Ellenzék, 1940. június (61. évfolyam, 123-145. szám)

1940-06-30 / 145. szám

1940 j un iu a 30.

ELLENZÉK

F. E. SILLANPAA:

Ilikor az élei kialszik...

Julius vége, kora reggel. A nyár már megéret:, a nap ragyogó, ped:g a reggel még alig hogy megkezdődött. A széna- gyiijtés a végét járja.

Mindenütt, egymás tudta nélkül, az emberek végigjártatják szemüket a földeken. Nézik a tiszta eget. Régi, elmúlt keserűségekre gondolnak s felkészülnek az ujabbakra, mert az állandó. . A Nap, kigyulva örök fényben, elindult hóditó útjára, hogy élet és halál felett uralkodjon.

A tágas és világos szobában az óra mutatói a négyes szám felé közelednek. Semmi sem zavarja a csendet, csak a ketyegés és néha-néha két nehez lélekzet, mely sóhajtássá finomodik a szoba két sarkában

Az ajtóhoz közel, az egyik sarokban, fekszik a ház gazdája, összegörbülve. Kopasz. borostás arcú, sok év viharától rán- cosbőrü ember. Feje fölött vau az ablak. Párkányán néhány virágcserép, egy zsoltár oskönvv, szemüveg. Régi dolgok; ki tudja mióta ott lapulnak.

 szoba másik sarkában fekszik az anya, egv sarokban. A kunyhó falait átjárta a dohosság. Igazi falusi lakóhely ez; olyan, amit a festők kedveinek, mert ..hálás téma“.

Elsőnek az anya kel fel. Nem is törődik, hogy az apa felkelt-e már, hisz tudja jól, hogy ő sokáig elidőzik az ágyban. Negyven év óta ez a felkelés rendje. Az asszony a kávé körül matat. Megtölti a kávéfőzőt, felteszi a tűzhelyre, meggyujt- ja a tüzet. Aztán szokássá vált mozdulattal, szinte gépiesen kinyújtja a kezét, hogy megszokott helyéről elvegye a kávés- doLozt, az őrlőt és őrölni kezd A tűz fel- fellobban, a napfény egyre erősödik a szobában.

Így megy ez minden reggel évek óta. Hát igen, volt idő, amikor még a reménység virágzott, és a sors adományai határtalannak látszottak, hogy másképp ment a reggeli felkelés rendje. Akkor, régen, az anya alighogy felkelt, betakarta a gyermekét s miközben a reggelit készit- gette, elmesélte álmait. Az apa hallgatta s közben fejében a kezdődő nap tennivalóit forgatgatta. Reggeli után munkába indultak, de sohasem felejtettek a gyermek ágya mellé késziteni egy csésze kávéi.

De mikor volt ez? Nagyon rég. Tizenöt éve, hogy úgy kelnek fel. mint ezen a sugaras reggelen. Az élet árnyakba borult. A halál leselkedik már a közelben, bár a Nap még életről mesél...

*

Az asszony ásit egyet, maju egy virágra bámul s ahogy révedt tekintete egy pontra szegeződik, arcán megjelennek a gond árnyai. Az utolsó tél jutott eszébe; amikor nem volt fájuk és az embernek kellett messze az erdőbe mennie. De az ember már nem birja tovább. Mi lesz télen:' Erre gondol az asszony e derűs nyárban. És a fiára ... Az ő fiuk ... Három évvel ezelőtt járt utoljára náluk. Hivatalnok volt a városban. Kispolgár. Az anya nem értette meg fia gondolkodását és az 'olt az érzése, hogy örökre elveszítette a fiát. Szinte örvendett, mikor a fia elutazott. Azóta csak úgy titokban kitörölget egy-egy könnyet a szeméből és segélytké- rően tekint az öreg emberre, aki annyit időzik, gyöngült testtel az ágyban, reggelenként, Nem érti egészen világosan, ami körülötte történt. Csak egyet ért: hogy a nyomor nagyobb és még nagyobb lesz; hogy egyszer, nemsokára, nem lesz reggel kávé s ha jő a tél, hiányozni fog a meleg. Közben a halál, mely mindent följegyez, varja a maga idejét, kémleli áldozatait.

Ismét könnyek peregnek le az asszony arcán. Vájjon milyen lesz a halál? — gondolja magában. VajjoD a szomszéd bölcsön fogja adni a lovát, hogy élettelen testét majd kivigyék a temetőbe? Vájjon milyen ruhát adnak reá, mielőtt lééi esztenék a sírba?...

