Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)

1940-04-02 / 75. szám

ELLENIEK 19 40 á prl I * 2. *11 ii ^ WPC* Április elseje az idén a szokásos áprilisi tréfák nélkül te­lik el. Ezekben a komoly időkben senkinek sincs kedve tréfálkozni és a tréfacsinálók öt­leteiket egy boldogabb Itor számára tartják, amikor nem hoz uj izgalmat minden rádió- hiradás, minden kinyitott újság, amikor az emberek tervet Icészithetnek ismét eljövendő életükre. Mit kerüljük a szót úgy, mint n forró kását, mondjuk ki magyarul — a tré- facsinálások arra az időre maradnak, amikor i ismét béke lesz. Megváltjuk őszintén, gon­doltunk az idén is arra, hogy jó volna áp­rilisi tréfát csinálni. Ezerféle ötlet merült fel, hogy milyen áprilisi tré­fával lehetne jókedvre deríteni az embereket. Minden ötlet ellen komoly kifo­gások estek. Végül az az ötlet vetődött fel, hogy áprilisi tréfa gyanánt, azon a helyen, ahol ezen sorok megjelennek, írjuk meg azt, hogy béke van a világon.. Amint az ötlet el­hangzott. mindenki lemondóing legyintett a kezével és egyhangúan kialakult a véle­mény: kár a fáradozásért, mert ezzel a tré­fával a ma született gyermeket sem lehet be- i ugratni. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK. Március 30-tól április 5-ig; a következő gyógy­szertárak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Biró, P. Lnirii 5. Telefon: 24—80. ApostoL Lu­kács Ferenc C. Regele Ferdinand 30. Tele­fon: IT—82. Palóczy, C. Mareşal Foch 56. Telefon: 17—05. Holicska. C. Moţilor (Emi- nescu-u. sarkán). Telefon: 10—65. A SALARDI ISKOLA ÜGYE. Jelen­tettük, hogy a marosmegyebeli Szalárd köz­ségből több szülő kérést juttatott el az ille­tékes tanfelügyelőséghez, hogy a községben működő állami elemi iskolában magvar tago­zatot is állítsanak fel és hogy a jelenleg ott működő tanítónőt, aki úgy a román, mint • magyar nyelvet kifogástalanul beszéli, hagy­ják meg állásában. A tanfelügyelő az ügyben azonnal intézkedett és a szalárdi szülők kéré­se kedvező elintézést nyert. LELKÉSZI KINEVEZÉS. Kiss Zoltánt, a dicsőszentmártoni unitárius egyházközség se- gédlekészét dr. Varga Béla püspök kinevezte Abásfalva község unitárius egyházközségébe lelkésszé. Kiss Zoltán husvét harmadnapján búcsúzott a dicsőszentmártoni unitáriusok­tól. Uj egyházközségében vasárnap mondotta el beköszöntőjét. Az abásfalvai unitárius magyarság kitűnő, képzett, fiatal lelkipász­tort kapott, kinek működése elé remény seggel tekinthet egyházközségének minden tagja. AZ összpontosításra behívott ALKALMAZOTTAK SZOLGÁLATI IDEJÉ­NEK KISZÁMÍTÁSA. A munkaügyi minisz­térium 73.192—1940. szám alatt kiadott ren deleiében foglalt értelmezés szerint, a behí­vott tisztviselők és munkások illetményedről szóló törvény harmadik szakaszában előirt családi segélyre — vagyis félhavi fizetésre — azon alkalmazottaknak is joguk van, akik az összpontosítás ideje alatt töltik be a két évi szolgálatot. Eddig csak az összpontosítás időpontjáig vették számításba a szolgálati időt. TÉCSI PEDICI R. P. UNIRII 26. Egységes cipőlipus Olaszországban. Rómá­ból jelentik: A belföldi szükségletnek egysé­gesítése érdekében kezdett akciót a ruházati cikkekre is kiterjesztik. Ennek a folyamat­nak a következménye, hogy a cipőtipn.sokat is egységesítik és egyetlen cipőforma készíté­sét engedélyezik, amelynek árát maximálják. Úgy a cipészeket, mint a cipőgyárakat felszó­lították. hogy junius 1-ig a kereskedők részé­re megfelelő mennyiséget bocsássanak ren­delkezésre az előirt cipőtipusból. A rastolitai fürészmunknsok közgyűlése. Toplica-Romanaról jelentik: A ratosnyai fürésztepei alkalmazottak a napokban tar­tották meg évi közgyűlésüket, amelyen meg­választották az uj vezetőséget. Elnök Ilyés István, alelnök Mera loan, pénztáros Balázs György, titkárok: Szász János, Nagy Lajos, ellenőrök: Tomcsik János. Kinizsi János, vá­lasztmányi tagok: Ördög Endre, Cesar loan, Vincze András, Domokos József és Kántor Mihály. Horogkeresztes sas a lengyel postabélyege­ken. A német posta rövidesen felülbélyegzi a lengyelországi béVegeket. A lengyel bélyege­ken Moscicky és Rydz Smygli képét a horog- keresztet tartó német sassal bélyegzik felül. Az igy felülbélyegzett lengyel bélyegek rövi­desen forgalomba kerülnek és a bélyeggyűj­tők ezáltal újabb újdonsághoz jutnak. ADĂPOST zománc táblák az előirt kivitelben és méret­ben legelőnyösebben az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN Cluj—Kolozsvár, Piaţa Unirii. AZ IPARVÁLLALATOK BELSŐ TERÜ­LETÉN FEKVŐ MAGÁN VASUTAK EL­LENŐRZÉSE. A Hivatalos Lap ezévi 66-os ^rámában jelent meg a közmunka és közle­kedésügyi minisztérium rendelet® az ipar- vállalat belterületén fekvő raktárak es mii- utak ellenőrzéséről. A rendelet, mely most, április elsején lép életbe, igy hangzik: „Azon magánvasuti vonalak, melyek valamely ipar­vállalat bedteriiletén fekvő raktárak és mű­helyek között a nyersanyagok és készgyárt­mányok belső elszállítására szolgálnak és amelyeknek változó nyomvonaluk van, vala­mint azok a vasúti vonalak is, melyek a gyá­rak tulajdonképeni berendezéséhez tartoz­nak — az üzemi szükségletekhez képest épít­hetők és szerelhetők le és mentesek a ma- gánvasutakról szóló törvény által előirt el­lenőrzési taxák alól. — Ugyanezen elbánás­ban részesülnek a kőbányák, tégla- és cserép­gyárak, vagy más hasonló vállalatok termelé­sénél a földgödrökbeu ideiglenesen épitett vasúti vonalak is, valamint egy vég­leges nyomvonalból ideiglenesen épitett azon kiágazások is, melyek ideig-óráig az anyagok összegyűjtésére és vagonbarakására szolgál­nak.“ Kétszázalékos nemzetvédelmi bélyegadó­ról tartanic előadást a kereskedelmi és iparkamarában. Az uj kétszázalékos nemzet- védelmi bélyegadó ma, április elsején lép életbe. A kolozsvári kereskedelmi és ipar­kamara, hogy részletesen ismertesse a keres­kedők és iparosok kötelezettségeit az nj adó­val szemben, ma, hétfőn este, valamint kedd este 9 órai kezdettel a kamara dísztermé­ben előadást rendez, amelyen az uj adóne­met fogják ismertetni. «MH Szerdán: a Magyar Néplcözösteg egészség­ügyi előadásai. A Mugyar NépközöMÓR egész- légügyi szakosztálya folytatja ismeretterjesz­tő előadásait a külvárosi magyar lakosság számára. A legközelebbi előadásokat s/Tdán este 8 órakor tartják meg. amikor a száj­ápolásról, a torok és mandula egészségtaná­ról, valamint a reumáról értekeznek az elő­adók. A Caramidarilor-utca 60. szám alatti otthonban dr. Kopár Gero, a luliu Cezúr­áira 63. szám alatti róni. kát. napközi ott­honban dr. Joó István, a monostori reformá­tus elemi iskolában dr. Kiddy Ervin és a Maramuresului-utca 137. szám alatti legény­egyletben dr. Osváth Lajos főorvos tartanak előadást C fenti témakörről. RESZT KÉRNEK A HELYI GYÓGYSZE­RÉSZEK IS A MAGYAR NÉPKÖZÖSSÉG EGÉSZSÉGVÉDELMI