Ellenzék, 1939. december (60. évfolyam, 278-302. szám)
1939-12-24 / 298. szám
1939 "december 2"4. ELEENZéK 2í VA népiség hódító szelleme a mai európai irodalomban Ma HESZKE BÉLA 'Az irodalomnak és a művészetnek két örök forrása van: a nép és a térni mé$zet. A nagy irodalmi változások okai csaknem mindig társadalmiak. Forrásaik a visszatérés nagy revelă» dója a néphez, a természethez, vagyis li' ahhoz a világhoz, amelyben valóság és f fikció, ébrenlét és álom, csoda és banalitás, természetfölöíti és kézzelfogható !v valami nagy egymásrautaltságban ölel kezlk. így volt ez mindig. Ha pedig olykor az egyén kristályosított iránnyá I vagy iskolává lappangó vágyat, az is az ősforrásokhoz húzott, mint dél felé * szálló madár. 1 Mert a nép maga a végtelenség, az intellektus végésségével szemben. Belőle az időtlenség beszél az égvén időbeli megkötöttsége, korlátolt formake resése ellen. Zenéje a legrendszeresebb I tömeglélek tükre, az ősállapot mind» egyre visszatérő őszinte kiáltása. Ha formákban befzél, önmagát adja és ugyanakkor meg is tartja önmagát saját börtönében, ahová számító kortársak betörnek, de nem szabadulhatnak, mert megfogja őket az örök egyszerűség, minden nép ismérve. Az európai írónak, bármilyen nyelven is szólaljon meg, mindegyre voi» tak nagy találkozásai a néppel. Sophokles a fátumos élet borzaim ajt sut- ' togó görg paraszt vízióit víilte a színpad ra. Olasz krónikások a piemonti pásztorok ajkáról lesték el a mesét hordó szót. Villon, a város szélén kódorgó francia7 paraszttól esnte el a liragédiáb© fulladó gall röhéjt. Von Reun thai a XÍI. században a német parasztvilágból meríti a Minnesang impresszionista költő szelének indítékait. S az Újjászületés írója, amilyen mértékben fordítja tekintetét az égről a földre, annyival inkább meglátja, megírja, vagy rneg- énekli a nagy valóságot, a nemzet fenntartó erejét, szellemi frissítőjét: a népet. A néphez való közeledés, gondolko dósának figyelgetése, tetteinek eUeaé- se, Zajainak gyűjtögetése: mind & tudattalan realizmus kanyargós ösvényeit idézi a nagy európai irodalom parlagén. S amilyen mértékben tudató sodik, bontakozik és terebélyesül a realizmus, úgy kerül a nép, de egyelőre nem az „istenadta“, az európai irodalom témakörébe. i , P ’ Az ut igen hosszú és tekervényes volt a n%u!tszázad elején szokványos népszemlélettől a máiig. Irodalmunkban a „Szökött katona“, mind az első népszínmű, a népies irány kezdetét jelenti. Amit azelőtt írtak a népről, az a polgáriasulás útjára lépett irodalom botlásai é3 nem erényei közé tartozik. Mert a XVIII, és XiX. század fordulójának idején burjánzó né® piesség és népszemlélet egyoldalú, ha mis és sokszor felháborító. Komikus hatások felkeltésére használták a népet. A paraszt a színdarab bohóca, akiii csak neveóni lehet. Magyarságát csak külseje jelenti. Lelke a komikum vá gyáriak az áldozata. A felületes nép szemlélet hajótöröttje. S amikor pe dig a harmincas évek magyar írói, a bontakozó demokratikus gondolkodás hatására felhagynak a torzítással!, átcsapnak a másik végletbe. A nép nem komikus színben, hanem eszményien széppé hazudva jelenik meg. És az uralkodó osztályt ez éppen úgy k:e!é» gitetíe, mint a bemutatásnak azelőtti módja. Kéregreálizmus volt ez. Ha torzított, akkor -kiszolgálta az olvasó ural ! odó osztályt. Ténfergett a humor utján, a nép rovására. Ha a népet! akarta néha szolgálni, akkor fintort varázsolt az olvasó arcára és hitelét vesztette, meri _j£a2at mondott, A mult század negyvenes éveitől kez- dődöleg a nép. a paraiszt és a földműves életforma, szokványos tárgya Lett az európai regénynek. De sokáig csak tárgya és nem élménye, gondolkodásá- nak meghatározója. És ez nagy különbség. A népi élet és a népi lélek mellett egyre gyújtogatják Rurőpa regényírói a pászíortiizeket. Mindenki a maga mód ján, de csak szolgál. George Sand még bukolikus modorban szemléli a népet. A svájci Jeremias Gotthelf már a reálista szemével néz, csak nem tudja jól leírni azt, amit Iát. Az osztrák Adalbert Sliefter a népi élet festőisé- gét látta meg. A német Theodor Storm már a hont hordozó népben felfedezi a megtartó erőt és írásaiban a népi sorsvállalás problémáit feszegeti. A norvég Björnson, a paraszti rend költője, már tiszta szolgálatot teljesít pa» raszt novelláival. A paraszti rend jövő jében bízó iró már fellebbenti a fáty lat, sírni a népi szemlélő helyes látását .megakadályozta. Az igsízi népiség az uj európai irodalomban Keleten jelentkezett. A szláv népek irodalmában. És ez érthető is. Mig Nyugat nagy nemzetteste:iből a falusi és a történelmi arisztokrata osztály közé az idők a polgárt dobták* addig Keleteurópában az államot in principo az ur jelenti, de a valóságban csak a nép. | Balzac°kal egyidőben nyargal elő a kisorosz Gogoly. epikusán széles mederben indul és határtalan lesz, mint a néma orosz nép, amelyet részvéttel ölel át. Ez a víg ukrajnai fantaszta hai zajának parasztjairól mesél és a falu énekét továbbítja. A népi gondolat alakitó hatású. Az uj szemlélet irányt vág az irodalmi tapogatózások masszájába. A dán Grundtvig Ní'koláj k red érik, a „nép- egyház“ apostola, először vallásfilozófiai alaipon nyúl a népi problémához. A népi művelődés doktr in érje ként jelentkezik. S igy 1843-ban már nemcsak sajátos népi irodalomról beszélhetünk Európában, hanem az irodalom társa daiomalakitó hatása következtében már népfőiskoláról is, amelyet éppen Grundt- vig állapított. S a népi érdeklődés hulláma egyre tierjedt az európai iroda» lomban. Az uj Svájc gazdaságpolitikai válságának hatására 1886-ban Gottfried Keller megírja népi regénytorzóját, n „Martin Salandert“. Ugyanebben az év ben kerül színpadra Tolsztoj megrázó paraszti figurája: Nikita, a Sötétség hatalma c. drámában. S ettől már csak egy lépés a Zola „Föld“-je, hogy a naturalista népszem lé let eredményeivel, polgárjogot nyerjen az európai iroda« lomban. | De a zalai paraszt akit az iró még a romlottak felháborodására is Krisz tusnak keresztelt el, nem az igaz: francia föld népe. A naturalista regény írás boszorkánykonyhájában született Talán az a baja, hogy igen is husból- \ érből való. Ma visszapillantva, ezúttal is igazad kell adná Goethének, aki Pásztorok kételye Irta KISS JENŐ„ A fény, a félelem, az angyal eloszlott már az égi hanggal, nem zeng c mennyei torok —• de szivükben még száll a langy dal & csak állanak a pásztorok —•} j.Megszületett királyotok/** Hej, mire várunk? Utrakelve siessünk boldog Betlehembe! — s botuk már indul is sutén; űz egyik még kinyúl a lenge, bárány felhős barik után s meghajlít egyet a nyakán. Mennek a tág, visszhangos éjben, ők a földön, szemük az égen, mennek s nem értik: mint lehet, hogy őket szólította, épen Őket, az édes izenct. — Teremtőnk! vájjon mit jelent? Mit ldggyenek? — bús, senki népek; kik aklós legelőkön élnek s ruhájuk bolhákkal tele — Szájukon nem volt más, csak ének s szivükben gyapjak tnelege — ily kegyet érdemelnek-e? Ég! mért nem üzentél azoknak, kik szent írások kost borongnak? Azok megértik hangodat. Mért nem a vidám gazdagoknak: vihetnek ajándékokat — A pásztor mit ért meg s mit ad? így mennek, némán, tépelődve —■ $ most már lenéznek, le a földre, hol görcsös árnyuk hánytorog — Félre az árnyakkal mű, félre! nyugodjatok meg, pásztorok/ Mért búsit örvendetes ok? Kire az ég szelíd sugárt szór, juho3 király ő: a Jó Pásztor,... ki juhai ért született. A pásztornak első a pásztor, [ szeretetnek a szeretet — Azért választott titeket! a „Szamárbör“ megjelenésekor ezt írta. „Ez a munka, mely felsőbbséges szellemre vall, a francia nemzet gyógyíthatatlan romlását mutatja, de a vidék, a nép mindent helyre fog állitani.“ A népi sugalló erő és az uj életformát diktáló parasztba vetett hit csillant ki Goethe szavaiból. S ezek a szavak helytállóak Zolára is. A népi alakok szerepeltetése a regényben nem ala csonyodhatik le az ijó naturalista doktriner lombik munkájává, Zola pedig ezt tetté. Képlete volt! a roman- ticizmus csömörét gyógyitgató Írónak. Így a népiség nála is elsikkadt, bár a nép szerepeltetése nem tartozott szigorúan írói programjához. Közben a társadalomban a változások hosszú sorozata megy végbe. Az ősz tálvkülönbség tudat elönti Európa államait. A vagyoni és születési kiváltságos kerül az első helyre a szellemi kiváltságos rovására. A paraszt, pedig ott marad és ott folytatja, ahol volt és ahol elhagyta. Mert a hagyományos erkölcs jegyében éldegélő paraszt mek lett a mult század látta megszületni a polgárt, aki csak a törvény uralmát ismerte el. Demokrata álmai, amelyek ért 1789-ben barrikádokra ment, ó&z- szeomlottaík. De fi a romokon is jel érezte magát. A parasztot pedig lassanként kezdte elnyelni az egyre fej lödő élet uj taposó malmai': a gyár. Michelet már fennhangon hirdeti, hogy a modern ember neve munkás. S a századforduló gondtalan, msigabizó, nenízetieskedo, az államegység diadalaitól rnegittasult európai polgárjáéiig veszi észre azt, amire 1789-ben esküdött1: a népet, iS mi történik az irodalomban? A naturalizmus zászlaját leszaggatják a visszahatást prédikáló parnassienek, majd később a szimbolisták és főleg a művészi realizmus nevében alkotók. A folyamat nem zajlott le egyik évtizedről a másikra. Lassú volt a kibonts • kozás. Az irodalmi iskolák nem egy» idejű térhódítása jelzi, hogy az európai irodalom keres valamit. A költészet dolgában világosan látszott az irán>\ A Parnasse, de főleg a francig szimbolisták dalát meghallották Európa költői. A zeneiség, a szimbólum, a fátyolozott', sejtelmes szépségek Ízlelgetése programmá lett. És a prózairók? Követték hol korábban, hol későbben a realizmus és naturalizmus eklektizált iskoláját1. Idő előtt, az Irodalmi isko Iák irányjelző hatását megelőzve, feU felcsap egyr kiáltás a Glóbuson a pa raszti Lét érdekében. De ez elég szór ványos. Mint nagy kivételt érdemes megemlítem Eötvöst, aki realista re gényt irt, parasztokkal, mielőtt; a realizmus a maga iskolás fogalmazásában lett volna, „A falu jegyzője“ stáció. A szomorú várost tkörülvevő szomorú magyar falu életének első ébresztge- íője. Könyv, amelyben az iró sokszor tudattalanul, azok érdekében beszél, akik kenyeret tépnek a földből, kato« nát nemzenek és eltartják a város népét borral, búzával s hs énekelni kéz denek — még békességgel is. Eötvös volt az első a magyar irodalomban, ak, átzokogta a magyarság leikébe a pa raszt iránti irgalom és igazság ÍUu zióit. Korai kiáltás volt az Eötvösé. Nem hallották meg. A népiesség irodalmunkban botorkálva tévelygőit, szá* zadunk első tizedéig, amikor Móricz Zsigmond a nyugati naturalizmus hullámverésébe kerülve, felébresztgette önmagában a néppel ölelkezni vágyó magyart. Lehajolt a parasztig, annak igaz világát teregette az elképpedt ma gvar olvasó e»é, aki mindaddig a Vés Gereben, Jósika, Jókai és Herczeg Ferenc típusain át látta armagyar vilá