Közben a kávé megfőtt és az asszony leteszi az asztalra, hogy hűljön. Majd odamegy az ablakpárkányhoz, leveszi a zsol- lároskönyvet, felteszi szemüvegét, kinyitja a könyvet és felolvassa a napi zsoltárt. Tudja, hogy öreg élete párja hallgatja őt. Tudja azt is, hogy az öreg embernek

is gondok rágnak a lelkén és ez elkeseríti őt . .

Miután befejezte az olvasást, megreggeliznek és a nap nyomorúságai megkezdődnek.

*

Eddig még ment valahogy az élet. Volt erő, volt kitartás. A földesur birtokán sok munka akadt. Nem hiányzott sem a gabona, sem a gyümölcs. De ez a nyár már hosszabbnak tűnik, mint az előbbiek és csodálatos módon, az öreg már nem is gondol a jövő télre. Nagy ürességbe hull a jövő előtte. Csak a jelen számit. Tűnődve gyűjti a szénát és azt gondolja magában: minek? Munka közben még ilyenformán gondolkozik: „Ha meghalok, ő egyedül marad. Mi lesz vájjon vele ? Lassan lélekzik. Hirtelen az is eszébe jut, hogy ebben az évben még nem áldozott. De minek is ment volna a távoli templomba? És a sok lépcsőt hogyan rnászta volna meg? így tűnődik munka közben az öreg A Nap forrón süt. Lassan dél lett. Haza kell menni.

Fülledt melegben, agyonhnjszollan érkezik haza. Lihegve leül az asztalhoz s lassan enni kezd. Csend van a szobában. rsak egv-egy betévedt légy zümmög s az •óra ketyeg kitartóan. Az asszony kimegy, hogy megkeresse a ház egyetlen állatát,

egy kecskét. Az öreg leroskad az ágyra, de hirtelen, rövid idő múltán felugrik. Mennydörgés hallatszik. Vihar lesz és a széna kinn van a mezőn, össze kellene gyűjteni. Az öreg villát ragad s útra kel. Az asszony aggódva néz utána. Szeméből kérdés sugárzik: segitsek-e? De az öreg ezt már nem láthatja. Siet, hogy a maradék szénát betakaiitsa. Hamarosan meg is érkezik a mezőre és önmagát fölülmúlva, munkához lát. Körülnézeget, hátha meg- pilantja az asszonyt. Valóban, közeleg is már. Tántorogva bandukol a fülledt levegőben; A látóhatár szélén villámok cikáznak. A dörgések erősödnek. Az öreg gyorsabban kezd dolgozni. Összegyűjti a szénát egy nagy lepedőbe s próbálja vállára venni. Sehogy sem megy Végre sikerül fölemelni a nagy kötést, de a teher súlya alatt összeroskad. Akkor egész sereg gondolat rohanja meg. „Haza kell minden árön menni . , . Nedves lesz a széna . . Hát mi lesz az áldozással ... És hol jár most a fiam?. . . és az anyja . . . Az asszuny megérkezett és ugyanaz az aggodalom tükröződik az arcán, mint az öregén. Lassan, sok kínnal, közösen felveszik a szénacsomót és indulnak hazafelé. A vihar egész közelről küldi hangos figyelmeztetéseit. Az öreg te&z egy pár lépést és ismét leroskad. Az asszony zokogni kezd, érzi a véget. Az öreg élettelenül fekszik a földön, majd meg egyszer, utoljára felnyitja szemeit és furcsa, kedves, szerető, szinte mosolygós pillantást vet élete párjára; hasonlót ahhoz, melyTet valamikor régen vetett reá ., . Aztán az élet kialszik . . .

Fordította: H. B.

13

veltsége nem merült ki az egyszínű általános emberi elsajátításában, hanem eredeti szint nyert saját népisége művelődés kincseinek gyökeres ismeretével. Ha elragadtatott lelkesedéssel járta he az emberi művelődés eredetének színhelyeit, talán még nagyobb odaadással kereste fel a szé- kelység hegyeit és helyeit. Népe múltjának, városoknak, várromoknak és várhelyeknek a felkutatásában olyan kitartást tanúsított, amely magában i? a legnagyobb tiszteletre kötelez Orbán Balázs iránt.

