uj táncos komi­kusa: Pug Jenő, inig a többi főszerepeket: Ürmösy Magda. Wojticky Kun E., Jenei Já­nos. Homm, Szabadkai és Végh játsszák. Fellép még Gerő Borcsa a társulat baba primadonnája is. A Szabadkai operett társulat kolozsvári vendégjátékának műsora: Hétfő este 9 órakor: DALOL A A OLGA. Kedden este 9 órakor: Román előadás. Szerdán este 9 órakor: DALOL A VOLGA. Csütörtök este 9 órakor: DALOL A A OLGA. Péntek este 9 órakor: LEHULLOTT A REZ­GŐ NYÁRFA. (Erdélyi Mihály llegna- gvobb operettje. Premier! Főszerepben: Ürmössy, Wojticky, Kun E.. Mátray. Je­nei, Homm, Szabadkai, Sugár, Arégh, Gerő Borcsa felléptévé.) Szombaton délután 5 órakor: CSÓKOS ASZ- SZONV. (Operett, igen olcsó helyárak­kal.) Szombaton este 9 órakor: LEHULLOTT Á REZGŐ NYÁRFA. A asárnap d. e. 11 órakor: BIRI-BORI ÉS A FARKASOK. Gyermek előadás, olcsó helyárakkal, Gerő Borosával a főszerep­ben. Vasárnap d. u. 3 órakor: KÉKNEFELEJTS. (Operett, olcsó helyárakkaS.) A'asárnap d. u. 6 órakor LEHULLOTT A REZGŐ NYÁRFA. A asárnap este 9 órakor: LEHULLOTT A REZGŐ NYÁRFA. A mozik mttsova CAPITOL: A halál kocsisa. Lagerlöff Zelma világhirü regénye filmen. Rendezte: Ju­lien Duviver. Főszereplők: Louis Jouvet, Pierre Fresnay, Marie Bell. A film előtt: A világhiradók legnagyobb szenzációja! Norvégia, Hollandia, Belgium és Luxem­burg elfoglalása és a bombázások borzal­mas fevételei. A La Manche-csatorna leg­nagyobb tengeri ütközete. Eredeti felvé- ( telek. EDISON: I. Newsky. Hatalmas orosz filmal­kotás a hires szabadsághős életéből az oroszok legnagyobb szinészével, Cer- cassov val. II. BiU Gazon. Izgalmas cow­boy film. Buffalo Bill a cowboy hős ka- landjai. Főszerepben William Farnum. —■ Vassrnap, hétfő, kedd, szerdt. I.Hahó Haway. Énekes, keleti film a világ eg- szebb helyein felvéve. Főszerepben: Bobby Breen, a csodahangu csodagyerek. II. Asszonyok bilincsben. Izgalmas bibi- ügy film, felül múlja a „Rács nélküli börtön“ filmet. Főszerepben: Ann Shir­ley Louis Hayward. RIO-mozgó: Ma 3, 6 és 9 órakor. Az évad két legnagyobb slágere. í. A három test­Szavanként 2 lej. Legkisebb apróhirdetés ára 20 lej. Állástkeresők, üdülőhelyek és fürdők hirdetései, továbbá elveszett, vagy eltűnt tárgyak miatti hirdetések szavanként 1 lej. Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portózott levele­ket továbbitunk. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivatalban, könyv- osztályunkban, bizományosainknál, bármely hirdetési irodában. Délután hirdetéseket csakis az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYA CLUJ (Piaţa Unirii 9.) vesz fel. Telefon 11—90. Cimet tartalmazó hirdetésekre a választ közvetlenül a megadott cimre kell irányitani ! DR. MANDEL FORDITÚ IRODA Memorandului 24. Telefon: 16—37. SIMON FORDITÖIRODÁBAN fordítások, másolások, minden