Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)

1940-05-17 / 110. szám

194 0 atá I us 17,

ELLBN Z £K

A „botcsinálta“ történelem

99

Különös, különös bot volt, szentigaz. Piros horallok. türkizek, ametisztek, színes drágakövek ragyogása kápráztatta szememet, amikor megpillantottam. Pazar, pompás ereklyének látszott, török i,:ard formájába hajlítva, aranyszínű, öt- I űzött fémlemezzel borítva, csattosan, láncosán, a fogantyúja is kirakva módoson — a csak a vége táján díszt élénkedéit egy arasznyi bambusz fekete gumitokkal.

Az öreg ember, aki közelebb lépett hozzám a gyertyavilágba s tétovázva átnyújtotta. homloka közepéig vonta fel busán szemöldökét, köhintett egyet-kettőt zord bajusza alól és rámtiizte nagy, barna szeme izzó tekintetét Leste a hatást.

Az ismeretlen látogató abban a pillanatban toppant a szobámba, amikor — valami üzemzavar miatt — hirtelen kialudt az izzólámpa s a vaksötétben gyertya után tapogatóztam. Nem. csoda, hogy később — a gyönge, röpködő láng bűvkörében — meseszerűen hatott megjelenése. választékos, ódonon csengő mondata. mellyel néhány pillanatot kért tőlem s az a szinte légies mozdulat, ahogy fe- lémnyujtotta a bársony szegélyű, vásott

uranyvarratu tokból kivont fényes botot.-— Kérem... kedves uram, mi ez?...

>— kérdeztem indokolt zavarral, mielőtt közelebbről szemügyre vettem volna.

Hozzám lépett szikáron, csapzottan, kopott, rejtos ruházatéiban, de rendíthetetlen nyusalommal és ünnepélyességgel s megszólalt sötét hangján■

— Vincistándi Vincze Lajos vagyok, 'Nagyuram. Rákóczi fejedelem hü szolgájának szánnazottja!

Aztán minden átmenet nélkül:

— Szép bot ez, hires bot, mondom. Történelmi ereklye. Kérdem tisztelettel: segít-é elhelyezni, Nagyuram?

— Hol helyezzem el s miért éppen én * ..és egyáltalában ... — tökéletlenke d- tem s nyitogattam a szemem a nagy fényesség láttán.

— Bizalom dolga, Nagyuram., hogy éppen Nagyságodhoz jöttem — hangzott ünnepélyesen

— Hát... köszönöm a bizalmat Vincze uram. De szeretném tudni, honnan ez a bot s miért? Látom, hogy fényes, régi s két vége vagyon, egyik tiszafából, a másik bambuszból s gumiból. Furcsa jószág- No, hol helyezzem el?

— Hát múzeumba, vagy valami ilyesfélébe, Nagyuram. Újságba is lehet írni róla. Nagy története van ennek — szólott és közelebb húzódott a gyertyafényhez. Hatalmas tar koponyája, kiugró po- facsontja. mélytüzű szeme kísértetiesen lilágolt. — Sok kézen átment ez az ereklye családunkban. Ősöm. vincistándi Vincze Lajos, ki hu szolgája volt Rákóczi fejedelemnek, emlékül kapta, amiért híven konspirált a főurakkal a Habsburg-fog- ságból való kiszabadítása ügyében Erősen régi történet ez, Nagyuram. íme, felsorolom azoknak nevét, kik résztvettek a praktikában s hogy miként, hogyan szabadították ki a Nagyságos Fejedelmet.

Ömlött, zuhogott a szó árva fejemre: évszámok, nevek, történelmi adatok torlódtak egymás hegyére-hátára, hogy szinte beleszédültem az itt-ott ijesztő módon felsölétlö hézagokba, szakadékokba.

— Várjon, várjon, Vincze uram — rémüldöztem. — Csak sorjában. Ki volt az a választott fejedelem, kit őse kiszabadított a Habsburgok fogságából, az, aki a botot adta?

— Az utolsó Rákóczi! György, a fejedelem! — vágta rá sötéten. — Igaz. erről tiem sokat beszéltek. mert fattyunah számított a családban, de ami megtörtént, megtörtént. Az ők vérük volt! Az ők vérük volt! — dohogta konokul.

Mondom, röpködött a gyönge gyertyaláng, szikrázott n dúsan ötvözött bot s felettük ott világolt a hatalmas tar koponya azokkal a reflektor szemekkel. Szédültem. Vízió ez, vagy valóság?

— A valóság az, Vincze uram, hogy az utolsó Rákóczi no volt — védekeztem gyöngén. — Jozefa Sarolta mint apáca halt meg az egyik párisi kolostorban.

— Az a leánya volt! -— csapott le keselyű-élesen — Itt az apjáról van szó’

■— De hiszen az apja nem volt sem György, sem fejedelem, az istenért! József v(dt. Rákóczi József, II. Rákóczi Ferenc fia!

—• Jóózsef!? csodálkozott. - Hát, o" ki volt?

Reménytelennek látszott a helyzet. 4 gyertya csonkig égett.

— Nézze . . . — remegtem a felindulás, tói. — Ez a József volt az. akii megszöktettek a bécsi udvarból s akitől őse ezt. a botot, kaphatta.

— Az lehet. Nagyuram — hagyta rá. — Akkor helyben vagyunk!

A gyertya kialudt.

— Hogy volnánk helyben, az Isten megáldja — nmánkodtam újabb fényforrás felé tapogatózva. — Futás közben adták-é a botot a kegyelmed, ősének? Ez a kérdés.

— Hava gondol, Nagyuram? — sértődött meg.

— Odagondolok, hogy József, a Becsből megszökött marchesse di San Carlo.,

— Hát u" ki volt?!

— Ki?'

— Az a Szán Károly..

— Ő volt! Rákóczi József! így nevezték a bécsi udvarnál — rimánkodtam.

Szinte láttam, hogy az öreg megcsóválja fejét, a sötétségben.

— Aztán ml köze a botnálr a futáshoz, kérdem tisztelettel..,

— Az a köze — törtem darabokra az öklöm alá kerülő gyufásdobozt — hogy József meg sem állt Rómáig. Innen pedig továbbment Nápolyba. majd Párisim, majd Madridba. Ide oda tekergeti, érti kegyelmed? No, vele volt-é hát vincistándi Vincze Lajos, az őse? Hol kaphatta tőle a botot? Fz itt a kérdés!

— Félhold is van ezen a boton, Nagyuram — nyilatkoztatta ki ünnepélyesen.

— Az ám! — Örvendeztem végre. —

Rákóczi lózsef megfordult Rodostóban is. Oduhivnttu a töröli porta, hogy trón- követelőként léptesse fel Erdélyország ellen. Hajh, nem volt <,z igazi fejedelmi sarj — tettem hozzá s<dz keserűséggel. — Nem hiába irta róla Mikes Kelemen, hogy „igen messze esett az alma fájátólz

— No, no, Nagyuram — feszengett szélién az öreg. — Az ereklye mégis csati ereklye marad.

Ebben a pillanatban felgyűlt a villany. !\agy, megnyugtató fényesség áradt szét. a szobában. Egy kesludt, nyütt öreg polgár ült szemközt velem. Az asztalon pedig ott disztelenkedett a fakó kövekkel ízléstelenül jelcie omázott, ócska bambusszal megtoldott, drótokkal vascsavarokkal, vasszegekkel össze-vissza veretezett, kopott fémlemezü bot. Hol itt az ötvösmunka, hol van a XVIII, századbeli mester varázslatos hezenyomn. Ó, hol van a va- i rázs? — kutattam az éktelen cirádákat s ekkor megpillantottam a diófa-fogantyú díszén a titokzatos felírást:

W. 12 P.

— Ezt el kell tüntetni — sóhjatottem. — Másként nem lehet elhelyezni. Akkor már tudtam, hegy valamikor, nem is olyan régen, talán a boszniai okkupáció idején, ezzel a díszes bottal sétált hivalkodón Tirana izzó talaján valamelyik meggazdagodott kecskepásztor.

Sajnáltam szegény öreg embert. Hittem, hogy hisz. remél és bízik a maga kis történelmében, hátha hátha — el lehet helyezni? Csak ma tudtam meg, hogy Kolozsváron valamennyi illetékes és nem illetékes helyet összejártu s közben sikerült eltüntetnie — nem a botot, hanem a titokzatos W. 12. P. felírást.

Kedves olvasó, ha egyik gyertyafényü estén betéved Önhöz, segítsen rajta. Szegény, megtépett öregember. Különben, miért befolyásoljam? Hiszen — bizalom dolga az egész... LÁSZLÓ BÉLA.

KSafi százötvenezer lel általánál fizet

a postaigazgatóság trf€kadd elmen a postán szállított árak után Kolozsvár városának

KOLOZSVÁR, május 16.

 város jövedelmének jelentékeny részét az úgynevezett városi értékadó képezi, amelyet ezelőtt Öt évvel léptettek életbe s melynek értelmében minden, a város területére érkező és innen kiszállított áru után 2 ezrelékes illetéket kell befizetni. Ennek az adónemnek a bevezetését heves harcok előzték meg, A város kereskedőtársadalma mindent elkövetett, hogy az uj adónemnek életbeléptetését megakadályozza s hivatalos képviseleti szerve, a Kereskedő Tanács évi 2 és fél millió lejes átalányösszeget ajánlott fel, ha bevezetésétől a tanács eláll. Az ajánlatot a városi lanárs elutasította s mint utólag kiderült, helyesen is. mert városi értékadó címen évenként az adóhivatal 5'—6 millió lejt szed be. Ez a jövedelem ez év tavaszától kezdve pedig évenként még legalább 1 millió lejjel emelkedik

Ez év tavaszáig a városi tanács ugyanis csak vasúton, gépkocsikan és szekereken továbbitott áruk után szedte ezt az illetéket. A tavasz elején azután a város lépéseket tett, hogy a postán érkező és továbbított árukat is a 2 ezrelékes értékadóval terhelje meg. Tárgyalásokat kezdett a postaigazgatósággal, engedje meg az értékadó behajtásával megbízott városi ellenőrző közegeknek azt, hogy nyilvántartást vezethessnek az ideérkező és innen továbbitott árukról. Az igazgatóság azonban erre nem volt hajlandó s így aztán olyan megállapodás jött létre, melynek értelmében az illetéket a posta igazgatósága szedi be s bizonyos behajtási jutalék levonása után a város pénztárába befizeti Márciusban jött lére ez a város szempontjából igen hasznos megállapodás s azóta a posta igazgatóság értékadó óimén havonként ISO.000 lejt fizetett be a város pénzügyosztályához. Ha ez az ösz- szeg nem változik, úgy évenként másfél millió lejjel emelkedik a város jövedelme.

A hadsereg felszereléséért

A hadseregnek sok pénzre van szüksége. Jegyezzetek tehát hadseregfel. szerelési pénztárjegyeket ( bonokat) y amelyek minden nap a hivatalos órák alatt a nagybankoknál, valamint a pénziigyigazgatóságnál jegyezhetők, ahol ez ehhez szükséges űrlapok (blanketták) is kaphatók.

Ezek a kötvények a legkedvezőbb feltételű állampapírok, mivel 4.5 sz.i Zalákkal kamatoznak. Jegyezhető három, vagy ötéves lejáratit bon, ahogvan a jegyzőiét akarja. Hat hónap múlva az állam a jegyzett összeg egyötödét (20 százalékát) visszafizeti, mig a három vagy ötéves batáridő lejárta után az egész összeget.

Hat hónap mutvn az esedékes 20 százalékos részlettel és a sze?vény ész» »vegével adó fizethető az államnak, tartománynak, vagy a községnek.

Akinek a lejárat előtt pénzre van szüksége, a Banca Nationalatól a név» érték 70 százalékának megfelelő lombardkölcsönt kaphat honjaira, ugyanilyen kamat mellett.

’> \ Minden román állampolgár, aki az ország érdeket szíven viseli, köteles pénzével elősegíteni a hadsereg felszerelését.

Cluj (Kofozs) megye prefektusai MANO LE ENESCU ezredes.

mi frnlalinaz a települési törvény?

(Folytatás).

VI. FEJEZET

35. SZAKASZ: A telepesek idényeinek kielégítése után még rendelkezésre álló házhelyeket a telepítési hivatal azonnali készpénz fizetés ellenében a következőknek adhatja el: 1. A telep részére szükséges kisiparosok,

2. A helységben letelepedett községi tisztviselők. 3. Mezőgazdasági znunkások. 4. Telepesek fiai. Ilyen telephelyeket a helyi köz- intézmények ingyen kaphatnak középületek emelése céljából.

36. SZAKASZ: Az 1918. évit követően kiadott különböző kisajátítási törvények alapján eladott városi házhelyeket csak a földművelésügyi minisztérium előzetes engedélyével lehet elidegeníteni, enélkül minden adásvétel semmis. Ezt a rendelkezést a telekkönyvi betétben hivatalból fel kell tüntetni.

37. SZAKASZ: A telepítési-alaphoz tartozó és még ki nem osztott területeket a telepítési-hivatal árlejtés utján vagy szabad megegyezéssel bérbe adja.

38. SZAKASZ: A román—török megegyezés folytán a kincstár tulajdonába került épületek anyaga a kérdéses falu többi lakosainak eladható.

39. SZAKASZ: A telepítési hivatal szabad

kézből értékesitheti azokat a területrészeket, melyek csekélységüknél, vagy rossz minőségüknél fogva telephely létesítésére nem alkalmasak. Vevő csupán telepes lehet és a napi árat teljesen ki kell fizetni. A szomszédok előnyben részesbendők. i

40. SZAKASZ: A jelen törvény kihirdetése előtt kelt szerződésekkel eladott telephelyek ára a szerződésnek a felek által történt aláírása napján válik esedékessé, tekintet nélkül arra, hogy az okiratot a telekkönyvi hatóságnak bemutatták.

41. SZAKASZ: A telephelyek elosztására vonatkozó régebbi szerződéses kikötések semmisnek tekintetnek. A jelen törvény kihirdetéséig ilyen kikötés alapján már megtör, tént elidegenitések azonban érvényesek. Ä telephelyek megvásárlására adott régebbi engedélyek, amennyiben ennek alapján Írásbeli szerződést még nem kötöttek, érvénytelenek.

42. SZAKASZ: A birtokon kívül helyezés céljából folyamatba tett eljárás tovább folytatható, ha a jogcímet jelen törvény is elismerte. Ellenkező esetben a birtokon kívül helyezés alapját képező keresetet az uj rendelkezésekhez képest módosítani kell.

43. SZAKASZ: A telepesek 10 éven át kincstári és tartományi adót nem fizetnek. Ez a határidő a birtokbahelyezés napjától kezdődik. Abban az esetben, ha a telepes birtokba helyezése után mégis adót fizetett, az előbbi határidő az utolsó adófizetés napjától számítandó.

(Folytatjuk).

Piaci á?ak

KOLOZSVÁR: Vágómarha (élősúlyban)

kgr, 16—18, exportáru 21—23, hizott ökör 23—25, sertés 120 kgr. alul 30—32, 120 kgr. j felül 32—34, Mangalica 34—36, hasitott ser- j tés szalonnával 40-—42, ló vágásra 7—8, ser- j tészsir 56, háj, 58 lej. Terménypi'ac: Buza ■ (78/81—3) 7.50—8.60, rozs 650—6.70, árpa (67/70—4) 6.20—6.40. zab (40/42-3-3) 7.50- 7.70, kukorica 5.90—6.10 lej.

BRASSÓ: Vágómarha 17—19, exportáru

20—24, bízott ökör 20—24, borjú 28—30, sertés 120 kgr. alul 35—37, sertés 120 kgr. felül 37—38, hasitott sertés szalonnával 47, sertészsir 56, olvasztott háj 60 lej.

TEMESVÁR: Vágómarha 19—21, exportáru 22—23, hizott ökör 23—24, borjú 30— 32, sertés 120 kgr. alul 35—36, 120 kgr. felül 35—36, Mangalica 37—38, bánsági angol 37—38, hasitott sertés szalonnával 45—46. bárány 22—23, juh 10—12, sertészsir 60— 62, háj SS—60 lej. Terménypiac: Buza (77— 3) 6.50—-6.80. árpa (67/70—4-5) 6.20—6.30, zab (40/42) 6.20—6.30, kukorica 6.00, pa- szuly 18, lencse 20, borsó 12 lej.

DICSÖSZENTMÁRTON: A májusi országos vmár forgalma a mult országos vásárhoz viszonyítva gyönge volt. Az állatvásáron a következő állatárak alakultak ki: A \ágásra szánt marhát 19—21, élősúlyban, növendék 22—24, igásökör páronként 36—38 ezer lej. hizott ökör 23—24 ezer lej, fejős tehén 15— 16 ezer lej, borjú 36—37 ezer lej, bivaly 17 ezer lej páronként, ló párja 15—16 ezer lej, csikó 5—6 ezer lej, juh drb. 400—460 lej. minőség szerint, bárány drb. 190—230 lej. minőség szerint, sertés 100 kilón alul 3-4—35. 100 kgr. felül 37—38, élősúlyban, soványsertés 16—17 lej, minőség szerint, választott malac 6 hetiis 330—350 lej darabja. 8 hetiig 450—600 lej daráimként, minőség szerint. A vásárra felhajtom 5-—600 darab volt, melyből 20 darab borjú, növeudék marha 100 drb., a többi nagy ökör és tehén.