Ellenzék, 1940. február (61. évfolyam, 24-48. szám)

1940-02-04 / 27. szám

i94ű feK/űZr Î.

$lZ1=fiZ%K

Ét

ZRÍNYI példája

Irta: J4VK0VICH FERENC

/ •

Nem Írom pennával Fekete tentával,

De szablyám étivel.

Ellenség vérivel As én őrök híremet*

TJDAPEST, január hó.

tiki om&záz egynéhány évvel ezelőtt kezdte meg működését a történelem

egyik iegragyogőbb karún és eiméjU nagyarja, a már akkor is veszendő lunántui nagy fia, Zrínyi Miklós. Kora aggasztóan hasonlított a miénkhez. Az Antikrisztus hódítására igen alkalmas, ernyedt és akarat nélküli kor folt, meghasonlott, tépett lelkű embe tekkel, hitvitákban, vallásháborúkban egymást pusztító magyarokkal, akik fölött prédaéhesen összecsapott a kétfejű sas és a török sárkány. Erdély függetlensége a gondviselés küldte nagy fejedelmekben, Legalább egy időre, megtörhetetlen, kemény dió m radt a magyarság a német és töri kapzsiság markában. De meddig? Hu Tija, pusztulnia kellett a két malomi közöhi őrlődő magyarságnak, minik- sorsa meg lett volna írva, mintha egy átok teljesedett volna be rajta — igen, a közös akaratra való képtelenség, a „visszavonás“ átka, amelyre oly % Hangosan mutat rá a gyógyulást kereső Zrínyi..

Nincs magyarja á kornak, akiben & helyzet felismerése, kettős veszedelem fenyegetése, a nemzet sorsáért való aggodalom élesebb döbbenettel, eikese redettebb térin takarással jelent volna meg, mint a szigetvári hős dédunokájában, Zrínyi Miklósban. Élete a nem- zet sorsának a maihoz hasonló tragikus pManaíiaira esik — s egész életét erre teszi fel: küzdeni köröniszakadtá- ig, karral és elmével, karddal és tollal a magyarságért; fölrázni, kiemelni ezt a tragikus sorsú népet a két malom-» kő közül, ahová — éppúgy mint ma nemcsak a sors akarata, hanem a sa iát bűnei és mulasztásai sodorták, amikor elszakadt ősei hitétől és erköcsei tői, és romlottságával, egymást pusztító örökös belviszályáival magára zúdította Isten haragját. Kik a felelősek ezért? Akik felelősek volnának -— fe Időtlenek... Mint rendesen. S akikben izzik a felelősség, azok, mint 7ri* nyi is, a hatalom kirekesztettjei.. i Zrínyi vallásos és magyar. E két alapvonás támasztja alá egész élete müvét: katolicizmusa, melyben európaísá ga gyökerez; és magyarsága, amelyben századok tanítása a kor tanulságaival egyesült. Hit és erudieió jellem zik. Egyénisége, amelyben az ősöktől öröklött harciasság és hadvezéri lángelme, a költői megszállottság és az ál* lamférfiui bölcsesség páratlan ara óvókban forr egybe, a maga monumentalitásában. mintegy az idők sör vetésére, pár év alatt bontakozik ki Iá- as hirtelenséggel, mint amikor minden esztendő két felöl is meg van szám- !al\a. Költőnek éppolyan óriási, mint •'Mitikusnak, vagy hadvezérnek s lel tudná kiválasztani, melyik oldaláról aktuálisabb?

Mint költő, uj müfait plántált, magához és a magyarsághoz sorsszerűén méltó, fényesén tragikus műfajt: a hősi eposzt. Zrínyi hőskölteménye oly halálosan nagyszerű, mint magyarnak lenni. Lássuk csak: a költő dédapja, a szigetvári hős áll a költemény közép* pontjában s 'körülötte egy maroknyi haláírászánt magyar, a hősi erények ragyogó kardit megtestesítői — egy vezér és egv nép. akinek vesznie kel! és meghalnia dicsőség. Ennyi a lényeg, ez a költemény magva, eszményi való ság, a nagyszerű halál valósága- Sors* szerűen méltó mag ahhoz, hogy belőle hajtson ki egy nemzeti éposz. Erre utal a költemény címe is: Szigeti' ve szedelem. A többi már hozzáfűzem, költői belesugárzás — a költészet vigasztalása. Egy magasabbrendü világban, az etikai fönség világában elö- . nyös, de fájóan találó bemutatása annak, mit jelent magyarnak Lenni. A dicsőség fiastroma, * vallás vígasztala*

két éa a mennyekbe viszi föl Zrínyi Miklós és az ötszáz szigetvári hős megdicsőüit lelkét. Ebből adódik a konklúzió: a hit vigasza és buzdítása, a példa útmutatása egy további küz delemre. Isten kiengeswctelödött, egyedül a nemzeten múlik már, hogy föl tudjon emelkedni... )

Mi kell a felemelkedéshez? Politikai irataiban adja meg erre a választ. Mindenekelőtt felismernünk a magunk hibáit s azoktól szabadulnunk. Csak igy lehetünk erőnk kifejtésére képesek az életünkre törő veszedelmekkel szemben. Török áíium ellen való orvosság című hires müve megdöbbentő kiáltás a nemzethez. Halálos veszedelemre mulat rá és szokásos tunyaságunkra, nemtörődömségünkre az élet-halál pillanataiban. Mire várunk? Kinek a se* gltségére számíthatunk? A mult péí dái azt mutatják, hogy önzetlenül még senki sem sietett segítségünkre. Mert megjöttek nyárra, őszre jól megrabolták országunkat, azután telt kézzel

WMKttKBUttMi QtffiáffoA

SZEMLÉR FERENC

HÁROM VERSE

FAGY

Kövér, fekeí*e televénybe vetettek új magot, hő betakarta, nap kicsaíta s májusra el fagy ott.

Mini' rá jvon alban elesettek, holtig hü katonák, őrzik földjük a fagyott szálak a széles tagon át.

Azt sem tudom, kié & szántó, a kár kié leheti, szemem mégis megbabonázta, szivem beléremeg»

Fent gömbölyű felhők sietnek, foszlcbelií cipók, í mit álmában kíván ax ember a elérni sose fog.

'Á lágy feíhöcipak nyomába» gyorsléptü szél szaladj az elfagyott vetés remegve borzong az ég alatt.

Mint harcos, aki úgy esett el, hogy harca mit sem ér mint száj, amelynek lázas ívét nem érinti kenyér.

(X9ŐÓ)

i BRASSÓI KORCSMA

Körülöttem nagyétkű kocsisok s szomjas kúrátok. Soknyelvű beszéd szállong a boros asztalok felett a boltíves szobában szanaszét,

Román, magyar, szász, német hangzavar pezseg a füstben. mint a borvizes üvegbe szorult szénsavbuborék s utat kifelé hiába keres.

Már minden vendég magúnak beszél, szavuk a siket zajba vesz, pedig a szónak szárnyakat adott —~ azt hiszi mind! — a sárga szesz,

E törpe Bábel között egyedül idők egy mord boltív alatt, verset írok, a füstben elvesző pezsgő és szárnyas szavakat,

093$)

TÉLI KIRAKAT

A kirakatban húsz fisles

nyuszi lógott holtan, akárcsak gonosztevők, akik alatt sorban hajladoznak az ágak.

Szürke szőrükön vérnyomok, iojásdad fejük féíresúnyták, sonkák, oldalasok között főbálóztsk a kicsi hullák.

Három székely bámulta e szép gasztronómiai képet, „Vannak, akik ezt szeretik0

Aztán köpött egyet s tovább bámul £ a téli kirakatra és gyötrő nyeltól volt nehéz a nyelve és garatja.

(1937)

i visszamentek s magunkra hagylak ben nünket Sorra veszi szomszédink at az európai nagyhatalmakat s kimutat ia, hogy senkire sem számíthatunk. Mint a múltban mindig, ezúttal is csal önmagunkra támaszkod ha tűnik, S addi , uincs okunk kétségbeesésre,, míg csontjainkban velő, ereinkben vér s a mennyországban Isten van. „Egy nem zetnél sem vagyunk alábbvalók és ha kevesen vagyunk is, nem oly kevesen azért, hogy a pogány ebekkel meg ne* bártassuk, hogy ily semminek tartott minket.“

Mert élet-fialálküzdelmelmlcben, Pa valakire, a németre semmi esetre sem számíthatunk. Világosan látja ezt Zri nyi, tapasztalja nem egyszer a sajá: bőrén is. Siralmas panaszában, már öt, évvel a Török áfiuni előtt, felszámol u szomorú helyzettel, a német erőszakos hatalmi törekvéseivel, a nyakunkba szakadt kettős igával, amit török é* német jelent rajtáink, óva inti nemze» tét, hogy a császár javára le ne mond jón szabad király választó jogáról; életét tenné le ezzel annak a hidegszr ü, hatalomnak a kezébe, amely eddig is érzéketleniil és tétlenül tudta elnézni pusztulásunkat. Lelke egészségét, vita Utasát mutatja, hogy a helyzet, a csöp- pet sem bíztató helyzet ellenére is, sőt’ annál inkább, merész hittel és cselek { vökészséggel őrzi meg optimizmusát. Nem a tragikus fejbóíiníások, a vesz- E szen-minden kényelmes magyarja ö,

G hanem ellenkezőleg, az, akit felvilla**

1 nyoz a veszély s aki mindent akar.

2 Nem szóval, példával jár elől. S hisz abban, hogy el fog jönni a nemzet megmentője, egy ísően küldötte magyar egyéniség, aki felrázza s újra erőssé, szabaddá teszi népét. Kortársai közül sokan és teljes joggal, őbenne látták e megmentő!. Mátvás király éledtéről való elmélkedéseiben egy ide álüs nemzeti királyság programját, vázolja fel a nagy uralkodó portréján kereszríiil... Politikai eszméit — ame lyeket saját maga r.em valósíthatott meg — kivetíti egy régvolt nagy ma-, gyár uralkodóba ■— s csak most látjuk: íme Zrínyi, az igazi, az uralkodásra termett Isten küldötte lángész, akinek nem volt jelene s a múltba kellett menekülnie ...

De volt-e már magyar Messiás, aki nek volt jelene — avagy csak jövők* is? Abban a boldog helyzetben va gyünk, hogy minden Messiásunk min dig aktuális. így ma is!

Nem volt jelene, nem értették meg Zrínyinek is több voír talán irigye, mint jóakarója. De ha valaki, a német császár az első pillanattól fogva meg értette, tudta, kivel áll szemben —- s tüntetőleg mellőzte is. Hadvezér! lángelméje, amelyről nemcsak a Tábori kis tractában és a Vitéz hadnagyban, két nevezetes hadtudományi munkájában tett tanúságot, hanem az egész viiágo bámulatba ejtő hadiíettlekben is, ki tudta vívni — bár nem volt célja - minden nagy államfő tüntető elismerését, aki csak akkoriban Európában számított, különösképpen (!) csak a császárét nem. Mellőzik és folyt -n csak mellőzik az ország s a rendek hangulata és akarata ellenére is. né dorváíasztásná! éppúgy, mint a hedve- zéri kinevezésnél; haditelteit tüntető leg nem támogatják s a legkétcégesebh pillanatokban, amikor a megszorítót Zrínyi igazán két kézre küzkedik a törökkel, érthető jelét adja az udvar annak is, hogy vesztét se bánná. Úgy !á szik, a német hatalom nem a török, inkább a magyar veszedelmet vélte fel ismerni, amikor gondosan megvont tőle .minden támogatást és ügyelt arra is. hogy semmi jelentős politikai sze rephez ne juthasson a magyarok ve.íé re. Hadseregpoletikájában 1 Lipót nyíltan ís a gyöngekardu, vékonybabéru Montecuccofit próbálja kijátszani Zró nyi Miklóssal szemben...

A sors nem a mi malmunkra hajioL ta a vizet. Fiatalon halt meg a magy arok vezére, egy esetleges átalakulás fe heíőségei előtt... Állítólag egy sebzett vadkan ölte meg. vadászat köz ben... Sirathatjuk a siratókkal, nem úgy történt, ahogy történhetett volna. Ki tudja mi minden mult egy életen és egy szál tőrön? Egy nemzet sorsa dőlt el, nem mondjuk; örökre — de száza* I dókra ,..

sa —- a' mindegyik * valóságon felül lebeg. A hit vigaszul h ivása a valóság ra: hogy van Isten, ki ha sújt is, de tudja elhagyatottságunkat, méltányolja küzdelmeinket, elismeri erényeinket mert íme, erényeink is vannak! — és nem fogja megvonni segítő kezét tolunk. S ime, az eposz lényege, (a rajtunk feletti hatalmak, a csodás ele mek belevegyülése sorsunkba, szélesebb keretei nyer) — a Szigeti veszedelem mögött egy egész nemzet szenved és küzd, várja az isteni beavatkozást. Egy nemzet szimbóluma ez. Egy nemzeté, amely fölemeli fejét, mig pusztulásra ítélten nyög és fetreng az Antikrisztus talpai alatt. . A hit emeli föl Zrínyit, költőnek is: hős, a leíkierö hőse, amikor az elmére csapkodó való* ságból kiszakítja magát -— valóban: az égi hatalmak nem nézik tétlenül a szigetvári hősök kirohanását; a magyarok erénye meghatja, kiengeszteli Isteni; a leküldött Cíábor angyal égi sereggel töri meg a pogányt segítő pokoli erő-