Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)

1940-04-14 / 86. szám

194 0 április 14.

Bll ESÍ ÉK,

U

Mórái Sá

RAMUZ

Irta ti ESZ KE BÉLA

ARS POETICA

A rendetlen ember halála

Irta HUNY ADY SÁNDOR

Nézem a háztetőkön a vastag havat, amely még mindig nem akar olvadni es

eszembe jut róla egy régi t'ósténet, amelyben szerepe van a hónak.

A mese hőse egy borkereskedő Ez a borkereskedő Erdélyben élt és leheteti, benne egy csomó örmény vér; olyan szirtes volt piros-fekete, szőrös, kövér, hr, talmas, jókedvű, rendetlen. Kidüllesztei- te a pocakját, a mellénye és a nadrágja közt mindig kilátszott az inge. Eve*:, ivott, szivarozott, pedig olyan nehéz lé- lekzete volt már. hogy a puszta lélegzetével kifújta a sót. meg u paprikát, ha véletlenül eléje tették a tartót az asztalon.

A háziorvosa figyelmeztette is, hogy vigyázzon magára, mert. megüti egyszer a guta.

— Biztosan megüt? — kérdezte a nagy, piros ember, kíváncsian felvonva kefének beillő szemöldökét.

— Nem egész biztos, de nagyon köny- nven meglehet! — fenyegette a doktor.

— Mégis, mennyi a percent. hogy megüt? — firtatta a vérmes férfiú.

— Hát vagy ötven százalék! —-mondta a doktor. hogy megijessze.

De az örmény nem ijedt meg. Felhangzott harsány kacagása, mint a lónyentés.

— Csak ölven percent?! Nahát ezt a

partit megjátszom, doktorként! Megéri! Meg aztán szívesebben is halok belé a sörbe pörköltbe, média szivarba, mint valami orvosságszagu betegségbe! ... A családom íredig ne emlegesse, doktor in! Nem hagyok én magam után bőgő özvegyet, jajgató árváikat! 4 pénzem itt rrm- rád nekik! Arany óraláncot viselhet mindenki, aki nekem a rokonom voltig

___

Nem is spórolt a gyertyájával a beteg, fogyasztotta a lángját ahogy lehetett. Az a fajta ember volt, aki mindenünnen ellesik, mert mindig nagyon jól érezte magát. az .azelőtti helyén Elkésett otthon az ebédről, az ebédelőtti, vendéglőn sörözés miatt, a vacsoráról a kaszinó miatt. A kaszinóban megváratta a tarokk-partiját, mert alig tudták fölkelteni otthon n:, ebéd-utáni álmából. Szászrégenben meg csípte a kasszírnő állát:

— Ne haragudjék Erzsiké, hogy egy napot késtem! Gyönyörű ferhübe estem belé Marosvásárhelyen, nem volt szivein otthagyni!

Szeretve mesterségét. hogy annyit kellett utazni. Szeretett vonaton ülni. ismerkedni, látni, hallani, barátkozni Tizenöt erdélyi város szállodájában fogadták úgy, mintha hazaérkezne.

ügy is halt meg egy napon, messze, idegenben, ahogyan a doktora megjósolta. A kávéházban ült, n kasszírnő trónja alatt. Egyszerre, evett, ivott, cigányt hallgatott és udvarolt. A pincér csak annyit látott, hogy a vendég lehajtja bika fejét az asztalra, mintha aludni akarna, aztán szépen lecsúszik a székről és végigesik a bői foltos padlón, akár a zsák.

Óriási, hangos gyász tört ki odahaza. amikor a szomorú sürgöny megérkezett. Ó, szegény., hogy olyan messzi hali meg! Összeült a nagy család, megállapították, hogy mikor legyen a temetés? Kinyomut- tűk a gyászjelentéseket, szóltak a papnak. telegraf áltak a vidéken élő atya fiságnak. . *. . % ;

A temetés napján fekete posztóval keszegen kapu fogúdta a barátokat és rokonokat. 4 hálószobában ott volt a kata- fáik. Az udvarra becsörömpölt az üveges gyászkocsi, a fekete tollbokrétás, ezüst- zahlás, hat bánatos lóval

Minden együtt volt, csak a halott nem érkezett meg. Itt van a szerepe a hónak. Éppen tél volt és Erdélyben a tél nem tréfál. A mostani hó, amely miatt annyit jajgatott egész Budapest, harmat ahhoz a hóhoz képest, ami Erdélyben szokott esni. Úgy volt akkor is. A roppant hó miatt elakadt minden vonat. A koporsó megrekedt valahol, lekéste a csatlakozást. Ihába számították akármilyen bőven az időt, nem érkezett meg a kitűzött nap ra. 'A bácsi meg tudta csinálni, hogy l«. késsen a saját temetéséről

AtMEGLEPETÉS

Es úgy kell írni, mint aki nem tudja, a következő mondatnál mire. ébred?

Élni is így kell, a kettő ugyanaz Nem lehet. ...Tervszerűen“ írni; sorsunk se^i ,.tervszerű". Csak az az írás tud igazán megérinteni, alaki tani., csal: az az írás tud hatni ream, tud alkotni, amelyen érzem, hogy megszállottságban, félájult és áhi- tatos készenlétben került a papírra Csak az az írás méltó emberhez, melynek minőén során érzik a meglepetés: a létezés és a teremtés meglepetése, valamilyen félelmes várakozás. Ez az írás, mely alkot, mely örökké „kezdetben volt“, mint az Ige. A többi csak irodaion;

A VILÁG

Gide írja a „Naplójában“, hogy a művész nemcsak „valami újat“ alkot — * már ez is rengeteg! — hanem új világot teremt, melynek kulcsa örökké az ő birtokában marad. S van még egy titka is: a művész ért a bizalmas jókedvhez

Azt hiszem, mindez így van. ez a pontos és. igaz szó: a művész új világot alkot, melynek fizikai törvényei is vannak- naplementéje, flórája, faunája, külön társadalma Ez a dolga. Ebben vetélytáisa n Teremtőnek. Emberfeletti feladat, melyei megoldani tökéletesen nem is lehet s he. a hetedik napon nem lehet leülni, elege dett pihenésben, hasunkon összefont kezekkel s malmozni és ezt mondani: ..látom, jól van“! Soha nincs eléggé „jól“.

Egy id ti óta mind gyakrabban e.mli• tik Európaszerte u nevét. Pedig ami Éven mértékben növekedett szellemi tekintélye, olyan mértékben húzódott meg a csendes elvonultság, az igazig elmélyült, alkotó munka bástyái mögé. Svájci iró, francia lélekkel. A latin fajta minden jótulajdonságával s a hegy lakós szabadságot, függetlenséget kedvelő vágyakozásaival. Csak egy ilyen külön világban éldegélő iró láthatta meg előre azt, ami Európára, hosszú és alattomos készülődésével a rontás nak, reászakadt. Alá már kétségtelenül igaz, amit Ramitz évekkel ezelőtt meg irt: „Elszállt az ioö felettünk s ime a világ olyan erőknek prédája, amelyek felületen és mélységben egyaránt munkálva minden képzeletet felülmúlnak Talán egy igazság sincs, amit ki ne fordított volna az idő. Pedig a világ azt hitte, hogy megtalálta igazát. De most látja, hogy tévedett. Sötét pillanataiban a biztonságra, az európai civilizáció bizonyosságaira gondolt. De a látszólag legbiztosabbnak vélt dolgok a legbizonytalanabbaknak tetszenek. Alkot mányok, Államok, Határok és Trónok váltakoznak, inognak, összehullanak és megsemmisülnek. Hatalmas rombolás tanul vagyunk. Ilyenkor az a gondolat íogamz.'rk meg bennem: nem lenne e helyes önmagunkat is összetörni, a bennünk lévő hamis bizonyosságok bálványait ledönteni és aztán hozzákezdeni az újraépítéshez, önmagunkon ke resztül újraépíteni a világot.“ Hegyek között élő ember kiáltása ez. Az aggódó európai ember beszéde, akinek a kultúrát két szó tartogatja a lelkében: jóság és alkotás. Egyszerű jóság, mely megértéssé nemesük Az újraalkotás vágya, melynek útja a rossz, a hamis, a látszatkultura romjai között a tenné szet örök ösvényén vezet a Nép felé.

Ramuz együtt él a természettel. A természet nem járuléka, kellemes kité- rökre alkalmat adó témaanyaga, kuÜsz-• szája a müvének, hanem ható, állandóan szereplő részese. Reá valóban illik a megállapítás; homo additus naturae. 4 természetnek adott ember. Aki nem árulta el, nem tagadta meg azt a minden ember életével járó hallgatólagos nagv megegyezést, miszerint a porból lett ember a Fenr.valo után a Természeté. Ramuz nem a neo-primitivizmus éti apostola. Amiért egy alpesi naplementét az ember többre becsül egy porszívó gépnél s a balladát zokogó hegyi pa raszt dala inkább tetszik neki a néger üvöltésénél, melyre a civilizált európai „dancingban“ lötyög, abból még nem következik, hogy valaki neo-primitiv. Talán csak az, hogy nem civilizált, hanem kulturált ember. Hisz a kettő valóban olyan kettő. Civilizáció a Reuter jelentés, a tengeri zárlat, a Sürdetlcn testre öntött ,,Fekete Macska“, a sztárkultusz és Stavisky. Kuliura a „Symphonie pathétiquea Pasieur-oltás, a strasbourgi dóm, a Biblia és Edison.

És Ramuz jól látta e különbségeke’ A civilizáció elöl menekült a kultúra örök barátjához, a Természethez. Hányszor próbálta megvédeni?! Ma latjuk, hogy még eddig sikertelenül. De Ramuz bízik abban a megfogalmazás ban, amit annyit hangoztat: „A kuítu ra önmagát növeli.“ Ezt a növekedést szemléli aggódó szeretettel ez a begyeket gyóntató svájci szellemnagyság. Szeme két nagy valóságon pihen; az örök emberit megtartó Népen és az em béri örökséget négy évszak gyönyörűségeibe rejtegető Természeten. AkieZen a két valóságon keresztül nézi az éle tét, talán mindent Iát,

Sajnáld <! művészt.

HIRES KÖLTEMÉNYEK

E cím alatt, minden vasárnapi számunkban a világ irodalmának, vagy a magyar irodalomnak egy-egy hires versét közöljük. Régi ismerősöket, akikkel érdemes újra találkozni. S köztük esetleg olyanokat, akikkel az olvasó most találkozik először. Hires verseket, amelyeket érdemes magunk, elé idézni, vagy amelyekkel érdemes megismerkedni.

CANTICO DI FRATE SOLE

ASSISII SZENT FERENC VERSE

Wjv,. V ,

(Az 1200-as évek elejéről származik ez a hires költemény, amelyet Assisii Szent Ferencnek tulajdonit az irodalomtörténet. , Állítólag egy barátnak mondotta tollba. Három költői világ is találkozik a hires versben: a bibliai zsoltárok hangja, a középkor égre- szálló áhítata, de látásának a természeten való körűikordozásában a reneszánsz előhangja is felcsendül. Sok magyar fordítása közül egyike a legszebbeknek a korán elhunyt erdélyi költőnek, Dsida Jenőnek fordítása.)

Felséges úr, mindenható s jó mindenei, felett!

Tied a dicsőség, dicséret, áldás és minden fisztelet!

Mind Téged illet, Felség, egyedül s nincs ember, akt Téped méltón emleget. Dicsérjen és áldjon, én Uram, ; kezednek minden alkotása, különösen bátyánk urunk a Nap, ki nappalt ád, világit és minket megvidámít.

Fényes ö és ékes ő és sugárzó roppant ragyogása, felséges arcod képemása.

Áldjon, én Uram, asszony nénénk a Mold s minden csillagok,

kiket az égre szónál és szépek most és kedvesek és csillogók.

Áldjon, én Uram, a ml öcsénk, a Szél s az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a derűs és borús Idő. kik által éltetsz mindent, ami élÁldjon, én Uram, Hugunk, a Viz.

oly tiszta, hasznos, jóleső, alázatos és kedves ö.

Áldjon, Uram, mj Földanya-nénénk, | ki tart és táplál minket, hogy megélnénk,

ki füvet bajt és gyümölcsöt terem és sok színes virággal élénk. Áldjon, én Uram, minden ember, kit háborúság, baj, gyötrelem ért, y de tűr és megbocsájt szerelmedért.

Boldogok, kik mindent békén viselnek,

Te nyújtasz nekik, Felség, egykoron babért.

Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál.

Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak, boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem fesz kárt bennük második halál.

Dicsérjétek s áldjátok az Urat s adjatok hálát Neki s roppant alázattal szolgáljatok Neki!