Orbán Balázs személyiségében azonban nemcsak műveltségének gazdagsága ragad meg, hanem megragad az ó jellemének szilárdsága, határozottsága és szépsége is. Népét annyira szerette, hogy szeretete legyőzött lelkében minden akadályt, amely közte és népe között állott. Amikor Szé- kelykereszturon, több évi megbízás után, az. uj képviselőválasztáson elbukott, ezt a csúnya hálátlanságot azzal viszonozta, hogy ugyanott, ahol elbukott, Székelyke- reszturon, az unitárius gimnáziumnál tekintélyes alapítványt tett, hogy ennek a segítségével is nevelje népét a hűségesebb életre. Igazi sáfár volt, mert semmit sem tekintett a magáénak, hanem mindent Istentől nyert ajándéknak vallott. Amije volt. semmit sem használt a maga javára, hanem mindent népének ajándékozott. Életművét, „A Székelyföld leiiását“ nem azért irta, hogy ezzel saját kedvérzetét fokozza, nem is azért, hogy azzal dicsőséget szerezzen nevének, még csak nem is azéit, hogy saját becsvágyát kielégítse, hanem azért, hogy népét önismeretre és önbecsülésre segitse. Fel akarta mutatni ennek a földnek nagyszerű történeti emlékeit, hogy felébressze népe gyermekeiben a tettre való készséget, azokat a cselekvő erőket, amelyek uj és uj alkotásokra segitik. Mindent elkövetett, hogy népét úgy nevelje, hogy ez a nép minőségében folyton tisztuljon és nemesedjék.

Népe iránti szeretete elragadta s olyan túlzásokba esett, amelyek ma talán történettudományi szempontból nem helytállók, mint a j székelység hun eredete, múltjának oly rendkívüli mérvű kiszine- zése. amely által a múltba visszamenőleg úgy megnőtette, mintha ezen a Főidőn minden feltalálható emlék a székelység dicsőségét hirdetné, aminők pl. a préiiisz- tórikus várromok és várhelyek. Minden lalzásnak van azonban bizonyos történeti alapja, vagy legalább is a történettudomány még nem mondotta ki a székelység- re vonatkozó kérdésekben av. utolsó szót. Amit tanitott és vallott, azt mind népe iránti nagy szeretetéből merítette és mondotta.

Jellemében megragadó a külső dolgokban való egyszerűsége, a testi javak élvezetében pedig az igénytelensége. Magános egvedüliségben élte le életét, hogy javait, képességeit és erőit akadálytalanul székely népének a szolgálatára fordíthassa, önzetlensége, áldozatkészsége és önmegtagadása oly természetesen fogynak egyéniségéből, mint a kristálytiszta viz a havasi forrásból.

Öt ven évvel ezelőtt távozott el ebből a földi világból, de úgy érezzük, hogy ma sokkal inkább a mienk, mint volt, mert ma tisztán bontakozik ki tekintetünk elölt egész teljességében. Ma sokkal inkább meg tudjuk becsülni nemes magyar szivét, nagyszerű személyét, tiszta tudását. acélos akaraterejét és az idői távolság által megszűrt hősi alakját. Délcegen, de elmélyült és befelenéző szemekkel, ragyogó tekintettel, biztató jóságos orcával néz mireánk és hiv önismeretre, a nemzeti erkölcsi értékek becsülésére.

(„Pásztortiiz“.)

PIHENÉS

JANKOVICIl FERENC VERSE

Két nehéz vállamon sóhajok közt fekve porladó kékjével betemet az este: bársonyba borulunk az eldobált tagok, csöndben keveredő nehéz szikla vagyok.

Tömbös, esett szikla, súlyavesztet t anyag• Lelőlem majd r. hold vidám szobrot farag, feketét mái-togat fehér vésőjihez,

— leszeli-e hasonló vájjon valakihez'

Homlokomat, hová hajam lependeriil. sötét koronával kerekíti körül, két kihunyó szemem ragyogása nyomán Lét barna virágot gömbölyít ki puhán.

s mint a mély folyó, mely izmaiba fagyott, alvó melhm alatt beboltozott dalok, urnyas-meleg öklöm -• vagy kiugrott szil cm? mint egy arunyalma, mellem tömbjén pihen.* *

ORBÁN BALÁZS

halálának félszázéves évfordulója

Irta: TAVASZY SÁNDOR

Fnnek az egyszerű névnek a viselője báró volt, azonban ezt a óimét sohasem használta, kifejezéséül annak, hogy mint öntudatos székely ember kizárt a leikéből mindenféle osztály-tudatot, hogy székely-magyarságában teljesen eggyé váljék népével. Talán korlátozás nélkül kimondhatjuk, hogv nem volt még székely ember, aki annyira egynek élezte volna magát népével, vagy aki annyit tett volna a székelységért, mint Orbán Balázs. Reá nézve a székelység szolgálata volt az a legnagyobb élet-ügy ,amelyeţ elébe helyezett a saját egyéni életének s fölébe emelt minden érdeknek annyira, hogy minden egyéni érdeket feláldozott ezért az egyetlenegy élet-ügyért.

Orbán Balázsról talán annyit minden müveit magyar ember tud, hogy ő irta „A Székelyföld leirása“ cimü hatkötetes r.agv müvet. Ma már azonban mind kevesebben vannak, akik ismernék is, olvasnák is azt. Kezd is már ritkasággá válni, magánkönyvtárakban már alig található, pedig, bár 1868—71-ben jelent meg, ma is a legkimeritőbb mü a székelyek által lakott földről, de még magáról a székely- ségről is.

\ ajjon nem túlzás, kérdezhetné valaki, amit Orbán Balázsról mondottunk? Ki volt ez a kitűnő férfiú és mivel szolgált reá. hogy ennyi tisztességgel illessük nevét?

Orbán Balázs régi előkelő székely család ivadéka. Udvarhelymegyében, Len- gvelfalván született 1829 február 3-án. iskoláit a székely „anya-varosban“ kéz« nette, de soha be nem végezte, mert már 1 7 éves korában, szüleivel és testvéreivel együtt Konstantinápolyba utazott. Anyja konstantinápolyi görög leány volt, aki regényes körülmények között került előbb Magyarországra, majd Erdélybe, ahonnan

18-16 tavaszán, öröksége végett ment Kf nstantinápolyba, férjével és gyermekeivel együtt. Mivel az örökség rendezése bosszúra nyúlt, a fiatal Orbán Balázs az idői arra használta, hogy bejárta a közeli Kelet országait. Utazásai alánján irta meg Utazás Keleten“ cimü rendkívül érdekes könyveit. Távol külföldön érte a szabadságharc, amelyben szeretett volna részt- venni, de az akadályokat nem tudta le- ffvőzni s kénytelen volt még éveken át külföldön bolvongani. Keleti útját befelezve Londonba ment, aliol a szabadság- harc miatt üldözöltökkel élt együtt, mignem 1858-ban végre visszatérhetett bazá* jába.

Hazatérése után az alkotmány helyreállításáig, ebben a szomorú időben jórészben gyalog bejárta a Székelyföldet, felkeresett minden falut, megnézett minden történelmi nevezetességű helyet, átkutatott minden levéltárat, feljegyzett minden adatot s igy irta meg „A Székelyföld leírása“ cimü terjedelmes, nagyértékü művét.

Mint országgyűlési követ képviselte a marosvásárhelyi, majd a székelykereszturi, végül a . hereityóuifalusi kerületet. így éveken át élt Budapesten, ahol hűséges szószólója volt minden székely ügynek. Olt is halt meg, ezelőtt ötven evvel, 1890 ápiilis 19-én.

Orbán Balázs, az európai műveltségű erdélyi magyar ember igazi példaképe, akinek a személyiségében szép összhangba olvadnak az igazi műveltség egyetemes és különös, az általános emberi és a sajátos magyar elemei. „Utazás Keleten“ cimü müve és „A Székelyföld leírása" a bizonysága az egyiknek és a másiknak, az egyetemesnek és a különösnek.

„Utazás Keleten“ cimü műve gazdag tárháza azoknak a művelődéstörténeti ismereteknek, amelyek világosságot vetnek az általános emberi szellem mélyébe és rejtélyeibe. A sokrétű és sokszínű emberi élet természeti és társadalmi viszonyait, vallási és művészi alkotásait, a sajátos r.épiség és közösség jellemvonásait Orbán Balázs olyan megragadóan és hiven ismerte meg és irta le, hogy ma is örömmel és haszonnal olvashatjuk. Ebben a müvében tűnik ki, hogy felsőbb iskolázás nélkül is, az önművelés által úgy kitágította látókörét, úgy kiképezte itélőerejét és annvira élessé tette meirfigvelőképes- ségét, bosrv ebben a tekintetben egyenesen példaadó személyiség. — Azt, ami a humánum körébe tartozik, a személyes tapasztalatszerzés és a könyvtári kitti tás utján át- meg átjárta; különösen szélességében, de mélységében is úgy felmérte hogy munkáiénak eredményeképpen h’ztos szempontokhoz és mértekekhez jutott minden emberi különösség helyes ismeretéhez és értékeléséhez.

Az emberi különösségek tekintetében elsősorban saját népe, a székely nép élete mnltja és r' nép szllemiségének a ki- virágzása érdekelte és foglalkoztatta. „A Székelyföld leírása“ mutatja, hogy mű