Ellenzék, 1939. december (60. évfolyam, 278-302. szám)

1939-12-03 / 280. szám

1939 do cé m b e r t. F, tt ENZÉK U Hadar Észjárás, magyar müvcltstg KARÁCSONY SÁNDOR UJ KÖNYVE Irta JUHÁSZ ISTVÁN rí d & l c A 3 3 I l [ Karácsony Sándor neve sokfelé ismerős, de még mindig nem annyira, hogy megnyilat­kozásainak jelentőségét kellő módon látná az egész magyar olvasó réteg. Munkájának jelentősebb része a háború után indul meg, amikor mint fiatal hadirokkant s középis­kolai tanár a szénvakáció idején össze tudja gyűjteni a fütetlen tanteremben pesti elsős gimnazista tanítványait és ráveszi őket arra, hogy a legyőzött állam újjáépítésében tanu- lásbeli nemzeti túlórázással vegyenek részt. Ez az osztály, melyet nyolc éven át tanit, magát uj, szellemi frontnak vallja s belőle a mai magyar művelődés legtehetségesebb munkásai kerültek ki. Karácsony Sándor ez- idő alatt „Erő*4 címen diákújságot szerkeszt, melynek sem előtte, sem utána érdekességé­ben és nevelő hatásában párja nem akadt. 5 ugyancsak ezidő alatt lett a magyar cser­készet és a protestáns diákmozgalmak nagy ifjuságSzeretettől áthatott és hozzáértő irá- nyitójává. Ilyen nevelőmunka után csak természetes, hogy ezt a magyarszakos tanárt, az ifjúsági munkából kiemelve, a Magyar Tudományos Akadémia szótárkészitő bizottságához oszt­ják be. Itt egyéniségének másik vonása: Arany Jánosra emlékeztető magyar nyelvér­zéke és nyelvismerete talál nagy munkame­zőt. Emellett azonban visszatér életműve fő­irányához: a neveléshez. A debreceni egye­tem pedagógiai magántanára, aki minden héten leutazik a fővárosból előadásai meg­tartására. A Protestáns Szemlé-ben és kü- ,lön is, egyre-másra jelennek meg nevelésügyi tanulmányai. Munkásságának két döntő meg­határozó tényezője van. Az egyik: öntudatos keresztyén hite. Annak az embernek a val­lásossága, aki a maga rokkantságából való teljes felgyógyulásától kezdve közösségi éle­tünk legsúlyosabb betegségeit is úgy tekin­ti. mint amelyekben változást csak a kérész - tyénség életadó ereje tud hozni. A másik (vonás az alföldi magyar, (ismét ezt kell ír­nom): Arany János magyarsága. Az a ma­gyarság, mely szülőfaluja, az évszázados 'autonómiája Földé? község és a még telje­sebb autonómiáju Debreceni Kollégiumban formáltatva, a népi és történelmi magyar öntudat rendíthetetlen biztonságát, semmifé­le európai idegeskedéstől meg nem rontható ázsiai erejét jelenti. Egyéniségének e voná­saiból származik müvének kritikai ereje és hóditó magyarsága. Ha el akarjuk őt helyez­ni a mai magyar szellemi életben, túlzás nél­kül mondhatjuk, hogy önismerete metszőbb kritikája, mint a falukutató Íróké; magyar­sága, jövőlátása pedig biztonságosabb, derű­látóbb, mint a Szabó Dezsőé. Mindezekről nemcsak alkalomszerűen szá­molunk be, hangm azért, mivel az előttünk fekvő 300 oldalas nagy müvében; „A ma­gyar észjárás és közoktatásügyünk reform­ja44, —■ eddigi munkája, Írása betetőzését látjuk. Hármas tag02ÓdásU könyve külön ír a ma­gyar alsónéposzíály, középosztályunk és a magyar felsőosztály lelki világáról, művelő­dési állapotáról és nevelésének jövendő út­járól. 