Ellenzék, 1940. március (61. évfolyam, 49-74. szám)

1940-03-31 / 74. szám

i i l l < 1 1 £ i D e, >, h ti h it in rí il k út te* ev :nt \bt ér i s 5UJ 'S 1 lan i gaz fin pri tel is eg. ZÜi ta­szi ve ke Af mi m, re gt irI ki le m GviiK k meg, valósággal in/ vagyon a lúgjaimban . . . I '/i'ii rt'ggclig ig\ h.inykódolt h némely- kor ii "iijátmugu sem tmlta, bogi mi lmja van, mi'll a vac i" lajt, v <•!'«• is vorcki'illii't- mk veit a liáta közepén pedig váltakozott a hóméi "«'klet. uiintiiu melegített jéggel kene- gettek volna. IV. I Harmadnapra envhiilést érzett mégis. \mi kicsi láza nirgiiiaruilott, az ept'tlő szive s merge miatt volt. Kivétve meg hosszakat nyüv/i rgütt, il«' ezt már politikából tette, mert r liiilt, hoi:> az ágyban ereilméuytíseb- ben lehet gondolkozni, f orgatta is. biztatta is élénk eszét, mert a megesett csúfságot min­denkeppen \is"/u ukurta adni. Egys/.er aztán kedvesen elmosolyodott, mintha banka-madarat fogott volna. Sirdo- gálá édesanyját maga mellé intette: Ha megtalálnék halni, bokrélás kalap­ban temessenek el . . . — ó, szép magzatom, jaj, kiuual tetézett uuyai sziivem. Mihajka bor -zut s melegen sóhajtott: — Immár látom is az. angyalt. Ne félj, édes fiam. anyád kiurusol . . . Mit kívánsz s kedvedre teszem! Mihájka meleg arcát arra fordította s sze­me csillogott, mint ékes fekete harmat. — Egyet még próbálhatnánk s ha osztán a se használ, letávozom a földről. — Szerit ejtem, csak mondjad aranyos magzatom, mondjad szépen, mondjad. .Mihájka magához ölelte az anyja fejit C4 meg-megállva suttogta: — Ha Dinién Ilka eljönne s egy éccakán keresztül meleg kacsóival s fényös kék sze­mivei örökké ápolna, tán akkor felépülnék... Aztán visszabujt a párnák közé: kezét so­káig a szivén tartotta, onnan szájához vitte s tenyerén hosszan csókolgatta. S aztán sz*- relmébe beleszenderedett. Úgy kilenc óra tájban a Mihájka édesany­ja egy cingár, szőke leánykát a szobába bé- liozott. Piros keszkenővel szépen bé volt ta­kargatva s fejét lehelletével illatosította. Egyenesen az ágyhoz ment :meleg kacsóját a Mihájka arcára tette s szépen költögette: — Én vagyok, Mihájka kedvesöm, anyám eleresztett, mert te beteg vagy s kívántál en- gemet ... én pedig örömest jöttem, mert én is kívántalak téged. Mihájka felvidámodott, mint egy gyermek, ki elé édes tejet tesznek. —Dimén Ilka, életemet nevelő csepp, szép leánkám . . . Később megint odabujt az asszony s eny­hülő arccal hallgatta, amit beteg fia suttog: —Ha csak Ilka maradna velem s reggelig ápolgalna, gyavulásom bizonyos lenne, úgy érzőm. Nyolc esztendős leánykáját nemsokára ké­zen fogta az asszony s azután a szomszéd szo­bában lenyugodtak. Dimén Ilka az ágy szélén ült, Mihájka fél­karját a derekára tette: — Szép virágom, urusságom, melegedtől meggyógyulok s kivirulunk közösen . . . — Édös kicsi társam — szólt kedvesen Il­ka, mire a fejük már összeért, aztán a pár­nára tették közösen. Mihájka fellobbant s Di­nién Ilka a tüze mellett reszketett. Az ablak külső talpán, iratos agyagcserép­ben, jobbra-balra lebbent a muskátli levél. A Mihájka száján uj virágjai nőttek • csendnek. — Tentijj a szivemhez, cecésen, jere egyet­lenem, jere virágozzunk. Dimén Ilka félénken rejtette ártatlan tüzit: — Márja megharagszik, szivem Mihájkám. — Szeretjük egyikamást erősen 9 az imád­ság, jere szépen. — Ugv-é nem tudja meg senki? — Soha senki, köntösöd vesd le ügyesön. A két virág kinyílott s egyik a másikhoz bujt. Mihájka gyermekesen nevetni kezdett. — Mi esik ojan jól egyetlenöm? Mihájka