Ellenzék, 1940. február (61. évfolyam, 24-48. szám)

1940-02-14 / 35. szám

tilLÉNZÁK 19 40 TéT> r o i? 7 4 át *,A szembetegek sajnos nem mindig jelentkeznek kellő időben segítségért ........ - ■■ ■—Ww« - ii------~ Imre jázsel budapesti professzor nyilatkozik a „oyógyithaíatlan“ szembetegségek gyógyításáról BUDAPEST, február 13. Illírt* Ju. f .irofe-szór a.' elmúlt héten nagyszabású előadást tartett av * >i > uscgye- süléiben. Az előadás két uj iuiitéti eljá­rásnak és az azokkal sxei.ett tízéves tupusz taiatoknak az Összefoglalása volt u gyukor- lóoívosok tájékoztatására. Szomorú adatok számolnák be arról, hogy milyen nagy a vakok száma. Az el- inait esztendőben Magyarország területén ü" 1*1 teljesen va­kot és 22.957 fejszémére vak embert mu­tatott ki a statisztika. Ez olyan megdöbbentő adat, hogy érthető az az érdeklődé?, amit Imre professzor elő­adásának a tárgya mind az o: .osoL, mind pedig a laikus közönség körében kiváltott. A szemészet terén elért legkisebb újítás­nak is óriási jelentősége lehet azokra a szerencsétlenekre, akiktől a sors az élet legnagyobb kincsét: a látást tagadta meg. Ezzel kapcsolatban alkalmunk volt Imre professzorral beszélgatni. AZ IDEGHÁRTYA LE\ÁLÁSA GYÓGYÍTHATÓ —- A.s orvostudomány — mondotta, — és különösen a műtéti technika haladásának részletkérdései nem tartoznak a nyilvános­ság elé. Nem is kívánatos, hogy a még ki­alakulóban lévő eljárások vagy egy-cgy el­ért kivételesen jó eredmény hírlapi szenzá­ció anyaga legyen. Az a két eljárás, amiről én a napokban tartott előadásomban be­számoltam. mir túl van a kísérletezés stá­diumán. mivel nemesük nálunk, de már a lestöbb külföldi klinikán is évek ót8 fog* /laikoznak ilyen természetű műtétekkel. — Egyetlen szempont van, — folytatta Imre professzor, —■ ami megokolhatja, hogy elveim fenntartásával mégis nyilatkozzak és '.feleljek a hozzám intézett kérdésekre, — és ez íu egyetlen szempont as a körülmény, ílcsT.... különösen a* ideghártya leválásában szen­vedő betegek még mindig aránylag igen nagy számban csak akkor kerülnek orvos elé, amikor a műtét kilátásai már kevés­bé biztatóak. dalán ba egy-két szóvá! rávilágítok a kér­désre, elérem, hogy a szembajban szenve­dők felfigyelnek szavaimra és még kellő időben jelentkeznek segítségért. Saját ér­deküket fogják szolgálni, ha levetik — a publikum egy részében még mindig tapasz­talható — meglehetős közömbösséget. Két­ségtelen az is, hogy nemcsak nálunk, de külföldöt] is aránylag lassan válik általá­nossá a tudat, hogy az idegháríya levá­lása gyógyítható. Ezért «zükséges, hogy időnként a nem szak­orvosok előtt is tárgyaljuk a kérdéseket és az újabb szemészeti eljárásokat, mert hiszen íok esetben a háziorvos van hivatva a be­teg felvilágosítására, vagy bátorítására ah­hoz, hogy az illető idejében szánja rá ma­gát szembajának operációjára. A SZARüHÁRTYA ÁTÜLTETÉSE — El ©adásomnak másik tárgya, amellyel foglalkoztam, -— folytatta a beszélgetést Imre professzor, — a szaruhártya átültetése, de ami a világ­ért sem tévesztendő össze az évekkel ezelőtt ismételten felmerült és minden alapot nélkülöző újsághírek állításá­val, hogy megvakult emberi szemeket más szem beültetésével pótolni lehet. Az ilven fel-felbukkanó szenzáció azzal magyaráz­ható, hogy csakugyan történtek alaeso- nyabbrendü állatokon ilyen természetű kí­sérletek, amelyek annak idején nálunk is szerepeitek a napilapokban es amelyek al­kalmasak voltak arra. hogy sok megvakult embertársunk lelkinyugaímát feldúlják; akik már beletörődve állapotuk változha- tatlanságáha, elhelyezkedtek és megelége­detten éltek a társadalomban. Az állatokon végzett kisédetek ezen a téren ugyanis az ŐS kabát ésk&sxiüm-lapok 1540. éw ta London Styles 400 lej, Creations de Man- teaus 430 lej, Le Tailleur Moderne 400 lej. Le Tailleur Flou 360 lej, Star Tailleur et Manteaux Classique 220 lej, Smart Manteaux et Costumes 200 lej, IrÍ3 Costumes et Man- téaui: pratiques 100 lej, Lyon Album für •VÍantel und Kostüme 220 le;. Kskbatók az Ellenzék könyves.,táTyában. Cluj—Kolozsvár, Piaţa Unirii, Vidékre utánvéttel is azonnal izé-Uiiiáaks emberre semmiféle jelentőséggel nem bír­tak, mert az emberi szemnek más élő Mzomui.-I való pótlása úgy auutoiiiiiü, mint élettani le­hetetlenség. Azok az át ül tété í-ek, amelyeket mi és raj­tunk kívül sokan má-ok i«, megfelelő ese­tekben indokoltnak tartunk, csuk olyan esetekre vonatkoznak, ahol a szem belseje teljesen ép és esak u szaru- hártyán maradt gvulladás vagy sérülés után a látást akadályozó Legesedé*. j ilyen bcgcscdés egy részének eltávolitá* ,■ ■ -gé--/sé;fes szaruliártyával való pótlása már jelentékeny százalékban végezhető , redinénnyel. Ilyen műtéteket, — fejezte be a be- r/ i élest a professzor ti/, év óta végzek , a miitéti eljárásokkal szerzett gazdag I -Maiatokat foglaltam összi előadásom- ;I, hogy tájékoztassam azokat az orvoso- !.. akik majd gyakorlatban tovább fogják vin .í és folvtatni fogják a megkezdőit muu­(-) . -_«-_.nKUUU«flKUg9<&3VBI fOUmm áradással fenyeget a IRaros Urad környékén BUKAREST, február 13. (Rador.) Az „Evenimentul“ aradi tudósi* tója jelenti: A hőmérséklet hirtelen érned* kedésp következtében a Maros vize aunyira megáradt, hogy félni lehet az 1932 ben tör* SüRSIATtK i óm művészi színvonal«, mint látogatott «ága vetekedhető bármely belváro i ' estéllyel. , Az eddigi sikereken lélhuzdulva v* sárriap u kór énekkara, d lió Jl én este 7 órai kezdett I :. parókiáit* Kor / ! I ­házában (Sír. Vatra Luminoasa 174.; j \ig műsoros estélyt rendeséit. A vál­tozatos műsor « következő volt 1. Dr. Horváth László u magyar nép dalról tartott előadást. 2. Dr. Alhisy József magyar nóta szerző saját szerzeményeiből adott elő. Kísérte «/ Ábrahánt trió (pisi* és má sodhegedu és cimbalom). 3. „A v illúmháritó“, monolog, előadta Takács József. 4. „Cigánysirató“, népdalegy veleg, énekelte a kör énekkara. Vezényeli lakács Pál. 5. „Válik az asszony“, vígjáték egy felvonásban. Előadták: Rereczky Gyű láné. Bajkán László, Rereczky Jenő Végh László. Szabó Ilonka, Nagy Irén és Rád Miklós. 6. Dr. Albisy Józseí saját szerzemé­nyeiből énekelt az Ábrahám-divérek kísérete mellett. 7. „Az uraság“, monológ. Előadta Ta­kács József. 8. Az énekkar Petöfi-dalokat énekelt Vezényelt Takács Pál. 4 boltaresli nótárius egyház évi Stöziyijlése BUKAREST, február 13. Á bukaresti unitárius egyházközség e bő 18-án. vasárnap délelőtt féltizenkét órai kez­dettel tartja évi rendes közgyűlését a refor­mátus elemi iát-ni« ^Str. Sf. Voevozi 50.) IV, osztályú tantermében. Tárgysorozat: 1. jegyzőköny v-hitelesitő/. felkérése; 2. a multévi közgyűlés jegvző* könyvének felolvasása: 3. az 1939. évi pénz tán számadás és pénztárviz^gálati jeleutés; 4. az 1940. évi költségvetés megejtése; 5 keblitanács megújítása: 6. a kiküldött bízott, ság jelentése Kovács Mózes afia beadványa tárgyában; 7. urvacsoraosztás kérdése; 8. előterjesztések: 9. indítványok, melyek leg­alább 24 órával a közgyűlés előtt benyúj­tandók a lelkészt hivatalba. Cluj, Str. Regina Ma?ia 43. V»*^/*B^)M**** •<****>* *4*ft**>* Tyúkod lopod a Sibapászior 1 Hatóságsértési papba fogták a jubisz% aki esinytevö ftát kiszabad!-ani a Oöőndőrsósi fogdából KOLOZSVÁR, február 13. A katonai törvényszék bírói asztalán j ugyancsak át kell hajolni az emelvénye] ülő hadbíróknak, hogy a vallomást tevő ta­nút megláthassák. Apját menteni jött, pedig a csinyt, aminek nyomán ide jutott, jó maga követte el. Küküllövári gyermek Manta Joan- .Amo­lyan lihapásztor sorba serdült. — Hogyan történt a dolog? — teszi fel hivatalos szigorral a kérdést az elnöklő Ne- gulescu hadbíró-alezredes. — Ott lábatlankodott a szomszédék tyúk­ja állandóan kerítésünk tövében — mondja nekibátorodva a fiú. -— Hát gondoltam, te­szek róla. Alig kaptam hónom alá az okvo- tétlenkedő jószágot, meglepett a csendőr. Magával vitt . . . Aztán értem jött az apám. — Mit akart? — Haza szeretett volna vinni, de nem engedett az őrmester ur. Ekkor kötölődzköd- ni kezdtek. — Kezet emelt rájuk az apád? 4 j — Azt nem! — kap észbe a gyerek. — ót akarták kituszkolni az udvarról. A vádlott, az idősebb Manta — aki fog­lalkozására nézve juhász — ugyanezt állítja. Dehogy lett volna mersze kikötni a hatóság emberével. Szemtanú nem akadt, a jegyzőkönyv azon­ban mégis mást mond: „Hatóság elleni erő­szakáról szói abban a vád. Az ügyész megállapítja: — Hivatása gyakorlása közben ért bánta- lom köztisztviselőt. A védő — Maier Titus ■— mással érvel: — Senki nem látta, bizonyíték sincsen. Mi­ben áll hát a hatóságsértés ténye? A bíróság mérlegeli az esetet. 2000 lej pénzbüntetést és 200 lejt perköltségül rótt ki. A töprengő gyermek és apja, a juhász, gondokba ráncolt homlokkal fogadják a hirt. Kétezer lej sok pénz. nagy pénz... Igen- igen nehéz lesz előteremteni . . . Beszámoló ss keleti református parókiáim kör kaUartevékenységérőt BUKAREST, február 13, A „Panteiimore“ városrészben, Buke rest egyik legjellegzetesebb munkás» negyedében, rendkívül élénk magyar társadalmi éle! kapott lábra az utóbbi é\ekben. A városrész központjában van a református egyház keleti parókiáiig körének székhelye, amelyet dr. Horváth László egyenesen erre a misszióra tér-« meit kolozsvári származású lelkész vezet. I Dr, Horváth pásztor a szigorúan vett papi ténykedés határait messze túllép­ve, olyan éríéKes magyar társadalmi ® funkciót tölt be, amelynek méltatásá­ra a szokásos dicsérő szavak szuperia- tivusza sem Senne elegendő. Négyévi pásztorkodása alatt valósággal az ©1- süppedés mélyéből emelte ki a kerü Set magyar lakosságát. A parőkiális kör saját erejéből modern, monumen* tál is iskoía-aíemplomoí emelt, amely a hitélet és elemi oktatáson kívül igazi magyar kulturházzá és társadalmi ak I ciő központjává nőMe ki magái. A közművelődési tevékenység kere- J tében vasárnaponként műsoros estéket 1 rendeznek, amelyeknek úgy kulturális^ Egy k egy királyság és egy herceg KAIRÓ, február 13. (Raiior.j Az „Egyiptomi Heti Folyóirat4’ hossza cikket közöl ,.Egv király, egy királyság és egy herceg14 cimmel. A cikk a jelenlegi nemzetközi helyzetről szóló beszámolóval kezdődik, kiemelve Ro­mánia szerepét és hangsúlyozva a röífaán nép szerencséjét, hogy olyan uralkodója van ma, mint II. Károly király Őfelsége A folyóirat —- többek között — egyik fe­jezetében ezeket Írja: Ez az c-rszág, amely már a civilizáció kezdete óta gyakran volt véres harcok színtér©; vitéz nép bölcsője, mely teljességgel, a saját erejében, rendeb tetésében és jövőjében vetett hit lel bízik a király határozott és Önbizalommal kimon- dött szavaiban: ..Határaink örökkévalók és a románság egyesült erején minden ellen­ség széttörik.“ Valóban — folytatja a folyóirat -— Ro­mániának nagy szerencséje az, hogy e vi­harteljes pillanatokban olyan feje van, aki mesteri kézzel tudja tartani hazája kor- mányrudját. A románok, akik bizalommal vannak el­telve királyuk bölcsességével és előrelátá­sával szemben, minden pillanatban bebizo­nyítják hódolatukat és hálájukat iránta. Ez a hódolatteíjes érzés nemcsak azzal szemben nyilvánul meg, aki népe sorsát vezeti, ha­nem Mihály nagyvajdával szemben is, akit atyja aképpen nevelt, hogy szükség esetéx» gvőzelemmel vezesse csapatait a román ősi föld megmentésére. A román királyfi ma már nem gyermek. , Románia trónörököse minden román lélek számára az ország jö* vőjének jelképét testesíti meg. A cikk végül a nagyvajda neveltetéséről szól, majd igy fejezi be: A román nép lel­kében Őfensége Mihály, gyulafehérvári nagyvajda az egész nehezet bizalmát és szeretetét képviseli, mert benne látja a román ifjúság élő megtestesülését. Egy érdekes szociológiai mai Báró Wesselényi Miklós Osztály és oszíáíyíisire A főbb fejezetek címei: Marxizmus és böl­cselet. Történelmi eredők. A mai társadalom kialakulása. Társadalmi keresztmetszet. Le­hetőségek. Ara 198 lej az Ellenzék könyv- osztályában Kolozsvár, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk., Kérjea la* gyeaes könyvjegyzékét, ^ .... J tént árvíz ismétlődésétől, amikor a Maros I hullámai áttörték a gátakat és a környék* j beli falvakat elárasztották. A hatóságok ez- I ért minden szükséges elővigyázatossági in* tézkedést megtettek. — Bőr caak ló termésünk lenne ont Idén I ~ A tonnásig biztosítottam magam crx Állami Sorsjáték ogy sOTaíegryévet amelyet a COLECŢIIRA 0F1CIALÁ $i a OFICIILOR RURALE P.T.I. Borsiegyórudónál estiem, A következő sorsjáték Lazán: naniai fnhrurrT IS ó« !R

Next

/
Oldalképek
Tartalom