6 ma&jar aisön^psszfáUJ műveltsége Könyvének egyik legérdekesebb fejezete az, melyben a magyar alsó-néposztály, a ma* gyár parasztság lelki világáról megállapítja, hogy megkövesedett a XVI—XVII. századi magyar élet, magyar művelődés formáiban. Műveltségének alsóbbrendűsége tulajdonkép­pen fejletlem ég, egy régibb történeti álla­pot konzerválása. „Amikor Sztárai Mihály uram egy szál he­gedűvel kiült a dombra a templom elé s messzecsengő hangon rákezdett egy zsoltárt, a hívek odagyültek köréje, utána dúdolták a szent éneket, azután bementek a templom­ba, végighallgatták a prédikációt, könyörög­tek. megint énekellek egyet: akkor az volt a legmodernebb jelenet, ami Európában egy­általában lejátszódhatott. Akkor a nép is végigcsinálta ezt: idáig ma is meg tudja csi­nálni. Ma ez a néposztály nem követhetné vezetőjét operába, vagy filharmonikus hang­versenyre. De ahogy hangversenyre hiába vinnék; hiába viszik, vagy küldik, vagy en­gedik a huszadik század formáinak bárme­lyikébe is. mert. kultúrája megkövesedett a XVI. és XVII. század fordulóján. Ez a népiélek átélte az ezután követke­ző századokat mind e mai napig, de tevé­keny részt nem vett benne többé. Sztárai Mihállyal még együtt énekelt. Tinódi Sebes­tyént még meghallgatta, Pázmánnyal még együtt vitatkozott, vagy az ő, vagy az Al- vinczi pártjára állott, megvette a Bibliát (olvassa is mai napig), megbecsüli a könyv- nyomtatást, de már ahhoz, ami Zrínyit fű­tötte, hogy önálló hadseregünk legyen, lé­lekben semmi köze. Nagyon érdekes megfi­gyelni, hogy egy nyomban utána következő korszak egyik művészeti problémájával szem­ben milyen pontosan reagál a megelőző kor­szak felé. A jezsuita iskoladrámát megköve­teli. (A gyermek feleljen, vagy még inkább, szavaljon a vizsgálaton.) Szívesen veszi az iskolai ünnepeket is, de megelégszik a sha- kespeari színpaddal. Az élőképek, a diszletek, a barokk nagy arányai elmaradhatnak. A ve­zető gondolat mindig csak az marad, hogy a gyerek is ott van és szerepel44. A magyar alsónéposztály nevelésének alap- problémája az, hogy szükséges-e és lehetsé- ges-e a XVII. század műveltségi állapotában viszamaradt magyar parasztságot bevezetni a mai művelődésbe. Ha mindkét kérdésre igenlő a felelet, akkor merül fel a hogyan kérdése. Karácsony Sándor szerint elhibá­zott minden kísérlet, mely a gazdasági szak­oktatás módozatain át gazdasági kultúrát akar adni népünknek s igy remél tőle több­termelést. Nem, a mai magyar parasztságnak mai magyar és egye,temes európai műveltség­re van szüksége. Még a többtermelés szem­pontjából is erre van szüksége, mert a több- termelésnek a magyar ember akkor lát ne­ki, ha tudja, hogy az miért kell. Ha a maga termelő munkájának értékét megismeri az egész nemzetgazdaság, államélet, világpiacok és világpolitika összefüggésében. Addig nem érdemes többet termelnie, hiszen fölösleget az állomástól egy olyan világ veszi át, mely­nek ő se nem részese, se nem ismerője. E fejtegetések végén parancsként ébred a gondolat az olvasóban: uj, a magyar parasz­tot szolgáló földbirtok-politika kell, de még inkább, vagy leginkább ugyanúgy kell az uj, a magyar parasztot szolgáló kuiturpolitika is. Olyan kultúrpolitika, mely a hajdani falusi psrticulák képére megteremti a nyolc osz­tályos népiskolát, a gazdasági szakiskola mel­lé pedig a parasztgimnáziumot és a népi egyetemet. Nevelőkul nedig a XVI. és. XVÍÍ. századbeli külföldi akadémiákat járt rektor munkájának folytatására olyan tanitórendet képez és küld, mely falusi munkája előfel­tételeképpen igyekszik megismerni a magyar és az európai műveltséget; nem didaktikus elszükitésben, hanem mai életszerű gazda­ságában. KOzeposifâiganft idM alkata A középosztályunkkal kapcsolatos kérdé­sekben azért van annyi zavar, mert mai na­pig sem áll világosan az, hogy ki is a kö­zéposztályi ember? Karácsony megállapítása ebben a tekintetben amilyen újszerű, annyi­ra igaz is. Az elmosódott társadalmi határo­kat újra