Ellenzék, 1939. december (60. évfolyam, 278-302. szám)
1939-12-17 / 292. szám
) I MÉG CSAK EGYET SZÓLOTT A KAKAS Itta TAMÁSI ÁROI Amikor hetekkel ezelőtt közöltük Németh László könyvéből az első részt, a következő megjegyzést fűztük a közléshez: „Itt. nalunl:, Erdélyben, nem olyan tüzes a »jnély“ és Jhig‘" magyarság kérdése; így tehát a közlés inkább eszmélkedés és tájékoztatás céljából történik“. A visszhang, melyet idevágó többszöri cikkünk keltett, szükségessé tesz!, hogy az üggyel érdeme szerint foglalkozzam. Kivételesen cselekszem ezt, hiszen minden törekvésem arra irányul, hogy a Vasárnapi Szó jellegzetesen erdélyi kérdésekben tájékoztassa as olvasót. Abban a szellemi mozgalomban? amelynek a Vasárnapi Szó egyik szerény eszköze, mindig úgy tekintettem magamat, mint a munkaközösségnek bármelyik tagját. Gondosan kerültem tehát, hogy ezen a helyen személyes megnyilatkozásokkal forduljak az oi* vasóhoz. Most* azonban ki kell lépnem a többesszám gyűrűjéből, bogy írásomnak személyes jelleget adjak ezen a módon is. Két okból cselekszem ezt. Egyrész egyedül magam szeretném Vállalni a „megdobbanok“ haragját; másrészt pedig osyan választ szeretnék adni, melynek súlyát, ma még, talán kevesen bírhatják el. Szerkesztői törekvésemnek a lényégéhez tartozik, hogy az egyetemes magyar művelődésből előtérbe állítsam mindazt, ami sajátosan magyar s ugyanakkor meg nem támadható módon magasszinvonalu. Ez a nézőpont és ez az igény a jelenkori magyar művelődésre is vonatkozik, a jövő kialakítására nézve pedig vigyázó őrködés» sé emelkedik. Hitemet, mely ebben a törekvésemben is türelmetlenül jelentkezik, semmi meg nem ingathatja: sem belső árulás, sem külső erőszak. Minden munkát csak addig vállalok, amig a rendelkezésemre álló legjobb módon vîhetem azt a feladatot. M óképpen vittem eddig? Kisebbik részben saját írásaimmal, melyeket eligazító lámpásnak szántam. Nem rajtam múlott, hogy a megcsíp-’ kedett Iámpabél kiirin & szélben csak pislákolva adta a fényt. De fény az is: az ut dereng mellette és a fogózkodás- ra készített korlátok halkan szóíanak ...S főrészben úgy vittem ezt a feladatot, hogy közlésre olyan írásokat válogattam össZe, amelyek tiszta szivekből és minden égtáj felől jelentették: vissza a forráshoz, melynek vize üdit és megtart1; s vissza a házi kenyérhez, melynek erejét nem lopta ki még a lélek-’kereskedő! Mindezt azétt mondottam el, hogy hangsuiyozottabbah jelenthessem ki* egyetlen írást sem közöltünk, mellyel szenzációt vagy olcsó szórakozást akar. tünk szerezni. Természetesen még távolabb állott a Vasárnapi Szótól, hogy bárfeit megdöbbentsen, vagy bárki jó* szándékú embert ellenséggé nyomjon alá. Úgy látszik azonban, hogy a jó szándék, a tiszta elv és a lelkiismeretes cselekedet sem őrzi meg a nemes harcost attól, hogy egy-egy kicsi zsoldos fel ne támadjon ellene, j Így történt azokkal a közléseinkkeî kapcsolatban is. melyeket a Németh László könyvéből szakítottunk ki. Németh László személyét és munkásságát egyaránt jól ismerem: tudom, ltogy hivő ember, felelős szellem; s hogy a mai magyar művelődéiben súlya van annak, amit mond. A nemes és kitartó harcot, ai népi nemzetért és az uj magyar művelődésért, együtt kezdtük és együtt folytatjuk. S megítélésem szerint mindenütt folytatni kell ezt, ahol meg akarunk újulni közösségi és egyéni életünkben. Nem kétséges, hogy itt Erdélyben is meg akarunk újulni. Uj könyve, melyben e népbnemzeti megújulásnak nagy irodalmi elődéit keresi!, már sok egészséges gondolatot szült Magyarországon is: eszmélked- tek rajta és megdöbbentek tőle. Enge- met is sokat foglalkoztatott. Volt benne, amit nem osztottam, de hamar rájöttem, hogy fel felvillanó idegenkedésem nem igazságainak szól, hanem a modornak, mely néhol hegyes és néhol nem is igazságra szegzi hegyét. Ami azonban vallás és hit a könyvben, akár eszmére, akár személyre vonatkozik, az én vallásom és az én hitem is. S mivel sem öntudat1, sem ösztön dolgában nincsenek kétségeim afelől, hogy én 3 magyarságnak múltjában, jelené» ben és jövőjében csak jót akarhatok: nem bátorság kérdése hirdetni hitemet, hanem kötelesség, így jutottam hozzá, hogy néhány részt kijelöltem a Németh László könyvéből s azokat a Vasárnapi Szóban közre adtam. iNem kételkedem abban, hogy magát a tényt jól ítéltem meg: de ma már tudom, hogy az embereket trosszuk Nem számítottam ugyanis arra, hogy a helyeslések mellett elitélő megjegyzések is fogják kisérni ezeket a köz- léseket. Ez az elitélés egy nagyváradi és egy temesvári napilap hasábján a megdöbbenés sapkájában jelentkezett. Ebből a tényből különböző következtetéseket kell levonnom, amelyek közvetítő és népszerűsítő magyar rétegünkre nem kedvezőek, ( Bár kiderülne egyszer, hogy ebben a megállapításomban igazságtalan voltam. Boldogan vállalnám ezt a tévedést is, mint ahogy vállalom most azt a szellemi törekvést, mely egyes helyekről ítélet alá esik. Pedig milyen szomorúan igaz mindaiz a betegség, amellyel Németh László szerint is tele volt és tele van a magyar szellemi élet! Alennyire igaz és fájdalmas, hogy nevelésünk és irodalmunk idegen befő» lyás alatt idegen jegyeket viJselt és idegen gondolkodást kényszeritetít a gyermekre és a felnőtt magyarra! Mennyire igaz, hogy a sajátos maigyar szellemek állandóan küzködve élnek magyar földön, fájdalmak és áldatlan harcok között emésztvén fel önmagukat. Természetes ez? Tudjuk, hogy a polgári romantika természetesnek tartja. S mivel magunk is — iskoláinkon, olvasmányainkon és társadalmi életünkön keresztül —- rab jai lettünk ennek a hazug polgári romantikának, sokáig azt hittük, hogy természetes. Szinte nem is tartottuk művésznek azt, aki nem padlásszobában lakott, lehetőleg fázva és éhesen. A gondolkodó csak akkor volt igazi, ha a társadalom kivetette magából; az alkotónak meg kellett bolondulnia, hogy aztán rámondhassuk: ez igen... Aztán ráeszméltünk, hogy az iskolától kezdve végig, kitartó és rendszeres ámításnak vagyunk az áldozatai. Ugyanis nem természetes életSors az, hogy csalódottan éljen és tragikusan pusztuljon el mindenki, aki teremt: nem természetes, hanem a gyenge és rossz szervezet bosszúja csupán. Ez a gyenge és rossz szervezet maga a társadalom, mely önt'elten nemzetinek is nevezi magát gyakran. Ilyenkor is ámít, hiszen az osztály keretiéit alig lépi túl; a nemzet pedig idejére vár e hosszas és kitartó ámítás alatt. A magyar gondolkodó pedig, ki e ráeszmé- lésben megharcolta a maga harcát, a felismeréseit túllép és megállapítja: mindent újra kell fogalmazni, hogy a szándékos és könnyelmű tévedések utált eligazodni és eligazítani tudjunk. Az örök magyarság érdekében meg kei! állapítani az alkotó erők és a szellem» javak uj sorrendjét, hogy a jövő építésének alapja a rend és az igazság legyen. j Nemzet és egyén nagy árat fizetett azért, hogy ezt a rendet, az érdek s hogy ezt az igazságot a kevesek küzdelme képviselte a múltban. Ahogy lehetett, uj erdélyi sorsúinkban is javítgattuk egymást és önmagunkat; s szüntelenül fűtöttük vágyainkat, hogy a legközelebbi próbatétel idejére legyünk apáinknál igazabbak. Sok jó és emlékezetes részletmunkát végeztünk. De közben rájöttünk arra, hogy a részletekben való eredmény csupán erőgyűjtés lehet arra, hogy az egészet újrakezdhessük. Célunk már nem az, hogy beteges tüneteket gyógyítsunk: hogy jobb belátásra bírjuk a szellemi „úri rendet“; hogy külső és belső sérelmeket gyógyírral bekenjünk. Uj épületet akarunk: alapzattól a tetőig. S ebben a-z építésben már nem a régi rosszat javítjuk, hanem a régibőr gon- dósán kiválasztjuk, ami jó. itt és máshol, mindenütt, ahol ma gvarok vannak, már jelentkeztek ennek az építésnek a mérnökei. S je lentkeztek minden olyan, nemzetnél, melynek agyát nem Öntötte el teljesen a gőz s vérét nem fiillesztette meg a barbár civilizáció. Ui Európa mérnökei ezek: s mi szerényen jelentkezünk ezeknek soraiba. Eszközeink még gyarlók ezen az utón; s emberek lévén, gyarlóik vagyunk magunk is, De a szándékunk annyira határozott és a gondolatunk oly eltökélt, hogy meg kell és meg fogjuk találni alkalmas fegy véreinket. Keressük is őket. S ebben a keresés ben nem zavarnak meg minket, akik a mult roncsai közül „megdöbbenést“ küldenek felénk. Csupán megállunk egy pillanatra, hogy az épitofc hitévé! feleljük nekik: Várjatok, még csak egyet szólott a kakas! ne-tex» <