MUNKÁJÁBÓL. A Magyar Népközösség kolozsvári tagozatának egészségügyi szakosztálya legutóbb dr. Gyer- gyay Árpád orvosprofesszor elnökletével tar­tott ülésen «Ír. Lukács Ferenc gyógyszerész, a szakosztály alelnöke bejelentette, bogy a kolozsvári magyar gyógyszerészek értekezle­tükön elhatározták, hogy részt kérnek a Ma­gyar Népközösség kolozsvári tagozatúnak egészségvédelmi munkájából. Éppen ezért teljes mértékben támogatják az egészségügyi szakosztály célkitűzéseit és a szegénysorsu magyar betegek számára díjtalanul ajánlják fel szolgálataikat. Árverés a vámnál visszamaradt árukra. A kolozsvári vámhivatal április 15-én a keres­kedelmi és iparkamara helyiségében nyilvá­nos árverést tart a vámnál visszamaradt több­rendbeli importáruk eladása végett. Az áruk jegyzéke az árverés helyén megtekinthető. . m&KA MINT T0R0KÖ8LIT0-SZER GÁTAT EMEL AVESZÉlVEUEN A MAGYAR NÉPKÖZÖSSÉG EGÉSZ- SÉGÜGYI SZAKOSZTÁLYÁNAK SZOLGA- LATOS ORVOSAI. A Magyar Népközösség kolozsvári tagozatának egészségügyi szakosz­tálya folytatja orvosi rendeléseit és tanács­adásait a szegénysorsu betegek részére. Fek­vő betegeknek ezen a héten a következő or­vosok rendelnek: dr. Koleszár László, dr. I Osváth Lajos, dr. Óváry Zoltán, dr. Parádi Kálmán, dr. Papai Zoltán és dr. Péterffy Pál. A fennjáró betegek részére a rendelése- I két a tagozati iroda (Jorga-utca 8.) osztja meg az összes magyar orvosok között. ÖNGYILKOS GAZDÁLKODÓ. Mezőpánit községben Sós Ferenc gazdálkodó öngyilkos­ságot követett el. A gazdálkodó lakásán fel­akasztotta magát. Mire tettét felfedezték, már halott volt. Uj vajgyárat létesít Targn-Muresen a Soli­daritatea szövetkezet. Targu-Muresről jelen­tik: A Solidaritatea szövetkezet vezetősége j lépéseket tett és már tárgyalásokat is folytat egy uj, Marosvásárhelyen létesítendő tejfel- dolgozó üzem ügyében. E célból napokkal ezelőtt árverésen megvásárolta a volt Bür- ger-fé’.e sörgyár egyik hatalmas épülettömb­jét, amely évekkel ezelőtt a Nemzeti Bank tulajdonába ment át. Az épülettömböt 950 ezer lejért vette meg a Solidaritatea és való­színű, h"gy benne fogja elhelyezni üzemei­nek központját, mig a gyár részére uj épü­letet emelnek. A szövetkezet, amely mintegy hat év óta működik é3 évről-évre újabb gaz­dasági térre terjeszkedik ki, ezúttal számos marosmegyei tejtermelő gazdát fog bevonni érdekkörébe. Az uj üzem létesítésére a Soli­daritatea állami támogatásban részesül és a felállítandó gépeket Németországból fogja beszerezni. A Transilvánia, a Speranţa és a hónapokkal ezelőtt létesített Siculia vajgyár mellett a Solidaritatea a negyedik tejfeldol­gozó üzemet állítja fel Marosvásárhelyen. HALÁLOZÁS. Súlyos gyász érte Szabó Domokos ajtoni református lelkészt. Felesé­ge, született Török Julianna 36 éves korá­ban rövid szenvedés után meghalt. Temetése március 30-án történt meg nagy részvét mel­lett. Az elhunyt uriasszony két kis árvát hagyott hátra. , MURESMEGYEI RÖVID HÍREK. Kató­nay István marosvásárhelyi lakos feljelentést tett Novák András Noua-utca 19. szám alatti lakos ellen, aki mintegy 10 és félezer lej értékű bizományi áruval nem számolt el. A marosvásárhelyi törvényszék Novák Andrást sikkasztás miatt egyhónapi fogházbüntetésre, 500 lej másodrendű büntetésre Ítélte, vala­mint a perköltségek és a kár megfizetésére kötelezte. — A marosvásárhelyi Szabadkay színtársulat április másodikán