nyelven szakszerűen készülnek. Sír. Reg, Maria 12. EMELET. K 219 AD ÁS-V ÉTEL Építtetők figyelmébe! Pallók, csigalépcső, ablak-aj tótokok, gerendák, deszkák Ürmösy- ué!, Reg. Carol 71. Ko 177 Külföldi gyártmányú Walzenpresse megvé­telre kerestetik. Ajánlatokat „Textilwerke“ j - lige alatt Rudolf Mosse, Arad cimre kérünk. Gy. 19Ő1 ALKALMAZÁS Kifutóleányt keresünk azonnali belépésre. Rudolf Mosse, Calea Mareşal Foch No. 4. Emelet. .■ ' Élesei élném Bucureşti—Baneasan levő két házhelyemet, Cadimanestibcn levő két ház­helyemet és kolozsvári két házhelyemet ko llozsvári, (lehetőleg kertes) családi házzal. Ajánlatokat „Telekcsere“ jeligére a kiadóba kérek. G. 3343 Str. Regina Maria 13. sz. alatti termelői borpincéhez komoly pénzes társat keresek, ugyanottan kapuaf-atti helyiség irodának vagy más célra kiadó. Értekezhetni lehet Str. Vuí- cau 2. sz. alatt, telefon 16—27. F. 352 NYARALÁS Ideális subalpin üdülő Stan 'a. Gyönyörű vidék, pormentes levegő, kitűnő viz. Erdők között legszebb fekvésű villában elsőrendű szobák, kitűnő ellátással. Érdeklődni lehet dr. Ferenczy-villa Stana (jud. Cluj.) Ko 180 LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a -feg« választékosabb kivitelig1, legolcsóbbaaí ez Ellenzék könyvosztályábao, CIu/, (Piaţa Unirii» ^ őr. Dimii:)-, világhirü regén vének •/• nr* vígjáték változata. Fősz.: A Ritz, test­vérek. Don Aoieehe, Minnie Barne» e, Glofjţ Stuart H C.hlr'iK'! lángokban Monument«!'* tcorb'<■ sn filmdráma F szerepben: 1 yrnit<- Powei «•» Alice Faye. 111. A legújabb ONC román biradó. A« ünnepi előadásokon visszamaradni nem lebet. Helyárak az összes taxákkal 23 lej. ROYAL: Mindenki igyekezzen megtekinteni Deanna Durbin legújabb és legjobb film­jét: „Kislányok, hu felnőnek“. Opera­áriák. Nagyszerű mese, városunk fegki- emellkedőbb mozgószinház eseménye. Előtte 2 premier híradó. SELECT: Megszökött a menyasszony. Ese­ményekben gazdag film az amerikai saj­tó izgalmas életéből. Főszerepekben: Gene Raymond, Ann Sothern. Műsoron kívül ONC. román híradó. URÁNIA: Szenzációs dup* a műsor! í. Soha- sem feledlek el. Egy szenvedélyes sít relem története, főszerepekben: Bette Davis, Errol Flynn. II. Az égő határ, iz­galmas kémfi'Tm, főszerepbrie Linda Baarowa. Műsoron kivül a ilegujabb UFA híradó. Sporthírek MILYEN LESZ A RAPID KKK- CSAPATA? BUKAREST. A FC Rapid — a Venus után — szintén bejelentette a labdarugó- szövetségnek azon játékosait, akiket a „Kis KK“ mérkőzésein szerepeltetni fog. A névsor a következő: Kapusok: P. Radulescu, Negru. Hátvédek: Márton, Slivac, Lengyel. Fedezetek: Vintila, Rasinaru, Nistor, Boldis, Costea, Moldoveanu. Csatárok: Sipos, Bogdan, Sinke», Auer, Barátky, Gavrilescu, F. Radu, Capusan A névsor meglepetése az, hogy abban Nistor, a Victoria játékosa, továbbá