megvonja — mert ez nevelésügyi érdek —, de nem születési, vagy iskolavég­zettségi alapon, hanem az egyedül helyes szempont: az alkotóképesség, a szellemi mi­nőség tekintetbe vételével. Példával él: „Az a mérnök, aki a M. Á. V. gépgyárának moz­donyosztályán a legújabb tipusu gépet, a szó szoros értelmében megálmodja, tehát te­remtő munkát végez; a felső néposztály egyik tagja. Az a mérnök ur, akit (gondo­lom, felügyelő urnák szólítanak a gyárban) s aki, hogy egész népszerűén fejezzem ki magmat, egyik uj típus megteremtésétől a másikig szorgosan konzerválja a meglévőt és gondoskodik róla, hogy az elképzelt moz­dony egyes alkatrészei csakugyan elkészülje­nek s közben a részletek egymáshoz való vi­szonya >neg ne változzék amiatt, hogy az egyes részeken egymástól függetlenül dol­goznak; aki tehát adminisztratív összekötő munkát végez: középosztálybeli egyén. A vasmunkás végül, aki az egyes részeken va­lósággal dolgozik, aki tehát a munka szel­lemi hátteréből látni is legkevesebbet lát, végezni is legkevesebbet végez; akié a mun­ka anyagi vonatkozásai majdnem teljes egé­szében: alsónéposztálvbeli.44 E középosztályról, melyet élesen elválaszt az alkotó munkát végző felső néposztálytól, az a véleménye Karácsonynak, hogy műve­lődési bajaink gyökere van benne. Abban, hogy középosztályunk nem teljesiti a müveit* ségközvetités rá váró feladatát. E közvetí­tésnek kétirányúnak kellene lennie, a kö­zéposztály helyzetének megfelelően. Alsó néposztályunk számára közvetítenie kellene a mai XX. századi egyetemes műveltséget, mely élő felső néposztályunk tagjaiban. Fel­ső néposztályunk felé pedig árasztani kelle­ne a magyar hagyományvilág gazdagságát, erejét, melynek népünk a letéteményese s mely a felső néposztály műveltségi kincsé­ből az idők folyamán kiszikkadt. E vélemény ily szelíd formájában kevéssé KISS JENŐ két verse NE KÉRDEZZÉTEK... Ne kérdezzétek, merre jöttem, ? mily' tájon át és mily utón, ne kérdezzétek, hiszen én azt megmondani úgysem tudom. , Szemem kendövei bekötötte, mi elfogott, a szép öröm — s mikor már itt voltam, csak akkor oldotta meg lágy szemkötőm. SZENT MIHÁLY TEMPLOM Vitéz templom, a város közepén, különös tisztelettel nézlek én — a bajtársnak szól ez a tisztelet, ki örí áll itten, őrzi a teret. AblakszemedbÖÍ fény csap, égi láng, elnéznélek igy, el, míg a világ! Félválladon a feltüzött torony meg-megcsillan, mint napban a szurony. 'Állsz, mintha köböl volnál, mereven; állsz mozdulatlan, időn és teren — Hogy is moccannál, hu vitéz, Mihály?, hisz lm előtted Mátyás a király! (Kolozsvár) ártó, ellenben az a sok igaz példa, amit « tétel igazolására Karácsony felvonultat, ide­gesítő lehet és termékeny önvizsgálatra in­díthat. Ily szigora hangon rég nem beszél­lek középosztályunk gyávaságáról, művelet* leuségéről, tunyaságáról, lelki szegénységé­ről. Ha túloz, akkor is érdemes elolvasni e példákat, hiszen egytől-egyig lelkiismeret- ébresztok s nevelő erejük nemcsak abban van, hogy egy későbbi pedagógiai reformot készítenek elő. Nagyon jellemző a középosztálybeli em­ber életfelfogása, a látszatra törekvés. „Éhe­zem és nyomorgok, de legalább ur vagyok4’. Életmódjának legszomorubh jelensége élhe­tetlen anyagiassága. „A középosztálybeli em­ber mindennapi érintkezésének témái 80—90 százalékban a létminimum kérdése körül fo­rognak. Ez anyagiassághoz az a furcsa hő­siesség járul, amellyel a középosztályiak tíz­ezrei lemondtak igényeikről és embertelen sorsukat két évtizede tűrik. Van ebben a kitartásban valami gyáva gyámoltalanság, amiért nem tekinthetjük tiszta és gyümölcs- hozó martyriumuak. Az igazi martyriumban több a pozitiv megdicsőülés, mint a negativ lemondás, emennek tragikomikus vonása, hogy csak lemond, a kevés, de biztoshoz ak­kor is ragaszkodik, mikor ez már régen mí­nusz és bizonytalan, végül — s ez a legna­gyobb bűne —: nem látja a kibontakozást és a szebb jövőt vizionárius erővel.44 A magyar középosztálybeli ember kultúrá­ja még sivárabb, mint életmódja. Értelem- világát elsősorban egy nagy negativ jellem­zi: nincs tudományos rendszere, hamar el­veszíti tájékozódását és menthetetlenül ol­vasmányai, vagy környezete rabjává válik. Nagyon érdekes például azoknak az embe­reknek a történetszemlélete, akik II. Ulász­lót elemi iskolás emlékeiken keresztül kró- nikás-anekdotikusnak képzelik, mellette ott látják Bakács Tamást romantikusnak (Eöt­vös és Herczeg nyomán), velük szemben vi­szont Dózsa Györgyöt történelmi-materiális- ta színezésben. Másik nagy veszedelem, hogy az összefogó gondolat hiányában kénytelen-kelletlen po­lihisztorrá lesz szegény középosztálybeli. Az­ért olyan kelendők körében a lexikonok, be­vezetések, tudományos dióhéjak, ismeretter­jesztő folyóiratok, könyvek és lapok „Innen- onnan“ rovata. Sőt a Szabadegyetem, a kü­lönféle tanfolyamok is ennek a fogyatékos­ságnak köszönhetik igazi vonzóerejüket. Az ilyen előadásokon a példák nem azért tet­szenek, mert megvilágítanak egy elvont té­telt, vagy éppenséggel, mert hozzásegítenek összefüggések tisztábban látásához, hanem azért, mert érdekes adatok; mindegyik egy- gyel több egység a középosztályi ember tu­dásraktárában a többi adat mellett. Ha meg akarjuk ismerni a középosztályi embernek a művészettel való kapcsolatát, vallassuk ki szinházi előadásról éppen haza­felé tartó középosztálybeli istnerőseinket. Legnagyobb részüknél a zenei hangok erős­sége és tarkasága, a diszletek és kosztümök, a színészek hanghordozása, alakja, sót még tovább mehetünk: az egyenletesen fütött he­lyiség!, fényes világítás, puha bársonviilés, parfőmillat és felvonásközti buffet mennek szinházi, irodalmi, zenei élvezetszámba. A par excellence középosztályi olvasmánynak szánt hírlapi ismertetések hemzsegnek az ilyen jelentésváltozásoktól, mint: puha vona­lak, hideg tónus, meleg bariton, harsogó szí­nek, illatos emlék. Mindezekben a jelentés­változásokban az történt, hogy az invenció­szegény és langymeleg intenzitású érzések ösz- szekeveredtek tisztán vitális érzésekkel s ma már az esztétikai élvezet correlativ testi gyö­nyörűség formájában jut a tudat előterébe. Középosztályunk művészete, művészi érzéke épp olyan kialakulatlan, bizonytalan, mint tudományos rendszere; s a szomorú polihísz- torság mellett rajta nehezedik saját Ízléste­lensége is. Nem folytatjuk tovább Karácsony nyo­mán saját rendünk leckéztetését- A civiliza- cióbeli elmaradottság, a kulturális életben való bizonytalanság, az egész életet átfogó nyugtalanság: ngy érezzük, bizonyos tekintet­ben erdélyi magyar középosztályunkra még inkább áll, mint a magyarországiakra. A vál­ság méretét, súlyát érezzük s azt is, hogy ezért nevelési rendszerünkön, művelődési in­tézményeinken túl, egyedenként is felelősek vagyunk. A megoldásra nézve kétségtelenül érdekesek azok a gondolatok, amelyeket Ka­rácsony Sándor könyve nagyobbik részében, a magyar felső néposztály műveltségi világá­nak boncolgatása közben, a magvar észjárás­ról kifejt. E gondolatokat egy második cikk keretében ismertetjük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom