Ellenzék, 1939. december (60. évfolyam, 278-302. szám)
1939-12-21 / 295. szám
1939 december 20, ELLENZÉK Beszterce A Népközösségben folyó uj magyar kisebbségi életnek ismét egy uj jelensége köí'i le a figyelmet és örvendetes visszahatást ébreszt az erdélyi magyar köziélekben,. A besztercei kiállításról van szó. Kérjük olvasóinkat, olvassák I rre\ figyelmesen a megnyitásról és a ki- | állítási lényegről közölt tegnapi beszámolónkat és e sorok társaságában pedig elmélkedjenek e példát mutató és önmagában is nagyjelentőségű esemény általános vonatkozásairól. Ne teljünk el figyelmünk és lelki visszahatásunk érdemével, hanem cselekedjünk sókkal többet: a mdomásvétel és köszönet nyilvánítás mellett lássunk neki, hogy -a kezdeményhez a termékeny kisebb ségi élet mentői számosabb gyakorlati csetekvényét főzzük hozzá. A tényleges munkálkodás végehosszaílaln so rát, mely gazdasági értékeket létesít az erkölcsi eredmények mellett. Vasárnap az úgynevezett erzülsítj vasárnap volt, karácsony előtt a második, amikor az ünnepnapi bevásárlás nekilendül, hogy az aranyvasárnapon, mely most különösképp karácsony „szombatja“, vagyis előestéje is les/, betetoződjék. Ezüstvasárnap, szóval a lelki s gazdasági hangulat ölelkezésé ben —- igen szerencsés pillanat iban — nyílt meg Besztercén, a magyar iparos egyleti teamekben, a naszódmegyei s besztercei tagozat munkájával egy pompásan sikerült kiállítás, melynek résztvevői főleg a városka szépszámú kézmüiparosai s kézimunkázó női, de nem egyedül, meri a kis megye 5 magyar falujának derék földészei szintén bemutatták népiparukat és érdekes művészetüket, Sófalva például egy egész házberendezést állított ki. Ez a vázlat gazdagon telített jelentős tanulságokkal. Vonjunk le belőlük néha nyal. Beke Ödön tagozati elnök erősen segítségünkre van ebben. Megnyitó beszéde kitünően mutatott reá, hogy az ilyen események a feltétlenül szükséges „erőösszefogás“ tényei s kU'önö- sen a gazdasági erőösszefogás érijeiméi, értékét és eredményeit vetítik az erkölcsi összefogás mellett. Bár ez a besztercei kiállítás és mintavásár csak szerénynek látszó dolog, mégis pompás erőfeszítés, mert ma ilyesmi sokszorosan keményebb feladat, mint bármikor és ezért sokszorosan örvendetes, hogy sikerült és ilyen jól sikerülni Meg kell itt ismét mondanunk, még pedig , szerető hangsúllyal, hogy a kisipari, háziipari, népipari erőre végtelenül nagy szükségünk van. E nélkül népközösségi életünk elsorvadna. De szükségünk van arra is, hogy ezt a kisipari erőt mentői gyakrabban bemu'iassuk, szélesebb körben megismertessük, megjutalmazzuk és vásároljuk. Boldogok vajgyunk, hogy Besztercének és vidékének országos szempontból is ennyire becses kisipari jelentősége 1 van és ez az erő még nagy fejlődésre képes. De boldogok vagyunk, hogy n népközösségi vezérlet, az iparos közművelődési egylet és a nöegyleí e valóság tudatában vállalkozott ennek a ténynek bemutatására és így serkentő hatással van otthon is kifelé. Ezen a ponton mozgásba hozott és megerősített magyar élet messze sugároztaüja értelmét és fokozza általános létünket, melynek ilynemű erkölcsi és gazdasági értéke javára van egész országunknak is. Szorgalmas és eredményes kézmü-, házi és népiparosok az ország egyik érdemes osztályát erősitik tovább és előre. I A