Sin* kó és Slivac is szerepelnek, ami azt je­lenti, hogy ezeket a Rapid leszer2Ődtette a KKK-ra. SZLOVAKIA válogatott lubdarugócsa- pata Szófiában 4:0 (0:0) arányban legyőz­te Bulgária csapatát. Bitó Popovics Ju­goszlávia. MAX BAER Neivyorkban már az első menetben kiütötte a brazíliai bajnok Campolot, aki a nehézsúlyú ökölvívóba}' nokság egyik pályázója volt. Piaci árak BUKAREST. Zöldségfélék: Zöldpaprika drb. 1 fJej, virágoskel drb. 5—-17, hagyma kgr. 2—3.50, zöldhagymából 3—-4 köteg 1 lej, burgonya kgr. 4 4.40, brassói burgonya cso­mója 2—4, szára-z bab kgr. 17—18, kalarábé kötegje 2—3, torma kgr. 10—14, lencse kgr. 20—24, zöldkaporból 4—5 köteg 1 dej, sár- garéta kötegje 18—22, paszternák kötegje 10 12, zöld petrezselyem kötegje 0.50—1, pet­rezselyem gyökérrel kgr. 14—16, hónapos re* lekből 4—5 csomó 1 lej, zöld*aláta fejenként 1—2 lej, cékla drb. 6—12, spenót kgr. 2.50 —4, fokhagyma füzére 8—16 lej, kgr. 10— 16 lej, zöld fokhagymából 4—5 csomó 1 !ej, (levesbe való zöldség csomója 1—2 lej. — Élő szárnyas és tojásárak: Pulyka drb. 200 —260 lej. kisebb 150—200. liba I. 115—130, piaci 95—110, tvuk drb. 90—95. silányabb 70—80, kis csirke drb. 30—40 lej, bánáti csirke 48—52, nagyobb csirke drb. 56—60, kacsa 63—70, Tojás drb. 2.20—2.30. Vágott, hasitatian baromfiárak: Pulyka I. kgr. 55—- 60, II. 48—50, tyuk II. 37—-40, kacsa I. kgr. 54—60, II. 42—47, csirke I. kgr. 50—53, II. 33—lej. Az árakhoz, a libahús árán kivül, még 10 százalék számítandó. Gyümölcsárak: Cseresznye kgr. 10—24 lej, szamóca kgr. 10 —13 lej, citrom drb. 2—4, narancs drb. 8— 12. alma kilója 30—40, dió kgr. 14—25 lej. Hús és zsirárak (maximálva nagyban): Mar­hahús kgr. 35, hivalyhus kgr. 27 lej. Nem maximált húsárak nagyban: Szopós borjú I. kgr. 54, II. 52. disznóhus kgr. 50—56, fórrá- zort kgr. 52—53, báránybus kgr. 38—43 lei. Disznóháj kgr. 66—70, szalonna 64—-66- mar- hafaggvii kgr. 36—44, II. 32—35. SZATMÁR. Bab ára 18 Aejre maximálva^ de 28 lejnél olcsóbban azt sem lehet kapni. Uj burgonya kgr. 25—30, 2öld bab 160, hü­velyes zöldborsó 30—34, szemes zöldborsó 35—40 lej kilónként, köszméte 6—7 lej li­terje, ugorka drb. 6—15, uj zöldség csomója' 6—10, uj kaüarábé drb. 2, régi zöldség kgr.- 40—50. nagyobb zöldpaprika drb. 4—5 lej. Baromfipiac: Csirke párja 65—120. nagyság szerin", hizott liba 300—400, tyuk drb. 70—• 80, kacsa párja 160—170, fiatal kacsa drb. 30—10. kis libái drb. 50—60 lej. Tejpiac. Tej­föl literje 28—30, juhturó kgr. 65—80 lej. Gyümölcspiac: Cseresznye kgr. 10—12, földi­eper kgr. 60—70 üej. Terményárak: Buza 070—80, rozs 520—30, árpa 580—-600, zab 620—30, teugeri 520—30, napraforgó 850 (maximálva), tökmag 1300—1350, fehér bab 1650 —1700, tarka bab 1600—1650 lej méter, mázsánként, - ' > ' ■* * *“'

Next

/
Oldalképek
Tartalom