kicsit felemelte a fejét s mondta, mint egy mesét: — Eccer, mikor iskolába jártam, Fesszegi Botos Emre egy boritót hozott az iskolába. Az a horitó teli vót portubákkal s legesleg­előbb az én orrom alá dugta s mondta: Mi­hájka szippants. — S oztán ezt most mért mondod? — Hát azért, mert hajadnak g szép tes­tűdnek illa iából most egyet szippantottam. Dimén Ilkának jól esett a szó s örvende­zett rajta. Mihájka nyughaiatlankodni kez­dett s szenvedélyesen kérlelte kicsi párját: — Mondjad te is, hogy: Mihájka, szippants. Mondjad hamar, sokszor! Ilka egészen odabujt s szavában csak me­leg illat volt: — Éd üs Mihájkám, szippants, szippants...! a hajamnál, a számnál . . . — Ó. bejó ... ' —Lelkem, Istenem, ki egymásnak rendel­tél. segíts meg minket örökké . . . És a csend bétakarta őket . . . Reggel e kicsi leányka békukkintott az aj­tón s mindjárt futott az anyjához: — Édösanyám, a karjuk egymáson van s alusznak. — Ne beszélj, te. — Biza úgy van, nézze csak meg. Az asszony benézett s a kezét összeütötte: — Szent Isten! — s aztán közelebb bátor­jkqCMU 3S* • w -w ^ -T . O be szépek váltok, édös két gyerme­ke tu . . . Mindjárt kijött s leánykájának szigorúan megling) ta: Meg ne meni mondani senkinek u szé­les világon. Nem mondom s a nem is inniuluiiivabi, mert Ilka néninek is kell uliiiini, ugy-t* édös­anyám? v, — í gy fiam, úgy. liurungs/okor Mihájka ho k rétéi suti s Dinién Ilka csillogó szemmel mar púp előtt állot­tak. bog) halasztás iiéll.ü kihirdet lessenek. A pap kedélyesen /.édott Mihújkához: Hiszen már hollhiredot költötték s lám he szép szilied vagyon. Mihájka e'.kacagtu magát: Iliit hu lágyon kiért, ükkor tudok élni . . . Mikor a harmadikul hurungoztúk, Fesszegi Botos Emre ükkor ébredt egy korcsmái asz­talon: üres üveget szorongatott, majd a fel­állást próbálgat tu H torz. úbrázattul diinnyü- gölt: Muraiig szóvá. Isten széna . . . hol vir- gyok . . .? «‘sic van-é, vuj reggel...? A pap oltárhoz lépett s u szentelő botot bémártoltu: Asperges me. Domine . . . Dinién Ilka és Mihájka térdeuúilva imád­koztak u púdban. A templom előtti bokorra pedig visszaszál- loll a kiesi mudárku s uj élet támadását be­szélte bárom halovúny virággal. Irta; if/. GYALLAYPAP DOMOKOS M átyás egyéb országos elfoglaltságai mel­lett az erdélyi ügyeket már uralkodása ele­jén meglehetősen elhanyagolta. A helyi kér­dések intézését az erdélyi vajdára bizta, aki sokszor önkényesen és erőszakosan járt el tisztében. Az erdélyi három nemzet erezve magárahagyatottságút, biztonsága védelmére már Mátyás uralkodásának második eszten­dejében. 1459-ben országgyűlésre jött össze Meggyesen. A kiküldöttek megújították a bárom nemzet unióját, amelyet 1437-ben, a Budai Nagy Antal-féle felkelés után kötöt­tek. Ennek a véd- és dac-szüvctség jellegű egyezménynek az az érdekessége, hogy a ki­rály iránt való hüségfogadalmat, amelyet a kápolnai unió bevezető szavaiban hangoztat­tak, kihagyták az uj egyezményből s ezzel élesen hangsúlyozták függetlenségi törekvé­seiket. A meggyesi gyűlés további határoza­taiban fogalmat tesznek, hogy a három nem­zet egymás jogait, kiváltságait megtartja és kölcsönösen megoltalmazza; ba valaki az uni­ót megszegni akarná, azt fegyverrel ‘ meg­fékezik. Minden elnyomást, zaklatást, zsa­rolást, támadást egymásnak tudtára adnak s nyolc nap alatt egymásnak segélyére sietnek. Midőn a király követeket küld Erdélybe, senki azokhoz ne csatlakozzék és szokatlan szolgálmányok és adóztatások követelésénél segítségükre ne legyen. Minthogy a török be­ütések oly gyakoriak s belső zavarok és moz­galmak is fenyegetik sokszor a lakosokat, ilyenkor a nemesek és székelyek családjaik­kal és javaikkal a szász városokba beköltöz­hetnek, de tartoznak a szászokkal együtt har­colni s egymást kölcsönösen védelmezni; aki pedig ezeket a szövetségi pontokat megszeg­né, fő és jószágvesztéssel bűnhődjék és ma­radékai számüzettessenck. Feltűnő az a merész határozottság, amely- lyel a három nemzet véd- és dac-szövetséget köt egymás jogainak védelmére. Mintha tel­jesen függetlenek lennének a királytól! Sőt éreztetni merik, hogy jogaik sérelmét még tőle sem tűrnék el. Ennek a merészségnek és erélyességnek «»ka egyfelől az lehetett, hogy ebben az. időpontban Mátyás trónja még nem volt egészen szilárd. De bizonyosan az az el­lenérzés is érvényesült a határozatban, aini- vel a székelyek annak u Hunyadi Jánosnak a fiát nézték, aki kormányzósága idején ősi szokásaik megsértésével állandóan királyi biztosokat és ítélő bírákat küldött ellenőrző sükre. KÖZJOGI RENDEZÉSEK M átyás alatt igen fontos közjogi rendezé­sek valósultak meg a Székelyföldön. Az 1459-ik meggvesi országgyűlés magáévá teszi Miklósvárszék ama sérelmét, hogy Sepsiszék állandóan főhatósági jogokat akar felette gyukorolni, holott erre — a miklósváriak megbízottja. Hídvégi Bálint szerint — nincs joga. mert Miklósvárszék sohasem tartozott Scpsihez. hanem olyan kiváltságokat élve­zett, mint a többi székelység. Miklósvárszék önállósága e felfogás szerint megvalósult. Ehhez hasonló rendezés jött létre három év múlva 1462-ben. Ez évben, mikor Má­tyás Erdélyben járt. a kászon.'ak azzal a kéréssel fordultak hozzája, bogv régi, Zsig- mond királytól nyert szabadalmukat, amely szerint ők maguk választhatnak maguknak hadnagyot és birát. újra erősítse meg. A csí­kiak ugyanis nemcsak szabadalmuk gyakorlá­sában akadályozzák állandó fenyegetésekkel őket. hanem még régi szabadalom-levelüket is elvették. Mátyás helybenhagyja Kászonszék önállóságát és megerősíti szabadalmukat. Ha­sonló elintézésben részesülnek Aranyosszék kérései is. A közjogi rendezések sorában kell megem­lítenünk azokat a kiváltságokat is, amelyeket Mátyás király Székely vásárhelynek (Marosi á- sárhelynek) adott. 14f!6-ban Székelvvásárhely lakosait mindennemű vámfizetéstől örökre felmenti és vásárjogot ad nekik évenként 3 országosvásár tartására. A hatonáshodűs Ä székely nép mindig általános hadkötele­zettséggel tartozott az élvezett kiváltságok ellenében. Szabó Károly szerint „A székelyek, mint mindnyájan egyaránt szabadok, fegyver­rel tartoztak az országot védelmezni, mint az ország nemesei, fejenként kötelesek voltak á királyi seregben szolgálni“. Mátyás királynak nagyhatalmi céljai meg­valósításához erős hadseregre volt szüksége. Ezért 1463-ban a hadfelkelést uj rendelkezé­sekkel pótolta. Ebben a székelyekre vonat­kozólag igy intézkedik: „A székelyek az ő régi szokásuk szerint az ország hadseregébe erejük kétharmadát tartoznak küldeni, har­mada minden eshetőségre otthon hagyatván. A hadföíkelésre a felhívás vagy vérbemártott karddal, vagy a székely ispán levelével, vagy a vajdáéval (ha ő egyszersmind székely is­pán) történjék. Midőn pedig a szükség hir­telen való általános fölkelést kivan, a szé­kek kapitányai trombitákkal és száldobokkal és a Tüzhaiom nevű bel)eken meggyujtott máglyákkal (lármafa) hívják fegyverbe a né­pet cs aki nem kel fel, fejét veszítse. Hogy pedig hiány ne legyen a mozgósításban, vagy a hadjáratban, a székek kapitányai kötele­sek béke idején és nem éppen ritkán a fegy­verek és egyéb hadiszerek felett hadiszemlét (lustratiot) tartani, amit, ha elhanyagolná­nak, vagy nem engedelmeskednének a pa­rancsnak, szigorú büntetésben részesülje­nek“. MÁTYÁS ÚJRA RENDEZI A SZÉKELY TÁRSADALMAT. Mátyás királynak a székelyekkel kapcsola­tos valamenyi intézkedése közül legjelentő sebb az, amely a székely társadalmi berende- géebea az utolsó század folyamán .végbement átalakulásokat törvényes rendelkezésekké le­rögzítette. Az intézkedés megértéséhez szük­séges az előzmények ismerete. A székelyek között letelepedésük korában a vérrokonságon alapuló törzszervezet ural­kodott. Ennek következményeképpen a hiva­talokat és a földeket nemzetségek, nemek (6) és ágak (24) szerint osztották föl maguk között 6 fő és 24 alsó osztályra. A nemzet­ségi törzsszervezet korában a székelyek közt nem volt rendi különbség: minden székely egyenlően szabad volt, nem volt köztük job­bágy, szolgarend. Személyével mindenki sza­badon rendelkezett, szabadon költözhetett. A székely birói ítélet nélkül nem volt letartóz­tatandó, birtoka hűtlenség, vagy magszaka­dás esetén nem a kincstárra, hanem rokonai­ra, vagy a szomszédra, szóval a nemzetre szállott vissza. A székelység (siculílas) külön­leges jogalanyiság volt, mely a székely vér­ből származott és azzal járó fentemlitett jo­gok összességét jelentette és amelyet a szé­kely nemcsak szülőföldjén élvezett, hanem azt magával vitte, ha máshová költözött is. Elvben ez igy volt a XVI. század közepéig. Gyakorlatban a helyzet úgy alakult, hogy az eleinte egyenlő rangú és rendű székelyek kö­zött a XIV-ik és XV-ik század folyamán ro­konsági elágazások, kihalások és uj birtok- szerzések következtében a vérségi kötelékek elvesztették egységes és irányadó jellegüket és a birtok lett az irányadó s igy alapja a velejáró jogoknak, elsősorban a hivatalvise­lési kiváltságoknak. A birtokviszonyok egyen­lőtlensége ! övelkeztében társadalmi, rendi különbségek állottak elő. A vagyonkiilönb- ség és a katonáskodás különböző módja te­hát már a XIV. század folyamán kétféle ren­det hoz létre: az előkelők (seniores, potiores, muioreft) én a küzcnihrri'k (rommiinila •>) rendjét. Ez a két rend az idők folyamán «I«-1 «■llenté tbc került egymássul, mert a halai má­sok és előkelők elnyomták « köznépet. A közszékelyek Szolga Miklós kapitány ve/.r- lése alatt I Ifiö-hen fellázadtuk, a/, előkelők házait inegroliuiitúk, lerombolták, f« I. -«■ tT«'t. és javaikat zsákmányra vetették. Bátyú ki­rály u viszály leí'semlesitésére Sz«:ritg)örgii és Bazini János grófot erdélyi vajdát «•• szckcly ispánt küldötte ki, aki I 166-ban a zabolái gyűlésen egyezséget hozott létre a két rend között. \ törvényes rendezés határozata értelmé­ben a küzbzékely nincs alávetve az előkelők szolga* ágának, kivéve azokat, akik az előke­lőbbeknek a földjein laknak, «le ezek is sza­badon költözködhetnek. Továbbá a község nem köteles az előkelőknek szántani, aratni, kaszálni, vagy bármi más szolgálatot teljesí­teni, hacsak nem jós/.-ólából teszi. Elhatá­rozták, hogy valamiként Kézdiszékhtn \i es­küdt van, úgy máshol is választassák 12 es­küdt, kiknek egyharmada az előkelő, két­harmada a község közül választanék egi- egy évre. Hogy mennyire féltékenyek voltak a szé­kelyek szabadságukra, jellemző az a hatá­rozat. hogyha valaki az esküdtek közül a megállapodás ellen dolgoznék, vagy valaki­nek jogait tudato-an eltitkolná, vagy meg­hamisítaná, méltó legyen arra, hogy a rendek közszavazatával megnyuzzák és bőrét szal­mával kitömjék. Mindezekből megállapítható, bogv 1466-ban a székelyek között mégesak 2 rendet külön­böztetitek meg: a főbb- és közrendet (maio- res vei minores) s hogy ezek éles ellentétben állottak egymással. A zabolai egyezség után azonban a rendi küzdelem a székelyek között nem szűnt meg, sőt elharapózott. Ezek idézték elő a széke­lyek rendi fejlődésének további szabályozá­sát és a három rend intézményes megállapí­tását 1473-ban. Mátyás király ugyanis a zempléni táborá­ban jelenlevő udvarhelyi és marosszéki lovas és gyalogos székelyek panaszai következté­ben. melyek szerbit őket némely székelyek főemberek pénzszolgáltatással terhelni meg- kísérlettek, megparancsolja mérai Magyar Balázs erdélyi vajdának és székely ispánnak, hogy az egész székelység részére kiadott ki­vált áglevcle értelmében hirdesse ki. hogy a székely előkelők közül senki a székelyeket ősi szabadságuk ellenére pénzzsarolással ter­helni ne merje, mert ha ezt tenné, a széke­lyek ősi szokása szerint minden jószágból ki fog hányatni. Ezt az alkalmat használja fel Mátyás ki­rály a székely rendi állapot újabb szabályo­zására. Megparancsolja ugyanis a vajda-ispán­nak. hogy a székelyeket iras:a lajstromba és pedig a iovasokat, kik őseiktől ilyenekül származtak, külön névsorba, kiket maradan­dó megkülönböztetésül ezentúl hVfökiick (primipili) fognak nevezni, a gyalogosokat (pedites) ismét külön lajstromba. E lajstro­mokat a főemberek (primores) maguk fejé­től önkényesen meg nem változtathatják, ha­csak örök gyalázatot nem akarnak magr.kr.i vonni. Mátyás király szabályozza azt is, hogy mi­lyen feltételek alatt lehessen egyik rendből a máük felsőbb rendbe átlépni; meghagy­ván, hogy sem a gyalogos nem lér.hst át a magasabb rendfokozatba a vajda és székely­ispán tudta nélkül, sem a lófő, hacsak 3 nyíl földe nincs. A három rendről (primőr, primi- piluc, pixidarius) tehát a székelyek között tulajdonképpen csak ettől kezdve beszélhe­tünk. Ugyancsak ebben a rendeletben esik szó a székelyek adómentességéről. „T>idva.evö --- mondja a rendelet — hogy i mi hü «ztke Íveink sem nekünk, sem embereinknek örök időktől fogva soha semmiféle pénzfizetéssel, # készséggel nem tartoznak, hanem csak ön­kéntes és készséges ajándékokkal. akkor, amikor a magyar királyok házas-águknak, vagy fiók születésének örömuniiepéí ülik. (('körsütés vagyis lebélyegzés a király szá mára.). MÁTYÁS KIRÁLY VISZONYA A SZÉ- KÉLYEKHEZ. Történelmi távlatiból nézve áldásos volt Mát yás szervező és fegyelmező irányzata, de a szabadságukra féltékeny, «la*.»?. 2abolút- lauságra hajló régi székelyeknek bizonyosan nem esett jól, hogy a kirilv oL-sn g)ökeresen belenyúlt ősi szervezetükbe. Egyéb okuk is volt a panaszra. Mint ijasok, nagy hírnévre tettek szert Mátyás hadi vállalkozásaiban. Rosszul eshetett nekik, hogy a fekete se­reg“ felállításakor a király reájuk kiváltsá­guk e mere mégis adót akart vetni Buzgón resztvettek tehát abban a mozgalomban, amely Erdély három nemzetét lázadásra ser­kentette Mátyás ellen. 1467 augusztus 13-án erdélyi főnemesekkel és szászokkal egye­temben ők is megjelentek a kolozsmonostori konvent előtt és olt együttesen kijelentették, hogy az erdélyi részek, sőt egész Magyaror­szág elnyomott szabadságainak védelmére és visszaállítására Mátyás ellen szövetkeznek. Mátyás a lázadás hírére személyesen indult Erdélybe seregeinek élén. mire a lázadók le­tették a fegyvert. Mátyás a meghodolóknak megbocsájlott, a többieket kegyetlenül meg­büntette. ~ ' ' ' ' '

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom