Ellenzék, 1940. január (61. évfolyam, 1-23. szám)

1940-01-06 / 4. szám

Ík4ü ja n ti ár ETZUNZISR A nagyvezér kát rendelet© :í940^41~lk esztendőre vonat« k&zé mezőgazdasági munka- heí\ fen való mozgósítás ■■ teltételeiről ­Eíkőí Iahet felmenteni és mit Iceil tenni a felmentés érdekében? ^«W- P#0t0**A0**0**0V*0**0*«&*AA*****^***WimMW*V*****l***fi*J'síl**‘,:m' WWtfWW«-: KOLOZSVÁR, január 5. A nagyvezérkar határozata alapján a iné tógazdasági kamarák az egész ország terii létén megkezdték á mezőgazdasági munka- feeiyen való mozgósításokra vonatkozó mun­kálatokat. Ezzel kapcsolatban a nagyvezér- kar a következe átiratot intézte a földmű­velésügyi minisztériumhoz: Van szerencsénk mellékelten megküldeni a Munkahelyre szóió mozgósításra vonatko­zó szabályzatokat, amelynek . alapján az 1940—41. esztendőkre a mezőgazdasági munkamozgósitást kell végrehajtani. Kérjük, szíveskedjenek intézkedni, hogy ezeket a rendeleteket a legrövidebb idő alatt hozzák az alantas szervek és a kö­zönség tudornál ára, hogy az összes mező­gazdák Vegyenek tudomást, milyen módon hajtják végre a mezőgazdasági mozgósítást és meddig lehet az idevonatkozó kéréseket felterjeszteni, mert a határidőn túl beérke­ző kéréseket nem fogják figyelembe venni Alakuló ftoigyiiiísí iart a fexUJ é% ruházati iparban mülíödő kisiparosod áaffoine'nvi céhé­nek kolozsvári csoporíja KOLOZSVÁR, január 5. A szakmai szervezetekről szóló törvén» értelmében a különböző foglalkozási ága?: szakmák szerint, tartományonként egy-egy céh keretébe tömörülnek. Mint ismerete/-., a munkaügyi minisztérium Szamos-tartoman ban a nagyváradi textil és ruházati iparban dolgozó kisiparosok céhét ismerte el, melj Kolozsváron is megkezdte szervezkedő mm • nyerhet a tulajdonos, vagy Lirtokkezelő; á 30 hektárnál nagyobb gyümölcsösöknél egy segédhivatalnok és minden 20 hektár után egy munkás. c) A 3 hektárnál nagyobb terjedelmű és legalább két éve művelés alatt álló konyha­kertészeteknél felmentést nyerhet a tulajdo­nos és minden 10 hektárnyi terület után egy ember. d) A 3 fjektárná! nagyobb terjedelmű rizs- ültetvényeknél felmentést nyerhet a föld művelője. e) Ar 500 hektárnál nagyobb erdőbirtokon felmentést nyerhet egy erdész, vagy egy er­dőőr. Az a, fa, e, d, e pontok alatt felsoroltak akkor kérhetik felmentésüket, ha legénységi állományban vannak és elmúltak 35 évesek. Â 10 hektárnál nagyobb terjedelmű szőlők­nél, a 20 hektárnál nagyobb terjedelmű gyü­mölcsösöknél, a tiz hektárnál nagyobb terje- I delmü dohánykertészeknél, a 20 hektárnál j nagyobb terjedelmű rizsültetvényeknél kér* I hetik felmentésüket a tisztiállományban le* vő tulajdonosok is, ha személyesen fogîalkoz» nak a birtok kezelésével, A lovassághoz, gya­logsághoz tartozó tartalékos tisztek és szám- vivő tisztek akkor kérhetik felmentésüket, ha elmúltak 38 évesek. Az egyéb fegyvernem­hez tartozók, ha elmúltak 40 évesek, VI. Minden faluban, ahol több, mint 100 család lakik, felmentést kaphat egy csizma­dia, egy patkoló kovács, egy kerekes, egy mezőgazdasági gépész, vizi, vagy szélmalmok­nál, amelyek legalább 2 éve üzemben vannak, egy molnár, legalább egy év óta üzemben le­vő gőzzel, vagy olajmotorrai hajtott falusi malomnál egy gépész és egy molnár. Azokon a birtokokon, amelyeken villanyfejlesztő gé­pek, vagy vízmüvek vannak, egy-két gépész. Mindezek akkor nyerhetnek felmentést, ha legénységi állományban vannak és elmúltak 38 évesek. Ha a faluban azonban vannak idősebb hasonló foglalkozásbeli iparosok, oe,m lehet a fiatalabb iparosok felmentését kérni. „ , AZ ÁLLATTENYÉSZTŐK FELMEN­TÉSÉNEK FELTÉTELEI VII Az állattenyészdékben és farmokon felmentést nyerhet a tulajdonos, ha szemé­lyesen foglalkozik a tenyészde vezetésével, amelyben legkevesebb 50 szarvasmarha, vagy lő van, amelyek elmúltak 3 évesek, vagy 300 j legalább 4 hónapos disznó, 300 róka, vagy nyúl, vagv 600 legalább 6 hónapos szárnyas van, amelyeknek évi hozama meghaladja az 5000 darab szárnyast és 60.000 tojást. Minden olyan állalíenyészdében, ahol a fenti meny- nyiség kétszerese van, felmentést nyerhet egy diplomás felügyelő, ha betöltötte 35-ik élet­évét és legénységi állományban van. Minden 15 szarvasmarha, vagy lő, 150 disznó, 300 yóka, vagy nyel és 200 szárnyas titán fel­mert iést nyerhet egy munkás, ha elmúlt 38 éves és legénységi állományban van. VITT. Minden el nem rekvirált traktor után felmentést nyerhet egy vezető és min­den négy traktor után egy gépész, ha elmúlt 35 éves és legénységi állományban van, Ac /.» loti tUEvtzl», iUVlVlvOC» # nyiívánnya! igazolni tulajdonjogukat, vagy azt. hogy állandóan és kizárólagosan foglal­koznak birtokuk vezetésével, valamint íga- zolníok kell a személyzet munkábalépésének időpontját is. 2. A községi bíróknak igazolniok kell, hogy községükben nincs más, fiatalabb ipa­ros, mint a feltüntetettek, valamint igazol- niok kell azt is, hogy a molnárok, malom­gépészek, mezőgazdasági gépészek és a trak­torok vezetői kizárólag mesterségükkel fog­lalkoznak, 3. A maloíTitulajdonosok, mezogazdaságt gépek é® traktorok tulajdonosai kötelesek igazolna tulajdonjogukat. 4. Â több mezőgazdasági birtok vezetésé­vel foglalkozó igazgatóságok jelentéseit, ha a birtokok az 1000 hektár terjedelmet megha­ladják, a térparancsnokságok felterjesztik a náeyvezérkarhoz utólagos jóváhagyás vegeit és hogy határozzon afelől: hány ember kap­hat még az előírtakon kívül felmentést. 5. A volt aktív tisztek csak akkor kérhe« tik mezőgazdasági mozgósításukat, ha több, mint 5 éve kiléptek a hadsereg szolgálatá­ból 6. minimális életkort leszállítják öt év­vel ş, mezőgazdasági, szőlészeti, kertészeti és erdészéti iskolák végzett növendékei részére. 7. Kivételes felmentést jól indokolt eset­ben 8 nagyvezérkar adhat. Elhalasztották a paîesztinaî választásokat. Jeruzsálemből jelenti a Rador: A jeruzsále- rni és más palesztinai városokban január el­sejére kiirt községi választásokat bizonyta­lan időre elhalasztották. Az intézkedést a külpolitikai helyzettel indokolják. Az itteni szervező bizottság már alakuló közgyűlést is hívott egybe. Ennek kereté­ben január 7-én (vasárnap) délelőtt a volt ipartestületi székház (Carolina-tér 5. szám alatt) nagy termében a textilipari és ruhá­zati kismesterek csoportjához tartozó alábbi szakmák tagozatait és a tisztikart alakít­ják meg: A szabók, varró és hímző nők, kötszeré» szék, köpeny, fehérnemű, paplan és művi* rágkészitők, masamódok, gyapjufestők, pa­szom kínosok, kalaposok, sapkások, fűzősök, ernyősök. szövők, kötött-szövők, kötéiverők, zsinegkészitők, takácsok, darócruhakészitők», kelmefestők és szűcsök szakmai csoportját, A CFR-SZEMÉLYZET JEGYZÉSE HADFELSZERELÉSI BONOKRA BUKAREST, január 5. (Rador.) A CFR* személyzetet felhívták, hogy vegyen részt & hadfelszerelési kincstári honok jegyzésébeit. A CFR vezérigazgatóságának döntése sze- rint az előirt aránylagos jegyzési összegeket a tisztviselők és munkások fizetéséből ja? nuár elsejével kezdődően hathónapi részlet­ben levonják. A rendelet értelmében a jegy­zésre kerülő összegek a következők: 1516—- 4565 lej „bruttó14 havi fizetésből 1000 lej, 7575 lej havi fizetésig 2000 lej, 10.605 lej fizetésig 3000 lej, 13.635 lej fizetésig 4000 lej, 16.616 lej fizetésig 5000 lej, 19.665 le] fizetésig 6000 lej, 34.000 lej fizetésből 25 ezer lej, 50.000 lej fizetés esetén az egész havi fizetés jegyzendő hadfelszerelési célra. A SPANYOLORSZÁGI ÁRVÍZ IS KA» [ TASZTRÓFÁLÍS ARÁNYOKAT ÖLTÖTT MADRID, január 5. (Rador.) A Sevilla- tartományban pusztító árvíz katasztrofális arányokat öltött és méreteiben a Quadaquí- vik szintje 15 méterrel emelkedett, A vas- utforgalom megszűnt, Egy menekülteket szállító szekeret az ár elragadott. Ilét sze* mély halálát lelte a hullámokban. Az árvizek miatt a lakosság nagyrésze teljesen e! vsa zárva a világtól, úgy, hogy élelmezésükről repülők utján kellett gondoskodni. Almádén városnak a külvilággal való minden össze­köttetése megszakadt. Badajos város több negyede víz alatt áll. Aa£9.I kalosiák uagykaíiberü ágyúi ^öltenek, (A „Romania4* nyomán.) AZ ÉLELMISZERSZAKMA ALKAL [ MAZOTTAI IS KOLLEKTIVSZKRZŐ- DÉST KÖTÖTTEK. A Szamostarto- mártybeli Magántisztviselők Céhének kereskedelmi csoportja által indított fizetési mozgalom befejezéseképpen legutóbb a fűszer, csemege és élelmi- szfírszakniában kötöttek kollelclíivszer- zödést. — Ennek feltételei szerint a szakmában dolgozó kereskedelmi tiszt- \ iselök és alkalmazottak havi 3000 lej'g lerjedő fizetés esetében 20, 3—4 ezer lejig 15, 4—6 ezer leiig 12, ű/onfelüí pedig 8 százalék drágaság! pótlékot kaptak cégüktől, 1939 november else­jéig visszamenőleg. E megállapodás; báromhavonként felülvizsgálják és ~ százalékos eltolódás esetén újabb rr.ó dositást eszközölnek rajta, Dicsőszentmártoni hírek. Az unitárius egyházközség vezetői nagysikerű templomi műsoros estélyt rendeztek az unitárius tem­plomban. Ezt követően Petőfi-ünnepségr* rendeztek, amelyen nagyszámú közönség vett részt. Az ünnepséget gyülekezeti ének vezette be. imát mondott Kiss Zoltán segéd- lelkész, Lukács Sándor lelkész bibliamagya rázatot tartott. Nagy Aunuska, Miklósi íren és Kiss Zoltán Petőfi-verseket szavaltaH majd Lukács Sándor tartott előadást Pető fi Sándorról. Nagy sikere volt Török Já nos igazgatótanitó művészi harmonium játé kának. Az Unitárius Nőszövetség a Kultur ház termeiben jólsikerült bált rendezett melynek fényes anyagi és erkölcsi sikere I volt. . Hogyan kell kém! a munkára veié mozgósításit a) A birtokosok kötelesek kérvényt be­nyújtani arra vonatkozólag, hogy mozgósítás esetén a szükséges személyzetet meghagyják a birtokon. A kérvényhez mellékelni kel! a birtokon alkalmazásban levő személyzetről, szóló kimutatást, amelyet a községi elöljáró­ságnak kell hitelesítenie. Ezeket a kérése- ; két a tíifegfil&lft kimutatásokká, 1940 ja­nuár 20-ig kell a mezőgazdasági kamarákhoz benyújtaná. «, j fa) Ugyanaddig az időpontig a , mezőgaz­dasági kamaráknak meg kell íenniök elő­terjesztésüket az iparosok, molnárok és a mezőgazdasági eszközök tulajdonosainak munkahelyen való mozgósítására vonatkozó­lag. A falusi iparosokra vonatkozó előter- 'jeáztéseket a faluk bíróinak kell megteiiníök, j c) A mezőgazdasági kamarák felülvizsgál­ják és csoportosítják a magánosok és köz­ségi elöljáróságok kéréseit és külön táblá­satokat készítenek a tisztekről, amelyet há­rom példányban és a legénységi, .állomany- jben levőkről, amelyet négy példányban kell elkészíteni. ’ ' ■j d) Az 1940—-1941. mozgósítási. időszakra ,'vonatkozó összes munkahelyen való mozgő- imíásí parancsok sötétkék színűek lesznek, amelyeket a legpontosabban kell kitölteni. ! e) Az összes kéréseket és kimutatásokat pefrkésőbb január 25-ig kell- az illetékes te- adiletí parancsnokságokhoz (Comandamentul )Teritorial) beadni. f A kérések jóváhagyása után a kimutatá- sókat és munkamozgósítási parancsokat visz* ;i3zaküldik a mezőgazdasági kamaráknak, •j&bonnan az illetékesek csak IQ nappal a annakhelyen való mozgósítási parancs élet- [^léptetése előtt fogják megkapni, amikor prÜBSza kell szolgáltatniok mindenféle régi rvggy uj parancsot. legyen az fehér, vagy äuumilyen színű. j • .. , A MEZŐGAZDASÁGI MUNKAHELYEN ; VALÓ MOZGÓSÍTÁS FELTÉTELEI f L Az 50 hektárnál nagyobb művelhető területű birtokokon felmentést kérhet a 'birtok tulajdonosa, ha személyesen vezeti ^gazdaságát, vagy a birtok kezelőié, ha már •két évet töltött azon a helyen szolgálatban, jEzck csak akkor kérhetik felmentésüket, ha (legénységi áílománybeliek és betöltötték 35. (életévüket. I II. A 100—300 hektáros művelhető terü­letű birtokokon kérni lehet a tulajdonos ^felmentését, vagy a birtok kezelőjének fel- .'mentését, ha munkahelyén már 2 esztendőt töltött el. Ha a tulajdonos vágy birtokkeze* J.I5 gyalogsági, lovassági, vagv számvevő tar­talékos tiszt, csak akkor kérheti felmenté­sét, ha betöltötte 38. életévét. Ha más fegy­vernemhez tartozik, akkor kérheti felmenté­sét, ha 40. életévét betöltötte. A legénységi í állományban levők akkor kérhetik felmen- Itésüket, ha betöltötték 35. életévüket. ' ill. Négyszáz hektárnál nagyobb müvei* Jhető területű birtokokon felmentést nyerhet jga már két esztendőt töltött azon a helyen szolgálatban egy gazdasági Segédhivatalnok, Ägv^ kovács vagy mechanikus, egy kerekes. ÎY. Az összes 50 hektáron felüli müvei, beto területű birtokokon felmentést nyer* let még minden tíz lő. vagy ígá9 ökör után így ember, ha már 1939 augusztus í-e 6ta szolgálatban van, elmúlt 36 éves és legfel- jjfba káplán rangja van: minden el nem Tekvirálj traktor után egy vezető, minden cséplőgép garnitura után egy gépész, ha le* génységi állományban van és elmúlt 35 éve a. Az 5 hektár maximális terjedelmű és 3 évnél idősebb nemesített fajtákkal beül. letett szőlőknél felmentést nyerhet a tulaj­donos. vagy bírt okkezelő, a 15 hektárnál nagyobb terjedelmű szőlőknél még egy p|n, semester és a 25 hektárnál nagyobb terje­delmű szőlőknél még egy kádár. b) A 8 évnél idősebb és legkevesebb 8 hek* tér terjedelmű gyümöicsösökciái leimen;**-;; 4 munm 9s«?■ósi fás elnyerése érdeké­ben a következőket kell Sennit

Next

/
Oldalképek
Tartalom