besztercei kiállításnak még nagy társadalmi jelentősége is van. Egy nemzetiség állított ki, de két másik nemzetiség szemléli a dolgokat megér léssel és a nemes verseny öntudatával. Hogy az itt bemutatott ipar olyan értékes, atbban bizonyára jelentős része van annak a hatásnak, melyet fsárom szorgalmas és munkavágytó! égő nem. zetiség gyakorol egymásra. Régi megállapítás, hogy ahol békés szomszédságban és munkaversenyben élnek or * •zúgunk népei, a leiki kölcsönhatás, a szellemi súrlódás és gyakorlati verseny j révén magasabb színvonalra emeiked- t nek az «miberek gyakorlati téren is, mint ott, ahol a kölcsönös Őszitökélé sek, tanulságok, támogatások, meg egyezések hiányoznak. Beszterce ilyen „Ismét hazajöttünk! Van ismét otthonunkI“ S ines visszaemlékezések Józseffalva újjáépítéséről. —• Bálint József katolikus népszövetségi igazgató nyilatkozata a hősies és eredményes munkáról KOLOZSVÁR, december 20. Nem először írunk Józse^falváról és hihetőleg nem is utoljára, de Józseffal- váról az írás, bármennyi legyen, sohasem elég, mert példa ez a falu s hizo- nyiteka annak, hogy akarva s összefogva szegényen Is nagyot, szépet, boldogítót lehet csinálni. Mert hitte-e komolyban valaki a nagy tűzvész utáni szédületben, a szivet könnybe facsaró romok, otthonukat vesztett emberek láttán, hogy a leégett Józseffalva helyén még tél előtt uj falu születik? Bizton reméljük, de a lelkek alján talán sokunkban ott éledt a kétely: lesz e erőnk a tervet végbevinni, szép akarásunk nem lankad-e gyorsan s ha lesz erőnk s kedvünkből is te!i?!k, elég e mindez, hogy a 1 tízbe pusztult otthonuk helyén uj otthont emeljen? Elég Volt: felnőttek az otthonok a romok felett — a szeretet által. Nem volt játék, nem volt könnyű a munka. Versenyfutás volt a siető téllel, amely nem egyszer gáncsot is vetett már az otthonért dolgozó sereginek, kedvet zengő, bu2gó reményt ten'kasz« íó akadályokat1, de pillanatra sem lám* kadt az őrség, amely a kedvetlenség kátyújából a próbált lelkeket tovább vezette, uj hittel f üt ötté a munka lázát, amig az őszi munkarend egészen valóra vált: nyolcvankét épület, otthon, meleg otthon a csodamódon épen maradt kicsi templom körül. Dr. Németh Kálmán, a tüztiporta Józseffalva hős- lelkü pásztora mellett Bálint József, a Katolikus Népszövetség igazgatója volt a lelkek őre, a néha ellankadók biztatója, munkában is segítség, bátorító tel kerestük öt s kértük, hogy beszéljen az uj Józseffalva születéséről, hiszen egy kicsit valamennyiünknek gyermeke most ez a kicsi falu. Koré síinkre szorgos dolgai közt ?s időt szakit s a munkáról beszél. Harang szóval indul & napi munka Bl’zony, augusztus 5-én — emlékezik a munka kezdetére — mikor a Katolikus Népszövetség által megbíztak és odautaztam, m2 asm sem gondoltam, hogy az idén lesz valami József faivábói. Meg voltak ugyan közmunkára szervezve a falusiak, de sokuknak a keze-lába már előzőleg feltörött, meg aztán a téglaiyetést is csak akkor tanulták s noha igen tanulékonyak voltak, hiányzott a gyakorlatink. Már pedig nekünk mielőbb egy milliónyi tégla kellett! Azonnal gondoskodnunk kellett hét nyolc téglavető mesterről — akadt a környéken elég — így aztán lehetsé gessé vált, hogy naponta ki tudtak vetni 30—32 ezer téglát. Ez még mindig nem volt elég s akkoa- Gura Homorúimból