Ellenzék, 1940. március (61. évfolyam, 49-74. szám)
1940-03-27 / 70. szám
£ I 9 4 0 március 2 7. TÓTH SÁNDOR: ELLENZÉK mi s Színes visszaemlékezés városunk nagyhírű bohémtanyájára. Rég elfelejtett nevek elevenednek meg az emlékezés tükrében iú! JDI k'll gióH i C dia rcosiqos §9 }I1b i9a -ifcd ievöíü.1 !ÍSB 85 Az alábbi színes megemlékezést Tóth Sándor lapszerkesztő irta városunk legendáshírű bohém kávéházáról, a Thaliáról. A kartárs és egykori törzsvendég meleg hangján emlékezik meg az egykori kávéházról, amelyet „elsodort“ a kérlelhetetlenül rohanó idő. Tóth Sándor visszaemlékezését a kisebbségi újságírók március 15-i kulturestjén Forgács Sándor színművész olvasta fel nagy sikerrel. Hölgyeim és uraim, talán furcsán hangzik a bevezetés: A műit napokban egy középkorú, erősen szürkülő hajú sétáló megállt egy elegáns autóüzlet kirakata előtt s bár sem pénze, sem szándéka nem volt az autóvásárláshoz, sokáig állt a kirakat előtt és aztán lehajtott fejjel, elgondolkozva lassan tovább indult. Ez a bizonyos középkorú és erősen szürkülő kíváncsiskodó én voltam. Én álltam meg annak az autóüzletnek a kirakatánál, amely a régi Hunyadi-téren, a mai Operával, a régi inagyar színházzal szemben van. Ez a helyiség volt valamikor a Thalia-kávé- ház s én most a régi kávéliáz előtt úgy álltam meghatódva, gyermekesen elérzékenyiil- ve, mintha a legkedvesebb hozzátartozóm, vagy barátom sírjánál venném le a kalapomat. I Kolozsvár annakidején a kávéházak városa volt. Azt lehet mondani, hogy mindenki ■ hozzátartozott egy kávéházhoz. Önök között, hölgyeim és uraim, sokan nem ismerték ezt a régi békebeli kávéházi életet. Nem akarom nagyon öregiteni magamat, de azt hiszem, hogy sokan vannak a hallgatóság soraiban akik a kolozsvári kávéházak aranykorában kapuciner és feketekávé helyett még anyatejjel táplálkoztak. A legelső kávéház a Ki- kaker volt, ahol a kávés, Bódi bácsi, megütközött azon, ha néhanapján valamelyik vendége pezsgőt kért, a második üveg után pedig tudomására adta, hogy az ő helyisége ilyen kilengésekre nincs berendezkedve. Ebben a kávéházban soha nem hosszabbították meg a zárórát és soha nem volt zene. Ennek dacára megvolt a hatalmas törzsközönsége s ez a közönség alkalmazkodott Bódi bácsi puritán szempontjaihoz, amiken ma mosolyognának az emberek. A szintén zenementes Newyork-kávéháznak is megvolt a maga külön közönsége. Az Európa-kávéház már zenés helyiség volt, ide néhai Breiner bácsi, a kávés, lehozatta a leghíresebb pesti cigányzenekarokat és nem fizetett rá az üzletre. Hires hely volt még a néhai Grand- kávéház, ahol valamikor nagy kártyacsaták folytak és ki nem emlékszik a régiek közül a Gárdonyi-kávéházra a Bánffy-palotában, széleB terraszával. De ezenkívül rengeteg kávéház zajositotta a város éjszakai életét. A háború előtt nyílt meg a Ferenc József-ká- véház és bár Kolozsvár lakossága félakkora volt, mint ma, ez is megtelt közönséggel. Aztán a női zenekaros kávéházak a Iorga és Memorandului utcákban és Keresztes bácsi Julin Maniu-utcai különös helyisége, ahová éjfél utáni bablevesre mentek a bohémek. De ki tudná felsorolni mindazokat a kisebb kávéházakat, amelyben tombolt a jókedv, a zene harsogta, bömbölte ki az utcára, hogy odabenn csak a mának élnek az emberek. De mindezeken felül volt egy különleges bohémkávéháza a városnak, a Thalia. Nem volt akkora, mint a Kikaker, vagy a New . york, aki kiváncsi rá, megnézheti az autóle rakatot, amely' helyébe költözött. Húsz éve lehet annak, hogy a kávéházat autóüzletté alakították és ezzel eltűnt valami a város ból, amit költők a város arculatán színfolt nak, vagy valami ilyesminek neveznének. Hölgyeim és uraim, én most erről az első dort* kávéházról akarok megemlékezni. Fon üossága, vagy még inkább, jelentősége nincs a dolognak s talán lesznek, akik helytelcni tik, hogy egy újságíró nem tudott más té mát választani, de bizonyára akadnak olya nők is, akik megértik, hogy vannak emlékek amelyektől szabadulni nem lehet és amelyek tői nem is akarunk szabadulni. Vannak el sárgult papírok, összeszáradt virágok, össze gyűrt szalagok, ezeket féltő gonddal őrizzük s csak nagyon meghitt barátainknak mutatjuk meg. Engedjék meg, de valahogyan ilyen meghitt körben érzem magamat, ahol őszintén, bizalmasan lehet beszélni és igv mondanivalóimat, minden mesterkéltség, minden írói póz nélkül úgy közlöm, mintha mindnyájan ott ülnének az elsodort Thaiia-ká- yébíz nagy törzsasztalánál, amelynek helyén ma autó, traktor és más technikai remekmű áll. Mindenekelőtt tudniok kell, hogy a Tha- lia-kávéház valóságos hid volt az akkori magyar színház és a közönség közölt. Janovics Jenő dr. igazgatta a magyar színházat s ő egy napon főpénztárosának, később helyettes igazgatójának, Parlagin Lajosnak pénzt adott arra, hogy a megüresedett helyiséget kivegye és ott kávéházat csináljon. Janovics Jenő, akivel sokat harcoltam, de akit őszintén nagyrabecsülök, valószínűleg a saját kényelmét is nézte a kávéház alapításakor. A színház remekül ment, Parlagin Lajos a jobb keze volt, igy kézenfeküdt ez a megoldás, hogy a színházzal szemben egy kávéházat kell csinálni. Persze az elsőszámú törzsvendég maga Janovics volt, innen könnyen kiszolgáltatta magát és csak busz lépésébe került, hogy kellemes környezetben tölthesse el szabadidejét. Es a kávés, Parlagbi Lajos? Hát ilyen kávés nem volt és talán nem is lesz. Mint említettem, Janovics után következett a színház vezetésében, tehát a kávésság második foglalkozása volt. Egy kávés, aki tegeződölt úgyszólván minden vendégével! Nemcsak ismerte a vendégeit és tudta mindenkiről, hogy ki fia-borja-bagja. hanem tudomása volt a legbizalmasabb dolgáról is. Ez természetesen magával hozta az anyagi természetű ügyeket. Parlagin házibankár is volt, bár gyanítom, hogy erre a ténykedésére nem egyszer ráfizetett. Mondanom sem kell, hogy nem aranygyűrűk és óraláncok ellenében folytak le ezek a „tranzakciók“' és nem is kamatra, de a derék Lojzi mindenkinek rendelkezésére állt s azt hiszem, hogy ritkán fordult elő, hogy valaki rosszhiszemüleg megkárosította volna. Esté, a színházi előadás után, amikor nagy megelégedéssel becsukta a színház Wertheim-kasszáját és a titkári szoba ajtaját, letelepedett körünkbe. A felesége, egy fáradhatatlan, kedves uri- asszony, a kassza mellett ült egy kis asztalnál, figyelt minden reklamációra. Nem tudora eléggé leirni, hogy milyen családias hangulat volt ebben a kávéháziján. Annyi bizonyos, hogy itt mindenki kitünően érezte magát, úgy jött ide be, mintha az otthonába ment volna. A kávés, a pincérek, a vendégek, mind ismerték egymást. Ha betévedt valaki idegen, mindenki felütötte a fejét: hát ez ugyan ki lehet? * Most pedig beszélek a vendégekről. Kik is voltak törzsvendégei ennek a kávéháznak, amely tiz-tizeuöt kolozsvári kávéház mellett nagyszámú, állandó közönséget tudott biztosítani magának. Az előbb azt mondtam, hogy ez a kávéház hid volt a színház és közönség között. Ne felejtsék el, hölgyeim és uraim, hogy akkor pezsgő színházi élet volt Kolozsváron és hogy erre hivatkozom, elmondom, hogy például a Luxemburg grófja, Kis gróf, vagy Éva egy szezonban elérte az ötvenedik előadást. Zsúfolt házak melleit ment nemcsak a bemutató, hanem a huszonegyedik, sőt a negyvenkettedik előadás is. jMikor vége volt az előadásnak, a közönség egyrésze fellelkesülten átköltözött a Thaliá- ba és átjöttek a színészek is. A sziuészeket és újságírókat hossza törzsasztaluk várta, ide telepedtek le az úgynevezett bohémek barátai is. A törzsvendégekhez tartoztak az akkori honvéd tisztek is. Szintén külön asztaluk volt, de este felbomlott az asztal, mert mindenkinek volt a polgári társadalomban barátja. Szóval: itt nem volt a katonaság és civilek között differencia. Általában nem emlékszem arra, hogy valamelyik mulatozás botrányba fulladt volna, itt mindenki jól érezte magát, kedvére dirigálhatta a cigányt és senkinek sem jutott eszébe a másikat megsérteni. Igaz, hogy abban az időben még nem volt szokás táncolni asztalok és székek között, más ember tányérja előtt, amit a mai ifjú hölgyek bizonyára megütközéssel vesznek tudomásul. Bár nem volt tánc, mégis sok szerelem, házasság és az ezzel járó bonyodalmak indultak ki és nagyon sok válás akkordjai végződtek ebben a kávéházban. És most, amikor a nagy kirakatüveg mögül beleskelődtem a régi helyiségbe, magam előtt látok arcokat, jellegzetes alakokat, pedig ezek az intim berendezéssel együtt régen eltűntek. Katonás tartásu, szigorú tekintetű öreg ur szivarozik az egyik boxban, igen, Sárpy nyugalmazott csendőrezredes, vele egy nagybajusza idős ur, dr. Fischer Róbert, akinek ugyancsak pecsétes a ruhája, de annál tisztább az agya és jelleme. Most gondolok először arra, hogy is kötöttek ki ezek erre a bohém partra? Egyikük sem járt színházba, egy-két órát ültek csendesen s aztán hazamentek. Dr. Kulin Ernő, a tragikusan elhunyt fiatal ügyvéd itt rendezte pezsgős vacsoráit, innen irányította távirali fogadásait a pesti lóversenyekre s ha nyert, itt kereste fel a pénzespostás. Egy alkalommal egy halom bankjegyet gyűrt zsebre, de a bankók hajnalban már átköltöztek a főpincér tárcájába. A legérdekesebb vendég azért mégis Tavasz}' Sándor volt, azaz Tavaszy bácsi. így hivta az egész város. Kitűnő megjelenésű, ápolt, szép öregember volt. mikor télen mosómedvebundájában végigment az utcán, meg' fordultak utána az emberek. Mindenki ismerte. de senki sem tudta, hogyan került ide tulajdonképpen s miért ment ki 20 évvel ezelőtt, 64 éves korában Mexikóba? A háború alatt bukkant fel, könyvtártiszt volt, az impériiunváltozás után pedig kiderült, hogy angol állampolgár. Egyideig Végh ügyvéd irodájában dolgozott, de egy napon otthagyta.-—- Mielőtt eljöttem volna — közölte baráti körben — elintéztem valamit. Bejött az irodába egy megijedt szegény asszony s törleszteni akart az ügyvédi tartozására tiz koronát. Az ügyvéd nem volt otthon. Kikerestem az aktáját s akkor láttam, hegy egy egész csomó ilyen régi követelése van a principálisomnak s ezeket most. elővette. Kituszkoltam az asszonyt s az egész paksamélát bedobtam a tűzbe... Ezütán nyelvórákat adott és ezzel sokat keresett. Nagy spiritiszta volt, de ma sem tudjuk, hogy ő ugratott minket hátborzon gáté történeteivel a Thaliábau, vagy ő hitte el a mi Ióditásainkat. Tény az, hogyha le ült az asztalhoz, ott senki sem unatkozott Kifogyhatatlan volt a történetekből, végig csavarogta a félvilágot és beszélt vagy hat nyelven. Egy napon eltűnt, mint a kámfor, nem búcsúzott el senkitől. Jellegzetes alakja volt a Thaliának Hety- tyey Arankának, a drámai hősnőnek öccse, Stettner Tamás. Isten bocsássa meg, de hozzátartozik a történethez, hogy Tamásnak félszeme volt és a másikkal sem a legjobban látott. Ebéd után bejött és leült egy másik vékonypénzü bohémmel kártyázni. Egy alkalommal Parlagin kibicelt neki. Az első partit elvesztette. Odafordult a mellette ülő Parlagijához: — Lojzi, adj egy koronát. Parlagbi készséggel átnyújtotta a koronát. A második partiban is Stettner a vesztes. Ismét odahajolt Parlaghihoz: — Adj egy koronát, kedves Lojzi. Az uj partinál, mikor Parlagbi látta, hogy a harmadik koronájától is rövidesen búcsúzni kell. szép csendesen felkelt a székről és eltűnt. Stettner, aki ezt nem vette észre, pár perc múlva odahajolt az üres székhez: — Lojzikám. még egy .koronát. Mikor felfedezte a finanszírozó kibic eltűnését, könnyedén odaszólt a partnerének — Komám, nyertél két koronát, egyet adtam, egyet megadok holnap. De légy szi vés, fizesd ki a kártyát és a cechemet . . . A törzsasztalhoz tartozott ^gy vidéki or Vostanhallgató, akit Várkonyi Mihály eine vezeti „Százszorszép“-nek választékos öltöz ködése miatt. Százszorszép egy gazdag szesz gyárosnak büszkesége és reménysége volt Mindig volt pénze és bőven telt arra, hogy szinházba ötkoronás jegyet váltson. Követke zetesen egy helyre ült: földszinti bal pros- ceneum 1. szám. Egy operettelőadás után félrehivott engem a kávéházban. Az izgalomtól magán- 'kívül volt. Bizalmasan, becsületszó mellett közölte velem, hogy Sugár Jolán, a szub- rett, szerelmes belé. Minden előadáson neki játszik, folyton oda néz, ahol o ül. Nem, nincs tévedés. Holnap virágot küld neki. Arra kér, hogy mutassuk be a művésznőnek. Egy óra múlva az egész tömegasztal tudta a dolgot, inert Százszorszép külöu-kiilön mindenkinek elmondta. — Na Százszorszép, most megugratunk — mondta Várkonyi Miska. Sugár Jolán kedvence volt a kolozsvári közönségnek. Magánéletében azonban kevesen ismerték. Nem járt sehova. Én soha nem láttam étteremben, vagy kávéházban. Égve dűl jött a színházhoz és egyedül ment haza Zárkózott természet volt, magánéletében tel jesen ellentéte a szinpad' tüzes, tempera mentumos szubrett jenek. Nyilvánvaló volt hogy Százszorszép becsipett néhány pillantásától, amit játszás közben ónkénytelenül u színpadhoz legközelebb lévő páholy felé ve-' tett. De a törzsasztal úgy határozott, hogy' Százszorszépet megbünteti elbizakodottsága-, ért. A bemutatást mindenféle kifogásokkal ha-! lasztottuk, de üzeneteket hoztunk a művésznőtől. Százszorszépet ez valósággal megőrji-j tette. Mindeu este ott volt a színházban,' amikor Sugár Jolán játszott és minden előadás után pezsgőzött a Thaliában. A halk- szavu, jórnodoru fiatalember krákéler lett, mindenképpen valami hőstettet akart csinálni. Elhanyagolta az egyetemi órákat, az öreg, szeszes pedig hetenként kapta a táviratokat,' hogy újabb és újabb pénzt küldjön. Most, már mi is megsokaltuk a dolgot, de nern, vállalkozott senki arra, hogy felvilágosítsa éá kijózanítsa. Sugár Jolán pedig semmit sein tudott az egész heccről. Egy napon aztán kiderült minden. Olyan befejezést nyert a tréfánk, amire nem számítottunk. Százszorszép gazdag papája élete párjával bejött Kolozsvárra, hogy utánanézzen a dolognak. A fiú kétségbeesve vallotta be szerelmét és kijelentette, hogy agyonlövi magát, ha nem engedik, hogy az imádott nőt elvegye feleségül. Idősebb Százszorszép meglepő gyorsasággal határozott. Megtudakolta Sugár Jolán lakáscímét és feleségével együtt beállított hozzá. Komoran és röviden megkérte a fia számára a művésznő kezét. — őszintén szólva — mondta az öreg Százszorszép — nem igy képzeltem el fiam házasságát. De ő ragaszkodik hozzá, hát legyen. Én jómódú ember vagyok, el tudoni magukat tartani, csak arra kérem, hogy becsülje meg a fiamat és hagyja ott a színpadot. Sugár Jolán szóhoz sem tudott jutni. Azt hitte, hogy őrülttel van dolga. De aztán nagynehezen tisztázódott a helyzet. Most aztán Százszorszép bácsin volt a csodálkozás sora. Hogyne, mikor a művésznő a fiát még látásból sem ismeri. Az ő fiát, aki minden este ott ül a proscenium páholyban, ahol csak grófok ülnek . . . A hecc fináléja az, hogy az öreg még aznap hazavitte a fiát. Azóta se láttam Száz-, szorszépet. . . Mi pedig betekig nem mertünk Sugár Jolán szeme elé kerülni... > Hölgyeim és uraim, röviden még egy pát színes felvétel erről az elsodort kávéházi-?! Meg kell említenem, hogy a mi asztaltársa Ságunknak nagyon kedvelt és megbecsült Iá togatója volt dr. Tataru Coriolan őexcellem ciája, Szamostartomány helytartója, aki a háború előtti években mint tartalékos ka; tonaorvos teljesített szolgálatot és soha sem ment el a Thalia mellett, hogy be ne nézett volna. A kávéház közönsége, mint már be< mutattam, nemcsak újságírókból, színészekből, katonatisztekből állott, hanem vegyesen volt ott ügyvéd, orvos, kereskedő, diák, a legtöbb hazulról jólszituált fiú és ezek kö zott sok román. Ez a különleges kávéházi közönség na gyón szerette a színészeket s valósággal lek kesedett értük. Ebéd után nagy kibicközön ség nézte végig Janovics Jenő és Kertési Bandi, a hires komikus dominópartiját. Janovics szerette a hecceket és legnagyobb örö me volt, ha két-három órai dominózás utáf. egy koronát elnyert Kertésztől. As ősbohéir Kertész Bandi, a Kis gróf Kocsonyájának utolérhetetlen alakitója, időközönként kima' radt a kávéházból. Ilyenkor a főurnái voi' némi baj s meg kellett várja, amíg uj fópin cér váltja fel a régit, vagy valamelyik ka rátja rendezte az ügyet. . . Most már szegéül Kertész Bandinak nincsenek ilyen gondjai Végkép kimaradt az összes földi kávéházak ból. . . Fekete Miksa és néhai Csapó Jenő —- \ harctéren hősi halált halt bonviván — lova', tartottak és nyáron lóháton jöttek a kávé házhoz, Gálosi Zoltán pedig motorbicikhve! Poros és olajos volt, mindenki menekült tő le, mert azt ambicionálta, hogy fogjon vala kit, akinek a kávéházi márványasztalra le rajzolja a motorbiciklije szerkezetét. Neh) hangosabb szavak, kifakadások hallatszotta! a felső törzsasztal felől, de senki sem fi gyeit oda, mindenki tudta, hogy Körmendj Kálmán, a hires „Liliom“, aki most már l Liliomot odafennt játszhatta, Simon Marosa val ül együtt. És csak az idegen rezzent ősz sze, mikor valami hatalmas csattanást hal lőtt, hiszen mindössze dr. Náthán Móric, at ügyvéd ejtette le a parkettre a többkilós vas botját. Akkor a kalaber, dominó volt a szó rakó z tató játék, de bizony a kisteremben sokszo! reggelig tartott a nagy játék, jelentős diffe renciával végződve. E kisteremnek egészei más közönsége volt. többnyire gazdag fiák akik az elsejei apanázst egy éjszaka elkár tyázták. Itt kártyázta el Hunyady Sándo készpénze után, féláron a lakását és koszt ját. amit a kiadója aznap előre kifizetett hogy legalább azt biztosítsa ifjú és bohénl munkatársának. Szintén Hunyadyval történt hogy egy délután, amikor az eső ömlött a, utcán, rosszkedvűen állított be a kávébázba Felemelte az egyik lábát és megmutatta » cipőtalpát az asztaltársaságnak. A kilyukad Az elsodort Thalia-kávéház
