Ellenzék, 1940. február (61. évfolyam, 24-48. szám)

1940-02-04 / 27. szám

Í&4& 'fWSrari? & Z ÉK îi A JÁRVÁNY As uicít mély. híg sarát szétfrecskelte « körorvos gépkocsija a házak falára, melyeket csak mostanában meszeltek patyolat fehérre gondos asszonykezek, az ősz tiszteletére, /I gépkocsi fennebb, az otromba kis községháza előtt megállóit, e/ső ajtaja kinyílt, csupaszra borotvált, bajitsstalan kerek férfifej bujt elő, majd tétovázva kidugta lábát is. amin térd­nadrág és bakancs-szerű barna cipő volt: ki­lép jen-e a sárba? A körorvos volt, aki a hm - madik faluban lakik és onnan igyekszik be­folyásolni körlete szánalmas egészségügyi vi­szonyait. A községháza alacsony homloka alatt egyr embert látott ácsorogni s magához intette:-f Kidobpittttta a bíró a gyűlést? Lehet. Én nem hallottam. Csakugyan a reggel mintha doboltak volna valamit, ejisze az. adó végett. Azt szokták. — Hányán haltak meg már a faluban? ‘ " Ősziidoben az ember is hull bizony, mint a légy. Az orvOS kicsit felbosszankodott: — Ne beszéljen félrel A járvány követhez- (ébeh hányán haltak meg? Miért nem jelen­tette a bitó, hogy tífusz ütötte fel a fejét a faluban? Tavaly is csak akkor tudtuk meg. amikor már javában dühöngött! Ma délelőtt véletlenül jutott a fülembe, hogy ismét két halottjuk van! Miért nem fertőtlenítette min­denki a kútját a mult esztendőben, amikor megparancsoltam, mi?! És most nem jönnek el a megbeszélésre! --- hereit bele mindjob­ban s szőke áram piros foltokat festeti a harag. —-Hát bánom, én, ha mind megdögle- nek is, de a megyénél engem vonnak kér­dőre! Hogy a gép berregett, az orvos arca Is megenyhüli, nein akart haraggal elválni, alapjában nem volt veszekedő ember, csak ez az eset felbosszantotta kissé. Béhülékenyen még megkérdezte: — Magát hogy hívják? ’ ‘A felelet mogorva volt: Kádár Ferenc. ^ Remélem, magánál nincsen beteg? s el is masölyodott a doktor. De a másik férfi arca honok poli s halim- tóit a nézése is, ' ’ ; Lgy perc s már eldurrogött az öreg szür­ke kocsi, mélynél: kerekei moşt a templom- hentes kétszáz év előtti törésekkel lyuggalött falát ftecsheliék teli sárral. Kádár t éfenc kihozta magát, báránybőr- bői készült sapkáiét hetykén előre tolta a •Semere. Az ő fülébe merészel ordibnlni egy ilyen nadrágos jött-ment?.,. Aztán benyitott a községházába, amelynek tulajdonképpeni hivatása az alkoholfogyasztók szenvedélyé­nek kiél égi! ése volt. Amint a pádon ülve merengve nézte az asztalon álló decisüveget, mégis furdalta va­lami. Miért vált kiváncsi a dok tor az ő ne­vére? Talán már feladta valaki az anyósát? IS ein. az nem lehet. azt senki sem tudja, hogy R véhíisszcny nyomja az ágyat. Az orvosnak pénz heilétie, aztán ima néhány sort a pa­tikusnál?, akinek szintén pénz keli. Hát csak fájjon a doktor foga a pénzre, Kádár Fe­rencnek ver sincs egy bánija sem, a disznója is megdöglött a mult héten. A nagyobbik fiáért, akit olyan nagyon szeretett, hogy most îs díszövül a torka, ha reá gondol, háromezer lejen felül fizetett hét esztendővel ezelőtt az orvosnak, városon, mégis meghalt. Ne is lás­son azóta doktortl $ Mig Kádár Ferenc ellátta a pajtában a barmokat, a házbeliek is kikászálódtak vac- kukból, mély az emberi testek pállott sza­gával ásított utánuk. Csak a vénasszony ma­radt ágj'ban. Ma reggelre egészen kivilágo- sodntt az őszi táj, hóharmat lepte be ezüst fehéren a házak tetejét s csipkés finom zúz­mara-ingbe öltöztek a faágak, csak a sár maradt barnán, szívósan dacolva a levegő fa­gyasztást kísérletével. A gazda később kiadta a parancsot; — Ma osztán betegeskedés ne