hoztunk egy tégla vágó gépet s most már azzal fogtunk neki. — S folyt a munka nagy buzgalom mai. Minden nap harangszóval indult. A sekrestyés-harangozó, Huszár Vií mos, már hat órakor megzengette a kisharangot. Ez volt a munka kezdete, A sekrestyésnek a nagyapja valaha huszároknál szolgált és ugv ragadt rá a családra a Huszár név. Tulajdonképpen Péternek hívják, de hiába keresné ezen a nevén, mindenki csak a vállát vonná s azt mondaná, nem ismeri. A reggeli harangszó a2tán, ahogy mind későíb- ben virradt, lassan a hét felé tolódott; de ag óra azért tovább is mindig csak a hatot mutatta. Azt hitték én nem veszem észre, de elnézem a kis csa last. Különben sem lehetett volna dolgozni virradás előtt. Volt nehézség is elegendő “ mondja Bálint igazgató. Az idő is hátráltatott és a viz sem voföi könv* nyü kérdés. A Sztupkai-patakból 150 méteres gurnicsövon vezettük a telepre a vizet s itt nagy segítségünkre szolgált ai falu vizifecskendője, amely Jó- zseffalvát ugyan nem tudta megóvni a tűzben, de az ujjáépülésében alaposan megsegített. De igy sem volt elég a viz és Seyfried mérnök tanácsára kutat kellett építenünk. És augusztus 13 án a jégeső elpusztította vagy 30 ezer szá radó téglánkat*. Az emberek kedvelte nedtiek. Lelket kellett verni beléjük Minden vasárnap beszéltem nekik, biztathattam őket, bátorítottam. Októ bér második hetében hatalmas hóvihar kezdődött. Azt hittük, vége a rnunká nak, de a jő Isten megsegített s a kÖ vetkező héten át olyan szép időt adott, hogy ez alatt a hét alatt többet dolgoztunk, mint talán máskor két három hét alatt. Ha a holdvilág kedvezett, éjszakán at is folyt a munka. Nagy nehézséget okozott: a falu félreeső volta, a fuvar elégtelensége, az elégtelen munkakéz, de az Isten segítségével legyőztük mindez akadályt. í „ISMÉT HAZA JÖTTÜNKr — Úgy szeptember vége felé elkészült a millió tégla — fiizi tovább a szavakat Bálint József igazgató. — Amig a téglatelepen a téglák készitjése folyt, a faluban már megkezdődött az épületek felrakása1. Egy csoport jelölte a helyet, a másik ásta az alapot!, a harmadik a föld közötti betont készítette elő, a negyedik már zsaluzott s a fold feletit betonozott, a kőművesek több csoportban építették a faiakat. Ugyan akkor az ácsok is végezték a maguk munkáját, Az első csoport a fákat faragta, a második a földön a tetőszerkezetet rakta össze, a harmadik a falakra tette fel a szerkezetet, a cserepe- zök cserepeztek s alul már költözött a boldog, uj otthonba térő család és rnoii- dogotta meghatoftan: „ismét haza jöttünk!“ Van ismét ott honunk!“ \ —• Addig pincékben kalibákban Ia letale, vagy a falu megmaradt részén, mim vendégek, falubeliekkel, tizenöten is egy szobában. Most a gyermekeket letérdepeltették és hálaimát mondat tak velük; „Első imádság legyen a jótevőkért, akik hozzá segítettek, hogy ismét haza jöhettünk, fedél alá kerültünk.“ —- Pedig a faépiíkezéshez szokott emberek eleinte idegenkedtek a vályog tégláktól, meg a sok ínegnróbáltatás is kételkedőkké tette őket. Lelket kellett vernünk beléjük. Ez sikerült. Augusztus 20-án az első épület alapkövét, 27 én az első épületet szenteltem fel és november 5 én Robu püspök már a nyolc- i vünkét épületlet szentelte meg. 1 —- Ez természetesen n^ni minden. Még legkevesebb hatvanhárom házat kel! felépíteni Józseffalván, mert a székely mondás szerint .,a fél munka nem munka“. Hogy ez valósággá lehessen, körülbelül kétmillió lejre van szükség. 1 MEGŐRZÖTT NÉPI KINCSEK — És ha- felvetődnék a kérdés, meg- érdemliik-e mind e munkát? Bizonyára igen —- mondja Bálint igazgató — mert a népi értékeket, melyeket őseiktől örököltek és Erdélyből vittek magukkal a mádéfalvai Siculicidium után, bámulatos szívóssággal őrzi százötven éve. — Nyelvjárásukban megtaláljuk a felcsiki, a gyergyóí, az udvarhelyi nyelvjárás zamatét. Egyházi és világi énekeik ősi székely dalok. Ruházatukon idegen hatás érzik, de szókincsükben, öregek ajkán megtaláljuk a „rokolya“ szót, noha a leányok a rokolyát nem viselik, a Iájbit azonban még felveszik. Télen fehér, magyaros diszi tésii bundát viselnek. A férfiak ruhája nyáron fehér, bö gatya, ing. télen szé kelv harisnya, de nem feszes. Ünnepi öltözetük testhezálló zsinőros nadrág, mellény és kabát. Érdekes megemlíteni a kalapviseíetüket. Az „emberek“ (a nősek) fekete Kossuth-kalapot visel nek, belényomtatva az írás: „Valódi kossuth-kalap“. A legények „Valódi csárdás ka!ap“-ot hordanak. —- Nagy értékük a vallásosság. Szeretik templomukat, a papjukat, egyházukat és hűségesek hozzá. Vasárnap mindig tele van a templom, imádkoz nak aprók, nagyok. Mindenkinek meg van a helye, külön az asszonyok, tea nyok, a férfiak, legények. S s templomuk külön is érdekesség. Tornyában egy érdekes szerkezet déli tizenkettő kor, az óra kongatása után angyali mti zsíkát zeuget s a torony ablaka mögött megindul a szentek menete, amelyet a Boldogságos Szűz Mária, Józseffalva védasszonya zár be. Székely Albert jó- zseffalvai ezermester készítette ezt a szerkezetet. Rendkívül ügyes ez az ember. A közeli Sirei község templomának az orgonáját is ő készítette játékasztalától egész a sípokig és mindezt egy magakésziteite esztergapadon. — Hogy ez az áldozatos munka mért tudott eredményt elérni? Azért, mert a íetkekből indult a segítés akarata. Az emberek nemcsak a zsebüket, de szí vüket, lelkűket nyitották meg. Azért sikerült, mert a lélek adta a munkához az indító lökést. S Józseffalva példája- nem szabadna, hogy csak példa marad jón, követetten. Van még elég szegény falu, amelynek romló templomát meg kellene javítani, ahol a segítésnek he Iye lenne. Az összecsengő telkek rm* zsikája, mely Jőzseffalván még visszhangozik, mondja, akarva s összefogva tehet szépet, boldogítót csinálni még e gyűlöletek zivatarától zimankózó, siny- ló világban is, mely osztályrésze az emberiségnek. (b. j.) Baran volt belügyi alminisztert ismét kinevezték Temesvár főpolgármesterévé. Bukarestből jelenti a Rador: A Hivatalos Lapban királyi dekrétum jelent meg. mellyel Coriolan Barant Temesvár főpolgármesterévé nevezték ki, jó „iskola“ és „versenypálya“. Ennek érzékeltetése külön érdeme a népközösségi vezérletnek. Nagyon bölcsen tette, hogy bemutatta: mire képes a besztercei magyar iparos, de sejtette viszont, hogy milyen érdeme vám az önmagában vett belső erőn túl az üdvös I külső hatásoknak is. Reméljük, Beszter. j ce magyarsága megmarad a kellő utón. , Az iparosok megteszik továbbra is a legjobbat). A tagozati vezetőség pedig a most gyümölcsöző buzgalmat a nép közösségi élet minden más pontján ál- • iandóan ismételni és gyakorolni fogja.