Székelyudvar­helyen játszik, majd 4-én Nagyváradra megy át. Innen 22-én Nagyszebenbe költözik a szintársulat és április 30-án Kolozsváron tartja első előadását. Hosszabb kolozsvári vendégjáték után a marosvásárhelyi színé­szek Temesvárra utaznak le. Idő közben azonban Marosvásárhelyre is visszatérnek, mintegy 8—10 napra, két operettujdonság- gal. a kolozsvári szintársulat prózai együt­tese április negyedikén Marosvásárhelyre jön át 10 napos vendégszereplésre. — Lu­kács Albert az Andreiu Muresanu-ntcai ven­déglőben mulatozott. Az ittas ember és a vendéglős között a fizetéskor szóváltás kelet­kezett, melynek során Lukács egy korsóval fejbevágta a vendéglőst, aki súlyos sérülést szenvedett. — Várady János marosvásárhelyi mészárost az áruzsoratörvény alapján 12.085 lej bírsággal sújtották. Felebbezését a tör­vényszék elutasította. Petri Sámuel marosvá- sárhelyi hentesáruüzlettulajdonost a törvény­szék a kirótt 7525 lejes pénzbírság alól fel­mentette. — Dávid Géza szászrégeni keres­kedő felebbezését, melyet az ármegjelölő­táblácska hiánya miatt kiszabott 2500 lejes büntetés ellen adott be a marosvásárhelyi törvényszékhez, a bíróság elutasította. Ugyan csak elutasította a törvényszék Czitrom Márton kereskedő felebbezését is. A keres­kedőt az áruzsoratörvény rendelkezései alap­ján 1428 lej pénzbírsággal sújtották. — Lő- rinczi Béla Marosvásárhelyi lakos az Avoda Klubtól az elmúlt évben kertészeti munká­kat vállalt fel. A rendelkezésére bocsátott pénzösszegből virágkerti díszeket vásárolt, ezeket azonban éjszaka a klub egyik helyisé­géből, ahova azokat elraktározták, betörés ut ján ellopta. A törvényszék Lőrinczit távol­létében egyévi elzárásra és 5000 lej másod­rendű büntetésre Ítélte. ■■ l»*'M Piaci áeaK CLUJ (KOLOZSVÁR). 11,11. (77/78 — 2~ 3) 575, árpa (59/60 — 4—6) 490, zab (40 3—4) 370, kukorica 450, fehér baba (3) 1850, lóheremag (8) 3600, lua rnainag (8) 5600, IEzt (0) 1120, (4) 1040, (5) 1000, (integr. 78) 1060, (80) 1060, kukorica li.zt (1) 670, (II.) 550, korpa 330 lej. Az árak franco Cluj—Kolozs­vár állomáson, zsák nélkül értendők. Széna (nem préselt I.) 240, (II.) 22í\ lucín»» é» ló­here 280, huzaszalma 100 lej­DEVA (DÉVA). Sertéslnn 48 (volt maxi­málva 41 lejre, must szabadáru), sertéskaraj 52 (volt 48 lej), I. oszt. marhahús 26, 11. rendű marhahús 24, növeudékmaihabus >2, borjucomb 40. szopóborju-karaj 44. juhhús 50, zsírnak való háj 56, szalonna 56, f* vá­gott kilója 80, szebeni szalámi 200, vegyes felvágott 80, disznóiosajt 50, kolbászok d0 lej. Marha kilója élősúlyban 20—21, export­ökör 18—20, vágómarha 14—18, vágóborjú 22—24, növendékraarha 15—18, igásökör párja 18—20 ezer lej. igás tehén 8—12 ezer, igás ló darabja 6—12 ezer, csikó darabja (1 —2 éves) 3—8 ezer, bivaly párja 15 ezer, juh 600—800, tejelő kecske darabja, 350—• 500, szopós malac 5—600 lej darabja. TIMISOARA (TEMESVÁR). Zöldségpiac: burgonya ki ója 6—7 lej. savanyu káposzta kgr. 14—15 lej, fejes káposzta 14—16 lej, paraj kgr. 14 lej. száraz bab 24 lej, lencse kilója 14 lej, borsó 22—23 lej. zöldség kgr. 14—16 lej, kelkáposzta drb. 6—8 lej. Tej és tejtermékek: Tej literje 7 lej, tejfel kgr. 55 —-60 lej. vaj kgr. 80—-iOO lej. Baromfiárak: paprikásnak való csirke párja 100—120 lej, kövér tyuk drb. 60—80 lej, sovány kacsa párja 100—120 lej, hízott kacsa párja 160— 220 lej, tojás 2.50 lej. Buza 540, tengeri 