legyen! Min­denkinek fel kell kelnie az ágyból, halljn-é, anyám? — fordult az anyósa felé, aki sza­porán pillogtatott s arca beletorzuh, torka beleszáradt a sok jajgatásba és lázba, mely forrón gyötörte belsejét. — Osztán egy műk- kanás se legyen, ha jön a doktor! Máskor fájhat a feje, vagy akármije, heverészhet tő­lem, amennyit akar, akkor is, ha semmi haja nincsen, bánomisén. De ma fel kell kelni! Vette a kucsmáját s kiment a kapu elé, szétnézni: jönnek-e már? Az este későn azt is kidobolták, hogy ma senki el ne merje hagyni a házát, mig az orvosi vizsga le nem jár. Nyugtalankodott az anyósa miatt: még valami bajt hoz a fejére ez a vénasszony, már parancsolni sem lehet neki. Az imént feleletül még jobban kezdett rimánkoáni? .Jajhasam.! szakadj megbelem! fejem-jejem, jóistenem' Gyorsított léptekkel sietett vissza a házba: < — Felkelt?! Keit a nagynyavolyátl Keed nem ért magyarul? Mingyárt itt lesz a dok­tor s ha keédet meglássa az ágyban, még azt találja hinni, hogy heed beteg! A gyer­mek is fel tudott, kelni. lám, csak heed sze­reti olyan erősen az ágyat! Miket beszélsz, tee? — torzult feléje a mély, süni ráncokra fonnyadt arc, melynek két élén furcsa, dísztelen pirosság égeti. Sze­ntének fénye is különösen, ragyogva szúrt át n szobai homályon. — Te istentelen, tee! Méghogy én nem vagyok beteg? Hál érzed te, hogy mi vagyon az én beleimben? Jaj- fejem, mingyárt szétreped, rögvest megha­sad, meg! A menyecske, az ő leánya, akit nyolc esz­tendővel ezelőtt adott férjhez Kádárhozoda­dobta a vénasszony fekete szoknyáját az ágyra: — Keljen csak fel! Már elég rói! Osztán majd visszafekhel! — Fut a viz, fut a pulisz- haviz! — ugrott a kályhához; — Magát már kéretni is kell, nem elég. ha az ember meg- mongya szépen! — húzogatta a száját, majd ötéves kisfiút elszalaszotta egy fazékkal ví­zért a kútra, hol teli van a veder. . -— Nocsak, egy-kettő! — szögezte le Ká­dár és helyei foglalt a kanapén, hogy ciga­rettát sodorjon. A felesége ezalatt már fel­adta a bluzot. meg a szoknyát az öregasz- szonynah. De Katinén nem tudott feltápász- kodní a párnák közül. A férfi is odalépett. átnyalábolták a nyakát, derekát és elhurcol­ták a kályha mellé, ott székre ültették. Ka­tinén homlokáról patakzott a verejték, fo­gai mégis vacogtak a hidegrázástól s folyton a fejéért, meg a hasáért nyegödözött. — Csak ne csapjon nagy lármát! Ha pedig jő a doktor, meg se szusszanjon! — figyel­meztette Kádár s már indult is újból a kapu elé. \ égre feltűnt az utcán a körorvos lapos tetejű sapkája, vele jött a bíró és az egyik esküdt, ciki a doktor műszeres táskáját ci­pelte. Kádár mellében furcsa izgalom dagadt, amint meglátta az egészségügyi „bizottsá­god', jóhangosan becsattintotta maga után a kaput. •— Osztán egy nyekkintés se legyen! —- rivalt rá újból az öregasszonyra, ingerülten az izgatottságtól. A fiatalasszony is gyorsan rendezgetni kezdet! a házban, most vette észre, hogy a gyermek mosdás után a kendőt a kanapén felejtette, a puliszkafőző fazék is szem előtt volt, tartalmát csak imént bo­rította ki az asztalon lévő lapitóra, dús pá­rája ömlött a levegőbe, — No, van beteg? Nincs beteg? — ter­mett a szoba közepén a körorvos. — Min­denki egészséges, mint a makk, ugye? — s emberi alakok után kutatott a szoba ho­mályában. — Aggyon Isten maguknak is! — figyel­meztette a belépőket a gazda, aki leginkább meglepődött, mert sem nem kopogtattak, sem nem köszöntek a belépők. Előráncigált egy széket; —• Tessék leülni! Egészségesek va­gyunk mü mind. A gyermek... Hol is van a gyermek? — nézett szét. — Már megszo­kott, fene a lábát, elment az oskolába. Pedig megnézhetné a doktor ur, hasad ki as arcú ás egészségtől — s elpirult, megakadt be­szédében, persze a gyermek még nem is jár iskolába. A következő pillanatban pedig elsápadt a gazda, Ugyanis as onos tekintete nagyon megakadt a kályha mellett görbülő vénasz- ssonyon. Homlokát összeráncolta, odalépett; — Ki ez? Maga sem beteg, nénike? Na­gyon vörösek a szemei! Kádár, mintha sóvá dermedt volna. Az ur már le is guggolt az öreg te-t, előtt., Katinén pulzusát számolgatta, homlokához értette ke­zét s döbbent hangon megállapította: — Hiszen magának rettenetes láza van/ Hol fájtat ja? A vénasszony minden erejével igyekezett uralkodni magán, ajkait annyira szorította, hogy azok egészen eltűntek a vén arc ran- cainah összevisszaságában. Irgalmat könyör­gő szemekkel nézett a vejére. — Hallja-e néniké? Síiket maga? Nagyot hall? Most hirtelen a hang irányába kapta fejét, az orvosra szegezte vörös tekintetét. A veje is fejcsóválva, sajnálkozó„ gyöngéd arccal melléje lépett: — Há nekünk mért nem mongya, ha vala­mi haja van, hogy hozassuk cl a doktor urat? De nekünk egy szót sem szólt! — Aztán fel­egyenesedett, legyintett: — A nem is beteg, naccságos doktor ur! Rendes forróság az ná­la Fiatal korában is mindig olyan vót, mon- gyák a korabeli vénemberek! — kacsintott és az orvos szemébe röhögött. De a doktor arca komor maradt: —- Mikor lelt beteg? S hogy tudott talpra- állni ma reggel, mi? Az öregasszony erre sem felelt, csak bele­kapaszkodott a szék karjába. Kádár szólalt meg helyeit» : — Magától, kérem! Tiszta magától! Az égvilágon senkinek setu szólott, hogy neki valámi baja vóna. A magamfajta ember nem örvös, nem üsmerheli fel, ha nem mongyák! Azonnal le kell fektetni! rendelke­zett az orvos, aztán. Kádárra rí pákádon Nekem akar maga hazudni? Ennek a vén- asszonynak tífusza van! Nem kelhetett ki az agyból magától! Holnap reggel be kell szál Utáni hozzám a járványkórházba! Addig nem. szabad enni adni neki, megértette? De ezalatt, mintha az orvos állítását akar­ná megcáfolni, hihetetlen dolgot cselekedett Katinén: önerejéből feltápászkodott s a fal mellett tapogatózva az égy karfája felé nyúj­togatta kezét jajszó és szisszenés nélkül. Mi­előtt azonban sikerült volna megkapaszkod­nia, nieglántorodott, feneketlen sötét, vízbe fulladt elölte a világ s gyomrát mérhetetlen nyillalás hasogatta. — Fogja már meg! — ordított Kádárro az orvos s maga is u zuhanó test felé ka­pott. De már későn volt: az öregasszony le­hullott az ágy szélére, onnan pedig leomlott a szoba sarkába. Most osztón elszakadtak önuralmánálb fé­kei, keservesed, hangosan nyögni s jajgatni kezdett. Egyszerre mindenki melléje szaladt, hogy ágyba fektessék. Az orvos injekciót adott nekj, fölindultán veszekedett. Az ajtón kívül eztán megtörölte izzadt homlokát és még mindig reszketve felsóhajtott: — Rettenetes! ., „ Kádár a „bizottság“ távozása után meg­állt az ágy lábánál s öklével az anyósa felé fenyegetett: — Nem megmondtam, hogy moccanni se merjen? Most osztán elrontotta az egészet! Vigyem le a kórházba s fizessek, azt a nye- gödözö bánatát én keednek! Kis idő múlva látva, hogy az öregasszonyt most semmisem1 érdekli szenvedésein kívül, elhallgatott. Talán meg is sajnálta, mert az­tán igv kezdte: — Majd összeakadok még én aszal a dok­torral! Olyant lökött az anyámon, hogy be­szorult a sorokba, mint egy tuskó! Hát sza­bad úgy lokdösni egy ilyen beteg vénasz- szunyt? Nocsak, ne sírjon, anyám! Majd én eligazítom a doktorral azt a lökdösődéstf * A téli este nyomasztó csendje elragadta az asszony képzelgését. Kukoricát fejtett $ amikor a szél megrecsegtette az ablaküveget, borzongva megszólalt a gyermek felé, aki mellette ült: Vájjon, nem az édesanyám mars tjei ko­pogtatnak az ablakon? A gyermek rémülten nézett fel rá » sirái keseredett a szája szélén. Kádár a temetés költségeinek összeszámo­lásával volt elfoglalva. Borzas feje a gyen­gén világi tó lámpa fény kör ének közepében vesződött a sötét gondolatokkal. Elölte az asztalon összefirkált írkalap fekszik, mely­nek minden üres helyét leleirta már számok­kal. S mind újabb összeadások, kivonások, szorzások és osztások gyűltek a kis ceruza- vég kopott hegye alá. Nem figyelt a felesé­gére, amint as o gyermekhez beszélt: — Csakugyan vagyon lelke az embernek? S mi lesz a lélekkel, ha meghal az ember? Kódorog a nagyvilágban, a csillagok között? Jaj, Istenem, de nagyon fázhatik most sze­gény nagyanyá, brrr, de hideg lehet a csil­lagoknál! A tűz most heves dudorozásba mérgese­dett az élénk légáramlás miatt. Kádárné há­ta újból megborzongott s a kályhára szegeste figyelmét: — Hátha szegény nagyanyó mérgelődik a tűzben! Ejisze nagyon haragszik most reánk, nem tud megbocsátani nekünk, Pedig mn nem lehetett kórházba szállítani, jóba mond­ta a doktor, meghót véna az utón. Nem tu­dok az ágyra nézni, még most is látom, amint felakadt a szeme ... A gyermek már alig tudta visszafojtani © sírást, és fogainak vacogását. Az apja a múlt­kor is nyakonverte gyávasága miatt, mert félt kimenni a pajtába. Később kapucsatta- nás hallattszott s az ajtó kilincse is megnvi- kordult. Ekkor hágott tetőpontra a rémület a gyermek lelkében, elsápadt, szinte felsi- kollott. De nem a nagyanyó szelleme tért vissza1 hegyes kucsmája, bőrkabátos urféle nyitott he a házba. A' gazda magyarul válaszolt a románul mondott „jóestét“-re. A bőrkabátos ember gyűrött írást szedett elő, melyen na­gyon halványak voltak a lila, gépírásos be­tűk: — Aztán pontosan fizetni — tette hozzá magyarázatul s megcsóválta a fejét is. Kádár homloka ráncba szaladt, szive meg­fájdult: — Pontosan szoktam én fizetni 02 adómat, tuggya maga! Mikor is jár le? Ügyi csak nyóevan lej hátralékom van, perceptor ur? A másik tiltakozóit a kezével: — Nem adó! Nem adó! Büntetés. Mért nem is jelentette a betegségei? Ügyi, nem jelenteni? Na lássa, csért van! Megkapaszkodott az asztalba, arca elfehó- redett. Nem hallotta az adóvégrehajtó kö­szönését sem. A „ számok, melyeket az irha- lapra irt, táncoltak a szeme előtt, hatalmas husánggá nőtt minden vonal, mintha főbe akarná bólintani őt valamennyi. Az egyetek hegyes törökké változtak és szivének rohan tak. Később háborgó lélekkel, kétségbe! tan az asztalt kezdte döngetni: — A temetési köccséget sem tudom elő­teremteni, ha nem elég büntetés az? — most, mintha megtalálta volna a döntő én.”, felkapta fejét: — A doktor adott fel! De én nem hagyomJ Te is láttad, hogy fellöki a vénasszonyt, az betörte a fejét, mind a:> fájlalta,, te is hallottad, hogy a fejivei jaj gátolt, abba hót belé! Én még minden ellen­ségemet megtanítottam a törvény előtt f <J lökte fel az anyádat! Látták! Az asszony szipogott: — Mit akarsz? Perelni akarod a doktort? Esment, hogy ússzék a pénz? — Te is tanúsítod! j _ Nem úgy vót! Azt ne pereld! Az hozz ', se ért az öregasszonyhoz! Kádár szemei kitágultak, olyan lett, min: az örült: — Neeem? Hát te is ellenségem vagy'1 IIonnét fizessek ? Horniét ? Az egész világ ellenségem! — s arca eltorzult, fejő okiéra hullott, mely az asztalon pihent, Az asszony rémülten felsikoltott, csaknem meghasadt a szive: nem látta még soha zo­kogni az urát, akkor sem sirt, amikor a na.-’ gyobbik fia koporsója megdöndült a reáhulió göröngyök alatt. KOVÁCS GYÖRGY. Adóügyi doutések. A „Kanna“ Jikorgyár felszámolásának — adózási szempontból — érdekes, elvi jelentőségű fejleményei van­nak. A „Ravina“ R. T. 1933 szeptember elsején kimondotta felszámolását, melyet, szeptember 28-án már be is fejeztek. A fel­számolók 1938 október 1-én kérést intéz­tek a pénziigyigazgatósághoz és arra hivat­kozva, hogy a vállalat teljesen beszüntette működését, kérték az adózás megszünteté­sét. Â pénzügyigazgatóság a kérést elutasí­totta azzal az indokolással, hogy az utolsc- mérleget még nem tették le, azonkívül a likvidálást csak a felszámolás kimondásától: I számított hat hónap múlva, tehát 1939; j márciusában lehet jogilag befejezettnek te­kinteni. A vállalat ennél fogva 1939 már­ciusáig köteles a kereskedelmi adót megfi­zetni. A pénzügyigazgatnság elutasító hatá­rozata ellen a vállalat felebbezést adott be ' melynek a felebbezési bizottság helyt is3 adott. Ez ellen viszont a kincstár felfolya-' Hiodással élt a táblához és arra hivatkozott., hogy csak as utolsó mérleg alapján lehet s likvidálást befejezettnek tekinteni, addig pedig a vállalat köteles a minimális adó le­iét megfizetni. A „Ravins“ ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a felszámolást mke> 1938 szeptemberében befejezte és a válla­lat azóta még likvidálás! tevékenységet sem folytat. A tábla most hirdette ki határoza­tát, melyben elutasította a kincstár jogor­voslatát és megállapította, hogy a cég adó-: zása 1938 október elsejével megszünte­tendő, — Egy pénzintézet 1938 április ha­vában tartott közgyűlése, az 1937 decern» her 31-én lezárt mérlegében kimutatott 238.000 lej nyereségből Í20.000 lejt tarta­lékolt, 115 ezer lejt pedig a következő évra vitt át. A pénzintézet 1938. évi mérlegében az előző évről áthozott nyereséggel együtt 374.000 lej nyereséget mutatott ki, melyből az 1939 márciusában tartott közgyűlés 237 ezer lejt osztalékfizetésre fordított. Ä nénzSgys közegek az egyenesadó-törvény 31. szakasza 10. pont 2. bekezdése értelmé­ben ezt az osztalékfizetésre szánt összeget adó ais vonták, arra hivatkozva, hogy az Î939—-40. költségvetési évben az 1937. iiz- letévre kifizetett osztalékok után kell az adót befizetni 3 minthogy az osztalékfize- tik a megelőző évről áthozott 115.000 lejes tésre szánt 237.000 lejben benne foglalta- nyereség is, ez utóbbi összeg nem vonható ki az adózás alól. A kivetés ellen a pénz­intézet felebbezést jelentett be 9 ebben arra hivatkozott, hogy uz 1937. évi mérleg nyereségéből átvitt 115.000 lejt nem oszta­lékfizetésre szánták s igv az összeg az 193n —10. adóévben ezen a cimen meg sem adóztatható. Minthogy csak az 1939 márciu­sában megtartott közgyűlés hatál ózta el az 1938, évi üzleteredményből az osztalék fi­zetését, az osztalék megadóztatására nézve ez az időpont irányadó. Az adófelebbezési bizottság a kincstár álláspontját fogadta el. A pénzintézet erre a kolozsvári táblához folyamodott fel, mely január 25-én tár­gyalta az ügyet. A tábla a bank érvelését elfogadta és az adókivetést megsemmist- tette. Ui Harsányt Zsolt: Szegény János A magyar történelemnek tragikus alakja Mátyás király fia. Corvin János. Harsányt Zsolt uj regényének bőse. A hanyatló magyar renaissance színes, tragikus története elevens* I dtk meg e kitűnő regényben. Két kötet, 560 oldal, fűzve 288 lej, diszkötésben 456 lej a: Ellenzék könyvosztályában Kolozsvár, Piává Umrii. Vidékre utánvéttel is szállítják. Kórja 1 a könyvujdonsá.gok jegyiekét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom