Ellenzék, 1940. március (61. évfolyam, 49-74. szám)

1940-03-05 / 52. szám

ELLENZÉK 19 4 0 március 5. V Sohasem sejtett távlatokat nyit meg az uj óriás távcső a csillagászai terén Megoldódik a világmindenség állandó kiterjedésé­nek titka — mondja a csillagász, aki ismerteti az uj távcső által megoldásra váró kérdéseket KOLOZSVÁR március 4. Â világsajtóban néhány héttel ezelőtt el­terjedt az a hir, hogy hosszú és fáradságos előkészítő munka után elkészült a zseniális amerikai csillagásznak, Edwin Hubbie.-nek, 5 néter átmérőjű, különleges eljárással készült óriás távcsöve. A hírre izgatottan figyeltek fel még a mai válságos időkben is a világ minden sarkán, a végtelen világmindenség titkait kutató csil­lagászok, tudósok. Az izgalom érthető is volt, hiszen az uj óriás távcső felállítása sohasem sej- ■ tett távlatokat nyit meg a csillagászat tör­ténetében és olyan kérdésekre fog pontos, kétséget ki­záró választ adui, amelyeknek most még csak a lényegét is alig ismerik. 40 KILOMÉTERES KÖZELSÉGRE ''T Î KERÜL A HOLD ! u — Az uj távcső felállítása meg fog olda­ni minden olyan kérdést, amely jelenleg füg­gőben, megoldatlanul mered a csillagászok elé — mondja munkatársunknak Armeanca loan egyetemi tanár, a kolozsvári egyetem csillagvizsgáló intézetének kiváló vezetője. Mindenekelőtt feleletet kapunk azokra a kér­désekre, amelyek naprendszerünkkel kapcso­latban érdekelnek bennünket, mivel ez a hatalmas méretű távcső jelentékenyen közelebb hozza az égitesteket. Hogy egy példát mondjak, a hold körülbelül 40 kilométeres távolságra kerül hozzánk, ami jelentékeny mértékben meg fogja növelni a holdról felvett méréseink pontosságát, mert hiszen az uj távcsövei meg fogunk különböztetni » a holdon két olyan pontot, amelyek mind- ;i össze 9 méter távolságra vannak egymás­tól. Feleletet adhatna az uj távcső arra a kér­désre is, hogy van-e szerves ólet a holdon. Csakhogy ez ma már nem probléma, mert az eddig rendelkezésünkre állj műszerekkel kétséget kizáróan meg lehetett álla­pítani, hogy nincs élet a kihűlt, öreg boly­gón. MEGOLDÓDNAK AZ IDEGEN CSIL­LAGRENDSZEREK ti I kai — Sokkal érdekesebb titkokat Ígérnek a távolabbi csillagrendszerek, amelyeknek a mi naprendszerünket magába foglaló csillagrend­szerünk egyenlő rangú társa. Ezek a csillag- rendszerek már sokkal messzebb keringe­nek és az uj távcső, amelynek fényerőssége száz­szor nagyobb a mi távcsövünknél és négy­szer nagyobb az eddig ismert legnagyobb távcső fényerősségénél, hivatott, hogy vá­laszt adjon sok sejtett, de alig ismert kér­désre. Hogyan vannak ezek a csillagrendszerek el­helyezve, hogyan és hol állanak azoknak egységei? Ezeknek a kérdéseknek megoldá­sát várjuk, mert ezekre a csillagrendszerek­re vonatkozó ismereteink igen halványak és korlátoltak. Az asztronómia eddig mintegy félmilliárd csillagot ismert, ennyit tudott észlelni, felmérni, kutatni, ennyi szerepel a kimutatásokban, ennyi csillagról vannak bő­vebb, vagy hiányosabb ismereteink. 'Az uj távcső — a számítások szerint — nem kevesebb, mint kétmilliárd uj csilla­got fog behozni az ember látókörébe. amelynek feltérképezése, rendszerezése, fel­mérése olyan hatalmas munka, hogy azt majd csak az eljövendő csillagásznemzedékek tud­ják befejezni. HÚSZEZER KILOMÉTERES SEBES- SEGGEL A VILÁGŰRBEN — A csillagászok által észlelt legtávolabbi és legtitokzatosabb csillagászati egységek az úgynevezett ködfoltok. Ezek uj csillagrend­szer-csoportok, amelyeket csak fehér, csillo­gó foltok alakjában észlelnek a legérzéke­nyebb távcsövek. A tudomány 300 ezer ilyen ködfoltot is­mer, illetve ennyit számolhatott eddig meg és ezek közül mintegy hetvennek el is készítették a színkép analízisét. Az uj távcső értékes fet- világositásokkal fog szolgálni ezen a téren is. Eddigi műszereinkkel csak olyan csillago­kat tudtunk észlelni, amelyek 200 ezer fény évre voltak tőlünk, tehát olyan távolságra amelyet a fény 200 ezer év alatt rohan Le. Az uj távcsövei olyan rendszerek és ezek­nek a rendszereknek olyan egységei ke­rülnek az ember látókörébe, amelyeknek a földünktől számított távolsága egy mil­liárd fényév, 3tni annyit jelent, hogy a fény egymilliárd év alatt teszi meg a bőid és az észlelt csil­lag között levő fantasztikus távolságot. — A színképelemzés alapján megállapitot- ták azt, hogy ezeknek a ködfoltoknak egysé­gei fokozódó sebességgel távolodnak földünk­től. Sebességük percenként 20 ezer kilométer. ÁLLANDÓAN TERJEDŐBEN VAN A VILÁGEGYETEM? — A világegyetem eddig emberi eszközök­kel észlelt határai tehát nem állandóak, mert a világegyetem a fentemlitett elképzelhe­tetlen sebességgel terjed a végtelenben. Ez a megállapítás igazolja Lemaitre belga tu­dós már régebbi idő óta ismeretes elméle­tét, amelyet Einstein relativitás tanára ala­pozva állított fel. A korszakalkotó felfede­zés annakidején elkerülte a tudományos vi­lág figyelmét. Csak sokkal később vettek ró­la tudomást, amikor maga az uj távcső épí­tője, Hubble, állapította meg vizsgálatai alap­ján, függetlenül Leinaitre elméletétől, azt a zseniális elgondolást, amelyet a belga tudós a puszta számok segítségével felállított. AZ ÓRIÁS TÁVCSŐ TÖRTÉNETE — Az uj távcső, amely valóságos forradal­mat fog előidézni a tudományban, hosszú évek nehéz munkájával készült el. Hubble mindenekelőtt olyan üveg-összeté­telt igyekezeti feltalálni, amely a lehelő le gellenáll óbb legyen a hőmérsékleti inga­dozásokkal szemben. A kvarc-üveg ezen tulajdonsága közismert volt a tudósok előtt, de a távcső lencse-üveg ezenkívül még igen sok követelmény kel­lett megfelejen. Külön vegyi tanulmányokat és kutatásokat kellett Hubblenak végeznie, amig sikerült feltalálnia egy olyan tivegve- gyüléket, amely minden tekintetben megfe­lelt a követelményeknek. A távcső-lencse álmérőjét eredetileg 7 és fél méter nagyságúra tervezték. Később ez a kérdés közügy lett az Egyesült- Államokban, a csillagászok két csoportra sza­kadva vitatkoztak afölött, bogy nem volna jobb kisebb lencsét készíteni, mert annak elkészítése biztosabb, kevesebb kockázattal járna és az észlelt anyag feldolgozása sem tartana olyan hosszú ideig, mint egy 7 és fél­méteres mammut távcső esetében. GYŐZ A MÉRSÉKELTEBB FEL­FOGÁS — Sok vita után győzött a mérsékeltebb felfogás. A távcső átmérője 5 méter, tehát kétszerte nagyobb, mint az eddigi legnagyobb lencséé. Az uj csillagvizsgáló-szerkezetet a Pesadeua városka melletti 1700 méter magas Palomar-hegyen fogják feállitani. — A hatalmas anyagi áldozatokat kivánó távcső felállítása csakis Amerikában volt le­hetséges. Itt nem az állam, hanem a magá­nosok pártfogása, jelen esetben Rockefeller egymillió fontos gavalléros adománya tette lehetővé az uj távcső el­készítését. Amerikában vannak egyébként a legnagyobb méretű távcsövek. Eddig 11 óriás távcső volt. A Palomar-hegyi óriás lesz a tizenket­tedik. — Ennyit tudok dióhéjban, futólag az uj távcsőről és az ezzel kapcsolatban felmerült kérdésekről mondani — fejezte be nyilatko­zatát Armeanca loan egyetemi tanár, (m) h MÁRCIUSI AJÁMBÉK A SZERENCSE JELE... Az Állami Sorsiáték sorsiegye maga a sze­rencse. Márciusi ajándékként’ adjon Állami Sorsjáték sorsiegye i amelye t az I* JK8 SC-RSJECYÁP.UDÁNAL yasiro!» Húzások: MÁRCIUS 15. és 13.-án ÁLLAMI SORSjÁTÉK Kereskedelmi UíísliaRk r. í. CíaJ, P. Unirii 20. Lényeges újításokat fog tartalmazni a román-német uj állatkiviteli egyezmény BUKAREST, március -í. Röviden megemlékeztünk arról, hogy a német állatbeviteli központ megbízá­sából Goetz dr. Bukarestbe érkezett és az uj állatkiviteli egyezményre vonat­kozóan folytat le tárgyalásokat. A Né­metországba irányuló állatkivitel féltén teleit szabályozó egyezmény február 29-én járt le és ezért1 vált szükségessé az uj tárgyalások lefolytatása. Értesülésünk szerint az uj egyez­mény az eddigivel szemben lényeges újításokat tartalmaz. Az állat.kivite! feltételeit szabályozó egyezményt ed dig négyhavi határidőre kötötték. Az uj egyezményt, amely a szállítási fel­tételekre s az árakra vonatkozik, há<* FÉMEKET ÉS VASAT KAP ROMÁ­NIA A „PETROFNÁ<!wVAL KÖTÖTT EGYEZMÉNY ALAPJÁN SZÁLLÍ­TOTT PETRÓLEUMÉRT. Leon Wen­ger, a francia ,,Petrofina“ vezérigazga­tója Bukarestbe érkezett! az állami petróleuniredevenca eladásáról szóló szerződés kiegészítő egyezményének Ietárgyalására. Amint ismeretes, a mult évben létrejött egyezmény szerint, a petróleumredevenca ellenében, amelyet belföldön dolgoznak fel és késztermék­ként exportálnak, a „Petrofina“ kiilönw féle nyersanyagokat szállít Romániá­nak. A most megkötendő uj egyezmény információnk szerint ón, réz és vas szállítását fogja előírni petróleumter­mékek ellenében. romhavi határidőre kötik, a másak újí­tás pedig az lesz. hogy a jövőben a ki­vitelre kerülő állatok és a hns árát nem a német határ, hanem a román határ viszonylatában állapítják meg, \agyis az árat a németországi exportő­rök a román határig számítva fizetik ki, a további szállítási költségek vise­lése, valamint általában a szállítás lew bonyolításának felelőssége és gondja már nem az itteni1 exportőröket, ha­nem a német importőröket terheli. Ugyanezt a rendszert vezették be egyébként már a Franciaországba irá­nyuló állatkivitel terén és ezt akarják megvalósítani az Angliába irányuló ki­vitelnél. [ A CFR két és félmilliárd lej névértékű kötvényt bocsát ki. A közlekedésügyi minisz­tériumban törvényjavaslat készül, amelyben a CFR vezetősége felhatalmazást kap, hogy két és félmilliárd lej névértékű kötvényt bo­csásson ki, állami garanciával. Ezt az össze­get a CFR vezetősége a vasúti építkezések költségeinek megtérítéséből eredő hátralé­kainak kifizetésére használja fel. Újabb árverések a vámhivatalokban. A pénzügyminiszter rendeletére a vámközegek által elkobzott árukra és tárgyakra a követ­kező erdélyi és bánáti vámhivatalokban tarta­nak árveréseket: Március 12-én Zsombolyán, március 14-én Aradon, március 15-én Kolozs­váron, március 20-án Temesváron és március 16-án Nagyszebenben. A Hivatalos Lap feb­ruár 26-i (Partea IT.) száma részletesen fel­sorolja az árverésre kerülő árukat és tár­gyakat. Piaci árak: TORDA: Káposzta drb. 17—18 lej, kisfeju káposzta drb. 7—10, kalarábé drb. nagy fej 7—8, aprófejii drb. 4—5 lej, nyári rózsa bur­gonya vékája 38—42, magyar kincs burgonya vékája 22—26, murok vékája 32—36, pet­rezselyem vékája 48—52, celler drb. 2—3 nagyfejéi hagyma koszorúja 23 26, aprófejii hagyma koszorúja 12—14, fokhagyma koszo­rúja 14—16, torma drb. 2—3, cékla csomója (ki). 3 drb.) 5—6, kelIbiinbó drb. 8—10, tar­ka szemesbab litere 17—18, fehér szemes bab litere 15—16. Gyümölcsárak: fajalma kgr. 12—16, havasi alma kilója .—8, körte 14—16, aszalt szilva lit. 10—12, aszalt jlrna lit. o—7? aszalt körte lit. 13—15 lej. Tej és tejtermékek: tej kupája 6—9, tejfel lit. 44 46, tejfel kgr. 70—72, tehéntúró kgr. 24—25, juhturó kgr. 32—40, teavaj kgr. 80—115, piaci vaj kgr. 55—80. Barornfiárak: rántani való csirke párja 60—70, tyuk drb. 60—100, pulyka drb. 150—280, liba drb. 250—300, ruca drb. 110—130, tojás drb. 2 lej. Buza mázsája 510—520, tengeri 415—425, árpa 525—535, zab 545—555, lóhere 34—36, lu­cerna 53—55, szemesbab 16—17, kendermag 17—18, árpakása 11—12 lej. Takarmányárak: széna mázsája 200—210, lucerna 230—240, lóhere 230—240 lej. DÉVA: Sertés kilója élősúlyban 150 kilón felül 38, sertés 120—150 kiló között 34, hí­zott marha (bánáti) 21, exportökör 20, vágó­marha 18—19—20, vágóborjú 24—26, nö­vendékmarha 17—18, igásökör párja 15—18 ezer, igástehén párja 10—12 ezer, igásló pár­ja 8—14 ezer, csikó darabja (1—2 éves) 2500 —3000, bivaly párja 10—12 ezer, szamár drb. 1000—1500, juh drb. 320—400—150, kecske (tejelő) 300, szopós malac drb. 200 lej. MAROSVÁSÁRHELY : Kukorica mázsán­ként I. 380, II. 330—360 lej, rozs 460—-470, takarmányárpa 425, zab mázsája 500—510, lucernamag 60, lóheremag 40 lej kilónként. Kendermag 1600 lej, tökmag 1500 lej, nap­raforgómag 900—920 lej. Takarmányárak: Laza széna q. 120, préselt széna 180 lej, laza lóhere 160 l»j, préselt lóhere 220 lej, laza lucerna 160 lej, préselt lucerna 220 lej, laza bükköny 160 lej, préselt bükköny 220 lej, laza buzaszalma 60—80 lej, préselt buzaszal- ma 120—140 lej, olajpogácsa 450 lej. — Lisztárak: Nullás liszt nagyban 10—10.10, nullás liszt bánáti 9.60 lej, hármas liszt 9.50, négyes liszt 9.20, ötös liszt 8.20 lej, korpa má­zsája 280—300 lej, kukoricaliszt mázsája 460 lej. PETROZSÉNY: Burgonya 5, II. osztályú 4, dió héjában 24—26, savanyu káposzta ki­lója 7 lej, káposzta feje 8, vörös hagyma 8, fokhagyma 22, sárgarépa 8, petrezselyem 10, kalarábé 5—7, vegyes zöldség kilója 12, re­tek téli drb. 3—5 lej, kapor csomója 1—-2 lej, fehér szemespaszuly 18, tarka paszuly 20, cékla 5—6, celler 12, torma 20, kelká­poszta 2—4, spenót kilója 24, lencse 26, ku­korica 6—6.50, kukoricaliszt 6—7 lej. Gyü­mölcsárak: alma 12—14, batul alma 16—18, bőralma 12—14, körte 10—20, aszalt szilva 16, aszalt alma 8, gesztenye 30, narancs 64, citrom drb. 5, mogyoró 16. füge kilója 56, mandarin drb. 4—5 lej. — Tej és tejtermé­kek: tej literje 7, tejfel 40, édes tejszn 50, tehéntúró 20. juhturó 38, teavaj 110—120, főzővaj 85 lej, brailai túró 48. lej to­jás párja 7, tojás pária válogatva 8 lej. Ba­romfiárak: Sovány pulyka 140—200, kövér pulyka eltűnt a piacról, kövér tyuk 80—100, sovány tyuk 60—80, kövér liba 220—280. so­vány liba 130—180, kövér kacsa 130—180, sovány kacsa 80—120, csirke párja 80—100 lej. ARAD: Buza 529, tengeri 380, korpa 330, újbúza 520, muharmag 1050, napraforgómag 920, tökmag 1400, tavaszi árpa 520 lej száz­kilónként. A lóheremag 40 és a lucernamag 62 lej kilónként. — Sertés 34—36 lej, borjú 30—32, marha 24—26 lej. A VASÚTI AUTÓBUSZOK ÁRU­SZÁLLÍTÁSA ÉS AZ UTADóKöTE- EEZETTSÉG. A CFR igazgatósága rendeletet tett közzé, amely úgy intéz* kediik, hogy ha a vasúti teherautóknál szántásra adott árukat, akárcsak az üt­jük egy részén áru rapid vonattal to­vábbítják, akkor ezek az áruk az utak modernizálásáról szóló törvényben elő­irt forgalmi és úti illetékek alá esnek. Ezek az illetékek tonnánként' és ennél kisebb sulyok után 5 lej forgalmi és 5 lej útépítési összeget tesznek ki. Ha az áru átvételénél számítanak azzal^ hogy az utat egészben, vagy részben vasúton kell lebonyolítani, akkor a fel­adótól mindjárt be kell szedni a két illetéket is. Ha utólag merült fel a vas­úton szállítás igénybevétele, akkor & címzett köteles ezeket az illetékeket megfizetni az áru kiszolgáltatásakor. LEVÉLPAPÍROK, egj'szeriitöl a leg­választékosabb kivitelig, legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. * .

Next

/
Oldalképek
Tartalom