435, korpa 330, zab 550, muharmag 1050, napraforgómag 950, tökmag 1500, árjra 520 lej százkilónként. A lóheremag 40 és a lucen namag 62 lej kilónként. BUCUREŞTI. Zöldségpiac: Hagyma kgr. 2.50, zöldhagyma kötegje 1 lej, hurburgonya kgr. 4—4.40, Mohltmann-burgonya kgr. 3—• 4 lej, 6záraz bab kgr. 21—22 lej, piaci bab 20—22 lej, kalarábé kötegje 3—5, torma kgr. 10—14, lencse kgr. 20—24, petrezselyem csomója 3—4, petrezselyem gyökérrel 9—13 lej, hónapos retek kötegje 6—8, zöld saláta drb. 3—7, cékla drb. 1—3, spenót kgr. 20— 41 lej (téli spenót), fokhagyma csomója 10 —20, káposzta fejenként 2—-5, vörös káposz­ta drb. 5—12 lej, levesbe való zöldség csomó­ja 1—2 lej. Élő szárnyas és tojásárak: nagy pulyka drb. 200—260, kisebb 150—200, liba I. 95—105, piaci 75—83, tyuk I. 74—82, piaci 58—68, kis csirke párja 38—40, bá­náti csirke párja 44—48, kacsa 55—66, to* jás drb. 2—2.30. Vágott (hasitatlan) barom- fiárak: pulyka I. 55—60, II. 48—50, tyuk I. 55—60, II. 38—45, liba kgr. I. 44—48, II. kgr. 37—40, kacsa 48—53, II. 40—45, csir­ke kgr. 40—45, II. 33—40. A vágott baromfi árához, a libahús árának kivételével még 10 százalék adandó. Gyümölcsárak: citrom drb. 2—4 lej, narancs drb. 8—10, alma (piaci) kgr. 5—10, jobb minőségű kgr. 7—26. Jonat­han kgr. 12—20, dió kgr. 14—25. Húsárak: maximálva, nagyban: marhahús I. kgr. 31 lej, szabad forgalmi (nem maximáit) árak nagyJ ban lóhus kgr. 34, II. 33, III. 32. Nyersből* árak: maximálva: vörös tehén, bivaly és csi­kóbőr kgr. 42 lej, fehér tehén, bivaly és csi­kóbőr kgr. 40 lej. Hús é9 zsiradék árak: ki­csinyben: szopós borjú I. kgr. 45—46. II. 44, I nyúzott disznóhus kgr. 52—54, forrázott I disznóhus 50—52 lej. bárányhus kgr. 36—40, disznóháj 55—56, szalonna kgr. 53—54. HOLNAP, KEDDEN ESTE TARTJÁK A1 KISEBBSÉGI ÚJSÁGÍRÓK HATODIK KUL- TURESTÉLYÉT. A Kisebbségi Újságírók Egyesülete VI. müvészestélyének pompás műsora van. Báró Kemény János megnyitója után Kabos Éva fog verseiből felolvasni. G. Hihn Irén román, magy ar, német operaáriák­kal szerepel, D. Sárossy Rózsi zongorakisé- retével. Dr. Kádár Imre, a kitűnő újságíró és színigazgató „A szindarabrendezés techni­kai kérdései“ címen tart előadást, amelyben a szakember megvilágításában kifejti, ho­gyan lesz a megirott színpadi alkotásból élő színdarab. Előadását Fényes Aliz és Nagy István — a Magyar Színház kiváló művészei — bemutatással kisérik. Horosz Béla hírlap­író humoros felolvasással szerepel. Rezik Károly, a kitűnő csellómüvész Luigi Bocche­rini: A-dur szonáta, Gailard: Sarabande, Rimski Korzakov: Hindu da! és Herbert: Serenade cimii darabjait adja elő, leányának, Rezik Melindának zongorakiséretével. A mű­sor a királyhimnusszal fejeződik be. Az es­tély fél 9 órakor kezdődik és a katolikus gimnázium dísztermében tartják meg. Jegyek elővételben az „Ellenzék“ könyvosztályánál és a „Jóestét“ szerkesztőségében kaphatók. * Ha kínozza a fájdalom, úgy haladékta­lanul próbálja ki a gyógyszereket. Az Urodo- ual biztos orvosság, mely megőrzi a vér tisz­taságát és folyékonyságát, a veséket és ízü­leteket jó állapotban tartja és biztosítja a hugysav és a szervezetben levő tisztátalan- ságok kiválasztását. Az Urodonal segítségével megóvjuk magunkat a reumától, az ágyék és hólyagfájdalmaktól, szélbüdéstől, vérkeriíigési zavaroktól és a korai öregedéstől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom